Ha akarja Isten

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Az őszi vasárnapokon számos alkalommal az akarat kérdéséről szólt az igehirdetés, és most még, karácsony előtt engedjétek meg, hogy ehhez a nagy kérdéshez visszatérjünk a mai Ige fényében. Nemcsak azért kérem ezt, mert én is akaratos ember vagyok, és elhatároztam, hogy ezeket a gondolatokat Isten igéje alapján elmondom, ha fúj, ha esik, ha ádvent van, ha nincs. Nem ezért elsősorban, hanem azért, mert a felolvasott Ige jól eltalálja, hogy milyen akaratokkal vagyunk tele ádventben, a készülődésben. De arra is utal, hogy milyen az az akarat, amelynek megjelenését karácsony nagy napján mindannyian csodáljuk és ünnepeljük. Pedig egy köznapi dologról szól Jakab.  Feddőzik némelyekkel, akik nagy tervekkel, elgondolásokkal, divatos szóval: stratégiákkal vannak, ezeket meg is osztják a többiekkel: ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, üzletet alapítunk, kalmárkodunk, kereskedünk, vállalkozunk, s ez majd szép hozammal fog járni. Erre mondja az apostol: ki vagy te, ember, és kik vagytok ti, akik így szóltok, mert nem tudjátok, mit hoz a holnap! És micsoda a ti életetek, bizony pára az, amely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik!” De nem ezért mondja mert az ember gyakran a nyelv bűnébe esik, és voltaképpen, amit most idéz, az is a nyelv bűnei közé tartozik, hiszen az emberek terveket, gondolatokat osztanak meg egymással. Ez még önmagában nem baj, ám ahogyan ezt teszik, ahogy előadják, ahogyan a másikat kioktatják, ahogy az ember önmaga előadványában megjeleníti magát -  az bizony nem a valóságos énje. Így van ez, igen. Amikor magunkról beszélünk, egy alter ego-t, egy másik ént mutatunk be. Elbeszéljük önmagunkat, de az nem a valóságos magunk, történeteket költünk önmagunkról. Igaz ez a múltra, de a jövőre nézve is.

Ezért mondja az apostol: testvérek, gondoljátok meg, azt sem tudjuk, hogy mit hoz a holnap! Gondoljátok meg azt is, hogy az ember léte pára-lét! Nem igazán ádventi gondolatok ezek, mondhatná bárki. Én azonban azt hiszem, ádventi gondolatok ezek. Ugyanis ádventben előre vetítjük az időt. Magyarországon is divat lett az ádventi kalendárium. Ezen az elmés alkotmnyon minden nap ki lehet nyitni egy-egy ablakot, és mindegyik ablakban van egy bibliai ige, prófécia. Mégis. Ádventben jövetelről beszélünk, valaki érkezik, valami érkezik. Tehát nem az fog megvalósulni karácsonykor, amit mi a jövőbe kivetítünk, hanem az, amit Isten megígért és az idők teljességében megvalósít. Tehát sokféle ádvent van a szó emberi értelmében, sokféle várakozás van, sokféle előkészület, sokféle holnap és holnapután. Kényszerülünk is arra, hogy így tekintsünk előre, emberileg szólok, hiszen egy zűrzavaros világba kerültünk, lehetetlen egyik napról a másikra élni, mindenkinek gondolnia kell a holnaputánra is. Ugyanis elfogy alólunk az életünk, megcsappannak az anyagiak, szűkülnek a kilátások,  - tervezni kell. Úgy tűnik tehát, mintha az apostol ezt a bölcs (vagy kényszerű?) emberi belátást zúzná szét. Mégis talán értjük figyelmeztetését és igéjét: nosza immár ti, akik azt mondjátok..., mert ez a „nosza” szó nem afféle kötözködő retorikai fordulat. Hanem nosza immár ti, akik azt mondjátok a dicsekedőkkel, a nagyot-mondókkal, a nagyot-tervezőkkel.... Tehát a nagyot-tervezés okán, a másikat háttérbe szorítókkal vitázik most az apostol.

De nemcsak e két vonatkozás jön itt számításba, hanem egy harmadik is, és ez a dolognak a veleje. Azt mondja az apostol: holott ezt kellene mondanatok, ha az Úr akarja és élünk... Röviden az első  vonatkozás: az idő. A mának és a holnapnak a kérdése. Mi lesz holnap, hogyan lesz holnap? Buzdítgatjuk is magunkat, mert rossz tanítványai vagyunk Krisztusnak. Ő a Hegyi beszédben arra tanít bennünket, ne aggodalmaskodjunk a holnap felől, a holnap majd aggodalmaskodik önmaga felől. Olyan belátásra hív meg bennünket Jézus, amely nem eltörli a holnapot, a jövőt, nem azt hirdeti nekünk egyfajta egzisztenciálista filozofikus mozdulattal, hogy mindig csak a jelen, a most, a pillanat számít, hanem éppen ebben az Isten iránti bizalomban – tudniillik, hogy nem aggodalmaskodunk a holnap iránt! – nyitja meg nekünk a holnapot. Jézus megtanít arra is, hogy éppen azzal torlaszoljuk el magunk előtt a jövőt, hogy most akarjuk bebiztosítani. És ha most akarom a jövőt bebiztosítani, ha most akarom a jövőt megszervezni, hogy aztán gombnyomásra menjen minden, ha most akarom felállítani az eljövendőnek a szerkezeteit, hogy aztán már mechanikusan működjön minden, akkor eltorlaszolom magam elől a jövendőt. A próféták, akik beírták Isten várakozó népének a szívébe a reménységet, nemcsak ennyit tettek, hogy évetredes távlatot nyitottak, hanem – ha szabad ezt mondani – romboltak is. Mert amikor azt mondja Ézsaiás próféta, hogy minden halom, minden magaslat alászálljon, és az egyenetlen utak legyenek egyenessé, ezzel munkára szólít fel bennünket. Milyen munkára? Az általunk, az elvárásainkból, a reménykedéseinkből, a jövő gondolatainkból, a futurumokból fölépített erősségeink lerombolására, szerkezetek megsemmisítésére. Miért nem nyílik meg az isteni jövő? Mert annyira be akarjuk biztosítani a jövőt. Nosza, ti, akik azt  mondjátok, ma vagy holnap, elmegyünk és egy esztendőt ott töltünk, miközben nem tudjátok, mit hoz a holnap... Ez nem fenyegetés, nem is tétlenségre akar bennünket kárhoztatni az apostol, nem azt akarja mondani, hogy innen most, istentisztelet után senki ne menjen ki, mert nem tudjuk mi vár bennünket odakint az utcán... Jakab azt mondja: éppen a jövőt zárod el magad elől azzal, ha azt hiszed, hogy tudod, mit hoz a jövő. A jövő Isten titkában van letéve.

Másodjára a gondviseléshez visz bennünket, hiszen amikor valaki azt mondja: ma vagy holnap elmegyünk abba a városba, és ott töltünk egy esztendőt és kalmárkodunk és nyerünk, - ez tervet is jelent... A modern ember egyik legnagyobb nyomorúsága a terv – bármilyen furcsán is hangzik. Persze itt, Magyarországon ezt könnyű mondani, különösen az idősebb nemzedéknek, mert voltak itt nemzetgazdasági tervek. Sárbogárdon az idősek el tudják mondani, hogy annak idején beszántották a szittyós terepet és rizst vetettek bele, mert a párt központi bizottsága úgy határozott, hogy a hároméves terv során Magyarországon bevezetik a rizstermelést. Aztán volt négy éves terv, öt éves terv, majd a végén lett belőle hiánygazdaság. De nem ezen ironizálok, és nem is úgy általában a tervezésen. Jaj lenne, ha egy építésznek azt mondanánk, hogy ne tervezze meg az épületet, rakja csak a pallér a követ, majd lesz belőle valami. Jézus is arra int bennünket, hogy emberileg szólva fel kell mérni az erőinket. Emlékszünk a toronyépítő példázatára: csúfsága lesz, ha félbe marad a munka, csak mert nem tervezett jól, mert nem mérte föl az erőit. Viszont a terv, a tervezés átkára vált az embernek, és éppen ott, ahol Isten gondviselését akarta vele kikapcsolni. A 19. század közgazdászai leváltották a gondviselést, és a helyébe tettek egy általános elvet, nevezetesen hogy a piac önmagát szabályozz. Ez a szabad piac dogmája. Nem kell megkötéseket tenni, nem kell az árakat szabályozni, nem kell a kínálatot és a keresletet befolyásolni, szabad a piac, kvázi olyan ez mint a gondviselés, a piac szabályozza magát. Mi már tudjuk: nem szabályozza magát. Az ember a terveivel Isten gondviselése helyébe lép, és okosabbnak gondolja magát Istennél, tervezőbbnek tudja magát Istennél, úgy véli, több van a kezében, mint a mindentudó és örökkévaló Istennek, és ebből ki tudja kombinálni a jövendőt, odalép hát a gondviselés helyébe, - aztán azt veszi észre, hogy minden elpárolog körülötte. Ezért mondja Jakab: ne mondjátok ezt...

Harmadszor egy nagy ellentmondásra figyelmezetet: az az ember sorsa. Ezt mondja: micsoda a ti életetek, bizony pára az, amely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik. Ha ide kapcsoljuk Ézsaiás próféta az egyik szép képét, mellyel Isten aggódó népét inti, akik oda vannak vetve a nagy birodalmak nagy malomkövei közé, melyek már-már felőrlik és megsemmisítik őket, - azt mondja a próféta, hogy Isten előtt olyanok a népek, mint egy vízcsepp a veder alján. Egy csepp víz a veder alján. Voltak és nincsenek. De most Jakab apostol nem a nemzeti érzésünk megerősítésére idézi ezt áttételes módon a prófétától, hanem az Isten-hitünk megerősítésére. Milyen az emberlét? – mint a pára. Volt és nincs. Mint a harmat. Kisüt a nap és eltűnik. De az apostol nem ijesztgetni akar bennünket, nem kisebbé akar tenni bennünket, nem a sarokba állítja az embert, hanem emlékeztet arra, hogy kik vagyunk, hol állunk, milyenek a lehetőségeink, mennyit birtoklunk az eljövendőből, mennyi bemenetünk van ebbe. Így értjük meg a végén, hogy csodálatos üzenet, és nem korlátozás, amit a 15. versben mond: holott ezt kellene mondanotok, ha az Úr akarja és élünk, ezt vagy azt fogjuk cselekedni.

Kálvin arra int bennünket ennek a szakasznak a kapcsán, hogy átlátszó kegyesség az, amikor állandóan azt mondjuk, ha az Úr akarja és élünk... Persze, egyházias kifejezés ez, nagyon is. A régi időkben lelkipásztorok között divatozott, levelek végére odaírták: DV: Deo volente – Isten akaratából, ha az Úr akarja.  Sőt, ezt még meg is cifrázták így: ha az Úr akarándja és élünk, áttették jövő időbe az isteni akaratot, és ez olyan misztikusan hangzott: ha az Úr akarándja. Kálvin azonban azt mondja: nem leszünk mi attól sem kegyesebbek, sem hívőbbek, ha állandóan ezt mondjuk. Mert nem mindenki, aki azt mondja, hogy Uram, Uram, vegyen be a mennyek országába. A szellemi tartalom, a gondolati tartalom a lényeges, hogy valóban így gondolom-e, valóban így tekintek-e a jövendőbe, valóban így igazgatom-e az életemet? Ha az Úr akarja és élünk.

Hadd bontsam ki ezt, hiszen ez így valami korlátozásnak tűnik, sok esetben pedig afféle előrebocsátott magyarázkodásnak. Megígérem, hogy elmegyek, megígérem, hogy megcsinálom, de odaírom az ígéretem végére: DV - Deo volente, ha az Úr akarja..., aztán nem teljesítem az ígéretet. De már eleve ráfogtam Istenre, Isten nem akarta, nem enegedte, megakadályozta. Erről beszélne az apostol? Ellenkezőleg. Az Úr akarja, az Úr meg akarja nekünk nyitni a jövőt, mert Ő ezt akarja – ez az intelem lényege. Ez az ádvent szép üzenetének és a karácsony beteljesülésnek nagy örömteli titka. Az idők teljességében Isten elküldte Krisztusát és megnyitotta nekünk általa a jövőt. Mi mindannyian – mondja Pál apostol – vétkeink és bűneink foglya voltunk, s így kiált a Római levélben: Oh, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem a halálnak ily testétől? És a halálnak e teste az azt jelenti, hogy nincs jövő, nincs holnap. Hadd idézzem fel még egyszer Jézus csodálatos szavait a Hegyi beszédből. Jézus nem azért mondja: ne aggodalmaskodjatok a holnapért, mert nincs holnap. Jézus nem valami hedonista filozófiát hirdet, hogy csak ma van, éljünk hát a mának, mert holnap nem lesz, vagy ha lesz, nagy baj lesz. Jézus mást mond: ne aggodalmaskodjatok a holnapért, mert az igazi holnapot Isten nyitja meg.

Azután a tervezésről is szólhatunk. A Biblia tele van Isten akaratának a kutatásával. Szinte minden nagy bibliai hős története azt mutatja, hogyan keresték, kutatják, hogyan próbálják megérteni Isten jó, tökéletes és igaz akaratát. És hogyan próbáljuk mi az életüket ehhez az akarathoz hozzáigazítani? Egy 19. századi igehirdető érdekes és különös mondatot mondott. A becsvágy ellen prédikált, a becsvágyó emberek ellen, mert a becsvágy rettenetes dolgokat tud művelni, s ezzel fejezte be a prédikálását: egy becsvágyatok legyen, hogy Isten akaratát megértsétek. Aki Isten igéjét olvassa, Isten szavára figyel, aki imádságban keresi Isten szent akaratának a megnyilatkozását, az érti jól, hogy az semmi egyebet nem jelent, mint azt, hogy a gondviselő Isten akaratába helyezem a magam akaratát. Egyszer beszéltem arról, hogy nagy különbség van aközött, hogy én elkészítek egy programot, egy tervet, egy vázlatot, egy megvalósulási forgatókönyvet, majd valahol a szereplők közé odaírom azt: Isten. A régi angol színlapokon a szereplőket megjelenési sorrendben szokták feltüntetni, aki először bejön a színpadra, az van a színlapon először. Ezért ha valaki egy régi angol színlapot néz, mondjuk a Lear királyét, talán nem is érti, miért nem Lear királlyal kezdődik a szereplők névsora, noha ő a főszereplő. Szoktunk így időtervet készíteni. Mindenki föl van írva, s megjelennek – cselekvési sorrendben. Majd valahol 20., 30., 40. szereplőként oda van írva: DV – ha Isten is akarja. Megengedjük Neki, hogy akarja, helyet készítünk Istennek. Ez a terv, helyre tesszük benne Istent.  A gondviselés más: helyet hagyok Istennek - szabadon. Szabad vagyok arra, hogy Isten legváratlanabb módon, a legkülönösebb helyzetekben a legkülönösebb megoldásokkal, esetleg a számomra elfogadhatatlan akarat-megnyilvánulással lépjen be az életembe. Ha Isten is akarja...

És szólnunk a sorsunkról is. Így mondja Jakab: ha az Úr akarja és élünk, ím ezt vagy azt fogjuk cselekedni. Hadd fordítsam meg ezt az intelmet, és azt hiszem, nem fogok eltérni a bibliai gondolattól: az Úr akarja, hogy éljünk. Ez az Ő nagy ádventi ígérete, és ez az Ő nagy beteljesítése Jézus Krisztusban. Akarja, hogy éljünk mi, akik olyanok vagyunk, mint a hajnali pára, mi mindannyian, akik együtt olyanok vagyunk, mint egy csepp a vödör alján, mi, akik föllázadtunk ellene, terveket szövögetünk ellene, (ahogy a 2. zsoltár mondja), mi, akik összejöttünk tanácskozni, tervet szőni ellene, mi, akik ostoba és balga módon elzárjuk magunk elől a jövendőt, mi most ezt a csodálatos üzenetet és ajándékot halljuk a mindenkori ádventben: akarja Úr, hogy éljünk. A feltételes mód, amelyben Jakab apostol mondja az igét (ha akarja...), csak alázatossá, szerénnyé és Istenre figyelővé tesz bennünket. Ha az Úr akarja, és élünk. Igen, így van. Ha Ő nem akarja, akkor nem is élünk, ha Ő nem akarja, akkor sem ezt, sem azt nem fogjuk tudni megcselekedni. De Ő akarja, hogy éljünk, és akarja, hogy ezt és amazt megcselekedjük. Mi ez az ez és amaz? Most ádventben ez semmi egyéb, mint szívünknek és lelkünknek megnyitása, semmi egyéb, mint boldog várása Isten megsegítő kegyelmének, semmi egyéb, mint boldog megtöltekezés Isten Szentlelke örömével, semmi egyéb, mint boldog áthelyeződés az isteni akaratba. Ha az Úr akarja, és élünk. Isten akarja, hogy éljetek, ezért küldte Krisztusát. Isten akarta, hogy a páralétű embernek örök élete legyen a feltámadás által. Isten meg akarta szabadítani az embert a halálnak e testéből, ezért küldte Krisztusát. Ha az Úr akarja. S ha az Úr akarja, akkor neked is akarnod kell, ha az Úr akarja, akkor neked erre az akaratra rá kell hangolódnod. Ha az Úr akarja, akkor neked is akarnod kell nemcsak magadra nézve, hanem szeretteidre, embertársaidra, egész környezetedre, egész világodra nézve az Úr akaratát.

Nosza tehát ti, akik azt mondjátok, ma vagy holnap elmegyünk ama városba és ott töltünk egy esztendőt és kalmárkodunk és nyerünk, akik nem tudjátok, mit hoz a holnap, mert micsoda a ti életetek, bizony pára, mely rövid ideig látszik, aztán eltűnik, holott ezt kéne mondanatok: ha az Úr akarja, és élünk, és ezt vagy amazt fogjuk cselekedni. Majd hozzáteszi az apostol: aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszi, bűne ez annak. Aki tehát tudna jót cselekedni, tegye a jót, mert ez az Úr akarata, ezért ad életet, ezért vezet, ezért tölt be, ezért áld meg, hogy Krisztusához mindannyian hasonlóvá legyünk. Ámen

Imádkozzunk! Köszönjük Urunk, hogy Igéd sosem emel korlátokat elénk, hanem a jövőt nyitja meg. Köszönjük, hogy amikor a magunk erősségeit, magaslatait, eltervezett útjait vissza kell bontanunk, azokról le kell mondanunk, máris abban találjuk magunkat, hogy Te érkezel, Te vagy az út, az igazság és az élet. Köszönjük, hogy bennünket, páralétűeket, semmiket és senkiket meglátogattál a magasságból, s Krisztusodban életet ajándékoztál nekünk, mégpedig olyan életet, amely nem mai és holnapi napra való, hanem múlhatatlan és örökkévaló. Engedd nekünk, Atyánk, ebben a mostani ádventünkben, a karácsony-várásában megtennünk ezeket a szükséges lépéseket, az alázatnak, az engedelmességnek, az ámulatnak és az örömnek a lépéseit, hogy teljesen betölthessen bennünket szabadító irgalmad és örökkévaló hűséged. Kérünk a szomorkodókért, gyászolókért, vigasztald őket a feltámadott Krisztus erejével. Könyörgünk a betegekért, különösen azokért, akik kórházban vannak, műtétre várnak, súlyos kezelésnek vetették alá őket, gyógyítsd és jobbítsd életüket. Hozd őket közénk vissza, hogy velük együtt magasztalhassuk áldó szeretetedet.

Könyörgünk azokért, akik nem is tegnap, és nem is egy éve, hanem talán sok éve már elmentek ebbe vagy abba a városba, belevettették magukat ebbe vagy abba a tervükbe, s immár eltűntek, elvesztek, foglyai lettek saját gondolataiknak, életrontó életüknek, fordítsd meg őket, hozd őket vissza kegyelmedhez, irgalmadhoz, megújító könyörületedhez.

Mi magunkért is könyörgünk Mennyei Atyánk! Újítsd meg hitünket, erősítsd bennünket boldog reményünkben, s növeld szeretetünket, hogy szabadon, hálából végezhessük azt a jót, amelyet nem a mi szívünk, nem a mi elménk, nem a mi gondolatunk talált, hanem amit Krisztusban látunk. Őhozzá szeretnénk hasonlatossá lenni. Engedd Őt még jobban megismernünk, Hozzá még inkább ragaszkodni, kegyelmét, áldását, szabadítását teljes szabad szívvel befogadni. Így készíts bennünket karácsony ünnepére.
Ámen