Immánuel

Ünneplő gyülekezet, kedves testvérek!

Még ádvent előtt egy ismerősömnél voltam látogatóban, és ahogy beszélgettünk, láttam, elővesz egy kis cédulát és valamit ír rá. Először elbíztam magamat, lám mégiscsak vagyok én olyan fontos ember, hogy amit mondok, fel kell jegyezni.  De azért gyermeki kíváncsisággal megkérdeztem, mit írtál fel? Mire azt felelte: beszélgetés közben eszembe jutott még két név, akiket itt megemlítettél és gyorsan fölírtam őket a listára, mert karácsonyra készülvén, mindig listát írok. Listát arról, hogy kinek kell levelet írni, aztán listát arról, hogy kinek kell ajándékot venni, listát arról, hogy kit kell karácsonykor megkeresni. Nos, azt hiszem, ilyen listái mindenkinek vannak, - hosszabbak, rövidebbek, de karácsonyi listák, s éppen azért, hogy senkit ne hagyjunk ki, senkit ne felejtsünk el a köszöntéssel, az ajándékozással, az üdvözléssel. 

S lám, van egy ilyen lista Isten igéjében is, itt mindjárt, Máté evangéliuma elején. Hosszú lista, 42 név, sőt több is szerepel benne. Az evangélista ezt a listát három csoportra osztja, három történeti korra Ábrahámtól Dávidig, Dávidtól a fogságig, a fogságtól pedig egészen Krisztus megszületéséig. Igen érdekes, különös és sok üzenet hordozó ez a lista, nélküle tulajdonképpen nem is értjük az angyali szavát, amit álmában mond Józsefnek: ímé, szűz fogan méhében, s nevezik őt Immánuelnek, ami annyit jelent, velünk az Isten. Mert ez Krisztus megszületésének nagy üzenete, mindent átható valósága és boldog megtapasztalása: velünk az Isten. Aki karácsonykor nem a fenyőfát és a télapót ünnepli, de nem is önmagát ünnepli, hogy milyen jó ajándékokat tudott venni, hanem Isten megszületett Fiát, az Úr Jézus Krisztust ünnepli,  az már egész komoly lépést tett, hogy tudja, értse, mit jelent az: velünk az Isten.

Az a mondat, amely rögtön az evangélium elején a szemünkbe ötlik, így szól: Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségéről való könyv. Ez a kifejezés: nemzetségéről való könyv, három dolgot jelenthet, mind a három igaz, és engedjétek meg, hogy erről a háromról szóljak röviden, ezt a hármat mintegy összetegyem. Három nagy titok rejlik benne, s ezzel háromszorosan mélyíti el Máté evangélista karácsonyi örömünket.

Lehet ezt így érteni: Jézus Krisztus eljövetelének a kezdete, vagy az Ő eljöveteléről szóló könyv. Igen, Jézus Krisztus így érkezik el. Karácsonykor sokat énekeljük, s megtölti a szívünket az érzés: mennyből az angyal...! S ezt mondja az az apostol is, hogy amikor Jézus Krisztus testet öltött, akkor Isten az idők teljességében elbocsátotta az Ő fiát. Másutt azt mondja: Jézus Krisztus, aki Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak és ragadománynak, hogy Istennel egyenlő, hanem megüresítette magát, alászállt, szolgai formát vett fel. Vagyis mi karácsonykor többnyire úgy gondolkodunk, hogy föntről lefelé, az isteni világból az emberi világba, a transzcendensből az immanensbe, a múlhatatlanból és örökkévalóból ide, a múlandóba, ide, az elveszendőbe, ide a mély véges emberi világunkba lépett be Isten. Nagy csoda ez, hogy Isten aláhajol, Isten belép ebbe a világba.

Máté azonban egy másféle rendet mutat most nekünk ezzel a történettel, - mert igazából véve itt egy történet áll, amely Ábrahámmal kezdődik és egészen Jézus Krisztus eljöveteléig tart, s éppen azt mutatja meg, hogy magában a történelemben, legalább Ábrahámtól kezdődően fokozatosan bomlik ki a „velünk az Isten”, az Immánuel története. Ez a történet Ábrahámtól Jézus Krisztus születéséig ugyanolyan történet – mondhatnánk – , mint minden történet. Ennek a történetnek is vannak magaslatai, csúcspontjai, dicsőséges pillanatai, és vannak mélypontjai. S az a sajátossága is megvan, mint minden történetnek, hogy akik egy adott ponton benne vannak, azok nem tudják megítélni, hogy most egy dicsőséges ponton állnan-e, éppen fölfelé haladak-e, vagy lefelé. De az egészen biztos, hogy aki benne él a maga történetében, abból azt kényszeríti ki a saját kora, élettapasztalata, körülményei, létideje, hogy valaminek meg kell változnia. Változásnak kell bekövetkezniük. Ha csak egy-egy pontot említek meg ebből a történelemből, máris látjuk, hogy az a történet, amit itt Máté listába foglal, történelmi személyeket sorakoztatva egymás után, három csoportba osztva őket, nos, ez a történet az ígéretnek és a reménykedéseknek a története.

Ábrahám története így kezdődik: megáldalak téged, s megáldom a te magodat, és a te magodban a földnek minden nemzetségét... Mikor teljesedett be ez az ígéret? Akkor, amikor az Úr Jézus Krisztus megszületett. Mit mond Máté? Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblázata... Az Ábrahámnak adott régi ígéret, amire Ábrahám rátette az egész életét, és utána negyven nemzedék egészen Jézus Krisztusig, ez az ígéret volt az, amelyre a Zsidókhoz írt levél szavaival, ők a hit hősei, ők a reménység hősei, szüntelenül vártak. Így mondja: valami jobbra vágyakoztak és ezért Isten nem szégyelli őket, hogy az ő nevükről neveztessék. Ők az Immánuel népe, ők a „velünk az Isten” népe. Karácsonykor pedig ez az indító isteni ígéret ölt testet, válik valóra, és nyílik ki az Úr Jézus Krisztusban. De azt is el kell mondani erről a történetről, hogy többnyire elrejlik benne az ígéret, mint a búvópatak. Ha ennek a történetnek pusztán emberi oldalát nézzük, ez egy riasztó és megdöbbentő történet. Lám, egy nagy patriarchával, egy csodálatos emberrel,  Ábrahámmal kezdődik. Ám Ábrahám – emberileg szólva – a reménytelenség jelképe. Vénember már, és felesége, Sára is vén, és nincsen gyermekük, a történetük biztosan megszakad. És mégis, valami egészen fölfokozott nagy csodával történik, hogy gyermekük születik, s az ígérethez egy lépéssel közelebb kerülünk.

 Aztán ott van Dávid, a kicsi pásztorfiú, a félretettek közül való. És mégis, ebből a Dávidból lesz a dinasztia-alapító király, aki nagy néppé emeli országát. De, olvassuk csak tovább a történetet, jelzi Máté, hogy jött a fogság, és a fogság után pedig egy hosszú nemzedéknyi sora a reménytelenségben reménykedőknek. A babilóniai fogság utáni korból való a 74. zsoltár, amely azt mondja: próféta nincsen többé, és nem tudjuk, hogy meddig tart ez!? Miért ilyen türelmetlen a zsoltáros, miért ilyen kétségbeesett? Mert úgy tűnik, hogy az ígéret nem közeledik, hanem távolodik, nem teljesedik, hanem üresedik. És mégis, ebbe a történetbe van belerejtve a „velünk az Isten” története, ahogy a Zsidókhoz írt levél mondja, mert ez az Immánuel mély értelme: Isten nem szégyellette, hogy Őróla neveztessenek! Nagy üzenet ez a mai karácsonyunkon is, mert miközben Isten nem szégyell bennünket, a legtöbbet adja nekünk egyszülött Fiában, szabadítót ad, aközben ezzel ellentétben azt látjuk, az lesz a 21. század civilizációja, vagy legalább is így kezdődik, hogy az emberek szégyellik Istent. Mi több, nemcsak szégyellik, hanem készek azonnal és rögtön megbotránkozni és ellene fordulni. Akármi történik a világban, a mai ember azonnal fölkiált: nekem nem kell Isten! Sokszor még az Istenben hívő emberek is így beszélnek. Amikor ünneptájt fölnyílik a médiumok maxima cloaca-ja, és ránk ömlik mindenféle szenny és mocsok, olykor úgy véljük, azért teszik ezt, hogy ne örüljünk. De nem ezért történik ez, hanem azért, mert az ember szégyelli az ő Istenét. Isten azonban nem szégyell bennünket, mi több, szabadítót küld. Immánuel - velünk az Isten. Ez az Ábrahámtól Jézus Krisztusig tartó nagy, hosszú sornak a története. Ha egyen egyenként megnéznénk ezeket a személyeket (kiről többet, kiről kevesebbet tudunk, van, akinek csak a nevét tudjuk), mindenikben azt látjuk: nem szégyellték az Isten ígéretét és mindig valami jobbra vártak. Ez a valami jobb egyetlen szóban így foglalható össze: velünk az Isten.

Másodszor, ezt a kifejezést, hogy Jézus Krisztusnak nemzetségéről való könyv úgy is lehet fordítani, hogy itt voltaképpen Jézus Krisztus evangéliumának a kezdetéről van szó. A nemzetség szó – nemzetségéről való könyv - ez így is visszaadható: genezis. Itt ez a szó áll: genezis. Ez egy görög szó áll Mózes első könyvének élén: genezis, kezdet, eredet, indulás. Valami, ami elkezdődik és történni kezd és folytatódik. Isten igéjében ez a kifejezés egyszerűen valakinek a történetét jelzi. Mintha azt mondanám: az én genezisem, vagyis az én történetem. Valahol elkezdődik, s aztán meghatározott módon folytatódik. Igen, ez itt az evangélium kezdete, ezzel kezdődik a jó hír, ezzel testesedik meg a jó hír, hogy Isten belép az emberi világba és a nemzedékeken keresztül hordozott remény valósággá lesz.

Hogy mit jelent nemzedékeken keresztül hordozni a reménységet, ahhoz csak két egyszerű tényt hadd említsek meg. Egy protestáns Biblia-tudós jegyezte meg, hogy Jézus neve, ha héberül írjuk nevét, egy héber betűvel, a joddal kezdődik, amely a héberben a tízes számot is jelöli. Vagyis a tízparancsolatot. És mi a tízparancsolat lényege? – Szeresd az Urat, a te Istenedet. Hadd fordítsam most így: ne szégyelld az Urat, a te Istenedet. Mi a tízparancsolat lényege? – Szeresd embertársadat, mint magadat. Hadd fordítsam így: ne szégyelld embertársadat, ahogy magadat sem szégyelled, ne szégyelld elesettségében, restségében, bűnében, nyomorúságába! Fogadd el és fogadd be. Mit mond az angyal? Azt mondja az angyal Józsefnek: szül fiat, nevezd annak nevét Jézusnak, mert Ő szabadítja meg népét bűneiből. Jézus szabadítónk születik.

Azután azt is meg lehet itt jegyezni, hogy milyen titokzatos a reménységnek ez a búvópataka. Azt mondja Máté evangélista Józsefről: József igaz ember volt. Mi tette Józsefet igazzá, honnan találta meg ő ebben a rettenetes nehéz, elhordozhatatlan, emberileg szólva botrányos helyzetben a helyes utat? Számára ugyanis ez a helyzet botrányos. Menyasszonya van, Mária. Mária várandósnak találtatik. Lehetne botrányt csinálni, lehetne eget-földet telekiabálni, lehetne őt törvényre hurcolni. Azt mondja Máté evangélista: József igaz ember volt. Milyen mélysége ez az igazságnak! Mert amikor ezt halljuk, hogy igaz, akkor ezt többnyire így szoktuk érteni, én igaz ember vagyok, vagyis igazabb ember vagyok, nekem van mindig igazam. Mi, magyarok ezt nagyon jól értjük, jussoló nép vagyunk, nem engedünk az igazunkból. Törvénykező nép vagyunk, bíróságra futkározó nép vagyunk, perlő nép vagyunk. De amikor ezt halljuk Józsefről, hogy igaz, mindjárt megnyílik ebben a szóban, József töprengésében, mozdulatában az irgalmasság. Mert mi a tízparancsolat lényege, hogy foglalja össze a próféta? – Irgalmasságot akarok, nem áldozatot, és folyjék az igazságosság és a méltányosság, mint a bővizű patak. József igaz ember volt. Búvópatak ez ugyan, 42 nevet hallottunk, 42 nemzetséget. Időtlen idő. De ebben az időtlen időben mindig ott volt az, hogy velünk az Isten, aki irgalmasságot akar.

És ha a kettőt összekötöm - azt, hogy József igaz ember volt, és így volt igaz ember, és azt, hogy  ez a mély tapasztalat erősítette folyton, hogy velünk az Isten - , akkor már értjük, hogy az Immánuel nem azt jelenti, hogy én kitalálok magamnak egy ügyet és odarángatom mellé vagy éppen a kellős közepébe Istent és azt mondom, hogy velem az Isten!– Pedig mondogatjuk: velünk az Isten! – ha nekünk áll a zászló,  ha mindig minden sikerül. S miért botránkozik a mai ember, miért kész azonnal botránkozni? – Mert Isten első rendben úgy van velünk, ahogyan azt Józsefben látjuk. Nem bocsátotta el, magához fogadta, engedett az angyal szavának, és amikor megszületett a Megváltó, úgy lett, ahogyan az angyal mondta: nevezte Őt Jézusnak. A gonoszok csak akkor fogadnak barátjukká, ha hasonulsz hozzájuk – Isten úgy fogad barátjává, hogy Krisztusban hasonlóvá lesz hozzád.

Harmadsoron, úgy is lehet érteni a kifejezés: Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségéről való könyv, hogy születés. Kezembe került nemrégiben az 1970-es évekből egy kis református káté, egy falusi lelkész írta: hátrányos helyzetű gyermekek számára. A káté első kérdése ez: mi van a Biblia elején? – Válasz: kezdetben teremtette Isten mennyet és a földet. Második kérdés: mi van a Biblia végén? a válasz: – a Biblia végén az van, hogy Isten mindent újjáteremt. És mi van az eleje és a vége között? Az, hogy megszületett az Úr Jézus. Ennyi a mi katekizmusunk, ennyi a világszemléletünk, ennyiben elmondjuk, hogy a teremtő Isten újjáteremt, és azt az ígéretet, amit Ábrahámnak adott, Isten úgy teljesíti, hogy egy új ígérettel tetézi, mert Isten minden beteljesített ígéretében egy új ígéretet ad.

 Itt egy új genezis lapjait olvassuk, karácsonykor egy új genezis kezdődik, ez új születés, ami több mint a régi kezdet, mert az abszolút isteni új élet felé mutat. Így mondja ezt az apostol: aki Krisztusban van, új teremtés az. Vagyis, amikor karácsonykor mozgósítjuk erőinket, s megpróbálunk mindent összpontosítani, egybegyűjtve egyetlen egy fókuszba a szeretetünknek, az irgalmasságunknak, a befogadásunknak a gesztusait, akkor csodálatos módon azt tapasztaljuk meg, hogy nemcsak úgy van velünk Isten, hogy minden lárma, zaj, kiabálás, fújolás, beletülkölés ellenére megsegít méltósággal ünnepelni. Hanem segít fölemelkedni a saját bajaink, nyomorúságaink, betegségeink, gyászunk és életterhünk ellenére, segít Isten kikeveredni a világnak minden nyomorúságából, még akkor is, ha tudjuk, hogy van a világnak része, ahol ezen a napon is fegyverek ropognak és ártatlan emberek halnak meg. De úgy is velünk az Isten, hogy ehhez a szeretetkoncentrációhoz egy új ígéretet kapcsol. Az új élet ígéretét! Aki Krisztusban van, az új teremtés.

Ezért boldogan valljuk és hirdetjük mi is,  hogy ami elveszett Ádámban, elveszett az emberben, akinek az lett a nagy programja, hogy Isten nélkül éljen, azt mind visszanyertük Krisztusban, akinek ez a nagy programja: velünk az Isten, -  és csak Istennel, és csakis Istennel. Amit elveszítünk az Isten-nélküliségben, vagyis önmagunk istenítésében, azt megnyerjük Jézus Krisztusban, aki, mikor Istennek formájában volt, nem tekintette zsákmánynak, ragadománynak, hanem megüresítette magát, szolgai formát vett fel, emberré lett. Arra buzdítok hát mindenkit, akinek még otthon megvan a karácsonyi listája, írja oda az elejére: Jézus Krisztus, és írja oda a lista végére netán önmagát. Hiszen az a névsor, amit itt most Máté evangélista megnyit, nyitott névsor, Jézus Krisztus nem a végén, hanem a közepén áll. Oda írhatom tehát utána magamat, oda írhatom szeretteimet, oda kell írnunk magunkat és szeretteinket. Nemrégiben olvastam egy érdekes esszét, Ljudmilla Ulickájá neves orosz írónőtől. Azt írja, hogy sokat töpreng a 20., 21. századi ember sorsán, történelmén, s mindazon, ami mögöttünk van, és amiben benne vagyunk. Majd  hozzátesz egy fanyar megjegyzést: úgy látom, az embereket a bűn tartja össze és nem a szeretet. Megrendítő tapasztalat ez: inkább a bűn tarja össze a világot, összecementezzük egymást a rosszal, cinkossá tesszük egymást a bűnben, az ellenségeskedésben, az embertelenségben. Igen, ha magunk vagyunk. Ha nincs velünk az Isten. De, ha velünk az Isten, akkor a történetünket, a sorsunkat mind Isten szeretete köti egybe, Ő cementezi össze az embert, Ő kötöz össze bennünket. Ezért hirdetjük boldog szívvel mindenkinek: Immánuel, velünk az Isten. Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön és az emberekhez jóakarat.
Ámen

Imádkozzunk: Örökkévaló Istenünk, menny és föld teremtője, a világegyetem véghetetlen Ura, magasztalunk és dicsőítünk, hogy az Úr Jézus Krisztus által nekünk irgalmas és kegyes Atyánk lettél, bennünket Krisztusban meglátogattál, hogy a népet, amely sötétségben ül, világosságra vezesd. Hogy minket, embereket, akik Tőled elszakadtunk és ellened föllázadtunk, Nevedet megtagadtuk és önmagunkat istenítettük, megszabadíts a halálnak, elveszésnek és kárhozatnak mélységéből. Dicsőség Neked. Dicsőség Krisztusért, a legnagyobb ajándékért és a tökéletes áldozatért, a legtökéletesebb ígéretért, aki ímé, testet öltött és közöttünk lakozott és láttuk dicsőségét, mint amely irgalommal és igazsággal teljes dicsőség. Hozzád kiáltunk magasztaló szavunkkal ünneplésünkben, Neved dicsőítésében Mennyei Atyánk mindannyian, Hozzád és eléd hozzuk kéréseinket és így könyörgünk mindazokért Mennyei Atyánk, akik a világ peremére szorultak, akik senkik, akiknek nevük sincsen, akiket nem látnak meg embertársaik. De Te látod őket és kérünk, irgalmazz meg nekik, áraszd ki rájuk életüket meggazdagító bőségedet, a lehetetlen élethelyzeteket megoldó bölcsességedet, vezesd őket bőségeddel, szereteteddel és hűségeddel.

Eléd hozzuk Mennyei Atyánk a mai napon azokat, akik a mai napon is kórházakban vannak fájdalmak, terhek között, talán már a gyógyulás reményéről is lemondva, kérünk, áraszd ki rájuk gyógyító irgalmadat, hadd tapasztalják meg hűségedben, szabadító erőidben mit jelent az, ha velünk vagy, törékeny és múlandó emberekkel. Könyörgünk azokért, akik a mai napon gyászolnak, akik a mai napon is gyászolnak talán már hosszú ideje. A halál árnyéka borítja szívüket és lelküket, vigasztalhatatlanok és csak sebeiket látják. Áraszd ki rájuk mennyei világosságodat és Szentlelked által buzdítsd és vigasztald őket, mert Krisztusban új élet kezdődik, új teremtés, új világ és Te, aki velünk vagy most itt gyászunkban, szomorúságunkban az üzened és hirdeted, mindent újjá teszel.

Könyörgünk Urunk a világ népeiért. Most eléd hozzuk Dél-Szudánt, ahol most is fegyverek ropognak és ártatlanok halnak meg. Urunk, kérünk, békítsd meg egymással a népeket. Népet néppel, országot országgal, törzset törzzsel, nemzetséget nemzetséggel. Vedd őket föl ebbe a szent lajstromba, ahol az ember boldogan megtapasztalhatja, ha velünk vagy, akkor a békesség fejedelme velünk van s nem embernek emberen át, emberhalálokon át vezet az útja, hanem az Úr Jézus Krisztuson keresztül hozzád, békességhez, igazsághoz. Adj békességet a mi időnkben a földön.

Könyörgünk Urunk magyar népünkért, itt ebben az országban, országhatárokon kívül és szerte a világban. Urunk, látod, hogy mennyi keserűséget, fájdalmat, megaláztatást, ürességet hordoz ez a nép és milyen nehezen gyógyul. Gyógyító erőidet áraszd ki reá. Testvért hozz közel testvérhez, barátot baráthoz, magyart a magyarhoz, egyesíts bennünket Neved dicséretében, Jézus Krisztus követésében.

S könyörgünk Urunk a Krisztus nevét megvallókért, a keresztyénekért, anyaszentegyházadért szerte a világon. Azokért elsősorban, akik üldöztetést szenvednek ezért a névért, az áldásoknak, békességnek és üdvösségnek nevéért. Észak-Koreától Afrikán és Ázsián át könyörgünk sok-sok keresztyén gyülekezetért, közösségért, őrizd meg őket minden veszedelemtől, adj nekik békességet és szabadságot, hadd hirdessék a karácsonyi angyalokkal a nagy örömöt, mert minden népnek született néktek ma megtartó. Így töltsd be szívünket Mennyei Atyánk örömmel, hálaadással és áldással. Krisztusért, akiben eljöttél, közöttünk lakoztál és velünk vagy minden napon a világ végezetéig.
Ámen