Gyógyítsatok!

Az a szokás református gyülekezeteinkben, hogy a lelkipásztor rendre, egy meghatározott sorozat szerint prédikál vagy a Bibliaolvasó Kalauz szerint a napi igét választja textusul. Fontos ezt hangsúlyozni: napi ige. Ámbár nincs benne semmi bűvös dolog. Napi ige, vagyis: mindennapi ige, ami mára való, az mindennapra való.  Nos, az ige, amit most olvastunk a Máté evangéliumában, bizton szól mindannyiunkhoz istentiszteleten, bibliaórán, jubileumon, hálaadáson és püspök beiktatáson is. Bizton szól hozzád is, beiktatandó püspök testvérem! 

Igen, tudom, szabadok vagyunk arra is, hogy az ige véghetetlen kincsestárából bármit, bármikor előhozzunk egy-egy alkalomhoz, eseményhez, akár püspök beiktatáshoz is.  Gondolkodtam is, hogy ne beszéljünk-e inkább, kissé visszább lépve az olvasmányban, itt Máté evangéliumában, arról, ahogyan Jézus lecsillapítja a háborgó tengert? Milyen szépen lehet ebből allegóriát csinálni, a kicsiny hajó lesz az anyaszentegyház, és megláthatjuk Krisztusunk hűségét. Vagy lehetne éppen arról is beszélni, ahogy Jézus ördögöt űz a gadaraiakból. Olykor nem ártana egyházunkból is ördögöt űzni, világosodjon és tisztuljon körülöttünk a világ! S talán lehetett volna előrébb szaladni, és azt a látványos és mozgalmas történetet idézni, ahogyan Jézus feltámasztja a Jairus lányát, de közben meggyógyítja önkéntelen is a vérfolyásos asszonyt. 

Amit most olvastam, ez csak egy egyszerű történetecske. Kapernaumban esett meg. S mindjárt eszembe jut: mi lenne, ha most hirtelen megnyílna itt a mennyezet – ahogyan ugyanezt a történetet Márk és Lukács elmondja –, és egyszerre csak valami saroglyán ide eresztenének elénk egy béna embert, hogy állítsuk talpra. És nem provokcióból, hanem kénytelenségből – most is zsúfoltság van! –, mert nem lehet az ajtón bejönni. Valami nagy dolog történik ott abban a házban, ahol Jézus van, és a barátai viszik Jézushoz béna barátjukat gyógyításra. Felolvashattam volna Márk evangéliumából is ezt a történetet, ahogyan Márk markánsan, keményen, egyszerű, tömör szavakkal elbeszéli, vagy éppen Lukácstól is, aki színesebben, finomabban mondja el, úgy, ahogy egy orvosból lett evangélista elő tudja adni egy gyógyulás történetét és a körülményeket.  De Máté! Máté nem mondja, hogy tele volt a ház, nem mondja, azt sem, hogy nem fértek oda a barátok Jézushoz, még azt sem mondja, hogy hányan vitték a beteget, csak ennyit mond: odavitték. 

Sőt, ha alaposabban összevetjük az elbeszéléseket, akkor találunk még egy kis különbséget, de ez megdöbbentő különbség, és én most erről a különbségről szeretnék szólni, ezt szeretném itt, a horvátországi református testvérek szívére helyezni, és ezt szeretném a beiktatandó püspök szívére és vállára is tenni. A püspöki szolgálat rendje szépen le van írva a törvénykönyvben. Majd a presbiterek, a gondnokok, a gyülekezeti tagok, a lelkésztársak meg az élet emlékeztetni fogja őt ezekre. De most csak ezt a kis különbséget hadd hozzam ide az evangéliumból, hogy érezzük és megtapasztaljuk a felolvasott történetnek erőteljes üzenetét, hogy így tudunk majd püspök testvérünkért folytonosan könyörögni, így tudjuk őt imádságainkban hordozni, hogy megnyerje Isten áldását, és ezek az áldások tovább áradjanak az életén.

A különbség abban van, hogy mind Márk, mind Lukács azzal a megjegyzéssel zárja ezt a történetet, hogy az ott lévők elcsodálkoztak, és azt mondták, hogy soha nem láttak ilyet. Nem láttak még ilyen csodát, hogy egy szóra, a Jézus szavára felkel a béna ember, akit saroglyán vittek oda, és saját lábán hazamegy. Fokozhatnám is, mert Lukács szavai ezt is érzékeltetik. Ha valaki két vagy három hétig egyvégtében nyomta az ágyat, aztán elmúlt a láza, és felkelhet, annak bizony el kell kezdenie megtanulni újra járni. Aki hosszú ideig, esetleg gipszelt lábbal élt, az talán még hetekig, hónapokig nem veszi ki hóna alól a mankót, úgy tanul meg újra járni. Nos, mi ez a csoda? Nemcsak az, hogy meggyógyul a béna ember, hanem az, hogy felkel és hazamegy. Mitől tud hirtelen járni? Mitől jár úgy, mintha soha beteg nem lett volna, soha béna nem vett volna, soha gutaütés miatt nem került volna ágyba? És ezt még lehetne tovább fokozni.

 De mit mond Máté evangélista? Ez az ember felkelt, hazament, a sokaság pedig ezt látva elálmélkodott, és dicsőítette Istent, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek. Itt van ez a különbség. Márk és Lukács azt mondják, hogy az emberek csodálkoztak, ámultak, hogy ilyet még nem láttak, ilyen csodát még nem tapasztaltak, ilyen még nem történt. Máté egy mélyebb dimenziót nyit meg, a felelősségnek, a szolgálatnak a mély dimenzióját, és ettől összeszorul a szívünk, sőt, megrémülünk. Nem azt mondja ugyanis Máté evangélista, hogy csodálkoztak az emberek, hogy Isten ilyen hatalmat adott ennek az embernek, ti. Jézusnak, hanem az embereknek.  Ilyen hatalmat adott Isten az embereknek. 

Kelj fel, és járj! És megbocsáttattak a te bűneid. Kettős hatalom ez. A megbocsátásnak és a gyógyításnak a hatalma. Hadd kössem beiktatandó püspök testvérünk, Szenn Péter szívére, ne feledje, hogy aki elindul a Krisztus útján, és a Mester tanítványává lesz, azt megajándékozza és az ajándékkal együtt felelősséget is tesz rá: megbocsátás és gyógyítás felelősségét. Így volt ez akkor is, amikor a Mester próba-útra küldte a tanítványait, hogy hirdessék Galilea-szerte Isten országát. És volt ez akkor is, amikor elküldte őket a nagy misszióba, főleg úgy, ahogy azt Márk evangélista leírta. Rájuk testálja az üdvösség üzenetét, megajándékozza őket Lelke hatalmával, és az ajándékkal együtt felelősséget is rótt rájuk: megbocsátani, és gyógyítani. 

Azt hagyjuk meg az okoskodó farizeusoknak és írástudóknak, hogy a Jézus kérdésével egyáltalán mit kell kezdeni? Rotterdami Erasmus szava zeng a fülembe, aki elunva a középkor skolasztikus vitáit, azt találta mondani, hogy három rettenetes dolog van az emberiség életében: a háború, a pestis meg a teológusok. Hagyjuk meg nekik ez a vitát. Mi, ahogy ott állunk ennek a történetnek a kellős közepén, ahogy Jézus tanító szolgálatába belerobban a gyógyítás igénye, ahogy beszakad a mennyezet, mert leeresztenek hozzá egy béna embert, aki gyógyításra vár, érezzük, hogy ez szinte kimondatlan provokáció is. És ezt látjuk mindegyre Jézus szolgálatát olvasva. Éppen idézhetnem Jairus lányának a történetét is. Megy Jézus gyógyítani, de valami közbejön. Mert valami közbejön mindig. Odalép egy asszony, és megérinti a köpenyét. Vagy Jézus – hadd idézzek egy másik történetet –– félrevonulna a tanítványival, felismeri egy a sziro föníciai asszony, és kiabálni kezd: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam! Mondják Jézusnak a tanítványai: hallgattasd el, hát nem tudunk félrevonulni, leleplez bennünket, idecsődíti az embereket. Mindig közbejön valami. S mi is. Megyek a szent szolgálatba, rajtam a palást, indulnék, benyitnak. Jaj, drága tiszteletes úr, legyen szíves ezt-azt.  Legyen savanyú a képem? Tegyem ki az igazolványt, hogy én csak 9-től 1-ig érek rá más ügyekkel foglalkozni? Mindig közbejön valami. 

Nos, mi a fontosabb, mivel kezdjük? Mire van felhatalmazásunk? Mit kell most még megcsinálni? Hogy illeszkedik az egyik a másikhoz? Jézus szavai megdöbbentőek. Érti ezt az okoskodást, az aggályoskodást. Igen, rendet kell rakni, mert amúgy tűrhetetlen és elfogadhatatlan, hogy nem tudjuk a szent dolgot végezni. És felteszi a kérdést: mondjátok meg, mi könnyebb, ezt mondani: megbocsáttattak neked a te bűneid, vagy ezt mondani, kelj fel és járj. Melyik a könnyebb? Megfordítom: melyik a nehezebb? Melyiket bírod kimondani bátor felelőtlenséggel, hogy majd Isten megadja hozzá az erőit, és melyik az, amelyiket nem mered kimondani, nem tudod kimondani, képtelen vagy kimondani? Melyik a könnyebb? Melyik a nehezebb?  De hogy lássátok, mondja Jézus, hogy az Ember Fiának van hatalma a földön bűnöket bocsátani, ezt mondta a gutaütöttnek: kelj fel, vedd fel a te ágyadat, és eredj haza! Ezt mondja később tanítványainak: Néktek adatott a kulcsok hatalma. Amit megköttök a mennyben, a földön is kötve lesz, amit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lesz.  Majd a feltámadott Úr, ahogy János evangélista leírja, belép a tanítványi közösségbe és azt mondja: vegyetek Szentlelket. És amit megbocsáttok, meg lesz bocsátva, amit megköttök, meg lesz kötve. Ez a tanítványi felhatalmazás. 

Püspök testvérem, tőled is kérdezzük: melyik a könnyebb? Melyik a nehezebb? Itt, Horvátországban, itt a Baranyában, itt, ebben a sokat meggyötört, sokat civakodó, sokat szakító, sokat testvérietlenkedő közösségben, melyik a könnyebb? Azt mondani: megbocsáttattak a te bűneid? Melyik a könnyebb: elengedni, elrendezni, hetvenhétszer hétszer is gyakorolni az elengedésnek, a megbocsátásnak ezt a lehetetlen titkát? Vagy azt mondani: kelj fel és járj!? Kelj fel bénultságodból, kelj fel az elesettségedből, kelj fel a megvertségedből, kelj fel abból, hogy mindig másra vagy szorulva, és négyen visznek saroglyán, és te vagy, akiért még a tetőt is ki kell bontani. Kelj fel, állj a lábadra, és eredj haza, légy egészséges! Melyik a könnyebb? Mi a sorrend? Melyik a nehezebb?  

Tovább is kell mennünk, mert Jézusnak ebben a kérdésében az egész keresztyénségünk nagy feszítő erejét látjuk. És erről a gyülekezethez is szeretnék szólni, nemcsak püspök testvéremhez. Úgy vagyunk itt a 21. század különös világában – bár szerintem, ha valaki 1817-ben beszélt erről a textusról, akkor is azt mondta, úgy vagyunk itt együtt a 19. század különös világában, a világ mindig különös – nos, úgy vagyunk itt most, a 21. században, hogy mindenféle feltételt állítanak nekünk az emberek. És hol ide, hol oda hajlik a szívünk. Milyen legyen az egyház? Gyógyítson, legyen irgalom, szeretetszolgálat, odahajlás, hűség, felkarolás!  – ez az egyház tiszte, ez az egyház munkája. Ha ezt tesszük, divatosan szólva, jó fejek vagyunk. Akkor belelférünk az újságokba, nem a címlapra, de valahol a 4. oldal alján egy kis hírbe. Akkor majd felajánlják az emberek az adójuk 1 %-át. Akkor majd vállon veregetnek bennünket: ilyennek kell lennie az egyháznak, hiszen a világ mennyi-mennyi nyomorúsággal, bajjal, betegséggel, megfosztottsággal, igazságtalansággal, nyomorúsággal van tele! Jöjjön a gyógyító egyház, erre kapta a mandátumát! S persze, vannak keresztyén testvérek, akik éppenséggel azt mondják, hogy addig egy tapodtat sem teszünk, amíg a bűnt minden mélységéig fel nem tártuk. Ámbár a nagy bűn-feltárás közben ki szokott derülni, hogy azok csak holmi bűnöcskék. Augustinusszal szólva, aki Pelágiusszal vitatkozva odamondta: nem gondoltad meg a bűnnek a súlyát! De ismerjük el, ennek is van létjogosultsága. Egyszóval, hagyjuk a saroglyát, hagyjuk a szanitéc-munkát, térítsünk! Hirdessük a megtérést a bűnök bocsánatára. Vegyük Keresztelő János fejszéjét, és vágjuk oda a világnak, hogy a fejsze már a fák gyökerére vettetett, térjetek meg! És addig nincs áldás, addig nincs kegyelem, addig nincs jóság, addig nincs szeretet, amíg ki nem pucoltunk innen minden bűnt, férget és nyavalyát, – ez az igazi keresztyénség. Így esünk mi tűzből vízbe, vízből tűzbe.  Melyik a könnyebb? Melyik a nehezebb? Melyiktől hiteles a keresztyénség? Mert úgy szokott az lenni, hogy akik gyógyítanak, irgalmaznak, sebeket kötöznek be, azok nem akarják ezt az, úgymond, "bűn-blablát" hallani. Nekik az régi, az a dogmatikusok szövege. Megmondta Erasmus is, a teológusok, az márcsak pestises fajta. Akik meg látják az Isten és ember megromlott kapcsolatának minden káros következményét, ők meg arra hajlamosak, és mondják is, hogy ne váltsuk már az Úr Jézus Krisztus drága bűntörlő áldozatát ilyen ócska, filléres aprópénzre. Így esünk tűzből vízbe, vízből tűzbe. 

Melyik a könnyebb? Melyik a nehezebb? Én úgy látom, ebben a történetben – és itt már fel lehet oldani azt a különbséget, amit Márkkal és Lukáccsal szemben Máté evangélista mond itt –, úgy látom, hogy Jézus ezt köti ránk: ha akarod, mind a kettő könnyű, ha akarod, mind a kettő nehéz, de külön-külön nem megy. Ha akarod, mind a kettő könnyű, de együtt. Oldozz fel és gyógyíts! Ha akarod, mind a kettő nehéz, de együtt. Bocsásd meg a bűnöket, és emeld fel a bénát! Külön-külön ez a kettő Isten országában lehetetlen. Csak együtt a kettő, csak úgy lehetséges. 

Hadd hirdessem nektek bátor szívvel, a mi Jézusunk egész életében elkötelező hívásával, hogy életünkön megkönyörülő irgalmában, Szentlelke erejében, az Isten országában való meghívásban ezt a kettőt mindig együtt látjuk! És így imádkozzatok megválasztott püspökötökért, szolgálatáért! Mert kell gyógyítania és kell megbocsátania. Kell talpra állítania, és kell elengednie, kell úgy tennie, mintha mi se történt volna, és kell olyan szót szólnia, amitől a béna úgy indul el, mintha soha beteg nem lett volna. Mit mond Máté evangélista? Elcsodálkoztak az emberek, hogy Isten ilyen hatalmat adott az embereknek. Nekünk. Bizony nagy kockázat ez. Ijesztő felelősség ez. Lehetetlen teher ez, nem kivonatos hatalom ez. És mégis Isten ilyen hatalmat adott az embereknek. Bocsássatok meg, és gyógyítsatok. Gyógyítsatok és bocsássatok meg. Emeljetek fel, és töröljetek el bűnöket. Töröljetek el bűnöket, és újítsatok meg életeket. Ezt a hatalmat kaptátok mindannyian együtt az egyetemes papság szent kötelékében, ezt a hatalmat kapta püspökötök! Ezért imádkozunk őérette, hogy hűségesen, boldog szívvel, Krisztust követve betölthesse ezt a szent szolgálatot.

Ámen.