Isten megnyílása

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Régebben történt, de sosem felejtem el. Egy karácsonyi ünnepben elfogyott otthon a kenyerünk, s nem volt mit tenni, neki kellett indulni a városnak kenyeret venni. S bizony, karácsonykor a fél várost fel kell járni, hogy az ember olyan helyet találjon, egy nyitott üzletet vagy boltot, ahol kenyeret lehet venni, mert karácsonykor minden zárva van. (Megjegyzem, igen megvigasztalt, mert amikor egy hajléktalan-szállóhoz értem, ott nyitva volt egy kis bolt, és volt kenyér is, s ahogy beléptem, rögtön utánam besorjázott még két-három atyafi, ők is szép nyakkendősen, karácsonyra felöltözve. Az ő megkönnyebbült arcukon is láttam, hogy másutt is megtörténik karácsonyban, hogy elfogy a kenyér és más is nekiindul a városnak vásárlóhelyet keresni.) Igen, nagy feladvány karácsonykor bármit is nyitva találni, mert karácsonykor minden zárva van, mert ugyan mi van nyitva karácsonykor? Isten! – felehetnénk mindjárt azonnal. Mert éppen ez a karácsony lényege, nagy titka, és erre utal a karácsonyi történet megannyi mozzanata, hogy bárha annyi minden zárva is van, akárcsak azért, mert így szokás, akárcsak, mert ünnep van, akárcsak, mert így alakult, vagy még inkább, mert ilyen a világ, - Isten teljesen megnyitja önmagát karácsonykor. Krisztusban való közénk jöttének ez a nagy üzenete.

 Nézzük is. A karácsonyi történetekből most a bölcsek történetét olvastam föl. Mit mutat ez? Legelőször azt látjuk (hadd szóljak azokhoz is, akiknek filozofáló hajlamuk van), karácsonykor nyitva van az egész kozmosz, az egész világegyetem. Azt olvassuk itt, hogy egy csodacsillag jelent meg, és ez a csodacsillag éppen ott állt meg, éppen a fölött a hely fölött, ahol az isteni gyermek megszületett. Ez jelezte a napkeleti bölcseknek, hol kell a gyermeket keresniük, hogy neki hódolhassanak. Nem értek különösképpen a természettudományhoz, még kevésbé a csillagászathoz, de mindig nagy érdeklődéssel olvasom a csillagászok különböző magyarázatait, hogy mi volt ez a csillag. Szupernóva volt, hullócsillag volt, vagy a csillagok különös együttállása lehetett? S nyilván, míg világ a világ, addig töprengeni fog ezen az ember. De lám, megnyílott az univerzum és egy csodacsillag jelezte a gyermek megszületését. Másképp is megnyílott azonban ég karácsonyban. Azt írja Lukács evangélista, hogy pásztorok voltak kinn a mezőn, nyájuk mellett vigyáztak éjszaka, s megnyílott az ég, angyalok jöttek énekelni a pásztoroknak. Angyalt nem mindig lát az ember, angyal énekét még kevésbé halljuk szüntelen. Péter apostol az első levelében különös megjegyzést tesz, mely megérteti, hogy nemcsak énekelni jöttek azok az angyalok, hanem inkább csodálkozni. Azért énekeltek, mert volt mit csodálniuk.  Azt mondja ugyanis Péter apostol a levelében, hogy azt a nagy titkot, hogy Isten Jézus Krisztusban, az ő életében, engedelmességében, abban ahogy Krisztus az emberi sorsot vállalta, a halálában és feltámadásában eltörölte a bűnt, és megszabadította az embert. Váltságot és üdvösséget készített a múlandónak az Örökkévaló. Nos mondja Péter apostol – ebbe még az angyalok is vágytak betekinteni, kinyitották az hát eget, hogy lássák, mi történik itt a földön, amit mi emberek olyan szomorú sárgolyónak szoktunk gondolni. Ami itt közöttünk, az emberi életben, az emberi világban megy, arra mi legszívesebben oda sem tekintünk. Mi fölfelé nézünk, az égre! Az angyalok meg azt nézték, hogy mi történik itt lent. Isten elküldte Krisztusát, és általa újra megnyitotta az ember számára az eget és az örökkévalót. Megnyitotta a csodák lehetőségét. Igen, testvérek, hadd biztassak mindenkit, szabad csodákért könyörögni, szabad csodákat kérni, szabad betegek gyógyulásáért imádkozni, mert Krisztus betegeket gyógyított, szabad a halál árnyékába jutottakért imádkozni, hogy ragyogjon rájuk a Krisztus világossága, hogy akik ezen a karácsonyon szorongásban, gyászban, ürességben, megvertségben, aggodalomban járnak, tudjanak a Krisztus feltámadó világosságán örvendezni, - ahogyan örvendeztek ott azon a karácsonyi éjszakán a napkeleti bölcsek. Ők, mikor meglátták a csillag jelét (mondja Máté evangélista), felette nagy örömmel örvendeztek.

Megnyílott az egész történelem is. Másodjára ezt nyitja meg Isten karácsonyban. A történelem itt azt jelenti, az, aminek úgy kellett lennie! Amikor gyerekes módon még olykor felnőttek is eltűnődnek a történelem folyásán, és ennek hangot is adnak, hogy például, mi lett volna, ha..., akkor azt szoktuk mondani: ez történelmietlen kérdés. Például, mi lett volna, ha Gavrilo Princip merénylő eltéveszti a lövést és Ferenc Ferdinánd nem hal meg, nincsen 1. világháború, nincsen Trianon, nincsen 2. világháború, nincsen kommunizmus, és szépen mi úgy vagyunk, mint száz évvel ezelőtt? Mi lett volna, ha? De ez a kérdés történelmietlen kérdés. A történelem az, amit el kell mondanunk, hogy úgy volt, a történelem az, ami eleve adott pályán mozog, s ez a pálya az, hogy nem lehet másképp, hogy úgy kellett lennie, és úgy is lesz. Amikor azonban a  napkeleti bölcsek megjelennek Jeruzsálemben, a Római Birodalom egyik provinciájának tartományi fővárosában, és fölteszik a kérdést: hol van a zsidók királya, láttuk az ő csillagát keleten és azért jöttünk, hogy hódolatot tegyünk neki, akkor minden felborul. Így fordítjuk a bibliai igét: megháborodott Heródes és egész Jeruzsálem, -  felháborodtak, lótás-futás támadt: ki született meg, mi történt itt? Hát nem az a történelem, hogy minden úgy megy, ahogy mennie kell? Nem az a történelem, hogy itt vagyunk, egy birodalom perifériáján, és majd megmondják valahol, hogyan kell lennie a dolgoknak, és ha akarjuk, ha nem, úgy lesz az, hiába küszködünk, hiába harcolunk, hiába álmodozunk!? De lám, akkor elő kell venni a régi, elfelejtett prófétai iratokat, ki kell nyitni ezeket az iratokat, s lám, a próféták arról jövendölnek, hogy Isten kinyitja egyszer a történelmet is. Másmilyenné lesz a világ, és ebben a másféle világban még a hatalom mérnökeinek is meg kell érteniük, amit a 2. zsoltár üzen. Azt üzeni, hogy amikor Isten az Ő egyszülött Fiával belép a történelembe, akkor – hogy mondja a zsoltár? – azért királyok, legyetek eszesek, és csókolgassátok a fiút! Mert nem úgy van, ahogy az ember kikalkulálja, nem úgy van, ahogy az ember reákényszeríti a másik emberre ezt a számítást, - egészen másképpen van.

Igen, Krisztus koldusként született, és nem volt nyitva semmi Betlehemben. A vendégfogadó sem volt nyitva, pedig – milyen paradox! – a vendégfogadó éppen azért volna fogadó, mert ajtaja mindig nyitva áll, éjjel és nappal, ha idegen jön, oda betérhessen. Csak egy istálló volt nyitva. Koldusként jön Krisztus, mégis Ő a királyok királya, Isten felkentje és szabadítója. Miből szabadít meg ő? Bár ilyen sincs, mégis van – az ember végtelen zsákutcába jutott. A zsákutca persze az, aminek van vége, s előbb-utóbb oda érkezünk, hogy vége, és nincs tovább, meg kell fordulni, vissza kell jönni belőle. De milyen érdekes az emberi történelem! Végtelen zsákutca. Tudjuk, a szívünk legtitkosabb sejtésével tudjuk,  legbiztosabb érzéseinkkel tudjuk, talán még az eszünkkel is tudjuk, hogy a magunk útján sehova se jutunk – és mégis megyünk rajta. És végtelenül megyünk rajta. Végtelen zsákutca. Ez az emberi történelem. S ha Isten nem vezet minket, ha nem nyit utat, ebből a végtelen zsákutcából nincs kiút. A szabadítás az, hogy Isten kiutat nyit. Ott, ahol vagy, abban, amiben éppen állsz – ott nyit utat. Isten megnyitja a történelmet, megnyitja az embervilágot. Nem kell mindig mindennek úgy lennie, ahogyan van.

Harmadjára arról is hallunk, hogy Jézus Krisztus által Isten megnyitja az emberi sorsot is. Nem véletlen, hogy ezek a napkeleti bölcsek Jeruzsálemben keresték a zsidók királyát. Ebben nemcsak a régi világ politikai adottságai játszottak szerepet, hogy ugyanis egy királyt mégiscsak egy fővárosban illik keresni, egy uralkodónak mégiscsak ott volna helye, ahol bíborban és bársonyban lehet születni, ahol szolgák hada sürög-forog, ahol beállítják az ember számára a  történelmi GPS-t. Nemcsak ezért mentek ők oda, hanem azért is, mert Jeruzsálem volt az akkori világ legszentségesebb városa is. És amikor emberi sorsról beszélünk, akkor egy másik dimenziót is érintünk nekünk, egy nagyon mély, rejtett, sok mindennel eltakart dimenziót, ez az Istennel való kapcsolatunk dimenziója. Ezt nyitja meg Ő Krisztusban. Hadd nevezzem ezt sorsnak, mert ahol vallás és hit van, ott sejtető módon mindig éppen erről van szó. Miről tehát? Arról, hogy Isten úgy nyitja meg számunkra a sorsunkat, hogy Krisztusában kinyilatkoztatja, egyértelművé teszi, hogy Ő öröktől megbékélt velünk. Milyen módon? Három módon, és hadd hirdessem most örömmel ezeket nektek.

Isten megbékélt az emberrel, mert a megfeszített és eltemetett Krisztust föltámasztotta. És nem angyalnak támasztotta föl őt, nem valami elvonatkoztatott szellemi lény lett a halálból fölkerekedő Krisztus, hanem ott vannak a kezén a szögek helyei és oldalán a dárda nyoma, és ez a feltámadott leül, és együtt eszik tanítványaival. Isten megbékélt az emberrel úgy is, hogy az örök és tökéletes emberben, a második Ádámban (ő Krisztus) elvette az emberről bünhődésének minden súlyát és terhét. Senki az ember vétkét el nem törölhette, senki azért eleget nem tehetett, csak maga az ember, amennyiben tökéletes. De az ember nem az. Krisztus, a második Ádám viszont tökéletes. És amiről ma többet szeretnék szólni, az ez: Isten megbékélt az emberrel öröktől fogva, mert emberré lett. Nem angyal született közénk karácsony ünnepén. Angyalok is jöttek, igen, beletekinteni a nagy titokba. De nem az akkori embervilág legtökéletesebb, legjobban kiszámítható, legnemesebb hajtása virágzott ki, - merthogy Betlehemben született meg a tökéletes ember, Betlehemben kötötte össze Isten az ember sorsát a maga örökkévaló szeretetével. Nem Athénben született! Szóltam már a filozófusokhoz, amikor a kozmoszról beszéltem. Nem Rómában született, szóltam a politikusokhoz is és a hatalmasokhoz, amikor a történelemről beszéltem. És nem is Jeruzsálemben született. Szólok mindannyiótokhoz, mert mindannyian vallásosok vagyunk, s mindannyian igyekszünk Istennel megbékülni, mindannyian áldozunk és áldoztatunk, s közben a szívünk tele van félelemmel és rettegéssel. Miért van tele félelemmel és rettegéssel? Hát ugyan, a bűnös ember hogy fér az örök, igaz és szent Isten közelébe? Ugyan, hogyan tudunk Vele megbékélni mi? Mit jövendölt Ézsaiás próféta? A Békesség Fejedelme jogosság és igazság által álltja helyre Isten és ember kapcsolatát! Hol van hát jogosság, hol van hát igazságosság, és hol hát van szentség? Mert azt is mondja Ézsaiás próféta, hogy a vitézek vérben megfertőztetett harci öltözete megégettetik. Hol van szentség? Hol van jogosság? Hol van igazság? Tudjuk azt mi magunkról mindannyian, hogy egyik sincsen meg bennünk, - s ezért mi Istenből csak a félelmest és a rettenetest látjuk. S másból sem áll az életünk, minthogy a félelmetes és rettenetes Istent próbáljuk engesztelni  - egyre reménytelenebbül és csüggedtebben, halál foglyaiként, bűntudattól gyötörve, vergődve. Ott Betlehemben Isten, a teremtő Ige testté lett, emberré lett, és ezzel az embersors egyszer s mindenkorra összeköttetett Isten szeretetével. Ímé, nem sötétbehullás az ember útja, mert Krisztus magára vette és megfordította az emberi sorsot, halálával legyőzte a halált, és feltámadásával valóra is váltotta ezt a sorsfordítót.

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek! Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Isten megnyitotta önmagát, sőt, Isten Krisztusban mindig nyitva van. Ezt jelenti ez a szó, hogy az idők teljességében elküldötte az Ő Fiát. És ahol Krisztus ereje hat, ott a világ, a történelem, a sors is megnyílik. A te világod is, a te történelmed, és a te sorsod is megnyílik. Továbbá Isten szeretete és békessége járja át, mert – még egyszer mondom – ezt a rettenetes és félelmetes Istent Jézus Krisztus fordítja szerető Atyává. Igen, Isten, akit mi vallásos praktikáinkkal, történelmi csutkavárak építgetésével, kozmikus spekulációkkal próbálunk a magunk oldalára állítani, hogy kedvezzen már nekünk is, ez az Isten Krisztusban nemcsak az oldalunkra állt, nemcsak odalépett mellénk egy pillanatra (hogy igaza legyen Ady Endrének is: az én ügyem a te ügyed), hanem, ahogy az Ige mondja: mindenben hasonlóvá lett hozzánk. Azonosult velünk. Itt nyitotta meg magát teljesen Isten.

Egyvalamit azonban nem nyit meg Isten, nem nyitja meg sem csodával, sem erővel, sem a sorskerék megfordításával, egyvalamit Isten csak szelíd szeretettel nyitna meg. Egyvalamit, - önmagunkat.  Önmagunkat önmagunknak kell megnyitni. Az emberlét legtitkosabb ajtója belülről nyílik. „Imé, az ajtó előtt állok, és zörgetek...” – mondja a feltámadott Krisztus a Jelenések könyvében,  abban a könyvben, melynek leírása szerint sorra töri fel a történelem titkos pecséteit, fölnyitja a kozmosz elrejtett titkait, s végképp megmutatatja, mit jelent, ha Isten szeretetéhez köti az ember sorsát, s odaáll az ember helyébe az emberért. Itt látjuk meg, mi az igazán magasztos, amikor a magasságos hajol alá és emel föl bennünket. Itt, a minden sors, minden történelem, minden világfolyamat beteljesülésének könyvében mondja a feltámadott Krisztus: „ímé, az ajtó előtt állok és zörgetek, s ha valaki megnyitja azt, ahhoz bemegyek, vele vacsorálok és ő énvelem.” Ezt üzeni a föltámadott Krisztus. Ezt sejtik meg a napkeleti bölcsek, amikor meglátják a hely fölött a csillagot, és nagy örömmel örvendeznek. Ezt élik meg a betlehemi pásztorok, amikor megtalálják a gyermeket, s igen örvendeznek, hogy úgy lett, ahogy az angyal mondotta nékik, - és ezt jelzi a mi életünkön Isten Krisztusának minden szelíd koppantása, minden szelíd motozása, minden szelíd jelzése: ímé, az ajtó előtt állok, és zörgetek. Ha valaki megnyitja... Isten megnyitotta önmagát, Istenben immár nincs titok, Isten az, aki a Krisztus Jézus! És ez az önmagát megnyitó, velünk öröktől-örökre megbékélt Isten most arra hív bennünket is: nyissuk meg az ajtót, mi is béküljünk meg Ővele. Mi is csókolgassuk a Fiút, mi is hódoljunk Neki, mi is töltsük be Isten szeretetrendjét jogossággal és igazsággal. Mi is égessük el a vérrel fertőztetett harci ruháinkat, hogy lehessen vezérlőnk, kalauzunk, üdvösségbe elvezető örök mesterünk a Békesség Fejedelme.
Ámen

Imádkozzunk! Köszönjük Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által, hogy az egyszülött Fiúban, a teremtő és testté lett Igében teljességgel feltártad magadat számunkra. Nyitva vagy előttünk. Köszönjük, hogy ezért a Krisztusért Te kész vagy bennünket meghallgatni, kegyelemmel, irgalommal, bűntörlő szeretettel hozzánk hajolni, s Szentlelked segítségével minket azon az úton elindítani, mely múlandóból örökkévalóba, alantasból magasztosba, bűnből igaz szentségbe, elveszésből teljes szeretetbe vezet bennünket. S köszönjük, hogy azzal biztatsz ebben a mostani ünnepünkben is, hogy bátran, szabad szívvel hozzuk eléd szívünk kéréseit.

Így könyörgünk, Atyánk, könyörülj meg ezen a világon, adj békességet a népek között, teremts békességet és szüntesd a háborút. Add, hogy fiaink távoli országokból békességben, egészségben és épségben hazatérhessenek. Teremts békességet.

Könyörgünk az elöljárókért és minden hatalmasokért, így országunk vezetőiért is. Adj nekik bölcsességet és belátást, hogy ők is igaz ismeretben, alázatban csókolgassák a Fiút, és engedjenek az Ő örök igazságának, szent törvényének, hogy nekünk békességünk lehessen, és jó időket láthassunk. Adj áldott időket.

Könyörgünk a szétszórattatékért, azokért, akik ma is családjuktól távol töltik az ünnepet, akik nem lehetnek együtt. Te az egybegyűjtés Istene vagy, az aratás Ura! Engedd, hogy a távolba szakadtak újra megtalálhassák egymást. Könyörgünk a családokért, ahol az ünnep csak egy-két napra rejti a drámákat, a feszültségeket, a vitákat, a szembenállást Kérünk, vezess gyermeket szülőhöz, szülőt gyermekhez, testvért testvérhez, rokont rokonhoz, hajlítsd a szívüket egymáshoz. Áldd meg életünket.

Könyörgünk a betegekért, a gyászolókért, szomorkodókért, gyógyulásra várókért Ma, a csillagcsoda napján, karácsony ünnepén áraszd ki gyógyító szeretetedet, vigasztaló irgalmadat. Könyörgünk azokért, akiknek nincsen semmijük, hogy Te legyél mindenük. Könyörgünk magunkért, mert nekünk sincs semmink, ami tőlünk telt, csak széna, szalma és pozdorja, elvész és megsemmisül, nem marad belőle semmi. Csak Te vagy nekünk. Megnyitjuk szívünket, térj be hozzánk, végy szállást nálunk, légy a mi Urunk, királyunk. Nyitva az ajtónk, Békesség Fejedelme.
Ámen