El ne tántorodjatok!

 "Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve, hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nekünk tulajdonított levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja. Ne csaljon meg titeket senki semmiképpen. Mert nem jön az el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia, aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatva magát. Nem emlékeztek, hogy megmondtam nektek ezeket, amikor még nálatok voltam? És most tudjátok, mi tartja vissza, amiért csak a maga idejében fog az megjelenni. Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia. És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, akit megemészt az Úr az ő szájának leheletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével; akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, és a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre. És azért bocsátja rájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak; hogy kárhoztattassanak mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.

Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek ti érettetek atyámfiai, akiket szeret az Úr, hogy kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében; amire elhívott titeket a mi evangéliumunk által, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségének elvételére. Miért is atyámfiai, legyetek állhatatosak és tartsátok meg a tudományt, amelyre akár beszédünk, akár levelünk által taníttattatok. Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten a mi Atyánk, aki szeretett minket és kegyelméből örök vígasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg, vígasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben.” (2 Thesszalokina levél 2. rész)

Jól ismerjük Péter apostol megjegyzését, miszerint sokan a maguk vesztére csűrik és csavarják Pál leveleit, melyekben vannak nehezen érthető dolgok (2Péter 3,15). Ezt úgy szokták értelmezni, hogy Péter apostol tulajdonképpen fricskát adott Pál apostolnak, aki egy alkalommal megszégyenítette őt (Galata levél 1). Én azonban azt hiszem, Péter óvni akart minket. És ebben maga Pál is segítségünkre siet. Ha a thesszaloniki gyülekezetnek írt első levelét olvassuk, annak a fényében ez a második levél egyfajta kiegészítés. Mondhatni, az első levélnek egyfajta értelmező változata. S még néhány szót a körülményekről is szólnom kell. Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk arról, hogy miképpen került Pál Thesszalonikába, és milyen szolgálatot végzett ott. Mondhatni, fantasztikus sikereket aratott, mert nemcsak a honfitársai közül tudott némelyeket a Krisztus evangéliumára elhívni, hanem pogányokat is, mégpedig igen nagy számban. Ebből aztán óriási konfliktus robbant ki. Pált és Silást bevádolták a közrend felforgatásával. Vallásos gondolatot szabadon lehetet hirdetni a Római Birodalomban. Ám a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztus evangéliuma nem egy új vallási rítus, vagy újfajta vallási filozófia, sajátos vallásgyakorlat, hanem a menny és föld teremtőjének beavatkozása evilág folyásába. Némelyeknél, úgymond, kiverte a biztosítékot, amikor a történelem uráról, a királyok királyáról hallottak. Pálnak el kellett menekülnie. De ott maradt a keresztyén közösség, akikre roppant nyomás nehezedett. Akik a Krisztus követésére adták magukat, és „az igazság szeretetét”, azok nyomban üldözött állapotba kerültek.

Nem ritka tapasztalat ez: aki a Krisztus útjára tudatos, szívbeli döntéssel rátér, nyomban retorziók érik. Vannak országok, ahol tilos keresztény hitre térni. A thesszalonikiak magukhoz ölelték az üdvösség jó hírét, és máris hátratétel, üldözés érte őket. Reggel édeset érzett az ínyük, délutánra már keserűt kellett kóstolniuk. Reggel még a halálon győztes Krisztus dicsőségét hordozták, délután fel kellett venniük a keresztet. Vigasztalásukra Pál megírta nekik nagy látomását Jézus visszatéréséről. Csakhamar azonban kénytelen volt egy másik levelet is írni (ebből olvastam fel egy szakaszt), mert az üldözött thesszalonikiak azonnal spekulálni kezdtek (Péter szavával: a maguk vesztére csűrtek-csavartak). A sok hátratétel, nehézség, vélekedtek, már mind-mind a végső idő beköszöntének az előjele. Nyári viharok idején, ide a Németvölgybe előbb épp csak valami szelőcske jut be, aztán zúgni kezd a szél, a hegy felől hömpölyög lefelé a sok elszáradt falevél, szemét, por – de végre, megjön a frissítő zápor! Mintha a thesszalonikiak így értelmezték volna a nehéz helyzetüket: még egy kis idő, hiszen ez a vad szél, ami mindent fölborogat, ez a rettenetes viharzás, ami mindent lehetetlenné tesz, mindez csupán az előszele a végső nagy megtisztító isteni munkának. Ezért mondja Pál: kérünk titeket, ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől se ne háboríttassatok meg. (Már tudniillik a megháborítás azt jelenti, hogy a feszült várakozásban bármihez odakapunk, amiről azt gondoljuk, hogy a Krisztus elérkezésének az előjele.) Továbbá, mondja: ne háboríttassatok meg se lélek által, se beszéd által, se nekünk tulajdonított levél által, mintha már itt volna Krisztusnak a ma napja. Mint amikor a metróban a mozgólépcső hirtelen leáll, és a hátulról érkezők nyomni kezdenek bennünket, nem tudván, hogy mitől torpant meg a tömeg. Ilyenkor aztán némelyek nekikapnak, és az ellenkező irányban haladó mozgólépcsőn nekiindulnak. De ti ne tántoríttassatok meg – mondja az apostol. Maradjatok meg abban, amire taníttattatok. Eljön annak az ideje, aminek be kell következnie. És erre nézve mond itt az apostol fontos, számunkra is megszívlelendő üzenetet.

Mindenekelőtt szól a törvényszegés titkos bűnéről. Görögül is mondani lehet a szót, és bátran mondom is, mert akik szociológiát tanultak, jól ismerik a kifejezést: anómiának nevezik ezt az állapotot. (A nomosz szó jelentése: törvény; fosztóképzővel: anómia, vagyis törvénytelenség.) A társadalomtudósok ezt leginkább az anarchiát szinonimájaként használják. Anómiás társadalomnak nevezik azt az állapotot, amelyben nincsen érvényes törvény. Pál azonban az Isten által adott jó rend felforgatását írja le a törvényszegés titkos bűne kifejezéssel. És ezen nemcsak az erkölcsi törvény felrúgását érti, hanem az egész teremtett világ életrendjének mellőzését is. A mi korunkból is ismerjük a törvényszegés titkos bűnének néhány változatát. Olyan rejtetten jelenik meg, hogy szinte észre sem vesszük, szentimentalizmusba burkolva terjed, vagy történelmi igazság nevében lép fel, jóvátételt követelve harsog, de leginkább és legfőképpen a szeretetre hivatkozik, aztán, látjuk, szeretetre hivatkozva születnek sorba világszerte a törvénysemmisítő törvények. Éppen ez az anómia! Az a törvény, hogy nincs törvény. A természet törvényére fütyül a mai ember, holott a biológiának vannak törvényei, de nem számít. A mai ember a szeretet nevében felülírná ezeket. Hogy mi az ember biológiai meghatározottsága, az a mai embert nem érdekli, vegykonyhájában átrendezi az embert, a férfit nővé, a nőt férfivá. És törvényeket hoz arról, hogy a régi törvények nemhogy hatályon kívül vannak helyezve, hanem egyenesen üldözendők is, mivel az új lét-módinak az ellenségei. Ha tehát valaki ragaszkodik a régihez, az szeretetlen, embergyűlölő, ahogy mondják: homofób, vagy országháborító, akik az ember-alkotta világ tökéletes és csodálatos rendjét fölborogatják. Ezzel vádolták a thesszaloniki keresztyéneket is, ahogy Lukács leírja (ApCsel 17,6). Pedig nem borítanak föl semmit, csak az Isten törvényéhez ragaszkodnak.

Pál azt is elmondja itt, hogy még nem jutott teljességgel érvényre a törvényszegésnek (vagy a törvénymegsemmisítésnek) ez a titkos bűne. Működik már, mondja, de valaki, valami még visszatartja, még nem jutott teljesen érvényre. Fontos tudnunk, hogy el ne tévedjünk, hogy ez a valaki vagy valami, ez nem Krisztus. Hanem van valami a világban, van valami a történelemben, a társadalmak ide-oda alakulásában, ami nem engedi érvényre jutni a törvényszegés bűnét, mely ezért rejtetten hat. De ez nem Krisztus. Ezért az akadályt, vagy az akadályozót ne is ruházzuk föl messiási tekintéllyel. Ez a föltartóztatás, jelzi az apostol, nem tekinthető a Krisztus eljövetele nyitányának. Ez még evilági történet. Ha megfordítom, jobban fogjuk érteni. Vannak kedves és kevésbé kedves ismerőseim, vitapartnereim az úgynevezett konzervatív politika követői köréből. Ők bizony megfújolnak ám mindent, amit a progresszivista politika, mondjuk, a liberális baloldal képvisel és hirdet. Ám némely konzervatív atyafival beszélgetve hamar kiderül, hogy nekik a kereszténység sem tetszik. S ha kérdezem ennek okát, az felelik: a kereszténység gyenge. Az egyházak gyengék. Mutassak nekik olyan egyházat, amelyik ha szól valamit, rögtön 3 millió ember lelkesül érte. Az egyházak, mondta az egyik ismerősöm, finnyásak! Ti keresztyének, finnyásak vagytok! Miért? – kérdeztem. Ti nem tudtok teljesen beleállni abba a politikai mozgalomba, amely a törvényszegés titkos bűnét föltartóztatná. Mire én ezt mondom neki: nagyon szívesen csatlakoznék a mozgalmadhoz, ha te csatlakoznál Jézushoz. Jaj, ne! - vágja rá azonnal - hát az egy régi vallásos valami! Vallásoskodni, megszokásból templomba járni, maradi dogmákon gyűrődni, nincs ebben már semmi erő! Fordítva mondtam el a dolgot, így talán jobban érthető, kedves testvérek. Azt hiszem, a thesszalonikiek is értették az apostol intelmét, hogy valami még visszafogja a törvényszegés mindent átitató, mindenütt megjelenő, titokban, lassacskán mindent megváltoztató bűnét. És a folytatást is: ennek félre kell tétetnie az útból, hogy majd a törvényszegés teljes erővel, feltartóztathatatlanul törhessen előre, és akkor már nem lehet egyszerre igent és nemet mondani; akkor vagy igent, vagy nemet mond az ember, akkor már nincs is-is, akkor már nincs finomkodás, nincs magyarázkodás, akkor bele kell állni abba, hogy vagy a Krisztust követed, vagy a törvényszegés titkos bűnéhez csatlakozol. Illetve magához a törvénytaposóhoz, aki a Sátán ereje révén, a hazugság teljhatalmával, jeleivel és csodáival jön el.

Értsük hát mega thesszalonikiakat! Még egyszer mondom: reggel még Krisztus jóságát ízlelték, délutánra sötétbe fordult körülöttük a világ. Reggel még azon örvendeztek, hogy Krisztus által megnyílott nekik az életen túli élet isteni dicsősége. Délután már a puszta létükért kellett aggodalmaskodniuk. De figyelmeztet az apostol, hogy az Antikrisztus, mert róla van szó, egyszerre csak megfordít mindent. De nem ostorral fog jönni, nem csörget börtönkulcsokat, nem bérel fel bírókat, hogy elítéljenek benneteket. Hanem a hazugság teljhatalmával érkezik, szemkápráztató jelekkel és csodákkal. Fantasztikus lesz. Lenyűgöző lesz, hogy mire képes, s mit meg nem tud tenni! És olyannyira imádtatni fogja magát, hisz’ eleve önimádó, hogy fölébe emeli önmagát mindennek, ami addig isteninek vagy istentiszteletre méltónak láttunk, olyannyira, hogy ő maga ül be istenként az Isten templomába. Ez az antikrisztus, a sátán, aki az Isten majma. Nem hadakat küld ránk, azt is megteheti, de végső harcra nem hadakat küld ellenünk. Nem fegyveresek csörömpölnek itt körülöttünk. Nem az lesz a vége a történetnek, hogy a puszta létünkért aggódva kell döntenünk, hogy életben akarunk-e maradni, túl akarunk-e élni és ezért harc nélkül beletörődünk abba, ami kialakult. A törvényrontó elkápráztat, jeleket és csodákat tesz, elbűvöl, és egyre feljebb emel, és egyre csodálatosabb és nagyszerűbb dolgokat fog produkálni. S mire nem képes! Mire nem képes az ember! – hát ez az. Annyi mindent meg tudunk csinálni, tényleg csodálkozom is, hogy miért nem változtatjuk meg a református liturgiát, hogy mindenki tegye ki önmaga képét a falra, glóriával, szentképként, aztán csókolgassuk és imádjuk önmagunkat. Hiszen mire nem mi vagyunk képesek egyáltalán! Vigyázzatok hát! - mondja az apostol. Senki meg ne háborítson benneteket, senki ki ne zökkentsen benneteket, senki el ne tántorítson benneteket abban, amit Isten Jézus Krisztusban nektek kijelentett.

Végül megmutatja a vízválasztót. Ez pedig az igazság szeretetének a befogadása üdvösségünkre, vagy az igazságtalanság szeretete. Ez a vízválasztó. Így folytatja: a törvénytaposó hatalmat szerez arra, hogy eltévelyítsen vagy másképpen: tévelygésre adjon minket. Ez a tévelygés céltalanság. Tehát nem céltévesztés. Ha nem találom el a célt, az a tévedés, mert nem jól számítottan ki valamit, vagy elvétettem a célba vezető utat. A tévelygés, amiről itt az apostol beszél, maga az ítélet. A Római levél első részében, mikor az Istentől elszakadt, Istennel szembefordult, Istennel ellenséges viszonyt fölállító emberről beszél, azt mondja az apostol, Isten ítéletre adta őket - és az ítélet az, hogy tévelyegnek (Róma 1,27), vagyis sosem látják meg az igazságot. Ez a tévelygés lényege: soha nem látni az igazságot. A legnagyobb igyekezettel sem. Ezért mondja Jakab apostol, ugyanezzel a szóval, hogy aki egy tévelygőt megtérít az ő útjáról, lelket ment meg az üdvösségre (Jakab 5,20). Tévelygőt visszatéríteni semmibe vezető útjáról, nem puszta helyesbítés. Mert az ítéletből, és a tévelygés ítélet, tehát az ítéletből a kegyelem szabadít meg. Ezért mondja az apostol, hogy bár nehéz helyzetben vagytok, mi mégis örökös hálával tartozunk Istennek érettetek, akiket szeret az Úr, aki elhívott titeket az üdvösségre - nem a hazugsággal, nem az ámítással, nem a törvénytelenséggel, nem a világ felforgatásával, nem az önimádat szabadjára engedésével szeret az Úr, hanem a feltámadott megfeszített által. Akiket Isten elhívott, azokhoz ragaszkodik, azokat nem hagyja magára. Azokat nem löki a vízre, hadd sodorja őket valamerre az ár. Lehet, hogy a thesszalonikaiak így érezték ezt, lám, reggel még dicsfény, délután már teljes sötétség! Mindenkor - mondja az apostol - hálát adunk érettetek Istennek! (2Thessz 1,3; 2,13) Istennek adunk hálát. A hűséges Istennek adunk hálát, aki kezdettől fogva elválasztott, elhívott, megajándékozott benneteket. Ebben maradjatok meg!

A törvényszegés titkos bűne előbb láthatatlan, és csak hatásában látható. Olykor nagyon érezzük, máskor úgy tűnik, békén hagy bennünket. Valami még föltartóztatja. Valakik még föltartóztatják, de ők félretétetnek az útból. De akárhogy érkezik és hat, az igened legyen igen, a nemed legyen nem. Ma, az úrvacsora közössége a Jézus Krisztus szeretetére, az Isten igazságára igent mondó hitünket fogja megerősíteni a Szentlélek által. Ámen.