Javamra vált

„Ebben az időben halálosan megbetegedett  Ezékiás, és hozzá menvén Ézsaiás próféta, az Ámós fia, ezt monda neki: Azt mondja az Úr: Rendeld el házadat, mert meghalsz és nem élsz.  Akkor arccal a falhoz fordult, és könyörgött az Úrnak, mondván: Óh Uram, emlékezzél meg róla, hogy te előtted hűséggel és tökéletes szívvel jártam, és hogy azt cselekedtem, ami jó volt a te szemeid előtt. És keservesen sírt Ezékiás. Ézsaiás pedig még alig ért a város közepére, mikor az Úr szólt hozzá, mondván: Menj vissza és mondd meg Ezékiásnak, az én népem fejedelmének: Azt mondja az Úr, Dávidnak, a te atyádnak Istene: Meghallgattam a te imádságodat, láttam a te könnyhullatásaidat, íme, én meggyógyítalak téged, harmadnapra felmégy az Úr házába.  És a te idődet tizenöt esztendővel meghosszabbítom, és megszabadítalak téged és e várost Asszíria királyának kezéből, és megoltalmazom e várost én érettem és Dávidért, az én szolgámért. És mondotta Ézsaiás: Hozzatok egy kötés száraz fügét ide. És hoztak, és a kelevényre kötötték, és meggyógyult. És mikor azt kérdezte Ezékiás Ézsaiástól: Mi lesz a jele, hogy meggyógyít engem az Úr, és hogy harmadnapra felmehetek az Úr házába? Felelt Ézsaiás: Ez legyen jeled az Úrtól, hogy ő megcselekszi ezt a dolgot, amelyről szólott neked: előre menjen-e az árnyék tíz fokkal, vagy visszatérjen-e tíz fokkal? És felelt Ezékiás: Könnyű az árnyéknak tíz fokkal alább szállni. Ne úgy, hanem menjen hátra az árnyék tíz fokkal. És könyörgött Ézsaiás próféta az Úrhoz, és Akház napóráján tíz fokkal visszatérítette az árnyékot azokon a fokokon, amelyeken már aláment.” 2 Királyok 20.1-11

„Íme, áldásul volt nékem a nagy keserűség.” , Ézsaiás 38.17

Kedves Testvérek! Sok erőt ad ez a történet, különösen a mi időnkben, amikor az a képzet alakult ki, hogy ha valaki sír, az gyenge. Nagyon meghökkenünk, ha férfiembert látunk sírni. De bizony ma már nemcsak a férfiaknak, a nőknek sem illik sírni.  Sokszor állok meg koporsó, ravatal mellett, és azt veszem észre, hogy nemcsak a férfiak sírnak kevesebbet, hanem a nők is. Mert aki sír, az gyenge, és nekünk erősnek kell lenni – ez a mi korunk igézete. Talán már csak az édesanyák tudnak  és mernek sírni.

De most egy síró királyt állít elénk a történet. Vagyis nem egy harcos, bátor férfit látunk, amilyennek egy királynak lennie kell, hanem egy síró királyt, egy síró férfit, egy síró embert. Érdemes megjegyezni,  hogy ha a Bibliát végig lapozzuk, több síró férfit találunk, mint nőt. Sírtak az ősatyák Ézsau, Jákob és József. Sírtak a királyok Saul, Dávid és Jóás. Sírtak a próféták, Elizeus, Jeremiás és Ezékiel. Sírtak a nagy szenvedők, Jób. Sírt Péter apostol. És sír Jézus is. Férfiak. És ez nem az általunk vélt gyengeségnek a jele.

Persze, tudom, egy befolyásos embernek nem illik sírni. Vagy ha sír, vége. Pár évtizede Amerikában elnökválasztási kampány során az egyik jelöltjére ráfogtak valamit, aztán a nyilvánosság előtt föltettek neki erre egy rettenetes kérdést, mire ő zavarba jött, és elsírta magát. Másnap lemondott a jelöltségről, mert gyenge ember nem lehet jó vezető.

Milyen érdekes, a Biblia férfiai, prófétái, királyai tudnak és mernek sírni.

1.

De Ezékiás király sírása különleges, elüt a többitől. A többiekről azt olvassuk, hogy a nyilvánosság előtt sírtak, gyászban, vesztes csata után vagy megrendült pillanatban. Ezékiás sírása azonban egészen más. Így olvassuk: A fal felé fordult és imádkozott, és keserves sírással sírt. A beteg király sír. Éppen úgy, ahogy a beteg kisgyerek nem tud semmi másra figyelni, nem érdekli semmi más, csak az édesanyja közelsége. Az ölébe kuporodik, és nem érdeklik a külvilág zajai, s ott mondja a magáét az édesanyja ölében. Ez a király most a fal felé fordul, és nem azért, mert szégyelli a könnyeit, és nem akarja, hogy lássák, hanem azért, mert most Istennel akar magára maradni.

Imádkozik és sír. És több ez, mint megrendültség. És több, mint az, hogy egy nagy és erős embernek, egy uralkodónak szembesülnie kell azzal, hogy meg fog halni, hogy a testén megjelenő fekélyek halálos betegséget jelentenek, és ezt üzeni a próféta is, akinek a szava biztos szó: rendezd el házadat, mert meghalsz, és nem fogsz többet élni.

Nem csupán megrendültségről van itt szó. Ebben a sírásban keserűség fejeződik ki. Miért is? Ezékiás nagy reformokat hajtott végre, hogy megújítsa az istentiszteletet, és helyreállítsa a törvényes rendet. Ezt írja róla a krónikás: „azt cselekedte, ami kedves az Úr szemeiben.” (2Kir 18,3) Aztán, amikor a hódító asszír birodalom rátámadt országára, ostromgyűrűbe fogta a fővárost és ‑ emberileg szólva ‑ elveszett minden remény, ő bátran kitartott, és Isten csodát tett: az ostromló táborban pestisjárvány tört ki, és a sereg visszavonult. Ezután évtizedekig nem támadt hódító birodalom az országra. Megmenekült a nép. Ám a király elkapta a pestist, és halálosan beteg lett. A próféta pedig Isten üzenetét is átadta neki: rendezd el a dolgaidat, mert meghalsz, és nem élsz. Hát ezért ez a keserves sírás!

Ezért ez a keserűség. Keserűség, mert a szabadulás hajnal-óráján neki mégis meg kell halnia. Micsoda ellentét ez! Az uralkodók úgy szokták, ha nagy vész van, maguk elé küldik a népet. Először nekik kell veszniük. Még az ősatyák is megtették ezt. Emlékszünk Jákobra? Mielőtt testvérével, a bosszú szomjas Ézsauval kellett volna találkoznia, előre küldte a családját. Ha netalán Ézsauban bosszúvágy tombol, és pusztítani akar, akkor először a „tölteléket” érje a haragja (1Mózes 32). De most ennek a királynak azzal kell szembesülni, hogy az egész nép megmarad, mindenki megmarad, csak egyedül ő, ő vész el.  Mintha egy  járványkórház minden betege meggyógyulna, csak az orvos halna bele a betegségbe.

De keserűségből fakad ez a sírás azért is, mert hűséges életének nincsen hősies nyugvópontja. Így imádkozik: Uram, Te látsz engem, és ismered az én utamat, és tudod, hogy azt tettem, ami jó a Te szemedben. Így mondja: Azt tettem, ami jó a Te szemedben! S most egyszerre a tizennégy éve tartó uralkodásának minden küzdelme, fáradtsága,  a tizennégy éve tartó hűsége egy pillanat alatt összeomlik. Nincs nyugvópont, nincs kiteljesedés, nincs aratás, nincs boldog végig tekintés mindazon, amit elért és megvalósított. Mennie kell. Hát hogyne lenne keserű a szíve.

2.

De a király nem csak sír! Imádkozik is. A sírása keserű, de az imádsága odaadó és alázatos. Nincs benne vád vagy számonkérés. Nem nyújtja be a számlát Istennek, mondjuk így: Uram, mindezidáig azt tettem, ami jó a Te szemeid előtt, hol a fizetség? Hol a jutalom? Hol az érdemek megbecsülése?

Én azt hiszem azért alázatos az imádsága, mert tudja, hogy miközben a fal felé fordulva, egyedül imádkozik és sír, még sincs magára hagyva. Vannak, akik imádkoznak érte, és vannak, akik imádkoznak vele. Ebben van a nagy titok. Mi modernek azért nem szeretjük a síró embereket, mert már nem ismerjük a vigasztalás művészetét. Azért jövünk zavarba már akkor is, amikor egy síró gyermeket látunk, mert megkérgesedett a szívünk. Milyen gyakran látok szülőket is, akik folyton síró gyermekükre csak ráripakodnak: Hagyod abba tüstént! Persze, a gyerek ettől csak még inkább bömböl, s akkor kezdődik a rángatás, a szülői elektrosokk, hátha a gyerek kizökken. De nem zökken ki. Nekünk kéne kizökkenni, és a kérget a szívünkről lehántani. Azért olyan ijesztő, amikor sír valaki, mert nem tudunk vigasztalni.

A vigasztalás első gesztusa az, hogy tudunk a szenvedővel együtt imádkozni és érte imádkozni. Minden vigasztalás innen fakad. Ezékiás király azért imádkozik olyan odaadón – még ha a keservesen sírva is!  -, mert tudja, hogy vannak, akik vele és érte imádkoznak. Boldog megtapasztalás ez. És döntő mozzanat. Egyedül vagy a keserű könnyeiddel, de mégsem vagy magányos! S talán neked is szükséged van olykor, hogy egyedül légy Istennel, de mégsem vagy magadra hagyva.

3.

S aztán megkapja a prófétától az üzenetet, hogy újra kezdhet, Isten meghallgatta kérését és ad még neki időt. Ezt egy szinte fölfoghatatlan tünemény jelzi, a napóra csodája. A király napóráján tíz fokot visszatér a mutató. Ez szinte képtelen csillagászati, természeti csoda. Miért van erre szükség? Ezért mert ez a csoda egy másik csodát erősít meg. Valójában nem az a csoda,  hogy visszamegy a napórán tíz fokot az árnyék, hanem az, hogy meggyógyul a király. Nem az a nagy csoda, hogy Isten, úgymond, visszaállítja az időt, visszaforgatja az idő kerekét, hanem az, hogy visszavonja ítéletét. Ez a nagy csoda!! A király újra kezdhet. Tizennégy esztendőt kap még – pontosan annyit, amennyit eddig uralkodott. Újra kezdhet mindent. Újra kezdheti az életet. Újra kezdheti a királyságot.

S ekkor mondja ezeket az imádkozó szavakat Ezékiás király: „Ímé áldásul volt nékem a nagy keserűség.” Mert ez az ő imádsága. Szó szerint fordítva: békességemre lett az én keserűségem keserűsége, a keserűség eszenciája. Ezzel azt akarja kifejezni, hogy nem holmi futó rossz érzés volt a keserűsége, amitől könnybe lábadt a szeme. Ebben az ő keserűségében a mulandó ember minden keserűsége benne foglaltatik. Esszenciálisan. Vagyis nem arról beszél itt, hogy volt az életében egy mélypont, de Isten kiszabadította belőle. Nem azt mondja, hogy valami nem sikerült, és ezért kudarc-érzés töltötte el. Hanem arról beszél, hogy a halál torkában volt. És ez bizony nem eseti kudarc, hanem abszolút élet-kudarc. És emiatt keserűnek lenni azt jelenti: a keserűségek keserűségét inni. Epe-esszenciát, száz százalékosan. Mégis azt mondja: javamra lett, üdvösségemre lett, áldásul lett nékem, békességet hozott a számomra a nagy keserűség. Nos, ez az Isten nagy csodája…, hogy a rosszat nemcsak jóra, hanem a javunkra fordítja.

De, hogy ez a csoda bekövetkezhessen, ahhoz le kell gördülnie az arcunkon néhány keserű könnycseppnek. Ahhoz nekünk is meg kell tanulnunk fal felé fordulva imádkozni és sírni magunkért és másokért is. Meg kell tanulnunk mindenkor másokért és másokkal együtt – az Úr ügyében imádkozni.

4.

Nos, gyenge volt-e ez a király?  S vajon csak azért kellett érte imádkozni, mert az ember szánja a gyengét? Nem volt gyenge! A király gyermek volt. És alázatos. Istennél kereste az élete megoldását. S mehetünk-e bűnökből, nyomorúságokból, tévelygésekből, erőtlenségekből másképp az Istenhez, mint sírva?

Vagy ha talán gyenge volt a király, akkor az áll az életére, amit az apostol mond: akkor vagyok erős, amikor gyenge. Vagy még inkább, az amit az apostolnak mond az Úr: Az én erőm erőtlenség, gyengeség által végeztetik el (2Kor 12,9-10). És ezt az igét használva hadd fordítsam így Ezékiás imáját: az én boldogságom könnyek és keserűség által végeztetik el.

Gyenge-e az, aki imádkozik? A modernkor erős, magabízó, mindent  megoldó, folyton jól teljesítő embere bizonnyal azt mondja: ha imádkozol, gyenge vagy. Én is sokszor hallom: Imádkozni? Az a vénasszonyoknak való. Gyengék, töpörödöttek, elmeszesedettek, a sír szélén állnak. De én még erős vagyok.

Gyenge-e, aki imádkozik? Lehet. Beteg-e, aki imádkozik? Lehet. A halál markában van-e, aki imádkozik? Lehet. A keserűségek keserűségét issza-e, aki imádkozik? Lehet. De aki imádkozik, az már ott van az erős Istennél. Aki imádkozni tud - magáért, másokért, és másokkal együtt, az lehet gyenge, lehet beteg, lehet keserű, lehet a tönk szélén, de már ott van a szabadító és erős Istennél.  Ímé, áldásul lett nékem a nagy keserűség. Így imádkozott egy síró király. Adja Isten mindannyiunknak, hogy igaz legyen életünkre, sorsunkra is a zsoltáros szava: „Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéjét emelve.” (Zsoltár 126,6) Ámen.

Imádság :

Mennyei Atyánk a Krisztus Jézus által!

Eléd hozzuk a betegeket, gyógyítsd őket!

Eléd hozzuk a gyógyítókat, erősítsd és óvd meg őket!

Eléd hozzuk azokat, akik biztonságunkért fáradoznak, adj nekik bölcs döntéseket!

Eléd hozzuk azokat, akik úton vannak, mert szolgálatot teljesítenek érdekünkben, őrizd meg őket!

Eléd hozzuk családtagjainkat, barátainkat, népünket, Európa és a világ népeit!

Hárítsd el tőlünk a rosszat, hozz számunkra remény, szabadítsd meg a halál torkából!