Elveszi

„Másnap látta (Keresztelő) János Jézust ő hozzá menni, és monda: Íme, az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ez az, akiről én ezt mondtam: Én utánam jön egy férfiú, aki előttem lett, mert előbb volt nálam. És én nem ismertem őt; de hogy megjelentessék Izráelnek, azért jöttem én, aki vízzel keresztelek. És bizonyságot tett János, mondván: Láttam a Lelket leszállni az égből, mint egy galambot; és megnyugodott ő rajta. És én nem ismertem őt; de aki elküldött engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: akire látod a Lelket leszállni és rajta megnyugodni, az az, aki keresztel Szent Lélekkel. És én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia. Másnap ismét ott állt János és kettő az ő tanítványai közül;  és ránézve Jézusra, amint ott járt, monda: Íme, az Isten báránya! És hallotta őt a két tanítvány, amint szólt, és követték Jézust.” (János 1,29-37)

Sokan ismerik és olvasták John Bunyan-nak, magyarosan Bunyan Jánosnak „A zarándok útja” című allegorikus könyvét, amely a keresztyén ember világon átvezető életútjáról, megpróbáltatásairól, Krisztusban való formáltatásáról és az üdvösség reményéről szól. Az egyik fejezet azt beszéli el allegorikus nyelven, hogy Keresztyén (vagyis ki-ki közülünk) nehéz utat jár, sok próbatétel, nehézség, küzdelem éri. Aztán elér egy tágas rétre. Ennek a rétnek az a neve, hogy Csalóka rét. Itt meglát egy ösvényt, amely úgy tűnik párhuzamosan halad a hit útjával, ám könnyebb útnak ígérkezik. Rátér hát erre az útra, aztán eltéved, egy sötét erdő mélyén éri az éjszaka. Reggel arra ébred, hogy egy hatalmas alak rugdosva kelti. Ennek az óriásnak Kétségbeesés a neve. Később megtudjuk, hogy Kétségbeesés feleségét Bizalmatlanságnak hívják. A mi emberünk ennek az óriásnak a birtokára tévedt be.  Ez fölébreszti, nyakon fogja, elhurcolja, börtönbe veti, majd a börtönben folyamatosan inzultálja, ütlegeli, kemény szavakat mond neki, folyton öngyilkosságra készteti. inkább válaszd a halált, mint égő csontodat! - idézi neki a Bibliát (Jób 7,25). Lám, Kétségbeesés milyen jól ismeri az igét! Aztán egy rettenetes éjszakán Kereszténynek eszébe jut, hogy van nála egy aranykulcs, amely talán kinyitja a tömlöce ajtaját és a városkaput is. Az aranykulcs neve Ígéret. Előveszi, és nyílik a börtönajtó és a városkapu is - megmenekül. Értjük jól az allegóriát. Nehéz utat járunk, aztán elérkezünk Csalóka-rétre, kellemes út nyílik előttünk, de ez Kétségbeesés és Bizalmatlanság várába vezet, ahol foglyok leszünk, és minden megtesznek, hogy elvegyék hitünket, reményünket. És ha engedünk, már-már az öngyilkosság határára jutunk. Az isteni ígéret hozza el a szabadulást.

Mi ez az ígéret és hogyan lesz ez az ígéret valósággá? Hogyan teljesedik? Tegnap Vízkereszt napját tartottuk, ez Jézus nyilvános földi működésének a nyitánya, mely megkeresztelkedésével kezdődik.  S Jézus egész nyilvános működése, megváltó szolgálata mutatja számunkra, hogy Ő az  isteni igérethez, az életnek és az igazságnak az útjára vezet vissza minket, mert ez nem önígéret, nem önáltatás, nem Csalókarét csele, hanem Isten örök elkötelezése.

Jézus megkeresztelkedését mindegyik evangélista elbeszéli; Máté és Márk részletesen, Lukács csak megjegyzi, János evangélista pedig Jézusnak és Keresztelő Jánosnak a viszonyában mutatja be. Itt két világ találkozik, egyik oldalról Keresztelő János, a másik oldalról Jézus. Keresztelő János mozgalmár. Nem afféle megmondó ember, aki leleplezi a sokféle illúziót, csalfa reményt, önhittséget, részletes leírást adva Csalóka rétről, hanem ösztökél is, hogy őt követve hagyjuk ott ezt a világot. Mozgalma pedig nem ért véget a halálával. Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk, hogy Pál apostol Efézusban olyan atyafiakkal találkozott, akik csak a János keresztségét ismerték (ApCsel 19,1-7), vagyis évtizedekkel a halála után is a Keresztelő János tanítását követték. Ez a mozgalmak természete, térben is és időben is túlnőnek a mozgalom indítóján. De bővítsük a szót: János mozgalma prófétai mozgalom volt. Ő minden próféták közül a legnagyobb - mondta róla Jézus (Máté 11,9) Nos, János igazán nehéz leckét adott mindenkinek, aki követni szerette volna őt. Próféta és aszkéta is. Kint él a pusztában, teveszőr csuhát hord, bőrövvel köti össze a derekán, erdei mézet és sáskát eszik, életmódjával a régi idők híres alakjait, a nazírokat idézi. Ők voltak régen azok, akik felajánlották magukat egy-egy szent célra, és amíg azt meg nem valósították, aszkéta életet éltek, kivonultak a mindennapi életből, megváltoztatták az életmódjukat. Keresztelő János az életmódjával is jelzi, hogy ő az útkészítő. A Messiás jövetelét készíti elő, és erre Istentől kapta az elhívást. Bűnbánati mozgalmat indít. Csak bűnvallással együtt lehet megkeresztelkedni. És a megtisztulás következményekkel jár. János megtéréshez illő gyümölcsöket követel, szinte teljesíthetetlen feladatokat ró a követőire: vessétek le a képmutatás álarcát, ne hatalmaskodjatok, ne zsaroljátok az embereket. Dehát a farizeusnak az a hivatása, hogy képmutató legyen, a katonának meg az a hivatása, hogy basáskodjon. Lehetetlen feladatok ezek, mégsem lehet mellőzni őket,  mert az utolsó időben vagyunk, hirdeti nekik Keresztelő János. A fejsze a fák gyökerére vettetett - mondja - , s aki utánam jön, akinek az útját készítem, annak kezében szórólapát van és tűzzel megtisztítja az Úrnak szérűjét (Máté 3,10-11), vagyis hamarosan megkezdődik a nagy elrendezés: ami terméketlen, az kivágatik és tűzre vettetik, a búza pedig a szórólapáttal szétválasztatik az ocsútól. Ítéletidő jön, mentsétek meg magatokat, keresztelkedjetek meg, bánjátok meg bűneiteket!

Jézusban mást találunk. Ő is azt hirdeti, amit Keresztelő János: térjetek meg! De Jézus nem vonult ki a pusztába, sőt nem is keresztelt, csak a tanítványai. Jézus másképp gyűjti a tanítványi közösséget. Igen, ő is azt hirdeti, hogy eljött az idő, de a városokat járja, nem kell hozzá kivonulni, nem aszkéta. Elfogadja a meghívást gazdag emberek házába is. Néha meg is botránkoznak a magatartásán. Hamarost azt olvassuk, hogy megkeresztelkedése után lakodalomba megy Kánába, és amikor elfogy a bor, csodát tesz, a víz borrá változik.

Keresztelő János beleszólt mindenki dolgába. Hiszen próféta volt. A királynak is üzent, aki nagyon súlyos vérfertőző házasságtörésben élt: nem szabad így élned (Máté 6,18), és ezt nem fülbe súgta, hanem nyilvánosan hirdette. Heródes reszketett tőle, s végül lefejeztette. Jézus is beleszól az emberek életébe, de másképp; nem suhogtat fejszét, hanem gyógyít. Nem erdei méz és sáska evésére invitál, hanem ha éhes az ötezer ember, megszaporítja a kenyeret jóllakásig.  

Mindazáltal Keresztelő János az, aki átvezet az üdvözítés dimenziójába. Az ítéletet hárító aszkézisből átvezet az evangéliumhoz, a jó hírhez. Éspedig ezzel a szóval: íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit -  mutat Jézusra. És mikor ott áll két tanítványa, megismétli, újra ezt mondja: íme, az Isten báránya. És ekkor ez a két tanítványa Jézus követőjévé lesz.

Nos, ma is nehéz kérdés, hogy miképpen leszünk mi, keresztelő-jánoskodásra hajlamos fejszesuhogtatók, szérűtisztítók, kispolgár aszkéták, bágyadt ítéletvárók, hogyan leszünk mi a Jézus követőivé? Ez a mindent megváltoztató kijelentés áll itt most a központban: íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit.

Elvesz -  ez úgy is érthető, hogy leveszünk valakiről valamit, például a ruháját - , szinte azt is lehetne mondani, hogy letépjük róla. Levenni a ruhát, valami mást felvenni helyette. Milyen sokszor énekeljük a szép reggeli énekben:

„bűn ruháját vessük el a szövetség vére által,

vétkeink fedezzük el tőled nyert fehér ruhákkal,

hogy hitünk legyőzze majd  mind a bajt.”

Levenni. Íme, az Isten báránya, aki leveszi a világ bűneit, leveszi rólunk a bűnruhát. És cserébe, ahogy a Jelenések könyve mondja, az üdvösség fehér ruhájába öltöztet bennünket. János Pátmoszon a nagy látomásában látja az üdvözülteket, megszámlálhatatlan sokaságot fehér ruhákba öltözve. Ezek azok, akik megtisztították az ő ruhájukat a bárány vérében - mondja neki a dicső Vének egyike (Jel 7,9-17).  Levenni és fölvenni. Feltámadásra is utal a szó. Pál apostol a második korinthusi levélben azt mondja, hogy miközben vágyik már elköltözni az Úrhoz, de teljes hűséggel igyekszik betölteni még e földi szolgálatát, a leginkább azt kívánja, hogy felöltözhesse az örökkévalót a mulandóra, hogy az élet elnyelje a halandót (2Kor 5,1-10). Ez nem egyszerű térbeli mozgatás: felvenni valamit és odébb tenni, hanem minőségi váltás. Azt olvassuk János evangéliumában, hogy amikor Jézus végül elmegy hogy felköltse  Lázár barátját, akit már eltemettek, a sírhoz megy és azt mondja az ott álló gyászolóknak:  vegyétek el a követ (János 11,39). Elhengeríteni a követ a sírboltról - ugyanezzel a szóval írja le az evangélista, hogy a feltámadás napján, amikor az asszonyok kimentek a Jézus sírjához, már elhengerítve találták a követ (János 20,21) Íme, Isten báránya, aki elveszi a világ bűnét, odébb teszi.
Jézus odébb teszi azt, amibe mindegyre belebotlasz. Odébb teszi a botránkozás kövét, odébb teszi a kívánságok hamis oltárát, odébb teszi a sorsrontó életstratégiákat, odébb teszi a követ a sírról. Mi most Csalóka-völgyben járunk, testvérek, ám Isten báránya odébb teszi mindazt, amivel becsapod magadat. A bűn, és a botránkozás, az önbecsapás és a hitetlenség mind-mind kikerülhetetlen akadály, ezeken újra meg újra fennakadunk. Nem tudunk tovább menni. De Jézus utat nyit. Jézus nyit utat!

A harmadik jelentés az áldozathoz vezet. Amikor Jézus azt mondja, hogy szolgálatához hozzátartozik, hogy jó pásztorként övéiért adja az életét - letegye és felvegye, az életét tőle senki el nem veheti, hanem ő maga teszi, mert van hatalma letenni, és van hatalma ismét felvenni  - bűntörlő áldozatáról beszél (János 10,18). Isten Báránya önként megy halálra értünk. Halál fölötti győzelmét átviszi a mi életünkbe, a halandót elnyeli az élet. Ha tehát értéket, ügyet, nagy dolgot, anyagiakat, bármit le kell tenni, már tudjuk, hogy áldozat nélkül nincs Jézus követés. Mert a szó azt is jelenti, hogy felvenni. Azt mondja Jézus a tanítványoknak, hogy aki az ő tanítványa akar lenni, az vegye fel a maga keresztjét és úgy kövesse őt (Máté 16,24). A kereszt felvétele nélküli, az áldozatot  nem vállaló Jézus-követés hamar üres pózzá lesz, mert a tanítványsággal járó terhek elhordozása nélkül nincsen kivonulás a bűnből, nincs új élet-kezdet. Isten báránya úgy veszi el a világ bűneit, hogy új életet ad.
Jézusnak egyik megrendítő példázata mutatja meg ennek mélységét. Milyen az, amikor a látszatoknak engedünk? Milyen az, amikor az ember nem szánja oda magát teljesen a Jézus-követésre, nem teszi le érte életét, nem hagyja ott ős-önmagát, nem hoz áldozatot, nem hordozza a maga keresztjét? Olyan ez, mondja Jézus, mint „amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresvén; és mikor nem talál, ezt mondja: visszatérek az én házamba, ahonnét kijöttem. És oda menvén, kisöpörve és felékesítve találja azt. Akkor elmegy, és maga mellé vesz más hét lelket, magánál gonoszabbakat, és bemenvén ott lakoznak; és annak az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsőnél.” (Lukács 11,24-26) Ideig-óráig való ördögűzéseket mi is folytatunk, testvérek, itt a 21. században is; kikergetjük a mohóságot, fogyizunk, de ez nem igazi aszkézis; aztán a mohóság visszajön és magával hoz még hét annyit a feneketlen vágyból. Kiűzzük az irigységet a társadalmi szolidaritás nevében, pedig dehogy szolidaritás az! Aztán visszajön az irigység és hét annyit hoz még, kezdve mindjárt a társadalmi önzéssel. Kiűzzük a másik megvetésének a démonát, de csak csak tetszeni akarunk; mi akarunk még méltóságosabbak lenni, hogy lám, mennyi miféle szabályt is tudunk alkotni a tiszteletről. Aztán visszajön a megvetés, és azt vesszük észre, hogy hiába van tele a törvénykönyv ezernyi méltóság-passzussal, folyton nő a kölcsönös megvetés világa. A világ bűneit elvenni azt jelenti, hogy új életet adni. Íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit – mondja János.

Miért mondja ezt a próféta? Ezt mondja: „láttam a Lelket alászállni az égből, mint egy galambot; és megnyugodott ő rajta.” (János 1,32). Ézsaiás jövendölésére utal, ezt mondja az Úr a megváltónak: lelkem, amely rajtad nyugoszik, és beszédeim, amelyeket szádba adtam, el nem távoznak szádból (Ézs 59,21). De mintha azt a pillanatot is idézné Keresztelő János szava, amikor az özönvíz után Noé kibocsátotta a galambot, aztán a galamb visszatért, mert sehol nem tudott leszállni, sehol nem tudott megnyugodni (1Mózes 8,9). És amíg nem sarjad ki az élet az elpusztult világban, a galamb mindegyre visszatér és onnan indul újra. Jézus válláról indul a Szentlélek, Jézustól indul az új élet, a Szentlélek.  A Szentlélek a vigasztalásnak, az erőnek, a reménységnek, a józanságnak, a szeretetnek a Lelke, mindig Jézustól indul útnak. Ne aggodalmaskodjatok, elküldöm nektek a vigasztaló lelket! -  ezt mondja tanítványainak, amikor azok nem értik, hogy magára veszi a világ bűneit. (János 16,7) És nekünk is ezt ígéri, nekünk is, akik mit sem értünk abból, hogy mi az áldozat, a  követés, az odaszánás, az elhordozás. Elküldöm nektek a vigasztaló Lelket, nem hagylak titeket árvákul, senki a ti örömötöket el nem veheti. Jézus elküldi nekünk Szent Lelkét. Így teljesedik a szabadítás ígérete. Ez maga az ígéret. Ezzel az ígérettel nyisd ki a kétségbeesés tömlöcét. Ámen.