Igazság

Ahogy idefelé jöttünk, láttuk, hogy elkezdődött a lomtalanítás a Ráday utcában. Már mindenféle ki van rakva, dobozok, régi bútorok, személyes dolgok. Mindig azon csodálkozom, hogy hol fért el mindez bármelyik emeleten, pincében, padláson, és miért élnek így az emberek, hogy évekig, sőt, sokszor évtizedekig tartogatnak ezt, azt, amazt, majd gondolnak egyet, é kidobják a régóta őrizgetett holmit? Emlékszem, lassan negyven éve is annak, hogy Nagy Péter barátommal, most budafoki lelkész, kihalásztunk a kacatok közül egy régi nagy, keretes fotót, bajuszos bácsi volt rajta, bevittük a Teológiára. Tóth Kálmán professzor úr azt kérdezte: ki ez? Mondtuk, hogy a dédapánk. Mégis, kérdés, mikor jön el valakinek az életében az ideje, hogy úgy döntsön: elég volt! És a sok cuccot, amit folyton félretettünk, mondván, jó lesz az még valamire, most már kitesszük, vigyék el végre! Azért hozom ide ezt, amit most itt a Ráday utcában látni, de hónapszám látni Budapesten és más városokban is, mert a fölolvasott ige az egyfajta lomtalanítás.

Pilátus kérdését, tudjuk, sokféleképpen lehet magyarázni, három-négy lehetőséget én is meg fogok említeni, de a körülményekről is szólni kell. Mindjárt szögezzük le: Pilátus nem egy filozófiai iskolában teszi fel a kérdést a professzornak: professzor úr, mi az igazság? Aztán majd kifejti, akit kérdezett. Nem is kellemes kávézgatás közben, mondjuk itt az Adna Kávézóban, hangzik el a kérdés, ahogy két-három ember az asztal fölött összehajol, és megkérdezik egymástól: mi az igazság? Ez a kérdés az emberiség történetének legdrámaibb helyzetében hangzik el. Jézust azzal a váddal állítják Pilátus elé, hogy királynak tetteti magát, politikai ambíciói vannak, uralkodni akar. Pilátus pedig, lévén a rend őrzője, kivizsgálja az ügyet. Jézus és Pilátus beszélgetésének egy adott részén hangzik el ez a kérdés. Előtte Jézus arról beszél, hogy az ő országa nem ebből a világból való, aki pedig az igazságból való, hallgat az ő szavára, mert ő azért jött, hogy bizonyságot tegyen az igazságról. Nos hát, akkor lomtalanítsunk, dobjuk ki az ide nem való dolgokat a gondolatainkból, az életünkből, hogy a lényeg teljesen nyilvánvaló legyen, hogy körülöttünk tágas tér nyílhasson, hogy az életünket tiszta lappal tudjuk kezdeni. Mi az igazság? 

1. Egy kanadai történész, teológus szavával élve, mi itt a 21. sz. elején az érzékek gyarmatosításának az idején élünk. Úgy alakult a világ, hogy komoly nagyüzemek foglalkoznak azzal, hogy az érzékeinket, a vágyainkat, az érzelmeinket, az egész élet-stílusunkat gyarmatosítsák. Mondok egy példát, és mindenki érteni fogja. Aki látta a Hair című musicalt, sejti miről beszélek. A színdarab története New Yorkban játszódik, ahol hosszú hajú, farmernadrágos fiatalok a szép élet igazságát keresik. Azt mondjuk, hogy egy régi történet, pedig alig ötven éves. Ám azóta nagyipari mértekben gyártják azt a fajta farmert, amit ők hordtak, s azóta ezer módon viselik a hosszú hajú frizurát, és azóta tömegtermelésben gyártják az egykor forradalmi dalokat. Volt a történetnek egy szála, amelyben megjelent valami drog-féle is, ha jól emlékszem. Ezt is nagyipari méretekben gyártják, osztják, árusítják. Sőt, ma már nem kell a droghoz természetes alapanyag, puszta kémiai úton is előállítható. Egyszóval, gyarmatosítókkal van tele a világ, akik a mi érzékeinket gyarmatosítják. Mi pedig önmagunk érzékeinek a rabszolgáivá leszünk.  Mi az igazság? Azért hozom ezt így ide, mert Pilátus szava éppenséggel nem azt jelenti, amit mi szoktunk igazságon érteni. Ma az igazságon azt értjük, hogy igazam van. Nekem van igazam. Jogom van hozzá. Megtehetem. Nekem ez jár. Megérdemlem! (Ahogy egy reklám harsogja.) De hát vegyük észre, hogy mögötte már a vágyainknak, az érzékeinknek, a boldogság-hajszánknak a gyarmatosítása van. Pilátus kérdése nem erre irányul. Az igazság kérdését teszi fel. 
   
   

2. A második megjegyzés, magát az igazság szót érinti. Igazságon több mindent tudunk érteni. Például, az igazság általában. De az is igazság, amit a bíró mond ki igazságként, mikor lecsapja a kalapácsot, és kihirdeti az ítéletet, – akkor az az igazság. Ráadásul, a magyar nyelvben együtt áll az élet-igazság és a jogi igazság.  Szoktunk ugyan erős megkülönböztetést tenni, valahogy így: igazság és igazságosság, de érezzük, a kettő összetartozik. Jézus és Pilátus között görögül zajlott a beszélgetés. Amikor Jézus igazságról beszél, úgy szól róla, mint feltáruló valóságról, mint a dolgok valódi természetéről. Az igazság olyan, mint amikor az ember elé tükröt tartanak, ő belenéz, és a tükör csalhatatlanul megmutatja, hogy kicsoda ő. Aminek mutatkozom, azt csalhatatlanul megmutatja a tükör. Erről az igazságról van itt szó. Jézus szavában az igazság azt a pillanatot jelenti, amikor belenézünk Isten önfeltárulkozásának a tükrébe. Azt mondja a Biblia eleje, hogy Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert. Vagyis, ha tudni akarjuk, hogy kik vagyunk, bele kell néznünk az isteni tükörbe, és akkor meglátjuk: megfelelünk-e annak a mintának? Valóban leképezi-e az életem, visszatükrözi-e, kifejez-e, sugározza-e azt a titokzatos isteni valóságot? Jézus azt mondja: azért jöttem, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Ez az igazság. 
   
   

3. Jézus azt is mondja Pilátusnak, hogy aki, az igazságból való, az hallgat az ő szavára. Itt le szoktuk csüggeszteni a kezünket. Mintha azt mondaná Jézus, hogy van egy elit, van néhány tanítványa, akiket kiszemelt magának, begyakorlatoztatta őket, kijárták a tanítványi iskolát, kaptak egy pecsétes oklevelet, amit be lehet keretezni, ki lehet tenni a falra. Ők értik, amit Jézus mond, és hallgatnak is rá. Követik. Az övéi, a tanítványai, engedelmeskednek neki. De ennél sokkal mélyebb értelmű a jézusi szó. Voltaképpen azt mondja Pilátusnak, olyan ez, mint amikor megpendül egy húr, és valami rezgés kezd hatni, amit mindenki átvesz, rezonálni kezd. Jézus azt mondja, hogy aki képes az isteni igazságra rezonálni, akiben megpendül valami, megszólal valami, akit átjár ez az isteni igazság, az hallgat az ő szavára. Amikor kiáll a karmester a kórus elé, azt látjuk, hogy valamit szöszöl. De nem a fülét dörzsölgeti, vagy a fülbevalóját igazgatja, hanem megüti a hangvillát, és megadja az alaphangot. A kórusban pedig mindenki ahhoz az alaphanghoz képest veszi fel a saját hangját, és kezdi énekelni a szólamát. Azt mondja Jézus: azért jöttem, hogy bizonyságot tegyek az igazságról, vagyis: megpendítsem az emberi szívben az alaphangot. Ha ez az alaphang tiszta, minden rendben van. Mert hiába énekel egy kórus óriási hangerővel, ha a dallam hamis, akkor hamis az egész. Ha tisztán éneklünk, akkor vannak rendben a dolgok. Azért jöttem, hogy megpendítsem ezt a hangot - mondja Jézus -, hogy bizonyságot tegyek az igazságról, elmondjam, kiábrázoljam, megéljem, az enyéimet megtanítsam rá, hogy mit jelent az isteni alaphang szerint szólni, élni, cselekedni. És ez kihívás Pilátus számára is, aki persze most hárít a kérdéssel: mi az igazság? - ugyan, mi az a feltáruló valóság? Ám őbenne is megrezdült már valami, hiszen azt olvassuk, hogy beszélgetés után kiment, és azt mondta a vádlóknak: ez az ember ártatlan, nem igaz, amit felhoztatok Jézus ellen, elbocsátom őt, mert ártatlan. Pilátus is megértett valamit. Pilátus a törvény őre, ő az ítélőbíró, neki kell a rendet fenntartania, az ő kezén áll és bukik Jézus ítélete is, ám a Jézus szava nyomán megért valamit, megrezdül benne valami, mint ahogy a Jézus szava nyomán minden emberben megrezdül valami. És Pilátus kimondja a valóságot, az igazságot: Jézus ártatlan. 
   
   

4. Végül, a kérdésre – mi az igazság? –  tekintve, azt is látjuk, hogy Jézus mindig választás elé állít bennünket. Amikor 16-17 éves voltam, volt egy evangélizáció a Debreceni Kollégiumban. Megjött a tüzes szavú prédikátor, és kezdte mondogatni: válaszút előtt álltok! Roppant lelkesen és – számomra –  némileg agresszíven mondta-mondta, az én szívem meg kezdett visszakeményedni, mert én olyan fajta vagyok, ha nyomnak, én visszafeszülök. Szerintem nem vagyok egyedül ezzel. Nem bírom, ha nyomnak, szuszakolnak, dögönyöznek. De idő múltán, és ezt bátran mondhatom, minden erőszakoskodás nélkül dönteni kell annak, aki a Jézus szavát hallja. Neked is döntened kell: mi az igazság, mi a valóság. Elérkezik a pillanat, amikor tudjuk, most már nincs mese, mellébeszélés, kezdődik a lomtalanítás, és nekem lépnem kell: vagy erre, vagy arra. 

   Ez volt a Jézus egész földi szolgálatának az egyik nagy drámája, - ez a belőle áradó késztetés. Hogy Jézus mellett dönteni kell: vagy így, vagy úgy élek.  És most dönteni kell, mindig dönteni kell.  Luther Márton első tétele a híres a 95-ből ez: a mi Üdvözítőnk, Jézus Krisztusunk akarata az, hogy az ember élete megtérés legyen. Miért így kezdi Luther? Miért nem azzal kezdi, hogy kergessük el a pápát, rendezzük be a templomot dzsessz-zenekar számára?! Miért nem azzal kezdi, hogy változtassuk meg a templomi öltözéket, csináljunk egy új liturgiát? Egyszer kaptam egy listát, arról, hogy mi legyen a mostani reformáció. Valami 600-féle ötletet sorakoztattak fel. Miért nem ezekkel kezdte Luther? Mert ő a saját megtérésében megértette, hogy ha megzendül a jézusi hang, akkor dönteni kell: vagy így, vagy úgy. Válaszút ez. 
   
   

   Azt kívánom, hogy amikor kinéztek a ferencvárosi lomtalanításba, ezt a képet ne felejtsétek el: a megtérés egyik mozzanata az, hogy elkezdünk lomtalanítani. Amit eldugtunk a pincébe, fölvittünk a padlásra, betettünk a sufniba, halmozunk a szekrényben, azzal, hogy jó lesz az még valamire, azt Pál apostol úgy nevezi, hogy óember. És óember nagy harcos, harcol a jogaiért, jussolja a maga igazát, visszaköveteli magát az életünkbe. De aki döntött, és elrontott életszakaszok, eltékozolt évek után a Krisztusnak akar élni, azért döntött, mert hallotta az Ő hangját, mert feltárult előtte az igazság, és meglátta önmagát az isteni igazságban. S ha meglátta az igazságot, meglátta Istent is.

   Ámen