Hit által

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Újesztendő első napján (régi szóval: kiskarácsonyban) mindig meggyarapodnak a jövőbelátás iránti késztetések. Olykor persze ezeket elütjük tréfával. Máskor semmitérő szokásokat elevenítenek, tudva, hogy inkább csak az óesztendő búcsúztatásának és az újesztendőbe való átlépésnek időtöltései ezek. Mégis, azt hiszem, a szívünk mélyén ott van valami olthatatlan vágy a holnap ismerete iránt. Talán ez is az egyik magyarázata, hogy ilyenkor erős vonalat húzunk, ha nem másként, akkor a kalendárium szerint, és a mögöttünk levő esztendőt átadjuk a múltnak. Igen, megőrizzük belőle az áldásokat, az emlékeket, a tanulságokat, ám az esztendő első napján még Isten igéjét is a magunk jövendője felől faggatjuk.  S ez a jó szokás, mert Isten igéje mindig abszolút jövő. Vegyük hát, testvérek, most 2016 első napján ezt az erős kifejezést a Zsidókhoz írt levél 11. részéből, ahol folytonosan ezt olvassuk: hit által. Nos, mit látunk hit által ez esztendő első napján?

A levél nagy és híres fejezetét olvassuk most, ezt a címet adták neki régiek: a hit hősei –, így szoktuk a 11. részben foglaltakat besummázni, ámbár meg kell állapítanunk azt is, hogy valóban, vannak itt hősök, de vannak mások is, akik nem esnek ebbe a kategóriába. A 11. rész ugyanis az előző résznek a végét folytatja, hadd olvassam fel: „az igaz pedig hitből él, és aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem, de mi nem vagyunk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” Hit. A hit hőseinek történeteit olvasva, röviden Ábeltől Mózesig, Mózestől a prófétáig, a próféták után pedig az Isten Messiását, a Krisztusra várókkal folytatva, azt vesszük észre, hogy egyik történet sem egyforma. Pontosabban egyikük története sem egyforma. Az egyik győz, a másik szenved, az egyik gyógyít, a másik elhordozza a betegséget, az egyik országot alapít, a másik száműzetésbe megy. Az egyik épít, a másik újraépít, az egyik otthonra talál, a másik bujdosik. De mindegyikükre nézve azt mondja, hogy ők (akikre nem volt méltó e világ). „noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéreteket, mivel az Isten mifelőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak.” A hitnek tehát, vagy ennek a kifejezésnek, hogy „hit által”, van egy hosszú története,  és ez a hosszú történet folytonos.

Még egyszer mondom: a győzteseket, a szenvedőket, a gyógyítókat a betegséget elhordozókat, az országalapítókat, a foglyokat, az építőket, az újraépítőket, az otthont találókat és a bujdosókat, egyszóval: mindannyiukat úgy mutatja meg ebben a hosszú és szakadatlan sorban, mint akik sem együtt, sem külön-külön nem jutottak az ígéret teljességére, hogy nélkülünk tökéletességre ne jussanak. Mintha a hit hősei valami udvarias gesztus tettek volna – ha szabad ezt a kifejezést használni; a régiek, Ábeltől Mózesig, Mózestől Józsuén át a prófétákig, a szent királyokig mind, amikor az üdvösségre elérkeztek, megtorpantak, bevárják a később érkezőket. Vagyis minket. Mert így akarta Isten is, hogy nélkülünk ők tökéletességre ne jussanak. Ők azok a bizonyságok, akik megelőztek és mégsem előznek meg minket, ne csüggedjünk hát, ne hátráljunk meg: mert aki meghátrál, azt megveti az én lelkem – mondja az Úr prófétája. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk.

Most hadd emeljem ki ebből a csodálatos sorból Mózest. Mózesről azt mondja a Zsidókhoz írt levélnek ez a szakasza, hogy többre tartotta a Krisztus gyalázatát, mint Egyiptomnak minden kincsét. Inkább választotta az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek minden múlandó gyönyörűségét. Ez azt jelenti, hogy a hitben döntés van. Amikor azt mondja Pál apostol, azt mondja Péter is, és János apostol is, s azt mondja a mi Urunk Krisztusunk, és azt mondják a próféták is, hogy: hit által..., az igaz pedig hit által fog élni. vagyis, hogy minden, ami lényeges, hitből történik, akkor azt is kimondják, hogy a hitben egy döntés van. Ahogy Mózesről halljuk ezt. Hit által tiltakozott Mózes, mikor felnövekedett, hogy a fáraó lánya fiának mondják. Tiltakozott. A tiltakozás mögött döntés van. Mózes, a vízből kimentett, akit a fáraó leánya talált meg, magához vette, felnevelte, hercegi rangra emelte, s szép és nagyszerű karrier állt előtte, mégis tiltakozott. Tehát döntött. Nem a fáraó leánya gyermeke, hanem Ábrahám, Izsák és Jákob népének a fia. Aztán, , inkább választotta az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét. Ez is döntés, s vállalja e döntésének a konzekvenciáit. Mert itt más és más dolgokról van szó. Egyrészt, időnként az ember önkénytelenül is dönt, választ, mint tette Mózes. Kijelentette: ő: nem a fáraó lánya gyermeke, hanem Isten népéhez tartozik. Ez a döntés lehet egy benyomás következménye, lehet egy hirtelen érzelmi viharnak a következménye, lehet egy olyan felismerés következménye, amit előre aligha tudunk kiszámítani. De aztán kell még egyet, egy másikat is dönteni: inkább választotta az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét. Ez is egy döntés. Aztán arról is beszél a levél, hogy újra döntenie kellett Mózesnek: Egyiptom kincseinél nagyobb gazdaságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett. Hit által hagyta oda Egyiptomot, nem félvén a fáraó haragjától, mert erősszívű volt, mintha látta volna a láthatatlant. Ez is egy döntés: Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagság a Krisztus gyalázata. Továbbá, hit által hagyta ott Egyiptomot, nem félvén a király haragjától.

Amikor tehát azt mondjuk, hogy: „hit által”, akkor megnyílik előttünk egy út és ezen az úton újra meg újra döntéseket kell hoznunk. Erről beszél véges-végig a Zsidókhoz írt levél. Azt mondja, hogy ti, akik meghallottátok az evangéliumot, ti, akik elfogadtátok az Úr Jézus Krisztust, ti, akik az Ő szentelményét örökségbe megkaptátok, ti, akik magatokhoz öleltétek a boldog istengyermekséget, hogy ugyanis Isten fölvett benneteket választott népe körébe, ti, akik csodálatos ígéreteket kaptatok Istentől,  – meg ne lankadjatok! Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményesítsétek szíveteket, mint egykor a nép a pusztában a megkeményedés napján. Meg ne hátráljatok, ne hagyjátok, hogy elsodorjanak benneteket! Vagyis a hit történetet indít el, és ez a történet nem kaptafára való történet! Hadd hirdessem ezt most ennek az esztendőnek első napján, úgy, ahogy a hit hőseinél láttuk. Most éppen Mózest emeltem ki. De Ábel becsesebb áldozatot vitt. Ábrahám elindult és nem tudta, hogy hová megy. Sára hitben fogadta el az ígéretet, hogy gyermeke lesz, noha már vénkorú volt. Józsué hit által győzött le országokat. A próféták hit által hirdették Isten igazságát, vállalták a terheket, az üldöztetést, a nyomorúságot. Mások hit által lettek földönfutóvá, mások hit által nyerték vissza halottaikat. Mindegyik történet más és más, de mindegyik történetben ott van ugyanaz, amit itt hallunk: hit által. S ilyen egyszerű a mi döntésünk, mint Mózesé: gyalázat vagy Egyiptom kincsei; egész pontosan a Krisztus gyalázata vagy Egyiptom kincsei.

Erről is kell néhány szót szólni, mert ez úgy tűnhet, mint ha Mózes számára csak egy egyszerű döntés lett volna az egész, hogy ti. hova tartozik, melyik népet választja. Ám a Biblia nyelvén, különösen a prófétáknál, Egyiptom mindig a halállal, a bűnnel, a fogsággal, az Istentől való elszakítottsággal, az ítélettel egyenlő. Pedig, lám,  Egyiptom sokat kínál. Ott volt Mózesnek is Egyiptomnak minden kincse, minden gazdagsága, minden tekintélye, minden dicsősége, és Mózes inkább a Krisztus gyalázatát választotta. Ez is sajátos szó itt: gyalázat. Ezt a szót halljuk újra meg újra, amikor Krisztus passiótörténetét olvassuk. Krisztus szenvedéseihez tartozik a gyalázat, s általában is az erőtelen kigúnyolását jelenti. Éppen azt, amikor valaki legyőzi az ellenfelét és kigúnyolja, vagy amikor elnyomják a szegényt, vagy a tehetetlen embert. Sőt, az egész Újszövetségben is csak kétféle vonzatban találkozunk e szóval. Még egyszer, s leginkább a passiótörténetben, amikor Krisztust gúnyolják. Így mondják az evangélisták: és elkezdték Őt gyalázni... A másik vonatkozás pedig az, amit Jézus a Hegyi beszédben mond: boldogok vagytok, hogyha szidalmaznak és gyaláznak titeket az én nevemért. És erre mondja Péter apostol is levelében: boldogok vagytok, ha Krisztusért gyaláznak benneteket.

Olyan korban élünk, amikor az európai ember szorongva hallgatja a híreket, hogy már itt, egészen közel gyalázzák és üldözik a Krisztus követőit.. Senki nem lehet biztos afelől, hogy a 2016-os esztendő itt Európában a keresztyének számára olyan békés, nyugodt és boldog esztendő lesz majd, mint a tavalyi, s nem fognak a Krisztusért, a Krisztus neve megvallásáért, a Krisztus követéséért szenvedni. Krisztus követőinek fel kell készülniük erre is, döntést kell hozniuk, inkább választva a Krisztus gyalázatát, mint a bűnnek ideig-óráig való gazdagságát.

A kérdés mostmár az, hogy miért mondja ilyen bátran a Zsidókhoz írt levél, hogy Mózes Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartotta a Krisztus gyalázatát? Hát honnan tudott bármit is Mózes a Krisztus gyalázatáról? Miért mondja ezt ilyen egyenesen a levélíró? Igen, odateszi, hogy látta a láthatatlant, és ha komolyan vesszük a Kolossé levél szavát, amely azt mondja, hogy Krisztus a láthatatlan Istennek a képmása, akkor ez így van. Igaz az is, hogy az Ószövetség összes áldozata, szertartása, egész törvényi rendje előzetes kiábrázolása volt a Messiásnak. Igaz az is, ahogy a régi írásmagyarázók, Szent Ágoston, Aquinói Tamás, Kálvin és a többiek mondják, hogy  a régiek azért ismerték Krisztust, mert Krisztus benne van az Ószövetségben. Mégsem tudjuk ezt ilyen közvetlen magyarázattal tudomásul venni. Leginkább azt kell mondanunk, hogy azért ismerte Mózes Krisztust és azért választotta a Krisztus gyalázatát, mert Krisztusé volt Istennek az a szabadítása, az a kegyelme, az az irgalma, az a szeretete és mögötte az öröklét valósága, amit Mózes megízlelt. Erre vágyakoztak a régiek, erre nézve nyertek ígéretet, ez a forrása annak, hogy mindegyikük másképp és másképp élt, de hit által vitték véghez útjukat, annak az erejében, hogy mintegy szempillantásra beleláttak a láthatatlanba. És a láthatatlanban megláttak egy másik döntést, az Isten döntését.

Hadd hirdessem most, ennek az esztendőnek az első napján ezt a döntést. Isten döntését. Nekünk, akik hitben járunk, és Krisztus követői vagyunk és döntéseket kell hoznunk, meglehet, nehéz és súlyos döntéseket kell hoznunk majd a ránk következő esztendőben: döntést kell hoznunk Krisztus mellett és inkább választanunk kell a Krisztus gyalázatát, az ad erőt ehhez, hogy beletekinthetünk a láthatatlanba. Abban pedig egy isteni döntést látunk.

Azt olvassuk a mai ószövetségi szakaszban Ézsaiás próféta könyvében (14. rész), hogy Isten bizonyosan megtartja az ő Izraelét. Ezt a próféta a legsúlyosabb történelmi dráma kellős közepette mondja. Boldog bizonysága van: Isten döntött, Isten öröktől döntött, Isten az övéi mellett döntött. Vagyis: Isten döntött Ábel mellett, Isten döntött Ábrahám mellett, Isten döntött Sára mellett, Isten döntött Mózes mellett, Józsué mellett, a próféták mellett, a szent királyok mellett. Döntött és ez a döntés alapozhatja meg minden döntésünket: Krisztusban döntött. Őbenne, Őáltala és Őérette vannak mindenek – mondja megint a Kolossé levél. Őbenne választattunk ki – mondja az Efézusi levél. Őbenne ragyogtatta fel Isten örökérvényűen üdvakaratát. Ezért, amikor arra buzdít bennünket a levél, hogy hit által mi magunk is fussuk meg az előttünk levő küzdőteret, s nézzünk a hitnek kezdőjére és bevégzőjére, a mi Urunk Jézus Krisztusunkra, merítsünk bátorságot és erőt a bizonyságok fellegéből, akik előttünk jártak,  – akkor mindezt erre a mindent megalapozó isteni döntésre építi. Igen, a régiek is ismerték Krisztust, ismerték és ízlelték a megváltás ígéretét és annak minden erejét. Ismerték és szerették az irgalmas Istent, és itt a jószerencse és a balszerencse, a siker és a kudarc világában, egyszóval, a múlandóságok világában ismerték az Örökkévaló hatalmát és erejét. Ezért a régiek döntése is Krisztus volt. Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy fáraó leánya fiának mondják, inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét, Egyiptom kincseinél nagyobb gazdaságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert megjutalmazására tekintett. Egyiptom miden kincse, e világ minden gazdagsága, e világ minden ígérete semmi a Krisztus gyalázatához képest.

Mert a Krisztus gyalázatán, a Krisztus szenvedésén, a Krisztus halálán, a Krisztus eltemettetésén s majd az Ő feltámadásán keresztül nyílott meg számunkra az út az új életbe, a feltámadásba, az örökkévalóságba. A kereszt mindig többet ér, mint e világ bármilyen hívsága, a Krisztussal való együttnyomorgás többet ér, mint e világ minden dicsérete. Mert a világ a múlandók alá van rekesztve. E világ az, ami elmúlik, Krisztus az, aki megmarad.

Hadd buzdítsak hát testvérek bátran, szeretettel, nagy buzgalommal mindenkit ennek az esztendőnek első napján ezzel az Igével: hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy fáraó leánya fiának mondják, inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek múlandó gyönyörűségét, Egyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert megjutalmazásra tekintett. Döntenünk kell, de nem nehéz döntenünk, mert Isten már döntött mellettünk a Krisztusban. Ámen

Imádkozzunk: Hadd kezdjük, Mennyei Atyánk, ezt az esztendőt is a Jézus Krisztusba vetett hittel, mert tudjuk, hogy ebben a hitben van elrejtve örök mennyei bölcsességed, ez a hit a forrása minden megtartó erőnek, ebből a hitből táplálkozik megújulásunk és egész életünk, és ez a hit tárja fel számunkra az örökkévalónak a teljességét, minden gazdag ígéretedet, üdvösségedet, örökkévaló szeretetedet. Kérünk, Mennyei Atyánk, ennek az esztendőnek első napján, áldd meg és őrizd meg mindazokat, akik az Úr Jézus követői, nevének megvallói; különösen azokat hozzuk most Eléd, akik e világon üldöztetést szenvednek a Krisztusba vetett hitükért, akik Egyiptom minden kincsénél drágábbnak, értékesebbnek tartják a Krisztus gyalázatát, akik inkább választják a népeddel való együttnyomorgást, mint a bűnnek, e világnak ideid-óráig való gazdagságát és dicsőségét. Áldd meg, Urunk, és őrizd meg mindazokat, akik a drága evangéliumot hirdetik szerte az egész világon, akik a misszió ügyében járnak és a Krisztus nevét hirdetik, gyülekezetet gyűjtenek egybe Szentlelked erejében és országodat akarják építeni, hogy a Krisztus neve ismeretes legyen minden ember előtt.

Álld meg elhívott népedet, Urunk, bárhol is éljen e világon. Álld meg és őrizd meg nyomorúságai közepette. És  áldd meg akkor is, ha szép napokat lát, ha békés ideje van, hogy hálatelt szívvel dicsőítsen és magasztaljon Téged ezért. Könyörgünk, Urunk, az egész világért! Annyi háborúság, nyomorúság, hadakozás, iszonyat és pusztulás van e mai világban is! Hozz békességet, teremts igazságosságot, elégítsd meg a szűkölködőket, tartóztasd fel a hatalmaskodókat, az uraskodókat, a másokat elnyomókat. Kérünk, Urunk, minden betegért, szenvedőért, nyomorgóért, elesettért, fájdalmakat hordozóért. Gyógyító szeretetedet, irgalmasságodat, hűségedet terjeszd ki reájuk.

Kérünk, Urunk, nemzetünkért, a magyar nemzetért, itt, határaink között és szerte a világon, szétszórtságban. Add,  Urunk, hogy ez a megkeményedett szívű, önmagának élő, önmagához hajló nép Krisztushoz térhessen, Benne megismerhesse azt, ami jó, örökkévaló, igaz, tiszta, méltó a követésre, hogy megmaradjon, megmenekedjen, megújuljon, hogy dicsőséged felragyoghasson rajta. És magunkért is kérünk, Urunk, akik ezen a napon, most ezen az órán együtt vagyunk a Te szent hajlékodban. Kérünk, hassa át szívünket, életünket, a Te megbátorító Igéd. Hívj bennünket Szentlelked hatalma által élő és igaz hitre. Erősítsd meg a Jézus Krisztus mellett való döntésünket azzal is, hogy most szent asztalodnál a kenyérrel és a borral, a mi Urunk Jézus Krisztusunk megtört testének, kiontott vérének szent jegyeivel buzdítasz, táplálsz, erősítesz és megújítasz bennünket. Kérünk Urunk, legyen számodra kedves a mi könyörgésünk, hiszen a mi Urunk, Jézus Krisztusunk nevében jövünk Hozzád és kérünk, hallgass meg bennünket, könyörülj meg rajtunk.
Ámen