Jézus és a hatalmasok

„Még abban az órában néhány farizeus ment oda hozzá, és így szóltak: Menj, távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni. Ő ezt mondta nekik: Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet. Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem, mert nem veszhet el próféta Jeruzsálemen kívül. Jeruzsálem! Jeruzsálem! ki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképpen a tyúk az ő kis csirkéit az ő szárnyai alá, és ti nem akartátok! Íme, pusztán marad ti házatok; és bizony mondom nektek, hogy nem láttok engem, míg el nem el jön az idő, mikor ezt mondjátok: Áldott, aki jő az Úrnak nevében!”  (Lukács evangéliuma 13,31-35)

Szeretett gyülekezet, gimnazista koromban csaknem kicsaptak az iskolából. Ez akkor történt, amikor a nagy orosz írót, Szolzsenyicint száműzték a Szovjetunióból. Ezt a Szabad Európa Rádió is hírül adta, mire az egyik barátom írt nekem egy felháborodott üzenetet egy 40 filléres postai levelezőlapon: „kedves barátom, mit szólsz, ezek a szemetek kirúgták Szolzsenyicint a Szovjetunióból!” Mit tudtunk mi akkor arról, hogy akkoriban a leveleket nem a címzettek olvasták először? Lett is belőle nagy hú meg hű, hát honnan tudták meg ezek egyáltalán, hogy ez történt, stb? A szüleink kimagyaráztak minket, valahogy megúsztuk. Azért idézem fel az esetet, mert a kommunista rendszer gyakorlata idevág a mai történethez. A kommunista rezsimek rendre kipenderítették az országból a kellemetlen figurákat, az ellenzékieket, és ezt tették Szolzsenyicinnel is, akitől megvonták az állampolgárságot, majd felültették egy Németországba tartó repülőgépre. Később az a gyakorlat terjedt el, hogy a renitenseknek útlevelet adtak, majd megsúgták neki, hogy ne jöjjenek vissza. Menjenek máshova, mondják ott a magukét. Ehhez hasonlót idéz fel a Lukács evangéliumában olvasott történet. Sőt, erre visz az egész 13. fejezet is az evangéliumából. Ha az egész fejezetnek címet lehetne adni, ennek azt a lehetne a címe: Jézus és a hatalmasok. A 13. részt elején Pilátusról olvasunk, akiről a többi evangélista csak Jézus szenvedés-történetében szól.  Pilátus, jegyzi fel itt Lukács, galileai zarándokokat mészároltatott le Jeruzsálemben a templom udvarán. Nem tudni mi okból, de a történet-írók tanúsítják, hogy Pilátus sok esetben vérontással érvényt szerzett Róma uralmának. Később szintén Lukács evangélista jegyzi meg, hogy amikor Jézust bevádolták Pilátusnál, azzal a megjegyzéssel adtak nyomatékot, hogy Jézus Galileából jött. Erre Pilátus átküldette őt Heródeshez, aki éppen Jeruzsálemben tartózkodott, mivel Galileában Heródes volt az illetékes. Heródes roppantul megörült, hogy végre láthatja Jézust, és kihallgatása során unszolta, hogy tegyen valami csodát. De nem tett. Heródes megostoroztatta és visszaküldte Pilátushoz. Itt jegyzi meg Lukács: ezen a napon lettek barátok, Heródes és Pilátus, merthogy addig ellenségek voltak (Lukács 23,11). A Jézus ellenségei barátok lettek.  

Most arról szól Lukács, hogy némelyek a farizeusok közül Jézushoz mentek, és arra unszolták, hogy távozzon Galileából, mert Heródes meg akarja öletni. Vannak, akik kiegészítik ezt a „figyelmeztetést” azzal, mintha ezt mondták volna Jézusnak: menj el innen és többet ne is halljunk rólad! Vagyis a farizeusok csalárdul Jézus barátjának tettetik magukat, de valóban csak ijesztgetés, hogy Heródes szervezi a letartóztatását, és tettetés a tanácsuk is, hogy hagyja a tartományt, és óvja meg az életét. Sok ilyet esetet ismerünk a történelemből, sőt, talán a saját életünkből is. Mások ellenben kiemelik a határozó szót: „néhányan a farizeusok közül. ” Ők pedig valójában Jézus szimpatizánsai, akik tiszta jó szándékkal figyelmeztetik, sőt, kérlelik, hogy menjen el, mert Heródes halálra keresteti. Talán még náluk is firtatta hollétét.
Akár így, akár úgy, Jézus visszaüzen: „mondjátok meg annak a rókának: íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet.” Még mélyebben megértjük ez a drámát, ha fölidézzük azt a megrendítő jelenetet, amikor Keresztelő János Heródes börtönéből üzent Jézusnak. A letartóztatott Jánosnak a börtönbe is elvitték a hírt Jézus dolgairól. János keresztelte  meg Jézust, aztán fenséges bizonyságot tett róla:  íme az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit!  János mondta Jézusról: néki feljebb kell emeltetnie, nekem alább kell szállnom. Jánost mondta önmagáról: én csak a vőlegény barátja vagyok, tehát Jézus az Isten Országának vőlegénye, őbenne jön el az Isten országa teljessége.  Aztán János a tömlöcben hallva a Jézus dolgairól, így üzent követeivel Jézusnak: te vagy az eljövendő (te vagy a Messiás, te vagy a felkent, te vagy az Isten Fia, te vagy az Isten Báránya), vagy várjunk valaki másra? Mondjuk ki bátran: Keresztelő János csalódott Jézusban. De lám, milyen szépen üzen Jánosnak Jézus: „mondjátok meg Jánosnak, amiket láttatok és hallottatok: hogy a vakok szemeik világát veszik, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangélium prédikáltatik.” És milyen nagy dolgot mond magáról Jánosról: „bizony mondom néktek, prófétánál is nagyobb ő..., azok között, akik asszonytól születtek, egy sincs nagyobb próféta Keresztelő Jánosnál!” (Lukács 7,22-28) Nézzük ennek a tükrében ezt a másik, Heródesnek küldött üzenetet: mondjátok meg annak a rókának...! Jézus üzenetének a tartalma ugyanaz: ördögöket űz, betegeket gyógyít. De megtoldja ezzel: ma és holnap és harmadnap és úton kell lennem, mert nem lehetséges, hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.

Tehát az első nagy konfliktus itt Jézus prófétai tisztéhez kapcsolódik. Tudom, meglehetősen nagy biztonsággal mozgunk ezen a téren, mert ehhez nem csak mindennapos a bibliaolvasásból és a keresztény közösségekből kapunk muníciót, hanem abból a hatalomkritikából is, amely különösen a mi korunkban szívesen érdemesíti a hatalmasok bírálóit így: próféta vagy profetikus. A mai világ mértéke szerint a prófétának nem kell szent embernek lennie. A prófétának, tartja a mai ember, nem kell Keresztelő Jánosként teveszőr csuhába öltözve, aszkétaként élnie egy pusztaságban, mondjuk a Hortobágy szögletében, és ott sáskával táplálkoznia. (Bár ez utóbbi ma már számít különlegességnek, miután az Európai Unió megszavazta, hogy sáskával is táplálkozhatunk, tehát ettől már nem leszünk Keresztelő Jánosokká.) Prófétának elég egy igazmondó, bátor vagy kevésbé bátor ember, aki kimondja-odavágja, hogy baj van a hatalommal, tisztátalan dolgok mennek a politikában, süllyed a társadalom! Ilyet hallva máris kiáltunk: milyen profetikus, milyen bátor! Lásd, ő meg meri mondani! Bezzeg mi, földi halandócskák, behúzzuk fülünk-farkunk, ha nagy dolgokról van szó! Milyen jó, hogy vannak ilyen bátor emberek, próféták! De vajon jól értjük-e a prófétaságot, ha így értjük? Értjük-e, Jézus szavát, amikor azt mondja, hogy nem lehetséges, hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el? „Jeruzsálem, Jeruzsálem  - kiált Jézus -  te, aki megölöd a prófétákat. Hányszor akartalak egybegyűjteni, mint kotlós a csibéid, de te nem akartad.” Jézus prófétai szolgálatának a legmélyén ez az Istentől jött nagy összegyűjtő akarat jelenik meg. Összegyűjtenélek, mint kotlós a csibéit. A kotlós nem harci kakas. A kotlós éppenséggel oltalmazza, a szárnyai alá gyűjti csibéit.  Ez Jézus prófétai szolgálata! Isten országa jó hírével megtérésre hív, vagyis a szárnyai alá gyűjtene, hogy megoltalmazzon minden bekövetkező veszedelemtől.

Tudom, voltak harcos próféták is, kemény homlokú emberek. Mint például, Ezékiel, akinek azt mondta Isten, amikor elhívta prófétai szolgálatra: ne félj a pártos háztól,  keménnyé teszem a homlokodat, mint a gyémánt. (Ezékiel 3,9) Vagy Ámos próféta, akit Isten az északi országrészbe küldött prófétálni, súlyos leleplező ítéletekkel. Ha tudni akarja valaki, mi a társadalmi igazságtalanság, lapozza föl Álmos próféta könyvét! Csak egyet hadd idézzek. Jaj nektek, mondja, mert zálogos ruhákon heverésztek az oltárok előtt. (2,8) A mózesi törvények szerint, ha egy szegény ember zálogba adta felső ruháját, amely egyszerre volt ruha, köpeny és takaró, azt éjszakára vissza kellett adni (5Mózes 23,12-13). De nem adták, hanem azon dőzsöltek éjszaka. Még talán külön szabályt, igazgatási rendeletet is hoztak rá, és jóváhagyatták az Európai Unióval (mit ne mondjak).  Ámos beszédein sokan fölháborodtak, az északi szentély főpapja is, aki mondta neki: menj el innen Júda földjére, ott edd kenyeredet! (Ámós 7,12) Lám, most a szelíd és alázatos Jézusnak mondják: menj ki Galileából, prófétálj másutt! Ott gyűjtögesd kiscsibéidet. Hova tartozunk hát? A prófétai konfliktusnak így is, úgy is, ez van a mélyén. Hova tartozunk? Heródeshez, Pilátushoz, Rómához, valamilyen hatalomhoz, vagy Istenhez?

 A másik konfliktus, amelyre Jézus utal, éppen a prófétai bírálat célpontjához, a királysághoz kapcsolódik. Említettem, hogy Lukács evangélista megjegyezte, hogy Heródes és Pilátus ellenségei voltak egymásnak. Ezt igazolni tudjuk a római történetírók feljegyzéseiből is. Heródes Antipász és Pilátus két szomszédos tartomány vezetője volt, Pilátus Róma helytartójaként, Heródes Antipász pedig báburalkodóként. Ekképpen Heródes is Rómát képviselte, mégpedig szervilis talpnyalóként. A Galilei-tónak új nevet adott: Tibériás Tengere, tehát átírta a földrajzi elnevezéseket is, csak hogy Tiberius császárnak hízeleghessen. Gyűlölte Pilátust, aki Jeruzsálemben a déli tartományban uralkodott. De amikor Jézust bevitték Pilátushoz és bevádolták, hogy királynak mondta magát, és Pilátus mint politikai lázadót kiszolgáltatta Heródesnek, a két rivális mindjárt összebarátkozott. Aztán Heródes tudtával is, ezt írták föl Jézus keresztjére: „A Názáreti Jézus, a zsidók királya”, és nem ezt, hogy a názáreti Jézus, a hamis próféta, és nem is azt, hogy a názáreti Jézus az ellenzéki megmondó ember. Azt írták oda: király. De mi a Jézus királysága? Vajon az, amiről a tanítványok még nagycsütörtök éjszakáján is ábrándoztak? Mikor mentek ki a Gecsemáné kertjébe, Péter ellebbentette a köpenyét és mutatta Jézusnak: íme, itt a kard, és amikor jöttek Jézust elfogni, így kiáltottak: vágjuk őket, Uram, fegyverrel? (Lukács 22,38.47) De hol késik a tizenkét sereg angyal?  (Mt 26,53) Ez a Jézus királysága? Vagy az a fiúi királyság, amelyről a második zsoltár jövendöl, vagyis az Istennek való meghódolás szép és szent emberi gesztusa, amire Jézus, a mi királyunk és majd ítélő bírónk el akar bennünket vezetni?

 És megjelenik egy harmadik konfliktus is. Azt mondja Jézus, hogy a prófétának Jeruzsálemben kell megöletnie. De miért ott? A régi Izrael területe tele van próféták sírhelyeivel, akik szolgálatuk során különböző helyeken szenvedtek vértanúságot. Sőt, Jeremiás, Ezékiel, Jónás messze-messze a Szentföldtől halt meg. Miért hát Jeruzsálem?  Miért Jeruzsálemben kell megöletnie a prófétának? Azért, mert ez a próféta pap is. És a bűnért való áldozatot ott Jeruzsálemben kell bemutatni. Amikor Jézus elmondta a tanítványainak, hogy felmegy Jeruzsálembe, ahol elárulják, elfogják, pogányok kezére adják, megfeszítik és meghal, akkor a tanítványok heves tiltakozása azt fejezte ki, hogy ők királyként gondolkodtak Jézusról. De ha prófétaként gondoltak is rá, értelmetlennek tartották a jeruzsálemi utat. Aztán húsvétkor halljuk az emmausi tanítványokat, akik csüggedten mentek hazafelé Jeruzsálemből, gyászolva Jézust, amint ezt mondják: „próféta volt” (Lukács 24, 19), szavaiban és tetteiben hatalmas – vagyis próféta-király, akitől azt remélték, hogy felszabadítja Izráelt; de elárulták, ők pedig tehetetlenül végignézték, hogyan feszítették meg.  De Jézus halála Jeruzsálemben nem egy próféta kudarca vagy egy király veresése, hanem a főpap szent áldozata! Jézus az örök főpap, aki önmagát áldozza föl. Csak ezt látva, értjük Jézus szavát: nekem ma és holnap, és azután úton kell lennem, mert nem lehetséges, hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.  Jézus tehát úton van. De nem Heródes elől menekül, hanem úton van Jeruzsálembe, hogy ott elvégezze a tökéletes, bűntörlő áldozatot.

Jézus és a hatalom.  Jézus és a hatalmasok. A második zsoltár örök konfliktust mutat be. A hatalmasok fellázadnak Isten ellen. De az Úr üzen nekik: térjetek észhez! Öleljétek magatokhoz a Fiút és szolgáljatok neki örömmel. Ez hát a választás: vagy, vagy. És a mai történetben is ezt láttuk. Vagy, vagy -  döntenünk kell, kihez tartozunk. A próféta szent szóval, a király isteni fenséggel, a pap örök áldozattal hívogat: hányszor akartam egybegyűjteni az én gyermekeimet, mondja Jézus, mint a kotlós a csibéit! Döntsetek! Mert Jézus döntött és ment tovább Jeruzsálem felé. Jézus döntött és nem tért ki a fenyegetés elől. Betöltötte szent küldetését érettünk, érted is. Hát igaz szívvel, Isten szeretetének, bűntörlő kegyelmének a bizonyságával sorakozz oda Jézushoz, állj oltalma alá, hogy élvezd az örök próféta igazságát, az örökkévaló király hatalmát, tudva, hogy örök főpapunk most is közbenjár érettünk. Ámen.