Főoldal Igehirdetések Fodor Antal temetésén

Fodor Antal temetésén

Textus: Zsoltár 8,5-6; Zsoltár 144,3–4

Bogárdi Szabó István igehirdetése Dr. Fodor Antal professzor, koreográfus-rendező temetésén 2020. augusztus 14-én

Zsoltár 8,5-6: Micsoda az ember? mondom, hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá? Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt!

 

Zsoltár 144,3–4: Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felőle, és az embernek fia, hogy gondod van reá? Olyan az ember, mint a lehellet; napjai, mint az átfutó árnyék.

 

 

 

Gyászoló család! Gyászoló Gyülekezet!

Roppant gazdag élettől búcsúzunk. Benne volt, amit leginkább láttunk: a művészet, éspedig a legnehezebb: a tánc, amely több, mint puszta mozgás, vagy ha az, akkor színtiszta létmozdulat, és illik mindenhez, ami mi magunk vagyunk: az ujjongáshoz, az örömhöz, a küzdelemhez, a harchoz, a töredelemhez, a fájdalomhoz, élethez és halálhoz. A két zsoltárvers az a két szélső pont, amely között életünk telik, két minőség ez, nem idő vagy helyzet, hanem lényeg.

 

1) Micsoda az ember? – ámul a zsoltáros, hogy Isten tud felőle és gondja van rá. Hiszen olyan az ember, mint a lehelet, mint az átfutó árnyék. Ahogy a próféta mondja: bizony fű a nép! (Ézsaiás). Annyi az életünk, mint egy átsuhanó árnyék, mint a hűvös hajnalon elillanó párás lehelet – itt volt, és mintha itt sem lett volna. A világmindenség borzongtató végtelenségében (ahogy a bölcs, Pascal nevezi) ijesztő az életünk, mert szinte semmi, és ha elvesszük ez a szót: „szinte” – akkor már valóban, szinte csak gondoljuk – actus intelletus – hogy volt. Ám ezzel a szóval, hogy „szinte” szemben áll egy másik szó: „mégis”. Micsoda az ember, hogy bár élete átfutó árnyék, Isten mégis tud róla és gondja van felőle? Ez a mi vigasztalásunkhoz a bemenet – ez a csodálkozó kérdés, így: mégis?

Fodor Antal voltaképpen „mégis-ember” volt. A felmenők, a felvidéki és alföldi kálvinista tanítók, orvosok, szolgálók törzsökéről fakadt az élete, és ő maga is holtig-hűségben élt. Lehetett ezt büszkeségnek is látni, de mikor híres helyekre, más országokba hívták, kiderült, hogy a sorsát jobban szereti a sikernél, a hazáját többre tartja jól fizető szerződéseknél, az itthoni küzdelmek jobban kötik, mint bármi dicső taps-zuhatag. Hogy „mégis-ember” volt, nem azt jelenti, hogy dacoskodott volna. Inkább ámult a Gondviselő hajunk szálát is számon tartó tudását és az isteni erők, az áldó hatalmak áradásán, az lehelet-lét megőrzésén.

 

2) Micsoda az ember – ámul a zsoltáros másutt is – hogy Isten megemlékezik róla és gondja van rá, ám másképpen folytatja, így: hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az angyaloknál és dicsőséggel koronáztad meg! Itt nem mulandósága és törékenysége felől, hanem csodálatosságára nézve szemléli a zsoltáros az embert. Lám, az átfutó árnyék dicsőséges, lám, a lehelet, mely eltűnik egy szempillantás alatt, Istennek olyannyira kedves, hogy felmagasztalja. Ha az imént az mondtam, hogy az a bizonyos „mégis” az alapja minden vigasztalásunknak, most azt kell mondanom, hogy ezt a „hiszen”, ez a bizonyság, az Isten szeretetének bizonyítéka az alapja a hálánknak. S hisszük, hogy Fodor Antal legalább annyira volt „hála-ember”, mint mégis-ember. S ebben volt művészetének titka is. Amint a testünk-lelkünk mozgásával, az átfutó lét táncba foglalt történeteivel elmondhatunk és szép történetté formálhatunk, az mind ebben a hálában foglaltatik benne. „Sípoltunk nektek, és nem táncoltatok” – korholja Jézus kortársait egy gyermek-mondókával. S ezzel nem kortársai ridegségére, hanem isten-süketségére utal, arra, hogy az isteni szót: a  „mégis”-t és a „hiszen”-t nem akarták meghallani. Boldog, aki meghallja az isteni szót!

 

 

3) Fodor Antal isteni erőterekben élt. A fű elhull, mondja a próféta (Ézsaiás 40,7); a por porrá lesz, mondja a prédikátor (Préd 3,20); a lehelet eltűnik, az árnyék átsuhan – de Isten tud róla, és szereti gyermekeit. A két zsoltárvers így kérdez: micsoda az ember? Az evangéliummal most az kérdezzük: kicsoda az ember? Jézus Krisztus az ember. Ő a feltámadás és az élet. Sőt, hisszük, hogy páralétünk is azért kedves Istennek, és azért koronáz meg dicsőséggel, mert minket a Feltámadottban lát és szeret. Ezért, ha olykor szinte csak gondolni tudjuk a létet, sose feledjük, a mindent megelőző gondolás maga szeretet (primus actus intellectus est charitas, ahogy a régiek mondták). Amit itt kapunk, amit itt kaptunk: az mind-mind előleg. A mulandó dicsősége a múlhatatlannak az előképe, és a rövidke földi lét minden áldása az örökkévalónak a foglalója. Fodor Antaltól abban a reménységben és vigasztalásban búcsúznunk, hogy leginkább isten-gyermek volt; földi életében sokat teljesítő, nagyszerű alkotó – eljövendő életére nézve pedig boldog várományos. Micsoda az ember? Ha boldogan él és hal, akkor azt tiszta fényben Jézus Krisztusban láthatjuk meg. Ámen

« Vissza

Ez a weboldal az Ön kényelmes böngészésének érdekében cookie-kat használ. Elfogadom További információ