Hetvenszer hétszer is

Lectio: Zsolt 103, 1-8

Magasztalunk, Mennyei Atyánk, azért a kegyelemért, amely Tenálad bőséges, és megtart bennünket az üdvösség útján. Most is ezért a nagy kegyelemért gyülekeztünk egybe. Mindenekelőtt azért, hogy megkérjük bűnbocsátó irgalmadat, hogy nyisd meg atyai szívedet irántunk és oldozz föl minden terhünk alól. És kérjük, hogy a megújítás erőit is áraszd ki ránk, hogy szent életre jussunk és készek legyünk szív szerint betölteni szereteted törvényét. Igéd teremt bennünk hitet és hitünk vezet hozzád, ezért kérünk Igéd áldásáért, hogy Benned megnyugodjunk, és Veled megbékélve embertársainkkal is. Készíts hát Igéd hallgatására, az úrvacsora közösségére, szenteld meg Lelked által istentiszteletünket. Jézus Krisztusért, aki halálával és feltámadásával igazságot szerzett nekünk, kérünk, hallgasd meg könyörgésünket. Ámen.

Textus: „Akkor odament hozzá Péter, és ezt mondta: Uram, hányszor kell nekem megbocsátanom a testvéremnek, ha vétkezett ellenem? Nemde hétszer? Jézus ezt mondta neki: Nem mondom neked, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer is! Mert hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki számadást akart tartani szolgáival, és amikor nekifogott a számadásnak, elé vitték egyik szolgáját, aki tízezer tálentommal volt adós. Miután pedig nem volt miből megfizesse, megparancsolta az ő ura, hogy adják el őt is, a feleségét is, a gyermekeit is, és mindenét, amije volt, és úgy fizesse meg. Ekkor ez a szolga térdre borult előtte, és könyörgött, mondván: Uram, légy türelemmel hozzám és mindent meg fogok fizetni neked. Az úr pedig megkönyörült ezen a szolgán, felmentette, és a tartozását is elengedte. A szolga pedig eltávozván, találkozott az egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki; és megragadta őt, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! A szolgatársa leborult előtte, és kérte őt, mondván: Légy türelemmel, és mindent megfizetek neked. De ő nem engedett, hanem elment, és börtönbe vettette őt, amíg meg nem adja a tartozást. Amikor pedig a szolgatársai látták, mi történt, nagyon elszomorodtak, és elmentek, és elmondták urának mindazt, ami történt. Akkor az ura magához hívatta őt, és ezt mondta neki: Gonosz szolga, én elengedtem neked minden tartozást, mert könyörögve kértél engem. Nemde neked is könyörülnöd kellett volna szolgatársadon, ahogyan én könyörültem rajtad? És megharagudott az ő ura, és átadta őt a poroszlóknak, amíg vissza nem adja neki mindazt, amivel tartozik. Az én mennyei Atyám is így cselekszik veletek, ha szívből meg nem bocsátjátok testvéreitek vétkeit.” (Máté 18,21-35)

Kedves Testvérek, legelőször azt írtam föl a jegyzeteim közé, hogy Péter apostol nem oktondi kérdést tett föl itt Jézusnak. Merthogy oktondinak tűnik a kérdés: hányszor történhet meg, hogy valaki vétkezik ellenem, én pedig újra meg újra megbocsátok neki? Kiterjesztjük a kérdést így: hányszor történhet meg velem, aki a Jézus követője vagyok, hogy vétkezik énellenem, és én megbocsátok neki? Én keresztyén ember vagyok, és Isten megbocsátásából élek, igen. Na de mégis, hányszor történhet meg velem? Hétszer is meg kell bocsátanom a sérelmet, ami rajtam esett? Jézus azt feleli Péternek: „Nem mondom neked, Péter, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer is.” Továbbá azért nem oktondi kérdés a Péter felvetése, mert az összefüggésekből értjük meg, hogy Péter szívében most nem tudálékosság forog. Máskor valóban megesett, hogy a tanítványok oktondi kérdéseket tettek fel. Amikor egy-egy példázat értelme felől érdeklődnek a tanítványok (Márk 4,13; 7,18), vagy amikor látszólag teljesíthetetlen feladatot kaptak, mint a kenyérszaporítás csodája előtt (Márk 8,17), Jézus mintegy feddőleg fordul feléjük: „hát ti sem értitek?” És, mondhatnánk, hogy Jézus felfokozott válasza: „nem hétszer, hetvenszer hétszer is”, egycsapásra elrendezi a kérdést. Nem kell határt szabni annak, hogy hányszor bocsáthatunk meg. Mégis, néhány körülményt figyelembe kell vennünk, hogy megértsük, Péter nem oktondi kérdést tett fel, hanem sokkal inkább kockázatos kérdést. Mégpedig az életünk egyik legkockázatosabb kérdését. Az előzmények között azt olvassuk, hogy Jézus kifejti: mi lesz a sorsa annak, aki megbotránkoztatja a gyermekeket. Azt mondja, jobb, ha követ kötnek a nyakába és a tengerbe vetik, mert jaj azoknak, akik a kicsinyeket megbotránkoztatják és elzárják előlük az Isten országát. (Mt 18,10) Aztán a kulcsok hatalmával folytatja. Azt mondja a tanítványoknak: „amit megköttök a földön, a mennyben is kötve lesz, és amit megoldotok a földön, az a mennyben is oldva lesz.” (Mt 18,18) Hatalmat ad a tanítványoknak, nem győzni, nem sikert aratni, nem megvalósítani valamit, hanem megbocsátani. Nos, Péter kérdése azért nem oktondi, hanem inkább kockázatos kérdés, mert éppen ennek a Jézustól kapott hatalomnak a természetét firtatja. Meddig terjed az a hatalom, amit Jézus a kulcsok hatalmának nevez? Bár a régi világban nem nagyon használtak olyan formájú  kulcsokat, mint mi, de maradjunk a mai képnél: meddig forgathatom én azt a kulcsot, hogy el ne kopjon, a zárba bele ne törjön, s hogy működjön egyáltalán? És minden esetre jó alkalmazható  az a kulcs? Itt a templomban, a gyülekezeti termekben, a lelkészlakásokban, a cserkészotthonban több mint ötven ajtó van, de mindet egy kis kulccsal ki lehet nyitni. Ez a mesterkulcs. De más épület más ajtajához már nem jó. Mindenféle esetre alkalmazható a megbocsátás ereje? És alkalmazni kell-e mindig? Ezek nem oktondi kérdések, hanem az életünk lényegét érintő kérdések. Mi vagyunk az élő bizonyítékai annak, hogy ha nincs megbocsátás, akkor nincsen élet. Ha nekünk nem bocsátanának meg, már nem lennénk, és ha mi nem bocsátanánk meg másoknak, nemhogy ők nem lennének, hanem mi sem lennénk. Isten megbocsátó, könyörülő irgalmából élünk, ahogy 103. zsoltár a magasztalja szépen az Urat. Mondhatná a zsoltáros Istenről, hogy Ő az ég és a föld teremtője, aki világegyetemeket forgat, és fönntartja a látható és láthatatlan világ hatalmas rendjét. De úgy dicsőíti mint Atyát. Olyan irgalmas az Úr, mint a könyörülő édesapa. Nem feddődik szüntelen, hanem olyan messzire veti tőlünk vétkeinket, amilyen messze van a napkelet a napnyugattól.

És mindjárt föl is tehetjük a kérdést, hogy itt Jézus miért nem az atyai szeretettel példájával válaszol Péternek? Miért nem azt mondja neki: Péter, értem én a kérdésedet, de idézd csak föl zsoltárt! És nem hallottad tőlem eleget a Hegyi Beszédben és más példázatokban, hogy milyen véghetetlen tágas a Mennyei Atya világa, és milyen nagy bizalommal mehetünk Hozzá?! Sőt, ha eltévelyedtünk, Ő maga keres meg bennünket! Lám, Jézus az imént, rövid szóval, elmondta az elveszett juh példázatát is! Illetve a pásztorét, akinek elveszett a százból egy báránya, ő otthagyja a kilencvenkilencet, és  elmegy megkeresni azt az egyet, hogy visszavigye a többi közé. És mindezt a megbocsátás kontextusában mondja el Jézus! Hát miért nem ezzel példálózik rögtön Péter kérdése után? Hát ha így példálózott volna, Isten atyai szeretetével, Péter szíve biztos megolvad, és elönti valami nagy szent érzés, és elszáll az oktondi kérdés. De Jézus keményre fogja a dolgot, mert Péter  kérdésében sokkal több van, mint amit maga Péter gondolni tudhatott egyáltalán! Hadd tegyek itt egy rövid kitérőt. Általában is kockázatos dolog Istenhez kérdésekkel fordulni. Nem akarok erről senkit lebeszélni, inkább buzdítani szeretnék mindenkit, bátran menjen Istenhez kérdésekkel! De tudnunk kell, hogy még ostoba, oktondi, gyerekes, értelmetlen kérdésünkben is mindig sokkal több foglaltatik, mint amit sejtünk. Vehetjük példának János evangéliumából Jézus és Nikodémus beszélgetését (Jn 3), vagy Jézus és a samáriai asszony a beszélgetését (Jn 4); lám, apró általánosságokkal indul mindegyik, aztán a végén, ahogy Jézus vezeti a beszélgetést, Nikodémus is, a samáriai asszony is, és itt Péter is rádöbben arra, hogy Jézus válaszai távolabb mutatnak, mint a saját esetük. Péter a megbocsátás technikája felől kérdez, de egyetlen lépéssel ott vagyunk az életünk mindent eldöntő kérdéseinél.

A például felhozott történetet nem kell sokat magyarázni, csak a fő vonatkozásaira figyeljünk oda. Teljesen valóságszerű, hogy egy király időről-időre elszámoltatja a hitelezőit, és a kasznárokat, és ilyenkor kinek-kinek el kell számolnia a rábízottakat. Az egyik szolgája tízezer tálentummal adós. Ha arannyal megtöltenénk itt ezt a templomteret, az körülbelül a negyede lenne ennek a mennyiségnek. Szinte abszurd  a szám, tízezer talentum azaz 470 tonna. (A teljes magyar aranytartalék 31 tonna volt 2018-ban). A szolga nem tud elszámolni, de eleve úgy megy be a számadásra, hogy szépen megformálta már a könyörgés szavait. Amikor kiadja a király a rendelkezést, hogy őt is, a feleségét is, a gyerekeit adják el adósrabszolgának, vagyis a számok ismeretében, vigyék el életfogytig tartó rabszolgamunkára,  ez az ember leborul, könyörgőre fogja és igen egyszerű szentenciát mond: „Uram, légy türelemmel hozzám és mindent meg fogok fizetni neked!” Ezt a mondatot érdemes sokat elemezni. Nem azt mondja, hogy: uram, bocsáss meg nekem! Nem kezdi el magyarázni a világgazdasági helyzetet, nem fejti ki, hogy miképpen tették tönkre a tőzsdespekulánsok, nem emleget föl különböző körülményeket, nem kezd el sem gazdaságfilozófiai, sem lélektani fejtegetésekbe. A mindent átütő mondatot mondja egyenesen: Légy türelemmel! Még egy kis türelem,  egy kis haladék, még egy kis idő – és mindent megfizetek.

S itt jelenik meg Péter kérdésének az első kockázata. Az eladósodott szolga, aki eltékozolta, elszórakozta a reábízottakat, türelmet kér. Mi azt hisszük, hogy a türelem a megbocsátásnak előszobája. S úgy tartjuk, hogy a megbocsátáshoz, az elengedéshez, a föloldozáshoz ezen az előszobán kell keresztülmenni. Egyszer a körzeti orvosnál vártam a sorom. Az orvos igen alaposan és hosszasan vizsgálta betegeit, szerintem  az egyikkel a családfáját is megbeszélték, a másikkal meg a honfoglalást. Nekem pedig fogyott a türelmem. De végre sorra kerültem, és megérte türelmesnek lenni, mert az orvos tudta a betegségemre gyógyírt. Egyszerű élettapasztalat ez: türelemre van szükség, hogy elsimuljanak a dolgok! A türelem ezért nem kivárás, hanem előkészület. Diákkoromban Debrecenben járta egy mondás: amelyik dolog nem oldódik meg magától, azzal nem érdemes foglalkozni. De az a türelem, amiről mi beszélünk, nem a kivárás ideje, hogy majd csak elrendeződnek a dolgok, elsimulnak a hullámok, történik valami. A megbocsátást ugyanis nem kalkulusok, és spekulációk, alaptalan reménykedések készítik elő, hanem a szeretet, és a szeretet hosszútűrő, de nem örül együtt hamissággal.  Ezért kockázatos kérdés Péter felvetése. Első hallásra itt is csak spekuláció van: hányszor történhet meg a rossz és hányszor lehet azt megbocsátani? Hétszer? És nyolcadjára elfogyhat a türelem? Vagy hetvenszer nyolcadjára? És akkor mondhatjuk, hogy ami elég, az elég, nincs tovább!? Meddig prolongálható az elnézés?

Ebben a szellemben könyörög ez az adós szolga is. Ráadásul, jó stratégiát képvisel, hiszen a türelem szempontjából voltaképpen mindannyian adósai vagyunk egymásnak. Van egy szép énekünk: „sok szép ígéretem, jaj hányszor megtagadtam...” (445.dicséret 2.); szép bűnbánati ének, bizony, jaj, hány ígéretet tettünk, és, bizony, hányszor kérleltük meg Istent,  hányszor mondtuk és tettünk nagy szent elkötelezést, hogy holnaptól másképpen lesz!? Igen, a türelem, hosszantűrés nagy erény! De a király válaszából kiderül, hogy itt lényeges fordulat következik. Figyeljük meg: azt mondja a szolga: „légy türelemmel hozzám, és én mindent megfizetek neked.” A király pedig, folytatja Jézus a történetet, megszánta a szolgát (könyörületre indult iránta, megesett a szíve rajta), és elengedte a szolgát. És! És az adósságot is elengedte neki. Nem türelmet tanúsított, nem hosszabbított, nem rulírozta a tartozást, hanem elengedte! Átmentünk egy másik dimenzióba. A türelem azt jelenti, hogy várunk: megígérted, teljesítsd! Hosszabbítunk. Prolongáljuk a megoldást, de ezzel odébb toljuk a bajt is. Az elszámolás napja egy kicsit később következik be, addig várunk. Várunk. Ismerős helyzet ez. Tettünk mi is ígéreteket, fogadkoztunk, tettünk néhány gesztust, elkezdtük imitálni, hogy milyenek leszünk, hogy majd másképpen és jobban meg szebben élünk, és ezzel kitoljuk a határidőt. És ezt tették velünk mások is. Az életünk oda-vissza tele van teljesületlen határidőkkel. Folyamatosan módosítjuk a szerződéseinket. Most tapasztalom ezt a templomépítés kapcsán is, ki tudja már hányszor módosítottuk a teljesítési határidőt! És olykor mi is megkapjuk ezt. De itt nem ez történik. Hanem, mondja Jézus, a király megkönyörült a szolgáján, elengedte őt is, meg az adósságot is. Nincs adósság, ez a szabadság.

Mondhatnám azt is, hogy ezzel az egész nagy türelemjáték véget ér. A türelem előszobájából a szabadság világába lépünk. Nincs szükség türelemre, nincs mire várni, nincs mit követelni,  nincs miért hosszabbítgatni a határidőt.

 És ezért mondom, értsétek jól, testvérek, hogy kockázatos kérdést tett föl Péter. Mert a történet folytatódik, mégpedig megrendítően folytatódik. Kimegy a szolga a trónteremből, s mehetne, ujjongva, lobogtatva az áthúzott adóslevelet, szolgatársai nyakába borulhatna, mondván: „Képzeljétek, csoda történt. Bementem, eljátszottam az örök játékot, a türelemre való kérést, és az öreg ott bent elengedett mindent. Nem haladékot kaptam, hanem szabadságot! Ezt csináljátok utánam!” De nem a szolgatársaknak kellett volna őt utánozniuk, hanem neki kellett volna a királyt utánozni!  Mert kiérve találkozik egy szolgatársával, aki száz dénárral tartozik neki. Mondom az arányokat: százmilliárd forinthoz képest tízezer forint. Ezek az arányok. Egy dénár körülbelül így aránylik egy talentumhoz. Megragadja – letartóztatja – szolgatársát! (Ugyanezzel fejezi ki az evangélista Jézus elfogását: kezet emeltek Jézusra és megragadták őt, Mt 26,50). Fojtogatja, és követeli:  „Fizesd meg az adósságot!” S mit csinál a szolgatársa? Letérdel előtte és szóról szóra elmondja a varázsigét: „légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek neked.” Szóról szóra azt mondja, amit ő az imént előadott a király előtt. Lehet, hogy ez a száz dénáros szolgatárs hallgatózott az ajtóban? Vagy tán amíg azt a sok-sok talentum adósságot lepapírozták és törölték az adóslistáról, addigra már elment a híre, hogy ez volna a „Szézám tárulj!”? Ez a varázsige! Ez a kulcs, ami minden ajtót megnyit: légy türelemmel hozzám, és én mindent megfizetek néked!? És ez olyan kulcs, amely nemcsak a türelem ajtaját nyitja meg, hanem, és sőt,  az elengedését is! Bizony, annak kellett volna történnie, hogy a megszabadult szolga is ezt mondja: nézd, szolgatársam, az imént én, a feleségem, a gyerekeim életfogytiglani adósrabszolgaságból szabadultunk. Száz dénárral tartozol? Elengedem. Szabad vagy. Sőt, adok még neked hozzá százat! De nem ez történt. Így mondja Jézus a példázatban: Nem akarta... Nem akart türelmet gyakorolni, nem akarta haladékot adni, nem akarta a kérlelő szót meghallani. Hanem hívatta a poroszlókat, tömlöcbe vettette, adósrabszolgát csinált belőle, míg meg nem adja neki tartozását. A szolgatársak jelentették a megdöbbentő esetet a királynak, aki visszahívatta az erőszakoskodót, akitől nyomban megvonta a megbocsátást, és adósrabszolgává tette.

A király ítélete ez: „Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem neked, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is könyörülnöd szolgatársadon, miképpen én is könyörültem rajtad? S megharagudva az ő ura átadta a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mindazt, amivel tartozott.” Ebből folytatja Jézus a tanítványokkal a beszélgetését: „eképpen cselekszik az én Mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátjátok ki-ki az ő atyjafiának vétkét.” Bizony, kockázatos, amit Péter kérdezett Jézustól, és hadd fejezzem be azzal, hogy még kockázatosabb, amit mi teszünk nap mint nap, sokszor nem is egyszer, hanem reggel is, meg este is, minden esetben, amikor elmondjuk, elmotyogjuk, elmormoljuk, elsóhajtjuk Jézus imádságát: „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek!” Ezt mi sokszor félremagyarázzuk, mintha feltételekről volna szó: ahogyan én megbocsátottam másoknak, úgy bocsásson meg az Atya nekem. De itt beteljesítendő ígéretről van szó. Vagyis a kérésünk egyúttal elkötelezés. Bocsásd meg, amiképpen mi is elkezdtünk már megbocsátani. Vagyis megkezdett jövőről van: bocsásd meg vétkeimet úgy, ahogy bennem már ott van a készség, elfogadni a kegyelmet és továbbadni a kegyelmet. A görög nyelvtani formára („ha meg nem bocsátjátok”) mondják a nyelvészek, hogy ez aspektust, irányt, vagyis vonatkoztatást jelöl. Igen, ez a szívnek a kérése és  egyúttal ez a szívnek a kockázata. Amikor a példázatban azt hallottuk, hogy ez az adós szolga immár minden teher alól felszabadulva nem akarta a szolgatársával ugyanazt megtenni, ami vele megtörtént, , akkor ott Jézus már a szívről beszél. A szívünkkel akarunk. A szív az akarat központja. A szívünkben hozzuk meg a döntéseket. A többi puszta kalkulus, a példázat értelmében mindenképpen. Mennyi a száz dénár? Mennyi a tízezer tálentum? Hány nap alatt lehet azt letörleszteni? Még azon is elspekulálhatunk, hogy itt voltaképpen lánctartozásról lett volna szó. Eszerint a tízezer tálentummal adós szolga maga is hitelező volt, és nem fizettek neki a hitelezői, és ezért bukott meg és nem tudott a fő összeggel elszámolni. Talán. Ki tudja? Mindenfélét lehet itt találgatni, de a döntést, ahogy mondja Jézus, a szív hozza meg. Ha szívetekből meg nem bocsátotok... Nem az eszünk vitatkozik. Nem a számításainkon akadunk fönn. Nem az a probléma az, hogy hirtelen azt a summa, hogy akár vesztesek is lehetünk. Aki enged, vagyis adósságot elenged, az vesztes lesz nyilván. Itt egészen más a kérdés, éspedig az, hogy tudjuk-e vállalni az elengedés kockázatát, nem az összegre nézvést, hanem arra nézvést, hogy akkor aztán nem uralkodhatunk a másikon, nem lesz jogunk rátenni a kezünket az életére, rendelkezni vele, megragadni őt!

Onnan indultunk, hogy Jézus gyermekeket állít elénk, és figyelmeztet, ne botránkoztassuk meg őket. Aztán a tanítványok kezébe adja az oldás és kötés a hatalmát. Most pedig megtanítja őket arra, hogy miképpen kell mindent megfordítani. Mi csak alázattal mehetünk Isten elé és csak így kérhetjük őt: légy türelemmel, mindent megfizetek. Vagyis: légy türelemmel, mert bele vagyunk bonyolódva az elengedések és megjobbítások, ígéretek és várakozások bonyolult hálójába; de légy türelemmel! És Isten mindent megfordít. Egész pontosan megfordított. Jézus által. Én csak ígérgetek, hogy mindenkitől bocsánatot fogok kérni, és mindenkinek megbocsátok. Hétszer is. Jézus pedig azt mondja: hetvenhétszer is! Nem azt mondja, hogy ez könnyű. Éppenséggel nehéz. Halálosan nehéz. Nem mondja, bocsáss csak meg bátran,  spongyát a vétkekre. Hanem, azt mondja,  engedd el az egészet. Nem azt mondja, hogy bárgyú vesztes leszel, hanem azt mondja, így nyered meg az életet. Mert aki szívéből megbocsát, azt már áthatotta az élet, mert egészen Istennél van, mert Isten is szívéből bocsát meg nekünk. Krisztusban látjuk ezt, Ő a bizonyíték. Áldozata, feltámadása, üdvözítő ereje, Szent Lelke gazdag ajándéka, hazahívó, megújító kegyelme mind ezt mutatja. Ahol felodoznak, ott támad az élet. Ahol csak követelnek, ott megszűnik az élet. Ahol megbocsátanak, ott fölfakad az élet forrása – mindannyiunk számára. Nos, hányszor történet az meg, hogy valaki vétkezik ellenem és én megbocsássak neki? Hétszer is? Nem mondom, hogy hétszer is, de mondom, hogy hetvenhétszer is. Ámen.

Imádkozzunk: Mennyei Atyánk a mi Urunk, Jézus Krisztusunk által, köszönjük Igéd felhatalmazó bátorítását, hogy legyünk készek szív szerint ugyanúgy megbocsátani és elengedni, ahogyan Te magad is Jézus Krisztus által minden bűnadósságunkat elengedted és megbocsátottad. Add, hogy legyünk készek úgy szabaddá tenni másokat, ahogyan Te nekünk ajándékoztad Krisztus gyermekeinek szabadságát. Add, legyünk készek úgy szeretni, ahogyan Te szeretsz bennünket, végéremehetetlen módon. Köszönjük, hogy majd a szent asztalnál a jegyekben részesedve eggyé lehettünk Krisztusunkkal, hogy szeretetedtől senki és semmi ne szakítson el.

Kérünk, óvj meg bennünket veszedelemtől, bajtól, betegségtől. Gyógyítsd a betegeket. Hordozd a gyógyítókat, az orvosokat, az ápolókat. Segítsd azokat, akik most is úton vannak, mert érettünk fáradoznak, és adj bölcsességet, akik érettünk döntéseket hoznak. Könyörgünk szeretteinkért, családtagjainkért, rokonainkért, könyörgünk népünkért, a világ minden népéért, kérünk, távoztasd tőlünk a rosszat, szabadíts meg a halál torkából. Jézus Krisztusért, a feltámadott Úrért kérünk, hallgasd meg könyörgésünket. Ámen. rért kérünk, hallgasd meg könyörgésünket. Ámen.