Életét adta barátaiért

A közékor szép gyakorlata szerint nagycsütörtök éjszakájától kezdve nagypéntek délutánjáig pontos időrendben, óráról-órára olvasták Jézus passióját, a Gecsemáné kerti gyötrődéstől kezdve a kereszten mondott utolsó szaváig, s így állították maguk elé Krisztus szenvedését és keresztjét. Mi pedig a Bibliaolvasó Kalauz beosztása szerint már hosszú napok óta olvashatunk egy-egy szakaszt Megváltónk szenvedéstörténetből. De kívánnám, hogy életünk minden napján fel tudjuk idézni Krisztus áldozatát, kereszthalálát, szenvedését, és folytatólag a feltámadása dicsőségét, és ebbe belefoglalva meghívásunkat az új életre, Krisztus követésre és a feltámadás boldog várására. Azért kívánom ezt, mert mindennapos feladatunk, hogy még mélyebben megértsünk azt a két nagy titkot, amelyről a felolvasott ige fényében szeretnék ma szólni. Az egyik titok az, hogy végtelen mélysége van az Isten bűnökből, halálból szabadító szeretetének. Mert nem puszta történeti tény, hogy Jézus meghalt, hanem egész életünket átható isteni munka. A passiót nem csak tudomásul vesszük, hiszen ebben rejlik Isten szabadítása, az pedig életváltoztató akarat. A másik titok pedig az, hogy amit Jézus mond a tanítványainak: aki a tanítványom akar lenni, vegye fel a maga keresztjét, és úgy kövessen engem. Egyrészt, páratlan dolog a Krisztus keresztje, mely teljes áldozat, és másrészt nagy titok a készségünk a saját keresztünk hordozására, mely kitölti az egész tanítványi életet. Ma emlékezni vagyunk itt. Hatvan esztendeje végezték ki Oláh Miklóst, aki a szabadságért, a magyarok jó sorsáért, az igazságért áldozata az életét. Az ő szenvedésére és halálára emlékezve nézzünk bele Jézus Krisztus szenvedésének tökéletes tükrébe!

Most az a döntő mozzanat áll előttünk, amikor – ha szabad ezt mondani – még lehetne másként. Amikor ugyanis a Nagytanács összeült és kimondták Jézusra a halálos ítéletet, azzal még nem dőlt el a dolog. Igen, az ítélethozók, a Jézus elleni haragjukban már döntöttek. De, ismét mondom, ezzel még nem dőlt el az egész dolog. Mert Jézust el kellett vinniük Pilátushoz is, hogy pecsételje be a halálos ítéletet, mi több, a római hatalom hajtsa végre a kivégzést. Ez így is lett, tudjuk. Bár Pilátus előbb azt mondta a Nagytanácsnak: vigyétek el, van a saját bíróságotok, aztán másodjára elküldte Jézust Heródeshez, aki Galilea báburakodója volt, Jézus pedig Galileából jött.  De Heródes visszaküldte Jézust Pilátushoz. Mintegy labdáztak vele. És a két nagy ellenség, Heródes és Pilátus, ekkor lettek jó barátok – a Jézus halálra adása napján. 

De most még, ahogy a felolvasott szakasz tanúsítja, most még nem dőlt el a dolog. Pilátus a római előírások szerint folytatja le a kihallgatást, ad a formára, kérdezi a vádlottat is. De ha történetesen megáll a vád, és kimondják az ítéletet, akkor is van még egy lehetőség – az amnesztia. Egyszóval, volna mód, hogy ne történjen meg, ami készül megtörténni. Még mód van rá, hogy a megdöbbent és megrettent tanítványok óhajtása szerint legyen. Emlékszünk, mikor korábban Jézus mondani kezdte a tanítványainak, hogy felmegy Jeruzsálembe, ahol elárulják, elfogják, elítélik, keresztre feszítik, meghal, és harmadnap feltámad, Péter, mintegy a tanítványok nevében, megragadta Jézust, és rákiáltott: mentsen Isten, Uram, nem eshetik meg ez teveled! (Mt 16,22) Nos, még itt van az esély, hogy ne essen meg Jézussal mindez. 

Miért fontos ez látnunk? Mi, keresztyének, tudunk már a kereszt és a feltámadás titkáról, tudunk a pünkösdi Lélek-áradásról, az első misszióról, olvassuk az apostolok leveleit, az ige üzeneteit, s ezért nehezebben tesszük fel ezt a kérdést. Így kellett ezeknek lenniük! - idézzük a feltámadott Jézus szavát. Mégis, most itt vagyunk nagypéntek hajnalán. Ne csak szemléljük ezeket az eseményeket, hanem engedjük, hogy áthasson ez a mély, emberi, tanítványi érzés, hogy nem kellene ennek megtörténnie! Talán másképp is végbe mehetne az ember megváltása. Talán találhatna az Atya más módot arra, hogy kiragadjon a bűnnek, az elveszésnek, a halálnak az örvényéből. Történet szerint pár órája Krisztusunk még a Gecsemáné-kertiben könyörgött, ahogy Márk evangélista felidézi, félelmek és reszketése közepette. Ekkor azt mondta Jézus az Atyának: Atyám, neked minden lehetséges, vidd el tőlem ezt a pohárt! (Márk 14,36) És ez a szó: vidd el tőlem ezt a pohárt, azt jelenti, hogy tedd félre az útból, ne legyen ott az ítéletnek ez a keserű pohara Isten és ember között! Ne kelljen nekem ezt a pohár kiinnom! Jézus megharcolta, az Atya akaratába való beleigazodást: mindazáltal ne az legyen, amit én akarok, hanem az legyen, amit Te akarsz, Atyám. A Zsidókhoz írt levél ezt mondja: ezért az engedelmességéért... az Atya meghallgatta, feltámasztotta és felmagasztalta, és örök üdvösség szerzőjévé tette (Zsid 5,8-9). 

De mi még nagypéntek reggelén vagyunk, amikor még lehetett volna másként. Miért nem lett másként? A döntő választ már elmondtam. Azért nem lett másként, mert így akarta az Atya, így fogadta el Krisztus is, aki önként tette le életét (János 10,18). Minden vértanúságnak megvan ez a mély, belső titka. Igen, mindegy, hogy a külső történetek mit mutatnak. Belül dől el minden: mert nincsen nagyobb dolog annál, mint ha valaki életét adja barátaiért (János 15,13). Ebben mély, megragadhatatlan, mégis jelenvaló önkéntesség van. 

Először is, tehát Jézus nem sodródik az eseményekkel. Nem arról szól az Ő kereszthalála, hogy belekeveredett valamibe, amiből aztán nem lehetett kijönni, már késő volt, ha bánta volna. Tudatosan, önként vállalta, hogy magára veszi Istennek a bűn elleni haragját, és elhordozza azt; hogy kiissza a keserű pohárt, az ítélet poharát, hogy ne az embernek kelljen az ítélet poharát kiinnia. Nem vétetett el tőle a pohár, hanem magához vette, hogy Isten ne a mi kezünkbe adja. 

Másodsoron, látnunk kell mégis, hogy ezen a megrendítő órán mindenki dönthetett volna másként. Dönthetett volna másként a Nagytanács, hiszen Jézus kihallgatásakor egyértelművé vált, hogy mondvacsinált a vád. Sőt, hamis tanukat kellett odahozni, akik kiforgatták Jézus szavait. De a saját hatalmukat féltve ragaszkodtak a rettenetes mondathoz, amivel korábban megalapozták ítéletüket: jobb, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen (János 11,50).  Milyen cinikus mondat ez, sőt rettenetes. Igen, hozzátoldja János evangélista, hogy Kajafás mondata mindazáltal mennyei titkot tárt el. Igen, egy ember halt meg, hogy ne vesszünk el. Mégis, a hatalmasok világában ez csak egy cinikus mondat. Kereshettek volna más megoldást. Nem kerestek. És most itt van előttünk Pilátus, ő is dönthetne másként. Ő képviselte ott a római jogot, a birodalmi rendet, a Pax Romana-t. Ő képviselte az ideológiát, hogy ahol Róma megjelenik, ahová katonái bemasíroznak, és országokat foglalnak, ott béke támad, ott rend és nyugalom lesz, ott a törvény uralkodik. Ezt képviselte Pilátus. De egyszerre csak kiderül, hogy ez a Pax Romana üres és álságos szlogen, a római katonák, akik elfoglalták a korabeli világot, és helyőrségeket, mondhatni béke-őrségeket állítottak fel, ők is csak a puszta birodalmi érdeket szolgálták. A törvény pedig itt Pilátus kezén silány hóhér-eszközzé válik. Dönthetne másként. 

Megkérdezi Jézustól: te vagy a zsidók királya? Ez a vád. Tehát: lázadó vagy? Politikai felforgató vagy? Forradalmár? Ezért volt hát virágvasárnap az a nagy tolulás, amikor lengették városszerte a pálmaágakat? (A pálmaág akkoriban olyan volt, mint nekünk, magyaroknak a lyukas zászló.) Te vagy a zsidók királya? Jézus nem kezd el védekezni, magyarázkodni, hogy itt félreértés forogna fenn, mert Isten királysága lelki valóság, hogy ezt a királykodást csak ráfogták, esze ágában sincs királlyá lenni, még Péterre is ráparancsolt a Gecsemáné kertjében, hogy dobja el a kardját, és azt mondta neki, hogy aki fegyvert fog, fegyver által vész el... De nem védekezik. Csak ennyit felel a kérdésre: te mondod. Aztán Pilátus újra megkérdezi a vádlókat, de ők hevesen vádolták tovább Jézust. Erre visszamegy Jézushoz és azt mondja: nem hallod, hogy mennyi tanúbizonyságot tesznek ellened? És ekkor jön egy megdöbbentő fejlemény, Jézus innentől kezdve egy szót sem szól.  János evangélista feljegyzi, hogy Pilátus haragra lobbant ezen a hallgatáson. Nekitámadt Jézusnak: semmit nem felelsz? Hát nem tudod, hogy hatalmamban áll téged megfeszíttetni és szabadon bocsátani? Jézus csak ezt feleli rá: nem lenne hatalmad, ha nem felülről kaptad volna. Vagyis ott van a lehetőség, Pilátusnak hatalmában áll szabadon bocsátani őt. Megteheti. Elengedheti. Engedhet az igazságnak. Érvényre juttathatja a jogot. Kimondhatná azt, amit ő maga is tud, hogy ezek a vádak hamisak. És mégis ellenkező módon dönt, mossa kezeit, mondván, nem ő találta ki a vádat, és odaíratja Jézus keresztje fölé a kivégzés indokát: a názáreti Jézus, a zsidók királya. Vagyis Pilátus sima kis politikai ügyet kreált a dologból, és Jézust elvitték a kivégzésre. 

Lehetett volna másképpen? Már látjuk, hogy ennek így kellett lennie. 

Jézus elítéltetésében, mondom újra, Isten titokzatos mentő szeretete tárul fel. Isten nem engedi, hogy igazsága és szeretete szembekerüljön egymással, nem alkuszik, hanem Ő önmaga Fiában eltörli a bűnt. Áldozattal törli el, mert a bűnt áldozattal kell eltörölni, hogy teljes érvényre jusson a szeretet. De emberi szempontból is így kellett ennek történnie, hogy egyértelművé váljon: ami itt történik, emberileg ez a csúcs! Maximum erre képes az ember, és képes rá! Nézzük csak! Jézus korában az egész világban a zsidó vallás volt a legtökéletesebb és legtisztább vallás. Tiszta, következetes monoteizmus. Nem ismert bálványokat, hamis áldozatokat. Nem űztek személyi kultuszt. Aztán ott volt Pilátus személyében a tiszta jog is, amit mai is tanítanak az egyetemeken. Nem volt a világtörténelemben még egy ilyen tökéletesen végiggondolt jogrendszer. És ott volt a görög filozófia is. Nemrégiben került a kezembe egy könyv, ez a címe: Tíz elfelejtett filozófus. Tíz olyan filozófustól értekezik a szerző, akik az 1990-es években működtek. Húsz év telt el, és már senki nem tud róluk. De Platónt és Arisztotelészt mai napig olvassuk és tanuljuk. Ott van tehát minden együtt, amire az ember képes. A legtökéletesebb vallás, a legtökéletesebb jogrendszer és a legtökéletesebb filozófia. A három együtt. Óh, ha ebből a háromból csak egy csipetnyi volna nekünk, boldog nép lehetnénk. Ez a csúcs! És lám, ott a csúcson, Pilátus félrelöki, elutasítja, meggyalázza a Krisztuson fölragyogó Isten-dicsőséget, megköpdösi, rabszolga módjára lázadóként kivégezteti az örök és tökéletes istenit, aki Jézus Krisztusban testet öltött. Így kellett ennek lennie. Hogy egyszer s mindenkorra világossá legyen: vagy elfogadjuk Isten békejobbját, vagy eleve vesztes háborúba bonyolódunk a menny és föld Teremtőjével. Hát ki tudjuk oltani a Napot? Fölhörpintjük-e, mint egy kort vizet, a tengert, egy marokba gyűjtjük az egész univerzumot? Ki vagy te ember, hogy beállasz ellenségeskedni az Istennel? Ki vagy te, hogy az igaz embert elítéled, a tiszta és világos Isten-követés útjáról letérsz, a boldogságodból kárhozatot csinálsz, a reményeidből hamis illúzió lesz, a szeretetedről kiderül, hogy a gyűlölet álarca, az igazságodról meg, hogy az csak a te jussod? Így kellett hát ennek lennie. Jézus már hallgat. Ő már mindent elmondott. Azt mondja a főpapoknak is, naponként veletek voltam a templomban (Lukács 22,53); mindent elmondtam, Isten országát megnyitottam, a királyi menyegzőre szóló meghívót átadtam, az Isten jó és tökéletes életrendjét feltártam, tanítványságra szólítottalak benneteket, s elmondtam, hogy kik a boldogok, elmondtam, hogyan lehet az imádság útján egyenesen Istenhez menni, megmutattam, mit jelent hűségesnek lenni embertársakhoz, és feltártam a szeretet mélységeit. Ő már hallgat. Hogy beteljesedjék Ézsaiás jövendölése az Úr szenvedő szolgájáról: száját nem nyitotta szóra, néma volt, mint bárány az őt nyírók előtt. Mi pedig azt gondoltuk, hogy Istentől ostoroztatik, megvettetik, noha bűneink büntetését hordozta el (Ézs 53). Ez a Krisztus keresztje. Minket, tanítványait pedig úgy hív el: aki a tanítványom akar lenni, az vegye fel a maga keresztjét! Vállalja azt a sorsot, azt az utat, azt az eltökélést, és elkötelezést, amit a Krisztus-követés jelent.  Aki a keresztre tekint, egyszerre láthatja ott Istennek a haragját és kegyelmét. Egyszerre láthatja ott a tökéletes embert, Krisztust, megfeszítve, és láthatja a bűnbe esett embert, a mi mélységes nyomorúságunkat. Rettenetes látvány ez. De ha a feltámadás dicsőségének a fényében szemléljük ezt, megértjük a titkot, megértjük Isten útját velünk, megértjük, hogy így törte le bűneink bilincsét, így hozott ki bennünket a halál fogságából az Ő szerelmes Fia tökéletes országába. És innen támadnak az erők, innen van a megtartatás, innen van a hűségre való készségünk, és ezért tudunk mindazokra hálás szível emlékezni, akik életüket adták barátaikért. Nincs nagyobb dolog annál, mint amikor valaki életét adja barátaiért.

Ámen