Főoldal Igehirdetések Istennel sátorozni

Istennel sátorozni

Textus: 5Mózes 16,9-12 és Márk 4,30-34

Bogárdi Szabó István püspök 2019.05.01-jén, a monori-erdői templom felszentelésén, illetve lelkészbeiktatásán elhangzott igehirdetése.

Ritka dolog, hogy a templomszentelés és a gyülekezet lelkipásztorának a beiktatása egy időre esik. Mint ahogy az is ritka, hogy a bibliaolvasó Kalauz szerint olvassák az ószövetség és az újszövetség igéit, éppen a mai napon ennyire egybevágó párhuzamot aközött, ahogyan elrendeli Isten az Ígéret Földjére bevonuló nép ünnepeit, és aközött, hogy pünkösdre készülünk. Amit a régiek gyakoroltak az ószövetség idején, az előképe volt mindannak, ami a nagy pünkösdi napon történt, mikoris Isten Lelke a szívünkbe írta be Isten törvényét és Krisztus dicsőségét. De hogy igazán megértsük ennek a jelentőségét, azt éppen a felolvasott példázat mutatja meg. A magvető példázata után Jézus rögtön elmondja a mustármag példázatát. Ez is Isten országáról szól. Pedig csak egy köznapi történet arról, hogy elvetették valahol a mustármagot, az nagy fává növekszik fel. Nagyobbá, mint minden más vetemény oly annyira, hogy az árnyékában még az ég madarai is fészket rakhatnak. Ehhez hozzáfűzi Márk evangélista, hogy Jézus sok példázatban hirdette az igét, éspedig úgy, hogy meg is érthették. Sőt, példázat nélkül semmit nem szólt, de a tanítványoknak külön mindent megmagyarázott. Tehát mégiscsak lappang itt valami titok.

 

Egyrész tehát  történet magától értetődő. Éppen olyan magától értetődő, mint volt elrendelni a honfoglalásra készülődő népnek, hogy a hetek hetén gyülekezzenek egybe, vigyék fel az Úrnak önkéntes adományukat úgy, amint az Úr megajándékozta őket. És azon az ünnepen mindenki ünnepeljen, és mindenkivel osszák meg az örömüket, ne feledkezzenek meg arról, hogy egykor rabszolgák voltak, akiket nem engedtek el ünnepelni. Idézzük csak fel a történetet, azzal kezdődik a szabadítás, hogy Mózes elkéri a fáraótól a népét, hogy ünnepet tartsanak az Úrnak (2Móz 5,1). Minden szabadság ott kezdődik, hogy ünnepet tarthatunk. Látom, hogy itt most sok fiatal ül, akik már 1990 után születtek, és nem emlékeznek a régi dolgokra. De vannak itt velem korú emberek is, mi tudjuk, milyen nagy dolog volt az ateista kommunizmus idején, ha ünnepelhettünk, ha dicsőíthettük az Urat. Most Mózes elrendeli, hogy te is, gyermekeid is, a szolgáid is, a jövevényeid is, az árvák is, és az özvegyek is, vagyis az egész nép ünnepeljen, és ne felejtsétek el, hogy egykor ez nem így volt. Egykor rabszolgák voltatok. A rabszolgaságnak az a lényege, hogy nincs pihenő, és nincs ünneplés. Csak hajtás van. Ha van pihenő, az csak arra való, hogy kifújd magad, hogy aztán erőre kapva robotolj tovább. Sokan rekreációnak nevezik az ünnepnapot. Rekreálódunk? És miért? Hogy hétfőn kétszeres erővel robotolhassunk tovább! Megfrissítjük magunkat, hogy újra be tudjunk állni a munkába. De nem erre való az ünnep. Az ünnep az, amikor felemeljük a szívünket Istenhez, amikor boldog előízét vesszük a mennyei teljességnek, amikor hálával kifejezzük, hogy mindent Istentől kaptunk, az életünket, a tehetőségünket, a családunkat, a fedelet a fejünk fölött, és a szabadságunkat is, mi több, még az ünnep szent napját is. Ez magától értetődő. Mint ahogy az is magától értetődő volt, amikor Jézus a példázatait mondta. Mihez hasonlítsam Isten országát? - kérdezte. És elmondott egy egyszerű történetet, amit minden gyermek értett, ti. hogy mi a mustármag, és mi lesz a mustármagból, ha elvetik. Fa lesz belőle, árnyékot fog vetni, és még az ég madarai is eljönnek.... De mondom még egyszer: itt lappang a titok. Mert, ahogy megjegyzi Márk evangélista, Jézus mindig így hirdette az igét, így hozta közel a mi Isten ellen lázongó a szívünkhöz Isten országának a jó hírét. Milyen az Isten országa? Olyan az Isten országa, mint a mustármag; itt, Monori erdőn is. Kicsiny kezdet volt az. Hogy ki vetette el az elődök közül? Talán egy imádkozó lélek, nem tudni. De nagy fa lett belőle. És hogyan? Magától. Ezzel nem a munkát, a fáradságot, a törődést, a gyötrődést, a szenvedéseket, a hősiességet akarom lekicsinyelni! De amikor megállunk egy gyönyörű templom, parókia, gyülekezeti ház mellett, akkor azt mondjuk, hogy ez kegyelemből van. Vagyis »magától« - Reményik Sándor híres verse szerint ez a magától, ez a kegyelem. Magától nő a mustármag is, és nagy fává nő. 

 

De azt mondja Jézus, hogy eljönnek az ég madarai, és fészket raknak a nagy fa lombjai között. Márk evangélista hozzáfűzi, hogy Jézus részletesen megmagyarázott mindent a tanítványoknak, túl azon, amit ebből a példából meg lehetett érteni. Hogy mi volt ez a több? Mi az a titok, amit külön kifejtett tanítványoknak? Mindenek előtt az, hogy ne röstelljék, hanem bátran hirdessék az Isten országát. Emlékezetesse az embereket itt, Monorierdőn is a mai nap arra, hogy meg kell szentelnünk az Úr napját, fel kell emelnünk a szívünket Istenhez. A tanítványoknak ezt kellett jól érteni. Jézus azt mondja: nagy árnyékot ad a mustármag fája, akkorát, hogy alatta fészket rakhatnak az égi madarak. Fészket rakhatnak... Szó szerint úgy lehetne fordítani, hogy odasátoroznak. A szkéné görög szót mindenki ismeri. Valami alkalmatosságot jelent, amit gyorsan felállít az ember.

 

Gyermekkoromban sokat játszottunk a nagy kertünkben. Sátrat is ütöttünk, szegény édesanyám vasalópokrócát vittük el sátor-ponyvának. De a magyar embernek ezt nem kell taglalni. Sátorozva jöttünk ide, a Kárpát-medencébe, és sokáig őrizzük ezeknek az emlékét! Nos, az ég madarai eljönnek, sátrat raknak a fa árnyékába. Ilyen egyszerű ez. és mégsem ilyen egyszerű, mert Jézus szó szerint nem azt mondja, hogy fészket raknak (sátrat ütnek), hanem azt mondja, hogy oda rakják a fészket. Odafészkelnek. És itt kell a tanítványoknak megérteni valamit, és nekünk is. Miért épült ez a templom? A híveknek, a gyülekezeti tagoknak, az Istent imádóknak, a Jézus útján járóknak, a jó drága reformátusoknak! E helyről köszönjük a helyi katolikusoknak, hogy annyi időn át befogadták a reformátusokat, és hagyták, hogy ott fészkeljenek ők is a katolikusok eresze alatt. S ki tudja, majd ide is jön valaki illetéktelen fészket rakni. Mert az, hogy az »ég madarai«, ez nem egy romantikus kifejezés. Az ég madarai a próféták nyelvén a pogányokat jelentik. Ezékiel próféta az ítélettel köti össze a kifejezést; amikor Isten népére ítélet jön, megjelennek a zsákmány-szerzők is, azok az ég madarai (Ezék 29,5). Ők a nemkívánatosak, a másmilyenek, az idegenek, a hitetlenek, a pogányok, akiket Isten legfeljebb csak ítélete eszközéül használ. 

 

De, lám, jönnek, és így is fordíthatnám az igét, hogy belefészkelnek az életünkbe. Bele, a mustármagból nőtt fába. Mit keresnek ott? Hiszen ez az Isten országa! De először azt a kérdést kell feltenni, hogy te mit keresel az Isten országában? Te milyen jogon vagy Isten országának polgára? Te hogyan lettél Isten országnak a polgára? Mózes így emlékezteti népét: ne felejtsd el, hogy rabszolga voltál... Isten szabadított meg, és adj vissza az Úrnak szíved jókedvéből mindent, amit Tőle kaptál, mert minden kegyelemből van. Miért vagy te az Isten országa polgára? Mert Isten megízleltette veled kegyelmét a mi Urunk Jézus Krisztusunk által. Kegyelemből vagy polgára az Isten országának. Nincs itt őseinknek véres kardja a falon, hogy rozsda marja. Nincs itt ősi címer, hogy odategyük az Úristen orcája elé, mondván, hogy mi ősi jogon vagyunk itt. Nincs juss. Csak kegyelem van. Jézus azt akarja ezzel az egyszerű pár mondatos példázattal megértetni, hogy amit mi kemény feszültségként élhetünk meg, azt előbb magunkkal rendezzük. Jön majd valaki itt, aki látta a templom építését, de inkább átment az utca túloldalára, megállt a tér sarkán, és azt mondja, na ebből se lesz semmi, az majd jönni fog ide áhítatos arccal, és fészket akar rakni! És netán csodálkozni fog: vannak itt foglalt helyek? Az a hely másé? Mégsem zavartatja magát és fészket rak. A 16. zsoltárban, Dávid szép vallomásában találjuk meg ugyanezt a szót. Ezt mondja a zsoltáros: az Úrra néztem szüntelen, mert jobbkezem felől van, nem rendülök meg, örül az én szívem és örvendez az én lelkem, testem is biztonságban lakozik (Zsolt 16,8) Így fordítja Károli Gáspár. De szó szerint így kellene fordítani: biztonságban sátorozom az Istennek árnyékában. Boldog, aki a magasságos árnyékában lakozik, mondja Dávid. Hát én is boldog ember vagyok, és nem rendülök meg, nem vész el a reménységem, mert a testem is biztonságban sátorozik Istennél. Istenhez besátorozni. Ezért építünk templomot! Mert a templom sátor. Mert a templom hajlék. Mert a templom alkalmatosság, hogy amikor Istent magasztaljuk és dicsőítjük, azt méltó körülmények között tegyük. A templom emlékeztető, elővételezése a mennyei hajléknak, a dicsőséges Jeruzsálemnek, amely majd aláereszkedik. A templom éppen arra emlékeztet, hogy majd Isten lesz minden mindenekben. És igen, mi itt újra meg újra megemlékezünk a szabadító és megkegyelmező és ajándékozó és országába befogadó Istenről, hogy boldog reménységgel tekintsünk Krisztus dicsőséges eljövetelére. Istennél lakozunk. Milyen jó Istennél lakozni! Milyen jó Istenhez besátorozni! Milyen jó magunkat befészkelni Isten kegyelmébe, Isten szeretetének az árnyékba, és ott védelmet, segítséget, oltalmat, vigasztalást és támaszt találni. Hirdesd ezt lelkész testvérem, erősítsd az örvendezőket, vigasztald a szomorkodókat, bátorítsd az ingadozókat, vezesd Istenhez a keresőket, és taníts mindenkit arra, hogy Istenhez kell emelni a szívünket, amint azt a magad életéből is tudod, hiszen felnőttként megtért ember vagy.Tanítsd a népedet arra, mit jelent Isten kegyelmében fészket rakni. 

 

Ami nekünk nehezünkre esik itt, mint mondottam, az éppen az, hogy ide jön valaki, és elfoglalja az én helyemet, De Isten hagyja ezt. Sőt akarja ezt! Nagyra növeli azt a mustármagot. Nagy fává növeli, hogy még többen jöjjenek az ég madarai, az idegenek, a pogányok, a hitetlenek, az isten-tagadók. Ők is jöjjenek, és keressék és találják meg Isten oltalmát. És miért hagyja ezt Isten? Amit eddig elmondtam, azt nem kellett volna külön is megmagyarázni a tanítványoknak, tudták ők ezt. Hiszen ők is megülték rendre a hetek ünnepét. De Krisztus külön jelzi a tanítványoknak, hogy boldog ígéretünk van arra, hogy maga Isten lesz az, Aki majd velünk sátorozik. Ezt olvassuk a Jelenések Könyve végén, ahol az új Jeruzsálemről azt írja a pathmoszi látnok, hogy az nem kézzel épített város, lesz, hanem maga Isten alkotása. Majd így folytatja: és az Úr az emberekkel sátorozik (Jel 21,3). És itt ugyanezt a szót használja, mint Jézus a példázatban. Mi építettük a templomot, mi emeltük fel a hajlékot, mi küzdöttünk és mi fáradtunk érte, de Isten ütött itt sátrat, mert Ő akar veletek lakozni. Ő akarja befészkelni magát az életetekbe. Tudjátok? S nemcsak itt. Ide mi jövünk befészkelődni. Isten odahaza, a konyhában, a kamrában, mit ne mondjak, a garázsban, a hálószobában, a gyermek-szobában, mindenünkben, amik vagyunk, ami a mi életünk fája, nos, Isten oda akar befészkelődni. Ezért ilyen nagylelkű és szabad itt, ezért nő az a mustárfa nagyra, ezért jöhetnek az égi madarak, s fészkelhetnek az árnyékába, ezért foglalhat magának helyet itt is ki-ki, ezért vehet Istennél lakozást bárki, itt, az Ő hajlékában, templomában, házában, hogy a nagy reményt megízlelhessük, és az üdvösség boldogságát megsejthessük: ez pedig az, hogy maga Isten az, Aki az életünkben lakozást akar venni. Ha Ő titeket befogad, és megengedi, hogy ebben a hajlékban besátorozzatok, s itt, e mustárfa alatt magatok helyet vegyetek, akkor ti hálából mindazért, amit Isten Krisztusban megtett érettünk, engedjétek, hogy Lelke által Ő maga vegyen lakozást a ti szívetekben. Még egy hét van hátra a hetek ünnepéig, s akkor zúgó szél zendülés, és aláereszkednek a kettős lángnyelvek, és betölt minket Isten Lelke, a Szentháromság harmadik személye. Lám, Isten élő valóságával töltötte be a tanítványok szívét Így töltse be a tiéteket is, hogy egész életetekkel hirdethessétek Isten nagyságos dolgait.

Ámen 

Beiktatás

« Vissza

Ez a weboldal az Ön kényelmes böngészésének érdekében cookie-kat használ. Elfogadom További információ