Jézus neve és a mi nevünk

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

A történet megértése érdekében három, előrebocsátott megjegyzést szeretnék tenni. Az első, és talán ez a legfontosabb, hogy a modernkor egyik legmegrázóbb felismerése, s egyben legnagyobb küzdelme az, hogy az emberi élet nagy kérdései nem az anyagi világban dőlnek el, hanem a lélek területén. Régi is ez a felismerés, de talán éppen a mi korunkban látjuk ennek számos bizonyítékát és jelét, - igen, a nagy harcokat a lélek, a szellem területén kell megvívni. Az igazi nagy drámák, a nagy eltévelyedések, a nagy bűnök és a nagy erények, a nagy rosszak és a nagy jók: röviden a gonosz és a jó kérdése a lélek területén dől el. A másik megjegyzés az elmúlt hét egyik eseményéhez kapcsolódik. A budapesti teológián díszdoktorrá avatták az egyik német professzort,  Heidelbergből Gerd Theissent, aki arról nevezetes, hogy több fontos könyvet írt Jézus életéről, illetve arról az időszakról, mikor Jézus a tanítványait egybegyűjtötte. Őt már neve említése nélkül is többször idéztem a szószéken. Ami Jézus körül történik Galileában, ez a tudós „Jézus mozgalomnak” nevezi, ahhoz hasonlíthatva ezt, amikor egy követ bedobnak a vízbe, és a hullámgyűrűk továbbterjednek, egyre nagyobb hullámokban. Lukács evangéliuma egy korábbi fejezetében arról olvastunk, hogy Jézus először csak a tizenkét tanítványt küldte ki, kik visszatérnek, és jelentik, hogy jó eredménnyel végezték a rájuk bízott munkát: betegeket gyógyítottak, ördögöket űztek, Isten országát hirdették. Már a tizenkét tanítvány kiküldése is olyan hullámokat váltott ki, hogy a nyomában támadt  Heródesben a kérdés, vajon nem Keresztelő János támadt fel a halálból, vagy nem valami régi próféta jelent meg újra, hiszen egyfajta népmozgalom indult meg Jézus körül. Most Jézus hetven tanítványt küld ki. S ha úgy van, ahogy Lukács evangélista leírja, hogy kettesével jártak a tanítványok, ez azt jelenti, hogy legalább harmincöt helyre eljutottak, de valószínű, sokkal többe. Jézus körül elindul, valami mozgolódás, talán egy mozgalom, mely egyre nagyobb hullámokat vet. A harmadik megjegyzés az, hogy az első keresztyének óta mindent, ami Istenre tartozik, mindiga Jézus nevében mondunk és teszünk. Jézus nevében kérjük, hogy Isten hallgassa meg imádságainkat. Jézus nevében hirdetjük, Isten országa jó hírét. Jézus nevéről ismertetünk meg. Miért hívnak téged keresztyénnek? - tanultuk a Kátéban – azért, mert a Szentlélek által Jézus Krisztusnak én is részese vagyok. Nem a keresztről, hanem Krisztusról neveztetünk keresztyénnek.

A felolvasott szakasz alapján kiemelten és jelentősen a névről, pontosabban nevekről lesz szó. Arról hát, hogy ez a mozgalom, amit maga Jézus indít el - a tanítványok kiküldése, a Jézus nevében való csodatételek, az Isten országa meghirdetése - ha szabad mai kifejezéssel élni: sikeres vállalkozás. Nagy örömmel tértek vissza hozzá a hetvenek – így olvassuk a 17.  versben – és jelentik Jézusnak: Uram még az ördögök is engednek nekünk a Te neved által. Szabad és lehet is azt mondani: teljes a siker, nagyszerű ez az eredmény. A mindent meghaladó örömet,  az ujjongást, a sikerről szóló nagyszerű jelentéseket mindannyian el tudjuk képzelni, nem kell hozzá sok fantázia, elég, ha csak arra gondolunk, hogy hazajön a gyerekünk, vagy az unokánk az iskolából, és sugárzó arccal jelenti, hogy megnyerte a versenyt, vagy, ugyan nem tanult semmit, mégis ötöst kapott. Ha hozzátenné, hogy a Jézus nevében, nyilván megfeddenénk, mert a Jézus nevében tanulni illik, s nem olcsó sikereket aratni. Ám az örömet mindannyian el tudjuk képzelni. Már csak azért is, mert egy olyan korszakban élünk, amikor a sikernek nagyon nagy ára van. Egyrészt mindenkinek nagyon keményen meg kell dolgoznia a sikerért. Úgy alakult a világ, olyanok lettek a körülmények, a feltételek, hogy nagyon nagy erőfeszítéseket kell tenni ezért. Másodszor, és ez is ide tartozik, azért is kell örülnünk minden sikernek, mert –  s ezt is a mai világ hozta magával – egy pillanat alatt el is párolognak az eredményeink, sikereink nem maradnak meg. Ha van közöttünk két lábon járó lexikon, nem tudom, emlékszik-e rá, hogy a müncheni olimpián ki nyerte meg az ezerötszáz méteres síkfutást. Talán ha egy-két ember tudja, én nem tudom, -pedig  akkor micsoda ünnep volt! Ki tudja itt felsorolni azt a száznál is több magyar sportolót, akik olimpiai aranyérmet nyertek. Talán az előző olimpia aranyérmeseit sem tudjuk felsorolni. Ki tudja felsorolni, vagy felemlíteni, hogy tegnap, vagy tegnapelőtt az újságokban, a sajtóban, a médiumokban kit mutattak be sikeres emberként. Jönnek és mennek. A szereplők fellépnek a színpadra, de már mennek is le a másik végén. A siker tünékennyé vált, s ezért nagyon megbecsüljük, nagyon megőrizzük, nagyon igyekszünk megtartani azt is, amit mi értünk el, vagy, ami nagyon kedves és fontos a számunkra. Hiába az újrajátszások, az ismétlések, a levelek, az emléklapok, a kitüntetésekről szóló bizonyítványok, ezek bekerülnek a fiókba, s nagyon hamar belepi  őket az élet zaja, a feledékenység, a közöny, vagy éppen az újabb sikerért folyó hajsza.

Fogadjuk hát el, kedves testvérek, hogy igazi, hiteles és nagyszerű öröm a tanítványoké. A Te neved által még az ördögök is engednek nekünk! Ezeknek az egyszerű, mondjuk ki nyugodtan: műveletlen, tanulatlan, se pszichológiát, se pszichoanalízist, se retorikát, se jogot, se politikát, semmiféle hatalmi tudományt nem ismerő embereknek a Jézus neve által a szellemi hatalmak is engedelmeskednek, meghódolnak nekik. Sőt, általuk betegek gyógyulnak, általuk csodatételek történnek, általuk emberek megvigasztalódnak, általuk sokak számára Isten országának csodálatos valósága nyílik meg, válik lehetőséggé. Azt olvassuk később az Apostolok Cselekedeteiben, hogy amikor a Jézus-mozgalom, a Jézus neve hirdetése, az Isten országának jó híre és hirdetése, egyszóval a keresztyénség elindul a maga hódító útjára, az ellenfelek is rögtön megértik, hogy miről van itt szó. Nem ülnek le, és nem folytatnak velük világnézeti vitákat, nem kezdik el győzködni őket, hogy üljenek össze a keresztyén, meg a zsidó, meg a görög, meg a római teológusai, és vitassák meg ezt a kérdést. Nem kezdik el őket mindenféle aljas vádakkal megrágalmazni, ahogyan ezt aztán a történelem során olyannyiszor megtették. Csak egyet tesznek: behivatják Pétert és Jánost a Nagytanácsba, és rájuk parancsolnak, hogy ne beszéljenek többet „ebben a névben” -, ennyi az egész. Ha a Jézus nevét sikerül likvidálni, akkor nincs tovább. Ha a Jézus nevét sikerül kiiktatni, nincs tovább. Mikor a modern keresztyénség gyengeségéről beszélünk, mert annak gyengeségéről is szólnunk kell, akkor arról is beszélünk, hogy mivé lett a hajdan oly erős keresztyénség, mivé lett a keresztyénség, mely annyi mártírt adott a világnak, mivé lett a keresztyénség, amit semmilyen hatalom nem tudott legyőzni. Ma mindenféle csip-csup dologban aggodalmaskodunk és gyötrődünk, vagy ami még rosszabb, mi keresztyének széttéptük a Krisztus köntösét, s aztán vetekedünk, kinek jutott a nagyobb darab: a katolikusoknak, a reformátusoknak, a szabad egyházaknak?! Ez mind-mind a gyengeségnek a jele. De csak egy kérdést kell feltenni: él-e a Jézus neve közöttünk? A Jézus nevében kérünk-e, a Jézus nevében hirdetjük-e Isten országát, a Jézus nevében vagyunk-e hűségesek? Jézus ezt mondja a tanítványainak: ímé, én adok hatalmat, hogy a kígyókon, skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején, és semmi sem árthat néktek. De abban a pillanatban, amikor a Jézus nevét megpróbáljuk lefordítani szellemtörténeti erővé, megpróbáljuk átalakítani valami nagyszerű altruista szlogenné, átváltoztatni valami mozgalommá, átfogalmazni valami közbölcsességgé, máris vége a dolognak. Mennyi haszontalan igyekezete van ebben a mai keresztyénségnek! Mindannyiunknak is rengeteg haszontalan igyekezete van ebben, megmondom: személyesen nekem, magamnak is. Pedig Jézus semmi ilyesmit nem mond a tanítványoknak, csak annyit: nektek adom a nevemet, és az én nevem által a szellem hatalmai is engedelmeskedni fognak nektek. Térdre kényszerül előttetek a rossz. „Imé, láttam a Sátánt aláhullani, mint egy villámlást az égből!” - ujjong Jézus, mikor jelentik a hűségesek: a Te nevedben…. Mégis, kedves testvérek, mindazáltal, mindemellett Jézus megfordítja a tanítványokhoz szóló szavait. Elmondja, milyen győzelmeket fognak aratni, de hozzáteszi: ti azonban ne azon örüljetek, hogy a lelkek engednek nektek, hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak jegyezve a mennyben.

Egy nagy vallástudós szerint a vallásban egyetlen nagy kérdés van – jelzem már előre, nem értek egyet vele, bár nagyon meggyőzően ír erről, - tehát a vallásban egy nagy kérdés van: az erő. E nagy tudós szerint, aki körbejárta a világot, tanulmányozott mindenféle vallást, mindegyik vallás őskérdése az erő. A gyenge ember erőt keres. A bizonytalan ember támasztékot keres. A beteg ember az egészség erejét keres. A halál felé szakadó ember életerőt keres. A fogságban szenvedő ember szabadító hatalmat keres. Az élet értelmetlenségétől gyötrődő ember  az értelet erejét keresi. Minden – mondja ez a tudós – ami a vallásban történik: a szertartás, a hódolat, az imádság, a közösségalakítás, a szimbólum-együttesek kialakítása: mind-mind valami erőre irányulnak. Olyan meggyőző erővel ír erről, hogy rá negyven évre egy magyar filozófus is írt egy könyvet erről, ezen a címen: A hatalom két arca: politika és vallás. Jaj nekünk, már megint itt vagyunk: politika és vallás! Jaj, már megint erről kell beszélni?! De, kérlek, kedves testvérek, figyeljétek meg Jézus szavát. Azt mondja: „ti ne azon örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek.” És itt azt a nagyon fontos szót mondja, ami át meg átszövi az egész Újszövetséget: a „tagma” szót, melynek értelmében így is fordítható Jézus szava: ne annak örüljetek, hogy magatok alá tudjátok őket rendelni, hogy parancsolni tudtok nekik. Ne azon örüljetek, hogy a ti életrendetek átgázol a démoni világ életrendjén. Hát akkor min örüljünk? Hiszen eddig arról hallottunk, hogy ennél hitelesebb öröm, ennél nagyszerűbb öröm, ennél igazabb ujjongás nincsen, - és azt is mondtam, hogy ne is vegyük el a tanítványoktól ezt az örömet, ne vegyük el a siker jó ízét, és magunktól se vegyük el ezt, hiszen olyan nagy szükségünk van rá, olyan örömtelen az életünk, olyan kevés a sikerünk, igazán. Most azonban maga Jézus mondja: „de ti ne ezen örüljetek.” Akkor értjük meg Jézus szavát, ha ezt a „de” szót úgy fordítjuk, ahogy Jézus mondja, ahogy az evangéliumban eredetileg áll, tehát így: mindenek felett ti ne azon örüljetek. Ez a mindenek felett egy nagyobb dolgonak a bevezetését jelenti. Hadd szóljak még erről is, kedves testvérek. Sokszor megesik, hogy valaki ujjongva jön, sikere van, nagyszerű dolgok történtek vele, s mi rögtön mondjuk neki: jól van, jól van, de holnap is lesz nap... Hány örömünnepet rekesztünk be ezzel! Mondok egy példát. Karácsonykor a gyermek tovább fennmaradhat, játszhat az új játékkal, amit kapott. De aztán eljön a lefekvés ideje. S nyakon öntjük hidegvízzel, mondván, kisfiam, holnap is lesz nap... Ekkor múlik el az öröme. Holnapután is lesz nap. Sokszor mondjuk ezt, mert a valóság, mert az, hogy két lábbal kell állni a földön, mert hogy hiába a siker, holnap kezdődik minden elölről, mert hogy ez az élet csak egy mókuskerék, mert aki a csúcson van, annak tudnia kell, hogy félúton van, és így tovább. Hát kijózanítjuk a másikat.

Jézus szava nem egy kijózanító intelem: mondván, na elég volt kedves tanítványok az örömködésből, az ujjongásból, munkára fel! Amit Jézus mond, az a valódi realitás, az az igaz valóság, csak máshova nyit, mint ahova mi nyitjuk az életünket, az örömünket. Így mondja Jézus: láttam a sátánt aláhullani, mint egy villámlást, hatalmat adok nektek kígyókon, skorpiókon, szellemi hatalmak felett, semmi nem árthat nektek. S most még ezek felett mondok valamit Ne annak örüljetek, hogy a lelkek is engednek nektek, hanem annak, hogy a ti neveitek fel vannak jegyezve a mennyekben. Tudjátok, kedves testvérek, amikor Jézus odaadja valakinek a nevét, cserében elkéri annak a nevét, akinek odaadja a magáét, és ezt a nevet Ő bejegyzi a mennyekben. Névcsere történik. És ha igaz, márpedig igaz, és ez a legvalóságosabb realitás, hogy a Jézus neve hatalom, akkor az is igaz, hogy az üdvösség is realitás. Mikor visszatérnek a tanítványok a mindent elsöprő örömükkel, akkor még csak – ha szabad ezt mondani – a hatalom dimenziójában vannak. Ne tiltsuk el ettől az embert, magunkat se! Elmondottam, kedves testvérek, a 21. században egészen nyilvánvaló, hogy az egy szál magában álló embernek, egy családnak, egy nagyobb közösségnek, egy nemzetnek és a nemzetek közösségének a nagy kérdései nem ott dőlnek el, ahol mutogatják nekünk, hogy hányan szavaztak így és hányan úgy, kinek van nagyobb hadserege és kinek kisebb. Az életünket meghatározó kérdések a lélek világában dőlnek el. Ezért hát a Jézus nevét megvonni, a Jézus nevét elhallgatni, nem a Jézus nevében szólni, tenni, kérni, imádkozni vétek, mert a Jézus neve hatalom. Ezt tudták a tanítványok. S tudták azok is, akik tiltani akarták az első keresztyéneket: bármit csinálhattok, ugrálhattok, kötélen táncolhattok, kampányolhattok, tüzet gyújthattok, hadsereget gyűjthettek, csak a Jézus nevét ki ne mondjátok!

Most azonban folytatnunk kell. A Jézus neve nemcsak hatalom, hanem üdvösség is. „A ti neveitek fel vannak jegyezve a mennyben.” Hogy mondta Jézus, amikor a tizenkét tanítványt elküldte? Aki bizonyságot tesz az én nevemről az emberek előtt, arról én is bizonyságot teszek az én mennyei Atyám előtt. Aki szégyelli az én nevemet az emberek előtt, annak nevét én is szégyelleni fogom, mikor eljön az Atya és az angyalok dicsőségben. Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki engem hallgat, azt hallgatja, aki engem küldött. Üdvösségről van tehát szó, kedves testvérek, és milyen érdekes, most ez a kettő össze is függ. Aki elfogadja a Jézus nevét, aki hagyja, hogy miben-léte kiben-létté változzon, christianus lesz, keresztyén lesz, Jézus nevét megvalló lesz, az máris a odaadta a maga nevét Jézusnak, hogy Jézus feljegyezze azt a mennyben. A Jelenések Könyvében az Úr feddőzik az egyik gyülekezettel, azzal a gyülekezettel, amelyik gazdag lett és  azt mondja, nincs szüksége semmire, amelyik megismerte az erőt, megízlelte a csodák nagyszerűségét, megtudta, hogy micsoda hatalom lakozik a Jézus nevében, de már a neve sem kell neki, mert már birtokolni véli a hatalmat,  itt arra inti ezt a gyülekezetet, hogy újuljon meg, változzon meg, térjen vissza ahhoz az eredeti állapotához, amikor Jézusát megismerte és megszerette. Aztán egy ígéretet is fűz a buzdításhoz: „Aki győz, annak nem törlöm ki a nevét az életnek könyvéből.” Mit jelent ez, kedves testvérek? A mai kor logikája szerint talán így kellene mondanunk: aki győz, annak felírom a nevét az élet könyvébe. Aki győzött, annak beírjuk a nevét a győztesek közé. De nem ezt mondja Urunk és mesterünk, hanem aki győz, annak nem törlöm ki a nevét! Az már ott van, az már be van írva. Mióta? Attól a pillanattól kezdve, hogy hagytad, hogy a szívedbe és a lelkedbe a Jézus neve be legyen írva. Kedves testvérek, olyan időt élünk, amikor a keresztyéneknek mindennél nagyobb lelki és szellemi koncentráltságra, mindennél nagyobb lelkierőre van szükségük. Nemcsak ebben az országban, hanem mindenütt a világon. Még azokban az országokban, a világnak azon tájain is, ahol úgymond jól megy a keresztyének sora, - ott azért, mert jól megy. Ne ejtsétek ki kezeitek közül a Jézus nevét. Ne szűnjetek meg soha a Jézus nevét mondani. Ne szégyelljétek a Jézus nevét. Az Ő nevében erő van. De tudjátok, ahogy meg kellett tudniuk ott a hetveneknek is, az igazi öröm, a teljes öröm csak abban lehet, ha boldogan hisszük, Istenbe vetett bizodalommal reméljük, hogy a neveink fel vannak jegyezve a mennyben. Boldog ember az, aki hordozza a Jézus nevét, mert azt az embert, őt, magát, egész valóságát, nevét hordozza Jézus szeretete. Isten segítsen bennünket az Ő nevét mindig kimondani, az Ő nevében kérni, bizonyságot tenni, és az Ő nevéért hálát adni a mennyei Atyának, mert ezért a névért jegyeztetett fel a mi nevünk is az örökéletnek könyvébe.
Ámen