Hol van ő?

„Amikor pedig megszületett Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, íme napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, ezt mondván: hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk neki.” Máté evangéliuma 2,1-2

Néhány esztendeje egy kedves pár a 25 éves házassági évfordulójára készült. Miközben megbeszéltük az ezüstmenyegző részleteit, kik hova ülnek, gyerekek, családtagok, rokonok, hirtelen megjegyezték, hogy ők előtte még elmennek egy titkos helyre. Kérdeztem, mégis hová? - nekem nyugodtan megmondhatják, nem fogom kiprédikálni. (Rég volt, most már prédikálhatok róla.) Hol van az a titkos hely? - kérdeztem. Az ott van, mondta elpirulva a feleség, ahol a férjem először szerelmet vallott nekem. Vannak titkos helyeink. Vagy inkább így mondom: vannak fontos helyeink, ahol nagy dolgok mentek végbe, ahol sorsdöntő fordulatok történtek velünk. Ezeket a helyeket élénken őrizzük emlékezetünkben, és ha módunk van rá, mást be sem avatva, újra meg újra elmegyünk ezekre a helyekre. Karácsony történetében azonban Isten mindent megfordít, és az Ő ember iránti szeretetének titkos helyét mindenkinek tudtára adja. Hol van ez a hely, ahol Isten végérvényesen kimondta szeretetét az ember iránt? Hol van?

Thomas Eliotnak, a nagy amerikai-angol költőnek van egy szépséges verse, A napkeleti bölcsek útja. Indítson el most ez erre a kérdésre felelve.

„Hideg volt odamenet,
Épp legrosszabb része az évnek
Az útra, s ilyen hosszu útra:
A nagy télvíz idején”
S a tevék feltörve, lesántulva, csökönyösen
Az olvadó hóba feküdtek.
Volt, mikor visszakivántuk
A nyári palotákat a dombokon, a függőkerteket
A sörbethozó, selymes lányokat.
Itt meg a káromkodó, zúgolódó tevehajcsárok,
Akik megszöktek, mert kellett nekik a szesz meg a nő,
S a kihúnyó tábortüzek, a hiányzó sátrak,
S a mogorva várak, az ellenséges városok,
S a mocskos falvak, ahol az ember bőrit is lenyúzzák:
Nehéz volt odamenet.
Végül inkább egész éjszaka utaztunk,
Sebtiben szundikálva,
S a fülünkbe dúdoltak a hangok, szólván,
Hogy mindez csak őrület.

Aztán hajnalra leértünk egy enyhe völgybe,
Párás volt, a hóövezet alatt, növényektől illatozó;
Folyó rohant benne s egy vizimalom verte a sötétet,
S három fa nyúlt az alacsony égbe,
S egy öreg, fehér ló ügetett el a mezőn.
Aztán egy kocsmához értünk, szőlőlevelek a fejgerenda fölött,
Nyitott ajtók előtt hat kéz vetett kockát ezüst pénzdarabokért,
S a lábak rugdosták az üres borostömlőket.
De útbaigazítást nem kaptunk, haladtunk hát tovább
S megérkeztünk este, egy perccel se hamarabb
Találtunk arra a helyre: mondhatni, kielégítő volt.

Mindez régen volt, emlékszem én,
És megtenném újra, de vegyétek észbe
Ezt vegyétek észbe
Ezt: miért vezettek végig ezen az úton,
Születésért vagy Halálért? Volt Születés, igaz,
Bizonyítékot kaptunk rá, s nem kétes, láttam születést, halált,
De azt hittem különböznek egymástól; ez a Születés
Kemény és keserű haldoklás volt nekünk, olyan volt, mint a Halál, a mi halálunk.
Visszatértünk székhelyünkre, ezekbe a Királyságokba,
De itt nincs többé nyugtunk, a régi függelemben,
Köröttünk idegen nép csüng istenein.
Másféle halálnak örülnék.”

Hol van? Hol van a király, aki most született? Ez a sajátos kérdőszó – hol? -  igen ritkán fordul elő az Újszövetség görög szövegében, s minden esetben sajátos nyomatékkal. A kereső embernek, az eltévedt embernek, a bizonytalanná vált embernek a kérdése ez: hol? Nem eldöntendő kérdés, amelyre könnyen felelhetünk: itt vagy ott, hanem a keresés kérdése ez: vajon hol?  A napkeleti bölcsek, ahogy a nagy bibliamagyarázó Johannes Bengel megjegyzi, tudták az időt és az eseményt. A csillag jelezte nekik az időt és az eseményt: megszületett a zsidók királya. De nem tudták a helyet. Hol? Az írástudók viszont csak a helyet tudták. Mikor aztán Isten feltárta a megváltás titkát, ez a két kérdés, a mikor és a hol, csodálatosan egybekapcsolódott, éppen úgy, ahogy azt a régi próféták megjövendölték. S többé nem elrejtett titok az Isten kegyelme. Itt szeret minket Isten; ebben a világban szeret bennünket Isten; ide küldte el szabadító Krisztusát! Hol szeret minket Isten? Egy idegen és féltékeny világban. Vagy inkább ideges és féltékeny világban. Egyszer valaki megjegyezte, hogy jobb lenne az új fordítás szerint olvasnom a karácsonyi történetet, mert bár szép a régies hangzás, de félreérthető az a rész, hogy „Heródes király pedig ezt hallván megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem” (Mt 2,3). Megháborodott - ez mai nyelven egészen mást jelent. Mégis így olvastam ma is: mikor Heródes hírét vette Krisztus születésének, megháborodott, ideges lett, földúlta a hír, fölborult benne minden. Igen, Krisztus egy ideges és féltékeny világba jött el, így jövendöltek erről a próféták is. Isten egy ideges, háborgó és féltékeny világban tárja fel szeretetét.

Máté evangéliumának rövid karácsonyi elbeszélésében háromszor is halljuk ezt a szót: „hol”. Először a napkeleti bölcsek kérdezik megérkezve Jeruzsálembe: „hol van a zsidók királya, aki megszületett, mert láttuk csillagát, jöttünk, hogy tisztességet tegyünk neki.” Ekkor Heródes egybehívatta a főpapokat, az írástudókat, és tudakozódott tőlük, „hol kell a Krisztusnak megszületni”. Aztán Jeruzsálemből elindultak a bölcsek Betlehembe, és az a csillag, melyet napkeleten láttak, előttük ment majd megállt a hely fölött, „ahol a gyermek volt”. Azt is olvassuk itt, hogy a napkeleti bölcsek, miután álomban intést kaptak, nem mentek vissza Heródeshez, hanem más úton tértek haza; Heródes nem kapott választ a saját féltékeny kérdésére: hol?

De mi most induljunk el a jövendölések és a titok feltárulása nyomán! Eliot szép versében erre vágyódik vissza késő vénségében is az egyik napkeleti bölcs. Oda megtenném újra az utat, mondja; bár éppenséggel leírja, hogy az ideges és féltékeny világ folyton azt suttogta fülébe, hogy őrültség keresni azt a helyet, őrület a megváltó keresése, értelmetlen az Isten szeretet-titkát keresni. De elmennék újra, mondja. S ha Jézus mellett maradunk, teljesen kibomlik a kérdés mélysége: hol van ő?  Azt olvassuk Máté evangéliumában, hogy egy alkalommal valaki tanítványnak jelentkezett Jézusnál. Látta a csodáit, a gyógyításokat, hallotta az Istenig felemelő, gyönyörű szavakat, elragadták az Isten országát megnyitó példázatok, odalépett hát Jézushoz, és azt mondta: mester, követlek téged, akárhová mégy! És akkor Jézus ezt mondta neki: „a rókáknak van barlangjuk, az égi madaraknak van fészkük, de az embernek, emberfiának nincs hol fejét lehajtani” (Máté 8,20). Ugyanez a szó van itt. Nincs hol fejét lehajtani. Aztán azt olvassuk, hogy kereszthalála előtt néhány nappal a tanítványok Jézushoz léptek és azt kérdezték: „mester, hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti bárányt?” (Mt 26,17) A Messiásnak nincs hol lehajtania fejét. És vajon hol készítsék el a húsvéti bárányt az Isten Bárányának? A kérdés – hol? - magába foglalja Jézus kivetettségének, egész földi élete szenvedésének teljes valóságát. A Heidelbergi Káté így magyarázza nekünk Hitvallásunk szavát: „Szenvedett.” Ez azt jelenti, hogy Jézus „földi életének egész idejében, különösen annak végén, testében-lelkében elhordozta Istennek az egész emberiség bűne elleni haragját, hogy szenvedésével, mint egyetlen engesztelő áldozattal, testünket-lelkünket az örök kárhozattól megszabadítsa és Isten kegyelmét, az igazságot és az örök életet elnyerje nekünk.” (37.kérdés)  Lám, amikor tanítványi sereg követte és sokan akartak hozzá csatlakozni, akkor sem volt hol lehajtania fejét. S lám, amikor a szent városhoz érkezett, melyet elsiratott, mert szerette volna összegyűjteni népét, mint kotlós a csibéit, de a nép nem akarta, de az ember nem akarta, ezt kérdezik a tanítványok: holkészítsük el neked a húsvéti bárányt? Ebben is kivetettség van, hiszen a húsvétot ősidők óta családi ünnepként ülték meg a kegyes zsidók. Hol akarod elfogyasztani a húsvéti bárányt el? Hát nem a család körében?  S ha nincs családod, akkor hol készítsük el? Ki az én anyám? Kik az én testvéreim? - kérdezte egyszer Jézus, mikor édesanyja és testvérei elmentek érte, hogy hazavigyék (Mt 12,49), mert nem csak a napkeleti bölcs fülében szólt folyton az a hang, hogy ez az egész őrület, hanem a Jézus családja is úgy hallotta, hogy amit Jézus csinál, az kész őrület, és magán kívül van. Hát elmentek érte, hogy lefogják, mert azt tartották róla, hogy megőrült (Mk 3,21). Hol készítsük el a húsvéti bárányt neked, akinek már nincsen családod? Ehhez még hozzátoldja János evangélista azt a megjegyzést, hogy ugyanekkor a nép vezérei körözési parancsot adtak ki, hogy aki megtudja, hol van Jézus (hol van ő?), jelentse nekik, hogy ők megfogják (Jn 11,57). Ez Jézus egész földi élete az ideges és féltékeny embervilágban: számkivetettség, otthontalanság, sehol-lét vagy még inkább: hol-talanság.

Miért féltékeny és ideges a világ, ahogy ezt nekünk Heródes személye reprezentálja? Könnyű lenne azt mondani, hogy nagy sokk érte az uralkodót. Lám, megjelent napkeletről három bölcs király, ajándékokkal megrakva, és némileg meglepetten, kissé indignáltan kérdezik: hol van a zsidók királya? Mert láttuk a csillagát, mondják, és azért jöttünk, hogy tiszteletet tegyünk neki. Hol az ünnepség, hol a felékesített város, hiszen király született, akit meg kell ünnepelni! S lám, találnak helyette egy zaklatott uralkodót, aki félti az uralmát! Könnyű lenne ezt így magyarázni: a király féltékeny a trónkövetelőre. A király féltékeny egy másik királyra. A szomszéd féltékeny a szomszédjára, a testvér a testvérére, mindenki féltékeny itt. Valójában azonban Istenre féltékeny az ember. Olyanok lesztek, mint az Isten, hangzik az őshazugság (1Mózes 3,5), és azóta a féltékeny ember egész története ennek a feldúltságnak, ennek a világpusztító és embergyilkos idegességnek a története. Milyen ideges az ember ma is! Ma is mennyi hang mondja a füledbe, hogy hosszú az út Betlehemig, minek odáig elmenni?! Minek karácsonyt ünnepelni? Minek erre rákészülni? Minek Istenre feltekinteni? Őrültség az egész. De sokan mondják ezt ma is! Ünneprontók mondják? Ők is. De leginkább a féltékeny, ideges ember mondja, aki szinte belebolondul, amikor azt hallja, hogy van fölötte valami, van fölötte valaki! Az ideges és féltékeny ember saját létforrására támad, Isten ellen támad. Ezért nincs hol lehajtania fejét az Ember Fiának

Aztán még egyszer elhangzik ez a kérdés: „hol?”. János evangélista mondja, hogy a feltámadás napján, mikor Mária Magdaléna kifutott a sírhoz és üresen találta azt, mert Krisztus feltámadott, megszólította őt egy angyal s megkérdezte tőle: miért sírsz? Ő pedig ezt mondta, mert elvitték az én uramat, és nem tudom, hol helyezték el őt. Mondd meg nekem, hol helyezték el őt és én elmegyek és elhozom őt. (János 20,13) Holott Jézus azt mondta a tanítványainak, mikor búcsúzott tőlük: ahová most én megyek (ugyanez a szó: ahol én leszek), oda ti most nem jöhettek, de elmegyek és helyet készítek nektek és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ahol én vagyok, ti is ott legyetek. (János 14,1-3) Ez a feltámadás igéje. Ez a halált legyőző úr szava. Ez a féltékeny és megzavarodott embert megbékítő isteni szó. Ezért hirdeti az apostol olyan bátran és hirdetem én is nektek karácsony ünnepén: béküljetek meg Istennel! (2Korinthus 5,20)  Ó, mennyit imádkozunk karácsonykor is békéért! Minden vágyunk, hogy Isten teremtsen békességet, legyen békesség, lám, milyen közel jött a háború! Az apostol pedig elvezet a szívünkben elrejtett békeágyra, s ezt mondja: ti béküljetek meg Istennel, mert ő Krisztusban már öröktől megbékélt! Vagyis apostol béke-vágyunk kérdését megfordítja, és nekünk szegezi. S így kérdez: Hol a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak vitázója? (1Korinthus 1,20) Lám, amit Isten egykor elrejtett, most nyilvánvalóvá tette Krisztus keresztje és feltámadása által! Általa szerzett nekünk igazságot és életet. Hát hol a bölcs? Hát hol az írástudó? Hol e világnak vitázója? Hol vagytok bölcsek, 21. századiak? Hol vagytok írástudók, 21. századiak? Hol vagytok, e világ vitázói, okosok, mozgalmárok, ünneprontók?

Tudtok-e felelni a kérdésre, hogy hol van ő? Mert ez a döntő kérdés. Másutt ezt mondja az apostol: hol van a dicsekedés, ó ember? Ha mégis Isten elé állnál, s elébe vinnél 27 civilizációt, 10 ezer éves történelmeket, nagyszerű alkotásokat, csodadolgokat, nagy históriát, mire mennél vele? Hol a dicsekedés? Azt mondja az apostol: ez eltöröltetett, kirekesztetett? Kérdezi, mely törvény által? A cselekedeteké által? Nem, hanem a hit törvénye által. (Róma 3,27) A költő szépen belefoglalja versébe a bölcsek útját, és látjuk, hogy ez az út a hit útja. Minden más ki van rekesztve. Hol van ő? Ott, ahol a hited megnyitja előtted az isteni világot, ott van ő.  Hát jertek, hódoljunk neki és imádjuk őt!

Ha végigmegyünk ezen az úton, mely immár nem a napkeleti bölcsek útja, nem a pásztorok útja, hanem valójában Krisztus útja, aki az idők teljességében emberré lett érettünk és üdvösségünkért, ha végigmegyünk ezen az úton, legvégül még egyszer halljuk ezt a kérdést: hol? De ez már nem tétova, hanem diadalmas, ujjongó kérdés. Így ujjong az apostol: „Halál, hol a te fullánkod? Pokol, hol a te diadalmad? Hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk, a mi Urunk, Jézus Krisztusunk által.” (1Korinthus 15,55) Ha Krisztust magatokhoz ölelitek, Isten teljes szeretetét ölelitek magatokhoz! Tiétek halált legyőző halála, és tiétek életadó feltámadása! Induljunk hát, testvérek, ezen a karácsonyi úton, kövessük végig mesterünket, legyünk vele akkor is, amikor nincs fejét hol lehajtani, akkor is, amikor nincs hol elkészíteni számára a húsvéti bárányt, kövessük egészen az üres a sírig, ahol már nem találják tanítványai, mert feltámadott, és kövessük őt a sírtól a mi boldog feltámadásunkig, a mennyei hazáig, folyton mondva a bölcsek készséges kérdését: hol van ő? Azért jöttünk, hogy tiszteletet tegyünk neki. Ámen. Áldott karácsonyt! Ámen.