Hányszor?

„Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is?  Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Ezért hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki el akarta számoltatni a szolgáit. Amikor hozzákezdett, egy olyan embert vittek elé, aki tízezer talentummal volt adósa.  Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és úgy fizesse meg.  A szolga ekkor leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel irántam, és mindent megfizetek neked.  Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát.  Amikor azonban kiment az a szolga, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol!  Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked.  De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe záratta őt, amíg meg nem fizeti a tartozását.  Amikor szolgatársai látták ezt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt.  Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem.  Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad?  És ura haragjában átadta őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozását.  Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének.” Máté 18,21-35

Kedves gyermekek, mire való egy szemüvegtok? Igen, arra, hogy beletesszük a szemüveget, aztán a tokot zsebre tesszük, és bárhova megyünk, amikor kell a szemüveg, elővesszük, feltesszük a szemüveget, és el tudjuk olvasni azt, amit el kell olvasni. De mi történik azzal, aki elfelejti a szemüvegtokba beletenni a szemüveget? Olykor bizony kicsit pórul jár, ugye? Elmegy valahova, ott van a zsebében a szemüvegtok, de hiába nyitogatja. Én is jártam már így többször is. Volt már olyan, hogy istentisztelet kezdetén bejöttem az Úr asztalához, bemondtam az éneket, és nyitottam a szemüvegtokot, mert olvasni kellett a Bibliát. Aztán nagy gyorsan elkezdtem integetni az egyházfinak hátra: Ibolya, a szemüvegem! Nem értette, mit mutogatok. Tovább mutogattam, az kezemből szemüveget formálva. Ő meg beszaladt az irodába, ott maradt az asztalon, s hozta gyorsan. A gyülekezet még énekelt, így óriási szerencsém volt, időben megérkezett szemüveg, és már mindent fel tudtam olvasni a Bibliából, de még a prédikációt is, meg a hirdetéseket is. A Biblia szemüveg.
Például, ha szeretnénk megérteni, hogy mi jelent hétszer is megbocsátani, mit hétszer? hetvenhétszer is megbocsátani, ahhoz bizony föl kell tenni ezt a szemüveget, a Szentírást. S ha elkezdjük olvasni Bibliát, akkor az életünk rengeteg dolga, amit amúgy homályosan látunk, egészen élesen kirajzolódik. Nekem olvasószemüvegem van. Ez azt jelenti, hogy messzire ellátok, de közelre nem igazán jól. Ezért, ha nem volna szemüvegem, csak egyre messzebbre kellene raknom magamtól a könyvet, mert minél közelebb van, annál tompábban látom. A szemüveg segít, csak fölteszem, és tudok olvasni. Tele van az életünk homályos dolgokkal. Valamit látunk. Valami alakot, valami történetet, valami folyamatot. Mi ez tulajdonképpen? Nézzétek meg itt ezt a történetet is. Úgy kezdődik, hogy valami történhetett Péterrel, talán valaki megsértette, beszóltak neki, elvették a tízóraiját szünetben, besúgták a tanítónak, vagy éppen a testvére csinált valamit. És ekkor megtelt a szíve mindenféle rosszindulattal, haraggal, méreggel. Ismerjük az efféle a helyzeteket. Péter úgy gondolta, a legegyszerűbb, ha megkérdezi Jézust. És mindjárt nagyot mond. Nézzétek csak, milyen nagyot mond Péter! Azt kérdezi: uram, hányszor történhet meg az, hogy valaki (nem valakik, hanem egyetlen egy valaki!) megsért engem, és én megbocsátok neki? Na, tippeljetek hányszor!  Egyszer? Igen, egyszer biztosan. Vagy hétszer? Ez már nagyon sok. És képzeld, mindig ugyanaz a valaki bánt meg. Mert talán hétnek egy-egy alkalommal könnyű egyszer megbocsátani. De Péter azt kérdezi, hogy ha egy valaki egymás után hétszer megbánt, mit tegyek? Egyszer már megbocsátottam neki, hiszen a Jézus tanítványa vagyok, megbocsátok, nem haragszom, összeölelkezünk. De aztán megint kezdi. Nem baj, még egyszer megbocsátok neki, ki tudja, talán először nem értette, hogy mit tettem. De megbocsátok neki harmadszor is, negyedszer is. De hatodiknál, hetediknél elszakad a cérna. Elfogy a türelem.

Mondjuk ki: Péter tehát nem igazán érti, nem jól látja a dolgokat, számára nagyon homályos ez az egész megbocsátás, föl kellene tehát tenni egy olvasószemüveget, és belenézni a Bibliába, vajon mit mond Jézus? Ő pedig ezt mondja: nem mondom neked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is! Ez van ide írva, tényleg: „hetvenhétszer is.” S hogy meg is jegyezzük, amit itt látunk, Jézus elmond egy történetet.

De előbb még egy kérdést teszek fel nektek. Ki tudja megmondani, hogy súlyban mennyi egy tálentum? A felnőtteket is megkérdezzük: mennyi egy tálentum? 41 kilogramm! Képzeljétek el, mi lenne, ha elmennétek vásárolni, és apu, anyu telerakna két nagy szatyrot egy-egy tálentummal, s azt mondaná: kicsikém, hozd csak utánam? Meg se bírnád mozdítani! És most szorozd meg ezt tízezerrel! Erről olvasunk itt Jézus a példázatban. Volt egy király, volt neki egy szolgája (mondjuk a pénzügyminisztere). Eljött záró számadás ideje, mikor megszámolják, mennyi van, mennyi gyűlt, mennyi veszett, hogy is állnak, mi van a pénzzel. És azt olvassuk, hogy ez a szolga tízezer talentummal nem tudott elszámolni. Ekkora adósságot halmozott fel. Tudjátok, mennyi ez a tízezer talentum mennyiségre? Az bizony az egész templomot itt aljától a tetejéig csurig megtöltené színarannyal. Hű, milyen gazdagok lennénk, nem? Egy talentum is elég lenne, 41 kiló arany, nem? Dehogy tízezer?! Azt ki sem tudom mondani, de kiszámolhatjátok, hány tonna arany ez. Ki tudja ezt megadni? Te meg tudnád adni a tízezer talentumot? Vajon én meg tudnám adni? S itt, ha mindannyian összefognánk, meg tudnánk adni? Az amerikai kormány meg tudná adni? Szerintem ők sem tudnák megadni. Ezt lehetetlen visszafizetni.

És most jön a történetben az a pillanat, amit mindenképpen a Biblia szemüvegén keresztül kell nézni, hogy megértsük. Odaviszik a király elé ezt a szerencsétlent, s faggatják: hova tűnt az a sok arany, hova sikkasztotta el? A tenger fenekére süllyedt talán? Vagy elkótyavetyélte, elásta, eldugta, mi lett a kinccsel? A mi emberünk nem tudja megadni. És akkor azt mondja a király: adjátok el rabszolgának, a feleségét is, a gyerekeit is, kobozzátok el mindenét, ami van, házát, autóját, telkét, nyaralóját, szemüvegét, mindent kobozzatok el tőle. És mindaddig legyen rabszolga, amíg meg nem adja az adósságát. Ez mit jelent? Azt, hogy egész életében rabszolga marad. Mert ennyit nem lehet ledolgozni.  Vége mindennek!

Mit csinál a mi emberünk? Én el tudom képzelni a helyzetet, s lehet, hogy én azt csinálnám, hogy kihúznám magamat és azt mondanám a királynak, hogy: zsarnok vagy! Vagy azt mondanám neki: uram, az a helyzet, hogy tudom ám, kinél van a sok pénz! Én kihelyeztem a pénzt. Nálam volt a sok pénz, aztán adtam belőle kölcsön ennek, meg annak, adtam belőle vállalkozásokra, vettem belőle termőföldet, házakat kezdtem építeni. Tudjátok, mennyi pénzbe fog kerülni itt, a Böszörményi úton, a szomszédban ezt a nagy házat lebontani, és a helyébe újat építeni? Nos, én adtam rá hitelt, így aztán elment a pénz erre-arra! De ígérem, összeszedem, és visszaadom! Valami ilyesmit mondtam volna. De ez az ember nem ezt csinálja, mert tudja, hogy nincs esélye arra összeszedje a pénzt. Hanem leborul, könyörgőre fogja a dolgot: uram, adj még egy kis időt, mindent vissza fogok fizetni! Összevissza beszél, rimánkodik, könyörög, hogy ne történjen meg vele ez a nagy rossz, ne adják el rabszolgának. És most jön a lényeg! A király megszánta őt. Megszánta. Te vajon mit mondanál, ha valaki tartozna neked 2000 forinttal, és könyörögne, hogy engedd el, majd meg adod egyszer? Vajon mit mondanál neki? Például azt:  Elengedlek két napra? Gyorsan kérj aputól, anyutól 2000 forintot, hozzad, itt megvárlak? Mert csak azért engedlek el, hogy hozd és add meg a pénzt? Nézzétek csak, ebben a történetben valami egészen mást olvasunk. A király megszánta, és szabadon engedte az adós szolgát, és képzeljétek, az adósságot is elengedte! Mind egy szálig. Pár forintot elengedni, az még rendjén. De minden adósságot elengedni, mind a tízezer talentumot? Hogy van ez? Nos, tegyük fel a Biblia szemüvegét, és nézzük meg jobban.

Ki ez az úr?  Ha figyelmesen olvassuk, látjuk, hogy Jézus példázatot mondott, mely így kezdődik: hasonló a mennyek országa... Ez az úr itt a történetben: Isten, a mi Mennyei Atyánk, akinek mi annyival tartozunk, hogy soha, de soha, de soha nem fogjuk tudni megfizetni. Amikor pedig számon kér bennünket, nyomban bajban vagyunk. Mondok példákat.  Isten adott neked annyi eszet, hogy Einsteinnek sem volt annyi. Te meg lusta vagy és nem tanulsz. Isten adott neked annyi jókedvet, hogy ahol te elmosolyodsz, ott még a falon is virágok nyílnak, de te morcos és durcás vagy, és folyton toporzékolsz. A Isten adott neked tiszta szíved, hogy szeresd az igazságot, de te jó esetben Háry János vagy, meséket költesz, füllentgetsz és hazudozol. Isten adott neked erőt, hogy legyél segítségül másoknak. Te pedig? Mátyás király lustája nem hevert annyit, mint te! A kisujjadat se mozdítod. Csak hagyod, hogy minden úgy legyen, ahogy van. Bizony, akárhogy nézem és forgatom a dolgot, mi nem tudjuk Istennek megfizetni, visszafizetni, letörleszteni azt a sok jót, amit tőle kaptunk. A Bibliában van egy passzus, így szól: szeresd Istent teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből, szeresd felebarátodat, mint magadat. Ez a nagy feladat. Erre kaptuk az életünket, erre kaptuk az eszünket, erre kaptuk a tehetségünket, erre nézve ad nekünk Isten annyi ajándékot, ezért ad Isten az életünkben békességet, minden ezért van, hogy ezt meg tudjuk tenni. De mi nem tudjuk, sőt nem is akarjuk ezt megtenni. Ezért lecsipegetünk belőle. Szeretünk, de csak kicsit, és nem igazán. Szeretünk, de nem mindig. Szeretünk bárkit, ha megérdemli. S még mennyi mindent tudunk mondani, de valójában csak folyton sikkasztunk belőle, és közben adósok leszünk. Mert amit elmulasztottuk, nem tettük meg, az adósságként fölhalmozódik.

Ez a mi emberünk, ez a szolga vajon tudja-e, hogyan törlesszen?  Vajon, tudja, hogyan oldja az adósságát? Csak leborul és könyörög! Azt szeretném most, ha ebből a történetből a szívetekbe tudnátok írni, hogy Isten nem érzéketlen valaki, nem rideg bankár, aki húzza a rovást, nem kegyetlen végrehajtó, aki bevasalja rajtunk a tartozást, hanem meghallgatja a könyörgést, és meg tud bennünket szánni, megsajnál, és elengedi az adósságot, és szabadon enged! És te kiegyenesedhetsz, nincs adósság! Tartoztatok már valaha valakinek?  Ezt inkább a felnőttektől kell kérdeznem. De láttatok már aput, anyut, nagypapát, nagymamát, nagybácsit idegesnek, hébe-hóba? Bizony. És ennek olykor az volt az oka, hogy adósságuk volt, és nem tudták, hogyan fizessék meg, és ez húsba kötötte őket, frusztrálja őket, tehetetlenség érzéssel töltötte el őket. És olyan idegesek lettek tőle, hogy a legjobb pillanatok is elromlottak. Mindig ez járt a fejükben. De lám, Isten ezt az embert szabaddá teszi!

Aztán van itt még egy történet, a folytatás, nézzük meg ezt is. Azt olvassuk, hogy ez a szolga nagy ujjongva megy kifelé: szabad vagyok, szabad vagyok! Elengedték az adósságát, nem terheli tízezer talentum súlya, nem adják el a gyerekeit, a feleségét, kezdheti elölről az életet, csupa boldogság, egy mámoros ember megy kifelé. Aztán ahogy megy ki a király palotájából, le a lépcsőn, jön vele szemben egy szolgatársa, aki száz dénárral tartozik neki. Tudjátok, mennyi 100 dénár? 100 gombóc fagyi. Hasonlítsátok ezt össze a tízezer talentummal!  Tudjátok, hány gombóc fagyit lehet tízezer talentumon venni? Kína összes lakossága négyszer fagylaltozhatna az árán. Ez a szolgatársa pedig mindössze száz gombóc fagyival tartozik. Odalép elé: áh, itt van az egyik szolgatársam, aki elsinkófálta a pénzt! Megragadja, elkezdi fojtogatni: add meg, amivel tartozol! Add meg, amivel tartozol! A szolgatársa viszont hallotta ám, hogy mi történt odabent. Hallotta, hogy Isten milyen megbocsátó, nagylelkű volt, hogy elengedte az óriási adósságot. Hát gondolta, kipróbálja ő is. És ő is leborul, ugyanúgy, ahogy bent a szolgatársa, ő is könyörgőre fogja a dolgot: jaj, hát ne haragudj, most éppen nincsen nálam annyi. Engedj már el, aztán hamar megadom neked. De ő nem akarta. Hanem mindjárt hívatta a rendőrt, a bírót, a végrehajtót, bilincset rakatott rá, elvitette, hogy addig üljön börtönben, amíg meg nem fizeti.

Mi történt? Ez ma az utolsó kérdésem. Az imént még szárnyalt ez az ember. Mert az imént minden megbocsátottak neki. Az imént még fantasztikus örömmel átélte, hogy minden adósságtól megszabadult.  Immár tudja, mit jelent az, ha Isten megbocsát nekünk. Aztán egy perc múlva letámadja azt a szolgatársat, aki egy bagatell összeggel tartozik neki. Egy hónap alatt talán megesztek 100 gombóc fagyit, nem? Fojtogatja és dühös rá. Mi történt? Hát az történt, hogy úgy jött kifelé, hogy a szemüvegtokban nem tette bele szemüveget.

Mi azért tanuljuk Isten dolgait, azért olvassuk a Bibliát, és azért tanuljuk meg ezeket a történeteket, hogy jól lássuk: milyen az Isten szeretete, hogy aztán, amikor olyan helyzetbe kerülök, hogy nekem kell megbocsátani a másiknak, akkor is fönt legyen a szemüveg az orromon, és az a szemüveg megmutassa, mi kell tennem.  A király pedig megszánta az adós szolgát, elbocsátotta őt és az adósságot is elengedte neki. Amiképp tehát Isten megbocsát nekünk, nekünk is akképpen kell megbocsátani embertársunknak. Amiképpen Isten elenged bennünket, nekünk is akképpen kell elengedni embertársunkat. Amiképpen Isten félreteszi a dühét és a haragját az adósságaink, a vétkeink, a mulasztásaink, a bűneink, a szeretetlenségünk miatt, akképpen tedd félre te is a haragodat a másik mulasztása, szeretetlensége, hibája miatt! Ma tehát azt értettük meg igen világosan, amit a történet végén mondott Jézus Péternek, és mond most nekünk is: neked ugyanúgy kell megbocsátanod, ahogy Isten megbocsátott neked. Ámen.