Hogy megmaradjon az evangélium igazsága

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Bizonnyal mindenkinek van kedves igéje, talán több is, olyan igei üzenet, mely újra meg újra, mintegy magától megcsendül a szívben. Az ilyen ige sokszor eszünkbe jut, olyan helyzetekben is, mikor nem gondoljuk, hogy valami igének kéne eszünkbe jutni. S nyilván olyan igéink, melyeket újra meg újra elolvasunk, mintegy beléjük kapaszkodunk nehéz időkben, vagy a hálaadás és öröm pillanatában idézünk fel. És bizonyos, hogy vannak olyan igéink is, melyeket mintegy köveket a hátizsákban cipelünk magunkkal. És vannak olyan igék, melyek úgy hatnak ránk, mint amikor a cipőnkbe kerül egy kavics, s nem tudunk miatta rendesen járni, bice-bócák leszünk. Az ilyen nyugtalanító igék szorongatnak bennünket, bár sokszor nem is értjük a teljes üzenetüket. Nekem is több ilyen igém van. Az egyik az Apostolok cselekedeteiben áll, ahol Pál apostol egy nehéz helyzetben azt mondja társainak, vegyétek tudomásul, hogy sok-sok küzdelem révén kell nekünk bemenni Isten országába. Nekem, aki alkatomnál fogva inkább a békességet szeretem keresni, szeretek félrehúzódni, s úgy képzelem nyugdíjas éveimet, hogy egy diófa alatt üldögélek egy nyugszéken, és versesköteteket lapozgatok, és minden háborúság, viszály eltávolíttatik majd tőlem, ez az ige igen-igen nyugtalanító. Miféle háborúság? És miért háborúság? És miért nem békességben, miért nem nyugalomban, miért nem áldások között mehetünk be az Isten országába?

Talán segít ezt jobban megérteni, ha a Galatákhoz írott levél felolvasott passzusát közelebbről megnézzük. A Galatákhoz írott levél vitatkozó, polémikus irat. Egy szószedet segítségével megszámoltam, hogy arányait tekintve ebben a levélben fordul elő legtöbbször az, hogy valaki „ellen” vagy valamivel „szemben”. Olyan vitairat ez, melyben azonban az evangélium igazsága fénylik fel. A döntő kérdése pedig az,  hogy mit jelent keresztyénnek lenni.  Sok mindent felelhetünk arra, hogy mit jelent keresztyénnek lenni. A mai ige fényében, ez bizony nehéz kérdés. Ha ugyanis a különös körülményeket is ide számítjuk, és úgy tesszük fel a kérdést, hogy milyen körülmények között kell nekünk keresztyénnek lenni, mindjárt érezzük, hogy nem kicsi a tétje a helyes feleletnek. Ezért hát hadd említsek meg néhány körülményt!

Mit jelent keresztyénnek lenni, ha az egyházra vagy a keresztyén emberre külső nyomás nehezedik? Mit jelent keresztyénnek lenni akkor, amikor a világ tele van keresztyének elleni indulattal? Mit jelent keresztyénnek lenni akkor, amikor nem is tudjuk, hová húzzuk a fejünket, mert egyre csak azt halljuk-olvassuk, hogy a keresztyénekkel van a baj. Mostanában nálunk is sokat lehet erről hallani, már a politikában is különböző javaslatok hangzottak el, hogy miképpen kellene a keresztyéneket megregulázni. Némelyek azt mondják, túl sok pénzt kapnak a keresztyének az iskoláikra, a kórházaikra. Meg kell adóztatni a keresztelői, meg a temetői stólát, meg a perselypénzt is. Néha úgy érzem, ha ilyen hangokat hallok, hogy olyan ez, mint Szlovákiában vagy Romániában az úgynevezett „magyar kártya” – ha az ottani belpolitikában bajok támadnak, akkor kijátsszák a magyar kártyát, mondván, hogy minden rendben volna – csak ne lennének itt a magyarok! Nohát, Magyarországon most nehéz gazdasági helyzet van, megszorításokról hallunk. S a politika az mondja: itt minden rendben volna, csak ne lennének itt ezek a keresztyének!  De elég, ha csak szellemi küzdelem folyik, melyben vitatják a keresztyének igazságát, becsületét, vagy azt mondják, hogy a keresztyének nem teljesen beszámíthatók, régies a gondolkodásúak, vallásoskodók, talán babonásak is – , nos ilyen körülmények közepette: mit jelent keresztyénnek lenni?

Aztán, ezt a kérdést akkor is föltehetjük, amikor önmagunkkal vívódunk. Mit jelent nekem keresztyénnek lenni, ha napról-napra azon gyötrődöm, hogy nem tudom a Krisztus igazságát megtartani. Elköteleztem magam igazmondásra, tisztességre, a másik ember megbecsülésére, szeretésére, befogadására – de mégsem tudom megtenni. Újra meg újra szembesülnöm kell azzal, hogy nem felelek meg ennek a  mértéknek. Van, aki úgy oldja meg a kérdést, hogy egy idő után azt mondja: „Köszönöm, én ebből nem kérek többet, csak rossz lelkiismeretem támad tőle, csinálják csak a keresztyénséget azok a jámborok, akik képesek rá!” Másoknál rejtetten súlyos belső konfliktusok alakulnak ki. Gyötrődés, vívódás, küzdelmek - és ilyenkor kérdezhetik: „Nem azt ígérte Jézus, hogy aki Őbenne hisz, annak békessége van? Nem azt ígérte Jézus, hogy aki Őt követi a szeretetben, az megkapja az Isten áldásait? Hol a békesség, hol az áldások, hol a szeretet? A keresztyén társaim derűsek, vidámak, nyugodtak – csak velem van valami baj!” Egyszer a korábbi gyülekezetemben meglátogattam egy idős hölgyet – szegényke volt a szó valóságos értelmében, egy kis lakótelepi kasztniban lakott, német származású lévén annak idején kitelepítették a családját, elvették mindenét, korán megözvegyült, nem voltak gyermekei, unokái, magánban élt. Ezt mondta nekem: Tiszteletes úr, magát nagyon szereti az Isten! Mondom: - Köszönöm szépen, hogy így látja, de miből gondolja ezt? – Magának vannak gyerekei, magát nagyon szereti az Isten! Majd utána hozzátette: De engem nem szeret. Mondom: - Miért nem szereti? Mert nekem korán meghalt a férjem, özvegyen maradtam, nem mentem újra férjhez, nem lettek gyermekeim, itt vagyok egy szál magamban, és ez biztos azért van, mert valamit nem jól csináltam. Vajon, mit rontottam el? Micsoda vívódás évtizedekig hordozni ezt a kérdést! Vajon, mit jelent ilyen körülmények között keresztyénnek lenni!

Utoljára hagytam azt a kérdést, amit most a felolvasott ige érint. Mit jelent keresztyénnek lenni, ha a másik keresztyén miatt nehéz keresztyénnek lennem? Bizony ez is kérdés! Látom, hogy a másik keresztyén, aki olyan szépen mondja ki a hitét, olyan szépen imádkozik, olyan buzgó templomba járó, olyan természetes módom emeli az ujját és mutat  fel a mennyországra és hivatkozik az Istenre – igencsak silány ember. Sok ifjúsági órán beszélgettünk erről, évtizedek óta előjön, és amíg a keresztyénség keresztyénség lesz,  újra elő is jön, főleg a fiatalok között: mit jelent keresztyénnek lenni, ha másik keresztyén miatt nehéz annak lenni?! Valaki egy ilyen beszélgetéskor megjegyezte: X. néni az Y. utcából biztos nem keresztyén. Miért? – kérdezem.  Mi is ott lakunk a házban, és bár X. néni minden vasárnap itt van a templomban, nagyon kegyes, de odahaza utálatos, veszekedő méregzsák. Mondhatnánk, ez generációs probléma, várjon a kritikusunk még húsz évet, aztán majd meghallgatjuk. De tegyük fel így a kérdést: mit jelent keresztyénnek lenni, ha meginog a bizalmam valakiben, akiben nagyon bíztam mint keresztyénben? Például, ha egy közösség vezetője, egy lelkipásztor lelepleződik, kiderül róla, hogy nem áll olyan magasan az erkölcs dolgában, mint amilyen magasról hirdette? Ha vizet prédikál, és bort iszik?! Ilyenkor neked mit jelent keresztyénnek lenni? Hányak keresztyénsége megingott Amerikában, amikor egy híres tévéprédikátorról kiderült, hogy közönséges sikkasztó. Ilyenkor nem azt kérdezzük, hogy neki mit jelent keresztyénnek lenni, hanem, hogy nekem mit jelent? Jézus is tud erről a gyötrelemről, amikor azt mondja, hogy „amit nektek a farizeusok mondanak, megtegyétek, de életük példáját ne kövessétek”.

Erről beszél most az apostol a negyedik versben, amikor azt mondja: helyt kellett állnunk, újra el kellet mondani az evangéliumot a belopózkodott hamis atyafiak miatt. Belopóznak. Nem is tudjuk, hogy hogyan. Egyszer csak itt vannak. Közöttünk vannak. Atyafiak, testvérek, megölelgetnek bennünket, szeretnek minket. Aztán egy nap kiderül, hogy ez az egész hamisság volt részükről. Hamis atyafiak. Bizony-bizony, kedves testvérek, nagy drámákat, nagy konfliktusokat tud ez elindítani mindannyiunk életében. De mielőtt a levélben foglaltakra részletesen rátérnék, még egy kérdésre röviden feleletet kell adni, mert eddig csak a körülményekről szóltunk. Azt a kérdést is föl kell tennünk, hogy mi teszi a keresztyént, mitől keresztyén a keresztyén. Egy eszmétől? Sokan azt mondják, hogy igen, egy szép eszmétől. Vagy talán valami életstratégia adja a lényeget? Igen, a keresztyénség életstratégia, mert van egy boldogító végső célja, ahova el akar jutni a keresztyén ember. Vagy talán erkölcsi tanítások együttese a keresztyénség? Az is a keresztyénség. Vagy valamiféle világnézet? Hiszen mindenkinek van világnézete, mindenki nézi valahogy a világot: önmagát, a családját, barátait, a munkáját, nemzetét, az egész emberi közösséget, az univerzumot – s ez világnézet, világ-szemlélet. Nos, valami ilyesmi a keresztyénség? Igen, az is. De hogy mi teszi a keresztyénséget, azt egyetlenegy szóban tudjuk megadni. A keresztyénséget Jézus Krisztus teszi. Minden konfirmandusunk megtanulja erre a kérdésre a részletes feleletet: miért neveznek téged keresztyénnek? – Krisztusról neveznek keresztyénnek – hangzik a felelet – mert én az Ő isteni elhívásának, isteni hatalmának részese vagyok. Nem a kereszt szóból származik a keresztyén szó, hanem a Chrisztianosz szóból, ennek magyarosodott alakja. A keresztyéneket Krisztusról nevezik mindenütt a világon. Krisztus követői Krisztus tanítványai. Azé a Krisztuséi, aki eljött, önmagát áldozta érettünk és föltámadott – ez az evangélium, a jó hír, és ez az evangélium, ez az igazság minket szabaddá tesz, ahogy Jézus mondja. Miért jöttek a hamis atyafiak? Belopózkodta, alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, amellyel bírunk a Jézus Krisztusban, hogy minket szolgákká tegyenek – mondja az apostol. A hamis atyafiak is Krisztus nevében jelentkeznek, keresztyéniességet mutatnak, ám hamisak, mert el akarják venni azt a szabadságot tőlünk, melyet az evangélium igazsága szül az életünkben. Jézus azt mondja a tanítványainak: elküldöm a Szentlelket, aki megtanít benneteket minden igazságra, és az igazság szabaddá tesz titeket. Szabaddá a bűntől, szabaddá a kényszerektől, szabaddá az Isten-ellenes befolyásoktól, szabaddá arra, hogy teljesen és egészen Istennek éljetek. Miért jönnek a hamis atyafiak? Hogy szolgákká tegyenek, hogy nekik szolgáljatok. Hogy egy más eszménynek szolgáljatok, hogy egy más rendszernek szolgáljatok, hogy más erkölcsöknek vagy éppen nem-erkölcsöknek szolgáljatok. Hogy az ő szolgáik legyetek.

Krisztus gyermekei szabadok. Ezt az igazságot védi az apostol, ezért mondja: sok küzdelem által kell nekünk az Isten országába bemenni. Azért védi ezt az igazságot, mert ha nem a tiétek az evangélium, akkor az enyém sem. Ha nem az enyém, akkor a tiétek sem. Az evangélium csak megosztható. Ha a másiké nem lehet, az enyém sem lehet. S ezért az nem intézheti el a dolgot önző közönnyel. Hogy szokták mondani manapság? – hiszek a magam módján, én rendben vagyok. A többiek? Őket sajnálom, eltévedtek, hagyták magukat rászedni, megízlelték valamikor a szabadságot, de most újra szolgaságba hajtották a fejüket. Egykor Krisztusban tökéletesen látták a világot, de most újra torz eszmék bűvöletében élnek. Sajnálom őket. Én amúgy rendben vagyok.  Mit mond az apostol? – Ha nem a tiétek, akkor az enyém sem, a Krisztus evangéliuma alapozza meg mindannyiunk keresztyén életét. Vagy minden keresztyénre igaz, vagy egyikre sem. A hamis testvérek azzal érveltek, hogy Pál egyfajta különc, valami gondolat szállong a fejében, mind a darázs, de van egy jó rendje a keresztyén életnek, tessék ahhoz térni. Konkrétan tudjuk, mit jelentett ez akkor. Az antiókhiai gyülekezetben a zsidóból, görögből meg pogányokból keresztyének között nem volt különbség, nem számított, ki milyen családban született, milyen hagyományból jött, milyen nyelvet beszél, kinek mi a foglalkozása, hogy szegény, vagy gazdag. Egyek voltak a Krisztusban.  Ide érkezett Péter apostol is Jeruzsálemből. A híres Péter, a legenda, aki Jézussal együtt halászott, aki ott volt, amikor az Úr feltámadott, aki annyi csodát élt át s tett maga is. Mikor Péter megérkezett, asztalhoz ültették nagy szeretettel, s ő együtt volt velük a szeretetközösségben. De nem sokkal később azonban megérkeztek Jeruzsálemből a hamis testvérek, a törvényeskedők, akik azt tartották, hogy Jézus csak ugródeszka, most jön a java, a törvény, a szertartások, a precíz keresztyén élet. Ők nem is ültek le a többiekkel egy asztalhoz, hanem külön ültek. Igen, az antiókhiai keresztyének - remélem, nem fog senki megsértődni! – olyanok voltak, mint mi, olyan mindenfélék, amolyan gyüttment, városi keresztyének. Az egyik dél-Magyarországon született, a másik észak-Magyarországon, az egyiknek az apja munkásőr volt, a másiké presbiter, az egyik felnőtt korában tért meg, a másikat már kétéves korában hozták gyerek-istentiszteletre, mindenféle népek voltak itt. Nos, ilyenekkel nem lehet közösködni! Jeruzsálemből jöttek ezek a nagy, szent testvérek, akik a tisztátalanokkal, a zűrzavaros életűekkel, a bizonytalankodókkal nem ülhettek egy asztalhoz. Mi történt ekkor? Péter, az oszlop, a nagy szent, a tekintély megszeppent, és átült közéjük. Ekkor Pál felállt, és ellene mondott Péternek, megfedte és megintette őt, s emlékeztette arra, hogy vagy mindenkié a Krisztus szabadító evangéliuma a gyülekezetben, vagy senkié. Vagy mindenkié, vagy a tiéd se, Péter!

Ezért harcol az apostol, kedves testvéreim. Így mondja röviden: kiknek egy pillanatra se adtuk meg magunkat, hogy az evangélium igazsága megmaradjon számotokra. Háromféle módon lehet ezt a kifejezést fordítani, és a bibliafordítók élnek is a lehetőséggel. A negyedik megoldás a Károlié, amit fel is olvastam. Főleg az angol fordítások így fejezik ki: egy tapodtat se engedtünk nekik. Megálltunk, és innen nincs tovább. Húztunk egy demarkációs vonalat, és azt mondtuk, hogy ezen belül nem léphettek. Mások így fordítják: szóhoz jutni sem hagyjuk őket, nem szólalhattak meg többet. Ahogy elkezdték ezt a bűbájos, édeskés szöveget mondani, hogy még valami hiányzik, még rá kell tenni a koronát a keresztyénségre, még valami keveset teljesíteni kell hozzá, máris elvettük tőlük a szót. De a legpontosabb fordítás, nem is az, amit a Károli fordításában olvasunk, hogy nem adtuk meg magunkat nekik, hanem ez: nem rendeltük magunkat alájuk. Az a bizonyos görög tagma szó szerepel itt is, melyről már egyszer részletesen szóltam, ebből származik a taxis latin szó, s ez rendet jelent. Olyan értelmes rendet, melyben az ember élhet. Azt mondja az apostol: nekünk a szabadság szüli a rendet – mert ezt bizony nem József Attila találta ki, hanem csak szépen megfogalmazta versében: „jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet” –, ez a Jézus evangéliuma. A szabadság rendje: a Jézus rendje. Jönnek az atyafiak, és hoznának egy másik rendet - a Jézus nevében. Ezért mondja az apostol a levél elején: ha valaki más evangéliumot hirdet, mint amit mi hirdettünk, lett légyen tekintély, lett légyen angyal, amit hirdet, az átok. Milyen megrendítő, hogy az Újszövetségben, a szeretet evangéliumában ezt a szót olvassuk: átok! Ha valaki letérít benneteket az üdvösségre vezető útról, az bizony átok lesz, mert halálos zsákutcába visz. Ha valaki eltántorít benneteket a Krisztustól egy másfajta „Krisztus” nevében, az átok lesz, elveszíted az evangéliumot, a szabadságot, és végül elveszíted magát Krisztust. Ha ez bekövetkezik, romlást von magával, - mert nincs az embernek más, kegyelmes és igaz ura, nincs más kegyelmes fejedelme, mint Jézus Krisztus. Miért? Ő téged a saját életével váltott meg magának. Egyedül Ő volt az, aki nemcsak az igazakért, a barátaiért, a követőkért adta az életét, hanem ellenségeiért is meghalt. Ebben van a szabadságod. Ti pedig, akik egykor ellenségek voltatok – mondja az apostol a korinthusi levélben – most a Jézus Krisztus által Istennel megbékéltetek. Milyen különös paradoxon ez! Sok küzdelem által kell nékünk az Isten országába bemennünk, sok küzdelem által kell ezt az Istennel megnyert szabadságot megtartanunk, sokat kell harcolnunk, hogy békességünk legyen. Ímé, mondja az apostol, egy tapodtat sem engedtem nekik, szóhoz jutni se engedtem őket, nem rendeltem magamat alájuk, de nem önmagamért, nem a saját kis lelki kertemért, hanem tiérettetek, hogy az evangélium igazsága megmaradjon számotokra. S ez a szó, hogy megmarad, pontosan azt jelenti, amivel az igehirdetést kezdtem, és ezzel fejezem is be, kedves testvéreim: így kell értenünk, hogy mindenestől fogva megmaradjon. A keresztyénség nem eszme, a keresztyénség nem filozófia, a szent keresztyénség nem tanok gyűjteménye, a keresztyénség élet. Ha valami csak töredékesen tud megmaradni, azt feltesszük a polcra, elrakjuk a múzeumba, betesszük egy könyv lapjai közé, eltesszük szép emlékeinkhez. De ami mindenestől megmarad, annak mindenestől fogva köze van a mi egész életünkhöz. Mit jelent hát keresztyénnek lenni ma? Tapodtat sem engedni, szóhoz jutni se engedni, magadat soha alá nem rendelni - vagy ahogy itt az apostol mondja, önmagadat soha egy pillanatra meg nem adni -, hogy Krisztust el ne veszítsd, mert Krisztusban és Krisztus által már tiéd az evangélium, tiéd az igazság, tiéd a szabadság és tiéd az élet.

Ámen