Ismeritek-e Isten hatalmát?

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Tudom jól, a mostani napokban mindannyian többet olvassuk az újságot, hallgatjuk a rádiót, nézzük a televízió képernyőjét, s szorongunk azon, hogyan lesz hát akkor a világgal, és hogyan lesz velünk?! Nem hittük volna két-három esztendeje, hogy a huszonegyedik század azt hozza ennek a kis népnek az életében, hogy háborúzó országgá lettünk. Bármit is mondjanak a hatalmasok és ennek az országnak most hivatalos vezetői, Magyarország is háborúba sodródott, s azért kell imádkoznunk, azt kell Isten elé vinnünk most szüntelenül, hogy mégis, ha lehetséges, a fiaink, a gyermekeink ne menjenek el ebbe a háborúba, mert a háború logikája ezt követeli. Mindezt azért mondom most el, mert a felolvasott ige egy olyan kérdést hoz elénk, ami most bennünket látszólag nem fog érdekelni, nem tud érdekelni. Mégis, talán az ige megértése el fog vezetni bennünket a mostani helyzetünk megértéséhez is, hiszen talán valami olyan választ is kapunk egy általános kérdésre felelvén, ami erre a húsba vágó, élet-halálkérdésünkre is rá tud világítani.

              Néhány előrebocsátott megjegyzést kell tennem. Elsőként mindjárt azt szeretném előhozni, hogy a jól ismert történetben, amikor a szadduceusok, akik ugyan nem hittek a feltámadásban, mégis spekuláltak felőle, Jézust megkísértik, megpróbálják Jeruzsálemben, az tűnik föl legelőször, hogy ugyanazzal a logikával, emberi magatartással viszonyulnak a kérdéshez, ahogy ma az atlanti civilizáció népei viszonyulnak ennek a háborúnak a kérdéséhez. Röviden: messze van az. Ülünk a képernyő előtt, nézzük a haditudósításokat, aztán beül a képernyőbe, a kamera elé három-négy okos ember, és elkezdi nekünk magyarázni a csapatmozgásokat, a stratégiát, a logisztikát, hogy ez így lesz, az úgy lesz, amaz meg  amúgy lesz. Én ezt már nem bírom nézni, mert közben tudom, hogy tőlünk néhány ezer kilométerre emberek halnak meg. Erről nem lehet ugyanolyan módon beszélni, mint egy társasjátékról. És úgy sem, mint ami messzi van és úgy sem, mint ami a vizuális kultúránk része lett, amiről nem is tudjuk eldönteni, hogy valóságos-e vagy csak egy filmsorozatnak a tizenhatodik fejezete, melyben nincsenek halottak, csak paradicsomvér folyik, és a meghaló és föltámadó hősök újra meg újra előlépnek.

              Most valami ilyesmiről van itt szó. Lehet, hogy az a példa, amivel Jézust most meg akarják fogni, nevetséges és spekulatív. De, ha valaki átélt egy házassági krízist, netalán úgy adódott, hogy el kellett válnia, és romok és roncsok maradtak utána, aki átéli, hogy milyen rettenetes dolog, amikor két ember kapcsolata megromlik, tönkremegy az életszövetségük, az tudja jól, hogy arról, amiről itt a szadduceusok beszélnek, egészen botrányos módon spekulatív. Még azt is mondhatjuk, hogy biztosan nem volt olyan eset, hogy volt volna egy testvér, asszonyt vett, meghalt, nem volt gyermekük, s a régi mózesi törvény, a sógorházasság törvénye arra kötelezte a soron következő testvért, hogy vegye feleségül az özvegyet, támasszon neki utódot, hogy ne vesszen el az örökség. És ez hatszor egymás után így történt. Ez a mesék világába tartozik. A tanmesék világába. Nyilván Jézus is tudja, hogy a kérdés spekulatív, és békésebb időkben a spekulatív kérdéseken el lehet tűnődni, oda lehet tenni a filozófusok, a metafizikusok, a teológusok, az elméleti jogászok asztalára, hadd csűrjék-csavarják.           

   Ám értjük mindannyian, hogy amikor a házasságról beszélünk, akkor az életünk egyik legfontosabb dolgáról beszélünk. Az sem úgy van, mint ahogy most tapasztaljuk ezzel a háborúval, hogy bekapcsoljuk a televíziót, s nem tudhatjuk, hogy a saját életünket látjuk vagy éppen valami végtelen hosszú szappanoperát. Ugyanígy, amikor itt a törvényről hallunk, merthogy itt az Isten törvényének a megvitatásáról van szó, itt sem úgy van a dolog, hogy van egy törvény, és mi végignézzük hozzá az úgynevezett “Jogi esetek” című műsort, ahol műszereplőkkel műproblémák vannak bemutatva. Kiül egy öreg, bölcs bíró fakalapáccsal, és ütöget, és elmagyarázza, hogy ez így van, úgy van, amúgy van. A valóság nem ez, kedves testvérek! Vagy megtartjuk a törvényt, és úgy a törvény megtart bennünket, vagy nem tartjuk meg a törvényt, és kezdődnek a bonyodalmak.

              S harmadszor, amiről szólnunk kell a Jézussal való beszélgetés kapcsán: a feltámadás és az Isten országa. Ez sem úgy van velünk, mint a távoli Eufrátesz és Bagdad kapcsán gondolják sokan. Televíziós közvetítésen keresztül szemléljük, s néhány okos maketteken és modelleken ábrázolva elmagyarázza, hogy mi van ott, s mindez ily módon, mint információ hozzátartozik az életünkhöz. De mostani szorongásunk oka, hogy rá kell döbbennünk: nem ilyen módon tartozik hozzá életünkhöz. Máshogy, szorongató módon. Hiába akarunk úgy tenni, mintha nagyon-nagyon távol lenne, s hozzá semmi-semmi közünk, ez csak valami függeléke vagy esetlegessége mi történelmünknek. Távoli és mégis szorongatóan közeli. Minden lényeges dologgal így vagyunk: a feltámadással is.

              Ezért olyan megbotránkoztató az a próbálkozás, amivel a szadduceusok Jézust próbálják megfogni. Tanmeséjük komolytalan. Nevetségessé teszi a házasságot, általában az életet, miközben az élet igenis komoly és egyáltalán nem nevetséges. A törvény-firtatásuk is nevetséges, szinte a törvényt teszik vele komolytalanná. A feltámadásra vonatkozó képzeteik is komolytalanok, noha ez a legkomolyabb valóság. Ráadásul, ők maguk nem is hittek benne. Hadd tanácsoljam itt rögtön mindenkinek, kinek hitetlen ismerőse, barátja, munkatársa Istennel kapcsolatban firtató kérdést tesz föl, ne kezdjen el vitatkozni. Nem érdemes olyan emberrel Istenről beszélni, aki közli velünk, hogy ő nem hisz Istenben, de azért magyarázzák el neki a hivők, hány füle van az Istennek, magyarázza el a hívő, hogy akkor hogy is állanak Istennek a dolgai. Nem érdemes és méltatlan.

              Nagyon jól emlékszem, amikor ifjú teológus voltam, a fárasztó órákról néha megszökvén, vagy az unalmas professzorokat kikerülvén, ellátogattunk a híres-hírhedt Costa Rica presszóba a Ráday utcában. Beültünk, s zengzetes vitákat folytattunk ott, - mi nem is presszó volt, hanem kocsma - zengzetes vitákat folytattunk az angyalokról, a teremtésről, az egyházról, a teológia összes kérdéséről. Zengett ott az a helyiség, mondjuk így tapintatosan. Arra is jól emlékszem, egyszer beült közénk egy teológus társunk, aki nem szívesen látogatta ezeket a helyeket, és azt mondta: Nézzétek, ezek fontos kérdések, de talán nem itt kéne róluk vitatkozni. Mi rábőszültünk: Miért nem? Miért nem? Mire ő: Azért, mert Istenről, Jézusról és a Szentháromságról nem illik vidám poharazgatás közben társalogni. Adjuk meg a méltóságát. Adjuk meg a méltóságát önmagunknak is. Sokat tanultam belőle. Valami ilyesmiről van itt szó. S ezért hoztam fel nyomasztó valóságként a háborút is, mert mi arról is szépen, kedélyesen, baráti poharazgatás közben is el tudunk beszélgetni. Hadd mondjam így, a szó tragikus és drámai értelmében: Adjuk meg a módját. Ha már ezt hozta a történelem. Ha már - bár nem értjük - Isten megengedő akaratából mindez bekövetkezhetett.

              Jézus felelete igazít el bennünket. Felteszik a kérdést: Nos hát a feltámadáskor - mondják, akik nem is hisznek a feltámadásban - azért a hét közül melyiké lesz az asszony, mert mindegyiké volt?! Fejtse meg Jézus. Ő pedig így felel: Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem Istennek hatalmát. Nem ismeritek sem az írásokat, sem Istennek hatalmát. Nem ismerik az írásokat, merthogy ez a kérdezés, amit Jézusnak szegeznek, azt mutatja, hogy a mi szadduceusaink úgy gondolták, hogy az a törvény, amit Isten ennek az emberiségnek adott, emberi megítélés alá tehető. Azt gondolják, hogy az Isten törvénye is úgy van, ahogyan az emberi jogrend. Ahogy mondani szokták: fejlődik, mert az élet változásai, új fejleményei újabb és újabb jogszabályokat kényszerítenek ki. Igen, változik a világ, és nyilván, ha ezer évvel ezelőtt a vikingek körében az volt a megoldása egy gyilkosságnak, hogy a gazda, akinek megölték a cselédjét, kapott két kosár halat, ehhez nem lehet ma már ragaszkodni. A kérdés azonban az, hogy a törvényadó - és most itt Isten a törvényadó - változik-e. Nyilván a mi szadduceusaink abból a premisszából indultak ki, hogy nem változik. S már dörzsölik is a markukat, hogy a Mennyei Atyának a feltámadáskor hány jogi szakértőt kell felfogadnia, hogy megoldja ezt a lehetetlen helyzetet: hét férj és egy feleség. Kié lesz? Egyebekben monogámia van.  Innen a frivol kérdés: hogyan fognak megosztozni. S mögötte a ki nem mondott kevély gondolat: megfogtuk az Istent.

              De tud örülni, az ember, mikor átsuhan a szívén: megfogtam, elkaptam Istent. Merthogy Isten ezt mondta, Isten azt mondta, Isten így ígérte, Isten úgy mutatta, Isten így rendelte, amúgy parancsolta, s most itt van egy szituáció, s nem működik benne Isten törvénye. Akkor viszont fölébe kerekedtem! Mit mond a második zsoltár? A népek urai, fejedelmei, királyai összejönnek, összetanácskoznak az Úr ellen és felkentje ellen, és azt mondják, vessük le magunkról az Ő igáját, dobjuk le magunkról az Isten törvényét, íme, racionális indokunk is van rá, maga Isten is belezavarodik saját törvényébe. Ennél nagyobb öröme a bűnös embernek nincsen: belekergetni Istent valamiféle ellentmondásba.

              De van-e itt ellentmondás? Nincsen, merthogy a levirátus törvénye erre az életre vonatkozik, és elsősorban arra, hogy az elhaltnak az öröksége megmaradjon. Ez egy örökösödési törvény, s arra vonatkozik, hogy örökösnek lennie kell. Arra vonatkozik, hogy ennek az életnek folytatódnia kell.

              A másik, ami miatt Jézus joggal mondja a szadduceusnak, hogy nem ismeritek az írásokat, abból fakad, hogy nem akarják érteni, hogy Isten az életadó és életteremtő Isten, s hogy a világ nem valamiféle mechanizmus. A szadduceusok voltak az első deisták, akik úgy gondolták, hogy Isten megalkotta a világot mintegy nagy óraszerkezetnek, fölhúzta, elindította Ám most ők most kimutatták, hogy ez az óra ezerévenként egytized másodpercet késik. Mit csinál erre Isten? Leállítja? Kijavítja? Pontosítja? Újraépíti? Újraindítja? Mi csak állunk karbatett kézzel, s nézzük, mit csinál Isten mindezzel, amit megalkotott.

              Ki vagyok én, hogy kívül vihetném magamat mindazon, ami teremtetett? Ki vagyok én, hogy mint teremtmény a teremtő fölé magasodjam, és ítéleteket mondjak? Azt mondja Jézus: Nem tudjátok, hogy a feltámadáskor, amikor majd az elkövetkezik, nem lesz sem férfi, sem asszony, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Istennek angyalai. Nem értitek, hogy a feltámadás egy másik teremtés? Merthogy teremtés. S mit tudtok ti ennek a másik teremtésnek, az újjáteremtésnek a törvényeiről? Egyeztette azt veletek a Mennyei Atya, és azt mondta, hogy ott is úgy lesz, ahogy itt van? Tévelyegtek, nem ismeritek az írásokat, merthogy a levirátus törvénye éppen azt a könyörületet, azt az irgalmat fejezi ki, hogy a bűne miatt halandó ember életfolyamatossága, nemzedékeken való folyamatossága megmaradjon. Merthogy a levirátus törvénye a halandók törvénye. A feltámadás után lesz halál? Isten halandónak támaszt föl bennünket? Miről beszéltek? Mi felől kérdeztek?

              És végül: nem ismeritek Isten hatalmát. Ó, sokszor egy megroppant élethelyzetben, egy elbizonytalanodott szituációban úgy érezzük, ki is mondjuk: ez az Isten hatalma. Nemrégiben valakinek, aki súlyos helyzetbe került némi iróniával azt mondtam, - megbántam, hogy mondtam neki, nem jól tettem, -  ennyit mondtam: Nézd, most az van veled, hogy az Isten kirakta a mutatóujját, és te hasra estél benne. Ettől ő megnyugodott. Igen, ilyen hatalmas az Isten. Jaj, tiszteletes úr, micsoda csodálatos költői képet mondott, megértettem mindent! Megbántam, mert nem azt kellett volna megértenie, hogy Isten kirakta a mutatóujját, és ez a mutatóujj egy egész életstratégiát föl tudott tartóztatni. Neki azt kellett volna megérteni, hogy hasra esett, hogy csődbe vitte a saját életét, és nem fölállnia kellene először, hanem odatérdelnie az Isten elé.

              Értjük-e, magamat is kérdezem bűnbánattal, alázattal, és kérdezem tőletek is: ismerjük mi Isten hatalmát? Ismerik Isten hatalmát a népek fejedelmei, királyai, akik háborúba bonyolítják a világot? Oszt’ csettintenek: a Seregek Ura az ő csatlósuk? Ott áll mellettünk, és ezt a háborút Ő zászlaja alatt vívjuk? Ígérte nekünk a győzelmet? Ahogy pestiesen mondják, lepacsiztuk Vele és Ő jót áll értünk? Nem ismeritek az Isten hatalmát!! Nem ismeritek az Isten hatalmát, mert ha ismernétek, megrendülnétek, amikor ezt mondja: Én vagyok Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene. Kinek mondja ezt Isten? Mózesnek mondja! Hol van már Ábrahám? Hol van már Izsák? Hol van már Jákob? S mégis így mutatkozik be: Ábrahám Istene vagyok. Jákob Istene vagyok. Izsák Istene vagyok. Élők Istene vagyok. Hogyan? Hol vannak már a pátriárkák? Amikor visszatérnek Izrael gyermekei az ígéret földjére, úgy kell megváltaniuk Ábrahám sírját. Nemzedékeken keresztül azt se tudják, hol van. Kiknek az Istene Isten? Vagy ezek csak elnevezések? Hagyományok, tradíciók, szép emlékek? Én vagyok a reformárusok Istene? Én vagyok a katolikusok Istene? Minden keresztyének Istene? Én vagyok az Egyesült Államok Istene? "Istenben bízunk", ez van ott minden pénzre ráírva. De vajon ez az Isten valóban az az Isten?

              Az élők Istene vagyok. Nem ismeritek Isten hatalmát, mert ha Isten azt mondja, hogy Ábrahám Istene vagyok, Jákob Istene vagyok, Izsák Istene vagyok, akkor Ábrahám, Izsák, Jákob élnek. Élnek? Hol vannak? Nem látjuk őket. A csontjaik a sírjaikban porladnak. Ám élnek. Emlékszünk a megdicsőülés hegyének történetére? Mikor Jézus mennyei dicsőségbe öltözik, orcája ábrázatja elváltozik, olyan fehérség sugárzik ki belőle, mint a ragyogó hó. Fölriadnak az alvó tanítványok, és azt látják, hogy Jézus Mózessel és Illéssel beszélget arról, ami bekövetkezendő lesz. Mózessel és Illéssel? Hol van Mózes? Hol van Illés? Isten az élők Istene. És akire Ő azt mondja, hogy Istened vagyok én, az Isten hatalmának szava és Isten szavának hatalma által él.

              S ebből mindjárt meg kell értenünk, hogy már ebben a világban sem úgy van teljesen, ahogy gondoljuk. Nemhogy majd abban a világban úgy kellene lenni, ahogyan itt gondoljuk. Nem spekulációkra akarok hívni, éppen az a célom, hogy mondjunk le ezekről egyszer s mindenkorra. Csak arra szeretnék mindenkit eszméltetni, hogy még ebben a világban sem tudjuk, hogy hogyan vannak az Isten útjai. Még itt sem tudjuk, milyen erői, hatalmai, titkai vannak Istennek. S eközben tudni merészeljük, hogy majd a feltámadáskor hogy lesz? Milyen lesz az új élet? Milyen lesz a halállal nem határos élet? Milyen lesz az Istent színről színre látni? A mieinkkel az Isten színe előtt találkozni, és velük újra együtt lenni? Nem tudunk róla semmit. Mert nem ismerjük az Istennek hatalmát.

              Ez a hatalom nem azért oly ismeretlen a számunkra, mert olyan kicsi, hogy észre sem vesszük. Ez a hatalom nem azért olyan ismeretlen és kikutathatatlan, mert kiszorult a világból, s a helyébe benyomult az ember okossága, ügyessége, ereje. Ha ismeretlen, akkor azért az, - és ennek a történetnek ez a nagyon súlyos, elgondolkodtató summája -, mert a mi szadduceusaink a halál struktúráiban gondolkodnak. Feleséget vett, meghalt, elvette, meghalt, elvette, meghalt - egészen így hétig. Végig tudja mondani hétig a halált. Végig tudja mondani hét ember élete tragédiáját. Végig tudja mondani ennek a földi életnek minden korlátozottságát. És ebben gondolkodik. Isten azonban az életben gondolkodik - ha szabad azt mondani, hogy gondolkodik. Azért adja a levirátus törvényét, hogy a halandó embernek jobb élete legyen. Még halállal körbezárt életünkben is az életről gondolkodik. És az életen túl, a feltámadás által, az Ő mennyei dicsőségében is az élettel gondolkodik. Nem csak az élőknek Istene Ő, hanem élő Isten. Mikor azt mondjuk, hogy mi az élő Istenben hiszünk, ezt is mondjuk ezzel. Isten élet-valósága, Isten hatalom-valósága: élő valóság, élet-adó valóság.

              Földnek fejedelmei, ítélő bírái, családoknak fejei, ítélő bírái, egyszerű magyar állampolgárok, mi, akik itt vagyunk, mi miben gondolkodunk? Életben vagy halálban? S ha az Istennel gondolunk, merhetjük-e hinni, hogy Isten kalkulál a halállal? És halál árán kalkulálja az életet? Ez azonban a lázadó fejedelmek, evilág urainak rettenetes logikája: Halál által életet kalkulálni. Háború által békességet remélni. Tévelyegtek, mondja Jézus, zsákutcában vagytok, mert nem ismeritek az írásokat és az Istennek hatalmát.

Mégis hiszem, hogy az írások és Isten hatalma, úgy, ahogy az nekünk lehetséges, megismerhető. És arra buzdítalak most benneteket ezekben a nehéz időkben, mikor talán úgy tűnik, a világ nagy ügyei miatt a mi sok kis apró-cseprő élet-ügyünk a háttérbe szorul, mikor így hirtelen összekényszerül minden, életnek és halálnak, történelemnek és egyes emberi életnek, nemzetünknek és az egész világnak a sok-sok kérdése, nyissátok föl az igét, és nyissátok föl szíveteket hogy megismerjétek az Istennek hatalmát. Ő az élők Istene, Ő élő Isten. Az Ő rendje, az Ő törvényei, az Ő szabályai és az Ő hatalmai ott vannak, ahol élet van. Adja Isten Szentlelke, hogy mi is ott lehessünk, ahol az élet van. Ámen