Hulda - Próféták - 5

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

  Egy prófétanő! Egy nő! Egy női próféta! Talán nem kellene külön így említeni, így kihangsúlyozni, hiszen a magyar nyelv – talán, hála Istennek – nem ismeri azokat a nemeket, amelyekkel manapság a világ boldogtalanabb tájain küszködnek. Mégis, így kell kezdeni, mert ha nem hatná át korunkat valami különös, furcsa szemlélet. Ha ugyanis a régi időkből egy nőről vagy ha egy asszonyról hallunk, aki, úgymond a férfiakra tartozó dolgot is csinál, mindjárt csodálkozunk. Vagy éppen egy-egy ilyen alakban a modernitás előfutárát látjuk és ünnepeljük. Nemrégiben olvastam Huldáról, a prófétanőről egy nagy tanulmányt, amelyben a szerző úgy ünnepli őt, mint a 21. század feminizmusának az előfutárát. Végre egy nő, egy női próféta, végre egy asszony, végre, aki prófétál! Fantasztikus, milyen páratlan és ritka! - így a szerző. Valljuk be, átfertőzött bennünket is a mi időnknek ez a különös felfogása. Egy nő, aki gazdálkodik, – és eszünkbe se jut Lórántffy Zsuzsanna. Vagy éppen Lórántffy Zsuzsánna kapcsán mondjuk: tessék, hát micsoda előfutára ő a mai kornak. Aztán egy nő, aki verset ír, egy másik, aki megvédi a várat az ellenségtől, egy nő, aki filozofál! És egy nő, aki prófétál!?  Hát mire véljük ezt? Holott, Jóél próféta így jövendöl (ezt idézi Péter apostol pünkösdkor): «azután kitöltöm majd lelkemet, minden emberre, fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak, még a szolgákra is, szolgálólányokra is kitöltöm lelkemet abban az időben – így szól az Úr (Jóel 2,27). A prófétálás tehát, jól látjuk ezt Jóel próféta szavai nyomán is, olyan Isten-közelséget feltételez, ha szabadna ezt mondani, olyan Isten-érzést, Isten-tudást, ami semmiképpen nem kiváltság, legkevésbé a férfi-női világmegosztás tekintetében, hanem ajándék; márpedig, ha Isten ajándékoz, akkor az ajándékot jótetszése szerint adja annak, akinek akarja és annyit, amennyit akar (1Korinthus 12,11). Prófétanők, mint tudjuk, voltak régen is! Ne engedjünk a 21. századi kiabálásnak, bizony, szérül-szerte találkozunk velük a Biblia lapjain. Csak néhányat hadd soroljak közülük, ahogy a zsidó hagyomány is tartja. Sára, Ábrahám felesége, aztán Miriám, Áron nővére, akit prófétanőnek is nevez Mózes könyve; aztán Deborah, a prófétanő, aki bírává lett és szabadítóvá Izraelben (hagyjuk meg, éppen akkor, amikor nem volt erre alkalmas férfi); aztán Anna, a próféta Sámuel édesanyja; és Eszter, a szabadító; és Hulda itt, Jósiás király idejében. És az Újszövetségben is így írja Lukács evangélista, hogy ott a templomban tartózkodott egy másik Anna, aki prófétanő volt (Lukács ev. 2), és folytathatnánk a sort. Hogy mennyire berögződött és egyetemes volt ez Isten népe tudatában, a régi nép tudatában vagy akár az újszövetség kezdeti idejében, arra pedig egy tükör-referaturát is lehet hozni. A Jelenések könyve is beszél egy prófétanőről, egy hamis prófétanőről. Mert, ha Ézsaiás, Jeremiás, Ámos, Zakariás korában voltak hamis próféták – mondjuk: hamis férfipróféták –, akkor voltak hamis prófétanők is. A Jelenések könyve egy helyen feddi a Thiatirabeli gyülekezetet, hogy hallgatott egy prófétanőre – tudniillik egy hamis prófétanőre –, Jézábelre (Jelenések 2,20). Tehát a régi időkben semmi gond nem volt azzal, hogy Isten prófétai ajándékot adott nőknek, asszonyoknak, akik ugyanúgy, ahogyan korábban számos próféta kapcsán már láttuk, és majd még látni is fogjuk, egyszer csak felbukkannak, elénk kerülnek, elvégzik a szolgálatukat, és többet nem hallunk róluk.

A Királyok könyvéből olvastam a történetet. Tehát nem, úgymond, a Próféták könyvéből, hanem a Királyok könyvéből. A királyokról szól a történet, országokról, hatalmakról, népek sorsáról, évtizedekről, évszázadokról, és ennek során egy-egy próféta – legyen az férfi, legyen az nő, legyen az fiatalka, legyen az idős, legyen az papi rendből való, legyen az kecske pásztor – hirtelen elénk lép, van, akinek csak a nevét tudjuk, semmi mást, átadja az üzenetet és aztán eltűnik a szemünk elől. Mintha valamiféle búvópatak lenne Isten népe életében az, hogy újra és újra felhangzik az isteni szó. S hogy ennek a történetnek és Hulda prófétaasszonynak a szerepét még jobban megértsük, a hasonlatot (búvópatak) most másra is alkalmazni kell. 

Jósiás király korában vagyunk, aki apja után gyerekként, nyolc évesen került trónra, s nyilván egy ideig felnőttek intézték helyette a korona ügyeit, s kellett is, mert rendkívül nehéz politikai-társadalmi viszonyok között kezdte uralkodását. Az északi országrész már rég elesett, és maga Júda is, bár fennmaradt  az ország a templommal, mégis Asszíria vazallusa lett. A vazallus-lét pedig olyan, hogy a birodalom elhozza a maga eszméit, elhozza a maga kultúráját, vallását, egész civilizációját. Ne gondoljuk, hogy ez nem így volna ma. Amikor a szovjet birodalomhoz tartoztunk, kötelező volt orosz nyelvet tanulni, orosz melódiák zengtek a fülünkbe, és a pop-kultúrát is elárasztotta a szovjet pop-kultúra. Most egy másik birodalom pop-kultúrája áraszt el bennünket; nem is tudom, ha fellapozzuk a Tv-újságot, látjuk, hogy a 15 TV-csatornán lejátszott 50 filmből 45-öt biztos, hogy Hollywoodban készítettek. Régen is így volt; jött a pop-kultúrával a bálványimádás, a csillagjóslás, és minden egyéb. És átfertőződött Jeruzsálem. De az is megtörtént, ezt pedig Jósiás király nagyapjáról, Manasséról és apjáról Ámon királyról olvassuk, hogy afféle fél-zsarnokságot vezettek be. A birodalomnak adót kellett fizetni, a kis ország döntéseit egyeztetni kellett a birodalom központjában, és aki helyben fenntartotta a rendet, az cserébe legalább egy félzsarnokságot bevezethetett. Ámon király idejéről azt írja Jeremiás próféta, mintegy megszemélyesítve az egész országot: ruhád szegélyén is ártatlan emberek vére van! (Jer 2,34), a várost pedig ártatlan vérrel árasztották el (Jer 19,4). Zsarnokság, vérontás, erőszak, szerzés, rablás, hazug törvények – sorolja a véghetetlenségig a próféta az ítéletes állapotokat. 

Jósiás király azonban, amikor nagykorúságra jutott, szinte nem is tudjuk, milyen okból (búvópatak!) egyszerre csak reformokba kezdett: meg kell újítani Isten népét! Helyre kell állítani a régi szövetséget. De mivel minden eltűnt, megkopott, – évtizedekig tartó elesettségről van szó, melynek során több király is letért a szövetség útjáról –, hát mit lehet tenni? Azt, amit mi is próbálunk mostanában: renováljuk a templomot. A templom (és benne a papi szolgálat) még megmaradt – úgy ahogy. Igaz, hogy már a templomba is bevittek mindenféle bálványt; igaz, a jeruzsálemi templom előtere már afféle asztrológiai jósló-központtá lett, igaz, iszonyatos dolgok történtek a városban, de a templom mégiscsak állt, a salamoni templom még megvolt, ha  megromlott állapotban is. Elrendeli hát Jósiás király, hogy adományként a perselyekbe gyűjtöttek, adják oda a munkavezetőnek, a munkavezető a dolgozóknak, és újítsák föl a templomot. Renoválás. Sokat hallom manapság: jaj, a papok falakkal meg tornyokkal, templomsisakokkal, meg a nem tudom mivel foglakoznak éjjel-nappal. Elnevezte ezt valaki állvány-imádásnak. A papok állványimádók lettek, mondogatják, egyre csak építkeznek! De hát, kedves testvérek, a nagy romlás után ezt kell tenni. És ilyen volt Jósiás királynak is a kora –, ahhoz látott, ami a szeme előtt volt. 

Aztán a templom felújítása során találtak egy tekercset. Be volt falazva. Nem tudják, mikor és ki falazta be. A főpap elviszi a tekercseket a király kancellárjához, Sáfánhoz, ő beleolvas, aztán beviszi a királyhoz, felolvasnak neki belőle. S jön a nagy megrendülés. Minden valószínűség szerint Mózestől a törvénykönyvet találták meg és olvasták fel, ebben pedig Isten szankciókat is - áldások ígéreteit és átkok ígéreteit – kapcsol a törvényhez. Jósiás megrendült, sőt megzavarodott, nem érti az egészet. Hogy-hogy eddig nem volt előttük ez a tekercs? Hogy-hogy feledésbe merült az, ami Józsué óta elvileg szokásban volt, hogy hét évenként úgynevezett anfiktiónát tartottak, mikor a törzsek vezetői összegyülekeztek, megerősítették szövetségét, mégpedig úgy, hogy felolvasták Isten szövetségi rendjét? Ezt maga a törvény rendelte el (5Móz 31).  Hogy-hogy nem történt meg, az, ami benne van a törvénykönyvben? Mintha valami varázsütésre eltűnne minden Biblia,  – minden Biblia, otthon ról, az éjjeliszekrényről vagy az íróasztalról vagy a táskából vagy a polcról, meg a könyvtárakból, és innen, az Úr asztaláról, meg a lelkészi hivatalból! És nincs! Mit mond Isten? - mi a szövetség? - mi az Isten rendje? – nincs válasz, nincs Biblia! Amikor aztán Jósiás beletekint a törvénykönyvbe, megrendül, mert érti és érzi, hogy a törvény nem ismerete nem ment föl a törvény megtartásának hatálya alól. Ha valami furcsa közlekedési tábla van az útra téve és én oda behajtok, és megállít a rendőr, hiába mondom én neki: jaj, én nem tudtam, hogy az a furcsa tábla azt jelenti, hogy oda nem szabad bemenni, a rendőr úgyis azt mondja: az a maga baja! Megrendül a király és elküldet a prófétához, hogy igazán mélyen megértse: hogy mit akar az Úr? Mit akar az Úr a könyvben? És mit akar az Úr azzal, hogy megtalálták a könyvet? Nagy a dráma ez. Mert az is valami, hogy előkerült egy régi dolog, talán lehet ünnepelni is. Íme, itt van a régiek tekercse. De mit akar Isten ebben a megtalált könyvben, és mit akar azzal, hogy megtalálták a könyvet?

Azt már említettem, hogy a próféták javarészt törvénymagyarázók voltak. Hulda prófétaasszony Jeruzsálem új városrészében lakott – olvastam a történetből. Itt egy nehezen értelmezhető héber szó van. A középkorig a zsidó Biblia-magyarázók, köztük az egyik leghíresebb, Rasi, ezt úgy magyarázták, hogy Hulda prófétaasszony az iskolában lakott, – mert talán így is lehet fordítani. Nehézkes ennek a szónak a jelentése, és némelyek magyarázták, még az angolok bibliafordítása, King James Version is így fordítja: college. Hulda, tehát egy iskolában lakott, talán próféta-iskolában, vagy a törvénymagyarázó iskolában. Lám, mintha a búvópatak újra felbukkanna, lám, mégis ott, Jeruzsálemben, Manassé és Ámon király évtizekedig tartó véres uralkodása ellenére, annak ellenére is, hogy (a hagyomány szerint) nyolcvan évvel korábban Ézsaiás prófétát kettéfűrészelték, annak ellenére is, hogy Náhum prófétát és Zofóniás prófétát szájon verték, lám, mégis csak volt egy iskola, egy gyűjtőhely. De ez nem biztos fordítás. Inkább Zofóniás próféta adja a megoldást, aki ugyanezzel a szóval írja le az újvárost (Zofoniás 1,10). Tehát nem a régi városban, nem a palota körül, hanem az új városban, a második utcában lakott Hulda. 

De inkább azt a kérdést tegyük fel, hogy nem volt ott férfi? – mármint férfipróféta? Ha már így kezdtem az igehirdetést, hogy: egy nő, egy nőpróféta! – ha már mi, modernek meghökkenünk, micsoda, az ószövetségben voltak nők, akik ilyen ajándékot kaptak? Akkor mégse olyan macsó könyv a Biblia?! És Lukács evangélista is azt mondja, hogy volt egy Anna prófétanő a templomban, amikor Jézus bemutatták szülei? És Filep diakónus lányai is prófétáltak Pál apostolnak  a sorsáról (ApCsel 21)? Akkor mégse voltak annyira elnyomva a nők?! Így csodálkozgatunk a mi 21. századi, átgyúrt agyunkkal. De mégis tegyük fel kérdést. Nem volt ott férfipróféta? Említettem a kortársakat. Mindjárt Jeremiást. Ő Jósiás király egész idejét végigkísérte szolgálatával, és nagy támogatója  volt a királynak a nagy reformokban, a templom megtisztításában, a jó rend helyreállításában. Mondhatni, bizalmi ember. Hát miért nem Jeremiáshoz küldetett a király? És olvashatjuk Náhum próféta és Zofóniás próféta könyveit, ők ugyanebben a korban működtek. Miért nem hozzájuk küldet? Vagy ott, a próféta-iskolában, hát nem volt egy férfi? Egy, csak egy leány van talpon a vidéken?  - bocsánat, hogy átköltöm némileg Arany Jánost.

Mielőtt erre felelnék, nem is a magam okosságából, nézzük meg azt a kifejezést, amivel a király elküldi ezt az öt embert, a főpapot, a kancellárt, a tanácsnokot és még bizalmas főemberét. Öt férfi megy Huldához, a prófétaasszonyhoz – jaj, milyen megaláztatás ez, úgy-e, öt férfi kérdez egy nőt?! De nem ez a dolog lényege, hanem hogy egy terminus technicust használnak: azt mondja a király, menjetek el, kérdezzétek meg az Úr szavát. És talán emlékeztek, testvérek,  még januárban, amikor prófétákról kezdtem az igehirdetés-sorozatot, az első történet éppen az volt, hogy Aháb király a csatába akart menni, fölvonultatta a seregét, szövetséget kötött Jóafáttal, a déli országrész királyával, együtt készültek visszafoglalni Damaszkusztól azt, amit elvettek tőlük...egyszóval, kész a terv. De azért, mondják, kérdezzük meg az Urat! És dalolja-táncolja a négyszáz udvari próféta a kedvező jóslatot, csak az ismeretlen Mikeás próféta mondja az Úr szavát! (Krónikák 2,18) Ez egy terminus technicus: megkérdezni az Úr szavát. De úgy is fordíthatom, hogy keresni az Úr szavát!

És akkor a sok kis búvópatak egyszerre, most itt, Hulda személyében a felszínre tör. Keresni az Úr szavát, kérdezni az Úr szavát. Hát mi hol keressük az Úr szavát? Isten igéjében, a Bibliában, a Szentírásban! Nos, ha átlapozzuk a Bibliát, ezt a kifejezést, hogy a törvény könyve (vagy a törvény beszédei), utoljára Józsué korában halljuk. Évszázadok teltek el úgy, hogy nyilván, leginkább szóban, és valahol a templomban elzárva őrizték Isten törvényét. Azt mondják némely tudósok, hogy Hulda prófétaasszonyra éppen ekkor várt forradalmi szerep,  ebben a korban, itt, a templom megújítása idején.  Megtalálták a könyvet! Egy tekercs valahova el volt falazva,  és most évszázados vagy évtizedes csend után előkerült. Mit akar Isten azzal, hogy előkerül a könyv, hogy ez a könyv kerül elő, mi van abban a könyvben? Némelyek azt mondják, hogy a prófétai beszédek, a bibliai történetek, a törvényeknek, a bölcsességeknek a végleges írásba foglalása, rögzítése és írásban való megőrzése ekkor kezdődött! Hogy van Biblia egyáltalán, ahhoz Huldának valamiféle köze van!

Kérdezzétek meg az Úr beszédét, keressétek az Úr beszédét, kutassátok az Úr akaratát, az Úr szavát, az Úr tanácsát –, mi akar ez lenni? 

Mintha átfogó képet kapnánk abból, amiről már valamit hallottunk a Zsoltárokban, különösen a 119. zsoltárban, amiről bőven olvasunk a bölcsességekben, ahogy összefoglalólag Salamon oly nagyon sokat szólt róla, és a próféták könyveiben: keressétek az Urat! Keressétek az Urat – mondja egy kortárs próféta – mindannyian a föld alázatosai, akik az Ő ítélete szerint cselekedtek (Zofóniás 2,1). Keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot, talán megoltalmaztattok az Úr haragjának napján. Vagy korábban, Ézsaiás próféta mondja ezt, mikor a csodálatos vigasztalásait írja: keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok őt segítségül, amíg közel van. (Ézsaiás 55,6) És még korábban, Ámós próféta azt mondja: keressétek az Urat és élni fogtok! (Ámós 5,6) és az Isten gyermekeinek, a hívőknek az egész életgyakorlata nem is más, mint az Isten akaratának a keresése. Két okból. Az egyik ok az, amit a 119. zsoltárban olvasunk, hogy ha az ember megkóstolja az Isten szavát, mivel édes és jó az, hát rákap! Egyszer valaki azt mondta, hogy a Szentlélekkel való érintettség egyik jele az, hogy az ember már nem tud  és nem is akar többé az Isten szavától megszabadulni, újra meg újra bele akar tekinteni, újra meg újra hallani akarja, újra meg újra olvasni és érteni akarja. A másik oka ennek az Isten keresésnek az a félelmetes fenyegetés, amiről Zofóniás próféta is beszél, ami ott bontakozik ki Jósiás király idejében, amikor újra felmagasodik Egyiptom, és Asszíria készül, vagyis újra konfliktuszónába kerül Isten népe. Hogy lehetne ebből kiszabadulni? –  keressétek az Urat és élni fogtok!

És akkor a végső kérdés: hát miért nem Jeremiás? Van, aki úgy magyarázza, hogy azért mentek Huldához, mert Jeremiás próféta éppen akkor nem tartózkodott Jeruzsálemben, de én azt gondolom. Az egyik középkori rabbinikus magyarázat sokkal szellemesebben azt mondja: a válaszhoz tessék elolvasni Jeremiás próféta könyvét! Csupa jaj, csupa baj, csupa csapás, csupa könny! Jeremiás a síró próféta. Nos, ha Jósiás Jeremiás prófétához küldi az embereit, micsoda jajongás lett volna abból! Lám, tessék, megmondtam, le van írva, itt van a törvény tekercseiben,  – jön az átok, jön a baj, jönnek a csapások! De miután Hulda nő volt, asszony, a nők jobban értenek a bátorító vigaszhoz. Ez nem 21. századi magyarázat, itt még nincsen Karl Gustav Jung féle férfi princípium és női princípium, itt még nincsen modern módon elosztva, hogy a férfi a kocka, az asszony a gömb, stb. stb., Persze, mindezt már a régiek is tudták jól, de még jobban azt tudták, hogy egy asszony sokkal jobban tudja elmondani a vigasztaló buzdítást. Mit? Íme az isteni szó Hulda szájából: «Mivel megrendültél, és megaláztad magad az Úr előtt, amikor meghallottad, hogy mit jelentettem ki erről a helyről és lakóiról, hogy milyen pusztulás és átok vár rájuk, megszaggattad a ruhádat és sírtál előttem, azért én is meghallgatlak!» Ez vigasztalás, és ígéretet, és ítélet, és Isten akaratának feltárulása - ez az Isten szava. Isten egy nő szájába, egy asszonypróféta szájába adja most az üzenetet azok számára, akik elmentek hozzá. 

Még annyit hadd toldjak hozzá ehhez a magyarázathoz, hogy csak egy asszony tud csak olyan szuverén lenni, mint Hulda. Figyeljük meg a történetet. Elmegy hozzá öt férfi, fényes sereglet, a király küldte őket. Hulda pedig így kezdi válaszát: azt mondja az Úr, Izrael Istene, mondjátok meg annak a férfiúnak, aki titeket küldött. Nem így kezdi hogy mondjátok meg a királynak. Igen, később már így szól: mondjátok meg a királynak, stb. stb. De legelőször: mondjátok meg annak a férfiúnak. Ez olyan szuverenitást fejez ki, ami szinte felfoghatatlan a számunkra. Vagyis nemcsak a régi magyarázók szava fontos itt, hogy itt van egy asszony, aki jól érti a férfilélek zavarát, jobban érti, min t maguk a férfiak, és jobban át tudja adni az isteni szót, hanem az is fontos, hogy minden mozdulatában szuverén is. Huldának nem kell udvariaskodnia, Huldának nem kell kegyes és alázatos futamokat tennie, hogy mondjátok meg a király úrnak, őfelségének... – mondjátok meg annak a férfinak...! Női érzék és tapintat, és ugyanakkor szabadság - ez a tónus. És ami Hulda szavában benne foglaltatik, az teljesen rímel azzal, amit Jóel prófétánál olvastunk: megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét! Megtartatik mindenki, aki keresi az Urat - mondja Ámós. Választ kap mindenki, aki az Úr szavát kérdezi és kutatja - mondja Hulda. Testvérek, a régi időkből, nehéz korból, súlyos viszonyok közül egy fiatal király áll elénk, aki újítaná a szövetséget, aztán találkozik a szövetség igéivel, és tudni akarja, mit akar ezáltal az Úr? És egy nő áll előttünk, egy prófétanő, aki hűségesen, úgy, mint a többi próféta, Isten szavát tolmácsolja. Azt az igét, amelyet Isten kegyelméből mi a kezünkben tartunk, Isten igéjét, amelyben Jézus Krisztus beteljesítő történetét és valóságát olvashatjuk, Isten igéjét, amelyben ezt halljuk: próféták által - és próféta nők által is – szólt régen az atyáknak az Isten, és most, ez utóbbi időben szólt nekünk az Ő fia, Jézus Krisztus által. Eként: Mivel megaláztad magad az Úr előtt és sírtál előttem, azért én is meghallgatlak! Legyen Neki dicsőség most és minden időben.
Ámen

Imádkozzunk! Mennyei Atyánk a mi Urunk Jézus Krisztusunk által, köszönjük, hogy valóban sokszor és sokféle módon, és sokféle próféta által szóltál a régiekhez, és köszönjük, hogy ez szól hozzánk is  – és magához Jézus Krisztushoz, a testté lett Igéhez vezet. Köszönjük, hogy ma is arra buzdítottál bennünket Szentlelked által, hogy keressük, kutassuk törvényedet, bölcsességedet, akaratodat, jövendöléseidet és vigasztalásaidat, de leginkább, hogy szemléljük Krisztusunkat, akiben igenné és ámenné lett minden ígéreted. Kérünk, segíts szent akaratod szerint élni, segíts keresni az igazságot, a méltányosságot, a hűséget, és cselekedni a szeretetnek minden munkáját hálaadásból, nevedet dicsőítve.

Kérünk az elesettekért, megfáradtakért, nehéz helyzetbe jutottakért, bűnökkel, rossz szokásokkal küszködőkért! Irgalmasságodat, könnyebbítő szeretetedet, az új kezdet csodáját vidd el Urunk a számukra. Könyörgünk beteg és szenvedő testvéreinkért, akik oly hosszú ideje epekednek gyógyulás és enyhület után! Újítsd meg életüket testükben, lelkükben, áraszd ki reájuk gyógyító kegyelmedet, hozd őket vissza e közösségbe, hogy velük együtt dicsőíthessük irgalmasságodat és hűségedet. A gyászolókért is kérünk, azokért, akik a halál árnyéka völgyében járnak! A feltámadott Krisztus dicsőségével, hatalmával bátorítsd, vigasztald és erősítsd őket.

Könyörgünk Urunk a népek vezetőiért, uralkodókért, elöljárókért, hatalmasokért, döntéshozókért, törvények alkotóiért, akiknek egy szavára hadak indulnak vagy térnek haza. Térítsd magadhoz a nagyok és hatalmasok szívét, tanítsd őket igazságod szerint járni, cselekedni, népüket vezetni, hogy mi, Neved dicsőítve, békés időkben élhessünk. Könyörgünk népedért, a Krisztus nevét megvallókért, akik Igéd fölé hajolnak, szent akaratodat kutatják, és Krisztus útján járnak. Őrizd és tartsd meg népedet és néped körében minket is, akik most hallhattuk  igédet. Legyen az bennünk áldott magvetéssé, hogy gyümölcsöt teremjen Neved dicsőségére, embertársaink javára.
Ámen