Jel és jelek

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Mai napon jutunk végére Márk evangéliuma olvasásának, és ez az evangéliumi zárás – ha szabad ezt mondanom – nem tartozik a népszerűbb evangéliumi zárások közé,. Elég, ha csak arra utalok, hogy Lukács evangéliuma végén a feltámadásról szóló beszámoló hihetetlenül plasztikusan, drámaian, szinte egzisztenciálisan írja le, ahogy az Emmaus felé menő tanítványok vitatkoznak, elkeseredetten, csüggedten, és szinte misztikus a történet, ahogy Jézus megjelenik közöttük, mellettük, vacsoravendégük lesz. Vagy, ha Máté evangéliumának a végére gondolunk, egy kis novellát olvasunk arról, amint megjelenik az angyal, elhengeríti a követ, mennek az asszonyok, üres sírt találnak, hazaszaladnak, de közben az őrök is jelentik a Nagytanácsnak, hogy eltűnt Jézus, szólnak Pilátusnak, akcióba lendül mindenki: egyrészt a boldog tanú, másrészt pedig az elhallgattatásra igyekvő. Egy egész drámát lehetne belőle írni. János evangéliumának a vége is csodálatos, megismétlődik a halfogás, halljuk Jézusnak és Péternek a megbocsátásról, a szeretetről szóló csodálatos beszélgetését, az elküldő parancsot.

 Márk evangélista ehhez képest igen szikár, tömör. Szinte mondhatnánk, hogy az evangéliuma végén csak egy tartalomjegyzéket közöl, és ennek a tartalomjegyzéknek a részletes kifejtését a többi evangéliumban olvassuk. Át is lapozhatunk rajta, hiszen ha könyvet olvasunk, mégsem állunk meg a tartalomjegyzéknél, megyünk tovább. Azon kívül Márk evangéliuma végén van két nagyon különös megjegyzés vagy különös körülmény is, ami igen nehézzé teszi a megértést. De ma, Szentháromság vasárnapján, azt hiszem, méltó mind a kettőbe belenézni, hogy még jobban és mélyebben értsük a Szentháromság Istennek velünk való életét, az evangélium titkát és a keresztyénség lényegét is.

Az első megjegyzés arra mutat, hogy miközben a többi evangélista igen élénken jelzi, hogy Szentlélek-hatalom árad ki a feltámadáskor (Máténál egészen egyértelmű, ott van a missziói parancsban: az Atyának, Fiúnak, Szentléleknek nevében... Lukács evangélista azt jelzi, hogy a Szentlélek munkálkodik a tanítványok szívében, a Lélek zárja le a szemüket, majd nyitja meg, a Lélek hozza fel a szívükbe a régi emlékeket és a régi szavakat és teszi számukra érthetővé, hogy mi történt. János evangélista pedig csodálatosan vezet bennünket abban, hogy miképpen válik valósággá Jézus ígérete, elküldi a Vigasztalót nekünk), mindeközben tehát Márk evangélista úgy tűnik, egy szót sem szól a Szentlélekről. Még a keresztség parancsa sem Szentháromságos szerkezetű, csak ennyit mond: elmenvén széles e világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek, aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözöl. Nincs itt a formula: az Atyának, Fiúnak, Szentléleknek nevében, - nincs itt az ígéret: elküldöm a Vigasztalót, aki veletek lesz, megtanít benneteket minden igazságra, - nincs itt a folytatásnak a sejtetése, amit Lukácsnál olvasunk, aki be se fejezi az evangéliumot, hanem folytatja az Apostolok cselekedeteivel, pünkösd történetével, a Lélek kiáradásával.

A másik nehézség egy különös szó. Azt mondja Márk az utolsó mondatában: ők pedig kimenvén, prédikáltak mindenütt, az Úr együtt munkálván velük, és megerősítvén az Igét jelek által, amelyek követték. Jelek által. A többi evangélista nagyon szereti ezt a szót, hogy jel (görögül szémeion), s ez a jel ez nem egy egyszerű szimbólum, nem annyi, hogy írunk egy papírra egy nyilat, kiszögezzük a falra, és akkor mindenki tudja, hogy arrafelé kell menni. Nem olyan, mint az erdőkben a fák oldalára festett turista-jelek. Ez a jel minden esetben történés. János evangélista mondja, amikor Jézus a vizet borrá változtatja Kánában, hogy ez volt az első jel, amit Jézus tett. A jel egy csoda, egy történet. Amikor Jézus megsokasítja a kenyeret, azt mondja Jézus: ezt a jelet adta Jézus. A jel az evangélisták számára jelzés is, de még inkább egy olyan történet, ami túlmutat önmagán. Nem önmagában van a történet igazi értelme és lényege, hanem elvezet minket valahova, miközben maga a történet is hordozza az isteni erőket és isteni csodákat. Márk evangélista azonban egyetlen egy esetben használja ezt a szót. S éppen amikor a feltámadásról szól.

              Amikor mennek az írástudók és farizeusok jelet akartak, bizonyítékot akartak Jézustól, valamit, ami alapján meggyőződhetnek afelől, hogy ő a Krisztus, ő a Messiás, akkor Jézus azt mondja, hogy ennek a hitetlen nemzetségnek nem adatik más jel, csak a Jónás próféta jele, amiképpen Jónás három napig volt a cet gyomrában, akképpen lesz az embernek fia három napig a halálban, de utána föltámad. Tehát Márk csak ebben az egy esetben idézi a jel szót. Majd utána itt, az evangélium végén, de már többes számban.

Ez a két körülmény segít bennünket Márk mondandójának a lényegét megérteni. Azt látjuk,  hogy nagyon szűkszavúan beszél Márk evangélista. De mindannyian másfélék vagyunk, - van, aki egy eseményt bőbeszédűen mond el, igazat mond, ám minden oldalról megpróbálja megvilágítani az eseményt, elmondja a körülményeket is. Van olyan ember, aki egy egyszerű eseményt be sem tud jelenteni, csak ha előtte félóráig mondja a bevezetőt, vagyis (ahogy szoktuk mondani) mindig Ádámnál meg Évánál kezdi. És van olyan elbeszélő, aki néhány tömör, egyszerű mondattal fejezi ki az igazságot. Ha lehetne mondani, akkor a mi Márk-unk olyan, mint az adomabeli székely ember, aki bizony nem szól sokat, még egyet se, négy napot is el tud várni, amíg szól egy szót. Szűkszavú – de itt van a lényeg. Mi a lényeg?

Először is azt mondja: azok pedig kimenvén prédikáltak mindenütt és az Úr, együtt munkálván velük, és megerősítvén az Igét a jelek által, amelyek követték – tudniillik az evangélium hirdetését. Együtt munkálkodott velük az Úr. Szinte veszedelmesen tömör ez a kijelentés. A keresztyének hirdetik a jó hírt, hirdetik a jelet - Krisztus feltámadott! Mert ez a mindent meghatározó és mindent eldöntő jel, hogy itt, a múlandóság küszöbén történt valami, ami az örökkévalót nyitja meg nekünk, itt, az elveszés küszöbén történt valami, ami szabadítást ad nekünk, itt, a halál közé bezárt emberi világban legyőzetett a halál és megnyittatott a menny kapuja. Ezt hirdetik, és az Úr együttmunkálta ezt velük. Hogyan és milyen módon? Szentlelke által. Beszél tehát Márk a Szentlélekről. Az ő evangéliumában a Szentlélek Istennek az a csodálatos ereje, személyes valósága, amely Jézus Krisztus üdvözítő munkáját körülveszi, amely Jézus Krisztus üdvözítő munkáját megpecsételi, amely az üdvözítő munkát a szívünkbe beírja. Amikor Jézus azt mondja (János evangéliuma idézi) az utolsó vacsorán tanítványainak: nem hagylak titeket magatokra, nem hagylak titeket árvákul, nem maradtok egyedül…, amikor a szereztetési igében azt mondja: veletek leszek minden nap a világ végezetéig (Máté evangéliumából hallottuk ezt most is, keresztségkor), azt Márk így fejezi ki, rövid, erős megjegyzéssel: együtt munkálván velük. Isten Szentlelke által velünk van. Mikor? Tudjuk a választ: mindig. Ezért kérdezzük azt: hogyan?

Együtt munkálván velük! Tudniillik a bizonyságtételt - az örök dicsőséges jelről való bizonyságtételt. És ez a bizonységtevés történhet hirdetéssel, történhet szavakkal, de (s azt hiszem, éppen Márk világítja meg számunkra a lényeget) leginkább az életünkkel. Sok helyre járok ünnepségre, istentiszteletre, sok bizonyságtételt hallok, s megfigyeltem hogy amikor sor kerül arra a kérdésre, hogy a keresztyén ember hogyan tud az ő hitéről, az üdvösség öröméről bizonyságot tenni, olyankor a gyülekezet – főleg, ha a lelkész beszél – kezd elszenderedni. Mert hát miről beszél a lelkész? Persze, a lelkész arról beszél, hogy mi hirdetjük az igét, persze, hogy arról beszél a lelkész, hogy bizonyságot teszünk, persze, hogy arról beszél, hogy prédikálunk, és akkor az egyszerű keresztyén lehunyja a szemét – már megint magáról beszél a pap. De Márk mást mond. Együtt munkálkodván…, együtt munkálván. Vagyis, az életünk az igazi bizonyságtétel, a magatartásunk az igazi tanúság Jézus Krisztus csodálatos evangéliumáról. A megváltozott élet, az átalakuló élet, vagy, ahogy János levelében hallottuk, az az élet a tanú, amelyik fölismeri, hogy Istent szeretni annyi: parancsolatait megtartani, Isten parancsolatait megtartani nem nehéz, mert Isten igéje, Szentlelke által győzedelmet ad nekünk a világ fölött. Itt kezdődik a keresztyén élet, ez a keresztyén élet. Vagy ahogy Pál apostol mondja csodálatosan: mi pedig elválasztunk dicsőségről dicsőségre.

 Most Márk azt mondja: akkor tapasztalod meg a Szentlelket életedben, akkor éled át az isteni erők jelenlétét, akkor költözik a szívedbe az abszolút boldog tudat, hogy az én Istenem velem van, pártomat fogja, segít engem, amikor tudhatod, hogy együtt munkálkodik veled. Miben? Az élet átalakításában. Miben? Amit így mond egy helyen Pál apostol: az újjászületésben. Amit Jézus maga mond Nikodemusnak: szükség néktek újonnan születnetek! És akkor kérdezi Nikodemus: hogy lehet újonnan születni, visszamehet az ember édesanyja méhébe és születhet újra? És akkor azt mondja neki Jézus: te Izrael tanítója vagy, bölcs és okos ember, és nem tudod, hogy Lélek által kell újonnan születni?

Másodszor pedig azt mondja Márk evangélista, hogy az Úr együtt munkálván velük, és megerősítvén az igét jelek által. Említettem már, hogy Márk evangélista a jel szót mindig egyes számban használja, mindig a feltámadást érti rajta. Talán négyszer írja le az evangéliumában, többször nem. De itt most már Márk evangélista kilép ebből a zárt meghatározottságból, és azt mondja: erősítette jelek által. Ezek Jézus Krisztusnak azok a beteljesedő ígéretei, amit tanítványainak, követőinek, neve megvallóinak, a keresztyéneknek ígért, ezek erők, ezek gyógyulások, ezek csodák, ezek bizonyosságok, ezek, amelyek kísérik az igét. Nem a jelben van az üzenet, nem ezek a jelek hordozzák az igazságot. Az Ige az igazság. De a Szentháromság örökkévaló Isten jól ismeri az emberi szívet, jól ismeri megromlott természetünket, jól ismeri megromlott gondolkodásunkat, jól ismeri Istennel szembeni makacsságunkat, és tudja jól, hogy az ember, miközben állandóan igazságért kiabál, miközben mindig igazságot jussol magának, mikor az igazsággal szembesül, akkor azt nem akarja. Jól ismeri a Szentháromság Isten kiváltképpen a magyar embert. Mert mi magyarok vagyunk ilyek, leginkább ilyenek vagyunk: mi mindig verjük az asztalt, és igazságot akarunk. Történelmi igazságot akarunk, egyéni igazságot akarunk, mindig meg akarjuk mondani az igazat. De aztán ha nekünk mondják meg az igazat – nem úgy általában, hanem nekem és énrólam, akkor már nem akarjuk. A Szentháromságisten az ige-igazsághoz jeleket ad, jelekkel erősíti meg. Ezek a jelek a tanúk. Isten csodákkal tanúskodik az Ő igazsága mellett. Így mondja Márk egészen tömören, szinte tételszerűen: azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek, démoni hatalmakat győznek le, új nyelveken szólnak, és ha valamit isznak, meg nem árt nekik. Betegekre vetik kezüket, és azok meggyógyulnak. Fölfoghatatlanul nagy dolgok ezek, titokzatos és rejtélyes jelek ezek, szinte azt lehetne mondani, ha nem értjük félre a szót: extrémitások. Mi mondanánk, Uram, mi beérjük a normális élet normális jeleivel, beérjük a mindennapos kenyérrel, beérjük a békességgel, beérjük a jó szóval, beérjük a lelkiismeret nyugalmával, beérjük az áldásokkal, amiket a gondviselésből élvezhetünk és veszünk! De most Jézus olyan jeleket ígér az övéinek, a bizonyságtevőknek, az életüket átadóknak, amelyek szinte tényleg – még egyszer megismétlem – szélsőséges módon erősítik meg és bizonyítják az egy örök igaz igazságot. Miért ilyen szélsőséges módon? Azért,  mert az emberi szív egyik nagy trükkje, hogy Istenét mindenképpen kikerülje, hogy mindenképpen Isten fölé keveredjen valahogy, hogy amikor mégis elkerülhetetlenül szembesülünk az igazsággal, a rólunk szóló igazsággal, a bennünket meghatározó igazsággal, akkor, azzal bújunk ki alóla, hogy nahát kérem, ez egy köznapi dolog, így van ez már, ilyen a világ... Ezek a különleges jelek azt erősítik meg, hogy Istennek ez a helyreállított, életünkbe visszaállított igazsága különleges, mert egyetlen és üdvözítő.

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek, Márk egyetlen jelről tud, ez az egyetlen jel a Testet Öltött és Feltámadott Ige, egyetlen jel az igazság. S mégis most, evangéliuma végén, Mestere szavához igazodva megjegyzi, rögzíti: ők, a tanítványok, a követők kimenvén, prédikáltak mindenütt, és az Úr, együttmunkálván velük megerősítette az Igét a jelek által, amelyek követték az ige-igazságot. Ma, a Szentháromság örök Isten, az Atyát, a Fiút és Szentlelket magasztaljuk. Az Atyát, aki elküldötte a Fiút, a Fiút, aki elküldötte a Lelket, a Lelket, aki a Fiúról tesz bizonyságot, és megerősíti az Ő igazságát, a Fiút, aki az Atya kegyelmi trónusához vezet bennünket. Menjetek el, legyetek tanúk életetek teljes átadásával az Atya, a Fiú és a  Szentlélek Isten örökkévaló szeretetében. Jézus, mielőtt még megáldaná tanítványait, és Szentlélek kitöltetné  korholja őket. Megfeddi őket hitetlenségükért. De nem fordít nekik hátat. Szinte a szemükre lobbantja, hogy mennyire nem tudtak hinni és bízni ebben a jelben. Most mégis meghívja őket magához. Lehet, hogy életünkben sok az erőtlenség, sok a kétség, sok a hitetlenség, de most az ige által maga a feltámadott Úr lép hozzánk, hív meg bennünket üdvösségre, neve magasztalására, életünk átadására, boldog bizonyságtételre, s ígéri nekünk is, együtt munkálkodik velünk Lelke hatalmában, s ha életünk változik, azt csodálatos jelek követik majd.
Ámen

Imádkozunk!

Magasztalunk Atyánk, hogy elküldötted a Fiút válságul, üdvösségül. Dicsérünk és magasztalunk Jézus Krisztus, egyszülött Fiú, mi is meghajtjuk térdünket minden teremtménnyel együtt előtted s mondjuk a Te neved minden név felett való név. Magasztalunk és dicsőítünk Szentlélek Isten, igazságnak, tanúságtételnek és vigasztalásnak lelke, hogy bennünk és velünk munkálod az evangélium igazságát, hogy formálsz és alakítasz bennünket, átalakítod életünket, hogy Jézus Krisztus láthatóvá legyen, szívünkbe bizodalom költözzön, hogyha bennünket vádol is életünk, szívünk és lelkünk, mi bizodalommal menjünk az Atya királyi székéhez szükséges időben való segítségül. Köszönjük a jeleket, köszönjük a csodákat, a gyógyulásokat, a megerősítéseket, a szabadulásokat. Köszönjük azt, hogy a legnehezebb pillanatokban megadtad nekünk, hogy mit mondjunk, köszönjük, hogy kígyókat vehettünk fel, köszönjük, hogy a mérgek nem ártanak nekünk, köszönjük, hogy megnyitottad nekünk az üdvösség kapuját. Add hát, Mennyei Atyánk, kérünk Szentlelked által, hogy készek legyünk önmagunkat kezeidbe helyezni, formáló, alakító hatalmadat, hogy rajtunk a mi Krisztusunk dicsősége napról napra jobban láthatóvá legyen. Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság Isten, magasztalunk, dicsőítünk és áldunk minden időben.
Ámen