Hiszek – 11 Szentlélek

Imádkozzunk: Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által!

Köszönjük neked ez esztendő első vasárnapját itt a gyülekezet közösségében. Köszönjük, hogy Lelked erejében ma is idehoztál, hogy igazságban és szentségben formálj minket. Köszönjük, hogy van szavad hozzánk. Mi is el akarunk mondani neked mindent. Örömünket sok-sok áldásodért, hálánkat a gyógyulásokért, hogy reád alapozhatjuk reményünket, hogy nem tagadtad meg munkánktól annak gyümölcseit, hogy országunk és otthonunk békességet láthat, - mindenek felett Krisztusban adott nagy-nagy kegyelmedért magasztalunk, - köszönjük az új élet és az üdvösség ajándékát. Szeretnénk egész életünkkel hálásak lenni ezért Neked – ezért kérünk, áraszd ki reánk irgalmadat, mert bűneink, restségünk, kétségeink, kicsinyhitűségünk erőt vesz rajtunk, eltávolít minket Tőled. Töröld el vétkeinket, és újíts meg minket szent akaratod szerint. Adj Szentlelked ajándékából bőséggel, hogy amit ma szívünknek mondasz, az bennünk gyökeret verjen, és gyümölcsöt teremjen. S nekem is, Atyám, adj Lelkedből bátorságot, hogy igédet igazán szóljam,  - arra most magamat, szívemet, lelkemet, számat Neked felajánljam. És add, hogy buzgó szívvel higgyem: akinek és amikor te akarod, Igédet megadod, és akinek és amikor akarod, annak szívét Lelkeddel megérinted. Add meg nekem, és add meg nekünk, - hogy miénk lehessen áldásod. Krisztusért kérünk, hallgass meg minket.
Ámen

Szeretett gyülekezet, Kedves testvérek!

Mivel a mai napon istentiszteletünket közvetíti a Kossuth rádió, engedjétek meg, hogy a szélesebb körben most néhány szóban, röviden elmondjam a rádióhallgatók kedvéért, hogy milyen vezérfonal szerint olvassuk és magyarázzuk az igét gyülekezetünkben, immár hónapok óta. Tavaly ősszel kezdtünk hozzá, hogy az Apostoli Hitvallás – egyszerűbb nevén: a Hiszekegy – alapján elmélyítsük hitünk sarkalatos tételeit. Így vasárnapról-vasárnapra az Apostoli Hitvallás egy-egy cikkelyét vettük, - de nemcsak azt néztük az Ige fényében, hogy mit mondunk, mit jelent Hitvallás egy-egy cikkelye, amikor keresztelőkor, konfirmáción, úrvacsorázáskor, temetésen, és még sok más alkalommal elmondjuk, sőt olykor elimádkozzuk. Aztán nemcsak arra figyeltünk, hogy milyen helyzetekben válik elkerülhetetlenné a hitünk megvallása – például, ha ilyen módon tudunk mi, keresztyének egymással közösséget teremteni, vagy ha hitvitánk van, vagy ha számot kell adnunk mások előtt hitünkről és reményünkről. A leginkább mégis mindig azon ámultunk, hogy mi teszi lehetővé azokat a nagy felismeréseket, a hitigazságok belátását, melyeket az Apostoli Hitvallás foglal egybe.

Ma a Hiszekegynek ez a cikkelye irányítja gondolatainkat: Hiszek Szentlélekben. És ma is mindhárom kérdésre tekintettel leszünk. Tehát először arra figyelünk, hogy mit mondunk, amikor megvalljuk: hiszek Szentlélekben, másodszor, hogy mikor kell ezt mondanunk, és harmadszor: mi teszi lehetővé, hogy Isten nagy titkába belelássunk.

1. Amikor tehát azt mondjuk, hogy hiszek Szentlélekben, akkor hitvallást teszünk arról, hogy a Szentlélek Isten. A keresztyén hit elsődlegesen istenhit. És azzal, hogy Istent Léleknek valljuk, azzal mindenek előtt mondjuk ki, hogy Isten: életadó hatalom. Az isteni Lélek mint élet árad ki és jár át mindent. Isten él! És ez el is dönti a vitát, hogy helyes-e a bibliai megnevezést: Szent Lélek – új módi szerint Szent Szellem-nek mondani? A vitának, elismerem, van alapja, és pedig az, hogy a bibliai nyelvek több szóval is képesek kifejezni a titokzatos isteni személy, a Szentlélek nevét. Ehhez aztán még hozzájön a nyugati szellem-filozófiák hatása, és máris sokan oktatnak minket: úgy lenne helyes, ha Szentlélek helyett Szent Szellemet mondanánk. De ez nem helyes, csak szellemes – a szellem ugyanis elvontságot jelöl, s nem mintha Isten ne tudna filozofálni, de ami absztrakt, az nem mindig az élettel, hanem inkább a semmivel határos. De Isten él. És mi boldogan elmondjuk ezzel azt is, hogy Isten nem szép emlék, nem elvont gondolat, nem lábjegyzet a történelemhez, nem sejtelem a világban tájékozódó ember szívében, nem költői felsóhajtás, nem minden jónak szótári gyűjtőneve, - hanem élet. S amíg átjár minket Isten Lelkének hatalma, addig van valósággal közösségünk Istennel, - akkor tehát közünk van az élethez. Isten a maga Lelkét lehelte az emberbe. Igen, az ember olyan Isten nélkül, mint a fuldokló, akit vízből mentettek, de már-már halott, hacsak valaki újra nem éleszti. Isten nélkül a semmibe fulladunk.

E hitünk megvallásával kimondjuk azt is, hogy a Szentlélek a szeretet köteléke is, - mert csak Isten által tudunk szeretni, viszont, Isten Lelke erőterében nem tudunk mást, csak szeretni. Pár éve jelent meg magyar fordításban egy népszerű és sokat olvasott könyv a keresztyén hit alapvető kérdéseiről. Ebben az angol szerző keresetlen szavakkal azt mondja, hogy a Szentháromság személyei közül a Szentlélek az, akivel régen meglehetősen mostohán bántak a teológusok – mert míg az Atyáról és a Fiúról sokat töprengtek, vitatkoztak, tanítottak, addig a Szentlélek, mint afféle hamupipőke sosem került sorra. Ezt egy 21. századi teológus írja. Ám az az igazság, hogy leszámítva a hamupipőkés hasonlatot, ezt a panaszt már Augustinus egyházatya is leírta. Nem a maiak kezdték tehát a töprengést, hanem a régiek is sokat elmélkedtek azon, hogy mit jelent ez a tömör hitvallási tétel – hiszek Szentlélekben -, csak így magában, szinte pusztán magában, főleg ha az teremtésről és a megváltásról szóló hosszabb cikkelyeket nézzük. Én nem szeretnék olyan szigorú lenni, mint volt Augustinus vagy a mai teológusok. Úgy vélem, ők is inkább csodálkoztak, mintsem méltatlankodtak. Mert a legegyszerűbben azt tudjuk mondani – hogy az isteni Lélek teszi valóságossá, teljessé Isten dicsőséges szeretetét  - személyesen bennem bűnbocsánat, újjászülés, megszentelés, új élet által, az emberi közösségben pedig az egyház eleven valóságában és szent életfolytatás által. Ha úgy érezzük, hogy keveset beszéltünk a Szentlélekről, azt először is mindig múlt időben mondjuk: keveset beszéltünk, és azért érezzük ezt, mert a Szentlélek mindig új. Bár én még a földön vagyok, de reményem már a mennyben van – bár még sóhajtozom a bűn rontotta élet terhei alatt, de szívemben már az új élet éneke zeng, bár én még a halál közelében járok, s annyi teher nyom, hogy szinte kívánom is az elmúlást, de leginkább azt kívánom, hogy odasorakozhassam azok közé, akik közt Krisztus az első, a feltámadott. A Lélek old bele teljesen Isten szeretetébe – ő, a Szentlélek: a szeretet Lelke. A szeretetben semmi sem régi.

S kimondjuk azt is, hogy a Szentlélek, akiben hiszünk, a józanság Lelke.  Az apostol olyan kifejezést alkalmaz itt, amikor fiatal munkatársát, Timótheust buzdítja, mellyel nemcsak egy fiatalembert lehet inteni, figyelmeztetni, meg kell is talán, hiszen a fiatalok hajlamosak a kapkodásra. Ezzel a szóval: józanság - inkább életünk nagy kérdéseinek megoldását jelezzük. Ahol ugyanis azt látjuk, hogy az ember gőgből alázatba jut, önhittségéből igazi léthez érkezik, és megfordítva: ahol restségből igyekezetre lép, csüggedésből pedig reményre ébred, ahol az ember képes betölteni isteni hivatását – ott van a józanság. Ott minden áthat a józanság Lelke, aki a mértéklet, a rend, a békesség, a bölcsesség Lelke.  Hiszünk ebben a Lélekben – s imádkozunk is szüntelen: jövel, teremtő Szentlélek!

2. De mikor kell ezt megvallanunk? Hol és mikor támad olyan helyzet, mely szinte szánkra kényszeríti, amit a szívünkben hordozunk?  Mindjárt most ennek az esztendőnek első vasárnapján itt van ez a helyzet. Most mindjárt, amikor érkezik sokféle józanodás – de persze nem a Lélektől, és nem is Lélek szerint. Mert számos józanodása van az embernek, de éppen ezek közt, mi több ezekkel szemben – hangsúlyozom –, ezekkel szemben segít meg az erőnek, szeretetnek és józanságnak Lelke. Az apostol egy fiatalembert buzdít és józanít, és éppen azért, mert sokféle módon kellett józanodnia – de ha a Lélek józanságát elvéti, akkor minden megfontolása gyávaságra sarkallja (gyávaság: éppen ezt jelenti itt a félelem szó – azt, amikor félelem bénít valakit). Fiatal volt – könnyen letorkolták tapasztalatlansága miatt. Mentora, a nagy apostol börtönből írja levelét, üldözést szenved a Krisztus evangéliuma miatt – rettentő hír ez.  Mégis, emlékeztetlek – így kezdődik ez a börtönből írt levél - , emlékeztetlek (intelek), hogy gerjeszd fel Isten kegyelmi ajándékát, ne engedd kihunyni az áldás parazsát, hanem éppen ellenkezőleg lobbantsd azt eleven lángra. Mi ez a félelem, mely ellen az apostol beszél? Ez a félelem halálosan józanít – pontosabban szólva: rosszít! Kiábrándít, reménytelenné tesz, gyávát csinál az emberből. A megfontolás az oka? – ahogy Shakespeare mondja: „A megfontolás mindönkből gyávát csinál.” S erre utal már az antik drámaíró, Szophoklész is: a gondolat gyáva félelmet kelt. És szégyent ébreszt.  Mennyi-mennyi mindent kívántuk tegnapelőtt este, vagy éppen még tegnap reggel – új évre, új időre való mind. De talán ma már reggelre kelve uralkodni kezdett rajtunk a megfontolás – halljuk a hírt, hogy keresztyéneket üldöznek sok helyt a világban hitükért, halljuk, hogy akire tekintélyként néztünk, megbukott, és erkölcsi hitele elveszett, látjuk, hogy sok szép álomházat építettünk, de elolvad mind, mint  a jégcsap, ha rásüt a nap.  Azt tartják, hogy akit nagy dráma ér, órák alatt megőszül. Jaj, hogy tud az ember egy perc alatt szkeptikussá lenni?! S  mellé, még idézgetni is cinikusan a költőt: hogy ez a kétszer-kettő józansága! De nem! Hanem ahogy Lutherrel mondották sokan a régiek: Spiritus Sanctus non est scepticus.  „A Szentlélek nem szkeptikus, és nem ír a szívünkbe kétségeket és vélekedéseket, hanem inkább bizonyságokat, melyek erősebbek, mint maga az élet és minden tapasztalás!” Ahol a Lélek ereje és szeretete áthatja az embert, éppen ott következik az igazi nagy józanodás – kétséggel, cinizmussal, szkepszissel – gyávasággal szemben. A gyáva mindig a kétségeivel érvel. „Oroszlán van kint az utcán, mondja a rest” – idézzük csak a Példabeszédeket (Példb. 22:13). De akit megajándékozott Isten – márpedig a Szentlélek: ajándék, Isten önajándéka – tehát akit megajándékozott Isten, az éppen a Lélek erejében tartja meg azt, ami jó, mondja el azt, ami igaz, teljesíti azt, ami szép.

Hadd hirdessem hát nektek ezen a mai napon a Szentlélek józanító jóságát minden rosszal szemben, hadd hirdessem a megerősítő isteni erőt minden félelemmel szemben, hadd dicsőítsem a szeretetet, mely minden elveszést feltartóztat – nézzétek, mondom az apostollal: Isten megtartott minket, szent hívással meghívott örök életre, kegyelmet adott nekünk Krisztusban minden időknek előtte, most pedig meg is mutatta, mert Krisztusban eltörölte a halált, világosságra hozta az életet és halhatatlanságot. Lám, vallanunk kell: hiszek Szentlélekben – mert így gerjesztjük fel a kegyelem lángját, mert így csatlakozunk a világosságra hozott élethez, így tesszük meg az a létmozdulatot, amikor ugyan a megfontolás sötétbe rántana vissza, de mi esendő és töredékes módon hitünket lobbantjuk lángra. Szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk vallást az üdvösségre. (Rm 10:10)

Józanság – szó szerint: jól gondolás – mindig jóra gondolás.

Amikor tehát a hitünk megvallásának ez az úgymond, kényszerhelyzete előáll – amikor tehát nem tehetek mást, mint hogy megvallom hitemet, akkor a józanító Szentlélekről vallok – a vigasztalás, az igazság Lelkéről –, aki maga a vallomás Lelke, aki nekünk Szószólónk.

Kétféleképpen is. A Szentlélek a mi védelmezőnk, tehát ügyvédünk, aki helyettünk elmondja a szükséges időben, amit mi nem tudunk elmondani. Mert nem tudjuk mindig elmondani az embereknek, hogy mit hiszünk. Ne aggodalmaskodjatok hát, buzdít Krisztus, a Szentlélek a szükséges órában megadja nektek, akit mondanotok kell. Felfoghatatlan nagy szabadság ez egy olyan világban, ahol minden szavunkért aggódnunk kell, mindent eleve pontosan tudnunk kell, ahol mindenkitől meggyőző szót várunk, és senkinek sem hiszünk.

De nem tudjuk mindig elmondani Istennek sem, hogy mivel van tele a szívünk: kétséggel és kéréssel, bánattal és örömmel, imádsággal és reménykedéssel, rossztól való félelemmel és jónak sejtelmével – de a Szentlélek  fohászkodik helyettünk és értünk, mondja Pál, és kiált a Lélek helyettünk, gyávák helyett: abbá, Atyám! – mert a kimondhatatlan fohászokat mindig a Lélek mondja bennünk. Nagy buzdítás ez nekünk, ennek az évnek a kezdetén.

Nehéz keresztyénnek lenni. Ha csak a szép múltunkat akarjuk elmondani, azonnal a legszebb színpadot kapjuk, ha csak kulturális értékeinket akarjuk megmutatni, rögvest miénk a legszebb múzeum, - de Istenről beszélni veszélyes, ahogy egy orosz keresztyén mondta pár évvel ezelőtt. Ahol Isten neve felhangzik, őrjöngeni kezd az amúgy gyáva értelem, de csalfa mód teszi: hallgat, közönyt mutat, elhallgatja azt, ami lényeges. Milyen nehéz hát nekünk – akik annyiszor meghátráltunk már Krisztus nevének megvallásában – most Isten elé állni, és könyörögni ez esztendő kezdetén – hogy szűnjenek a háborúk (óh, háborút mindig könnyebb kezdeni, mint befejezni!), hogy jusson eledel mindenki asztalára (s ne méricskéljünk senkinek érdemében), hogy ne büntessék, aki anyanyelvén beszél (történetesen, ha magyar), hogy ne kelljen életgondokon tengődnünk, hogy beteg gyógyulást lásson, a gyászoló vigasztalást, hogy a kereső magyar lélek megtalálhassa az örök Istent, hogy békességes és áldott esztendőnk legyen, – óh, van-e bizalmunk Isten elé vinni mindezt? Gerjeszd fel a Lélek ajándékát – az erőt, a szeretetet, a józanságot! –, mert a Lélek kimondja, ami neked kimondhatatlan. Mondanunk kell hát: hiszek Szentlélekben.

3. S végül, testvérek, ámulunk mindegyre, hogy miképpen lehetséges nekünk felismerni Isten nagy titkait! Kortársaink fülét szélhámosok duruzsolják tele, szemüket csillogó-villogó csodafélékkel kápráztatják, a miénket is, mert önmagunk kortársai vagyunk. A lélek éhes és szomjas – igazságot keres. Nehéz keresztyénnek lenni – mondottam az előbb. Igaz. De valósággal az igaz, hogy nagyszerű keresztyénnek lenni. S mi ezt ezzel az egyszerű hitvallással fejezzük ki: hiszek Szentlélekben. Amit eddig elmondottam a Szentlélek nagyszerű hatalmáról, azt egy szóban így is összefoglalhatjuk: a Szentlélekben terem számunkra igazság, vigasztalás, reménység – jó belátás, erő. Sőt, most azt is ki kell mondanunk – és éppen az isteni szeretet kapcsán, hogy a Szentlélek nemcsak terem, hanem teremt. Ami terem, az hosszabb-rövidebb folyamatok eredménye-gyümölcse – ezért utal az apostol Timótheus édesanyjára és nagyanyjára, a drága örökségekre, tapasztalatokra, az érlelődésre, a titkos vezettetésre, ezek mind-mind ott vannak már a mi életünkben is. Amikor pedig józanodunk, meglátjuk ezeket, amikor erőt kapunk, akkor összeszedjük szétszórt erőinket, s hálásak vagyunk, hogy mennyi mindent érlelt már bennünk Isten.

De a Szentlélek teremt is – újat teremt, mindent átformál, összeköti a mennyet és a földet, és bepecsételi szívünkbe Isten dicsőségét. Amikor az Apostoli Hitvallásnak ehhez a tételéhez érünk – hiszek Szentlélekben – egyszerre egybekötve látom az isteni világot és az embert, összekötve látom magamat Krisztusommal - élő hitben.  Igen, a Szentlélek ébreszt bennem hitet, megvilágítja az ige üzenetét, megváltoztatja észjárásomat – mert amik jók, tökéletesek, igazak, szentek, immár ezekről gondolkodom!  -, a Szentlélek formál, hogy olyan legyek, mint Krisztus. Ahol a Lélek ragyog, ott Isten ragyog, ahol a Lélek árad, ott Isten érkezik, ahol a Lélek a szívbe ér, ott vagyunk otthon Istennél – mert a Szentlélek társ az örökkévalóságban. Hogy hiszek – ezt azért mondhatom teljes érvénnyel, mert a Szentlélek ébresztett bennem hitet. Nem lemondó, gyáva félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem a termő és teremtő erő, a megváltó szeretet, és a megszentelő józanság Lelkét – bizony, jövel, jövel, Teremtő Szentlélek!
Ámen

Imádkozzunk: Mennyei Atyánk! Gyáva világból kiáltunk Hozzád. Okoskodással, restséggel, gőggel, cinizmusunkkal félelmek sivatagává tettünk mindent. Olyannyira, hogy mikor szent jelenléted érint minket, akkor is kétkedés és aggodalom tölt el minket! De most így kiáltunk: jöjj hozzánk, ó, jöjj hozzánk, teremtő erőddel! Éltess, mert életünk nélküled a semmi foglya. Erőnk gyengeség, szeretetünk képmutatás, józanságunk beletörődés. Óh, küldd el Lelkedet, s kezdd bennünk is az újat, hogy így kezdjük ezt az új esztendőt. De leginkább az új égért és új földért könyörgünk, melyben igazság lakozik, mely a Te új teremtésed. Könyörgünk minden betegért – gyógyító kegyelmed áraszd rájuk. Könyörgünk a kétségeskedőkért, világosságodat áraszd rájuk, könyörgünk a szegényekért – bőséged ne vond meg tőlük. Könyörgünk a világ népeiért – óh, jöjj hozzánk, s adj békességet a mi időnkben, Urunk, szüntess háborút, gyűlöletet, igazságtalanságot. Könyörgünk az országok elöljáróiért, a törvényhozókért - fordítsd szívüket józanságra és alázatra, mert te az alázatost felmagasztalod, de a kevélyeknek ellen állsz. Magyar népünkért is könyörgünk –  félelmek, csüggedések, gyávaság népe vagyunk, adj már nekünk erőt, békességet,  szeretetet, adj nekünk egyességet, élet szeretetét, méltóságot, adj boldog jövendőt, örök jót! S egyházadért is könyörgünk, álld meg a Krisztus-követőket szerte e világon. Áldd meg anyaszentegyházadat minden gyülekezetében, akárhol is ketten vagy hárman a Krisztus nevében egybegyülekeznek, erőnek, szeretetnek, józanságnak Lelkével – Önmagaddal, örök dicsőségeddel!

Ámen