Íme, az ember!

Szeretett Gyülekezet! Kedves Testvérek!

Messzire zeng a Zsidókhoz írt levélben az apostol szava: Jézus Krisztus mindenben megkísértetett, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Ezt a szót később a keresztyén hagyomány így folytatta: mindenben hasonlóvá lett hozzánk, kivéve a bűnt, - és ez nemcsak a csodálatos isteni kijelentéseket, a próféciákat foglalja össze, hanem Pilátus szavát is. Különös és titokzatos módon ezt mondja ő is Jézus perében: nem találok benne semmi bűnt. Mi nagyon egyszerűen hordozzuk Isten igéjének ezt a csodálatos kijelentését, és ritkán gondolunk bele, hogy mit jelent ez a kitétel: kivéve a bűnt. Pedig Jézus Krisztus bűnösökért hozott áldozatot, a bűnök miatt halt engesztelő halált, nagypénteken mint örök főpap mutatta be önmagán az egyszeri, és egyszersmindenkorra szóló örök és tökéletes áldozatot, amit önmaga vitt be a szentek szentjébe. Mit jelent: kivéve a bűnt?  Éppen Krisztus szenvedéseiben látjuk ezt meg a legdrámaibb módon. Természetesen sok minden másban is meglátjuk ezt, látjuk Krisztus bölcsességében, látjuk mindenre kiterjedő szeretetében, látjuk abban, hogy fölfénylik benne az Istenhez, a mennyei Atyához ragaszkodó ember világossága, dicsősége és nagyszerűsége. Mégis most itt Pilátusnak ez a különös és talányos mondata töri fel számunkra a teljes igazságot. Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy Pilátus szava, ha szabad mondani, olyan, mintha a Bálám szamarának mondása. Nem azért mondja Pilátus, hogy nem találok benne semmi bűnt, mert angyalok bölcsességével látná ezt. Nem is azért mondja, mert ezt illik itt mondani.  Ez itt csak az isteni kinyilatkoztatás összefüggésében válik nagy-nagy igazsággá. Pilátus a vádeljárás során állítja oda Jézust a tömeg elé, és mondja: nem találok benne semmi bűnt, majd mondja: íme az ember! Íme az ember. Induljunk el ennek nyomán! Hiszen ez még mélyebb titkot tár fel a számunkra. Pilátus akkor mondja ezeket a szavakat, amikor az evangélista feljegyzése szerint még ő maga sem ért egyet a vádakkal, nem is érthet egyet, hiszen világosan látja, hogy Jézust igaztalanul, hamis vádakkal hozták elé. Így hát legelőször is az, amikor odaállítja Jézust a tömeg, a főpapok és a vádolók elé, és azt mondja: íme az ember (ecce homo,) ez így is fordítható, bővíthető, és sok írásmagyarázó ki is bővíti, összekapcsolva az előző megjegyzésekkel: íme az ember, akiben én nem találok semmi bűnt! Íme, az ember, akiben én nem találok semmi ítéletre valót. Vagyis Pilátus átlátja a tarthatatlan vádat.  Jól látja, hogy az a Jézus, akit eléje állítottak, ártatlan mindabban, amivel vádolják. Nem hogy király nem lenne, de még csak felforgató sem. Nem hogy hitetné és bódítaná a népet, amint azt a Nagytanács terhelt Jézusra, hanem ellenkezőleg: íme az ember, akiben én nem találok semmi bűnt. De ennek a megfordítottját is mondhatjuk, és ezzel máris súlyosabbá válik Pilátus szava: íme az ember, akit ti vádoltok. Pilátus ezzel szembefordítja Jézust, illetve Jézus ártatlanságát, nyilvánvaló bűn-nélküliségét mindazokkal, akik őt vádolják. Gyakori pillanat ez az emberi életben, mai nap is sokszor megtörténik, úgy nevezik ezt a jog nyelvén: szembesítés. Pilátus kihozza Jézust, és azt mondja: íme, az ember, akit ti vádoltok. Nézzetek a szemébe! Nézzetek rá! Ő is a szemetekbe fog nézni, és máris elválik a szembesítésben, hogy porba kell hullnia a vádnak. Térjetek jobb belátásra. Igen, jegyzi az evangélista, de vnemcsak János, hanem a többi is, hogy Pilátus minden igyekezettel azon volt, hogy valamiképpen szabadon bocsáthassa Jézust. Íme, az ember, akit ti hamisan vádoltok. De tovább kell mennünk, mert a történet összefüggéseiben mást is látunk, és mielőtt gyorsan megdicsérnénk Pilátust, azt is el kell mondanunk, hogy már nem úgy állítja oda Jézust, ahogy hozzá bevitték, hanem a Jézussal való beszélgetés után: előfogta őt, megostoroztatta, a vitézek tövisből koronát készítettek, fejébe húzták, bíborköntöst adtak rá, hajlongtak előtte, köszöntötték: üdvözlégy zsidók királya, és arcul csapkodták. Egy meggyalázott, megcsúfolt, megvert embert állít ki a vádlók elé. Így ez a szó: íme, az ember, akiben én nem találok semmi bűnt, vagy akit ti hamisan vádoltok, így is bővíthető: íme az ember, aki nem király! Íme, az ember, aki nem király, én adom rá a bíbort köntöst, én húzom a fejébe a koronát, én csinálok belőle katonák és vitézek tréfájára királyúrfit, én veretem meg, én adom a pribékek kezére, az én vitézeim bármikor megköpdöshetik, miért mondjátok, hogy ő király!? Íme, az ember, aki nem király, csak egy ember. Nincs méltósága, nincs hatalma. Nekem van hatalmam fölötte. Hatalmam van fölötted – ezt is mondja majd Pilátus Jézusnak a beszélgetésük második szakaszában. Nem felelsz semmit? Hát nem tudod, hogy hatalmam van téged megfeszíttetni vagy szabadon engedni? Lám, csak egy ember. Íme, egy ember. Ember. És végül, merthogy Jézust megcsúfolva állítja oda, merthogy egy meggyalázott, a hamis vád nyomán gyalázatos kellékekkel megcsúfolva hozza porondra Jézust, aki fölött hatalma van, akit a vitézei kezére adhat, akik elszórakozhatnak vele, ahogy a pribékek szoktak az áldozatokkal, ezt is jelenti ez a szó: íme az ember, aki  rabszolga, akivel azt csinálunk, amit akarunk!

És éppen ezen a ponton találkozik drámai módon a Pilátus igyekezete, nevezetesen, hogy Jézust szabadon engedje (akár azon az áron, hogy megvereti, és véresen és összeverten kiállítja, megmutatva, hogy milyen jelentéktelen és mennyire kis ember ez a Jézus, és mennyire nincs hatalma!) nos, itt találkozik ez az igyekezete mégis a váddal. Mert aki rabszolga, akivel bármit lehet csinálni, az oda is dobható az ítéletre. Íme, az ember, aki rabszolga. Mint hogyha a Filippi levél szép őskeresztyén himnusza zengene: nem tekintette zsákmánynak, hogy Istennel egyenlő, hanem emberi formát vett fel, és engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a rabszolgák haláláig, a kereszthalálig. A kereszthalált rabszolgáknak tartogatták. Íme, az ember, aki rabszolga.

Láttuk tehát, hogy Pilátus szándéka az volt, hogy a megcsúfolt, töviskoronás Jézusban, a bíbor köntösös Jézusban, akit a vitézek megvertek és megpofoztak, aki ott áll véres arccal és megkorbácsolt háttal, mintegy tükröt tartson a vádolók elé. Nézzük most, mit mutat ez a tükör. Mit látunk mi ebben a tükörben? Mit lát Jézus tükrében az ember? Mit lát az emberben az ember? Íme, az ember, s láthatja magát a jézusi tükörben az ember, a tömegember. Ez vagyunk mi. Tömegember, aki ha látja és tudja is, hogy mi az igazság, ha látja és tudja is, hogy ez a Jézus ártatlan, ha látja és tudja is, hogy ezt a Jézust nem lehetne ítéletre adni, amikor választhat, akkor a martalócot választja. Kit akartok, hogy elbocsássak nektek? – kérdezi később Pilátus. Jézust vagy Barabást? És a tömegember így kiált: Barabást,  - a rablógyilkost, a martalócot. Vele azonosul. Íme, az ember, a tömegember.  De látunk más arcot is itt, látjuk a szentemberek arcát. Igen, a szentemberek arcát. Mert ebben a különös és rettenetes huzavonában, amikor némelyek el akarják ítéltetni Jézust, némelyek szabadon akarja engedni őt,  ott állnak a nép vezetői, a szentemberek, a főpapok, az írástudók, a szent törvény őrei, akik mikor Pilátus kegyet akar gyakorolni, s Jézust el akarja engedni, üvöltözni kezdik Pilátusnak: nem engedheted el, mert nekünk törvényünk van! Íme, a szentember. Vagy inkább a törvényember. A törvényt meg kell tartani. Mert aki Isten Fiának nevezte magát, mondja a mi törvényünk – kiabálják -, az méltó a halálra. És kiabálnak ők is együtt a tömeggel: feszítsd meg!! Íme a szentember! Íme, a törvényember!

És még egy arcot látunk ebben a jézusi tükörben, annak az arcát, aki Jézust tükörként használja, Pilátusét. Íme, a hatalomember! Pilátus a hatalomember! Aki jobban szereti önmagát, mint az igazságot. Pedig tudja, mi az igazság. Pedig tudja, hogy Jézus ártatlan, pedig tudja, hogy mi a dolga: igazságot kell szolgáltatnia. Nem jogot, ahogy a ma mondják. Igazságot kell szolgáltatnia, - és mégis, jobban szereti önmagát. Mert amikor a fejéhez vágják: ha nem adod őt halálra, ha nem feszítteted meg őt, nem vagy a császár barátja, - elvégzett a dolog. Hiába kap a felesége álomban jelet. Hiába szorul össze a szíve, hogy ő most olyan emberrel áll szemben, aki az egész világ és a lét mélységeit hozza elébe, akivel az igazságról kellene beszélgetni, s nemcsak a jogi igazságról, hanem az isteni igazságról is, s ezt a Jézust nem szabadna veszni hagyni, mert ebben a Jézusban isteni erők vannak, hiába. Íme, az ember, a hatalomember, aki jobban szereti önmagát az igazságnál. Íme, az ember, aki mossa kezeit. Mossuk kezeinket. Betartatjuk a törvényt, és a martalócot választjuk. Íme, az ember. Hát akkor ki is az ember? Az a Jézus, akit királynak csúfolva, megverve kiállít Pilátus, és azt mondja: íme, az ember, akit ártatlanul vádoltok, akiben én nem találok semmi bűnt, de akit kívánságotokra mégis keresztre fogok adni? Ő az igaz ember, vagy mi, a latrokkal cimborálók, rendet üvöltözők, hamis vádat hangoztatók, a hatalmat és önmagunkat jobban szeretők? Mi tudjuk, hogy Jézus az igaz ember. Mi tudjuk, hogy őbenne jelent meg Isten tökéletes igazsága. Mi tudjuk, hogy ő a második Ádám. Mi tudjuk, hogy ő az elveszett emberért jött. Az elveszett emberért, akire mondhatjuk, hogy íme, az ember. Az elveszett emberért, aki odaáll a jézusi tükör elé, az igaz ember elé, és bizonyosodik róla, rólunk, hogy igaz, amit a Zsidókhoz írt levél nyomán mondtak a régiek: mindenben hasonlóvá lett hozzánk - kivéve a bűnt. És szinte már folytatnunk is kell: ezért tehát semmiben sem hasonlít hozzánk. Mert mi a bűnben hasonlítunk egymáshoz. Jézus ezért az elveszett emberért jött, és ezért az emberért vállalt rabszolga halált. Az ő igaz, valódi, mindent felülmúló embersége az isteniben, Isten véghetetlen szeretetében gyökerezik.

Mi történik hát nagypénteken?  Ma győz a tömegember? Úgy tűnik, győz. Mert Pilátus enged, Barabást szabadon engedik, és Jézus megfeszítik. Győz a tömegember, aki mindig olyan szívesen azonosul a bűnözőkkel? Vagy győz a törvényember? A szent emberek oligarchiája, akik ki tudja milyen oknál fogva, elővesznek egy régi törvényt, és addig üvöltöznek, amíg a hatalomember halálra nem adja Jézust. Győznek ők? Elrendezik az ügyet, még mielőtt a szombat elérkezik? Úgy tűnik, igen. Vagy győz a hatalomember, mint mindig, mióta a világ a világ? És íme, most győz a keresztnél ez a nem szentháromság, hanem bűnháromság? Mert mi csak ilyen háromságot tudunk alkotni: a tömegember, a törvényember és a hatalomember. Ők győztek? Győztünk nagypénteken? Íme, az ember, aki keresztre adatik. Győz hát a hazugság? Győz hát a rossz? Győznek az ember-paródiák? És győz az Isten majma, a Sátán? – ahogy Kálvin mondja. Íme, az ember, az egyetlen igaz, akit halálra ad az ember. Győz a halál? Az igaz ember nagypénteken áldoz. Az igaz ember megfizet minden ember-testvéréért, akik nem igazak, nem tiszták és bűnösök, akik semmiben sem hasonlók őhozzá, mert ott ez a kitétel: kivéve a bűnt. Ő nem bűnös, mi azok vagyunk. Az igaz most áldoz a hamis helyett, lefizeti az árat, - és mégis megmutatkozik az isteni irgalom. Különös és isteni módon. Luther azt mondotta, és szinte egész teológiája ezt üzeni, hogy itt az elrejtőző Isten titka mutatkozik meg. Ha fölidézzük Ézsaiás próféta egyik szép szavát, amikor a népe sorsán kesereg, amikor az isteni igazság sorsán kesereg, akkor azon kesereg, hogy mindig ez a hármas fogat győz, mert úgy tűnik, mindig a tömegember, a törvényember, a hatalomember győz, mégis Istenéhez kiált, aki – úgy tűnik – elfordult ettől az embertől, Istenéhez kiált, aki – úgy tűnik – mintha azt jelezné, hogy semmi köze nincs ehhez, Istenéhez kiált, akiről azt olvassuk a Noé korából, hogy megbánta, hogy embert teremtett, mert az ember nem tud ebbe az állapotba eljutni, ahol ezt mondhatnánk róla. kivéve a bűnt, tehát kiált és azt mondja a próféta: bizony, elrejtőzködő Isten vagy te. Rejtőzködő Isten nagypénteken. Az ítéletben elrejti kegyelmét. A megverettetésben elrejti szabadítását. A halálba elrejti az örökéletet. És Pilátus különös, cinikus szavában: íme az ember, elrejti az igaz kijelentést: íme, az ember. Győz hát a halál? Győz hát a Sátán, az Isten majma? Győznek hát a szomorú Ádám-paródiák? Győz a rossz? Győz az igazságtalanság? Nem győz! Mert Krisztus azt mondja: magam teszem le az én életemet! Azt tőlem senki el nem veheti. Az áldozat győz. S legyőzi halálával a halált, legyőzi a rosszat, azzal hogy kiszolgáltja magát a rossznak, és legyőzi, mikor átadja önmagát, az igaz embert a hamis embernek, a hamis ember valóságának. Ezért énekeljük mindannyian, mi keresztyének a szép éneket: királyi zászlók lobognak, fénylik titka keresztfának. Azt kívánom, testvérek, hogy Isten Szentlelke által legyen bennetek is igazzá Pilátusnak ez az egykor szándékoltan gúnyos szava: íme, az ember! - igaz és való beszéddé: íme, az ember! Nem olyan főpapunk van, aki ne tudna gyarlóságainkon megkönyörülni, mert ő is megkísértetett mindenben hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt. Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, a mi Főpapunk, a mi igaz emberünk és igaz Istenünk dicsőségéhez, alkalmas időben való segítségül. Íme, az ember, íme, az Isten, íme a kegyelem.
Ámen

Imádkozzunk: Hadd tekintsünk, Urunk, hitünk szemével is a keresztre, ahogyan egykor a pusztában vándorló nép feltekintett az érckígyóra, és meggyógyult kígyómarta sebeiből. Hadd tekintsünk most Jézus keresztjére, hogy meggyógyuljunk bűnnek, ellened való lázadásnak, rossznak és halálnak sebeiből. Hadd tekintsünk egyetlen igaz Főpapunkra, aki önmagát áldozta érettünk. Ő az egyetlen igaz minden hamisért. Ő az egyetlen igaz ember minden ember hamisítványért. Őbenne jövünk Hozzád, s kérünk, hogy az a vér, amely kiontatott, legyen az engesztelés vérévé. Az a test, amely ott megtöretett, legyen minden bűntehernek elhordozásává. Az az áldozat, amely ott meghozatott, legyen a Veled való új szövetségnek pecsétjévé, mely szövetség életre és üdvösségre szól. Köszönjük mennyei Atyánk, hogy Te immár minket nem önmagunkban látsz, hanem Krisztusban. S köszönjük, hogy mi, akik Hozzád magunk erejéből soha el nem juthattunk volna, Krisztusban ott állhatunk előtted, s kérhetjük kegyelmedet, irgalmadat, bocsánatodat. Köszönjük, hogy megérthettük: Te öröktől fogva megbékéltél velünk, s most Krisztusért hívsz bennünket arra, hogy mi is békéljünk meg Veled. Tegyük félre nyugtalan és lázadó szívünk minden gondolatát, minden indulatát, s térjünk Hozzád haza, az atyai házba, szeretetedbe, irgalmasságodba. Térjünk Hozzád vissza, az élet forrásához. Add megelevenítő Lelkedet! Adj nekünk buzdítást és bátorítást, hogy félelem nélkül bizalommal, hogy bűneinket bánva, de mégis boldog reménnyel jöjjünk Hozzád, fogadjuk kezedből a kegyelmet, amit nekünk készítettél, Krisztusban elvégeztél halála által, és örökre megpecsételtél feltámadása által. Őérette hallgass meg bennünket.
Ámen