Én leszek veled!

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

A bírák történetének újabb szakaszához érkeztünk. Néhány évtizednyi béke után újra halljuk a súlyos szavakat: gonoszul cselekedtek Izrael fiai az Úr előtt, és az Úr a Midianiták kezébe adta őket. Most olyan nép nevét halljuk, akikkel már találkoztunk néhány évszázaddal korábban, a pusztai vándorlás idején. Őket Mózes és Józsué Isten segítségével legyőzte. A honfoglalás után eltűnik a nevük a krónikákból, pusztai nép voltak, s nem volt dolguk többé Isten gyermekeivel. S most mégis néhány évszázad eltelte után, Isten bűntető keze alatt, amikor népére bocsát egy ellenséget, megjelennek ők is. Az itt elhangzó történeteknek, melyek a szabadító hősről, Gedeonról szólnak, ezt a fantázia-címet adtam: éjszaka. Éjszaka van. Részben valóságosan, részben jelképesen is. Ezek kelet felől érkező pusztai rablótörzsek úgy lepik meg újra meg újra aratási időben Isten népét, mint ahogyan elsötétedik az ég, amikor megjelenik a mindent elpusztító sáskaraj. Így is mondja az ige: annyian voltak, mint a sáskák, úgy pusztítottak, ahogyan a sáska lelegeli mindazt, amit talál. Olykor filmhíradókon mi is láthatjuk a sáskajárásnak ezeket a rettenetes képeit. S valóban, meg is sötétedik akkor az ég. De éjszaka van azért is, mert amit Isten gyermekeinek szabad tenni, azt éjszaka teszik. Azt halljuk, hogy olyan rettenetes erővel jelenik meg újra meg újra ez a sivatagi rablónép, hogy Izrael gyermekei felhúzódtak a hegyoldalakba, barlangokba költöztek, erősségeket készítettek, de ezzel csak a puszta életüket tudták megmenteni, hiszen a termés aratáskor mindig odaveszett. Az idősebb nemzedék tudja, mit jelent, amikor azt mondom, hogy időről időre megjelentek és lesöpörték a padlásokat, amikor terménybeszolgáltatás volt. Bizony éjszaka kellett tilosban vágni, éjszaka kellett a keveset megmenteni, úgy, ahogy halljuk Gedeonról is, aki éjszaka, sötétben csépelte a gabonát. Ahogy az ige mondja: hogy talán egy keveset még megmentsen a Midianiták kezéből. De most nem akarom részletezni ezt a történelmi katasztrófát, mert a korábban bőségben hallottunk már arról, hogy mit jelent az, amikor egy idegen és ellenséges nép megszálló hatalomként regnál, elveszi az adót, a termést, elveszi az életet.  Egyetlen egy szóval lehet ezt valóban kifejezni: nagy a baj, Isten népe történelmi mélypontra érkezett: éjszaka van.

Aztán halljuk, hogy hét esztendei sanyarúság után fölkiáltanak Istenhez. De Isten most először nem szabadítót küld – ez különbség a korábbi történetekhez képest! –, hanem előbb prófétát ad. Gedeon történetében tehát nemcsak azt kell látnunk, amit egy éjszakában lehet látni, hogy ugyanis nagy a baj, és Isten gyermekei érdemlették ezt az ítéletet, hanem meg kell látunk a nyomorúság okait is. Röviden, a nyomorúság oka vallási természetű. Bizonnyal sok mindent el lehet mondani ennek a nyomorúságnak politikai okairól is. El lehetne mondani azt is, amint majd látni fogunk, hogy a tizenkét törzs közötti szövetség meglazult már, hűtlenek lettek egymás iránt, hátat fordítottak egymásnak. Ez korábban is megesett, Debora énekében már hallottunk arról, hogy bizonyos törzsek nem mentek el a felszabadító háborúba. Tehát voltak politikai okai is a nyomorúságnak. S voltak világtörténelmi okai is. A történészek szerint a napkeletről érkező népek nem szabad vállalkozásból indulnak nyugatnak, hanem azért, mert a nagyhatalmak szinte préselték-nyomták őket a tenger felé. Elvették az életterüket, így át kellett vonulniuk erre a területre. Mégis, a Bírák könyve, és különösen itt a prófétai szó, nem hagy kétséget afelől, hogy a nyomorúság oka döntő módon vallási természetű. Így halljuk: prófétát küldött az Úr, aki így szólt, mintegy Isten szájaként: Ezt mondja az Izrael Istene: Én vezettelek fel titeket Egyiptomból, én szabadítottalak ki titeket a szolgálat házából, én mentettelek meg az egyiptomiak kezéből, minden nyomorgatóitok kezéből, akiket kiűztem előletek. S azt mondtam nektek: Én az Úr vagyok, a ti Istenetek, ne féljétek az Emoreusok istenét, akiknek földjén laktok, de ti nem hallgattatok az én szómra. Szövetségszegésről van szó. Isten gyermekeinek azt kell megérteniük ebben a drámai helyzetben, hogy saját maguknak okozták a bajt, a maguk fejére idézték a nyomorúságot, mert szövetségszegőkké lettek.

A korábbi történetekben azonban a könyörgés azonnal meghallgatásra talált, az alázatnak, a bűnbánatnak mindjárt lett foganatja is, és támadt szabadító. Most azonban bele kell látnunk a dolgok mélyébe, és a baj orvoslását a gyökereknél kell elkezdeni. Vallási természetű a baj, ismétlem még egyszer. S mielőtt Gedeon, mint szabadító színre lépne, mielőtt bátor és hős vezérként elvégezné a szabadítást, előbb egy tisztázásra van szükség. Merthogy éjszaka van.

A mi Gedeonunk a Manassé törzséből való, és a saját nemzetségén belül a legjelentéktelenebbnek számít, ő a legkisebb fiú, de csak a mesében lehet nagy hős a legkisebb fiú. A szövetségi és törzsi rendben a legkisebb fiú mégiscsak a legkisebb fiú, nincsen tekintélye, nincsen szava, legfeljebb cselédkedhet otthon az apja házánál. Erről a Gedeonról hallunk most, akihez Isten angyala érkezik, megszólítja, és mindjárt el is mondja a csodálatos ígéretet: az Úr veled, erős férfiú. Gedeon viszont azonnal idézni kezdi az ellenvetéseket: miért beszélsz te nekem Istenről, miért beszélsz nekem az Úrról? Ha az Úr velünk lenne, vagy velem lenne, akkor mindez nem következhetett volna be. Panasz ez? Hivatkozás ez? Hárítás ez? Azt gondolom, testvérek, inkább az utolsó. Ez egyfajta hárítás, és a történetből jól kiderül, hogy miért hárít máris Gedeon. Persze, érvel Gedeon, mondták nekünk atyáink a régi dolgokat, elmondották a Széder-esteken, hogy miképpen szabadította ki Isten a népünket Egyiptomból, elmondták a pusztai vándorlás csodálatos történetét, elmondták a honfoglalás történetét is, de hát „őseimnek véres kardja, fogason függ, rozsda marja”, rég volt, szép volt… – ha most velünk lenne az Úr, akkor nem történhetett volna mindez. Még egyszer mondom, a történetből kiderül, hogy ez itt nem panasz, ez már csak ürügy, hárítás. Milyen érdekes az emberi szív, milyen érdekes a logikánk is! Tudván tudjuk, hogy magunknak okoztuk a bajt, tudván tudjuk, hogy Isten szava ellenére letértünk a jó útról, rámentünk a rossz útra és isszuk a levét, mégis mondjuk: ha velünk lenne az Úr, akkor ez nem történhetett volna meg! S tovább is megyek! Sokan mondják ma is: ha lenne-volna Isten, akkor mindez nem következhetett volna be! Panasz ez? Gedeon szájában sem tűnik panasznak. Elhárítja a feladatot. S aztán, ahogy az angyallal bontakozik a beszélgetése, és megkapja az isteni feladatot a szabadításra, Gedeon továbbra is hárít, s most már nemcsak azt mondja, hogy ő a legjelentéktelenebb család legkisebb gyermeke, hanem hogy ha valóban Isten küldötte az angyal, valóban isteni szót hozott, és isteni felhatalmazást közöl, akkor adjon jelet. Gedeon jelet kér, tisztán akar látni. És amikor megkapja a jelet, kétségbeesik. Megijed, összeszorul a szíve, fölkiált: végem van, mert Isten angyalával beszéltem. Isten angyalával pimaszkodtam. Nem hittem az isteni szónak, nem hittem az isteni küldetésben. S mégsincs vége, mert Isten már kiszemelte őt, és visszavonhatatlan Istennek akarata, hogy ez a férfiú legyen a szabadító. Újból megerősíti és elküldi a szabadításra. Lám a szabadítás gyökere is vallási természetű.

Először is tehát a hamis istentől kell megszabadulni. És hogy miért olyan bonyodalmas ez, azt abból a konkrét parancsból derül ki, amit Gedeonnak legelőbb kell elvégeznie: végy egy tulkot atyád ökrei közül, meg egy másikat, amely hét éves, rontsd le a Baál oltárát, amely a te atyádé… Itt van a drámának a közepe. Ha éjszaka van, akkor nemcsak külső okok miatt van éjszaka. Nemcsak a nagy történelmi sáskaraj felhőzi el a napot, nemcsak a hegyekbe fölhúzódva kell szinte már barlanglakóként, – bocsánat – hajléktalanként élniük azolnak, akik egykor honosak voltak. Ez bizony a hitnek mély éjszakája. Kié az oltár, amit le kell rombolni? Ezt az oltárt nem egy midianita kiskirály állította, nem egy ellenséges hatalom tette oda, az nem olyan, mint minálunk volt a felszabadító csapatok emlékműve, mely előtt minden április 4.-én politikai istentiszteletet kellett tartani, s aztán mikor elmentek a felszabadító csapatok, egy-kettő maradt csak mutatóba, mert többe került volna lebontatni, mint otthagyni. Ez a helyzet most, mint amit korábban hallottunk, amikor szinte istenkirályként ünnepeltette magát egy-egy megszálló nép fejedelme. Ez az oltár egy hamis isten oltára, bálványoltár – és a Gedeon apjáé! Házi oltár. Ez bizony a hitnek sötét éjszakája. Nem kívül van a baj, nem történelmi-ideológiai kényszerekről van szó, immár belül van a hamis isten. Baál-oltárról hallunk. Baál a termékenység istene volt, a bőség istene, a szerencse istene, mai nyelvre így tudnám lefordítani: a jólét istene, a fogyasztás istene. Ő volt a konzum-isten. Nyilván a régi időkben másképp jártak a Baál papjai - maradt egy-két régészeti nyom, hosszú köntösök, cifra csengettyűk. Ma a reklámszakemberek, vagy a politikai ideológusok másképp járnak, de ugyanazt azt mondják, hogy addig élet az élet, amíg növekszik a fogyasztás. Azért élünk, hogy fogyasszunk. A világ pedig kétségbe esik, ha a fogyasztás egy ezrelékkel is csökken, a világ csődöt kiabál, hogyha az emberek azt mondják, hogy nem akarom a stelázsit három évenként kicserélni, jó lesz az tíz évig is. Ma már kinevetjük azokat az idős embereket, akik a boltból hazatérve kisimogatják a reklámszatyrot meg a csomagoló papírt, beteszik a polcra, és azt mondják: jó lesz az még valamire. A Baál a fogyasztás, a bőség, a televény istene. De mégsem akármilyen isten, akit elég csak nézni. Baálnak áldozni is kellett, mégpedig – ha úgy hozta a sora – embert is kellett áldozni neki. Így hangzik a próféták egyik panasza az elpogányosodott néppel szemben, s olykor királyokkal szemben is: átvitted a te fiadat a tűzön. Ez a biblikus kifejezés - átvitte a tűzön - azt jelenti, hogy égő áldozattal föláldoztak valakit. Ez az isten csak akkor adott, hogyha adtak neki, csak akkor volt bőség, ha az ember a vérét csorgatta érte. És ez az isten van most ott a középen. Gedeon apjának házi oltárán imádják. Éjszaka van, megsötétedés. Hogy szólt a prófétai szó? Én az Úr vagyok, a te Istened, aki kiszabadítottalak, csodálatosan vezettelek, minden nyomorúságodban megmentettelek, életre való világot ajándékoztam neked. Az élő Isten mindig így mutatkozik be. Idézzünk egy történetet a Királyok könyvéből. Évszázadok múltán is támadt egy nagy prófétája Izraelnek, Illés, aki egy istenítéletben párbajra hívta Baál papjait. Milyen plasztikusan van ott leírva: a Baál-oltárt négyszáz pap ugrálja körül egész nap, a vérüket ontják, szaggatják magukat, de nem gyullad meg az oltár. Mert nem gyulladhat meg az oltár, mert ez egy hamis isten oltára. Ez az isten az ember vágyainak a kivetülése, ez az isten egy hamis elgondolás, hogy úgy jutok előrébb, hogy feleszem magam elől a saját életemet. Ez az isten feléteti velünk a saját jövendőnket. Éjszaka van. Le kell rombolni ezt az oltárt.

Gedeon azonban, noha Isten határozottan, jelek kíséretében parancsolja ezt, nem tudja megtenni, nem meri fényes nappal elvégezni az oltár-rombolást, mert félt a rokonságától és a városlakóktól. Kiválasztott hát tíz férfit a szolgák közül, és éjszaka rombolta le az oltárt. Íme, egy éjszakai történet. Fél az apjától. S erről szeretnék még néhány szót szólni.

Micsoda mély konfliktus ez! Ne feledjük, a történet egy tradicionális világban megy végbe. Itt törzsek, nemzetségek, nemzetségfők kezén forog minden. Az apa szava mindenről elkötelezően szól. Az apa a ház ura, ő a nemzetség feje, s amerre megy, arra megy minden gyermeke is, ahogyan dönt, úgy kell viselkednie mindenkinek. Nagy konfliktus hát ez, hiszen gyermek és szülő között támad. Ez is ismerős talán! Mégis, kedves szülők és nagyszülők, engedjétek csak gyermekeiteknek és unokáitoknak, hogy az élő Istenre emlékeztessenek! S ha nem emlékeztetnek erre, akkor se neveljétek őket arra, hogy a Baálnak áldozzanak, ne sugalljátok nekik, hogy akkor lesznek boldogok, sikeresek, ha a fogyasztás versenyében dobogós helyet szereznek. Mert ennek tragikus következményei vannak. S a magyar nép jól ismeri ezt. Először jött az egyke, aztán jött az egyse. Hallottam nemrégiben, amikor egy családban a harmadik gyermeket várták, hogy az egész rokonság hisztériában tört ki: mi lesz itt? Miből lesz ez a gyerek eltartva, hogy lehet megélni? Ne neveljétek a gyerekeiteket arra, hogy kaparj kurta, neked is jut! Ne engedjétek a gyerekeket abban gondolkozni, hogy csak pofon kell csapni a másikat, és el kell tőle venni, mert úgymond, az élet egy nagy törtetés. Ne higgyetek a szociál-darwinistáknak, akik azt mondják, hogy az emberi társadalom csak úgy mehet előbbre, ha az erősebb meg az ügyesebb legyőzi a gyengébbet, és csak az marad fönn, aki ezt a nagy túlélő játékot a másikat agyontaposva csinálja. Gedeon most a saját apjával kerül konfliktusba. Gedeonnak az élő Isten jelent meg, az apja egy bálványistent imádott. Gedeon az élő Istennek állított oltárt, míg a családban, a háznál, a városban ott volt a hamis isten. De hogy Isten Gedeont szemelte ki szabadítónak, azt az is bizonyítja, hogy azon az éjszakán még egy csodálatos megtérés is bekövetkezik. Gedeon apja megtér. Nem az idősebb nemzedék adja át az élő Isten hitét az utána jövő nemzedéknek, hanem fordítva.

Reggel, amikor látják, hogy elrombolva az oltár, kivágva a szent berek, és a fái éppen parázslanak egy másik oltáron, és azon a másik oltáron az élő Istennek való áldozatot mutattak be, természetesen mindenki felbőszül. Hát nem lehet Baált megsérteni, a mindenható-fogyasztás istennek nem lehet az orra alá pöckölni! Nem mehetünk boltba, nem törhetjük magunkat, nem gázolhatunk át a másikon, nem onthatjuk vérünket ezért a csodálatos rendszerért? Ki tette ezt? Nem kell sok idő, kiderül, Gedeon volt a tettes. A fiú lerontotta az apja oltárát. Kérik is az apját: add ki, meg kell halnia, mert ezt cselekedte. Megsértette a vallásos rendet. Még egyszer mondom a szót: éjszaka. Hát nem az volt a halálos vétek Izraelben, ha valaki bálványt imádott? Hát nem volt az a halálos vétek, ha valaki hamis istennek állított oltárt? Nem annak kellett kivágattatnia az Ószövetség szigorú szabályai szerint, aki az egy örök Isten tiszteletétől eltért? De most így kiabálnak: add ki a fiadat, meg kell halnia, mert ezt tette, mert lerombolta Baál oltárát és kivágta a szent berket. S ekkor Joás, Gedeon apja így szól: Nem adom ki. Mit mond ezzel? Mit fejez ki? Azt hogy megtért. Korábban oltárt állított Baálnak, eltért Isten útjától, betagozódott korának a hamis kultúrájába, az istentelenség világába. De most, egy szempillantás alatt megtér, és ilyeneket mond: ti akarjátok megoltalmazni a Baált? Az ember védi istent? Őrséget kell fonni egy oltár körül, és meg kell védeni azt a néhány követ? Nem fordítva van ez inkább? Hát nem Isten a mi oltalmazónk, nem Isten a mi hűséges Urunk? S ekkor már Joás szívében is ott zubognak az igék: igen, hallottam én is nemrég a prófétát, aki az élő Isten nevében beszélt: én szabadítottalak ki titeket, én mentettelek meg titeket, én könyörültem meg rajtatok, én vezettelek benneteket csodálatosan! Hát védje meg magát Baál, ha olyan nagy isten ő, védje meg magát, hogyha úgy gondoljátok, hogy ezt a nem létező valamit meg lehet sérteni! Pereljen az én fiammal Baál – mondja az apja. S rögtön kap Gedeon egy ragadványnevet: Jerubbaál: pereljen vele Baál. S a fiú életben marad, és kezdődhet majd a felszabadítás nagy munkája is.

Éjszaka van. Isten azonban prófétát küld, majd angyalt küld, majd maga szól, és elküldi szabadítóját. Így halljuk ezt Ézsaiás prófétánál egy másik rettenetes korszakban: Ímé, sötétség borítja a földet, de feltámad rajta az Úr dicsősége. Mi borítja a világunkat? – ezt kérdezi tőlünk az ige. Nem tévedek, ha azt mondom: sötétség. Sok-sok házi oltár áll, sok-sok bálványnak hódolnak, sok-sok hamis istennek áldoznak, sokan szívesen gondolják, hogy ez a jó rend, ezt meg kell védenünk, pedig ez a rend, ez a világ csak sötétség. Először hát otthon kell lerombolni a bálványoltárt, otthon kell behívni az életünkbe a szabadító Istent, vele kell a szövetséget megerősíteni, hogy a próféta szava számunkra is igazság legyen: bár sötétség borítja a földet, de feltámad rajta az Úr dicsősége.

Ámen