Gondja van rátok!

Szeretett gyülekezet, kedves testvéreim!

Mostani ádventünkre a Biblia-olvasó kalauz Péter apostol levelét jelölte olvasmányul, s ez a levél a reményre, a reménykedésre, a reménységről való számadásra irányította a figyelmünket. Mindezt azonban talán sokan úgy olvasták, hogy közben ott volt a szívükben az a meghatározó gondolat, hogy ha talán egy-egy ünnepi órára, pillanatra a gondjainkat félre is tudjuk tenni, azért azok csakhamar visszajönnek majd. Sőt, amikor nagyszerű dolgokat hallunk, akkor is hallatják a hangjukat. Olyan ez, mint amikor nagyszerű üzenetet hallunk, de közben valami háttérzaj állandóan szólna. Sokszor nem veszünk erről tudomást, sokszor úgy teszünk, mintha hozzászoktunk volna a háttérzajokhoz, de aztán rájövünk, hogy ezek nem is háttérzajok, ezek az életünk alapzajai. Tehát mintha inkább itt, a Bőszörményi úton lennénk, ahol ha ezt a négy templomablakot befalaznánk,  és úgy zajlana az istentisztelet és egy angyalszavú igehirdető éppen az egekbe ragadna bennünket, akkor is 9 percenként menne kint a villamos, és az épület rezegni kezdene, minden csörömpölne.

Azért hozom ezt ide, mert Péter apostol is tökéletesen tisztában van ezzel, és ezért levelét, amelyben számtalan nagyszerű és felemelő üzenet van, egy nagyon egyszerű, mindennapos igei tanáccsal fejezi be: „minden gondotokat Őreá vessétek, mert Néki gondja van reátok.” Miért nem lehet miénk teljesen Isten felszabadító, csodálatos üzenete, miért nem tudjuk igazán odaadni magunkat teljes erőnkből, teljes lelkünkből a hálaadás munkáinak? Miért nem tudunk belefeledkezni minden jóba, a szeretet munkáiba? Mert tele vagyunk gondokkal! Ebben az ádventben és karácsonyban is bizonnyal sok nagyszerű gondolat, elhatározás érlelődik meg bennünk és bizonyára sok mindennek neki is fogunk majd, ám a gondok zaja, a gondokból fakadó kérdések, a gondokból támadó kétségek ott vannak velünk. A magyar kifejezés is visszaadja ezt, éppen a gond szó mutatja, hogy amire gondolunk, attól nem tudunk megszabadulni, szüntelen az jár a fejünkben, nem tudjuk magunktó elhessegetni. De vannak más kifejezések is. A görög szó, amit Péter apostol használ, ezeket is feltárja. Az eredeti görög szó a „rész” kifejezésből származik. Persze, így logikus az életünk –élettevékenységeinket részekre osztjuk: az előttem álló órában megcsinálom ezt, vagy egy részét, aztán félreteszem, s ha alkalmam lesz rá, újra előveszem és megcsinálom még egy részét, aztán újra előveszem és megcsinálom még egy részét, s a végén – ahogy mondani szoktuk – kikerekedik egésszé. A teológián volt egy szobatársam, azóta kitűnő professzor lett belőle. Diákként egyrészt rendkívül irigyeltem, másrészt rendkívül dühös voltam rá. Én magam költői lélekként, úgy végeztem kötelességemet, ahogy esett, úgy puffant, ha meg kellett tanulni valamit, gyorsan megtanultam, ha meg kellett csinálni valamit, gyorsan csináltam, ha nem volt rá idő, el is felejtettem. Nos, ez az én szobatársam szisztematikus ember volt, s amikor a szemináriumi dolgozatát írta, szeptemberben megkapta a témát, lement a könyvárba, félóra múlva feljött tíz könyvvel. Hű, mondom, ennyit elolvasni egyszerre, hogy lehet! És akkor, ahogy az előbb elmondottam, egyik délután elolvasott egy könyvet, félretette, vacsora után elővette, kijegyzetelte, félretette, aztán elővett egy másik könyvet, elolvasta, másnap elővette, kijegyzetelte, félretette. Minden nap egy kis darabot elvégzett. Én meg álmélkodással figyeltem, mi lesz ebből. S lett belőle egy kitűnő dolgozat.

A gondok akkor kezdődnek, ha megszakad egy szál, elmarad valami, és gondolni kell rá, hogy mikor és hogyan végzem majd el.

Szeretett gyülekezet, gondolkodtam azon, hogy az istentiszteletre készítetek egy kis papírt, s kiteszem minden székre, s majd arra kérem a gyülekezet tagjait, hogy két kérdésre feleljenek igennel, vagy nemmel. Az egyik kérdés így hangozhatna: gondol-e valamire igehirdetés közben. A másik így hangzana: száz százalékig oda tudok figyelni. Egész bizonyos vagyok, hogy mindnyájan arra felelnénk igennel, hogy gondolok valamire igehirdetés közben, valami itt van velem, valami gyötör, valami, bevégzetlenül maradt, valami még nem kezdődött el, valami elmaradt. Nem a villamos zörög, kedves testvéreim, nem az zavar bennünket, bennünk zörög valami. A gond. És hogy mennyi gondunk van, azt reggeltől estig sorolhatnánk, ki se látszanánk belőle.  Így van valóban, ahogy egy másik magyar kifejezés mondja: szétszakítanak a gondok. A gond sohasem egész, a gond mindig rész, mindig egy szakasz, egy darab. S mivel nincsen megoldva, nincs elvégezve, mivel nem kapcsolódik a többihez értelmes módon, hirtelen egésszé nőheti magát. Sokszor nem is értjük, miért is gond nekünk valami? Miért gyötrődünk vele? Csak egy félórás feladat. Ezt bármikor meg tudom csinálni, apróság! És mégis egésszé válik bennünk. Egy másik kifejezés a tépelődés. Láttatok már tépelődő embert? Néha ez fizikailag is megmutatkozik, amikor valaki tépkedi az arcát, gyűrkészi az orrát, a fülét, vakarja a fejét, gyötri a kezét. Azt szoktuk mondani, hogy a kamaszok ilyenek, mert nem tudnak mit kezdeni a hirtelen megnyúlt kezeikkel, lábaikkal, zavart mozgáskoordinációban vannak. De a tépelődés szó lelki és egzisztenciális értelemben is kifejezi azt, hogy nem a gondok tépnek szét, hanem én tépem szét magamat. Darabokra.

Külső és belső gondjaink egyaránt vannak kedves testvérek. Sokszor kínunkban ironikus megjegyzéseket teszünk, hogy mennyi külső gondunk van. Szoktak ironizálni az olyan embereken, akik minden nap fölírják a gázóra állását. De ne nevessünk ezen, mert csakhamar, mindannyian ezt a gyakorlatot fogjuk követni. Szoktak  ironizálni azokon, akik odahaza a gyerekek vagy az unokák után mennek a lakásban, és lekapcsolják utánuk a villanyt. Egy percig se égjen. Ezek gondok. Szoktak ironizálni azokon, akik fillérre számolják a konyhapénzt. Ismerek olyat, aki végigjár három-négy boltot, s mindenütt megkérdezi, mennyi a parizer, s ahol legolcsóbb, oda megy vissza. Mi meg gúnyosan mosolygunk, miért kell ilyen kuporinak lenni. De ő gondban van, látja a pénze végét, de nem tudja, végigér-e vele a következő fizetésig, a következő nyugdíjig, a következő segélyig. Gond, hogy mi lesz a gyerekekkel. Melyik iskolába menjenek – és fölveszik-e őket abba az iskolába? Helyt fognak állni?  S mennyi családi gond, elrendezetlen ügyek, viták, bajok, civakodások, gyötrődések, ezek mind-mind csak halmozódnak. S mennyi gond van belül, mennyit tud az ember gyötrődni, tépelődni az elveszett álmain, a nagyszerű ambícióin, amikből már nem lesz semmi. De aztán persze fölhorkan megint az ember, nekidől, majd újra akadályokba ütközik, talán külső akadályokba, talán belsőkbe. S mennyit tépelődünk a saját jellemünkön, hogy milyenek is vagyunk mi voltaképpen, így néha nekidőlünk magunknak is, gyúrjuk magunkat. Egy darabig ez megy, aztán visszahullunk ugyanabba az önmagunkba, akik vagyunk, kívül és belül, kedves testvéreim, mennyi, mennyi gond!

Most Péter apostol azt mondja: „minden gondotokat Őreá vessétek, mert Néki gondja van reátok4” Hogy jól értsük az igét, látnunk kell: Péter nem azt mondja, hogy vessetek félre minden gondot. Vannak, akik így értik ezt az igét. De nem ezt mondja Péter apostol. Ha ezt mondaná, nem szerepelne itt, a Bibliában, akkor Péter valamilyen okos filozófiai iskola mestere lenne – ha filozófián most azt értjük, amit Amerikában szoktak, tehát igen gyakorlatias, praktikus tanácsot: vesd félre, vesd félre a gondot, ne törődj vele. Ne tépelődj rajta. Miért zaklatod magadat? Miért engeded, hogy az apró részletek felőröljenek? Miért dobod be magadat a darálóba, ahol az élet sok apró ügye-baja, gondja téged is fölmorzsol, megsemmisít, ledarál (szoktuk is mondani: bekerültem a darálóba!) és apróra morzsolva jössz ki belőle. Félre vele!

De, kedves testvéreim, ezt bordalokban szokták mondani, megénekelni! A nagy magyar költők közül szinte mindenki írt legalább 4-5 bordalt: vegyük a kupát, igyál, igyál, félre gond, itt a vidámság, nem kell semmivel sem törődni, ilyen rímbe, olyan rímbe, ilyen mértékbe, olyan mértékbe, ilyen bort, olyan bort – ez bordalokba való. Olykor vigasztaljuk is egymást: félre a gonddal. Megyünk másikhoz, látjuk, hogy szinte összeroppan már, és ekkor azt mondjuk neki: te, ne törődj vele, ne lovald magad bele. Mindig csak erre tudsz gondolni? Mindig csak ez jár a fejedben? Emlékszem, egyszer egy iskolai tanulmányi versenyre készültünk, és nagyon nyerni akartunk. Szinte robbantunk szét a feszültségtől. A verseny előtt odajött az egyik diáktársunk, félrehúzott, azt mondja: te, ismered azt, amikor a skót kimegy szántani? S elmondott egy skót viccet. Aztán elmondott még egy skót viccet. Látta, hogy ez nem fog rajtam, akkor jött a Mórickás viccekkel, anekdotákat mesélt. Mondtam neki: - idefigyelj, megcsaplak! Mondja: miért?  Mindjárt megyek  versenyre, itt kattog az agyamban minden, pörgetem újra meg újra, amit tudok, te pedig idejössz, és skót vicceket mesélsz nekem?! Hát nem veszed észre? – kérdezte. Éppen azért, hogy tedd már félre egy kicsit a gondot. Frissülj föl, újulj meg, lazíts. Félre a gonddal, félre a versenylázzal, félre a gyötrelemmel, félre az aggodalommal, hogy lesz-e elég pénz holnap a gázt kifizetni, félre az aggodalommal, hogy meg tudom-e venni holnap, amit kell, félre a gonddal, hogy ma délután a testvéremmel fogok találkozni, tudunk-e mi egymással értelmes szót váltani? Félre minden ilyennel! Mindazáltal, kedves testvéreim, Péter apostol nem ezt mondja. Nem azt mondja, hogy félre. És ha félretettél mindent, akkor majd Ő, tudniillik Jézus Krisztus, a te megváltó és szabadító Istened idejön, és megsegít téged. Igen félrevezető, nagyon furcsa istenkép lenne ez, bár azt hiszem, sokunkban él ilyen képzet Istenről. Hogy Ő csak akkor áll velünk szóba, neki csak akkor tud dolga velünk lenni, ha teljes és jó erőben állunk elé. Én, Isten elé, gondokkal tépelődéssel, részekre szaggatott élettel nem állhatok oda, mert Őelőtte csak nagyszerű és fenséges dolgok vannak. Ha én az én Uramhoz és Királyomhoz megyek, akkor ővele a legnagyobb dolgokról kell beszélgetni, ha én oda állhatok a kegyelem királyi széke elé, ott én a Mindenről akarok az Istennel szólni, és én őtőle a mindent akarom, nem állhatok elé foltos nadrágban, lyukas cipőben, üres zsebbel. Ám tévedés, végzetes tévedés azt hinni, hogy Isten csak akkor lát meg bennünket, ha nincsen velünk semmi gondja, ha nincsen velünk semmi baja, ha már nem kell az életünkben semmit eligazítani. Nem tudom, hogy értetik-e, hogy ennek a téves emberi gondolatnak a mélyén egy ősrégi dolog húzódik meg, úgy nevezik, hogy kevélység. Mondok rá példákat. Hányszor volt, hogy nem mentél el a főnöködhöz, nem kértél nálad befolyásosabb embertől semmit, mert nem akartad, hogy kegyet gyakoroljon veled. Tele van az életünk ilyen esetekkel. Én, tőle? Nem kérek. Én rászorulónak mutassam magam előtte? Soha. Mi egyenrangúak vagyunk. Istennel is így vagyunk sokszor. Nem viszek én az Istennek semmi gondot. Nehogy már rászoruljak valamire. De azt mondja Péter apostol: minden gondotokat Rá vessétek, és  itt nagyon fontos a minden szó. Nem egyet, nem kettőt, nem hármat a gondok közül, nem a megoldhatatlanokat, hogy majd megoldja a zűrzavaros ügyeket. Mindet. Max Weber, a nagy német szociológus jegyzi meg a protestáns etikáról írott könyvében, hogy Miatyánk egyik kérése: „mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” csak afféle keleti kérés, keleti embernek a kérése. Miért? A keleti ember lusta? A keleti ember potyázó? Mi itt a nyugati civilizációban dolgozunk, tekerünk, szaggatjuk magunkat, tépelődünk, gondoskodunk, dolgozunk, tervezünk, alkotunk, a keleti ember meg csak úgy odamegy Istenhez potyázni: az én mindennapi kenyeremet add meg nekem ma. Max Weber, meg a poroszok dolgozzanak, azok olyanok? Én meg keleti vagyok? Ám nem ezért tanít Jézus így imádkozni, hanem ezért a mindenért: minden gondotokat Őreá vessétek. Így is lehetne fordítani ezt a mindent, hogy: magatokat, hiszen ha tisztáztuk, hogy a gond szó a részt jelenti, akkor a minden gond azt jelenti: ami te vagy. Darabokra szaggatva, tépelődve, egyik gondból a másikra bukva, ez vagy te magad. Magadat bízd rá. Ez a minden gond. Minden gondotokat reá vessétek. Nem félre, hanem Őreá. Terheld rá, add át neki, bízd rá. És őnéki –mondja Péter apostol – gondja van reád.

Kettőt jelent, hogy gondja van reátok. Hadd szóljak mind a kettőről. Az egyik az, amit boldog szívvel sokszor meg is tapasztalunk, hogy az Istennek átadott gondok eltűnnek. Nem azért, mert illúziók voltak, vagy mert bemesélés volt a gond, hanem eltűnnek, megoldódnak. Sok testvérünk van ebben a gyülekezetben is, aki boldogan adhat bizonyságot megtapasztalásáról, a meghallgatott imádságról: gyógyulásról, szabadulásról, megbékélésekről, lehetetlen helyzetek megoldódásáról. Igen, ez boldog megtapasztalás. Istennek gondja van rád. Megoldja. Meggyógyít. Megszabadít. Megerősít. Megvigasztal. Ő a te támaszod.

 Ám Péter apostol nemcsak azt érti ezen, azt is, hogy úgy van gondja ránk a mi gondviselő Istenünknek, hogy amit rávetünk, azt Ő visszaadja.  - A megoldással együtt. Amikor az ember tépelődik, zúzza a saját lelkét, önszaggatásban van, amikor a gondjai darabokra tépik, és nem tudja, hogy hova fusson, melyiket oldja meg először, ráborul az egész élete. Ha Istenre oda tudja tenni magát, akkor Isten sok-sok gondunkat a megoldással együtt adja vissza. Megvilágosít, hogy mit kell tenned. Megmutatja, hogy merre menj. Megmondja, hogy mit ne tégy. Ha valaki Istenéhez viszi a gondját, kiönti előtte szívét, Isten kezébe teszi önmagát, többnyire parancsot kap. Ez a felelet. Menj el, tedd meg. Egyetlenegy példát hadd hozzak fel, és mindenki érteni fogja. Illés próféta Isten népe történetének egyik legnagyobb mélypontján egy istenítéletben diadalmaskodik. Sokan emlékeznek erre, a Kármel hegyén oltárokat állítanak a Baal prófétái, egész nap körbetáncolják az oltárokat, hogy valami mennyei tűz, isteni jel fölgyújtsa az áldozatot, ám nem sikerül nekik semmi. Illés pedig még le is önteti vízzel az oltárt, a fát, az áldozatot, s villám sújt le a mennyből imádságára. Diadalt arat, föllelkesedik a nép: az Úr az Isten, az Úr az Isten, agyonverik a Baal prófétákat. Ekkor megüzeni a király a prófétának, hogy megöleti. Illés menekülőre fogja, elmenekül a pusztaságba, behúzódik egy barlangba és meg akar halni. Meg akar halni. Nem volt az egésznek semmi értelme. Hiába bizonyította be egy csodálatos istenítélet folytán, hogy az Úr az Isten, és semmi szükség a bálványokra meg a hamis papokra, most mégis halálra keresik. Ott kucorog egy barlangban és meg akar halni. S ekkor mennyei intervenció érkezik, egy holló jön, eledelt hoz, majd Illés egy hangot hall: vedd és egyél. Parancsot kap. Aztán megszólal a halk és szelíd hang: mit csinálsz itt, Illés? És akkor Illés elmondja istenének a panaszát: Uram, egyedül maradtam egész Izraelben, aki nem hajolt meg a bálványistenek előtt, egyedül maradtam, aki ennek az istentelen királynak még ellene mondott, mindenki mása behódolt, mindenki beadta a derekát – mai nyelven: mindenki lefeküdt a politikai hatalomnak! – nem akarok élni. Vedd már el végre a lelkemet. És akkor minden gond meg van oldva. Vége a gyötrelemnek, vége az aggodalmaskodásnak, zárjuk le ezt a szerencsétlen szomorú történetet. Ekkor ezt hallja Istentől: kelj föl, egyél, mert erőd fölötti utad van néked. Isten részletes útitervet ad Isten Illésnek: hová kell mennie, mit kell tennie. Ez az ember az imént még meg akart halni. Az imént még végső összeomlásban volt, és azt mondta: széttéptek a gondok, már csak egyen tépelődöm, hogyan mehetnék ki elegánsan ebből a világból. S lám, új életet kap Istentől. Minden gondotokat Reá vessétek, Ő visszaadja nektek a megoldással, az erővel, a bölcsességgel, a megcselekvés képességével, és azzal a boldog bizonyossággal, hogy ez Őtőle van. Mert, tudjátok kedves testvéreim, az ember azon őrlődik fel, azon hullik darabokra, azon tudja magát széttépni, amikor a gondjainak, a bajainak, a dolgainak gyökerét és forrását keresi, és csak azt tudja mondani, hogy én, ezt én csináltam, ezt én hoztam így össze, ez miattam van így. És nincs benne se képesség, se erő, se ész arra, hogy megoldja. De amikor Istentől kapsz feladatot, kapsz tőle erőt, bátorságot, bölcsességet, mert akkor tudhatod, hogy a jó kimenetel hatalmát is megkapod.

Jakab apostol úgy szól erről levelében, hogy ő is bíztatja azokat, akik kísértésekben, bajokban gyötrődnek és azt mondja nekik: senki sem próbáltatik meg erején felül. Senki. Isten senkit erején felül nem próbál meg. Bízd rá minden gondodat. Vesd rá minden gondodat. Meg fogod tapasztalni, hogy ami erődön felül van, azt Ő megoldja kegyelmesen, és ami reád esik, és erődbe tartozik, azt visszaadja neked a boldog kimenettel együtt. Ámen