Igazság gyümölcse

„Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség fiaira. Annak okáért ne legyetek részesei ezeknek; mert voltatok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok. Mert a világosság gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van, meggondolván, mi legyen kedves az Úrnak. És ne legyen közösségetek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat; mert amelyeket azok titokban cselekszenek  éktelen dolog csak mondani is. Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jönnek; mert minden, a mi napvilágra jön, világosság. Annakokáért mondja: Serkenj föl, a ki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus. Meglássátok annakokáért, hogy mimódon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek: Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.” Efézus 5,6-16

Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvérek! Kedves Péter, beiktatandó lelkipásztor testvérem!

Nem szép dolog, de az ige most arra biztat, hogy ne csak szép dolgokról, hanem a teljes valóságról is szóljunk ebben az ünnepi órában: a napok gonoszok. Talán, amikor a budakeszi gyülekezet meghívta és megválasztotta lelkipásztorául Boros Pétert, talán amikor kitűzték a beiktatás időpontját, meghatározták annak óráját, amikor elpostázták a meghívókat, még a budakeszi atyafiak sem gondolták, hogy milyen élesen igaznak, jelenül amit egyébként tudunk, kimondunk, érzünk: a napok gonoszok.  A mögöttünk álló napok,  tele vannak bizonytalansággal, az összeomlások tudatával, azzal a mély megrendültséggel, hogy a mi közös életünknek az alapjai inogtak most meg, evidenciák tűntek el egyik pillanatról a másikra, és nem tudjuk mitévők legyünk, mire támaszkodjunk. Valóban sokan úgy érzik: nem lehet tudni, mit hoz a holnap. Mert amikor megrendülnek az alapok, amikor eltűnik a kétszer kettő bizonyossága, amikor nem tudjuk immár, hogy az igaz beszéd igaz-e, a hazug beszéd bátorság, a bátorság meg gyávaság-e, semmit nem tudhatunk ebben az országban, akkor kétség tölti el a szívünket. Nem ok nélkül mondja az apostol: a napok gonoszok.  Úgy kell azonban Isten gyermekeinek járniuk, a gyülekezet közösségében élniük, Isten jóságát, szeretetét, Jézus Krisztus evangéliumát hirdetniük, egymással testvéri közösséget alkotniuk, hogy  az ő körükben, az ő testvéri közösségükben  más van jelen.  Noha a napok gonoszok és  nekünk minden napunk gonosz, így mondja az apostol: a világosság gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van. Nekünk így kell élnünk. Még akkor is, ha a napok gonoszak. Még akkor is, ha mi magunk is azokkal az érzésekkel kelünk, fekszünk,  hogy nem is érdemes már valamire odafigyelni. Legyintsünk hát egyet?  Legyintsünk mindenre és mindenkire? Hagyjuk ezt az egészet, záruljunk be a mi magunk elefántcsonttornyába, a magunk kis oázisába, vonuljunk vissza a magunk szigetére, vagy ha már az sincs, mert az is elveszett, akkor úgy, ahogy a világban van, legyintsünk és mondjuk a mai kor régi jelszavát: kaparj kurta, neked is jut? Hazudjunk, hátha még meg is dicsőülünk tőle? Kedves Testvérek, ezt nem lehet!  Mert Isten az Ő gyermekeit Jézus Krisztusban igazságra és teljes élet szentségre hívta el, mégha gonoszak is a napok. Mégha mos talán sokkal-sokkal nehezebb is igazságot és valóságot mondani és élni. Még ha most úgy is érezzük, hogy  mi alólunk is kiszalad minden. Arra buzdít és biztat az apostol: teremjük meg a világosság gyümölcseit minden jóságban, igazságban és valóságban.

Kedves Péter! Engedd meg, hogy hozzád is szóljak ebben az igehirdetésemben, hiszen te vagy a beiktatandó, te vagy az, akit a gyülekezet ma köszönt és ünnepel, akire Isten áldását kívánja. Te sem tehetsz mást. Addig leszel e gyülekezet méltó lelkipásztora, amíg átéled, amíg tudod, és ha kell, ebben a gyülekezetben mindenkivel szemben, mint Isten igéjének hirdetője képviseled:nem tehetek mást, erre hívott el az én Uram és Királyom és Megváltóm, hogy a világosság gyümölcsét teremjem. Akkor is tedd ezt, akkor is élj így, ha ez a gyümölcs éppen – úgy látod – nem kell senkinek. Akkor is élj így, és akkor is hirdesd az evangéliumot, ha úgy látod, hogy a fülek süketek, és a szemekben valami más fény csillog. Akkor is a jóságnak, az igazságnak és a valóságnak gyümölcseit add e gyülekezetnek, ha ők esetleg a tudtodra hozzák, másra kíváncsiak. Téged Isten evangéliumhirdetőként állított ebbe a gyülekezetbe. Ez a feladatot kaptad Tőle, és amíg ezt végzed, hiszem és vallom, áldott szolgája leszel Neki mégg akkor is, ha gonoszok a napok. Még akkor is, ha nehezek az idők, még akkor is, ha minden sötétedik körülöttünk. Légy világító fáklya, meggyújtott mécses, Isten szent szavának, evangéliumának bátor hirdetője ebben a gyülekezetben. Mert nem a hazugsághoz kell bátorság, az igazsághoz kell bátorság. Nem ahhoz kell bátorság, hogy az ember nagyot ígérjen, aztán utána visszavonja, vagy azt mondja rá: nem is gondoltam komolyan. Nem ahhoz kell bátorság, hogy az emberek bizalmával játszunk. Ehhez nem kell bátorság. A paradicsomi eset óta így tanuljuk ördög őfelségétől: csak hazudni vágyom. Csak mellébeszélni vágyom. Csak sötétségben járni vágyom. Az élet beszédéhez kell bátorság. A Krisztus evangéliumához kell bátorság. Kellett régen, kell ma, és kell holnap és holnapután is. De engedje meg a gyülekezet is,  mely meghívta lelkipásztorául Boros Pétert a budahegyvidéki gyülekezet nagy sajnálatára, hogy  most az igéhez igazodva néhány buzdító szót szóljak Nektek is!

Szeretett Gyülekezet!  Ne akarjatok mást hallani lelkipásztoroktól, mint az életnek beszédét. Tudjuk, ha gonoszok az idők, és felnyílik az emberek szíve, és kifakad belőle a kérdés: miről beszél ez a pap? Evangéliumról, igazságról, jóságról, szentségnek gyümölcseiről, Jézus Krisztus áldozatáról, meg feltámadásról, meg testvéri közösségről? Miért nem arról beszél, hogyan kell fogni a csákányt, amivel beszakítom a másik fejét? Miért nem arról beszél a pap, hogyan kell a világot fenekestül felforgatni, ha már minden megrendült? Miért nem arról beszél nekünk ez a pap, ha már megtanult beszélni, hogyan lehet jó keményen a másik szemébe belemondani. De mit is? Ti ezt a lelkipásztort – hiszem – azért találtátok meg, azért hívtátok meg, azért választottátok meg, és azért vagytok most itt az ő ünnepélyes beiktatásán, mert az evangélium szolgáját láttátok meg benne. Ne kérjetek tőle mást, vagy inkább: ne kérjetek tőle soha kevesebbet. Soha kevesebbet, mint azt, hogy az evangéliumot hirdesse. Tudom, beérnénk mással, néha úgy érezzük többel, de ez a több persze csak  kevesebb.  Ne érjétek be kevesebbel! Imádkozzatok érte, hordozzátok szeretetekben, támogassátok, buzdítsátok, hogy ez a gyülekezet mindig az evangélium hirdetésének helye legyen.

És együtt is a Lelkipásztorhoz is és a Gyülekezethez, mint közösséghez hadd forduljak azzal a buzdítással, amelyet az apostol mond: meglássátok annakokáért, hogy mi módon okkal járjatok nem mint bolondok, hanem mint bölcsek, áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok. Szeretett Gyülekezet! Kedves Testvérek! A keresztyénség sokba kerül. Nagyon sokba kerül. Meg kell venni az alkalmatosságot. Meg kell adni mindannyiunknak az árát, hogy ezt a döntő isteni üzenetet a világosság beszédét, Isten meghívását az igaz és a szent életre elmondhassuk. Meg kell teremtenünk a módját. Amikor arról beszél az apostol, hogy a napok gonoszok, nemcsak arra utal, hogy zűrzavar van a világban. Nemcsak arra utal, hogy az emberek szíve meg van sötétedve. Nemcsak arról beszél, hogy korról-korra, időről-időre meginognak az alapok, és mi magunk is, mint egy gyermek megszeppenünk, hogy mi lesz ennek a vége. Még egy ennél mélyebb vonatkozásról is szól az apostol. Arról, nevezetesen, hogy az embert egy különös kettősség tölti meg: érdekli is, meg nem is az élete Ura, Királya, az élet forrása, a teremtő Isten. Érdekli is, meg nem is. A világ – Ady Endre versével szólva – Istent kereső lármával van tele. Mi, Isten gyermekei jó érzékkel minden emberi mozdulat mögött meg tudunk látni egy Istent kereső gesztust. Persze vigyázzunk vele, nehogy megsértsük, nehogy megbántsuk azokat, akik nem az Isten dicsőítésére emelik fel a kezüket, hanem kiszavazására. Ne mondjuk, hogy milyen szépen felemelte a kezét, biztosan imádkozik az Istenhez. Nem, ő átkozódik. Nem is erről akarok szólni, hanem a másik feléről. Az ember hallatlanul közönyös tud lenni Isten dolgaival szemben. Hallatlanul közönyös tud lenni az élete dolgában. Az ember megrendítő módon közömbös abban a kérdésben, hogy honnan van az élet, és merre felé tart az élet. Tudni akarjátok, hogy Magyarországon ma  milyen válság hatja át igazán? Persze, erkölcsi, persze politikai, persze parlamenti, sokmindenféle válság. De az igazi válság  az, hogy az embereket nem érdekli, hogy honnan ered az életük és hova tart. Egyetlen egy szóval így tudnám mondani: az embereket nem érdekli Isten. Mert az életem Istentől ered, és Isten felé tart, ha és amennyiben értelmes, igaz élet. Áron megvegyétek az alkalmatosságot, mondja az apostol, nem magatoknak, hanem  embertársaitoknak. Amikor gyümölcsről beszél az apostol, értjük mindannyian, mire utal. A gyümölcs a másiké. Amit én termek, az a másiké, az a másiknak szól. Jézus azt mondja: gyümölcseiről ismeritek meg őket. A mai újszövetségi igében azt olvastuk Márk evangéliumában, hogy Jézus megátkozza  terméketlen fügefát, mert gyümölcsöt ígért, és nincs rajta gyümölcs.  A keresztyén élet gyümölcstermő élet, a másiknak azon az áron is, hogy én veszem meg az alkalmat. Arra biztatom a beiktatandó lelkipásztort és a budakeszi gyülekeztet, hogy legyen a misszió gyülekezete. Adja meg az árát annak, hogy megteremtse a lehetőségét, hogy itt, Budakeszin az élő evangélium, az  istenes életre szóló meghívó eljusson az emberekhez. Nem könnyű, sőt kimondhatjuk nyugodtan: ma ez a legnehezebb. Amit az előzőekben mondtam, nagytiszteletű úr, bízvást el fogja mondani, arra fog igyekezni, hogy az evangéliumot hirdesse ebben a gyülekezetben. Amit a gyülekezettől kértem, bízvást el fogja mondani újra és újra szeretettel várja ide a szószékre a lelkészét, és emlékeztetni is fogja rá: tiszteletes úr, evangélium hirdetőnek hívtuk ide. De azt, hogy ebben a városban az emberek ebből a gyülekezetből hallják ki zengeni az evangéliumot, nos azt meg kell venni. Annak az árát meg kell adni. Annak az alkalmát, vagyis a missziót meg kell teremteni. Arra buzdítom hát a lelkipásztort, a gyülekezetet: legyen a misszió gyülekezetévé. Legyen gyümölcstermő, és gyümölcsével Istenhez hívogató. Legyen ébresztő gyülekezet. Serkenj fel te, aki aluszol, és felragyog tenéked a Krisztus. A világ halálos álomba merülten él, halálos közönyösségben, halálos megvertségben, halálos érdektelenségben, minden érdekli, csak az élete lényege nem. Minden fontos, csak az élete forrása és célja nem. Mindhez odakap, csak a döntő dolgokhoz nem tud hozzányúlni. Legyen a budakeszi gyülekezet az élő evangélium, a hitben való gyümölcstermés, a misszió gyülekezetévé. Ha a nagytiszteletű úr nem tudta, hogy ezért hívták ide, most már tudja. Ha a budakeszi gyülekezet nem tudta, hogy miért fogadta el a nagytiszteletű úr ide a meghívást, most már tudhatja, ezért. Legyen ebben egy a lelkipásztor és az ő gyülekezete. Annakokáért, mondja az apostol, serkenj fel, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus. Adja a szentháromság Isten, Szentlelke erejével, hogy sokan ebben a városban meghallják ezt a szót, felserkenjenek, feltámadjanak a halálból, felragyogjon nekik a Krisztus, hogy életük gyümölcstermő, áldott, Istenből fakadó és Istenbe megérkező életté lehessen. Ámen.