Élet? - Örök élet!

„Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért. Tusakodtak azért a zsidók egymás között, mondván: mimódon adhatja ez nekünk a testét, hogy azt együk? Monda azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem isszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban. Amiként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá; nem úgy, amint a ti atyáitok ették a mannát és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, él örökké. Ezeket mondta a zsinagógában, amikor Kapernaumban tanított. Sokan azért, akik hallották ezeket az ő tanítványai közül, ezt mondták: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt? Tudván pedig Jézus önmagában, hogy emiatt zúgolódnak a tanítványai, ezt mondta nekik: Titeket ez megbotránkoztat? Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállni oda, ahol elébb volt?! A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok nektek, lélek és élet. De vannak némelyek közöttetek, akik nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, akik nem hisznek, és ki az, aki elárulja őt. És mondta: Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki. Ettől fogva sokan visszavonultak az ő tanítványai közül és nem jártak többé ő vele. Mondta azért Jézus a tizenkettőnek: Vajon ti is el akartok-é menni? Felelt neki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.” (János 6,51-69)

Az elmúlt évben népszámlálás volt Magyarországon. Sok kérdésre kötelező volt feleletet adni, de voltak úgynevezett nem kötelező kérdések is, amelyekre ki-ki, ha akart, a maga módján válaszolhatott. Ilyen kérdés volt, hogy milyen vallású vagy felekezetű valaki. Erre a kérdésre nagyon sokan nem válaszoltak. Szintén sokan pedig azt válaszolták, hogy ők semmilyen vallási közösséghez nem tartoznak. Aztán a válaszokat (és nem válaszokat) összehasonlították a korábbi népszámlálások adataival, s ebből látható, hogy nemcsak az ország lakossága csappant, hanem a vallási közösséghez tartozók száma is. Sokféle visszhangot keltett mindez, és számos magyarázat is született. Néhányat megemlítek majd ezek közül, de nagy alázattal, mert a szívek ismerője az élő Isten. Mi nem látunk bele az emberi szívekbe. Azoknak a szívébe sem, akik nem válaszoltak, és azoknak a szívében sem, akik válaszoltak.

De előbb olvassuk az igét. A csodálatos kenyérszaporítás után Jézust királlyá akarták tenni, de ő nem akar király, lenni. Aztán jelet kérnek tőle, hogy bizonyítsa: ő az Isten fia. Ekkor kezdi Jézus mondani: én vagyok az élet kenyere. Ez nem az a kenyér, amit a pusztában adott az éhezőknek, nem is az a manna, amit Mózes adott a pusztában a népnek, hanem ő maga az élet kenyere. Nos, az egyik felelet szerint azért fordulnak el az emberek az egyháztól, a Jézust követő közösségétől, mert kevés kenyeret ad az egyház. Mert ugyan mi az a kenyérdarab meg az a korty bor, amit úrvacsorakor veszünk? Ezzel szúrja ki az egyház az éhesek és a szomjasak szemét!? Aztán hozzáteszik: azért nem tetszik az embereknek az egyház és azért nem akarnak egyházi közösséghez tartozni, mert miközben kevés kenyeret ad, aközben túl gazdag az egyház. Hát nem?! Minden lelkészkollégám Mercedesszel jár (sőt, ha kell, helikopterrel), minden református lelkipásztor a Rózsadombon lakik, onnan veselkedik neki finnyásan és indignáltan némi szolgálatnak. Na ugye, gazdag az egyház! Tudja ezt mindenki. Vannak lelkészek, akik istentiszteleten ki sem hirdetik a gyülekezetnek az adakozást. Micsoda képmutató! Nem akar telhetetlen papzsák színében feltűnni. Aki gazdag, ne kolduljon. Ugye?!

A mások szerint azért mennek el az emberek az egyházból, még ha korábban oda is tartoztak, ott keresztelték őket, ott konfirmáltak, még ifisek is voltak, és templomba is jártak, és aktívan részt vettek a gyülekezeti életben, de most már nem akarnak oda tartozni, mert az egyház nem tesz csodát, valami bizonyító csodát. Például megfordíthatná az egyház a globális felmelegedést. Megmértem a templomi hőmérsékletet istentisztelet előtt. Padlófűtésünk van, a padló hőmérséklete 23 fok. Nyugodtan le lehet venni a kabátot. De mindjárt jön Greta Thunberg, és kiabálni kezd, hogy mi globális katasztrófát idézünk elő. Ülhetnénk itt négy fokban is. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy miért nem imádkozzuk le Istentől a glóbusz megmentését? Vagy kihozhatnánk a halálos betegeket a kórházból. Vagy fújhatnánk egyet és minden szenvedés megszűnne. Ez úgyis nagy téma, a szenvedés. Elviselhető-e a szenvedés? És ha nem elviselhető a szenvedés? Mi tegyünk? Lám, az egyház tiltakozik, amikor valaki öngyilkossággal akarja megoldani a szenvedését. Hát akkor oldja meg az egyház csodával! De nem oldja meg. Ilyen bandába mi nem járunk! És amúgy is hallani, hogy világszerte üldözik a keresztényeket, sok helyen sok népnek nem tetszik ez a vallás, Istenről beszélni veszélyes. A fejcsóváló sajnálkozástól a dühöngő őrjöngésig terjed a spektrum a keresztények kapcsán. Hát, köszönöm szépen, nem kívánok ehhez a közösséghez tartozni.

S még egy érvet, hadd hozzak, testvérek, ez is benne van itt, a János evangéliumában. Sokat hallani manapság, hogy nem éppen a jó fejek gyülekezete az egyház. Például: miért politizál az egyház? Bizony, ugye, ha nem politizálna az egyház, akkor mindenki az egyházhoz akarna tartozni. Nemrégiben olvastam egy felmérés-tervezetet, ebben szerepelt egy javaslat, miszerint az lenne jó, ha az egyház (vagyis a lelkészek, meg a gyülekezeti tagok) nem érintkeznének a politikai aktorokkal. Na ugye, már a szociológusok is azt kérdezik: miért politizál az egyház?! De én hallom a másik kérdést is: miért nem politizál az egyház? Egyszóval, van, aki azért hagyja el az egyházat, mert az egyház politizál, van, aki meg azért fordít hátat ez egyháznak, mert az egyház nem politizál. Továbbá: miért konzervatív az egyház? Miért liberális az egyház? Miért óvatoskodik az egyház a világ dolgaiban? Minek avatkozik bele, hiszen nem is ért hozzá?! Nem sorolom tovább, és elnézést kérek, ha kihegyeztem a dolgot, csak az alázatomat próbáltam elrejteni. Ám jól látjuk, hogy a Jézus közvetlen követői között is ott voltak a kenyérvárók és a jelkövetelők, a hagyományféltők és az újdonság után epekedők. Aztán azt mondják Jézus szavai nyomán: kemény beszéd ez! Jézust enni és inni? Még számunkra is kemény beszéd ez, akkor is, ha minden hónap első vasárnapján itt, a gyülekezetben esszük és isszuk Jézust testét és vérét. Kemény beszéd ez, ki hallgathatja ezt! - mondják. Mert ahogy Jézus kezdi föltárni Isten szeretetének a titkát, éppen így, ezekkel a szavakkal, egyszerre csak megértjük, hogy Isten szeretetének legmélyén nem a kenyér utáni éhségünk megelégítése, nem a csodavágyunk kielégítése és a szemünk, testünk, életünk elkápráztatása, nem is a világ ilyen-amolyan rendjének, törvényeinek oda-vissza alakítgatása áll, hanem azt, amit Jézus mond: aki ebből a kenyérből eszik, az Őbenne van és Ő őbenne. Itt az Istenben való életről van szó. Minél jobban feltárja Jézus a küldetése titkát, annál jobban nyilvánvalóbbá válik, hogy mit akar Isten. És amikor megértjük, illetve rádöbbenünk, hogy mit akar Isten, nyomban zúgolódunk, botránkozunk, legyintünk egyet, odébb megyünk. Lám, mondja János evangélista, sokan elfordultak Jézustól.

Ebben a drámai helyzetben mondja Jézus: „Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki.” (6,65), ezzel megismétli, amit korábban mondott: „Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.” (6,44). S ekkor sokan elhagyták őt és nem jártak többé vele, toldja meg az evangélista. Amíg nem volt újabb porció kenyér tízezernek, százezernek, addig még kivártak a követők, hátha a mester valami okból visszatartóztatta a kenyércsodát. Igen, szinte kitépte magát a kezeink közül és félrevonult és nem engedett a királlyá csinálási akciónak, de erre lehet azt mondani, hogy azért tette, mert még nem jött el az óra, ahogy azt sokszor mondta korábban is. Talán rosszul ütemeztünk. Hát akkor várunk, figyelünk. Igen, amíg Jézus nem mondja ki ezt a szót, hogy senki sem jöhet hozzá, hanem ha az Atya vonja, eddig még hihetjük, hogy mi választottuk magunknak Jézust, mi láttuk meg benne az esélyt, mi láttuk meg benne az ősképet, ahogy a 19. századi a romantikus teológusok mondták, felismertük benne a messiást, az igaz embert! De most Jézus azt mondja: senki se jöhet hozzá, ha nem az Atya vonja. Senki sem jöhet hozzá, ha nem az Atyától adatott meg neki. Itt aztán, kedves testvérek, porba hull a tanítványságunk. Hiszen jobbára úgy vagyunk a Jézus iskolájával, hogy az nem afféle általános iskola, ahova kötelező beíratni a gyereket, ha tetszik, ha nem. A mennyei ország törvénye nem ír elő kötelező iskolába járást! Tanítványnak lenni egészen más, mint tanulónak lenni. Tanítványnak lenni azt jelenti, hogy keresek magamnak egy mestert, kiválasztom magamnak, jelentkezem nála, csatlakozom hozzá. Jézus szolgálata során is voltak ilyen momentumok. A gazdag ifjú történetét mindenki ismeri (Máté 19,19-30). Mit tegyek, hogy örök életem legyen? - kérdi Jézustól. Menj el, add el minden vagyonodat, oszd szét, aztán jer és kövess engem - felel Jézus. Nos, ezt nem jó opció. Egy másik férfit maga Jézus hív, mire így felel: Uram, engedd meg nekem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat. Mire Jézus: Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát. Egy másik búcsúzkodni akar az otthoniaktók, mire Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára (Lukács 9,59-62). Jézus az, aki szuverén módon tanítványokat gyűjt, annak minden feltételével együtt. És ezt kérdés formájában tudtára is adja tanítványainak: hát nem én választottalak titeket? (János 6,70) Majd az utolsó vacsorakor nyomatékosan kijelenti nekik: nem ti választottatok engem (János 15,16). Hát ha így áll a dolog, akkor köszönik szépen és sorban ott hagyják őt a követői. Nem tudnak mit kezdeni azzal, amit Jézus mond: senki sem jöhet énhozzám, ha nem az Atya vonja. Von. A katolikus fordításokban így áll: vonzza. A mágnes vonzza ellenállhatatlanul a vasat. Vagy a halászok vonják ki a halakkal megtelt hálót, szinte rángatják, ahogy olvassuk ezt János evangéliuma csodálatos halfogási történetében (János 21,8), vagy ahogy Péter kirántja a kardját a hüvelyéből egy gyors mozdulattal (János 18,11); vagy - és így még erősebb szó, mert aki már kapott bírósági idézést, tudja miről beszélek, mikor bíróságra rángatnak valakit, ahogy Jakab apostol mondja (Jakab 2,6). Ilyen eloldozhatatlanul von (vonz) az Atya Jézushoz. Tehát Jézushoz húz, mintegy oda vonszol - az Atya itt a cselekvő. Senki se jöhet énhozzám magától, mondja Jézus. Senki nem lehet az én tanítványom, ha nem az Atya vonja, nem az Atya húzza, ha nem az Atya húzza ki, mint a halakkal telt hálót, ha nem az Atya rángatja az isteni ítélőszék elé, hogy tudtára adja a megigazulás kegyelmi ítéletét, ha nem az Atya működik az életében Lelke által, mert a Szentlélek az, aki a Krisztus szavát, az igét életté teszi benned, a Szentlélek az, aki odafordít az isteni világpólus felé, és ellenállhatatlanul vonz bennünket - és ezt sem érveink, sem az üldöztetés, sem a lenézés, sem a megvetés, sem kicsiség érzete, még bűnnel való mentegetőzésünk sem tudja föltartóztatni., ahogy Péter próbálta (Lukács 5,8)

Igen, így mondja Jézus a tanítványoknak: „nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket és én rendeltelek titeket, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, gyümölcsötök megmaradjon, hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, azt megadja néktek.” Vagyis nem a tanítvány szabad döntése, hogy beáll a Jézus mögé és követi őt, hanem az Atya elhívó hatalmának munkája. Nincs ebben semmi szabadság, már amit mi szabadságon szoktunk érteni. Nincs ebben semmi 21. századi habitus, miszerint úgy élek és úgy döntök és azt csinálok, amit akarok. Nincs ebben semmi modern szabadságjog. Az a tanítvány, akit az Atya von-húz.
Egy másik ige még mélyebbé teszi ezt a titkot. Azt mondja János evangélista: ettől fogva sokan visszavonultak tanítványai közül, és nem jártak többé vele. Nem jártak vele - ez azt jelenti, hogy nem vállalták többé nyilvánosan Jézust. Ugyanezzel a szóval írja le később az evangélista azt a pillanatot, amikor Jézus kerülve az szükségtelen konfrontációt nem járt többé nyilvánosan a zsidók között, hanem visszahúzódott egy Efraim nevű városba, és ott várta a tanítványaival az órát, mikor el kellett végeznie az áldozatot! (János 11, 54) Értjük már a szót: a tanítványai közül sokan elhagyták és nem jártak vele többé nyilvánosan. Nem vállalták Jézust, és ekként a tanítványságot sem. Szabatosan így kellene fordítani: nem jártak utána; elől ment a mester és utána ment a tanítvány. Az imént még több százan hemzsegtek mögötte. De most már alig egy tucat. Hova tűnt a többi? Leléptek. Megbotránkoztak, mert nekik ez a fajta tanítványság nem kellett. Miféle szó ez: senki sem jöhet énhozzám, ha nem az Atya vonja!? Senki se jöhet énhozzám, ha nem az Atya adja meg neki!? Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket!? Hát lemorzsolódnak, eltűnnek, elszivárognak.

S ekkor kérdi Jézus a tanítványoktól, és kérdezi tőlünk is: ti is el akartok hagyni? Itt egy erősebb szó áll, mint az, hogy elmenni. Ez a visszavonulás szava. Taktikai visszavonulás volna ez? Talán van ilyen a keresztyénségekben is? - kérdezem. Egy kicsit vissza kell húzódunk, mikor verik köröttünk a nagydobot, köpködik a kereszténységet, fújolnak? Vagy éppen fordítva: ideje visszahúzódnunk, amikor piedesztálra emelik a kereszténységet, amikor mindent behintenek szenteltvízzel, amikor egy sajtüzemet nem lehet 23 pap jelenléte nélkül felavatni? De Jézus látja, hogy az őt választó, király-csináló sokadalom esetében ez a visszavonulása nem időleges lépés, hanem erős, szinte visszavonhatatlan döntés. Ezért mondja a tanítványoknak:  ti is el akartok hagyni? Szó szerint fordítva: ti is alá akartok menni? Feladjátok? Vagyis lefelé mentek? A magaslatról le a mélységbe? Az örök életből vissza az életbe? Az örökkévalóból a múlandóba? El akarjátok hagyni az élet kenyerét, az élet vizét, az élet beszédét? Az élet igéjét? Az életet? Mert csak az az élet, ami örökkévaló!
Hová mehetnénk? Hová vonulhatnánk vissza? Kihez? - mondja Péter. Kihez mehetnénk el, kihez oldaloghatnánk el mögüled? Nincs másutt örök élet! - mondja Péter. Nincs másutt életre vezető beszéd, csak nálad, mert te magad vagy az örök élet beszéde. Örök élet. Ez hatja át az egész evangéliumot és erre néz a döntésünk, amikor Krisztus megszólít és meghív, ezt a döntést kell meghoznod. Jézus ezt mondja: „A ti atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Az a kenyér, amelyet én adok nektek, örök életre való.” (6,49-50) Életre való vagy örök életre való? Az egész evangéliumot ez a kérdés hatja át. Ezt mondja Jézus Nikodémusnak: úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta érte, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (3,16). Azt mondja a samárai asszonynak: Én vagyok az élő víz. És aki belőlem iszik, örök életre buzgó forrás fakad föl benne (4,14). Itt azt mondja: én vagyok az élet kenyere. És aki énbennem hisz, annak örök élete lesz. (6,40). Később ezt mondja önmagáról: az Atya küldött engem, és egy sem fog elveszni azok közül, akiket az Atya nekem adott, akiknek az Atya megadta, hogy a követőim legyenek, akiket az Atya általam választott ki és hívott el, egy sem vész el, mert én nekik örök életet adok (10,28).

Itt pedig ezt mondja Péter: Uram, kihez mehetnénk, örök élet beszéde van tenálad, és mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Isten fia. Istent megismerni, ez az örök élet. Istenhez Jézus Krisztus által utat találni, ez az örök élet. Istent magunkhoz ölelni úgy, ahogy ő Krisztusban magához ölelt bennünket, ez az örök élet. El akartok menni ti is, vissza akartok vonulni ti is? Uram, kihez mehetnénk az örök élet beszéde tenálad van! Ámen.