Igazságban

Amikor nyáron fényképet láthattam arról, hogy itt már elkezdődött az építkezés megelőző régészeti feltárás, és már épülnek az oszlopok, amelyek majd tartani fogják ezt a gyönyörű templomot, nyomban azt kérdeztem magamban: mikor volt az alapkőletétel? És miért nem hívták meg az esperest és a püspököt? Lesz itt alapkő egyáltalán? Aztán az jutott eszembe, hogy nyilván bölcs a gyülekezet, hiszen egyszer megesett, hogy alapkő-letétel után fél évvel át kellett tervezni az egész épületet. Szóval, gondoltam, óvatos bölcsesség játszik itt szerepet. Legyenek meg előbb a fundusok. És most kell letenni az alapkövet, látva az épület alapjait, mert ezeket, ha kész lesz épület, többé nem fogunk látni. De, immár látva, tudni fogjuk, hogy biztos alapokon áll ez a templom. És ha reményeink szerint, hamarost valóban nem látunk ezekből az alapokból semmit, az pedig éppen azt fogja jelenti, hogy már állnak a falak, kész az épület. S mindebből egész életünkre nézve is szép igazságot ad számunkra az Isten igéje.

Egyszerű problémát hoz elénk az apostol. Felemlíti, hogy Gajus gyülekezetében küzdelem van. Azért mondom, hogy ez egyszerű probléma, mert, ha egy keresztyén gyülekezetben nincs küzdelem, akkor ott restség van, akkor alszik a gyülekezet. Ha nincsen probléma, vita, feszültség, akkor nem érezzük, nem éljük át a keresztyén életnek a terheit és feszültségeit; vagyis alszunk. A probléma pedig közelebbről az, hogy kiket fogadjunk be. Kit fogadjon be a keresztyén gyülekezet? Megemlít itt egy személyt, aki ellenzi, hogy a messziről jötteket befogadják, és ennek érdekében kampányol is, járja a testvéreket házról-házra. De az apostol jó bizonysággal van a messziről érkező testvérek felől. Mert szép bizonyságtétellel álltak ki az igazság mellett, és az igazság tanúskodott róluk. Igen, az apostol is szól arról, éppen az előző levelében, hogy sok hamis tanító és antikrisztus jött ki erre a világra, akik nem tanítják, és nem vallják, hogy Jézus a testben megjelent Isten. Az ilyeneket ne fogadjátok be, az olyanokkal ne legyen közötök - írta. De most azt mondja, hogy azokat fogadjátok be, akik megerősítenek benneteket az igazságban, mert az igazság mellett tanúskodnak! Ez az igazság pedig maga az Úr Jézus Krisztus, a testté lett ige, Isten szeretetének megtestesítője, aki keresztjével, feltámadásával, megdicsőülésével, bűnökért lefizetett váltságdíjával, új életre vezető erőivel él és uralkodik örökkén örökké! Ő adja a végső tanúsítványt! Ezt mondja János: örülök, hogy befogadtátok ezeket a testvéreket. Mert ők, mondja, a pogányoktól nem fogadtak el semmit. Ez pedig azt jelenti, hogy az üdvösségre nézve nem fogadtak el semmit a pogányoktól. Ti fogadjátok be őket.

Azt szoktuk mondani, hogy Budapesten, ebben a világvárosban, legalább 150 éve folyamatos migráció zajlik. Ide valahonnan jöttek az emberek; Tiszántúlról, Észak-Magyarországról, Somogyból, Baranyából, vagy éppen a város másik részéből - munkát keresni, letelepedni, családot alapítani; és élő gyülekezetet alkotni. Sok élet, sok történet van itt; sokan keresik azt a gyülekezet, ahova bekopogtathatnak, és egy keresztyén gyülekezet kinyitja kapuját a keresztyén testvérek előtt, és befogadja őket. Ennek a templomnak a terve egy csodálatos üzenetet hordoz: van egy hajó-szerű kimagasodása, ám ez nem egy zárt test, hogy el kelljen majd kerülni hátra, ahol valami rejtekúton be lehet lépni, itt a főhajón vannak az ajtók. Meghívás ez, szent invitálás mindenki számára, de kiváltképp a testvérek számára, akik szintúgy vallják az igazságot: Jézus Krisztus az Úr, az Atya Isten dicsőségére! Azt kívánom, hogy amikor a gyülekezet az ideiglenes helyéről átköltözik ide, ebbe a szebb sátorba, ne hagyja ott indíttatásának ezt a készségét, a nyitott szívet, a testvér iránti szeretetet, hanem legyen ez a közösség a szó igazi értelmében: gyülekezet, gyűjtő hely. Hadd munkálja itt maga Krisztus Szentlelke által a nagy titkot, az egyház titkát, melyről ezt mondja a Káténk: az egyházat Krisztus a világ kezdetétől fogva annak végéig gyűjti magának, igéjével és Szentlelkével megoltalmazza..., és hiszem: hogy annak én is tagja vagyok és az is maradok! Hadd legyen ez itt, ebben a gyülekezetben mindenki csodálatos vallomása.

János apostol azt mondja itt Gajusnak: nem akarok sokat írni, mert remélem, hogy személyesen fogunk találkozni. Vagyis reméli, hogy amit örömmel hallott a testvéri együttlétről és a hűségéről, azt személyesen megtapasztalja. Így mondja: nincs nagyobb örömöm, mint hallani hűségetekről. Sokat tűnődtem azon, hogy valami rangsort mégis kellene itt állítani, ha már fokozásról van szó. Mi volna az öröm, egy kis öröm? S mi volna valami nagyobb öröm? És mi a legnagyobb öröm? De ha meggondoljuk az apostolnak ezt a mély vallomását, belátjuk, másképp kell erről gondolkodni. Igen, tudok sokféle örömöt mondani. Például, öröm volt itt a reformátusoknak, hogy közösségi lehetőséghez jutottak. Öröm volt itt a reformátusoknak, hogy gyarapodik a közösségük. Öröm volt akkor, amikor a hivatalos egyház, az esperes, meg a püspök sorompót nyitottak az építkezés számára. És egyéni életünkben is annyiféle örömet kaptunk, hogy számba venni sem tudjuk. De itt lépünk át a titokhoz is, mert Isten nyitja fel a szemünket az életünk dolgaira, hogy amit nem éltünk meg örömként, azt Szentlelkének a szava elénk tárja. Mit? Most néhányat hadd említsek csupán. Van egy hűséges hitvesed. Vajon, nem öröm, hogy van egy hűséges hitvesed? Este hazajönnek a gyerekek, és követelik a vacsorát. És te óbégatsz, jaj-jaj! De vajon nem öröm, hogy hazajöttek? És nem öröm, hogy van munkád? És van reményed a gyógyulásra. Kaptál vigasztalást Istentől megvert helyzetekben. Zsákutcába kerültél, de ő kiszabadított. Egyszerű tényei ezek az az életünknek, amelyek mellett könnyedén elmegyünk, de a Lelkének szemünket nyitogató, szívünket nyitogató munkája megmutatja, hogy mindez áldás és öröm forrása.

És már is ott vagyunk annál, amit az apostol mond: nincsen nagyobb örömöm, mint tudni, hogy ti az igazságban jártok. Mi ez a meghaladhatatlan öröm? Az, hogy azok, akik talán az apostol tanúságtétele nyomán indultak el a Krisztus útján, azok megmaradtak ezen az úton Amikor azt mondja az apostol, hogy az igazságban jártok, nem filozófia igazságára gondol, és nem a jók jussára gondol, hanem az isteni igazságra gondol. Krisztusra, Aki ezt mondotta: én vagyok az út, az igazság és az élet. Nincs nagyobb örömem, mint tudni, hogy Jézus Krisztusban jártok. Ő az igazság. Nincs nagyobb örömem, mint tudni, hogy a Mester szavát megfogadtátok, amit tanítványainak mondott: maradjatok meg énbennem. Én vagyok a szőlőtő és ti vagytok a szőlővessző, és nálam nélkül semmit sem cselekedhettek. Nincs nagyobb öröm. Nincs nagyobb öröme egy édesanyának, aki sok estét eltöltött a gyermeke ágya szélén ülve, imádkozni tanítva őt, mint tudni, hogy gyermeke szívéhez a boldogító teljesség és ő igent mondott az igazságra. Nincs nagyobb öröme egy házastársnak, mint amikor a felesége vagy a férje megtalálja a megmentő igazság és belekapaszkodik abba és nem engedi el. Nincs nagyobb öröm tudni, hogy a testvérem, aki valahol eltűnt, egyszer csak, mint a tékozló, hazaérkezik. És nincs nagyobb öröm, mint magamról tudni, hogy én is, aki olyan esendő, gyenge vagyok, és olyan lassan vetkezem le az ó embert, és csak ímmel-ámmal tudom felöltözni az új embert, és él még bennem a régi énem annyi megszokása, és is, én is, mégis megmaradhatok és s járhatok az igazságban. De nem magamtól! Ezért felülmúlhatatlan öröm ez a tapasztalat. Gyermekkorom legkomolyabb teljesítménye az volt, amikor kiküldött édesapánk kukoricát kapálni, és lelépett a testvérem; de meg volt mondva, hogy estére meg kell kapálni a kukoricát, így egyedül megkapáltam az egészet. Nyilván, ezért én legalább négy olimpiai bajnokságot megérdemelnék. És lehetne sorolni: egy építész csodálatos lelki házat tervezett, egy kőműves egyenesen felfalazta a falat, egy édesanya felnevelte a gyermekét, egy édesapa mindent megadhatott a családjának! Ezek óriási dolgok. Ám a 112. zsoltár így mondja: nem nekünk, Uram, nem nekünk, hanem a Te nevednek szerezz dicsőséget hűségedért és szeretetedért! Erről beszél János apostol. És ezért felülmúlhatatlan az öröme, mert látja az övéig igazságban járni, Jézus Krisztusban járni. Számára ez a bizonyíték és ez a pecsét Istennek a hűségéről. Mert Krisztusban járni sosem emberi teljesítmény. Krisztusban megmaradni, ez Isten véghetetlen kegyelme. Mert ahogyan a Szentlélek nyitja meg a szemünket az Isten áldásaira, gondviselésének csodáira, ugyanígy a keresztyén élet útján járni is csak a Lélek erejében lehet. Ezért felülmúlhatatlan János öröme. Mintha ezt mondaná Gajusnak és a szeretett gyülekezetnek: felülmúlhatatlan örömmel örvendezem, mert veletek van az Isten! Mert közöttetek van Isten, mert bennetek van Isten! Vagy, Jézus szavához igazítva, mert látom, hogy ti benne megmaradtok, belegyökereztetek, belőle merítitek az életet, ő a ti életeteknek a forrása. Nincs ennél nagyobb öröm. Amikor majd az épülő falak elrejtik ennek a templomnak most még jól látható alapját, a fundamentumot, átfut rajtunk egy érzés: jaj, hát nem fogjuk többé az alapot látni! Bizony, fogjuk! Mert az alapból növekszenek a falak, az alapon épül meg az épület. És így van az egész keresztyén élet is. Meglátszik, hogy az egész új életünk a mi hűséges Istenünkben gyökerezik. Nincs nagyobb örömem, mintha hallom, hogy egy gyülekezet gyermekei az igazságban járnak. És szerintem számotokra sincs nagyobb öröm, mint amikor halljátok, hogy még a püspök is az igazságban jár. Ezért örülünk most együtt, és épülünk egymás hite által, –  előbb, mint ezek a falak.

Ámen