Én pedig várom az Urat

Én pedig várom az Urat, aki elrejtette orcáját Jákób házától, és benne bízom.(Ézsaiás 8,17)

Vannak idők, mikor egész magatartásunkat egy-egy szóban is ki tudjuk fejezni. Várakozunk. Mégpedig sokféleképpen.

Várjuk óránként a híreket, hol nő és hol csökken a fertőzöttek száma.

Elvárjuk, hogy szülessenek jó döntések a ragály mérséklésére

Várjuk, hogy valaki majd jön, bevásárol helyettünk, intézi az ügyünket.

De elemi módon Istenre várunk. Hozzá fohászkodunk,  előtte esdeklünk. Mert nehéz most várni! Mert érezzük, nem elég kivárni a végét a bajnak, bevárni a segítséget, elvárni a bölcs döntéseket.

Igen, tudjuk, Istenre várni jó: „Jó várniés megadással lenni az Úr szabadításáig” – mondja a próféta (Sir 3,26), és valóban boldog reménységet várunk - mondja az apostol (Titus 2,13).

Csakhogy most, amikor szertefoszlik mindenféle jó szó, homályba vész minden szép elképzelés, igen nehéz várni. 

A zsoltárral azt mondjuk: Isten elrejtette arcát, és mi megroskadtunk (Zsoltár 30, 7). Sőt a prófétával azt is mondanunk kell, hogy Isten ítéletében rejtette el arcát (Ézsaiás 54,8). És ha nem fordítja ránk arcát – ahogy kérjük a nagy áldásban - , akkor átokföldje lesz az életünk.

Jeremiás próféta sokak lemondását idézi, amikor ezt mondja:  “Miért békességre várni, holott nincs semmi jó; gyógyító időre, holott ímé itt van az ijedelem?”– (Jeremiás 8:15).

Mindenütt csüggedt kapkodás, tétova tanácstalanság, kilátástalanság. Közel a veszedelem, sőt bekövetkezett a baj. S mindenki csak legyint, hogy volna általános megoldás, hanem ki-ki valami egyéni kiúton töri a fejét, senki senkiben nem bízik.

De a próféta vár – egészen felfokozva, ezt mondja:

„Én azonban várom az Urat, aki elrejtette orcáját Jákób házától, és őbenne bízom. (Ézs 8,17). Milyen megrendítő megnyilatkozása ez a hitnek!

A próféta  egyáltalán nem tart attól, hogy elhamarkodott ítélkezéssel vádolják és azt mondják rá, hogy tessék, beütött a baj, ez az ember meg mindjárt Isten ítéletéről beszél, holott kegyelemről, reménységről, bizakodásról kellene beszélnie. Ő már túl van ezeken. Ám vannak tapasztalatai – történelmi és hitbeli tapasztalatai, és ezért vár éppenséggel arra az Úrra, aki elrejtette arcát népe elől.

Hadd idézzek ezekből a tapasztalatokból néhányat:

Azt mondja a 33. zsoltár

„...az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat,

Hogy kimentse lelküket a halálból, és az éhségben is eltartsa őket.

Lelkünk az Urat várja, segítségünk és paizsunk ő.(33,19-22)

Ez pedig a próféta személyes tapasztalata:

„Egy ember fenyegetésére ezrével elfuttok, öt ember fenyegetésére úgy elfuttok, hogy nem marad más belőletek, csak egy jelzőpózna a hegytetőn és egy zászlórúd a halmon. De még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen, készen áll arra, hogy irgalmazhasson. Mert bár ítélő Isten az Úr, boldogok mindazok, akik benne reménykednek....Bizonyosan megkegyelmez az Úr, ha hozzá kiáltasz. (Ézsaiás 30,17-19)

Jeremiás próféta pedig ezt mondja:

„Jó az Úr azokhoz, akik benne reménykednek, akik hozzá folyamodnak.  Jó csendben várni az Úr szabadítására. 

Mert nem vet el örökre az Úr.

Ha bekövetkezik, amit valaki megmond, nem az Úr parancsából van-e az?

Nem a Felséges szavától függ a rossz is meg a jó is? 

Miért siránkozik az élő ember, a férfi, ha vétkezett? 

Inkább kutassuk, vizsgáljuk meg útjainkat, és térjünk meg az Úrhoz!” (Sir 3,25-40):

Mit mondjuk tehát? Jó várni? Vagy hiábavaló, sőt rossz várni? Nagy kérdése ez életünknek.  És nehéz rá válaszolni.

Isten azonban a kérdést örökre eldöntötte, mert szabadítása ígéretét Krisztusban beteljesítette, és a várakozásunkat, mely lehet olyan, mint a virrasztás, vagy mint az éjjeli őrködés, vagy álmatlan gondban, magányban, karanténban töltött idő,  – a várakozásunkat beteljesítette. Krisztusban válaszolt. Megnyitotta a magában roskadozó, a csüggedten vergődő ember számára örök szeretetét. Várni jó, mert tudjuk: a szeretet soha el nem fogy, a szeretet nem kapitulál, a szeretet megmarad – és mert megmarad a szeretet, mi boldogan remélhetjük: mi is megmaradunk.

Magadra hagytalak néhány pillanatra, de nagy irgalommal ismét összegyűjtelek. Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked – mondja megváltó Urad. (Ézsaiás 54,7-8)

Reménykedő várakozást!

2020. március 23.