Egy – 5.

Szeretett gyülekezet, kedves testvéreim!

Engedjétek meg, hogy röviden összefoglaljam, az apostol eddigi buzdításait. Arra emlékezteti az efézusiakat, hogy egy reménységben hívattak el, s ezzel azt jelzi, hogy maga az elhívó egy, mert az elhívás Őreá tekint, az elhívás az, amely által Isten bennünket megérintett, a szívünket formálta, amivel megmozdított bennünket, kiszólított a régi életünkből, a régi énünkből. Majd azt is kimondja az apostol, hogy egy az Úr, ezzel pedig azt akarja kifejezni, hogy csak egy szabadítás van. Mert ugyan az ember sokféle kisebb-nagyobb szabadítást átélhet, de részleges szabadulásainkon, önfelszabadításainkon túl az egy Úr, a feltámadott Krisztus az, aki  a halál fogságából megszabadít és páratlan reményben részesít. S máris mondja azt is, hogy egy a test, vagyis a keresztyének egy közösséget alkotnak, egy testben élnek, bármennyire is különböznek egymástól. Igen, lehet, hogy másképp gondolkodnak, más és más a tapasztalati világuk, eltérő a hivatásuk, más és más a tehetségük, mégis egy testben vannak. Mert ez a titokzatos test egy lelki valóság is. A keresztyénség összetartozása lelki ügy.

Ma pedig arról hallunk, hogy egy a hit. Megmondom őszintén, hogy azért nyújtottam ilyen hosszúra a bevezetőt ismétlést, mert némileg vagyok. Ha azt mondjuk, hogy egy a hit, máris azonnal föltolul bennünk egy csomó érzés, mi több, mondhatnám, ellenkezés is! Mi az, hogy egy a hit? Hát ha egy a hit, akkor ma Magyarországon minden keresztyénnek egyetlenegy helyen kellene egybegyűlnünk. Talán az ópusztaszeri nagy pusztaságban sem tudnánk összegyülekezni, hála Istennek, annyian vagyunk. Tehát ha nem is egy helyen, de mindenütt egyforma módon, afféle franchise rendszerben, egyforma templomokban, egyféle pappal, egy textussal, ugyanazokkal az énekekkel, és mindannyian ugyanolyan öltözékben kéne egybegyülekeznünk – hát, ha egy a hit! De nem egy a hit – mondjuk rögtön. Ha csak itt a Böszörményi úton az tetejétől az aljáig lemegyünk, mindjárt látunk három templomot: egy római katolikust az Aporon, itt a közepén a reformátust – mindig mi vagyunk középen! – és ott lent az alján az evangélikus templomot a Kékgolyó utca elején. Máris háromféle van itt, s egyebütt, ki tudja, mennyi! Miről beszél hát az apostol? Miért hozza fel ezt az efézusiaknak, miközben nyilvánvaló, hogy talán éppen maga a hit, a hitben meglátott, megsejtett vagy megértett dolgok, pontosabban,  a hit által különböző módon felfogott, megértett valóságok azok, amelyek az efézusi gyülekezetet is megosztották. Mert, emlékezzünk csak, a hitben jutunk el a reménységhez, a szeretethez, az igazsághoz (és éppen ilyen pártok voltak Efézusban: volt igazságpárt, volt szeretetpárt, és volt egy reménységpárt is). Ezek mind a hitnek egy-egy dimenziója. Ha pedig ezek mentén megoszlottak, nem biztos, hogy tanácsos mindjárt előhozakodni azzal, hogy egy a hit. Mit kell hát ezen érteni?

Továbbá, testvéreim, minket a közben eltelt kétezer év is igen-igen megterhel. Merthogy az egyszerű, gyermeki, boldog és odaszánt hitünkre – ha akarjuk, ha nem – nagyon sok minden rátelepszik. Rátelepedtek a hitviták. Ma nem szeretünk hitvitákról hallani, de voltak hitviták. Rátelepedtek a különböző hittani megfogalmazások, a dogmák, s bár ezekről sem szeretünk hallani, mégis vannak és letagadhatatlanok. Aztán rátelepednek hitünkre a súlyos emberi konfliktusok, rátelepszik a keresztyénség megosztottsága. Nagyon nehéz hát azt mondani, hogy egy a hit, mert rögtön – még ha szabadok is vagyunk, vagy el tudunk is oldódni a rossz tapasztalatoktól – máris ugyanazt kérdezzük, mint a régiek: mi ez az egy hit? Mi ennek a hitnek a tartalma? S máris ugyanott vagyunk, ahol elkezdődött az egész. Ha pedig azt is hozzáteszem, hogy általában sem könnyű a hitről beszélni, akkor mondhatom, hogy az apostol most egy igen-igen kockázatos megállapítással akarja orvosolni a bajt. Akik orvosok, ne mosolyogjanak, kérem, a laikus szón! – most olyan gyógyszert ajánl az apostol, amit igen pontosan és precízen kell beállítani, mert ezt nem lehet marokszám szedni. Bizony vannak gyógyszerek, ha jól tudom, melyeket csak orvosi felügyelet mellett lehet szedni. Nos, ez valami ilyesmi, ezt a Szentlélek felügyelete mellett kell bevennünk, testvérek, mert akár túl keveset veszünk be belőle, akár túladagoljuk, nem használ semmit az egész.

Hogy még jobban értsük, hadd említsek egy humorosabb vonatkozást. A két világháború között Debrecenben tanított egy híres tudós, Vasady Bélának hívták. Ifjú professzorként, az 1930-as évek stílusában, amikor divatos volt hangzatos címeket adni a könyveknek, ezt a címét adta hittani könyvének: A hit misztériuma. A könyv bemutatta, hogy milyen mély misztérium a hit, micsoda nagy titok. A professzor úr pedig tudós ember lévén valami harminchat fejezetben írta le, hogy van történelmi hit, tudományos hit, gyermeki hit, érett hit, van csalódás utáni hit, van dinamikus hit, van misztikus hit, és így tovább harminchatig. A diákoknak ezt mind meg kellett tanulniuk, s rendesen, latinul is ott volt a könyvben minden  definíció. Szegény diákok szinte megbolondultak a sok meghatározástól, és reszketve mentek vizsgázni.  Úgyhogy, jóféle debreceni humorral átköltötték a könyv címét, és  így a hit misztériumából ez lett: A mit hisztériuma! Mert olykor hiszterizálva mentek vizsgára. Kedves diáktréfa ez, de ha meggondoljuk, hogy az életünk múlik a hitünkön, mert az életünk múlik a hitünkön, akkor bizony nekünk is sokszor összeszorul a gyomrunk, hevesebben ver a szívünk a kérdéstől: mi ez a hit? És mi ez az egy hit, amiről az apostol beszél?

 Még egy jellegzetességet hadd idézzek, s ez már  többet segít annak megértésében, hogy miről szól az apostol. A 17. század kiváló flamad festője, Vermeeer többek között egy híres-hírhedt festményéről is ismert. A hit allegóriája ez a festmény. Sokan, főleg a protestánsok, nem szeretik ezt a festményt, mert köztudott, hogy Vermeer egy jezsuita író kézikönyve alapján festette meg ezt a képet. A 16-17. században nagy divat volt allegorikus módon ábrázolni erényeket és lelki valóságokat. Megfestették a reményt, az erőt, a mérsékletességet, és a többit, s mindnek volt valamilyen allegorikus alakja. Így festette meg Vermeer a hitet is, persze, allegorikusan – s mondom én, reformátusként – egy jezsuita kézikönyvből. Ám van ezen a festményen egy rendkívül érdekes, nehezen megmagyarázható jel, amelyről a művészet-történészek sokat vitatkoznak. Most  bekapcsolódom ebbe a vitába, és egy amatőr magyarázatát teszem hozzá. A hit nőalakként áll előttünk, aki a lábát a földgolyón tartja. Ez nyilván azt allegorizálja, hogy a hit mindenek fölött áll, a hit a földi valóságokat is a lába alá tapossa. De ez az allegorikus nőalak egy felülről lelógó, áttetsző üveggömbre tekint. Mindenki azt találgatja, hogy az mit jelenthet. A Zsidókhoz írt levélben olvassuk, hogy hit által értjük és valljuk, hogy Isten teremtette a világot, és ami látható, az a láthatatlanból állott elő. Én tehát úgy magyarázom ezt a gömböt, hogy a hit allegorikus alakja, aki a láthatót megtapodja – ez a diadalmas hit jele! - egy üveggömbre tekint, azaz a  láthatatlanra tekint. Nos, erről beszél az apostol az Efézusi gyülekezetnek: amit láttok, amit megtapasztaltok, amit az életetek különböző dimenzióiban hordoztok és hordoz benneteket, az egy láthatatlan valóságból, az isteni valóságból táplálkozik. Így is mondja a Zsidókhoz írt levél: a hit a nem látott dolgokról való meggyőződés.

Tudom, hogy a racionalitás emberei azt mondják erre, hogy ez abszurd állítás, mert ugyan, hogyan lehetnénk meggyőződöttek a nem látott dolgokról, ugyan miképpen lehetnénk bizonyosak afelől, amit nem látott az ember. Hiszen még az egyszeri bírósági gyakorlatban is kellenek a tanúk. Mert a bíró, aki az ügyről ítél, nem volt ott, amikor a szóban forgó eset megtörtént, azért kellenek tanúk, hogy tanúsítsák, igazolják, hogy a dolog  megtörtént és úgy történt. Hogyan lehetnénk mi meggyőződöttek a nem látott dolgokról? Ráadásul az eredeti szó itt mély, megingathatatlan, belső meggyőződést jelöl. A nem látott dolgokról? De ha úgy fordítom az eredeti szót, hogy a nem látott ügyekről, vagy a nem látott történésekről való meggyőződés, máris közelebb jutunk ahhoz, amit az apostol mond. Mert a Bibliában egyetlen passzust nem olvasunk arról, hogy az lenne a hit, amit nekünk vakra, blikkre el kellene hinni. A középkor teológusai kísérleteztek ezzel a gondolattal, amikor fölállították a fides implicita tételét szemben a fides explicita-val. Az implicit hiten azt értették, hogy volna előbb egyfajta ráhagyatkozó hit, mert az egyszerű ember nem tudja a mély és bonyolult igazságokat megérteni. De hinnie kell, ezért tekintélyi alapon hisz, mert neki ezt tudós emberek tanítják, a Sorbonne kimagasló filozófiai és teológiai professzorai, és pápai enciklikák hirdetik, és a világ legnagyobb tekintélyei mondják – hát rábólint. Ugyan nem érti, de hát elhiszi, mert mondják, hogy ez meg ez így és így van, s majd egyszer ez a beleegyező hit megértéssé válik, kibontakozik, elmélyül. Ilyen implicit hitben tanultam meg én is annak idején az elemek periódusos rendszerét, testvérek. Mert ugyan semmit nem értettem a kémiához, de benyestem az anyagot, mert a kémia tanárom megfenyegetett, hogy megbuktat, úgy hogy megtanultam. Azóta sem értek többet a kémia titkaiból. Nem gúnyolódni akarok, csak jelezni szeretném, hogy mégiscsak tévút, mitöbb a keresztyénség egyik tévútja ez a ráhagyatkozó hit.  És ez az egyik teher, amelyre a bevezetőben utaltam. S bár félresöpörhetjük, de jobb, ha inkább odateszünk egy táblát: „Zsákutca”. Arra ne menjünk, mégha sokan bementek is. Mert onnan vissza kell fordulni. De ha azt mondom, hogy a hit a nem látott történésekről, a nem látott ügyekről való meggyőződés, tehát nem valami elvont tételről való meggyőződés, felsejlik az üzenet mélysége.  A dolgainkban, az életünkben, a világunkban olyan erő, olyan hatalom munkálkodik, amit mi nem tudunk górcső alá helyezni, nem tudjuk analizálni, nem tudjuk pontos és meghatározott táblázatokba beletenni, -  mégis, tudjuk, maga Isten ereje ez. A hit nem a vakok hite, mert nem vakhitről beszél az apostol, amikor azt mondja: a nem látott dolgokról való meggyőződés. Ez nem vakhit, hanem inkább az a tapasztalat, hogy még nem látjuk az isteni erők munkájának végét. A hitnek van egy  sajátos  – emberileg szólunk! – kockáztató dimenziója. Nem látjuk a végét. Ezt olvassuk: Ábrahám hit által indult el, amikor Isten megígérte neki, hogy magot támaszt neki és várost ad számára, és Ábrahám kiment, holott nem tudta, hova megy. De az ígéret az ő számára bizonyos. Ez nem vakhit, hanem alázatos hit, amelyben az ember megéli a maga töredékességét, végességét, és nem a végtelen felől nézi a végest, mert még az élete végét sem látja, viszont Istennek minden áldása már munkálkodik életében.

Azt mondtam, hogy a hit kockáztatás. És most én is kockáztatok, kedves testvéreim, mert azt kell mondanom, hogy Isten is kockáztat, amikor szóba áll velünk. Isten is kockáztat. Már a teremtéskor is, ahogyan Karl Barth mondja az ember teremtését, istenképűségét, bűnbeesését, Isten elleni lázadását magyarázva az ember szabadságának a fényében.  Kockáztatott az Isten, amikor az embert megteremtette és szabadnak teremtette, mert a szabadságban, az igazi szabadságban benne van az is, hogy föllázad az ember Isten ellen. Benne van bizony. És Isten kockáztatott. És kockáztatott Isten akkor is, amikor elhívta Ábrahámot, mert bár Ábrahám a bűn alá rekesztett világban született, és felelhette volna az elhívásra azt is, hogy öreg ember vagyok már. És Sára is mondhatta volna, sőt mondta is Sára, hogy vénasszony vagyok már, mi több, Sára ki is nevette Mamré tölgyesében a Szentháromságot, amikor a sátorban Isten barátjával, Ábrahámmal ezekről a dolgokról beszélgetett. És milyen döbbenetes, hogy mindezek ellenére azt mondja a Zsidókhoz írt levél: hit által nyert erőt Sára az ő méhében való foganásra életkora ellenére, mert hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Mózes első  könyvében azt olvassuk, hogy Sára csúfondárosan, hitetlenkedve kuncogott a sátorlap mögött, a Zsidókhoz írt levél pedig azt mondja, hogy hit által kapta meg az erőt, hogy kora ellenére foganjon és gyermeket szüljön, mert hűnek Istent tartotta, vagyis hitt Benne. Erről beszél itt az apostol, amikor azt mondja, hogy egy a hit, hogy az életünkben mi is úgy vagyunk, ahogyan Sára volt. Hogy egyszer mosolygunk, kuncogunk, máskor meg jönnek ateista barátaink, akik hol hevesen, hol szkeptikusan, hol barátilag megveregetik a vállunkat: te még hiszel? – s mi vonogatjuk a vállunkat,  s úgy bólogatunk, hogy hiszek, hiszek ici-picit, mégis csak szép hagyomány ez, szép szokás ez, de már olvad a szívünk, s el tudunk tölteni heteket, napokat, éveket úgy, hogy nem gondolunk Istenre, miközben tudjuk, hogy Isten szüntelenül gondunkat viseli. És mégis, azt mondja az apostol az efézusiaknak: egy a hit! És ehhez hozzá kell olvasnunk a Zsidókhoz írt levélből ezt a Sárára vonatkozó megjegyzést is, hogy Sára is hit által nyert erőt, és Sára is hűnek tartotta Istent. Hűségesnek tartotta, szavahihetőnek tartotta Istent, bízott abban, hogy beteljesedik az a történet, amely Ábrahámmal és vele kezdődött, és amelynek nem láthatta a végét. Erre mondja az apostol, hogy egy a hit, -  értsétek meg efézusiak, budahegyvidékiek: ha egy a remény, egy az elhívás, ha egy az Úr, mert egy  szabadítás, akkor a hit is egy azzal mi a sokféle életünkkel és sokféle életszakaszunkkal, meggyengülésünkkel, megerősödésünkkel, hitbe való belerestülésünkkel és mindennel együtt, egy a hit, mert ha hiszünk, akkor az ígéretet adó Istenre tekintünk. Mert ő tart meg bennünket abban a történetben, ami a hitnek a története. Igen, nem látott dolgokról való meggyőződés, meggyőződés mindarról, amit még nem láttunk, de már elkezdődött. Nem tárgyias értelemben mondja az apostol itt ezt a szót, hogy dolog, -  csak mi magyarok nem tudjuk ezt másképp lefordítani. Görögül az ergon szó áll itt, ami cselekedetet, cselekményt, történést, munkát, eseménysorozatot jelöl. Isten munkája ez – s mi erről vagyunk meggyőződve.

És végül, kedves testvéreim, azért is mondja hogy egy a hit, mert az efézusiaknak is el kell jutni oda, hogy minden megosztottságuk, eltérő tapasztalatuk, különböző élettörténetük vagy fáziskésésük ellenére felismerik  azt a pillanatot, amikor együtt is megvallják ezt a hitet. Ahogy a Római levél elején mondja az apostol: vágyakozom hozzátok menni, hogy egymás hite által épüljünk. Egymás hite által épülni - ennek a legteljesebb valósága nem az, amikor a különböző hit-tapasztalatainkat megosztjuk egymással  (ez is nagyon fontos), hanem az, amikor együtt és közösen tekintünk arra az Úr Jézus Krisztusra, akiben Isten beteljesítette az üdvözítő történetet. És mi más ez, mint a nem láthatóról való meggyőződés? Vermeer allegóriáján egy gömböt látunk, a platoni örök tökélesség gömbjét, amely láthatatlan,  - és ezzel együtt látjuk a teremtett világot. A láthatatlanból állt elő a látható, az egy üdvösségből táplálkozik az egy hit, és ez az egy hit az egy Üdvözítőre tekint. Ha tehát nekünk is fáj, hogy a Krisztus gyermekei megosztottak, s nemcsak pártok vannak köztünk, hanem egyházak és felekezetek is, és nemcsak dogmatikák és hittételek vannak, hanem elhatárolódások, s még átkok is, ha ez nekünk nagyon fáj, akkor vegyük szívünk mélyére azt, amit most az apostol mond: egy a hit. Mert Isten egy üdvözítő történetben vezeti az övéit az üdvösség felé. És akkor boldog a keresztyénség, amikor nemcsak megízleljük ezt az egy üdvözítő történetet, hanem együtt, közösen egy szájjal, egy szívvel, egy lélekkel vallást is teszünk erről.
Ámen

Imádkozzunk!

Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által, eléd hozzuk imádságunkban mindazokat, akik ingadoznak hitükben, akiknek szívét kétség tölti el, és azokat is, akik már nem is akarnak kétségek között ingadozni, ezért mélyre rejtik hitüket, s maguk elől is eltitkolják. Magunkért imádkozunk, Mennyei Atyánk, hogy adj nekünk bátor hitet, késztess bennünket Szentlelked által a csodálatos történet folytatására, melyet Te kezdtél velünk. Adj nekünk látó hitet, hogy bár nem látunk el a legvégsőbb dolgokig, de lássuk azt a az Úr Jézus Krisztust, aki közénk jött, testet öltött, megfeszíttetett, meghalt és feltámadott, hogy Őt látva lássunk Téged, és lássuk mégis a hit szemeivel mindazt az áldást, amit nekünk készítettél. Adj nekünk tágas hitet, Mennyei Atyánk, mert olyan szűkre szabunk mindent az értelmünk, a tapasztalatunk, a meggyőződéseink, a sorsunk okán, hogy még önmagunk sem férünk bele a magunk szűkre szabott világába. Adj tágas, testvéri, ölelő hitet, hogy mindazokat, akik Urunk Jézus Krisztusunkra tekintenek, hitünk társának tekintsük és tudjunk egymás hite által épülni. Adj nekünk hitet, segíts nekünk a mi hitetlenségünkben Szentlelked hatalmával, Igéd bizonyságával, áldásaiddal, erőid kiárasztásával! Légy velünk, Mennyei Atyánk! Könyörgünk a betegekért, az erőtlenekért, a megfáradtakért, újítsd meg őket, hogy boldog tapasztalatban magasztalhassuk velük irgalmadat és gyógyító szeretetedet. Könyörgünk a gyászolókért, akik előtt saját életük távlata is megsötétedett most A feltámadott Krisztus erejével vigasztald és bátorítsd őket. Könyörgünk minden keresztyénért szerte a világon, különösen azokért, akik hitükért, a Jézus Krisztusba vetett hitért szenvednek üldöztetést, elnyomattatást, akiknek beverik a száját, sőt elveszik az életüket, mert az egyetlen reménységről és az örök igazságról tanúskodnak. Erősítsd őket, tartsd meg őket Mennyei Atyánk kegyelmedben kegyelmesen. S minket is, akik most Hozzád így fohászkodunk, áldj meg erőiddel, vezess bennünket lelkeddel, taníts bennünket az egy hitben járni.
Ámen