Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!
Talán már mindannyian észrevettük, hogy Márk evangélista különös, szinte egyedi módon jelzi azt, amit az egész Bibliát és különösen az evangéliumokat olvasva érzékelünk, hogy amikor Isten dolgait tapasztaljuk, ott mindig erők jelennek meg. Mert Isten maga erő. Amikor Istennek az emberrel való kapcsolatát, vagy – ahogy a zsoltár mondja – Isten nagyságos dolgait látjuk, ott erők áradnak, olykor erők ütköznek, - Isten jelen van, s mindig történik valami.
Ebben a történetben is az erő körül rendeződik minden, közelebbről most az emberi élet két, döntő kérdése. Az egyik a gyógyulás, a másik a hit. Olyannyira fontos ez a két terület, hogy gyakran össze is kapcsolódnak, és amit az elmúlt századok racionalista embere félretett, a babonák világába utalt, azt ma az újabb kori gyógyászat és lélektan újra előveszi: ez pedig a hitnek és a gyógyulásnak az összefüggése. Hallunk ma erről bőséggel, sőt tapasztaljuk is, a hit és a gyógyulás összefügg –ahogy összetartozik reménytelenség és betegség, is. Ebben a történetben ez áll előttünk, ám ezt nem az emberi megfontolások, nem az antropológia, pszichológia, a gyógyászat, a filozófia és nem is a teológia rendezi, hanem egyetlen egy vonatkozás, ez pedig az erő. Hadd szóljak először erről.
Igen különös az evangélista megjegyzése, hogy Jézus megérezte, hogy erő árad ki belőle, amikor ez a vérfolyásos asszony a tolongó tömegben titkon megérinti a ruháját, mondván: ha csak a ruháját érinthetem, meggyógyulok. Azt olvassuk, hogy egyrészt az asszony azonnal érezte, hogy elindult benne a gyógyulási folyamat, és másrészt, ami a döntő, Jézus is azonnal észrevette, hogy isteni erő árad ki belőle. A tanítványok nyugtatják: Mester, tumultus van körülötted, lökdösődnek az emberek, Téged is lökdösnek, s Te azt kérdezed, hogy ki érintett meg? Hadd emlékeztetek mindenkit arra a történetre, amit pár napja olvastunk. Ott Jézus és a tanítványai egy hajóban mentek át a Genezáreti-tengeren éjszaka, Jézus a hajóban aludt, vihar támadt, elveszéssel fenyegető förgeteg, s a tanítványok kétségbeesetten mentették a menthetőt, húzták be a vitorlát, lapátolták a vizet a hajóból. S ezt olvassuk: Jézus pedig aludt. Szinte föl kellett rázni. Aludt, mint egy fáradt gyermek – vagy inkább mint egy édes gyermek az édesanyja karja között. Aludt, mint egy katona három napig tartó kézitusa után, kinek füle mellett ágyút is lehet a sütögetni – ahogy mondani szoktuk. Jézus aludt, és semmilyen hányattatásra, sem mennydörgésre, sem az imbolygó hajóra, sem a förgetegre nem ébredt föl. Most pedig megérinti valaki a ruhája szegélyét, és megérzi. Mitől van ez? Attól – jegyzi meg az evangélista rögtön –, hogy Jézus azonnal észrevette magán, hogy isteni erő áradt ki belőle. Itt tehát több történik, mint egy mozdulat, sőt, több történik, mint a teremtett világ elemi erőinek a megnyilatkozása, - Jézus azt érezte meg, hogy isteni erő árad ki belőle. Miért érezte meg? Erről is szólni kell ma.
Először azonban el kell mondani, hogy ez egy nagyon különös gyógyítási történet, mert Jézus nem kezdeményezi a gyógyítást, holott a legtöbb gyógyítási történetben ő az, aki kezdeményezett: a betegekre vetette tekintetét, rájuk tette a kezét. Vakot gyógyított úgy, hogy sarat gyúrt, és a vak szemére kente. Vagy belekiabált a süket fülébe. Vagy megparancsolta, hogy tegyék le a lába elé a bénát. Itt majd olvassuk, hogy megfogja a Jairus lánya kezét, s felkölti, így támasztja életre. Most azonban Jézus csak megy, megy valahova. Gyógyítás szempontjából passzív, és érintésből, a kontaktusból mégis gyógyulás lesz. És Jézus megszakítja az útját. Nem szívesen példálódzom Magyarországon a mentőkkel, mert ma a közegészség ügye eléggé katasztrofális állapotban van, a mentősök helyzete is, de azért azt el lehet mondani, hogyha egy mentőt kihívnának egy szívinfarktusos haldokló beteghez, és ők útközben megállnának valaki kedvévért, aki megkocogtatta a mentő oldalát, abból ribillió lenne. Néhány héttel ezelőtt Cegléden történt, hogy arra sem volt türelmük a mentőt hívó embereknek, hogy öt percet várjanak, hanem amikor megérkezett a mentő, öt perccel a riasztás után, nekiestek a mentősöknek, hogy miért késtek annyit. Jairus, a zsinagógafő a partra érkező Jézus elé sietett, leborult a lába elé és könyörögött neki, sürgette: -Jer, vesd rá kezedet a lánykámra, hogy meggyógyuljon és éljen, mert az én leánykám halálán van. Haldoklik. Egy haldoklóhoz hívják Jézust. De most ez az út megszakad, most Jézus nemcsak észleli, hogy erő árad ki belőle, hanem meg is akarja keresni a tettest. Pedig – mondhatnánk – mi az a kevés erő? Jézus az imént még az elemeknek parancsolt, lecsillapította a háborgó tengert, az imént még a tenger túloldalán kiűzött egy emberből egy légióra való ördögöt! Légiónak nevezték a megszállott embert, a római légiónak többezer katonája van, ötezer vagy hétezer fölött, attól függ, hogy melyik korszakban számoljuk, - hát micsoda isteni erő ez, amit Jézus a túlparton megmutatott, micsoda isteni erő, amit Jézus a tengeren megmutatott, és mi ez a kevés azokhoz képest? Miért kell megállni, miért kell megkeresni, azt, aki Őt megérintette?
Jézus mégis megszakítja az utat és meg akarja keresni, szóba akar állni azzal, aki ezt tette, vagyis ezzel az asszonnyal. A hitnek és a gyógyulásnak a nagy kérdéséről van itt szó, és Jézus és az asszony beszélgetésében ez áll a középpontban. Hit által nemcsak gyógyulni lehet, hanem – ahogy a Zsidókhoz írt levél mondja – hit által halottakat is vissza lehet nyerni. A hit hatalmas dolgokra képes. Azt mondják az orvosok, hogy aki hisz a gyógyulásában, annak a gyógyulási esélyei többszörösére nőnek. Aki ki akar kelni a betegágyból, és az akarata mellé hitet is társít, mert az akarat nagyon könnyen, mint a tengerparton a szirtet csapkodó hullámok, az szétporlik egy pillanat alatt, de aki hitet is társít, az sokkal hamarabb meggyógyul. Tudósok kutatják a magyar nép állapotát. Kopp Mária, az egyik híres kutató néhány évvel ezelőtt egy nagy gyűjteményes kötetet adott ki, a betegségeket, a gyógyulásokat, a betegségbe-esést, a meggyógyulást, mindenféle vonatkozásban vizsgálja, és megállapítja, hogy akik hívők, azok nehezebben betegszenek meg, és sokkal hamarabb gyógyulnak meg, mint azok, akik betegek. Én most nem olcsó propagandát fejtek ki a hit mellett, hogy úgymond, aki hisz, az sohase betegszik meg, v agy aki hisz, azonnal meg fog gyógyulni! De érezzük és látjuk is, egyszerű mai statisztikai tények alapján, hogy van összefüggés. Ám hogy mi az összefüggés, mi az igazi összefüggés, azt talán jórészt ebben a történetben is, azt Jézus és az asszony beszélgetéséből értjük meg.
Amikor Jézus megáll és elhárítja a sürgetést, a tanítványok sürgetését, a Jairus sürgetését, a haldokló kislány állapotából fakadó sürgetést, voltaképpen úgy tesz, mint akit nem érdekli a vészhelyzet, hanem tudni akarja, ki érintette meg őt. Körülnézett, hogy lássa, ki az, aki ezt cselekedte. S akkor ez az asszony, aki tudta már, hogy mi történt vele, mert érezte, hogy elindultak benne a gyógyító folyamatok, félve és remegve Jézus elé ment, eléborult és elmondott neki mindent igazán. Nagy mélységet nyit meg az evangélista megjegyzése. Elmondott neki mindent igazán. Ez kettőt jelenthet, és a kettő között minden mindent. Elmondott neki mindent igazán, ez jelenthet ennyit, hogy én voltam az. Ez az igazság. Ő volt az, aki megérintette. Vagy: elmondott neki mindent igazán, tehát elmondta az egész életét: tizenkét éve vérfolyásos volt, sok orvostól sokat szenvedett, minden vagyonát magára, vagy – még pontosabban – a gyógyulására, a gyógyítására költötte, de semmit sem javult, sőt még rosszabbul lett. Elmondott neki mindent igazán – az egész életét, a nyomorúságát, a betegségét, a gyógyulni akarását, a szerencsétlenségeit. Hogy hol jó szándékú és becsületes és tisztességes orvosok kezére adta magát, hol meg nyilván kóklerek és szélhámosok kezére adta magát - elmondott mindent igazán. Elmondta az életét, elmondta az életünket, mert az életünket meg tudjuk írni a saját kórlapunk alapján is. Bizony, meg tudjuk írni, s előbb-utóbb mindannyian el is kezdjük írni ezt az élettörténetet. Lehet, hogy ez ötéves korunkban egy lábtöréssel kezdődött, tíz éves korunkban egy enyhe tüdőgyulladással, aztán felnőtt korban ezzel, azzal, amazzal - csak gyűlik, gyűlik a feljegyzés a kórlapon, és gyűlik az emberben ez a kétségbeesett akarat, hogy az egészségemért mindenemet oda adom! Így mondja az evangélista, hogy mindenét a gyógyításra fordította, s nem az mondja csak, hogy: mindent.
Ez az első mozzanata annak a hitnek, amiről itt szó van. Elmondani mindent, elmondani mindent igazán. Még annál is igazabban, ahogy az orvosnál lehet. Ha az ember orvoshoz megy egy érzett betegséggel, nem kezdhet másról beszélni. Ha a hasa fáj, nem a tyúkszemét diagnosztizáltatja, mert így nem indulul el a gyógyulás útján. Ugyanígy, sőt inkőbb, az isteni gyógyítás felé sem tudunk elindulni, ha nem mondunk el mindent igazán. A valóságot kell elmondanom, úgy, ahogy vagyok, mindenfajta nyomorúságommal, betegségemmel, elesettségemmel, kísérletemmel, kudarcommal, reménykedésemmel és becsapottságommal, hitemmel és kétségbeesésemmel, mindennel együtt úgy, ahogy vagyok. Jézus pedig azt mondta neki: Leányom, a te hited megtartott téged, eredj el és gyógyulj meg a te bajodból. Akiknek jó a füle (és mindannyiunknak jó a füle, mert betegségi helyzetben jó a fülünk és minden apró szót meg tudunk hallgatni), talán máris észrevették, hogy itt mintha valami ellentmondás lenne. Azt mondja az evangélista, hogy az asszony, amikor megérintette Jézust, vérének folyása azonnal kiszáradt, és megérezte testében, hogy kigyógyult bajából. Jézus pedig itt, a beszélgetés végén azt mondja neki: eredj el és gyógyulj meg a te bajodból. Hát most akkor megtörtént már a gyógyulás vagy nem történt meg azonnal, abban a pillanatban, amikor megérintette Jézust és isteni erők áradtak át rá? Meggyógyult teljesen és tökéletesen, vagy még erre a beszélgetésre is sort kellett keríteni? Mind a kettő megáll, ilyen egyszerű a dolog. Azért is kerít sort Jézus erre a beszélgetésre, hogy valami nyilvánvaló legyen. Aminek pedig nyilvánvalónak kell lenni, az Jézus szava: Leányom, a te hited megtartott téged! Talán emlékeztek, testvérek, néhány hónappal ezelőtt részletesen magyaráztam a gyülekezetben, hogy ez a szó (megtartatás) milyen sokféle. Görögül ez a szotéria. S az, hogy nem dobjuk ki az ételmaradékot, hanem betesszük a hűtőszekrénybe, egészen addig, hogy a mennyei üdvözüléstg jelenti, számtalan esetre alkalmazható. Egyetlenegy mondatban összefoglalva: ahogyan ez az asszony igazán mindebt elmondott Jézusnak, úgy akar Isten üdvözítő, megtartó, gyógyító, szabadító erőt kiárasztani mindenre az életünkben. Mindenre. A megtartatás, az üdvözítés, a gyógyulás, a megmenekülés pontosan olyan teljesség-vonatkozású, mint az, amikor az embernek igazán mindent el kell mondania. Vagyis Jézus szava - eredj el békével, a te hited megtartott téged - többet jelent annál, hogy eddig a pontig megőrzött a hited. Ez is nagy dolog. Csak addig eljutni, amíg a gyógyszert meg nem kapom, csak addig eljutni, amíg a gyógyító kezéhez oda nem érkezem, csak addig eljutni, amíg ki nem nyitom az orvosi rendelő ajtaját, csak addig kibírni, amíg ki nem jön a mentő, csak addig kibírni, amíg nem jön a segítség! Ehhez is nagy hit kell. Annál is többet jelent, hogy igen, a hited, a te hited váltotta ki ezt az egészet, a te hited rendezte ezt így. Emlékszünk, egy más gyógyítás alkalmával, mikor egy pogány ember szolgájának gyógyítására hívják, azt mondja a római százados Jézusnak: Uram, nem kell a házamba jönnöd, méltatlan is vagyok rá, szólj egy szót és meggyógyul az én szolgám. Ekkor Jézus szinte visszahőköl, és azt feleli: ekkora hitet egész Izraelben nem találtam! Ilyen dogokra képes a hit! Tehát ezt is jelenti itt a jézusi szó, amit most ennek az asszonynak mond: a hited találékony volt, a hited bátorított föl, hogy beteg létedre átverekedd magad a tömegen, és illetlenül megérintsd az én ruhámat. Asszony nem érinthette férfi köntösét. De a hite bátorrá tette, s ezt a mozdulatot is meg tudta tenni. De valami sokkal mélyebbet is jelent ez: a te hited megtartott téged. Jézus olyan dimenziót nyit meg, ami messze-messze túlmutat minden földi életvonatkozásunkon.
Amikor Jézus gyógyított, a cinikusok azt mondták: miért gyógyít, ha újra megbetegszünk és szenvedni fogunk? Mikor Jézus halottat támaszt föl, a cinikusok azt mondják, miért támasztja föl a halottat, egy föltámasztott ember sincs mér itt közöttünk, sem Lázár, sem a naini ifjú, sem a többiek, sem a Jairus lánya, nincsenek itt közöttünk. Föltámasztotta őket, aztán meghaltak. Miért tesz jót Jézus, miért végzi el az örök válságot az emberért, ad-e elégtételt minden bűnért? Hát itt vagyunk és mi sem mondunk el mindent Neki, mert úgy érezzük, jobb, ha nem mondjuk el, van bűn elég. Akkor miért, miért, miért?
Azért, mert a gyógyításban, a bűnök megbocsátásában, a halottak feltámasztásában Jézus mindig megnyitja az isteni dimenziót. Érezte, hogy isteni erő árad ki belőle. És amikor azt mondja: eredj el, a te hited megtartott téged, azzal nemcsak megerősíti, hogy jót tette az asszony, amit tett, találékonyan tette, amit tett, valban gyógyulást hozott számára az isteni erő, hanem egy isteni dimenziót tár fel. Jézus ezért jött, hogy meghívjon, hogy ebbe az isteni dimenzióba belépjünk. Ahol Istené minden, ahol Isten az illetékes, ahol Isten uralmat vesz az emberi élet fölött, ahol az ember megbékülhet Istennel, saját létének forrásával, boldog és beteljesülő céljával. Lehet Jézushoz menni - és ez az igazi hit, ezt állítja Jézus a középre, ami egyenesen Őhozzá vezet el. Soha ne vonjuk kétségbe, ha valaki bátran állítja, hogy a hite, akár csak a gyógyulásba vetett hite segített neki és gyógyította őt. Ne tiltakozzunk, hanem Jézus módjára mi is nyissuk föl számára azt az isteni világot, ahonnan ezek az erők érkeznek, hogy megízleltessék velünk az eljövendő világ erőit. Boldog az az ember, akit hite Jézushoz vezet, boldog, aki megérinti Őt, s még boldogabb, aki mindent elmond Neki, és igazán boldog, aki hallja Tőle a szót: eredj el, a te hited megtartott téged, gyógyulj meg a te bajodból.
Ámen
Imádkozunk!
Köszönjük Urunk, hogy Te olyan közel vagy hozzánk, elég kinyújtani kezünket. Köszönjük, hogy a Te szíved annyira nyitott reánk, elég kimondani önmagunkat. Köszönjük, hogy Tenálad mindig kész a kegyelem. Köszönjük, hogy a Te gyógyító, szabadító, üdvözítő erőid vesznek körül minket és hordoznak ebben a törékeny, fáradtsággal teli, múlandó földi életben, és hordoznak úgy, hogy mindig megőrizzük és meglássuk a csodálatos eljövendőt, az örökkévalót, amelyre hívogatsz mindannyiunkat. Eléd hozzuk, Mennyei Atyánk. és nem titkoljuk Előtted nyomorúságainkat, bajainkat, vétkeinket, bűneinket, betegségeinket. Feloldozást kérünk, gyógyulást, erőidért könyörgünk, hogy megtapasztalhassuk, milyen az általad megindított élet. Könyörgünk a betegekért, a gyógyulásukért, hogy majd velük együtt itt, a gyülekezetben magasztalhassuk és dicsőíthessük szabadító irgalmadat. Gyászolókért könyörgünk, akik koporsó mellett állnak meg, vigasztald, bátorítsd, újítsd hitüket. Mi magunkért könyörgünk, Mennyei Atyánk, hadd legyen számunkra a Te igéd most áldott buzdítás, erősítés, meghívás, hogy életünk minden percében azzal a szabadsággal, örömmel és élő reménnyel igyekezzünk Hozzád, hogy Tenálad ott vannak a szabadításnak, a megújulásnak erői. Kérünk Krisztusért, a mi Üdvözítőnkért hallgasd meg könyörgésünket.
Ámen
Bogárdi Szabó István E-mail: info@bogardiszaboistvan.hu