Isten előtt

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Nemrégiben egy ifjú lelkipásztorral beszélgettem, aki az egyetemen doktori tanfolyamra jár, és arról faggattam, miről fog szólni a doktori értekezése. Azt felelte, hogy a Biblia félreértett és félremagyarázott textusairól akar írni. Na, mindjárt a fejemhez kaptam, hiszen mióta a Biblia első betűjét leírták, azóta, hogy a Jelenések könyvére a végére odaírta János evangélista, hogy jövel Uram Jézus, Ámen, nos, azóta talán semmi másról nem szól a mi történetünk, csak arról, hogy folyamatosan félreértjük a Bibliát. S én bizony nem tudok olyan passzust a Bibliából, amit nem magyaráztunk volna már félre. Így nyilván nem arról akarja írni a tudományos munkát, hogy egy-egy bibliai szakaszt hogyan és milyen módon lehet magyarázni és kinek van igaza, és ki magyarázza jól, hanem inkább arról, hogy a közgondolkozásban, a szólás-mondásokban, a közfelfogásokban vannak olyan – úgy nevezik ezt tudományosan – toposzok, helyek, meghagyások, amelyekről talán mi magunk is tudjuk, hogy nincs is benne a Bibliában, de mégis úgy mondjuk.

Például: Éva leszakította az almát. Pedig a bűneset történetében nincs alma, ott gyümölcs van. Hogy miért lett ez alma, nos, majd egy tudós megmagyarázza. Vagy azt mondjuk, hogy pusztába kiáltott szó. S hozzá tesszük, ez Ézsaiás prófétától való. Pedig a próféta ezt mondta: kiáltó szó: a pusztában készítsétek az Úr útját – vagyis odébb került egy vessző. Vagy, tényleg, hárman voltak a Napkeleti bölcsek? És királyok voltak? Nem olvassuk, hogy hárman lettek volna, de miután három ajándékot hoztak, a hagyomány még nevet is adott nekik, s még József Attila is szépen megverselte. És lehetne hosszasan sorolni mindezt. Ugyanakkor, vannak komoly félreértések is, ilyen kapcsolódik a felolvasott igehelyhez is. S ezek bizony olyan egyszerű meghagyással nem rendezhetők el, hogy lapozzuk csak fel, s látni fogjuk, hogy is van. Itt bizony már komolyabb magyarázat lesz szükséges.

A legelső félreértést az 1950-60-as évek politikai terminológiája fejezi ki. Eszerint Pál apostol reakciós volt. Ezen a kommunizmus idején azt értették, hogy maradi, a régi dolgokat fölidézgető. Reakciós, mert királyságot akar, reakciós, mert kapitalizmust akar, reakciós, mert nem akarja azt, ami van, reakciós, mert tilosban vágott disznót, reakciós, mert dugdossa a párnájában a pénzt, nem vesz békekölcsönt. Az a reakciós, aki azt szeretné, hogy legyen úgy, mint régen volt – ahogy a nóta mondja. S valóban, az ige első olvasásra meg is hökkent bennünket. Azt mondja az apostol – persze, ez felületes olvasás! – a szakasz végén: ki-ki amiben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg... (Most nem olvasom végig a mondatot!) Azért beszélet felületes olvasásról, mert nemcsak az egyház és a keresztyénség kritikusai, különösen az ateista és kommunista kritikusai lobbantották ezt Pál apostol szemére, hanem keresztyének is voltak, akik váltig hangoztatták: lám, Pál apostol azt mondja, minden jó úgy, ahogy van. Sokan ezzel igazolták Dél-Afrikában az apartheid rendszert: maradjon meg mindenki abban, amiben van, tehát, hogyha valaki zulunak született és ágyék-kötővel takargatja magát, ne akarjon előrébb jutni a világban, maradjon meg ott ahol van. Keresztyén ugyan lehet, de maradjon meg abban, amiben van. Aki rabszolga, az maradjon rabszolga, aki Krőzus, az maradjon Krőzus, aki tehetős, maradjon tehetős, és aki szegény, maradjon szegény, nem kell semmin változtatni. Nagyon sokszor hirdették ezt a keresztyénség körében is, komoly és befolyásos alakok is, mondván, Pál apostol is ezt mondotta volt. Sok teher, sok kár és sok keserű volt ebből, s van időnként most is.

Nézzük meg, valóban ezt mondja-e az apostol, s valóban azt kell-e rajta érteni, amit vagy dicsérőleg, vagy kárhoztatólag az ő nyakába akasztanak e szavak kapcsán? Az első, ami az összefüggésből látható, hogy ez a kiemelt mondat valami olyasmi, mint amikor egy bonyolult kérdésre kell választ adni, és ezért szükségünk van arra, hogy kissé elhátráljunk az ügytől, hogy távlatban lássuk, vagy (ha szabad ezt mondani) fölé emelkedjünk, mert madártávlatból vagy felülnézetből, vagy távolabbról egészen másképp látni egy-egy dolgot. Néhány nappal ezelőtt a Károli egyetemen egy gyönyörű kiállítás nyílt. Egy erdélyi atyafi fejébe vette, hogy Erdély összes református templomát le fogja fényképezni. Ez neki 12 évébe került, de végigcsinálta, s minden erdélyi református templomot lefényképezett. Ez önmagában is nagy dolog. Ám a kiállításon az hökkentett meg a leginkább, hogy nagyon sok templomot felülről, felülnézetből, madártávlatból fényképezett le. És ez egészen más perspektíva, mint ahogy általában szemlélődünk. Mennyivel inkább így van ez, hogyha hébe-hóba madártávlatból ráláthatunk saját magunkra. Vagy elhátrálhatnánk magunktól egy kicsit, s éppen akkor, amikor benne vagyunk a sűrűjében, vagy ahogy mondjuk, nem látjuk a fától az erdőt. Elhátrálni, szempontot és távlatot kapni, ez az, amiért az apostol ezeket a szavakat mondja. Ez itt tehát egyfajta kilátótorony, emelkedő. Ugyanis az egész 7. részben egy nagyon nehéz kérdésre próbál feleletet adni. A korinthusi gyülekezetből kérdéseket küldtek neki, és volt egy kérdéscsomag a házasodással, a házassággal, elválással kapcsolatban, ez tulajdonképpen az életünk egyik fő kérdésköre. Ilyen kérdéseket küldtek neki: elváljon-e az, aki megtérvén keresztyén lett, de a házastársa megmaradt a hitetlenségben. Elváljon-e? Nehéz kérdés. A házastársa nem keresztyén, hanem pogány vagy éppen ateista, istentagadó. S nehéz egy asztalhoz ülni, nehéz ugyanarra a párnára hajtani a fejünket, hogyha az életünk fele esetleg kétkedéssel, gyanakvással, meghagyással kezeli, hogy én vasárnap templomba jövök. Hanem aztán, szól utánam, igyekezz haza! De nem kérdezi meg, mikor hazamegyek, hogy miről prédikált a pap, vagy mi volt a gyülekezetben, hanem úgy veszi, na, hát jól van, az én házastársamnak ez a hobbija, hogy ő templomba jár. Nekem meg az, hogy lóversenyre járok, vagy biliárdozni megyek vagy ülök a kocsmában. Nehéz dolog. Azért nehéz, mert a hit, a keresztyénség életformáló hatalom. Nem azért kérdezték a korinthusiak sem, mert úgy gondolták, hogy férjnek, feleségnek mindig egyfelé, egy helyre kell járnia, hanem mert keresztyénné lévén rögtön átélték azt, hogy elkezd az életük alakulni, éspedig koncentrikus körök szerint. Ez az életalakulás hatni fog a hitvesemre, a gyerekeimre, környezetemre, a családomra, a rokonságomra. Mindenre. És mindjárt az elején rögtön falba ütköztek. Aztán ilyen kérdéseket is feltettek az apostolnak: hogy ha már valaki megözvegyült, házasodjék-e újra? Nagyon nagy kérdés volt ez abban az időben, mert rendkívül súlyos anyagi, örökösödési és minden egyéb bonyodalmat is magával vont. Aztán valaki eljegyzést kötött, de időközben keresztyén lett. Még nem volt meg az esküvő, és tegyük fel, hogy a jegyese is keresztyén, - házasodjanak össze? Igen, mondanánk. Csakhogy az első keresztyének abban éltek, hogy hamar eljön az Úr, trombita fog szólni és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk – mondja az apostol. Nem alszunk el, nem halunk meg, hanem elváltozunk. Hamar eljön az Úr. Érdemes hát megházasodni, érdemes berendezkedni a múlandó életre annak minden bonyodalmával, nehézségével együtt? Ezek bizony komoly kérdések. Ma is komoly kérdések. És miközben az apostol próbál ezekre a kérdésekre jó és bölcs feleletet adni, eljön a feleletadás közben az a pillanat, amikor ő maga is érzi, hogy ki kell ebből a szövevényből lépni, hiszen azért ő mégsem házassági tanácsadó, mégse valami olyasmi ez, hogy ez itt Pál apostol félórája a rádióban, tessék betelefonálni, nyomban minden kérdésre fogok válaszolni... Ő evangéliumot hirdet, életet akar formálni, krisztusi távlatot akar mutatni, és a sok bajban, nehézségben levő korinthusi gyülekezetnek szeretne feleletet adni. Ez hát az összefüggés. És ebben az összefüggésben tér ki az apostol, vagy emelkedik fel – inkább hadd mondjam ezt: emelkedik fel – erre különös távlatra, ahol minden átmenet nélkül megszakítja előbbi gondolatmenetét és azt mondja: testvérek, csak amint kinek-kinek adta az Isten, és amiképpen kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon.

És ezt a gondolatot viszi tovább, amikor azt mondja, hogy ha valaki zsidó volt és keresztyénné lett, vagyis gyerekkorában körülmetélték: nem kell takargatnia. Aki pedig nem volt körülmetélve, pogány volt, majd az evangélium hirdetésére keresztyénné lett: az meg ne metélkedjen körül, akkor se, ha az Ószövetség ezt elrendeli. S tovább megy, és még súlyosabbat mond. Azt mondja: rabszolga valaki tiközöttetek, vagyis rabszolgaként tért meg? Ne foglalkozzon azzal, hogy milyen státuszban van, nem kell belépnie a Spartacus-egyesületbe. Aki pedig szabad, az meg vegye tudomásul, hogy azzal, hogy megtért, az Úr rabszolgája lett, és köteles az Úrnak szolgálni. Igen, ne csűrjük-csavarjuk, amit itt elmond az apostol, igen konzervatívul, ha tetszik, reakciósan hangzik, - hadd használjam ezt a politikai kifejezést. Mintha azt mondaná: testvérek, nem kell itten semmin változtatni. Maradjatok meg abban a hívatásban, életrendben, amiben megnyerted a keresztyén elhívatást, vagyis elhívattál az Isten országára. Igen. De figyeljük csak meg, hogy egyszerre kettőt mond az apostol, és ezért gondolom, hogy ez egy félreértett Ige. Bonyolult is a kifejezés, azt mondja: ki-ki, amely hivatásban elhívatott... De ez nem azt jelenti, hogy maradjon csak meg a hívatásban, amire elhívatott, hanem maradjon meg abban a hívatásában, társadalmi, nemzetiségi, kulturális, foglalkozásbeli állapotában, amelyben egy másik elhívatást kapott (az új fordítások így is fordítják, hogy állapotában, szerintem helytelenül, nem kell félni itt a szavak duplázásától). Mert ha Pál apostol leírta egymás mellé, hogy amely hívatásban elhívatott, akkor mi se féljünk a szavak kettőzésétől, a Szentlélek sem félt kétszer leírni ugyanazt a szót egy mondatban, mert lényeges.

Először is azt mondja az apostol, hogy a gondviselés rendjében van egyfajta hívatásunk. Ez a mi társadalmi hívatásunk, ez a mi e világon való beágyazottságunk. Bár elkopott már, de régen még, amikor emberek ismerkedtek, udvariasan megkérdezték egymástól: aztán mi a hívatása? Nem azt kérdezték, hogy mivel tetszik foglalkozni, vagy mivel keresi a kenyerét, hanem mi a hívatása? Bizonyos foglalkozásokra még ma is mondjuk ezt. Azért orvosnak lenni hívatás, tanárnak lenni hívatás, bírónak lenni hívatás, lelkésznek lenni – mondom szerényen, talán elhiszi a gyülekezet – hívatás. De az apostol ezt egyetemlegesíti, és azt mondja, hogy útkaparónak lenni, az is hívatás, csősznek lenni, az is hívatás, bolti eladónak lenni, az is hívatás. Férjnek lenni, feleségnek lenni, gyermeknek lenni, az is hívatás. Vagyis azzal érvel, hogy a gondviselés világában, ahogyan Isten megtartja a világot és az emberiséget, hívatás-rendeket állít fel. És ez bizony nagyon érdekes és csodálatos világ. Mert ha látjuk ezeket a hívatás-rendeket, akkor egyrészt tudjuk, hogy hol a helyünk a társadalomban, másrészt sok-sok bajtól meg tudjuk magunkat kímélni, mert a hivatás-rendekről szóló bibliai tanítás azt is megmutatja, hogy ha valakinek művészi hívatása van, és a talentumai szerint ebben tud nagyot alkotni, az emberiség javára adni valamit, akkor abba a hívatás-rendbe ne avatkozzon bele egy másik hívatás-rendben álló. Olyat fogok mondani kedves testvérek, amitől mostanában éjjel-nappal füstöl a fülünk, fáj a fejünk, a hátunkon meg feláll a szőr, ebben az egész zűrzavaros Európában. Ilyeneket jelent ez például: ha a gazdaság világának megvannak a maga törvényszerűségei, akkor azok, akik a gazdaság világában tevékenykednek és ebben a hívatás-rendben vannak, ne akarjanak okosabbak a nevelés hívatás-rendjére nézve azoknál, akik oktatók és nevelők. Ne a bankár mondja meg, hogy mit kéne tanítani egy általános iskolában. Akik pedig a politika világában és hívatás-rendjében kaptak hívatást arra, hogy a közbékességet szolgálják, ne akarják megmondani, hogy egy művész milyen képet fessen és milyet ne fessen, mert az a művészet hívatás-rendjébe tartozik. Ez valamikor így volt. Jaj, én is mindjárt reakciós leszek! De a 18., 19. században ezt még tudták. A nagy forradalmi 20. század borítgatta ezt föl, amikor a politika urai megrendelték például a művészektől a szocialista realizmust. S aztán milyen volt az? Vagy, amikor a gazdaság urai megrendelik a politikánál a törvényeket – s nem ez folyik ma? Beüzennek a multinacionális konszernek, a világbankok, a tehetősek, a gazdagok, beüzen a világ kétszáz milliárdosa egy parlamentnek, hogy ilyen meg ilyen legyen az adótörvény. Tényleg? Akkor most ki csinálja az életet, a politikusok vagy a gazdaság szakemberei? De az se jó, amikor mondjuk az igazságszolgáltatás hívatás-rendje elkezd picipalkózni a közoktatásban. Ki-ki maradjon meg abban, amiben elhívatott.

De van egy másik elhívatás is, mondja az aposto. Így mondja – s ezért mondtam, hogy duplázza a szavakat – ki-ki abban a hívatásban maradjon meg, amiben elhívatott. Ez pedig azt jelenti, hogy Isten elhívott egy tanárt keresztyénnek, s ez egy másfajta elhívás. Isten elhívott egy jogászt keresztyénnek, Isten elhívott egy édesanyát keresztyénnek. Elhívott egy gyermeket keresztyénnek. Luther egészen odáig kiterjeszti ezt, hogy Isten még a hóhért is elhívta keresztyénnek a maga hóhéri hívatásában. Mai nyelvre fordítom: – mi volt a foglalkozásod, amikor megkaptad az evangélium elhívását? tanár voltál? – maradj tanár! Mi volt a foglalkozásod, amikor keresztyén lettél? – bolti eladó? Maradj bolti eladó. Milyen nemzetiségű voltál, amikor keresztyénné lettél? – magyar voltál? Maradj magyar. Milyen hagyományban hívattál el? Konzervatív, királyság alatti országban éltél? – tartsd meg, ne törődj vele. Rabszolga voltál? Azt mondja az apostol, egészen megdöbbentő: ha szabad lehetnél, ha szabaddá tehetnéd magadat, ha ki tudnád magadat szabadítani, ne törődj vele. Olvassuk el az Újszövetség legcsodálatosabb levelét, a Filemonhoz írt levelet, amelyet az apostol egy szökött rabszolga érdekében írt, aki megszökött az urától, aztán megtért és keresztyén lett, és visszamegy a gazdájához. Azt írja az apostol Filemonnak, hogy kérhetném, sőt megparancsolhatnám, hogy ezt a te rabszolgádat engedd szabadon, mert keresztyén vagy és ő is keresztyén. De nem ezt kérem, hanem azt, hogy tekintsd testvérednek, tekintsd a Krisztus gyermekének.

És itt érkeztünk el a lényeghez. A híres szakaszt eddig nem idéztem teljesen, de most már teljesen idéznem kell. Azt mondja az apostol a 24. versben: ki-ki, amiben elhívatott, atyámfiai abban maradjon meg Istennél. Vagy, ahogy a Károli fordításban van: Isten előtt. Ez a lényeg. Mert a gondviselési hívatás-rendünk olyan isteni törvényszerűséget mutat, amiről Madách Imre beszél Az ember tragédiája végén látjuk a toporzékoló Lucifert, akinek nem sikerült Ádámot, végig utaztatván az egész emberiség-történeten, kétségbeesésbe és öngyilkosságba hajszolnia. Mindig fölcsillantotta az ember előtt a csoda-lehetőséget, aztán rögtön megmutatta a fonákját, a rettenetet, hogy aztán szegény Ádám ugrana már a szakadékba, mert mi értelme embernek lenni. De Ádám megáll, meghódol Istennek! S ekkor azt mondja az Úr Lucifernek: Szolgám. Kálvinnal szólva: az Isten majma, mert az ördög az Isten majma. Mindig istenkedik, de csak utánozza az Istent. Amit Isten ellenébe tesz, azzal viszed előre Isten dolgát. Ez a hívatás-rendek titka. Nem kell tudnia egy királynak, egy bankárnak, egy politikusnak, egy művésznek, egy pedagógusnak, egy bolti előadónak, egy éjjeliőrnek, egy útkaparónak, egy vasutasnak, hogy hívatás-rendben áll, azt fogja végezni, amit Isten az Ő gondviselése által elvégeztet vele. Nem ez hát a kérdés. Hanem az a kérdés, hogy amikor Krisztus által meghívást kapok az új életre, vagy, ahogy másutt mondja az apostol, amikor Krisztus karjaiba vesz engem, hogy a sötétségből, a halálból és az elveszésből átvigyen az Ő csodálatos országába, akkor ottmaradok-e? Ottmaradok-e Istennél vagy Isten mellett? Mit mond Jézus a tanítványainak az Utolsó vacsorakor a búcsúbeszédben? Maradjatok meg énbennem, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Én pedig elhívtalak és elküldelek benneteket arra, és megáldalak titeket arra, hogy sok gyümölcsöt teremjetek. És az apostol is erről beszél, hogy amikor a keresztyén emberben feltolul egy csomó kérdés, hogy hitetlen a házastársam, pogány, káromkodó, szidja Istent gyalázva, én meg keresztyén vagyok. Tűrjem ezt? – váljunk el? Ma úgyis olyan könnyű. Vagy megtöltötte a szívemet a Krisztus iránti szeretet, de aki nekem udvarol, nem akaródzik hinni, nem bírom ide elhozni, nem jön el, nem érdekli őt ilyenek, papos dolgok, egyház. Adjam vissza a gyűrűt? Vagy: egyedül maradtam. Most egy jó ember teszi nekem a szépet. Kössék be újra a fejemet? Nagy kérdések ezek, s könnyen kisodorják az embert az Isten közelségéből. Vagyis az a kilátópont, az a magaslat, ahonnan az apostol megpróbál ezekre a kérdésekre felelni, alkalmat ad arra, hogy máshonnan is példákat hozzon. Például, abból, hogy milyen népből származtál, abból, hogy az életednek milyen előzményei voltak, abból, hogy mi a hívatásod, - ezekből hozza példát és azt mondja: egy a lényeg, maradjatok meg Isten mellett. Mert ez a lényeg, mert ez marad meg, mert minden egyéb elmúlik, mert minden más az elmúló és változó világ tünékeny arcához tartozik. Az is, hogy hol születtem, az is, hogy mi a hívatásom, az is, hogy mibe kötöttem hozzá az életemet ezen a világban, az is, hogy most mit tartok a legfontosabbnak, és mi tölti ki az életemet. Elmúlik a világ, és annak ábrázatja – mondja az apostol. Az ég és a föld elmúlnak – mondja az Úr Jézus Krisztus – de az én beszédeim soha el nem múlnak. Bizony, valljuk meg, amikor a saját keresztyén létünknek, életünknek sokféle okból felvetődő kérdéseivel gyötrődünk – gyötrődünk, igen, gyötrődünk – és az apostol szavait olvassuk, talán becsukjuk a Korinthusi levelet, mondván: nem felel nekünk az apostol, túl konzervatív. Vagy mások úgy érzik, hogy túl forradalmai, mert úgy érzi, hogy itt minden fel van forgatva. De ezt az Igét, amit a 24. versben hallottunk, idézzük csak újra meg újra: ki-ki, amiben elhívatott, abban maradjon meg az Isten előtt, vagy egészen szoros fordításban, maradjon az Istennél. Isten előtt megmaradni, Istennél megmaradni. Mert mit mond előtte az apostol? Áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái. Mert amit mi kitalálunk, amit mi egymásnak tanácsolunk, ahogyan mi összebütyköljük a világot és próbáljuk a magunk élete-rendjét és mások élete-rendjét megtartani, az nagyon sokszor nem megy másképp, csak úgy, hogy magunk alá gyűrjük a másikat. Az apostol azt mondja: csak amint kinek-kinek adta az Isten, s amint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon - és minden gyülekezetben eképpen rendelkezem. Legyen így.
Ámen

Imádkozzunk! Köszönjük Mennyei Atyánk, hogy örökkévalóra hívtál el bennünket, örökkévaló szeretetedre, irgalmasságodra, hűségedre, hogy Téged színről-színre láthassunk. Köszönjük, hogy ennek az örökkévalónak erejével tartasz meg bennünket itt, a múlandók között. Minket is, akik múlandók és halandók vagyunk, minket is, akiket annyi kétség vesz körbe, minket is, akiket körülvesznek a halálnak kötelei. Ha csak a magunk erejére, okosságára, bölcsességére kellene támaszkodnunk, már rég összeomlottunk és elvesztünk volna. Köszönjük, hogy mennyei bölcsességed, örökkévaló kegyelmed s hogy erőid hordoznak, hogy hűséggel megálljunk és Tetőled soha el ne távozzunk. Kérünk hát, segíts bennünket Szentlelked világosságával sok nehéz kérdésünk közepette, amikor nem látunk világosan, vagy amikor világosan látunk, de nincs erőnk dönteni, vagy tudnánk dönteni, de nem vagyunk elég bátrak elhordozni döntéseink következményét. Segíts bennünket, amikor ellentmondó tanácsok és javaslatok között őrlődünk, és nem tudjuk, hová kapjunk. Segíts bennünket, amikor árnyék borul szívünk fölé, és csak fájdalmat, félelmet s keserűséget tapasztalunk. Segíts, hogy boldog gyermekeid lehessünk minden küzdelmünk közepette is, hogy hálás és bizakodó szívvel hordozzuk terheinket. Segíts, hogy Tetőled soha el ne szakadjunk, Te vagy minden életnek forrása, a Te világosságod által látunk világosságot, Benned van minden örömünk és egész életünk. Nálad a bűnbocsánat és a kegyelem minden bősége, Nálad van elrejtve minden ismeretnek és tudománynak gazdag kincse. Nálad van az élet, Te vagy az élet. Add hát Mennyei Atyánk, hogy mindig, minden nehézség, minden értetlenség, minden küzdelem közepette is szilárdan és határozottan ragaszkodjunk Hozzád, hiszen áron vettél meg bennünket, hogy szabadok legyünk, szabad gyermekek, benned boldogok és teljesek. Krisztusért, a mi szabadító Urunkért kérünk, hallgass meg bennünket.
Ámen