Járatlan

Szeretett gyülekezet, kedves testvéreim! Azt hiszem, nincs közöttünk olyan, aki egy-egy életfordulón, különösen ha zsákutcába jutott, vagy látott mást bajba, nehézségbe bonyolódva, ne idézte volna a jól ismert mondást: járt utat járatlanért el ne hagyj. Van ebben a bölcsességben valami sok évezredes emberi tapasztalat. Jobbára a vakmerőket szoktuk erre inteni, de még inkább önmagunkat, hogy ne keveredjünk bele meggondolatlanul olyan dolgokba, amelyeknek nem látjuk a végét. Ha teljes körűen igaz ez a bölcs tanács, rögtön azt kell kérdeznünk, hogy vajon lenne-e keresztyénség egyáltalán, ha annak idején, Fülöp, a diakónus, vagy még inkább az apostolok és az első keresztyének megfogadták volna ezt, és nem hagyták volna el a járt utat járatlanért? Hiszen azt mondja az angyal Fülöpnek, hogy menj le a Jeruzsálemtől Gáza felé vezető déli útra: járatlan az! Bár  a fordítók sokféleképpen próbálják visszaadni ez a kifejezést, de csak ott visszhangzik ez a mondás: járt utat járatlanért el ne hagyj! Van, aki így fordítja: néptelen az az út. Csakhát, mint kiderül, nem annyira néptelen, mert Fülöp a szerecsen komornyikkal ezen az úton találkozik. Mások pontosítanak és arra utalnak, hogy ez egy afféle szolgalmi út lehetett, amelyen csak azok jártak, akiknek többnyire dolguk volt ott. A helyiek, akik ismerik a terepet. Mások szerint a kifejezés sivatagi vagy pusztai utat jelöl. Akik jártak Közel-keleten, azok akár láthatták is, hogy amikor a beduinok mennek a tevéikkel a sivatagban, ott nincsenek útjelző táblák, s nincs kiírva, hogy Gáza még 14 km, de ők évezredes tapasztalatok alapján tudják, hogy merre kell menni. Nem sorolom tovább, csak megjegyzem, hogy aki különböző Biblia-fordításokat vesz elő az más és más fordítást talál itt.

Van azonban az egész felolvasott szakaszra nézve is egy másik, általános megjegyzés, amit még szükséges elmondanom.  Az egész 8. rész egy nagy fordulatot jelöl. Eddig minden Jeruzsálemben történt, mintha bezárkóztak volna a városba és onnan se ki, se be. Aztán a 7. részben egy tragikus eseményről olvasunk, Istvánt, az egyik diakónust perbe fogják, halálra ítélik és megkövezik, és elkezdődik a keresztyének üldözése, és a 8. rész elején már arról tudósít Lukács, hogy szétszóródtak a szélrózsa minden irányába. Valaki azt mondja, hogy ennek a hányattatásnak, üldöztetésnek be kellett következnie, mert különben az apostolok egy tapodtat sem tettek volna Jeruzsálemből. Bizony, nem jutott volna el hozzánk a keresztyénség, nem ülnénk itt a Böszörmény-úti templomban, és nem remélnénk, hogy majd gyermekeink és unokáink, és akiket most megkereszteltünk, itt lesznek majd, hogyha annak idején nem következik be ez a tragikus esemény, amely szétszórta őket.

Én azonban, a tragédiát nem kisebbítve azt mondom, hogy ez itt nem elindítás, hanem teljesedés volt. Hiszen Krisztus Urunk mennybemenetele előtt ezt mondja a tanítványoknak: vesztek erőt, és lesztek nekem tanúim Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában és a földnek végső határáig. Most ez teljesedik be. Itt, az előző szakaszban arról olvastunk, hogy Fülöp hogyan jutott el Samáriába. Most pedig elindul dél felé, a járatlan útra, a néptelen útra. És eközben nagy és csodálatos vigasztalások, buzdítások és erők tárulnak föl a számunkra. Ezekről szeretnék néhány szót szólni.

Némelyek gondolhatnák, hogy ez az út (mint a többi is az üldözések kezdete óta) valójában menekülési út volt. Ez esetben még önmagunkat is feloldjuk a szabály alól, hogy járt utat járatlanért el ne hagyj, - ha menekülni kell. Ekkor nem érdekel bennünket, hogy voltaképpen merre megyünk, mert futunk. Némelyek úgy gondolják, hogy ezek az irányok, Fülöp útjai: előbb Samária északra, most Gáza délre, majd később megint Damaszkusz északra, ezek tulajdonképpen a szétszóródást és a csapongást jelzik. Azért járatlan út ez, mert a menekülő számára minden út járatlan út. És ehhez még a mai keresztyénség némely kritikusa vagy drukkere hozzáteszi azt, hogy ez vár ma is a keresztyénségre, - különösen itt, Európában. Mert itt bizony beszottyant a keresztyénség, kiüresedett, szomorú tények és adatok mutatják, hogy társadalmi befolyása csökkenőben van, és bizony már van néhány olyan európai ország, ahol prominens politikusok már azt fontolgatják, hogy betiltják a keresztyénséget; vannak ilyen hangok is, jobb lesz erre felkészülni nekünk is. Hogy tudunk fölkészülni? Bátorrá tesszük a szívünket, a lelkünket, hogyha erre sor kerül, elindulunk  a járatlan utakon. Sőt, még aki a szebb jövőt keresi, az is sokszor beszél erről, hogy ami ránk vár a keresztyénség szempontjából, az talán járatlan út lesz.

De azt hiszem, ha belenézünk a történetbe, akkor mást hallunk ebben. Először is Fülöp ezen az úton nagy vigasztalásokat kap. Bizony, sokszor hív meg bennünket Isten járatlan útra, hogy azon a járatlan úton vigasztalást adjon nekünk. Járatlan út, ha betegség tör be az életünkbe, amit még nem tapasztaltunk. Hogyan küzdjünk meg vele, milyen új életformát alakítsunk ki magunknak? Nemrégiben itt, a Beethoven utcában ismerőssel találkoztam, sápadt arccal ment, megszólítottam, érdeklődtem, mi van vele. S mondja, képzelje, orvoshoz kell mennem, ilyen még nem történt velem. El tudom képzelni. El tudom képzelni, hogy ez számára járatlan út. De mennyi erőt, mennyi áldást, mennyi kegyelmet tud Isten adni a mélységek közepette is! Ezt látjuk ebben a történetben. Úgy tűnik, vége a keresztyénség ügyének, úgy tűnik, azzal, hogy kisöpörték Jeruzsálemből őket, minden odaveszett. És mit hallunk? Azt halljuk: Samáriában megjelent Fülöp, hirdette az evangéliumot és az emberek szíve örömmel telt meg. Gyógyulások, szabadulások történtek, sokan megtértek és hittek. Akkor hát vége az ügynek? Micsoda vigasztalás van ebben! Sokszor járatlan útra vitt bennünket a gyászunk, ha valaki meghalt, akire már nem támaszkodhatunk többé, még nyújtjuk a kezünket, hogy megfogjuk a karját, még megtolul bennünk a megszólítás, a szó, a hang, és ő már nincs ott. Hogyan igazodunk el a gyász rettenetes sötét terhei alatt? S mennyi vigasztalást ad nekünk Isten ilyen járatlan utakon, amikor a feltámadott Krisztus erejét ragyogtatja ránk! Tudjuk, az európai ember a legjobban a kudarctól reszket, ez a mi civilizációs betegségünk vagy meghatározottságunk. S ha kudarcot vallunk, hogyan dolgozzuk fel azt, hogyan éljünk együtt a kudarccal? Nem tudunk ilyenkor a másik ember szemébe nézni. Tegnap még voltam valaki, ma nem jegyeznek sehol. Tegnap még udvariasan köszöntek és előre engedtek, ma meg könyökkel orrba csapnak és mondják, állj a helyedre! Belefogtam valamibe, elterveztem valamit és szépen megvolt minden, lépésről lépésre. Aztán jött a szél, és esett az eső – ahogy Jézus mondja – és fölcsaptak a hullámok és összedőlt mindaz, amit építettem, és ott állok magamban, és most hova, merre? Shakespeare Lear királyában van egy drámai jelenet, amikor az öreg király tanácsadóját megvakítják és kikergetik a pusztaságba, a segítői mellé szegődnek, s kérdik tőle, melyik úton menjenek, s akkor azt mondja ez az öreg ember: nincs utam, mert nincs hova mennem. Ez a kudarchelyzet. Nincs tovább, nincs út. De most azt mondja az angyal Fülöpnek, menj le délre, járatlan út az. Még egy járatlan út! Hát nem elég az, amiben vagyok, még egy ismeretlen út?! Nem elég, hogy a saját helyzetemet sem tudom feldolgozni?  És lám, kiderül, hogy ez a járatlan út mégsem járatlan, mert azon az úton megy valaki.

A vigasztalás mellett buzdítást is veszünk, mert ami járatlan útnak tűnik, az valójában a halálból az életbe visz. Nagyon sokszor az az elveszés, ha megmaradunk abban, amiben vagyunk. Pedig sokszor éppen így próbálunk kompromisszumokat kötni ilyen-olyan életünkkel, a dolgainkkal, berendezkedünk: legyen egy kis hit, egy kis hitetlenség, legyen egy kis Isten, legyen egy kis pokol, legyen egy kis jóság, legyen egy kis rosszaság, -  legyen így és legyen úgy; össze tudjuk mi rakni ilyenformán is az életünket! De amiről az első keresztyének beszélnek, és nekünk is szüntelenül beszélni kell, hogy az az evangélium, amit Fülöp is hirdet itt a szerecsen komornyiknak. Hirdette neki a Jézust! Ez az életnek a beszéde, ez az Istennek a meghívása, ez éppen arra szólít fel bennünket, hogy bármennyire is megszoktad azt, amiben élsz, bármennyire is jó vagy nem jó, bármennyire is beletörődtél és elfogadtad, - gyere ki belőle. Ahhoz hasonlítható ez, mint amikor kinyílik a börtönajtó, eltűnik az összes smasszer és valaki bekiabál a folyósóra, hogy szabadok vagytok! Mehetünk. Ez jó hír a rabnak, - jó hír. Ő azonban ott marad a cellában és azt mondja, hogy nekem van itt egy számom, aztán minden reggel beadják csajkában a kaját, délben, este is, továbbá, itt biztonságban vagyok, fedél van felettem, nem megyek egy tapodtat se. Amikor fölharsan az evangélium jó híre: leomlottak a falak, és Isten megnyitotta az utat, szabad vagy, - lépj ki régi, halott énedből, hagyd el a sokat járt utat a járatlanért! Amikor az Ószövetség prófétái megtérésről beszéltek, megtérést mondtak, vagyis: fordulj vissza! S milyen döbbenetes, hogy sokszor éppen ez a visszafordulás a régi útra, az ősi útra, az Istennel való közös életünk útjára – ez a visszatérés tűnik járatlan útnak. El tudunk ide jutni. De aki megmarad a maga így-úgy-amúgy berendezett, összetákolt életében, az a halálban marad. Serkenj fel, aki aluszol – hirdeti az apostol – és föltámad néked a Krisztus! Másutt azt mondja, hogy mi, aki a haláltól való félelem miatt egész életünkben foglyok voltunk, most a Krisztus evangéliuma által fölszabadíttattunk. Micsoda buzdítás, micsoda erő van itt Fülöp számára. Menj el arra az útra, járatlan, csakhogy úgy tűnik, Isten ilyen járatlan utakon jár.

Mert, harmadjára, az is kiderül, hogy ezen a járatlan úton öröm van. Azt olvastuk a történet végén, abban a különös, szürreális jelenetben, hogy miután Fülöp és a szerecsen komornyik beszélgetnek, s miután a szerecsen komornyik Fülöp segítségével megérti, hogy kiről jövendölt a próféta (az a próféta, Ézsaiás, aki ezt a szakaszát pontosan így kezdi, hogy készítsetek az Úrnak a pusztában utat, ott is legyen útja az Úrnak, ahol nincsen út), tehát miután elmagyarázza a szerecsen komornyiknak, hogy a régi-régi próféta, hét-, nyolcszáz évvel ezelőtt, az Úr szenvedő szolgájáról beszélt, akit elvetettek, akiből bűnbakot csináltak, akit leköpdöstek, akit megvertek, akire maga a próféta mondja, hogy nem tekintettünk rá szívesen, mert utált volt, és azt hittük, hogy Isten sújtja, ímé, ő az, – mondja Fülöp a szerecsen komornyiknak – Ő az a Krisztus, aki megfeszíttetett és feltámadott, s miután erre azt mondja a szerecsen komornyik, mi akadályoz meg engem abban, hogy megkeresztelkedjem, mi akadályoz meg engem abban, hogy ehhez a Krisztushoz csatlakozzam, mi akadályoz meg engem abban, hogy a Krisztus útjára lépjek, mi akadályoz, hogy elhagyjam a magam jól ismert, meddő és reménytelen útjait, és elinduljak ezen a járatlan úton - akkor Fülöp csak ennyit mond neki: ha hiszel ebben a Krisztusban, ha bízol benne, ha hagyod, hogy Ő vezessen, akkor semmi akadálya annak, hogy Krisztus ígéretének pecsétjét és jelét, a keresztséget megkapd. Szép képpel szólva: ha hiszel a vőlegényednek, hogy szeret, akkor semmi akadálya, hogy felhúzd a jegygyűrűt. Mert ez a keresztség jel és pecsét, jegygyűrű, a Krisztus számára. És miután megtörténik az eljegyzés, még egy fantasztikus dolog jön: a Lélek elragadja Fülöpöt, aki eltűnik, pedig jó lenne még vele, az evangélium-hirdetővel néhány szót váltani, ahogy mai nyelven mondjuk, jó lenne még ezt elmélyíteni, jó lenne még egy kis eligazítást kapni! De Fülöp eltűnik, és ez a végső megjegyzés: ez az új életet nyert ember tovább ment útján. Örömmel. Megtöltötte a szívét Isten Szentlelkének az ereje. Örömmel töltötte meg, vagyis aki ezen a járatlan úton elindul, aki ezen Krisztussal találkozik, aki ezen az úton Krisztust, a szabadítót és a megváltót magához öleli, aki elszegődik Krisztus követőjének, aki immár hisz Őbenne, az örömet talál.

Nos hát, kedves testvéreim, járt utat járatlanért... – igaz ez a mondás? Nem akarom az egyik kezemmel elejteni mindazt, amit az imént a másikkal fölvettem. Igaz ez a mondás: járt utat járatlanért el ne hagyj, és ti se hagyjatok el egyetlen járt utat egyetlen járatlanért sem. De ez az út, amelyen Fülöp elindult, csak számra volt járatlan. Azon az úton már előtte járt ott valaki. Járt akkor, amikor a szerecsen komornyik érdeklődésre ébredt, talán évtizedekkel korábban, járt ezen az úton, amikor ez a szerecsen komornyik kezébe vette a próféta tekercseit és elkezdte olvasni, ott járt előtte, amikor megzavarodott és nem értette, hogy kiről beszél a próféta, kiről beszélnek a keresztyének, kit hirdetünk mi. Járt előtte  és megelőzte őt maga a Szentlélek Isten, maga Isten. Ha minket Isten Lelke valahova elvezérel, boldogan hihetjük, hogy az legfeljebb csak számunkra ismeretlen. Ő már ott van. Veletek leszek minden nap a világ végezetéig. Lesztek nekem tanúim Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában és a földnek végső határáig. Hogy ne hihették, hogy ne tapasztalhatták volna meg az evangéliumhirdetők, hogy ahova ők mennek, ott már várja őket az Úr, ahova ők mennek, elkészítve a feladat, ahova ők mennek, ott már jelen van az öröm valósága. Így buzdítok én is ennek az igének alapján mindenkit, csak bátran, mert a Krisztus útján vigasztalás, a Krisztus útján erő, s a Krisztus útján szüntelen öröm van.
Ámen

Imádkozzunk!

Dicsérünk és áldunk Mennyei Atyánk, hogy mi is azok közé számláltatunk, akik megismerhették, megízlelhették és befogadhatták örökkévaló szeretetedet. Dicsérünk és magasztalunk, hogy minket is meghívtál örök életre, Veled tartó örök boldogságra, szentségre, Veled való teljességre. Dicsérünk és magasztalunk, hogy ránk ragyogtattad Szentlelked hatalmában Jézus Krisztusunk világosságát. Ezért is kérünk Mennyei Atyánk, légy oltalmazónk, hűséges megtartónk, erősítőnk betegségben, vigasztalónk gyászban, útmutatónk, hogyha nehéz helyzetbe kerültünk, megsegítőnk minden nyomorúságban. Légy velünk, ízleltesd velünk jóságodat, ne távozz el tőlünk soha egy napon, hanem maradj velünk ígéreted szerint mindig, minden órán és minden helyzetben. Vágyakozunk erőid, vigasztalásod, megsegítő kegyelmed után, de hisszük boldog szívvel, hogy mindezeket megadod nekünk, beteljesíted életünket abban a boldog célban, amelyre elhívtál, és amely felé vezetsz bennünket. Engedd, hogy szüntelenül Krisztusunkra tekintsünk, aki az út, az igazság és az élet. Őérette hallgass meg bennünket.
Ámen