dr. Szatmári András temetése

Gyászoló család, gyászoló gyülekezet!

"Cselekedd azt, ami értelmes, és ne azt, ami előnyös." (Jordan Petersen) Tedd azt, aminek értelme van, és ne azt, ami haszonszerű.

Aminek értelme van, az gyakran elrejlik; ami előnyünkre szolgál, az leginkább kézenfekvő.

Aminek értelme van, ahhoz halálos mélységekbe kell aláereszkedni; ami előnyös, az nem enged időt, nem tűr aláereszkedést, nem ismeri ezt a kifejezést: morális ok.

Aminek értelme van, a kötelességedre emlékeztet - arra, amit a nagy erkölcsfilozófus így fejez ki: meg tudod tenni, mert meg kell tenned (Kant); ami előnyös, az nem ismeri el az áldozat erejét, legkevésbé a jó áldozat hatalmát, nem tud áldozni, legkevésbé lemondani.

Aminek értelme van, azt a legmélyebben Jézus szavaiból értjük meg: "nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket arra, hogy gyümölcsöt teremjetek." Igen, ezt a legmélyebbet Krisztus szavaiból értjük meg – azokból a szavaiból, melyeket tanítványainak mondott - éppenséggel a halálára, az áldozatra készülve; éppenséggel akkor, amikor döntést kell hozni aközött, aminek értelme van és aközött, ami előnyös.

Jézus Nagyhéten, most, mondja e szavakat, az utolsó vacsorán, értetlenkedő övéi körében. Azok körében, akik már annyiszor tekintették lehetetlennek az áldozatot, s még ennél is lehetetlenebbnek a Mester önkéntes áldozatát. "Mentsen Isten, uram, ez nem történhetik meg veled!" - kiáltott rá Péter,  aki miután nemrégiben, a színeváltozás hegyén, láthatta Krisztust teljes isteni dicsőségében, ezt halotta a Mestertől: most pedig felmegyünk Jeruzsálembe, ahol az Ember Fiát elárulják, megkínozzák, halálra ítélik, megfeszítik, meghal, és harmadnapra feltámad. Ez nem expediens, ez nem segít, ez nem old meg semmit - az áldozat nem vezet sehova! És máskor, már úton Jeruzsálembe, miután Jézus jelenti önkéntes áldozatát, és jelzi, hogy ez az áldozat a gyökere az Isten Országának, ebből táplálkozik az igazi reménység, ezt hallván a  tanítványok mégis rang-vitába bonyolódnak egymással, és közülük ketten - édesanyai protekcióval - külön kérlelik meg a Mestert a hatalomért, mert az mégiscsak expediens, előnyös és haszonszerű és célravezető. És most is, mikor e szavakat mondja Jézus: nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket..., most is mérhetetlen szomorúság ragadja magával a tanítványokat: a mester nem azt készül cselkedni, ami előnyös! Akkor hát mit cselekszik? Azt, aminek egyedül értelme van - áldozatot hoz.

Szatmári András gyógyító volt, orvos. Civilizációs betegségünk, hogy elfelejtjük kérdezni: miért gyógyít az orvos? Talán, mert előnyös? Vagy haszonszerű? Miért bír feltétlen létparanaccsal minden megfogant élet? Talán mert haszonszerű? Miért kell minden lehető eszközzel minden lehető rosszat elhárítani vagy legalább csökkenteni - még a méhen kívüli magzati állapotban levő csecsemők, még a haszonszerűség szempontjából haszontalan gyermekek esetében is? Miért és mi okán egyforma a méltósága minden emberi életnek? Amit egy orvos tesz, hogy ti. gyógyít, nos, az magától értetődő – így véljük ebben a tudat-vesztéses civilizációban. Holott a leginkább ez szorul magyarázatra.

Az 1990-es évek elején, szabadságok és lehetőségek nyilván nagy rajzás indult azért, ami előnyös és haszonszerű. Szatmári András ekkor azt választotta, aminek értelme van. Ő ez így mondta: "morális ok"-ból hazajött, hogy itt, Magyarországon újítsa meg, szervezze meg, építse fel a gyermek-kardiológiát. Morális ok - korszerűtlen érvelés, mondhatná valaki, vagy legalábbis nem haszonszerű.  Igen, de éppenséggel arra az egyetlen egyre utal, ami sem nem előnyös, sem nem haszonszerű, nem expediens - hanem értelmes! Szatmári András számára ennek a morális oknak volt egyedül értelme, ebben jelent meg számára a lét legmélyebb értelme,  – itt a betegség, az elveszés, a halál megkérdőjelezhetetlen tényei közepette. Ebben volt rendeltetése. És az isteni rendeltetés értelme az, hogy nem mi választunk - expediensen -, hanem ki vagyunk választva - Isten titkoztatos, de legmélyebb értelmű döntése folytán; nem mi keresünk a magunk számára a helyet, ahova felkerekedünk, hanem az Élet Ura küld és rendel minket oda, ahol gyümölcsöt kell teremnünk.

A pályatársak, a kollégák, a gyógyultak, és a gyógyulás reményének foglyai mind tudják, mi ez a gyümölcs, ami Szatmári András életén és halálán túl is megmarad.

Gyászoló család! Az imént azt mondottam: aminek értelme van, ahhoz halálos mélységekbe kell aláereszkedni. Most a halál árnyékában völgyében járunk - és azt kell éreznünk: vereséget szenvedtünk, hiszen minden halállal vereséget szenvedünk - azéval is, akit meg akartunk menteni, azéval is, akit nagyon szerettünk, és a magunkéval is. De a létünk legmélyebb értelme mégis ott tárul fel, ahol az egyetlen egy halál, a Krisztus halála mindazáltal győzelem volt - mert szabad és önkéntes áldozat volt érettünk.

Krisztus nemcsak a halálról beszélt tanítványainak, hanem feltámadásáról is. Gyógyítani, felemelni, építeni, morális alapra állni, a haszonszerű helyett az értelmes-t választani, a múlandó időt végig-élni, továbbá a rossz rettentő tényei között és a halál dacára marandandó gyümölcsöt teremni, mindezt csak a feltámadás erőiből lehet -mert  onnan sarjad, abban gyökerezik az, aminek értelme van. Akiket Krisztus kiválasztott és gyümölcsöt teremni elrendelt és elküldött - azok halálukban is ennek az eljövendőnek a reménységét hordozzák. Ez az ő igazi örökségük.

 Cselekedd azt, ami értelmes, és ne azt, ami előnyös! Keresd a vigasztalást, és ne a feledést! Engedd, hogy átjárjon a feltámadás ereje, és űzd el a csüggedést!

A halandó élet, mint a gabonamag, elvettetik romlandóságban, de feltámasztatik romolhatatlanságban; elvettetik gyalázatban, de feltámasztatik dicsőségben. Másnak nincs értelme -, de a Krisztus halálában és feltámadásában, bűnön és halálon aratott győzelmében  benne rejlik minden okunk, hogy éljünk és gyümölcsöt teremjünk.
Ámen