Egy akaraton

 Hogyha emberektől való e dolog, semmivé lesz – mondotta Gamáliel a Nagytanácsban, amikor azt fontolgatták, miképpen állhatnák útját a keresztyénség terjedésének (ApCsel 5,38). Kétezer éves mondat ez, s keressük az okát, mi bizonyítja, hogy nem emberektől való a keresztyénség. Lukács egy különös szóval kétszer is hangsúlyozza a bemenetet ennek megértéséhez. Azt mondja, hogy az első keresztyének egyakaraton voltak együtt. Ezt a kifejezést a görög történetírók is használták (Lukács talán tőlük vette át), ezzel írták le, hogy amikor csatára gyűlt a sereg, s kiállt eléjük a vezér, hogy buzdító beszédet intézzen hozzájuk, hogy egy akaratra jussanak. Aztán amíg az az egy akarat megvolt a seregben, az minden gáton, akadályon keresztülvitte őket és diadalmassá tette őket. De máris jelezzük, hogy az emberi akaratok és igyekezetek, még ha van is egy pillanat, van is egy alkalom, amikor hirtelen egymásra találnak, összeállnak, bizony hamar elpárolognak. Ezért mondja Gamáliel is, hogyha emberektől való a keresztyéneknek ez a nagy összetartása, ez a nagy igyekezete, a közösség növekedése, úgy sem lesz belőle semmi. Majd az idő, majd a körülmények, majd a helyzet, majd a világ változása elrendezi ezt a dolgot.

Lukács evangélista tehát kétszer használja ezt a szót, a pünkösdi történet elején és a végén. Ám, hogy a kettő között valami megváltozott, azt az is bizonyítja, hogy a régi Biblia-másolók az első helyen levő megjegyzést, tudniillik, hogy a tanítványok egy akarattal voltak együtt, lerövidítették, és csak annyi áll ott, hogy együtt voltak. Emiatt aztán régóta vitatkoznak a Biblia-tudósok, hogy melyik változat is tulajdonképpen a Lukács-szerint való, - az volna eredeti, amit én is felolvastam, hogy ti. egy akarattal voltak együtt, vagy az volna az eredeti, hogy: együtt..., s aztán majd a végén csattan az ostor, amikor majd kimondja Lukács, hogy: egy akarattal voltak együtt. Akik arra hajlanak, hogy a történet elején csak egyszerűen annyinak állna – olvasom még egyszer: és amikor pünkösd napja eljött, együtt...., azok is érzik, hogy ez így nem teljesen jó. Sok-sok Biblia-fordítást lehetne idézni, amelyből ez kitűnik. Némelyik így fordítja, hogy: egy helyen voltak együtt, más így fordítja: egy időben voltak együtt, más aztán tetézi a dolgot és így fordítja bővítve, hogy: egy időben, egy helyen, egy akarattal voltak együtt. Azért hoztam ezt ide, mert nekünk is meg kell érezni, akár ezen az egyszerű szövegtani példán is, hogy az első megjegyzés: egy akarattal voltak együtt, meg a második megjegyzés között: egy akarattal voltak együtt, valami történt, és ami akkor történt, az a pünkösd.

Nem tudok mindent elmondani erről. Vegyétek úgy, hogy ez is olyan, mint amikor konfirmációkor eljönnek a szülők, a családtagok, s feldíszítik a templomot egy-két zölddel, virágszállal. Nincs itt az egész mező, nincs itt az egész gyönyörű virágzó természet, csak egy-egy szál, egy-egy jelzés. Én is hadd vegyek ki most a pünkösdi történetből csak egy-egy jelzést, egy-egy motívumot, ám hiszem, hogy bennünket is meg fog erősíteni abban, hogy valami nagyon-nagy, döntő változás történik itt, amihez majd még bizonyítékul hozzá olvasom János evangéliumából Jézus Krisztus szavait is, amikor megígéri, hogy elküldi nekik a Szent Lelkét, és elmondja, mi fog történni, ha eljön a Lélek.

De mindenekelőtt, még ízelgessük ezt a kifejezést, hogy: egy akarattal együtt lenni. Mert sok mindent jelenthet. Lehet egy akarattal együtt lenni félelemből is. A félelemnek is van akarata. Azt mondja János evangélista: a tanítványok félelem miatt voltak együtt, egy helyen. A zsidóktól való félelem miatt bezárkózva. Ez is akarat. De ha a félelem oka múlik, akkor ez az összetartó akarat is elpárolog és megszűnik. Lehet egy akaraton lenni azért, mert valami összekényszerít bennünket. Furfangos valami az emberi lélek: sokszor vonakodunk, rugódozunk, nem akarunk valamit, kényszer van rajtunk, aztán hirtelen történik bennünk valami és azt mondjuk: hát akkor legyen, inkább megcsináljuk, essünk túl gyorsan a dolgon! - és ez is tud emberi szándékokat, motívumokat összehozni és mindez akaratként is meg tud jelenni. Még azt is mondhatnánk, hogy egyfajta mennyei kényszer van a tanítványokon, hiszen Jézus Krisztustól azt a parancsot kapták, hogy maradjanak Jeruzsálemben, míg el nem jön reájuk a Szentlélek áldása, míg ki nem töltetik az Atyának az ígérete, maradjanak együtt, el ne menjenek,  - ez nagy parancs a Mestertől. Egyszóval, vagy így, vagy úgy, jó meggyőződésből vagy parancsra, de együtt vannak.

 Akaratokat hozhat létre a hiány is. Ez már messzebbre visz bennünket, s nem is kívánok pünkösd napján ebbe túlságosan belemélyedni, de úgy látom, hogy az emberi történelmet vagy az emberi kultúrák vagy civilizációk történetét nagyon sokszor a hiányok mozgatták. Vannak szociológusok, akik azt mondják, nem is jó a  hiány kifejezés, jobb szűkösséget mondani: van valamink, de nem elég, egyszerűen így mondjuk: hiányzik valami, hiányoznak az életlehetőségek. Hiányzik a nyugodt életvitelhez szükséges feltétel-együttes, vágyakozunk valami után, és ezt nem tudjuk másképp elérni, csak ha összefogunk, összetartunk. Az ember közösségbe szervezi magát, hogy az életében megmutatkozó hiányokat kipótolja, hogy a szűkösségből bőség legyen, hogy az eltervezésből valóság legyen. Igen, vannak ilyen akarat-közösségek is, nyugodtan mondhatom némi felületességgel, hogy egy-egy kulturális közösséget, de akár egy-egy civilizációt is tekinthetünk akarat-közösségnek.

De éppen a történelem bizonyítja, hogy valamilyen erő rendre-módra, időről-időre, nemzedékről-nemzedékre, történelmi korszakról történelmi korszakra elsöpri, megszünteti, semmivé teszi ezeket az akaratközösségeket. Nagy filozófus volt az a Gamáliel rabbi ott, a jeruzsálemi Nagytanácsban, amikor azt mondta, hogyha ez – tudniillik a keresztyén anyaszentegyház - emberektől való, semmi lesz belőle. Mert mennyi mindenből lett semmi, mennyi nagy föltolulása, akarata, igyekezete volt az embernek! Félelemből, kényszerből, hiányérzetből, bármi másból... Hol van már az a Római birodalom, amelynek virágzó idejében történt az első pünkösd? – pedig nagy akarat volt az a birodalom, világhódító akarat volt, rendező akarat. Ironikusan mondom: békeakarat volt, hiszen mindenütt a világon a pax romana-t hirdették és magasztalták, és annak elvei mentén rendezték és szervezték az emberek életét. De már a Német-római birodalom sincs meg, és sok-sok birodalom emelkedik még fel a történelemben és tűnik majd el. Gamáliellel mondhatjuk, ami emberektől való, abból nem lesz semmi. Valaminek tehát pünkösdkor történnie kellett.

Azt mondja Jézus Krisztus a tanítványainak (János evangéliuma 16. részéből olvasom): ha én el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló, ha pedig elmegyek, elküldöm hozzátok. És amikor eljön a Vigasztaló, a Szentlélek, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében. Bűn tekintetében, hogy nem hisznek énbennem, igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem, ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett (Jn 16. 7-11). Sok minden történt pünkösdkor, de ez a három is megtörtént. A Szentlélek megtanít bennünket a bűn dolgára, megfed bennünket bűn tekintetében. Ne ijedjetek meg, kedves testvérek, nem akarok morálprédikációt mondani pünkösd szent napján (egyébként sem szoktam)! Ámbár azokkal sem értek egyet, akik legszívesebben kipusztítanák a keresztyénségből a bűnről való beszédet, mondván, hogy ezek a keresztyének semmit sem tudnak semmit, csak a bűnről beszélni, de arról nagyon. De  amiről Jézus Krisztus beszélt, hogy a Szentlélek meggyőz, és megfedd bennünket bűn tekintetében, az nem a bűnöcskékről szól! A Szentlélek nem botcsinálta erkölcscsősz, holmi moráltanító, aki időnként dobbant egyet a lelkünkben, hogy valami nincs jól! Idézzük csak fel, hogy ki prédikál pünkösdkor!? Ki az, aki kiáll, és azt mondja: atyámfiai, nem részegek ezek, akik itt az Isten nagyságos dolgait hirdetik, hanem most az történik, amit Joél próféta megjövendölt? Péter apostol mondja ez. És ki az, akinek a leginkább megszeppenve hallgatnia kellett volna? Péter apostol. Mert ki volt az, aki Nagycsütörtök éjszakáján azt mondotta háromszor is, hogy nincs Jézushoz semmi köze? Péter mondotta.

Nos, ha tudni akarjuk, hogy mi a bűn, akkor ez a mondat a bűn: nincs közöm hozzá, nincs közöm Krisztushoz, nincs közöm Istenhez, nincs közöm az élet forrásához, nincs közöm ahhoz, akiből vagyok! Ez a bűn: nincs közöm Istenhez. Péter ott, a Genezáreti tónál az Ő mesterével beszélgetve – és ez már pünkösdnek az előtörténete – megkapta a feloldozást. Megkapta újra a meghívást. Megkapta újra Istennek a megerősítését:  hogyha te hűtlenkedsz is, én hű vagyok, mert én önmagamat meg nem tagadhatom. És ezt hirdeti most Péter Joél próféta szavával: értsétek, a zúgó szélnek zendülése, ami egyébként szétkergetni szokta az embereket, de most összehívja őket, ez a Szentlélek elérkezte és a Lélek tanít bennünket. A Lélek győz meg bennünket arról, hogy ha mondtad is eddig, hogy nincs közöd Istenhez, ha élted is eddig, hogy nincs közöd hozzá, most a Lélek megtanít és meggyőz, ha kell, meg is fedd, hogy tudd, Őhozzá van közöd. Mert ha Őhozzá nincsen közöd – hadd mondjam ezt egyszerűen, s nem szójátékként – ha azt mondod, hogy nincs hozzá semmi közöd, akkor csak a semmihez van közöd. És úgy élni nem lehet.

Másodszor, azt ígéri Jézus Krisztus, hogy ha eljön a Szentlélek, meggyőzi a világot igazság tekintetében. Mi az igazság? – kérdezte Pilátus. Mi az igazság? – kérdezzük mi. Mi az igazság? – kérdezik konfirmandusaink, akikre mi, megrenyhült felnőttek mosolyogva nézünk, amikor az élet értelméről vitatkoznak, és azt mondjuk, az ilyen vita kamaszoknak való, hadd vitatkozzanak csak, hadd forgassák még a kérdést a szívükben, aztán, majd ha nagyok lesznek, benő a fejük lágya. Ilyet mi már nem kérdezünk, hogy: mi az igazság, mi az élet értelme? De ha ezt nem kérdezzük, akkor nincsen iránytűje az életünknek, akkor nem tudjuk, honnan jöttünk és hová megyünk! Mert ezt mondja Jézus is, a Lélek meggyőzi a világot igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek. És ebbe bele kell hallanunk, hogy megfeszíttetésére, feltámadására nézve mondja: ha pedig én fölemeltetem, sokakat magammal vonszok. Isten az élet iránya. Augustinus egyházatya a vallomásaiban szól az élet gravitációjáról: a szeretet az én súlyom (nehézkedésem), a szeretet vonz engem, és amit szeretek, ahhoz vonzódom. Hová gravitál az életed, hova nehézkedik az életed, mire támaszkodsz? Hova tart az életünk, honnan jövünk, hová megyünk? Van iránya? Vagy csak egy pillanatig együtt vagyunk, a történelem kényszerei, a sorsunk, a hiányaink, a félelmeink összeterelnek bennünket, pár percig együtt vagyunk, aztán, mint a pitypang, szétfúj bennünket a szél? Voltunk és nem vagyunk?

Olyan csodálatosan fejezi ki kedves testvérek ezt Joél próféciája, s ahogy Péter magyarázza, hadd olvassam. Azt mondja Joélt idézve Péter apostol, hogy lesz az utolsó napokban – ezt mondja Isten – kitöltök az én lelkemből minden testre, s prófétálnak fiaitok és leányaitok, ifjaitok látásokat látnak, véneitek álmokat álmodnak. Amikor ezeket a sorokat olvasom, mindig fölütöm a fejem, hiszen ez fordítva szokott lenni! A fiataloknak kell álmodni, és a véneknek kell látásokat látni, - mert ha a fiatalnak támad látomása, jaj, abban még nincsen tapasztalat, az még rosszul fogja látni a dolgot. A fiatal csak álmodjon, a vének, akik már nem tudnak aludni, nagy kegyelemként kapják meg, hogy látomásaik vannak. Éberek, álmatlanul őrzik a világot, de vannak látomásaik. És mit mond Joél? – fordítva lesz: a fiataloknak lesznek látomásaik, és a véneknek lesznek álmaik. Vagyis ebben a megfordításban pontosan ezt fejezi ki, hogy együtt, együtt lesznek. Nemzedékek fognak találkozni, s a maga legtermészetesebb módján lesz együtt vén és fiatal. Mondom, hogy a maga legtermészetesebb módján, holott a világ törvénye az, hogy ez a legkevésbé természetes, hogy egy öregember és egy fiatal megértse egymást, hogy szülők és gyermekek egyet akarjanak. Mi történik pünkösdkor? – eljön a Vigasztaló és meggyőz bennünket igazság tekintetében, - mert van igazság, van igaz valóság. Meggyőz bennünket arról, hogy Isten szeretet. Megint mondtam egy közhelyet. Amikor elkezdtem a bűnről szólni, láttam némelyek tekintetében: na, jól van, ezt még meghallgatjuk. Most, hogy a szeretetről beszélek, még néhányan lehunyták a szemüket: na, az egyházban sem tudnak mást, csak a szeretetről papolni! De miről másról szóljak, kedves testvérek? El lehet lenni szeretet nélkül? Olyan unalmas ez? Nem inkább az unalmas, hogy folyton kidobjuk a szívünkből? Hát nem untatok még bele nem szeretni? Nem fáradtatok el még abban, hogy Isten csodálatos életrendet szab nekünk, és mi nem bírunk, nem akarunk úgy élni? Ez a szeretet az igaz valóság, ez az igazság, amire a Szentlélek meggyőz bennünket. Minden egyéb csak van, - ahogy József Attila mondja versében, amit Thomas Mannak írt: az igazat mondd, ne csak a valódit. Az életünk tele van valódi dolgokkal. Valódi a nyomorúságunk, valódi az elesettségünk, valódi a betegségünk, valódi a fájdalmunk, valódi a hiányunk, minden valódi. Mi az, ami igazán igaz? Az a végső létvalóság, az Isten szeretete, ahova Isten nemcsak meghív bennünket Szentlelke által, hanem el is indít.

És végül azt mondja Jézus, hogy eljön a Szentlélek és meggyőz benneteket ítélet tekintetében, hogy tudniillik a világ fejedelme megítéltetett. Amikor azon csodálkozunk az Apostolok Cselekedeteit olvasva, hogy egy kicsi közösség milyen erős lesz, ezt is látnunk kell. János evangélista azt jegyzi fel róluk – jól látta, ott volt közöttük – , hogy a félelem tartotta őket egybe, s azért mentek egy helyre, hogy bezárkózhassanak. Most azt mondja Lukács: amikor megkapták a Szentlélek erejében a csodálatos belátást, hogy megítéltetett a hamisság  fejedelme, hogy többé fölöttünk bűnnek, halálnak, kárhozatnak, ördögnek nincs hatalma, akkor tölti el őket ez az ellenállhatatlan és legyőzhetetlen erő. Hát hogyne akarná mondani Péter is, és a többi is – mégpedig megállíthatatlanul – hogyne törne fel a szívükből, mégpedig föltartózhatatlanul, hogyne kapaszkodnának össze, mégpedig elválaszthatatlanul azok, aki tudják, hogy eltöröltetett, megsemmisíttetett az ellenünk szóló vád!

Tudjuk, testvérek, a kísértőnek, az ellenségnek az a nagy trükkje, hogy rávesz bennünket a bűnre, aztán nyomban fel is jelent bennünket. Provokátor, miért hisztek neki?! Miért hiszitek el a kísértőnek, miért hiszitek el az Isten ellenségének, miért hiszitek el a lemondás, a semmi fejedelmének, hogy az a jó, amire ő bír rá benneteket? S aztán miért vagytok kétségbeesve, hogyha ugyanő megvádol benneteket? Micsoda szabadságot ad a Lélek, micsoda feloldottságot, nincsen ellenünk vád, ahogy Pál apostol mondja a Római levélben: nincsen kárhoztatásuk azoknak, akik a Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint járnak.

Értjük már, hogy a két szó között (mikor eljött a pünkösd napja, mindnyájan egy akarattal együtt voltak, majd utána: s minden nap egy akarattal, kitartva a templomban, részesedtek az eledelben, örömmel és tiszta szívvel dicsérve az Istent) ott mutatkozik különbség!  De még egy szó kifejezi ezt: úgy kezdődik a történet, hogy mikor eljött a pünkösd napja. Egy nap, az csak egy nap, az csak egy óra, az csak egy kis idő. De úgy fejeződik be a történet: ezután minden nap. Nem egy nap, - minden nap. Isten bennünket nem egynapi ünnepre, nem egy órányi felemelkedettségre, nem egy fontos, de mégiscsak pillanatig tartó emelkedettségre, megajándékozottságra hív, hanem arra, amit itt a történet végén hallunk: egy akarattal (vagy, ahogy az új fordítás is mondja szépen: egy szívvel és egy lélekkel) minden nap... Az a minden nap már mindennap Isten országa felé vezet, az a minden nap már mindennap növekedés a lélek kegyelmében, az a minden nap mindennap tisztulás, mindennap erősödés, mindennap boldog bizonyosság. A pünkösd nem valaminek a betetőzése, ellenkezőleg: ekkor kezdődik a mi igazi történetünk a mi megváltó, szabadító üdvözítő Istenünkkel  mindennap – egy akaraton.
Ámen

Imádkozzunk: Mennyei Atyánk, amit mi kijelentünk, csak a Te Szentlélek áldásában, Tőled véve lehet igaz. Köszönjük, hogy testvéreink, lelked hatalmában kijelentették, Benned bíznak, Hozzád ragaszkodnak. Mennyei Atyánk, amit mi hiszünk és vallunk, csak akkor áll meg és nem dől össze, ha biztos kijelentéseiden és ígéreteiden alapul. Kérünk, őrizd meg testvéreinket, hogy ígéreteidtől soha el ne térjenek, élő hittel Hozzád ragaszkodjanak s az igaz szeretetben járhassanak.

Mennyei Atyánk, amit mi ígérünk csak egyszerű válasz a Te teljes és tökéletes üdvözítő ígéretedre. Add, hogy testvéreink ebben az ígéretükben újra és újra megerősödhessenek, boldog szívvel igyekezhessenek a mennyei dicsőség felé, a Te népednek, a Te szentegyházadnak közösségében. Kérünk, áldd meg őket Szentlelkeddel gazdagon, erősítsd, buzdítsd, bátorítsd őket.
Ámen