Hogy beteljesedjék...

„Meggyógyított minden beteget; hogy beteljesedjék, amit Észaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket.” (Máté evangéliuma 8,16-17)

Mindannyiunknak van orvos eszménye és van orvos élménye is. Hogy az eszmény erősebb-e bennünk, vagy az élmény, ezt nehéz eldönteni, kire, kire rábízom, de most megosztom a magamét. Az orvos-eszmény számomra egy vidám, kedves bácsi vagy néni, aki ha édesanyám ölbe fogva elvisz a rendelőbe, mosolyogva nyitja az ajtót, megnyugtató szavakat mond, egy-két kissé ijesztő műveletet végez, de megnyugtat. Aztán valamit mond édesanyámnak, amit én nem is értek, receptet ír, és így búcsúzik: gyógyulj meg, kisfiam! Az összbenyomás az, hogy ez az orvos teljesen rendben van, erőt sugároz, reményt ad. (Szinte már meg is gyógyultam, de azért annyira nem, mert aznap nem akartam iskolába menni.) Az orvos-élményem inkább az utóbbi időkből való: egy halálosan fáradt, elnyúzott ember, aki láthatóan az utolsó erejét szedi össze, hogy még odafigyeljen rám, sokat hümmög, az életmódom felől firtat, megdorgál, morog, receptet ír, már szinte oda se figyel, aztán ahogy eljőve nyitom az ajtót, hallom, hogy kérdezi az asszisztensét, sóhajtva: vannak még?

Orvos eszmény, orvosi élmény. Melyik gyógyító volt Jézus? Hiszen itt most egyetlen egy napnak az eseményeit olvassuk. Az evangélista ö három gyógyítást egészen részletesen mond el, és sokat egyetlen mondatba foglalva. Hogy is kezdődik a történet? Először arról hallunk, hogy Jézus egy abban az időben gyógyíthatatlan betegségben szenvedőt gyógyít meg. Ez régi szóval bélpoklosság, mai szóval lepra volt. A mózesi törvények értelmében a leprások kiközösítettek voltak. Nem érintkezhettek egészségesekkel. A pusztai vándorlás idején táboron kívül, később a településeken kívül tengették életüket. Jézus másik csodája is egy kívülállónak a meggyógyítása. Kapernaumban egy római százados keresi meg Jézust, a szolgája gutaütött (mai szóval agyvérzésben) szenved. Jézus menne is meggyógyítani őt, de ekkor azt mondja a római százados: elég, ha csak egy szót szólsz, és meggyógyul az én szolgám. Aztán Péter házába térve úgy találják, hogy Péter anyósa heves, heveny lázban szenved. Lukács evangélistától kölcsönzöm a kifejezést, Máté csak annyit jegyez meg, hogy lázas volt. De Lukács korának orvosi terminológiája szerint írja le: nagy vagy súlyos láz gyötörte. Szinte gyógyíthatatlan. Jézus megfogja a kezét és meggyógyítja. És ezután, jegyzi meg az evangélista, sokakat hoztak még hozzá, megszállottakat, elesetteket, nyomorultakat, betegeket és Jézus gyógyította őket. Melyik gyógyító volt Jézus?
Eszményi gyógyítója volt, aki a római százados szolgáját egy szóval kihozta a bajból? Vagy az orvos élményeink Jézusát látjuk, akihez késő este is csak viszik egyre a betegeket? Talán nem is tudjuk eldönteni. Ám az evangélista ideszúr egy megjegyzést, és ez igen elgondolkodtat. Ezt mondja: és Jézus meggyógyított minden beteget, hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott, ő vette fel erőtlenségünket és hordozta betegségünket.
Ez hogy kerül ide? Mert akár erőtől sugárzik a gyógyító, ahogy egy gyerek látja, aki a térdéig se ér fel, akár szinte összeroskad a gyógyító, akikkel mostanában sokat találkozunk, az orvos így is, úgy is valami erőt sugároz magából. Az orvosból érkezik hozzánk valami. De hogy magára vegye erőtlenségeinket, és elhordozza betegségeinket? Ez máshova esik. Azért hökkenünk meg ezen a megjegyzésen, mert éppen Máté az, aki az evangéliumában lépten-nyomon azt mondja, hogy: azért történt ez vagy az, beteljesedjék, amit ez vagy az a próféta jövendölt. És ebből megértjük, hogy az ószövetség jövendöléseknek Jézus az ősmintája. A próféták Istennek az ígéreteit közvetítik, szabadításokról, áldásokról, megkegyelmezésekről, nagy világfordulatokról, az emberélet megváltoztatásának és megváltásának a lehetőségéről. Ezek Jézusban teljesedtek be, és másban nem is teljesedhettek be, csak benne. Tehát nem arról van szó, hogy a próféták felvázoltak valamit a jövőre nézve, Jézus pedig hozzáigazította önmagát ehhez az előre megszerkesztett leíráshoz. Éppen fordítva. És ez Isten titka. Itt a transzcendens dimenziójába lépünk be. Amit a próféták megjövendöltek, az részükről annak a meglátása volt, hogy kicsoda és milyen Krisztus. Annyira így van ez, hogy mikor egybeolvassuk Ézsaiás prófétát és Máté evangélistát, nyomban látjuk a régiek igazát, akik azt mondták, hogy Krisztus benne van az Ószövetségben. A jövő látnoka (a próféta) közzéteszi, hogy milyen lesz az isteni szabadítás, és mi máris Jézusra tekintünk. Ő úgy áll előttünk, mint Isten kegyelmének a ragyogó dicsfénye, tőle vetül vissza a régiekre a fény. Ezért ami az Ószövetségben olvasható, az az eljövendőnek az árnyéka, előképe. Jézus a minta. De ha így van, még inkább föl kell tennünk a kérdést, miért idézi itt z evangélista Ézsaiás próféta 53. könyvéből az Úr szenvedő szolgájáról szóló szakaszt? Másutt arról jövendöl a próféta, hogy a messiás teljhatalmú úr lesz, aki egy szóval gyógyít beteget. Lám, azt mondja neki a római százados: csak szólj egy szót és meggyógyul az én szolgám. Sőt, a messiás kéretlenül is gyógyít. Vagy olyan erő árad ki belőle, olvassuk a vérfolyásos asszony gyógyítása történetekor, aki csak a ruhája szegélyét fogta meg, és meggyógyult. Itt megjegyzi az evangélista, Jézus érezte, hogy erő árad ki belőle (Lukács 8,43-48). Talány a számunkra (és ezt leginkább János evangélista mutatja meg), hogy az a Jézus, akinek a lelkek engedelmeskednek, aki a legdrámaibb szóharcokban győzedelmeskedik, aki azt mondja a Gecsemáné kertjében, hogy tizenkét légió angyal jönne segítségére, csak egy szavába kerülne (Máté 26,53), aki ég és a föld ura, miért megy önként a keresztre? Miért olyan, mint a vágóhídra hurcolt bárány? Miért nem nyitja száját szóra? Ezeket a jövendöléseket mi rendszerint Krisztus kereszthalálához, bűntörlő áldozati halálhoz kapcsoljuk, mert Krisztus mindhalálig való engedelmességére emlékeztetnek. A mindenható Isten szolgai formában a vétkes ember helyére áll, mert csak Isten hordozhatja bűn elleni haragját.

De itt hová kössük a prófétai szót? Itt még a gyógyítások és csodás áradásában, az üdvösségügy nyitányán vagyunk, mikor még csak sejtelmek lehetnek, hogy Jézus a messiás. Igen, hozzá kell menni, hozzá kell vinni a beteget, őt kell kérlelni - uram, csak egy szót szólj, és meggyógyul az én szolgám - , sőt, elég a köpenye szegélyébe belekapaszkodni és biztos a gyógyulás. Igen, nála a vigasztalás, nála a gyógyulás, nála az erő, nála a jövő, de mindennek a bizonyosságnak most meg csak a kezdetén vagyunk. Máté evangélista máris ide illeszti a talányos prófétai szót. Mintha azt akarná mondani, hogy amit Ézsaiás próféta megjövendölt, az nemcsak Jézus passiójára tartozik. Azt először Jézus szavaiból sejthetjük, amikor ő maga jövendöl szenvedéseiről és feltámadásáról a tanítványoknak. És aztán ezt magyarázza a feltámadott Jézus az emmausi tanítványoknak.

De miért illeszti ide az evangélista? Azért, mert a gyógyítás sokkal több annál, amit mi éppen a szenvedésünk pillanatában remélünk. Csak az eszünkkel szoktuk tudni, hogy a betegség pszichoszomatikus természetű. Olykor meg is érezzük a testi-lelki nyomorúságok összefüggését, de leginkább csak az eszünkkel tudjuk, mint valami leckét, amit megtanultunk. Jézus gyógyításaiból és szolgálatából azonban kiderül, hogy a gyógyításnak is van terhe. A másikat gyógyítani azt jelenti, hogy magamra veszem a a szenvedő ember terheit. „Magára vette erőtlenségeinket, hordozta betegségünket” - mondja a próféta. Jézus meglátja, megszánja és kéretlenül is gyógyítja a betegeket, táplálja az éhezőt, befogadja a kiközösítettet. Gyógyító ujjával a szív legtitkosabb pontjáig is elér. Van, amit mi senkinek nem tudunk megvallani, még magunknak sem, és egész életünkkel rejtegetjük. Csak takargatjuk, csak helyi érzéstelenítést alkalmazunk, és búfelejtőkhöz meg fájdalom-mulatókhoz folyamodunk. Jézus egy szóval, egy érintéssel feltárja és meggyógyítja. Ilyen az igazi orvos, mondhatnánk! Eszményi. Így látjuk őt: egy kedves, erős, mosolygós bácsi, akitől nem kell félni, hipp-hopp, és már meg is gyógyultunk. A próféta egészen másképpen látja. Jézus terheket hordoz, mikor gyógyít. Mert gyógyítása nemcsak fizikai, szellemi dimenziókat nyit meg, hanem a legmélyebb dimenziót is feltárja - ez pedig a spirituális, a lelki dimenzió. A Heidelbergi Káté, az apostoli hitvalláshoz kapcsolódva fölteszi a kérdést, hogy mit jelent az, hogy Jézus szenvedett? A felelet: Jézus földi szolgálatának minden napján, különösen pedig annak végén, testében és lelkében elhordozta Istennek az emberi nemzetség bűne miatti haragját. Jézus elhordozza Isten haragjának súlyát. Jézus, a gyógyító, leveszi rólunk a betegségeinket. Ilyen gyógyító a messiás. Hozzá lehet vinni mindent.

Egy bölcs magyarázó intelmet is fűz ehhez az igéhez, és ezt nekünk is érdemes megfogadni. A gyógyulás, a legkisebb betegségből is, mindig valami nagy fölszabadulás. A gyógyulás látványos dolog, mint amikor leveszik egy kisgyerek lábáról a gipszet, ni-ni, újra láthatja egészségesen, gyógyultan a lábát. A gyógyulás mindig valami nagyszerűség. De ahogy itt Jézus előttünk áll, ez arra tnaítja az anyaszentegyházat is, hogy a gyógyulás látványos elemei mellett, a nem látványos, sőt ijesztő vonatkozást is szemlélnünk kell. Vagyis soha ne szűnjünk meg betegekért imádkozni. Végig veszem az agyamban az összes rokonomat, és egy beteget sem találok köztük (hálát adok, Uram, a mi famíliánkban mindenki makkegészséges!). De betegekért imádkoznom kell. Még ebben az esetben is. Imádkozni kell ismert és ismeretlen betegekért, gyógyulást remélőkért és szabadulásra várókért. S még inkább, Jézushoz mindent oda lehet vinni.

Nemrégiben valakivel beszélgettem és arra buzdítottam, hogy vasárnap, ha a templomba megy, ne felejtse el, hogy vasárnap a feltámadás ünnepe. Az a gyógyító Jézus támadt fel, aki mindhalálig engedelmes volt és elhordozta Isten bűn elleni haragját, engedelmes volt, és ezért Isten fölmagasztalta őt, föltámasztotta őt és olyan nevet adott neki, amely minden nép fölött való (Filippi le3vél 2. rész). Igen, igen, vasárnap igyekszem majd félretenni minden árnyékot, sötét és homályos gondolatot, félretolni bajt és nyomorúságot, és így menni a templomba. De inkább azt kellett volna mondanom, részben már erre az igére is gondolva, hogy ne így, hanem mindenestől menj, és vidd oda egészen magadat! Viheted ragyogó, csillogó tekintetedet, viheted örömeidet, viheted ujjongásodat, de ez lehet, hogy csak fele az életednek, vagy a negyede, vagy csak egy pillanata. Mindenestől, ahogy vagy, amiben vagy, amiből gyógyulni kellene, amiből gyógyulni szeretnél, és amiről nem is tudod, hogy az a te bajod - ezekkel együtt menj - te magad menj! Azt mondja Máté evangélista, hogy az est beálltával is vittek Jézushoz sok ördöngöst, és ő egy szóval kiűzte a tisztátalan lelkeket, és meggyógyított minden beteget, hogy beteljesedjék, amit a próféta mondott, így szólván: ő vette el minden erőtlenségünket, és ő hordozta minden betegségünket. Az evangélista egyetlen napot állít elénk, kora reggeltől késő estig. Egy nap. Jézusnak minden napja ilyen nap volt. Nekünk pedig, ahogy hallottuk, a keresztség szereztetési igéjében, azt ígéri: veletek vagyok minden nap a világ végezetéig, hogy minden napunk az ő napja legyen. Ámen.