Istentől van

A presbiter a szeretett Gájusnak, akit én igazán szeretek. Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek. Mert felettébb örültem, amikor atyafiak jöttek és bizonyságot tettek a te igazságodról, úgy, amint te az igazságban jársz. Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak. Szeretett barátom, híven cselekszel mindenben, amit az atyafiakért, és pedig az idegenekért teszel, akik bizonyságot tettek a te szeretetedről a gyülekezet előtt; akiket jól teszed, ha Istenhez méltóan bocsátasz útjokra. Mert az ő nevéért mentek ki, semmit sem fogadván el a pogányoktól. Nekünk azért be kell fogadnunk az ilyeneket, hogy munkatársaikká lehessünk az igazságban. Írtam a gyülekezetnek; de Diotrefesz, aki elsőséget kíván közöttük, nem fogad el minket. Azért, ha odamegyek, felemlítem az ő dolgait, amelyeket cselekszik, gonosz szavakkal csácsogván ellenünk; sőt nem elégedvén meg ezzel, maga sem fogadja be az atyafiakat, és akik ezt akarnák, azokat is akadályozza, és az egyházból kiveti.Szeretett barátom, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki jót cselekszik, az Istentől van; aki pedig rosszat cselekszik, nem látta az Istent. Demeter mellett mindenki bizonyságot tett, maga az igazság is; de mi is bizonyságot teszünk, és tudjátok, hogy a mi bizonyságtételünk igaz. Sok írni valóm volna, de nem akarok tintával és tollal írni néked. Hanem reménylem, hogy csakhamar meglátlak téged és szemtől szembe beszélhetünk. Békesség néked! Köszöntenek téged a te barátaid. Köszöntsd a barátainkat név szerint. (János 3. Levele)

Eddig János apostol leveleit olvastuk, most pedig a Jelenések könyvét kezdjük olvasni. Így ezt a rövid levelet hamar át szoktuk lapozni, gyorsan átfutjuk, elsőre úgy is tűnik, nincsenek benne nagy és bonyolult dolgok. Utánanéztem, amennyire lehetséges,  hogy az utóbbi években, mióta interneten tárolnak anyagokat, magyarul hány prédikációt mondtak el János apostol harmadik leveléről. Nem sokat. Rövid, nincsenek benne bonyolult dolgok, átlapozzuk.
Igaz, van itt egy szép mondat: „Szeretett barátom, ne a rosszat kövesd, hanem a jót!” (11.vers) Ennyi, lapozzunk tovább. S máris föl kell tennünk a kérdést, miért szerepel ez a kis rövid levél a Szentírás könyvei között? Azon könyvek között, még egyszer mondom, amelyekben nagy és fenséges dolgokról olvasunk, amelyeket újra meg újra előveszünk. Nemrégiben mondta nekem valaki, hogy németül hallott egy bibliai igét egy passióban, és ezt hirtelen megütötte. Igen, abban, amit már százszor, ezerszer hallott, egyszer csak feltárult egy értelem, megnyílott egy dimenzió. Isten Igéje ilyen: újra meg újra kinyit nekünk valamit, újra meg újra megérinti a szívünket, újra meg újra belelátunk valamibe, szinte megdöbbenünk és nem is tudjuk elengedni. Persze, ez a bonyolult szakaszokra vonatkozik, amit az igehirdetők vagy a bibliaórai közösség vezetője, vagy egy előadó meg tud világítani, de sokszor egy jó bevezetés is segít benne elmélyedni. Ezek azonban nem olyan egyszerű kis közhelyes mondatok, mint itt ez: „szeretett barátom, ne a rosszat kövesd, hanem a jót”. Ilyet mindeneki tud mondani, ugye? Miért van ez itt a Bibliában? Talán azért, mert János apostol feltétlen tekintélyt élvezett az ősi egyház életében? Hiszen ő Jézus Krisztus életének, megfeszíttetésének, feltámadásának tanúja, a pünkösdi Lélek kiáradásnak az egyik részesedője? Idéztem az elmúlt alkalmakkal, amikor az apostol leveleiről volt szó, hogy még késő vén korában is úgy vitték be a gyülekezetbe, hogy minden egyes szavára odafigyeltek. Talán ezért?  Amikor összeállították a bibliai kánont ezt a kis levelet is betették. Én azt hiszem, valami másról van szó. Úgy járunk mi az Isten útján, hogy nemcsak bonyolult, érthetetlen, fölfejhetetlen titkokkal találkozunk, hanem ezekkel a nagyon egyszerű tételekkel is, ahogyan a szívünk is működik. Összehúzódik a szívben a sok izomcsomó, kipumpálja a vért, aztán kitágul a szívünk és visszaáramlik a vér, ez a mozgást biztosítja az egész vérkeringést, a diasztolé és szisztolé. Isten igéje is ilyen, van amikor egyetlen egy pontban összesűrűsödik minden, ilyen egyszerű mondatokban: kövessétek a jót, szeressétek egymást, fogadjátok be egymást. Ennek nyomán kiárad bonyolult életünkbe,  el a legkisebb, legegyszerűbb, szinte láthatatlan hajszálérig is az egész üdvügy. Majd visszaérkezik a véráram, és hozza az összes bonyoult kérdést erre az egy pontra: kövesd a jót. A Biblia tele van ilyen mondatokkal vagy rövid történetekkel. Lapozzunk vissza Pál apostol Filemonhoz írt leveléhez. Ugyanilyen hosszú, mint János apostol harmadik levele. Egyszerű közbenjáró levél, egy szökött rabszolga érdekében, aki találkozott az apostollal, megtért, keresztyén lett, és szándéka szerint visszatér a gazdájához, akinek korábban nagy kárt is okozott. Pál közbenjár érte,  hallatlanul egyszerű szavakkal. Nincs itt semmi cifrázás, barokkos pompa, mély titkos metafizikai, teológiai elmélkedés, csak egy egyszerű kérés a testvéri közösség és szeretet nevében. Aztán ha kimetsszük a Római levélből az apostol útmutatását, hogy miképpen éljünk itt, ebben a mulnadó világban a testvéri szeretettel, hogyan éljünk egy adott politikai rendben, vagy egy adott civilizációban – nagy kérdések! –, ilyen egyszerűen fejezi be az apostol: ne győztessél meg a gonosztól, hanem jóval győzd meg a rosszat (Róma 12,21). Pont. Ugyanilyen egyszerű az is, bárhányszor is járjuk körbe, amikor Jézus – az írástudó ezernyi bonyodalmat rejtő kérdésére - elmondta az irgalmas samaritánus példázatát, és így fejezi be: eredj el, és te is aképpen cselekedjél! (Lukács 10,37) Olyan egyszerű, hogy néha megdöbbenek, mennyire szeretjük mi az egyszerű dolgokat elbonyolítani. Magyarázzuk a papot, meg a lévitát, meg a rablókat, és a fogadóst, a csacsit is, meg főleg a samaritánust, és a sérült embert, aztán hogy Jerikóból lefelé, vagy fölfelé, és hogy hány emeletes volt az a fogadó? Pedig Jézus csak így summázza be: eredj el és eképpen cselekedjél, karold fel a megvert embert, könyörülj meg rajta, ments ki halálos helyzetéből -  ezt jelenti, szeretni felebarátunkat.
Talán azért írja János apostol ezeket a szavakat, mert Pünkösd után már a harmadik nemzedékben vagyunk, és megjelentek a bonyodalmak. Egy ilyen bonyodalomról tudósít a levél. Nem ismerjük a megnevezett szereplőket, nem ismerjük sem Gájuszt, sem Demetert, sem Diotrefészt, de a helyzet mindenki számára világos. Egy keresztyén gyülekezetbe érkezik valaki, aki a pogányok között szolgál, tehát evangélium-hirdető, tanító, misszionárius, és befogadást kér a gyülekezettől, mert a pogányoktól nyilván nem nem kérhet. Vagyis ez az ember kint harcol a frontvonalban, a lelkekért küzd. Ám nem fogadják be a gyülekezetbe. Egészen pontosan Gaius befogadta, de a gyülekezet vezetője ezt rosszallotta, s ennek hangot is adott, sőt, magát Jánost, az öreg apostolt is gonosz szavakkal illette (ahogy a Károly-fordítás mondja: csácsogott ellene), vagyis pletykált ellene - valamit hallott, valamit tud, a többiek pedig már bólogattak is, óh, hát azt ők is hallották. Jaj, de föl tudjuk dagasztani a rosszat! Belecuppanunk a legegyszerűbb kérdésbe, s akkora dagonya lesz belőle, hogy az egész világot ellepi. Ezt csinálja ez a Diotrefész is Jánossal szemben. Sőt, azokat is megszólja, akik az atyafiúi szeretetet, a befogadást szeretnék gyakorolni, mi több, ki is rekeszti őket a gyülekezetből. Ezért ír most Gájusznak, lelki gyermekének, aki a Krisztus igazsága szerint él, hogy megerősítse, bátorítsa, megdicsérje, mert helyesen járt el. És jelzi, hogy ha majd módja lesz ebbe a gyülekezetbe ellátogatni, akkor majd szól erről az ügyről is néhány szót. És a lelkére köti - ez van a levél közepén -, hogy ne a rosszat kövesse, hanem a jót, mert aki jót cselekszik, Istentől van, aki pedig rosszat cselekszik, nem látta Istent.
Hadd védjem meg egy pillanatra ezt a megnevezett gyülekezetvezetőt, Diotrefészt. Mint mondtam talán már a harmadik nemzedékében vagyunk Pünkösd után. Nagyjából ugyanebből az időből származik egy irat, ezt a 19. század végén találták meg a tudósok. Didakhé a címe. Didakhé görögül tanítást jelent, ez afféle körirat, a tizenkét apostol nevében. Hogy ki írta, nem tudjuk, hogy mennyi eredeti apostoli gondolat van benne, ezt sem tudjuk igazán. Életszabályok vannak benne: milyen legyen az istentisztelet, hol gyülekezzenek össze az atyafiak, milyen nézzen ki a liturgia. Van benne egy szakasz a vendégszeretetről is, és ebben azt tanácsolja „a tizenkét apostol” (de inkább az ő nevükben, mintegy a tanításukat összegezve a szerző), hogy ha valaki egy gyülekezetbe érkezik, hogy ott a Krisztus dolgát hirdesse, fogadják be és ha elvégezte ezt a szolgálatot, akkor rendesen feltarisznyázva bocsássák útjára (ahogy itt János is mondja: Istenhez méltóan bocsássák útjákra). Ha olyan volna a mondandója, ami nem fér bele egy napba, akkor maradjon még egy napot. De ha három napnál tovább akar maradni, akkor biztos, hogy nem próféta, hanem Krisztus-kufár. Abban az időben, a harmadik nemzedék idején voltak efféle vándor prédikátorok, akik egyik helyről röppentek a másikra, jól eltartatták magukat, kihasználva a keresztény gyülekezet vendégszeretetét. És ha a vendég fogadása és tekintélye évtizedekkel korábban problémát jelentett, például a korinthoszi gyülekezetben, ők aztán még nagyobb problémát okoztak. Pál azt írta a korinthoszi gyülekezetnek, hogy amikor közétek mentem, nem terheltelek benneteket, pedig megtehettem volna, apostol vagyok. A feleségemet sem vittem, mondja Pál apostol, pedig Kéfás (Péter)  a feleségével szokott utazni, amikor evangelizáló útra ment, de én nem terheltelek benneteket (1Kor 9). Pál beállt ol kétkezi munkára és sátorponyva szövésből tartotta el magát, nem kívánta a korinthoszi közösséget terhelni, pedig megtehette volna. Nos, három nemzedékkel később, némelyek apostoli vagy prófétai titulust tűztek a mellényükre, kérkedtek, járták az egyik helyet a másik után, és jól eltartották magukat. Ezért „A tizenkét apostol tanításában” már egy szabály jelenik meg: egy nap igen, kettő, ha hosszú a tanítás, de ha három napnál tovább akar maradni valaki, az nem apostol. Kufár. Lehet, hogy ez áll itt a probléma mögött. Az öreg János, aki itt presbiternek, vénnek nevezi magát, hallja ezt a hírt, hogy valaki tőle abba a gyülekezetbe ment prés, ahogy bürokratikus nyelven szoktuk mondani, elutasításra talált. Ugye, milyen találó ez a bürokratikus kifejezés! Elutasításra talált. Nem azt mondjuk, hogy elutasították, mert akkor rögtön megkérdezzük, hogy ki utasította el? Inkább így mondjuk, személytelenül: elutasításra talált. Szemlytelen nyelvezet ez, jól el lehet mögé bújni. János apostol kitér előle és szépen, tételesen leírja a történetet itt a levélben. Azt mondja: aki a jót hirdetni ment közétek, azt fogadjátok be, aki Istenünk nevének ügyében ment hozzátok (a név a Krisztus neve!), azt fogadjátok be. Aki ezzel ellentétes dolgot tanít, azt ne fogadjátok be. De aki a Krisztus nevében jött, hogy megerősítsen, fölemeljen, megvigasztaljon, megbátorítson, azt fogadjátok be, majd Istenhez méltó módon bocsássátok el. Kövesd a jót, ne a rosszat.

Érdekes szóval fejezi ki mindezt, nagyon ritkán találjuk meg ennek a szónak az eredeti görög alakját az Újszövetségben. „Kövess a jót” - úgy kellene fordítanunk: utánozd a jót. Itt a mimézisről van szó, az utánzásról, vagyis arról, hogy eltanulok valamit és úgy csinálom. Voltaképpen ez a mi egész keresztyén életünk is, ebben az egy szóban összefoglalva: kövesd a jót, tanuld el a jót, utánozd a jót, tartsd méltónak a jót vagy a jónak a cselekvőjét arra, hogy utánzod, ne pedig a rosszat kövesd, mert aki jót cselekszik, Istentől van. Aki pedig rosszat cselekszik, nem látta Istent. Utánozni, követni az elsősorban is a szemünk dolga. Látom, hogy valaki csinálja, látom, hogyan csinálja. Amikor valamire bíztatnak: tedd meg, de nem tudom, hogyan kell, az első szavam az, hogy mutasd meg! És ez már beleegyezés a jóba! Mutasd meg, hogyan kell csinálni, mutasd meg, hogyan kell jót tenni, mutasd meg, hogyan kell a jót követni, mutasd meg, hogyan kell jóban élni, és aztán, mert ezt akarom követni, és nem a rosszat. Ha ezt teszed, láttad Istent. Akkor ismered Istent. Ha ennek ellenállsz és a gonoszt teszed, akkor nem láttad Istent. Vízválasztón vagyunk. Azért mondtam, hogy ilyen pillanatokban Isten igéje egészen megrendítő egyszerűséggel állít elénk jót és rosszat. Nincs itt semmi bonyodalom. Nincs itt hosszú levezetés, nem kell ezt a történetet most Ádámnál meg Évánál elkezdeni, aztán elmondani Ábrahámot, Mózest, a nagy királyokat, a prófétákat, végigkövetni Jézust az evangélium útján, szolgálatában, elárultatásában, megfeszítésében, feltámadásában. Csak így, egyszerűen ezt mondja nekünk az apostol: kövesd a jót, ne pedig a rosszat, mert aki a jót cselekszi, Istentől van, aki pedig rosszat cselekszik, nem látta Istent.

A Zsidókhoz írt levél segítséget ad nekünk ehhez, mert időnként a legegyszerűbb mozdulatok a legnehezebbek. Azt mondja a Zsidókhoz írt levél, amikor bemutatja nekünk a hitben előttünk járó nemzedékeket Ábeltől egészen Krisztusig, a hitnek kezdőjéig és végcéljáig: emlékezzetek meg elöljáróitokról, utánozván az ő példájukat (Zsid 13,7). Az elöljáró jelentheti a közösség vezetőjét is. Sokan így is fordítják: emlékezzetek meg vezetőitekről! De mélyebb értelme van és összekapcsolódik itt János szavával. Elöljárók azk, akik vezetnek bennünket, elöljárók azok, akik előttünk jártak-járnak, elöljárók azok, akik nemzedékekkel korábban, vagy éppen a mi nemzedékünk idején az életük példájával megmutatták, mit jelent Istenben lenni és Istent ismerni.
Sok történet van a Bibliában, nehéz, szívünket, lelkünket, elménket megragadó, elgondolkodtató, gondolkodásformáló, szemléletváltoztató ige. De most, ebben a fontos pillanatban egyszerű szót hallunk, amit nem kell magyarázni, értjük mindannyian az apostol szavát: ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki jót cselekszik, Istentől van, aki pedig rosszat cselekszik, nem látta Istent. Ámen.