Erősebb nálam

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Keresztelő János, a tüzes szavú próféta vízzel keresztelt, Jézus pedig Szentlélekkel és tűzzel. Vajon, mikor ezeket a szavakat halljuk: víz és tűz, melyek bennünk mindig az ellentétet jelentik, mégpedig a feloldhatatlan, a kiegyenlíthetetlen, a megbékíthetetlen ellentétet - tűz és víz, vagy víz és tűz -, utalhatnak-e ezek a szavak, hogy Keresztelő János és Jézus között lett volna valamilyen feloldhatatlan ellentét. Az evangéliumok elbeszélései részben megengedik ezt a következtetést. Tudjuk, hogy Keresztelő János Jézus útkészítőjének tekintette magát, tudjuk, hogy Jézus úgy nyilatkozott Keresztelő Jánosról, mint minden próféták közül a legnagyobbikról, mint az igazi utolsó nagy prófétáról, aki a Messiás megérkezése előtt lép fel. Ha be akarjátok venni, mondta Jézus az érdeklődőknek: Illés ő! De arról is olvasunk, hogy volt Jézus és Keresztelő János között ellentét, vagy finomabban fogalmazva: félreértés, vagy reálisan szólva: csalódás. Keresztelő János csalódott Jézusban. S csalódásának talán az volt oka, az alapja, amit a felolvasott igében hallottunk: „én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jön, erősebb nálam, a sarúja szíját sem vagyok méltó megoldani, Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel meg majd titeket!” S ha ellentétet keresünk, az pedig abban mutatkozik meg, amit Keresztelő János prédikált,  világosan, mindenki számára érthetően: a fejsze a fák gyökerére vettetett. Keresztelő János a krízis embere volt. A krízisé, a válságé. Egy olyan helyzetben szólal meg, amikor minden bizonytalanná válik, s azt kell érezni,  hogy minden lehetséges, és mindennek az ellenkezője is, de nem látjuk, miképpen oldjuk föl a felhalmozott ellentéteket. Krízisről beszél tehát Keresztelő János, Isten népe terméketlenségének a válságáról prédikál, arról, hogy ugyan Isten törvényt adott népének, prófétákat küldött hozzájuk, csodálatosan vezette őket, megannyiszor megtartotta népét, de a fa – mely itt a népet ábrázolja – gyümölcstelen. Mint, ahogy valósággal is válságot láthatnak, akik már valaha is ültetett gyümölcsfát, s várta az időt, két évet, három évet, ötöt, tizet, mikor termőre fordul a fa. Nyesegette, gondozgatta, megtrágyázta, mindenfélét kitalált, s talán még virágzott is az a fa, de gyümölcse nincs. Akkor mire való az a fa? Akkor mire való fáradozni vele, akkor mire való róla gondoskodni?

De még áthatóbb módon is ismerjük a krízis mélységét. S mostanában ismerkedünk a krízisnek immár nemcsak ezzel az egzisztenciális vetületével, ami mindennap szóba kerül, hogy kevesebb a pénz, kevesebb a lehetőség, szűkül körülöttünk a világ - ez önmagában véve számunkra, keresztyének számára még nem lenne igazán krízis. Minket Isten meg tud tanítani arra, hogy megelégedettek legyünk azzal, amink van, mint ahogy az apostol is mondja a Filippi levélben: tudok bővelkedni, tudok szűkölködni, megtanultam, hogy mindennel ismerős legyek és mindenben hálás legyek, amit Isten ad nekünk. Ez még nem a krízis veleje. A krízis veleje az, amire Keresztelő János prófétai szava is fölhívja a figyelmet: én ugyan vízzel keresztellek benneteket, megtérésre... A legmélyebb krízis mindig lelki, szellemi természetű. A krízisnek, ha igazán arról beszélünk, valamilyen módon mindig köze van az isteni dolgokhoz, valamilyen módon mindig köze van az életünk alapjához, mindig köze van ahhoz, ahol eldől, hogy ki vagyok én, ki vagy te, mi a világ, mi végre élünk, hol van a boldogság, mi az élet értelme. A valódi krízis mindig ezekkel áll kapcsolatban. Egészen pontosan egyébként mégis azt kell mondanom, hogy a krízis akkor mutatkozik meg, amikor rá kell döbbennünk, hogy nekünk éppen ezekhez nincsen közünk. Én vízzel keresztellek titeket megtérésre – mondja Keresztelő János. A megtérés fejezi ki, hogy az ember fölismeri: eddig úgy élt, úgy rendezte a dolgait, úgy képzelte a világát, úgy alakított maga körül mindent, úgy fogalmazta meg a terveit, úgy feszült neki nagy akarattal az egész életének, hogy éppen a döntő dolgokhoz nem volt köze. A megtérés sürgetése fejezi ki, hogy zsákutcába jutottunk. S hiába igyekszünk előrébb jutni, az irány nem jó, hiába törtetünk tovább, nem lehet előre jutni – egy fal van előttünk, nem lehet tovább menni. Akkor hogyan tovább?

A krízisben értjük meg, hogy éppen a legfontosabb dolgokhoz nem volt közünk. S éppen ezért nem tudjuk az életünk egyéb dolgait sem megnyugtató módon elrendezni. Mert mindig csak a jelenségeket kezeljük. Mindig csak azzal foglalkozunk, ami éppen bekövetkezik, mindig csak annak látunk neki, azt próbáljuk megoldani, ami a legjobban szorít bennünket. Keresztelő János a krízis prófétája, s azt hirdeti ige határozottan és keményen, hogy vége az önáltatásnak: a fejsze a fák gyökerére vettetett. Vagyis a válság kapcsolódik a gyökérzethez. A valósi krízis mindig radikális. Nem azok a radikális gondolatok, melyek az isteni világtól elvonatkoztatottan, hol erővel, hol ügyességgel, hol hatalommal, hol ezzel, hol azzal próbálnak valamit érvényre juttatni. A megoldatlanság a gyökérnél van, és a fejsze a fák gyökerére vettetett.  Ezt prédikálja Keresztelő János, viszont úgy tűnik – ő legalábbis így észleli –, hogy Jézus levette a fejszét a fák gyökeréről. Jézus felfüggesztette az ítélet végrehajtását, vagy el sem kezdte, nem mondja ki a végső szót, nem indítja a végső mozdulatot, amire nézve Keresztelő János olyan megrendítően prédikált.

Valójában azonban azt kell mondanunk, hogy mégsincs Keresztelő János és Jézus között feloldhatatlan ellentét. A próféta talán csak a saját küldetése kudarcát éli bele abba, amikor Jézustól kérdezi: Te volnál valóban az eljövendő? Vagy mást várjunk? Csak egy illúzió volt, amit megkeresztelkedésekor hallottuk: ez az én szerelmes fiam, akiben és gyönyörködöm!? Várjunk mást, hogy jöjjön egy fejszés ember, jöjjön az ítélő, aki egy csapásra eldönt mindent, s megoldja a megoldhatatlant? Én azt hiszen, kedves testvérek, hogy Keresztelő János küldetése is Istentől való volt, és egybe is cseng a Jézus küldetésével, mert itt nem a víznek és a tűznek a föloldhatatlan ellentétéről van szó, hanem arról, hogy a víz is és a tűz is megtisztít. Keresztelő János és Jézus is megtérést prédikál. János prófétai szava eltakarhatatlanul, leplezhetetlenül megmutatja a válságot, s rámutat annak a lényegére is, és éppen ezért prédikálja a megtérést.

Amikor kiment hozzá Júdea, Jordán egész vidéke, hogy megkeresztelkedjenek általa, látta Keresztelő János a farizeusokat, a szadduceusokat, hogy azok is jönnek megkeresztelkedni, haragra lobbant: mérges kígyók fajzatai, kicsoda intett meg titeket, hogy Istennek elkövetkező haragjától megmeneküljetek? – vágja hozzájuk. Teremjetek megtéréshez illő gyümölcsöket! Ha szabad ebből a farizeusokkal, szadduceusokkal való vitából kiemelni ezt az elemet: teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket! - nos, ez az a pont, amely – akár érzékeli János, akár nem  - teljes mértékben egybecseng azzal, amiért Jézus jött. Meg kell értenünk Keresztelő Jánost, és meg is értjük. Bennünk is fellobban időnként ilyen indulat, amikor a válság sűrűjében, nagy megrendülésekkor, amikor az emberek nem tudják, mibe kapaszkodjanak, nem tudják, hova nyúljanak, egyszer csak azt látjuk, hogy azok, akik eddig Isten útjának éppen az ellenkezője szerint jártak, s ha Isten nevét mondták, legfeljebb káromkodásban mondták ki, most egyszer csak megjelennek és meg akarnak térni. Erre mi mit mondunk? Jól emlékszem, húsz esztendővel ezelőtt a rendszerváltozásnak nevezett valami hajnalán a Ráday utcában volt egy lelkészértekezlet, amolyan rendszerváltó igyekezetben, mit tegyünk, mit csináljunk, mit nyilatkozzunk. Ezen megjelent egy békepap is, egy hírhedt békepap, aki mindig a Tsz-ről prédikált, meg a szocializmust magasztalta. Nagy békeharcos volt.  Állunk ott az előtérben, s jön fölfelé a lépcsőn ez az atyafi, mire odakiabált közülünk valaki: „Te meg mit keresel itt?” Erre ő azt válaszolta: meg akarok térni! Gúnyosan mosolyogtunk, ellegyintettük. De jól tettük-e ezt, kedves testvérek? Nem a Keresztelő János szavával kellett volna felelnünk, s azt mondani: rendben, szeretettel köszöntünk, teremj hát megtéréshez illő gyümölcsöt!? Mert ez Keresztelő János prófétaságának a lényege. Mert már itt a fenyegető a veszedelem. A fejsze a fák gyökerére vettetett. S milyen érdekes – gondolkozzunk el ezen is –, Isten gyermekei olykor sokkal kevésbé érzékelik ezt a veszélyt, mint azok, akik Isten ellenében élnek. Van Jézusnak egy nagyon elgondolkoztató mondása, éppen Keresztelő János kapcsán megjegyzi: „A Keresztelő János idejétől fogva mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt.” (Máté 11:12). Micsoda életösztön ez, micsoda hatalmas megmaradási kényszer ez! S mi, Isten gyermekei nagyon sokszor nem érzékeljük ezt. Nem fogjuk fel, hogy nagy a baj – ahogy szoktuk mondani. S még annál is nagyobb. És nincs más megoldás – ez a krízis lényege – mint Istenhez fordulni! Nincs más megoldás, mint kijönni a zsákutcából vissza, addig a pontig, ahol letértünk a jó útról, és újra elindulni Isten felé. Teremjetek megtéréshez méltó gyümölcsöket. A tűz is, a víz is megtisztít. Erről beszél Keresztelő János: én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jön erősebb nálamnál, a sarúját sem vagyok méltó hordozni, Ő Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd meg benneteket. Így kezdődik Keresztelő János egész prófétai tevékenysége: térjetek meg, mert elközelített Isten országa.

 Igen, Isten országának ezzel kell elkezdődnie: térjetek meg, változzatok meg. Istennek semmilyen más programja nincs, kedves testvérek. Tudom, hogy mindannyiunk szívén, lelkén, gondolatán átsuhan sok-sok fantáziadús gondolat, miképpen is kellene annak az Isten Országának kezdődnie, miképpen kellene az Isten országának már végre ránk köszöntenie, miképpen kellene az Isten országa erőinek ebben a mi nyomorult magyar életünkbe erőt ideadnia, s a viszonylatokat tisztábbá tennie. Vannak elképzeléseink és válaszaink ezekre a kérdésekre, - de vannak az Igében is! Keresztelő Jánosnak is volt megoldása: képmutatók oda, farizeusok amoda, szadduceusok emide, az ateisták a gödörbe, a rómaiak süllyedjenek el, - Isten gyermekeinek fölvirágzik, emelkedünk, és jobbak, sőt nagyobbak leszünk. Jó program ez, kedves testvérek? Szívesen is csatlakozom én is azonnal, csak bárki mutassa meg az értelmét. Mert ezek emberi gondolatok, emberi elképzelések.

Amikor azonban Isten országa közelít, amikor Isten erői megnyilatkoznak, és krízist okoznak, válságot okoznak, mert megtisztító, megújító erővel érkeznek, akkor csak ez az egy szó, csak ez az egy program érkezik hozzánk: térjetek meg! Forduljatok meg! Változzatok meg! S hogy ez mennyire így van, s hogy mennyire nem oltja ki a víz a tűzet, és ellenkezőleg, nem szárítja fel a tűz a vizet, az abból látható, hogy amikor Jézus elkezdi nyilvános földi szolgálatát, a pusztai megkísértés után az Ő első szava is ez: térjetek meg, mert elközelített az Isten országa. Nincs különbség e tekintetben Keresztelő János és Jézus között.

S mégis van egy különbség, és erről is kell szólnunk a mai ige alapján. Azt mondja Keresztelő János: aki utánam jő, erősebb nálamnál. És talán a Jézussal való ellentétét vagy tőle való különbözőségét éppen ebből a kifejezésből lehet érteni. Mit ért Keresztelő János azon, hogy aki utánam jön, erősebb nálamnál? Talán azt, kedves testvérek, hogy prófétaként János is próbálkozott azzal a fejszével, de neki nem sikerült? Emlékszem, gyerekkoromban odahaza a kertünkben egy régi, kiszáradt körtefát kellett kiszedni. Annak rendje-módja szerint körbeásták gyökérig, mert gyökérből akarták kivágni, aztán elmentek ebédelni a favágók.  Én meg kotnyeles gyerekként odamentem, fölvettem a fejszét, majd én elrendezem a dolgot! Jó nagyot ütöttem, amekkorát csak bírtam. De nem lett annak semmi nyoma. Próbálkoztam még egyszer, még egyszer, nem akartam beletörődni, hogy én gyengébb vagyok. Mikor visszajöttek az emberek, mondtam nekik, mutassák meg a gyökérvágás technikáját, mert biztosan csak azért nem sikerült, mert nem tudtam a módját. Az erő, az megvan,  - áltattam magam -, csak a technika nem stimmel. Mosolyogtak rajtam, s mondták, nem kell ahhoz sok technika, izom kell hozzá, kisfiam, egyél sok spenótot, s erős leszel, mint a Popey, a tengerész. Aki utánam jő, erősebb nálamnál. Talán azt akarja mondani János, hogy én is megpróbáltam? Mint ahogy megpróbálta már Istennek megannyi prófétája, szent embere, mint egyébként megannyiszor megpróbáltuk mi is? Egy mozdulattal, egy nagy igyekezettel, egy tisztázó gondolattal, egy határozott szóval, egy jó életprogrammal döntsük ki, vágjuk ki azt, ami terméketlen! Nos, ha krízis van, ne bíbelődjünk a bajjal, így nincs értelme tovább csinálni a dolgokat. De nem ment, de nem megy! Ma sem ment, ma sem megy! Nekünk nem megy. De aki utánam jő – mondja Keresztelő János – erősebb, mint én. Majd Ő megteszi? Én lehet, hogy csak annyit tudok, hogy jól megfenyegetlek benneteket, én lehet, hogy csak annyit tudok, hogy a prófétai tüzes szavammal rábírlak benneteket arra, hogy ijedtetekben, élet-ösztöneitektől fogva változzatok meg? De aki utánam jön, biztos, Ő megteszi, mert erősebb? Ezt hirdetné János? Mert Jézus nem teszi meg. Azt halljuk Róla, kedves testvérek: nagyétű és részeges, a bűnösök barátja, együtt cimborál a vámszedőkkel, társaságában prostituáltakat lehet látni, nem keresi az igazakat, hanem azt mondja, hogy az elveszettekért jött, és azokat akarja megkeresni, mert akinek rendben van az élete, az örüljön neki, őt Isten népének elveszett juhaihoz küldötte. Nem suhint a fejszével, pedig erősebb.

S talán ez az oka annak, amit a bevezetőben mondottam, hogy Keresztelő János már Heródes börtönéből, közel a kivégzéséhez üzen Jézusnak: te vagy az eljövendő, vagy mást várjunk? Te sem vagy erős, te sem tudod megtenni? De okosabb vagy, mint voltam én vagy volt megannyi próféta, aki nekihuzakodott, odacsapott és nem ment neki? Te már meg se próbálod? Nem erőlteted magadat, mert úgysem fog menni? Mást várjunk hát? De Jézus valóban úgy van, ahogy Keresztelő János mondja: erősebb. Jézusban azonban valami másban mutatkozik meg az, hogy erősebb. Ezt olvassuk a Kolossé levélben: Tetszett az Atyának, hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség, és hogy Őáltala békéltessen meg mindent magával, békességet szerezve az Ő keresztjének vére által; Őáltala mindent, ami csak van, akár a földön, akár a mennyekben. Titeket is, kik hajdan elidegenültek és ellenségek voltatok gonosz cselekedetekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett!” (Kolossé 1:19-21). Most mégis megbékéltetett. Ez a „mégis”, ez jelenti azt, hogy aki utánam jő: erősebb nálamnál. Jézus erősebb a kegyelemben. Keresztelő János erős az ítéletben, cáfolhatatlan, fellebbezhetetlen: nincs tovább. A fejsze a fák gyökerén van. Igaz szó ez. De aki utána jő és erősebb nála, ebben a „mégis”-ben erősebb. Most mégis megbékéltetett. Bár minden veszve, bár mindennek vége, bár minden le van leplezve, bár minden tekintetben megmutatkozott és nyilvánvaló az ember elveszettsége, Isten-nélkülisége, istentelenségének minden halálos következménye, bár az is nyilvánvaló, hogy nem is érdemes így tovább kínlódni, - mégis megbékéltetett.

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek! Egy Biblia-tudós egyik szép tanulmányában jegyzi meg azt, hogy a prófétáknak mindig különös volt a sorsa, ezért ezt a fejezet-címet adta könyvében a prófétákról szóló szakasznak: rászedett emberek. Az alcíme pedig ez: akiket Isten rászedett. Részben ironikus ez a cím, de ha az ószövetségi próféták történetére gondolunk, jelesül is például Jónásra: talán Jónást is rászedte Isten. Még negyven nap és elpusztul Ninive – kellett hirdetnie! A fejsze a fák gyökerére vettetett – hirdeti János. Negyven nap. Nem sok. Jónás kiül a töklevél alá, megnézni, hogy is lesz meg ez. Ő megmondta a tuttit. S mégis. Mégis megbékéltek, - Ninive megtért és megmaradt. Mégis. Mert a kegyelem erősebb. Keresztelő János is – mondjuk így – talán egy ilyen rászedett ember, ítéletet prédikál, hallja már a fejsze suhanását, szinte látja, hogy dől a fa, és tűzre vettetik, látja a szórólapátos férfit, aki fölszórja a szélbe a kicsépelt gabonamagot, melyből kifújja a szél a pelyvát, és az olthatatlan tűzre, látja az ítéletet és a megsemmisülést, látja, hogy nincs tovább. De hall is valamit, amit talán nem ért, de mi érthetünk, és boldog szívvel értünk: ímé, egy égi hang ezt mondotta: ez az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm. Isten nem az elveszésben, nem a megsemmisülésben, nem a föloldhatatlan krízisben, nem a radikális megsemmisítő megoldásokban gyönyörködik, hanem ebben a fiúban, Jézus Krisztusban, ahogy olvastuk a Kolossé levélben: tetszett az Istennek, mert gyönyörűsége volt az Istennek – szó szerint fordítva – hogy benne lakozzék, az Ő testében az egész teljesség. És tetszett az Istennek, hogy Őbenne rejtse el ezt a szót, ezt az igazi isteni szót: mégis. Őáltala mégis megbékéltetett. Ami azt is jelenti, hogy mégsem. Mégsem kell kivágatni a fának, mégsem kell megsemmisülnie mindennek, mégsem kell elvesznie mindannak, ami elveszésre méltó, mert mégis van kegyelem. Aki utánam jő, erősebb nálam.

Az egyházi hagyomány szerint ezekben a napokban emlékezünk Jézus vízkeresztségéről. Én csak vízzel keresztelek megtérésre – mondotta Keresztelő János. Mi annak a Jézusnak a megkeresztelkedésére emlékezünk, aki utána jött és erősebb volt őnála. Testvérek, annyi minden gyűr le mostanában bennünket, a kríziseink az országban, a világban, a családunkban, meg a lelkünkben végbemenő nagy krízisek, annyi mindenben éljük át, hogy gyengék és tehetetlenek vagyunk, legfeljebb csak arra marad már erőnk, hogy utolsó mozdulattal mindent összedöntsünk, mert nincsen értelme, testvérek, nekünk is hallanunk kell azt a mennyei szózatot, amely Jézus megkeresztelkedésekor szólott: ez az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm. Ő erősebb minden prófétánál, erősebb a próféták legnagyobbikánál, Keresztelő Jánosnál, erősebb a szívünk és a lelkünk minden indulatánál, Őbenne Isten ereje rejtőzik, a kegyelem csodálatos ereje, mely megtérésre, megváltozásra, új, Istenben való boldog életre hív. Engedjünk az erősebbnek, engedjünk Isten kegyelmének.

Ámen