Ettől fogva

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Isten segedelméből beléptünk az új esztendőbe, a 2008. évbe. S bár nem felhőtlen örömmel és csupa jót várva és remélve tettük meg ezt a lépést, Isten ennek az évnek a kezdetén is megengedi nekünk, hogy az Ő mennyei világosságával, igéjének erejével, Szent lelkének buzdításával kezdjük meg ezt az új esztendőt. A felolvasott evangéliumi történetnek sok-sok sok üzenete van a mai napra és a következő esztendőre is, engedjétek meg ezért, hogy ma erről szóljak, s ennek kapcsán hívjam föl figyelmeteket arra, hogy miképpen is kell nekünk, Krisztus gyermekeinek és követőinek ebben az esztendőben forgolódni. Máté evangéliuma elején arról olvasunk, hogy milyen körülmények között kezdődött Jézus nyilvános földi szolgálata. Nem könnyű körülmények között. Ha csak annyit idézünk fel az előző részből, hogy Jézus negyven napi böjtölés és sok kísértés után lépett a nyilvánosság elé, máris láthatjuk, hogy amire Őt Isten elküldötte, s ami szolgálatot közöttünk elvégezni jött, az nem könnyű szolgálat, hanem rendkívüli nagy terhek, kísértések, és próbatételek között kell ezt elvégeznie. Van azonban egy másik körülmény is, amely egészen fontos és nagyon is aktuális a számunkra. Így kezdődik ez a szakasz: „Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatért Galileába.” Ekkor kezdte el Jézus nyilvános szolgálatát. És ettől fogva kezdett el Jézus prédikálni s mondani: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa!” Az áll most előttünk, hogy akit Isten Jézus előtt útkészítőül, előfutárként küldött, vagyis Keresztelő János, a bátorsága, a prófétai elkötelezettsége, vagy - egyszerűen a mai szóval élve - a karakánsága miatt börtönbe került. Tudjuk ennek az előzményeit is, az evangélisták is részletesen leírják. János különös, megrendítő, sokakat megmozdító figura. Olyannyira elterjed a híre, olyan befolyása támad – Izraelben régóta nem volt már próféta! –, hogy még Heródest, a bűnben, törvénytelenségben élő királyt is áthatja ez. Azt olvassuk, hogy félt Keresztelő Jánostól. Annyira azonban nem félt tőle – vagy éppen ellenkezőleg, olyannyira félt –, hogy amikor János konkrétan beleszólt Heródes életébe, mert törvénytelen, vérfertőző kapcsolatban élt saját testvére feleségével, és megüzente neki, hogy nem szabad így élnie, akkor, ahogy a hatalmasok szokták, Istennek ezt a prófétáját, szent emberét, a Messiás útkészítőjét letartóztatta.

Később majd olvasni fogjuk Keresztelő János végzetét is, nemcsak börtönbe vettette Heródes, hogy elhallgattassa őt, hanem le is fejeztette. Végképp elhallgattatta. Olyan körülmény ez, mely mindenképpen el kell gondolkodtassa azokat, minket is, akik az Isten igazságának világosságában élnek, akik az isteni igazságnak engednek, az életüket megpróbálják ahhoz igazítani. Sőt, ahogy már az ilyenkor lenni szokott, nemcsak engednek és szépen, csendben hozzá igazodnak az isteni életrendhez, hanem ő maguk is, akarva, nem akarva, ennek az igazságnak a továbbítói lesznek. Megmondom őszintén, néha csodálkozom rajtatok, hogy eddig nem tettétek szóvá, amikor arról beszéltem, hogy a keresztyén embernek kötelessége az Isten jó hírét, az evangéliumot hirdetni, arról bizonyságot tenni. Még istentisztelet után sem léptetek oda hozzám, és nem mondtátok: Tiszteletes Úr, ez a te dolgod, te csak prédikálj, mi majd igyekszünk Isten igazságának engedelmeskedni, igyekszünk aszerint élni, de ne tessék a hirdetés feladatát ránk terhelni. De azt is megmondom őszintén, hogy másrészt nem csodálkozom, hiszen a keresztyén élethez ez elkerülhetetlenül hozzá tartozik. Vannak pillanatok, alkalmak, idők, esetek, amikor Istennek azok a gyermekei is, akik nem kaptak ékesszóló tudományt, akik nem éreznek belső késztetést arra, hogy Isten igazságáról szóljanak, hogy az evangéliumot hirdessék, olyan helyzetekbe kerülnek mégis, hogy el kell mondaniuk azt, mert az életük más, mint a többieké. Ezért megkérdezik őket. Így nincs más módjuk, eszközük és lehetőségük, minthogy Isten igéjéről, üzenetéről, evangéliumáról, Isten akaratáról bizonyságot tegyenek. Nem könnyű hát, kedves testvérek, ilyen helyzetben, azt látva, hogy a próféta, akiről később majd Jézus azt mondja, hogy a legnagyobb a próféták közül, Keresztelő János egyszer csak börtönben találja magát.

Miért is? Talán valami összeesküvésben vett volna részt Keresztelő János, valami rettenetes, obskúrus politikai dologba került volna? Rossz társaságba keveredett volna ez a mi Keresztelő Jánosunk? Nem! Ő szent ember. Ő egy különös, mondhatnánk azt is, különc módon élő, de mégiscsak szent ember. Semmi egyébről nem beszél Keresztelő János, mint arról, hogy meg kell változni. – Térjetek meg, mert elközelített a Mennyeknek országa! Ezt hirdeti. Olvastuk azt is, hogy mikor megrendítő igehirdetése nyomán sokan kimennek a Jordánhoz, hogy megkeresztelkedjenek és ezzel mintegy jelezzék, hogy új életet akarnak kezdeni, akkor többen tanáccsal fordulnak hozzá, kereskedők, katonák, közemberek. De nem mond nekik Keresztelő János olyasmit, hogy szervezkedjenek össze, építsenek fel egy új birodalmat, válasszanak maguknak elöljárókat, ilyesmikben nincs ő benne. Mai szóval, Keresztelő János erkölcsprédikátor. Arról beszél, és semmi másról, hogy miképpen kell jó embernek lenni, hogyan kell tisztességesnek, becsületesnek lenni, hogyan kell az Isten szeretete törvénye szerint élni. Mondhatnánk azt is, hogy nincs ebben semmi különös, minket is így tanítottak a szüleink, mi is a erre tanítjuk gyermekeinket, egy tisztességes országban és világban ezt igazán nem lehet megkérdőjelezni.

Mi a baj akkor Keresztelő Jánossal? Nos, nem ővele van baj, hanem a világgal van baj. Odafajult, oda süllyedt, oda züllött Keresztelő János világa is, hogy prófétát, aki igazságot, tisztaságot, becsületet, az értelmes emberi élet rendjét hirdeti, letartóztatják. Szinte csodálkozunk is ezen. Ha felnyitjuk az Ószövetség lapjait és beleolvasunk a próféták sorsába, ott mondhatjuk, hogy ezek a régi próféták királyoknak meg vezetőknek prófétáltak, ott éltek a királyi udvarban, s amikor haditervet szőttek, akkor tanácsot adtak az uralkodóknak. Ők benne voltak a sűrűjében. S az, hogy néha rajtuk is csattant az ostor, néha koppant fejükön a rúd – hát igen, aki közel megy a tűzhöz, az könnyen megégeti magát! De a mi Keresztelő Jánosunk?! Be se teszi a lábát Jeruzsálembe. Nem hallunk arról, hogy valaha Caesarea palotáiba ment volna. Kint él a Jordán mellett, teveszőrcsuhát hord, sáskát és erdei mézet eszik, és megtérést prédikál. Erkölcsprédikátor ő – ha szabad ezt a kifejezést használni. Összeszorul az ember szíve, kétségbeesik, és szomorú gondolatok töltik el, ha azt látjuk, hogy ilyen a világ. Ilyen nehéz, sőt, lehetetlen bárkinek is bármi igaza-újat kezdeni?

S akkor most, ennek az évnek az első napján, kedves testvérek, mi is mondhatnánk némi szomorkodással, kesergéssel vagy szorongással, hogy ilyen a világ, hát nem lehet itt semmi újat kezdeni!? Akkor az új esztendő első napja csak egy régi szép szokás, íme, van a kalendáriumban egy nap, munkaszüneti nap, ilyenkor összejövünk, eltöltjük egy kicsit az időt, előző éjszaka még petárdáztunk is egy kicsit, koccintunk pezsgővel, múlatjuk az ót, a régi évet, s kezdjük az új évet – de nem lesz itten semmiféle változás! Nem is érdemes hozzáfogni. Néha az az érzésem, hogy óév-búcsúztatónk és újév-kezdőnk voltaképpen ezt a szomorúságot van hivatva elleplezni. Az ünnepség, a pezsgődurranás, a pohárkoccintás, a petárdázás, a zaj, a zene, az ünneplés, a konfetti, a tánc, minden, ami ebbe a másfél napba idesűrűsödik, nem azt jelenti, hogy elmúlott a régi és kezdődik az új, elveszett az óság és kezdődik valami soha-nem-látott, soha-nem-hallott, hanem inkább csak annak szól az egész, hogy minden marad a régiben. Minden marad ugyanúgy. Ez a mi Keresztelő Jánosunk is. – Mondd meg az igazat, beverik a fejedet – még ezen a szinten is. Pedig ez a János ártatlan ember! Kinek van ő ártalmára? Olyan nagy dolog valakinek megmondani az igazat, olyan nagy dolog valakit szembeszegezni azzal a kérdéssel, hogy miképpen is él? Jól élsz, hogy úgy élsz? Mit jót csinálsz, amikor ezt-azt teszed? Ezek lennének azok a nagy dolgok, kedves testvérek? Ennyire lesüllyedt, ennyire megátalkodott lett a világ?

És azt halljuk ebben a megrendítő pillanatban: „Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy Jánost börtönbe vetették, visszatért Galileába, odahagyta Názáretet, elment és lakozott a tengerparti Kapernaumban és ettől fogva kezdte Jézus prédikálni, és azt mondani: Térjetek meg, mert elközelített az Isten országa.” Jézus egy szót nem változtat annak főtételén, amit Keresztelő János prédikált. Ő is ugyanazt mondja, ugyanazzal kezdi a szolgálatát, amit Keresztelő Jánostól hallottunk. Jézus is kiáll: Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa! Jézus is ezt mondja, nem vitatja, nem hagyja abba. S hogy mégis van itt valami új, hallatlan és eddig nem tapasztalt mindabban, amit Jézus mond, azt az előtte álló prófétai szakasz világítja meg a számunkra. Azt olvassuk, hogy Jézus otthagyta Názáretet, elment Kapernaumba, Zebulon és Naftali határaiban lakozott, hogy beteljesedjen, amit Ézsaiás próféta mondott: „a nép, amely sötétségben ül, lát nagy világosságot, és akik a halálnak földjében és árnyékában élnek, azoknak világosság támad.” Ugyanazt mondja hát Jézus, mint amit János mondott, de nem immár nem ugyanaz, aki ugyanazt mondja. S ez a döntő.

Jézus Isten országát hirdeti, a mennyek országának elközelítését hirdeti – ugyanazt tehát, amit hirdetett Keresztelő János. Ugyanazt, amit hirdetett volt Ézsaiás próféta is hatszáz évvel korábban. Ugyanazt, amit hirdettek Isten szent emberei nemzedékeken keresztül. Meg kell térni, meg kell változni, mert Isten királyi rendje, uralma az emberi életek fölött ezt követeli tőlünk. S mégis van egy jelentős és döntő változás itt. Aki hirdeti, az már nem egy a próféták közül, hanem Ő maga, akiről a próféták szólottak, Ő maga, akiről Keresztelő János azt mondotta: Ő az, akinek a sarúja szíját sem vagyok méltó megoldani. Ő az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit. Ezért mondja Máté evangélista is, mintegy visszalapozva Ézsaiás könyvében: a nép, amely sötétségben ül, lát nagy világosságot, és akik a halál földjében és árnyékában ülnek, azoknak világosság támad. A különbséget az a kép világítja meg, amit a próféta szavából hallunk. Ézsaiás próféta arról beszél, hogy akik a sötétségben ülnek, akik a halál árnyékának földjében járnak, azok eddig csak hallottak. Hallották a próféták jövendöléseit, hallották annak megerősítéseit, talán még olvasták leírva is azokat, hallották, hogy Isten nemzedékről nemzedékre, újra meg újra elküldi szent embereit, akik az igazságról szólnak, s ha kell, vállalják érte a mártíriumot is. Most azonban, ahogy a próféta mondja és az evangélista idézi: a nép lát. Eddig hallott, most már lát. A nép, amely sötétségben lakozik, nagy világosságot lát. A hang, áthatol a sötéten. Ha a sötétben ülünk, vagyis abban a helyzetben, amit megpróbáltam néhány szóval értelmezni, abban az állapotban, hogy mindegyre ugyanaz a világ és semmi nem fog változni, tavaly sem változott, tavalyelőtt sem változott, húsz éve sem változott, miért pont 2008-ban változna, nincs semmi a szent kalendáriumban megírva, hogy ez lesz a nagy év! – nos, a hang ebben az állapotban újra meg újra elérkezett hozzánk. De mit látunk? Látunk-e változást? Látjuk-e magunkon, a másik emberen, látjuk-e az anyaszentegyházon, látjuk-e a világ dolgain, a saját népünkön, országunkon, hogy lenne valami változás? Vagy csak újra, mintegy a mélyből, mintegy kútból hangzik valami távoli visszhangként a próféták szava, és visszhangozza a szívünk, visszhangozza a lelkünk, ezzel a hanggal fekszünk és álmodunk, ez a hang ébreszt bennünket,  - a szívünk és a lelkünk tele van vágyakozással? Ám most fordít a próféta és az evangélista, és odaütik megerősítő pecsétjüket: beteljesedett az írás. Akik Jézus hallják, akik az Ő szavának engednek, azok nem csak egy hangot hallanak, nemcsak egy igazságot hallanak kinyilatkoztatni, hanem látnak is valamit. Jézusban lehet látni Isten beteljesítő ígéretét. Ezért olyan csodálatos és elkötelező, amit hallunk: ettől fogva kezdte Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelített az Isten országa!

Az ige ma azt állítja elénk, hogy igen első pillantásra úgy tűnik, nincsen változás. Keresztelő János is ezt prédikálta: térjetek meg, mert elközeledett az Isten országa! A próféták is ezt prédikálták mindig: térjetek meg. Most Jézus is beáll a sorba. Mondhatnánk azonnal, hogy amíg világ a világ, amíg az emberi történelem tart, mindig is így lesz majd, Isten mindig küld valakit, aki ezt az elejtett fonalat felveszi, a próféta szájából kivert szót újra fölveszi, és amit az előző próféta nem mondhatott tovább, majd ő mondja tovább. Így volt ez háromezer éve, kétezer éve, ezer éve, így volt tavaly, így lesz az idén is, így lesz majd 2009-ben is. Majd ez a hang, mint valami távoli harangzúgás, valahogy csak elérkezik a fülünkhöz. S ha félrelökik a harangozót, odaáll helyére más, ha lekergetik a toronyból, fölmászik valaki más, mindig lesz valaki, aki újra meg újra megkondítja.

S mégis van itt változás. Hadd hirdessem, ennek az új esztendőnek az elején, hogy van változás, lehetséges a változás. Nem kell a világnak mindig ugyanúgy mennie, nem kell a dolgoknak mindig ugyanúgy folynia. Nem kell az embernek szüntelenül azt éreznie, hogy csak ülünk a sötétségben, a halál árnyékának földjén, nem kell ennek így lenni. Nagyon fontos az a különbség, amit itt látunk. Látszólag Jézus ugyanazt mondja! Ám nem ugyanaz, aki ezt mondja. Az a világosság jött el Jézus Krisztusban, akiről János evangéliumában azt olvassuk, hogy fölragyogott a sötétségben. Az a Jézus Krisztus mondja a mindegyre ugyanazon prófétai szavakat, aki Istennek örökkévaló Igéje. Az a Jézus Krisztus mondja ezeket a szavakat, aki mint örök főpap önmagán teljesíti be a bűnökért való engesztelő áldozatot. Az a Jézus Krisztus mondja, akire nézve a próféták és közöttük Keresztelő János is azt mondotta: Térjetek meg - Őmiatta és Őérette. Sőt, hozzáteszem: Őhozzá. Ez a nagy különbség! A próféta nem tehet mást, csak azt, amit valóban Keresztelő János is tett, amikor azt mondotta: Nékem alább kell szállanom, Néki pedig föl kell emeltetnie! A próféta nem tehet mást, mint hogy előremutat vagy rámutat Jézus Krisztusra. Hozzá menjetek, Őérette és Őmiatta változtassátok meg az életeteket. Sőt, Őhozzá menni azt jelenti: életünket megváltoztatni. De most Ő maga mutat önmagára és mondja azt: Én vagyok! Én vagyok Istennek báránya. Én vagyok az, akit, ha hallotok, az Atyát halljátok. Én vagyok az, aki Isten minden igazságát és szeretetét elhoztam számotokra. Ímé, nemcsak hallunk, hanem látunk is. A sötétben fölragyog a világosság.

 Azt kívánom, kedves testvérek, hogy ebben az esztendőben, amelyre nem túl sok reménnyel, váradalommal, nem túl sok boldog, izgalmas előérzetekkel készülünk, hogy hanem inkább az életünk tényeit nézve, a dolgok szomorú süllyedését, a borzasztó közállapotokat látva, mégcsak meg sem fogalmaztunk semmi jót, hogy most lássátok: lehet ez az év jó és áldott. Nem maga az esztendő, hanem az a pillanat, amikor fölragyog Jézus Krisztusban Isten világossága. Mert dicsőséges az a pillanat, amikor a prófétai szó – Térjetek meg! –mélyen és elkötelező módon elérkezik a szívünkig, az enyémig és a tiédig! Dicsőséges az a pillanat, amikor ennek nyomán az ember valóban odafordul – hiszen ezt jelenti a megtérés! – Isten igazságához, szeretetéhez és szentségéhez, és immár azokhoz igazítja az életét. És azokon ezzel méri az életét. És immár azokon mér mindent,  - az isten mértékével. Térjetek meg – mondja Jézus –, mert elközelített a Mennyeknek országa. Egy mértékét, értékét, rendjét vesztett világban csodálatos evangélium tudni, és látni, hogy Isten fölállította a mértéket. Az Ő országa azt jelenti, hogy az Ő mértéke érvényre jut. Kezdjük hát úgy ezt az új esztendőt, ahogyan itt, ebben a történetben hallottuk: látszólag semmi új nem kezdődik, minden csak folytatódik, s minden csak ugyanúgy megy tovább. És mégis, Jézusban valami új kezdődik. Sőt, ki merem jelenteni, ami valóban új, az Őbenne van. Benne van az az abszolút új, amire vágyakozunk, amit annyira remélünk, amiről tudjuk is, hogy megvált és kiszabadít lelkünk sötétségéből és nyomorúságából. Miután pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett – tehát miután meghallotta Jézus, hogy minden ugyanúgy megy, mint eddig is, visszatért Galileába és kezdte prédikálni, és ezt mondani: - Térjetek meg, mert elközelített Istennek országa.

Ámen