Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!
Ebben az esztendőben újra olyan évbe léptünk be, amikor sokszor fogunk arról hallani, hogy nekünk dönteni kell. X-eket fogunk húzni a szavazófülkékben, s nyilván már előtte el kell döntenünk, hogyan gondolkodunk a közéletről, a politikáról, az ország dolgairól, s azokról, akik a következő parlamenti időszakban a sorsunkról dönteni fognak. Azt hiszem, egyikünk sem tudja majd elkerülni, hogy a választási kampány idején újra, meg újra szóba ne hozza. Én mindazonáltal igyekezni fogok, hogy a szószéket ne erre használjam. Most mégis engedjétek meg, hogy a mai ige kapcsán erről is szóljak néhány szót, s talán nem kell többet szólanom . Nem azért, mert börtönbe visznek, hanem mert megértjük lényeget. Egy régi vicc szerint Kovács XIII János autószerelő meghal, s valahol ég és föld között megjelenik előtte Szent Péter, ki mondja: Kovács XIII János becsületes ember voltál, a kuncsaftjaidat nem csaptad be, fizetésedet hazaadtad, feleségedet nem verted, gyerekeidet felnevelted. Csak egy hibádzott: nem döntötted el , hivő leszel, vagy hitetlen. Mivel döntötted el, pokolba kellene menned, de mivel becsületes voltál, a Mennyei Atya ad még egy lehetőséget, hogy eldöntsd: mennyország vagy pokol. Erre Kovács XIII János azt felelte: - Nézd, Péter, sosem tudtam dönteni, mert nem tudtam, milyen a pokol és a mennyország. Ha megtekinthetném az egyiket és a másikat is, tudnék dönteni. Rendben – felelt Szent Péter. Bemennek egy helységbe, megjelenik Gábriel arkangyal és Lucifer. Melyiket akarod előbb látni? No, a mennyországot! Indul a vetítő: ragyogó fények – mint itt az ablakon beszűrődő napfény, hatalmas kórus kék bársonyruhában, Bach-korálokat énekelnek. Kovács XIII János azt mondja: nem látom a helyemet! Ott a tenorban egy üres hely, az a tiéd! Rendben. Ha megéhezünk, mit ebédelünk? Ebédelni a mennyországban? Ott nincs éhség! Ha megszomjazom, mit iszunk? A mennyországban nincs szomjúság! S mikor lesz szünet? A mennyországban nincs fáradtság! Itt örökké a csodálatos Bach-korálokat fogjuk énekelni Isten dicsőségére… Na, nézzük a poklot! Indítja Lucifer is a vetítőt, tucc-tucc zene, Lagzi Lajcsi fújja a talpalávalót, terített asztalok, bárpult, lengén öltözött leányok. Kovács XIII János megkérdezi: ha megéhezem? – Ó, ez az egész asztal a tiéd! Ha megszomjazom? Az egész bárpult a tiéd! – S ha elfáradok? A sok lenge lány mind rád vár! Erre Kovács XIII János azt mondja: ne haragudj, Szent Péter, a poklot választom. El is indul Luciferrel, s nyílnak a poklok kapui, kicsap a kénszag, sikolyok hallatszanak, óriási nagy üstök, elevenen főzik az embereket, nagy villával forgatják, tűz, büdös, agónia. Megtorpan a mi emberünk, és azt mondja Lucifernek: ne haragudj, Lucifer, tíz percet még nem erről volt szó! – Jaj, kérlek, az csak a választási kampány volt!
- „A ti igenetek legyen igen, a nemetek legyen nem. Ami ezen felül vagyon, az az ördögtől vagyon!”– mondja Jézus a Hegyi Beszédben. Gyakran idézzük ezt, hiszen Jézus szava bevilágít egyrészt – szeretném hangsúlyozni, hogy csak egy részt s nem is döntő módon – az emberi élet morális természetébe. Szinte mondhatni, ezeket a szavakat („az igen legyen igen, és a nem legyen nem”) nem szabadna számon kérni máson, mint aki már megette a kenyere javát, aki már túl van élete zenitjén, aki rengeteg, nagyszerű, alapos csodálatos és fájdalmas tapasztalattal bír. Nem szabadna ezt máson számonl kérni, mint akitől elvárhatjuk, hogy amikor igent mond, tudja, mire mondja az igent, és amikor nemet mond, tudja, mire mondja a nemet. Megfontolás, érettség, állhatatosság, hűség kell ehhez. Ha az igen és a nem az erkölcsi aspektusát nézzük, látjuk, hogy ez az igazmondás valóságába esik. Amikor igent mondunk és nemet mondunk, döntünk. Sőt úgy van, hogy az igennel nemet is mondunk, és a nemmel igent is mondunk. Választunk. Valamire rátesszük a tétet, valamire odaadjuk a vótumunkat, valamire rátesszük az életünket, és mindig az igazmondásunk a tét. Megteszek-e valamit? Hiszen ha megígérem, igent mondok rá, már eldöntöttem, hogy meg fogom tenni. Ahogy a Jézus példázatában hallottunk: volt egy atya, ki arra kérte az egyik fiát: menj ki fiam ma a szőlőbe dolgozni! Igen, atyám, - mondta ő, - kimegyek. Aztán nem ment ki. A másikat is erre kérte. Ő azt, mondta: nem megyek ki. Aztán mégis kiment. Most maradjunk az első esetnél. Azt mondja, hogy igen, de nem teszi meg. Mennyi ilyennel „igennel”van tele az életünk! Van egy kedves barátom, aki mióta ismerem minden este kinyit egy füzetet, melyben a lapokat kettéválasztja egy vonallal, s az egyik oldalra piros pontot ír, a másikra meg feketét, mintegy önmagát pontozva. Múltkor találkoztam vele, s mondta, hogy nem túl jól áll most, igyekeznie kell, hogy a piros pontok száma utolérje a fekete pontokét. Én azt szoktam neki mondani, hogy nagyon gyorsan ki fogod állítani magadról a szomorú bizonyítványt, hiszen a fekete pontunk mindig több mint a piros. De ha nem is a tetteinkre vonatkoztatjuk mindezt, hanem kizárólag az igenjeinkre, és egy pillanat alatt végigpörgetnénk az életünk filmjét, akkor is nagyon rosszul állna a szénánk. A jézusi példázat szerint nem az történik, hogy az igenből nem lesz, hanem az igenből semmi lesz. Vagyis ha az igen üres szó, és a nem is üres szó – vagyis semmi lesz belőlök - nos ezért valók a gonosztól, mert ez a semmi a gonosz hatalma.
Kedves testvérek, érezzük, hogy Jézus szava ugyancsak az elevenünkbe vág, lényeges kérdésre mutat rá, s jól megvilágítja hogy sok igenünk nemhogy nemmé lett, hanem semmivé lett. Mennyi-mennyi mindenre mondtuk, hogy úgy lesz, hányszor mutattuk magunkat megbízhatónak, hűségesnek, állhatatosnak, megfontoltnak, s mégcsak meg sem változtak a körülmények, amivel oly gyakran védekezünk, hanem egyszerűen semmi lett belőle. Ezért mondom, hogy Jézus szavának erkölcsi vonatkozása van, erkölcsi ítélet hullik arra, aki nem tarja adott szavát. Hogy az adott szót nem tartjuk, annak ezer oka lehet. De megdöbbentő, hogy Jézus nem részletezi ezeket. Én is csak említek: sokszor mondunk igent, csak hogy az erőszakoskodó embereket leszereljük. Nyaggatnak minket: tedd meg nekem ezt, tedd meg nekem azt, menj ide, menj. S mi igent mondunk, hogy leszereljük őket. De eszünk ágában sincs megtenni. Jézus most nem ad lehetőséget arra, hogy magyarázzuk ezt a magatartást. Az igen igen, a nem nem, s ami ezen túl van, az összes kombináció, a gonosztól van. Miért? Mert az igenből semmi lett.
- Éppen ezért azt is el kell mondani Jézus szava egzisztenciális természetű is. Ha hűségről beszélünk, látnunk kell, hogy nem csak erkölcsi megfontolások forognak itt. Hűségesnek lenni nem pusztán erény, noha az erény világába tartozik. A klasszikusok a hűséget a nagy erények közé sorolják. Az emberi kapcsolatokban, a nagy döntésekben – mindig ott áll a hűség. De nemcsak mint erkölcsi kérdés, hanem, mint egzisztenciális adottság. Nem az a kérdés, hogy mit tettem vagy mit mulasztottam, hanem az is kérdés, hogy ki vagyok, és ki nem vagyok. Egyszer egy filozófus nagy könyvet szentelt ennek a kérdésnek, és különös szempontból világította meg. Azt kérdezi, hogy miért mesélünk mi a másik embereknek történeteket önmagunkról. Nyilván, hogy megismerjenek minket. Mikor egy fiú meg egy lány elkezdenek együtt járni, kiülnek egy padra, megfogják egymás kezét, és mesélnek egymásnak, mesélik a történeteiket, ki, mikor született, milyen a családja, hol jár iskolába, mi történt tegnap, tegnapelőtt. Szüntelenül történeteket mesélünk önmagunkról. Továbbá igen ritka dolog, hogy amikor szép-valónkat akarjuk valakinek bemutatni, azzal kezdjük, tudod, én egy gazember vagyok, állhatatlan fráter vagyok, semmirekellő vagyok. A fiúk szoktak így megszakítani kapcsolatot, bemagyarázzák szegény síró lánynak, hogy nem is érdemelsz meg engem, én egy mihaszna gazember vagyok. De normális esetben mindig a szebbik énünket mutatjuk, azt az énünket, amelyikre mi magunk vágyódunk, és amelyiket igazi énüknek tartjuk. Csakhogy – jegyzi meg ez a filozófus éles elmével – nem feltétlenül van azonosság aközött, amit elmondok magamról, és aközött, ami valóságosan vagyok. Az az énem, aki a történetemben szerepel, akiről harmadik személyben is tudok mesélni, nem feltétlenül azonos azzal, aki én vagyok és mesélek. Az identitásunkról van itt szó. Azonos-e velem az, akit elmesélek, megmutatok a másiknak, vagy nem? A ti igenetek legyen igen, a ti nemetek legyen nem. Minden igenben és minden nemben benne van egy élet-történet is. Miért mondok igent valamire? Abban benne van az egész élet-történetem. S ha kell, meg is tudom indokolni. Miért mondok nemet valamire? Abban is benne van az egész életem. S annak a történetét is el tudom mondani. De vajon azonos ez a történet velem, magammal? Kitölti-e az identitásom azt az elbeszélést, melynek én vagyok a főszereplője? Érezzük, ez már nem pusztán erkölcsi kérdés, ez egzisztenciális kérdés. S ezt egy szomorú és egy derűs vonatkozással lehet bizonyítani.
Sajnos, MA is vannak, és mindig is lesznek olyan házasságok, melyek tönkremenetelére nincsen magyarázat. Férfi és nő élnek együtt, boldogok, szeretik egymást, gyermekeik születtek, hivatásuknak élnek. Aztán, nem is tudják miért, elromlik a kapcsolatuk. Menthetetlenül. Akik próbáltak már elromlott házasságoknál tanácsot adni, maguk is széttárják a kezüket: erre nincs magyarázat, nem értjük! Az Isten is egymásnak teremtette őket, olyan boldogok voltak, annyira szerették egymást, az életükben minden rendben van . Hol romlott ez el?
- De most vegyük Jézus példázatából a derűs esetet. Azt mondja az atya a fiának: menj ki a szőlőbe – mire ő azt mondja: nem megyek! Oh, a lelkem, hát letöri a kezét a kapa! De azt mondja Jézus: aztán meggondolta magát és elment. Mit gondoltok – kérdezi Jézus – kettő közül melyik teljesítette az Atya akaratát? Természetes a válasz: az, aki mégis elment, mert – és itt jön Jézus szavához a harmadik vonatkozás – nem az ember életének a döntő kérdése, hogy az igenje igen-e, a nemje pedig nem-e, hanem, hogy az igen mire vonatkozik, és ez a nem mire vonatkozik. Szeretjük magunkat áltatni, hogy az egyes ember mikrokozmosz: mindene megvan, önmagának állítja fel a törvényeket, magának szabja meg a teendőket, maga dönti el, mit tesz, és mit nem tesz, mi a jó és mi a rossz. Sokan vizionálnak egy ilyen emberről. Már a választási kampányba is bekerült: „jöjjön el az én országom!” Világos, az autotark ember országa jöjjön el, kinek meglesz a maga tízparancsolata, a saját angyalkórusa, a saját szentháromsága. Jöjjön el, miért? Az ember, véljük mi, modernek, autotark, és csak az számít, hogy a saját meggyőződésére nézve áll-e az igen és a nem. De mit kérdez Jézus? Ki teljesítette az Atya akaratát? Ezen a ponton értjük meg Jézus szavának végső vonatkozását, - ez pedig transzcendens, vallási vonatkozás. Az ember igenje és nemje csak válasz. Válasz Isten szavára, válasz Isten akaratára. Mikor Jézust a hatalma felől firtatták, ezt mondta: én is felteszek nektek egy kérdést, ha feleltek rá, én is felelek. Keresztelő János keresztsége Istentől volt-e, vagy emberektől? Hűha! Ez aztán csípős kontrakérdés. Ha azt mondják, hogy Istentől volt, rögtön azt fogja mondani, akkor miért nem hallgattatok rá? Ha azt mondják, hogy emberektől volt, itt áll a tömeg, s még meglincselik őket, mert Jánost prófétának tartották! Nem is felelnek Jézusnak. Erre Jézus azt mondja: én sem felelek nektek. Mindazonáltal, elmondja a példázatot az atyáról és a két fiúról, majd így folytatja: bizony, mondom néktek, a vámszedők és a prostituáltak előbb mennek be Isten országába, mint ti. Előttetek mennek be. Miért? Keresztelő János az Isten országát prédikálta, és ők, a vámszedők és prostituáltak igent mondtak rá. Válaszoltak Istennek. Elfogadták Isten hívását. Igent mondtak Isten igenjére, mert Jézusban Istennek minden ígérete igenné és ámenné lett. Igent mondtak Isten szabad kegyelmi lehetőségére. Belekapaszkodtak a mentőövbe, megragadták az utolsó szalmaszálat, mielőtt az ajtó becsapódott volna, átléptek a küszöbön. Hogy miképpen, s miért? Mindegy. Igent mondtak az igenre! Ti pedig, akik Jánost megvetettétek, nem hallgattatok rá, még azután sem mondtatok igent, hogy ezek megtértek. Még azután sem mondtatok igent, hogy láthattátok, Isten képes az embert megváltoztatni. Isten igenje Istennek azt a nagy hatalmát fejezi ki, amivel meg tud változtatni. Ha visszatérünk az erkölcsi és egzisztenciális síkra, ott áll az az eset, amikor már nem is érdekel bennünket egy személy igenje és nemje. Ez már végleges ítélet: én ettől az embertől nem kérek semmit! Leszámoltam vele, rajta semmi nem tud változtatni. Menthetetlen. S így vagyunk az igenjeinkkel is. Én erre az emberre rábízom magamat, ő még sose csapott be, mindég igazat mondott, abszolút, ezer százalékban megbízható. El sem árulom a többi embernek, hogy van ilyen ember, mert még agyonnyomják, úgy megrohanják, mert a megbízható, hűséges ember a legnagyobb érték mai világban. Szegény árva Magyarország, hol vannak a megbízható emberek, hol vannak a hűségesek, a hitelesek? S én, én vajon az vagyok? Értjük hát Jézus szavának a súlyát, amikor a főembereknek azt mondja: „ti még akkor sem tudtatok igent mondani, amikor láttátok, egyértelmű bizonyítékát vettétek annak, hogy Isten igenje – s de folytatom: Isten nemje - képes megváltoztatni az embert.” Mert amikor Isten igent mond, nemet is mond. Ő nem mond mindenre igent. Szent Ágoston óta gyakorlatilag szinte mindenik igehirdetésben halljuk ezt a mondatot: Isten gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst. Ez igaz. Ám gyakran visszaélünk ezzel. Éppen a bűneink kellős közepében vagyunk, éppen készülünk megtenni valamit és mondjuk: Isten szeret engem, minden rendben van, minden oké. Valóban, szőröstől-bőröstől, mindenestől, bűneiddel együtt szeret? Tudod Te is, hogy dehogy! Istennek van egy igenje és van egy nemje, és Isten nemje is meg tudja változtatni az embert. Hányszor estél már hasra Isten kisujjában? Mentél, elterveztél – nem sikerült. Mentél, kigondoltad. Nem sikerült. Valami megakadályozott. Valahogy nem jöttek össze a dolgok – így szoktuk mondani. Vedd már észre, Isten kitette a kisujját, és te hasra estél benne, Ő nemet mondott a tervedre. A nem is meg tud változtatni. A vámszedők és a prostituáltak megértettek Keresztelő János szavából, hogy van esély, meg lehet változni, s ez az esély nem bennem van. Nem arról szól Keresztelő János igehirdetése, hogy térjetek meg, mert elközelített az országotok, ott van bennetek, vegyétek már észre, vegyétek már ki magatokból. Isten országa közelített el! És ez az esély! Isten megváltoztató hatalma közelített el! S mikor ti ezt láttátok, mondja Jézus a főembereknek, ti akkor sem mondtatok igent. Óh, igen, kedves testvérek, ők a bennfentesek, a mindent tudók, az okosak, akik mindig szétokoskodják, hogy az igen miért nem. De milyen egyszerű, radikális, tiszta, mint a hajnali napfény, a Jézus szava: legyen az igen igen, a nem nem! Jézus Keresztelő János prófétai szolgálatát is beteljesítve hirdette az Isten országát. Az Ő gyermekei, követői mindig és minden időben erre hívatnak el: hogy hirdessék az Isten országát. Hallottuk a keresztelői parancsban is: tegyetek tanítványokká minden népeket megkeresztelvén és tanítván őket, amit én parancsoltam néktek. Legyen az igenetek igen, és a nemetek nem. Most már értjük, miért mondja Jézus: ami efelett vagyon, az a gonosztól vagyon. Isten igenjében és a bűnre mondott nemjében benne van a megváltozásnak, a megváltásnak a boldogsága és az örökélet valósága. Boldog, aki minden erejével, tudásával, érettségével és megfontoltságával szabadon és igazán igent mond erre.
Ámen
