Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Jakab levelét olvassuk, és – nyugodtan mondhatom – kellemetlen levelet olvasunk. Kellemetlen a levél, mert bár csodálatos evangéliumot hirdet nekünk, és a felolvasott szakaszban is gyönyörű, vigasztaló igék vannak, mégis kellemetlen, mert gyakorlatias mondanivalója sarokba szorít bennünket, és nem enged ki onnan, mint ahogyan egy alkalommal édesanyám is beszorított a sarokba, előbb nem is tudtam, miért, bújtam volna oldalt, lába között, de nem hagyott. Aztán kiderült, hogy csak a cipőfűzőmet akarja megkötni, mert nem volt rendesen megkötve. Én persze szaladtam volna játszani a jó nagy hasra-esések felé. Így van sok passzusa ennek a levélnek, mi mennénk és tennénk a dolgunkat, hiszen a szabadság törvényét kaptuk, az evangéliumot, Isten bennünket hallatlan kegyelméből fölszabadított, hát futnánk, rohannánk, de Jakab megállít bennünket mintegy kényszerítve, és néhány dolgot eligazít rajtunk. Az egyik mélyreható intelme éppen az, amit most felolvastam: Atyámfiai, ne legyen személyválogatás a ti hitetekben – ne legyetek személyi válogatók. Ez valóban nagyon nehéz kérés, lehetne mondani, hogy ugyan miért vacakol ezzel az apostol, hiszen úgyis személyválogatók vagyunk. Hagyná az apostol, majd megtanít bennünket az élet, a kudarcaink, hogy csínján bánjunk ezzel. Nem tudunk mást tenni, válogatunk, szelektálunk, óhatatlanul is ítélünk. Igen ítélünk, benne is van az Igében, amikor azt mondjuk: gonosz gondolkodású bírákká lettünk, vagyis gonosz gondolkodással válogattunk emberek közül. De tehetünk-e mást? Akárhova megyünk, ünnepségre, lakodalomba, protokoll-eseményre, mindenütt van ülésrend, oda van téve a névkártya, kinek hova kell ülnie, mert rendnek kell lennie, nem lehet csakúgy össze-vissza ülni! Sőt, volt aztán elveszett a mi egyházunkban is a régi szép rend. Falusi gyülekezetekben itt-ott még tartják a szokást. Ezt itt, a Böszörményi úti gyülekezetben úgy tudnám elképzelni, hogy itt ülnek az asszonyok balra, ott ülnek elől a férfiak, aztán hátul, a karzat alatt ülnek a fiatal lányok, fönt, a karzaton a fiúk, hogy ne szemezhessenek istentisztelet alatt, és emerről ülnek a presbiterek. S tetszik, nem tetszik, ez az ülésrend. A városi gyülekezetekben ez megváltozott, s ennek az lett a következménye, hogy mindenkinek lett saját helye. Nálunk is vannak saját helyek, s látom is néha, a derekas éneket énekelvén, hogy aki későn érkezik, s menne a helye felé, de egy ismeretlen elfoglalta a helyét,  s látom a kellemetlen ábrázatot vagy tekintetet: „elfoglalták a helyemet!”

De nem ez a lényeg, testvérek! Inkább az,  hogy ha aranygyűrűs férfi érkezik aranyos ruhában, híres ember, van image-ja, sokat láttuk a tévében, és ott álldogálna hátul, hát bizony nem hiszem, hogy ugyanúgy hátat fordítana neki mindenki, mint szoktuk másokkal, mikor már figyelünk, éneklünk, hallgatjuk az Igét. Neki csak mondanánk: Te ülj ide szépen! Jakab apostol a retorikából vett kifejezést elegáns használ itt: ülj ide szépen! S előre is vezetnénk a hírességet, s megfagyna bennünk a levegő, lám itt egy híresség! Hát a Bőszörményi úti gyülekezetbe is járnak már híres emberek?! Akkor ez egy jó gyülekezet. Nem tudom, hogy egy gyülekezetnek az volna a kritériuma, hogy híres emberek járnak bele, én nem így gondolom, de azért valljuk be őszintén, megmelegedne ettől a szívünk. Aztán jönne még egy híres ember, meg még egy, és sok híres ember jönne, s akkor mi nagyon híres gyülekezet lennénk. Jakab apostol még ennél mélyebbre utal, ugyanis az ülésrend, mely az első keresztyén gyülekezetben oly fontos volt, nem annyira az istentiszteleten lévő gyülekezet rendjét jelentette, ezt abszurdum is lenne ezt feltételezni, mert a régi templomokban sem padok, sem székek nem voltak. Hova ültettek volna mégis? A szeretetvendégségről van szó, testvérek. A gyülekezetnek arról az összejöveteléről, amikor mint család gyülekeztek egybe, vasárnap délután, ahogyan az Apostolok cselekedeteiben olvassuk: a házaknál összegyülekezve megtörték a kenyeret. Ekkor mint familia Dei, mint család jött egybe a gyülekezet. Erre nézve mondja az apostol: miért vagytok személyiválogatók? Bejön valaki aranygyűrűvel, fényességes, ragyogó ruhában – ugyanez a kifejezés írja le az angyalok fényes ruháját, ugyanez a kifejezés áll abban a történetben, amikor Jézus Krisztus színeváltozásáról olvasunk „és ruhája fényes lett” – tehát, igen, érkezik valaki elegáns, fényes, tiszta ruhában, majd megérkezik a kikötői rabszolga is – erről pedig Pál apostol is beszél a Korinthusi levélben – leizzadva, piszkosan, mocskosan, az elsőnek azt mondjuk: te ülj le szépen, te tehetős vagy, te gazdag vagy, tekintélyes vagy, a másiknak meg, te meg maradj csak állvak, vagy kuporodj le a lábam mellé, ha már le akarsz ülni. Megítéli ezt Jakab, mégpedig azért, mert ez a személyválogatás valójában nem is személyválogatás, hanem: arculat- vagy ábrázatválogatás, image-válogatás. Testvérek, – mondja Jakab apostol – ne legyetek image-válogatók. Az image a mai világban is fontos, tudom, - Milyen az image-d? – szokták kérdezni. Jó image-d van, megcsináltad az image-det? A politikusok mellett mindig tevékenykedik egy csapat, az image-formálók, akik nem azon törik a fejüket, hogy miképpen tudná a politikus az igazat elmondani, hogyan tudna valóságos dolgokról beszélni, hanem hogy miképpen tudja magát szebbnek, lenyűgözőnek, érdekesebbnek, vonzóbbnak mutatni. Ez is egy mesterség. Amikor püspök lettem, nekem is többen javasolták: - Püspök Úr, fogadjon fel egy image-maker-t, egy ábrázat-csinálót, hogy megtanulná, balról jobbra kell-e a haját fésülni – nem sok van már amúgy! -, vagy balról jobbra, ha baloldali politikussal tárgyal, jobbról balra, ha jobboldalival, s mikor kell Bocskai-t venni, mikor kell nyakkendőt kötni, s hátul is pucolja ki a cipőjét, és hogyan kell szépen megnyilatkozni, mert az nagyon sokat számít.

Azt mondja Jakab apostol: a saját hiteteket csaljátok meg, hogyha az ábrázatra vagytok tekintettel. A görög proszopón szó, ami itt áll, az arc felszíni lenyomatát jelenti. Az ábrázatot. Amikor a régi görög színházban játszották a szerepeket – föltették a maszkokat. Ha fölfelé mosolygott, vidám karaktert jelölt, ha lefelé biggyesztette az ajkát, tragikus karaktert jelölt, mindegy, hogy ki volt az álarc mögött, neki szépen el kellett skandálnia a rábízott szerepet, hanem a maszk, a proszopón, az arculat ábrázolta, hogy milyen szerepet játszik. Ne legyetek ábrázat-válogatók! Mert megcsaljátok a hiteteket – mondja az apostol. Igen bonyolultan is kezdi a bevezetőben: Atyámfiai, ne legyen személyválogatás a hitetekben, mely van a dicsőség Urában, a mi Jézus Krisztusunkban. Tudniillik a hit van Jézus Krisztusban – és azt mondja az apostol: ne terheljétek rá hitetekre a személyválogatást, ne engedjétek be a hitetekbe a személyválogatást. Ez a megkülönböztetés semmi más, mint felszíni jelenségek alapján való válogatás vagy szelektálás – s rögtön odacseng a fülünkbe, amit a Római levélben és az Efézusi levélben olvasunk: Istennél nincs személyválogatás, Isten nem személyválogató. Azt olvassuk a Zsoltárban, hogy Isten a kevélyeknek ellene áll, akik azt hiszik, hogy ők valakik. Isten az ilyeneket távolról elkerüli. Nincs velük dolga. Az alázatosoknak pedig kegyelmet ad. Ez a keresztyén hit őstapasztalata. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a mi hitünknek az életforrása. Téved, aki azt gondolja, hogy a keresztyén hit semmi egyéb, mint néhány tantételnek az elsajátítása – hozzáteszem rögtön, dogmatikát tanítok – , hogy ezt is jelenti a keresztyén hit. Vannak a keresztyén hitnek igazságai, tételei, állításai, amiket elfogadunk, amikhez hozzáigazítjuk az életünket, melyeket magunkra nézve alkalmazunk, de ez csak a második vagy a harmadik helyen áll. A keresztyén hit életforrása az, hogy Isten kegyelmet ad. Ha ezt nem tapasztaltuk, ha ezt nem éljük át, ha nem ez éltet bennünket, akkor halott a hitünk. Megvannak ugyan a szerkezetei, az elvonatkoztatott igazságai, de nem él a hitük. Mert a hit abból él, hogy Isten kegyelmet ad. Isten észreveszi azt is – szól Jakab apostol –, aki szegényen jön szennyes ruhában, és nem mondja neki az üdvözítés nagy istentiszteletén, hogy: barátom, állj egy kicsit a sarokba, szagod van, nem használtál dezodort, ne ülj ide a székembe, mert éppen most hoztam a kárpitostól, még talán összepiszkítod, de ide a lábam mellé esetleg leülhetsz. Isten kegyelmet ad. Sőt, a hit egyik boldogító tapasztalata az, hogy mindannyian megkegyelmezettek vagyunk, mindannyian kegyelmet kaptunk, vagyis nem személyválogató az Úristen.

Kedves testvérek, ez fordítva is igaz! Ha tehát Isten személyválogató volna, jaj lenne nekünk! Ha úgy dőlne el a dolog, hogy ki tett bele valamit az üdvözölés serpenyőjébe, vajon közülünk ki tett bele bármit is? Te tettél bele valamit? Tudsz bele tenni valamit? Jaj, de hamar kiderülne, akármit is teszünk bele, az üres, talmi, értéktelen, csalás, hamisítvány, egy elveszett, bűnös életnek a leleménye vagy ügyeskedése! Hiszen – mondja Jakab apostol kicsit később –, ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy parancsolat ellen, az egész megrontásában bűnös. Ha az egészet megtartottam is, de csak egy ellen vétettem, mivel dicsekszem? Mivel állok Isten elé? Hogyan mondom neki: Uram, 95%-ra hoztam a normát, az mégiscsak több mint azé, aki csak 5-re hozta? Biztos több, testvérek, a gondviselés világában, az emberi együttélésben, az életünk szabályozásában, persze, hogy több. Ha valaki 5 pontot ír egy tesztre, az nyilván elégtelent kap, a 95-re jelest lehet kapni. Ha valaki becsületesen és tisztességesen igyekszik élni, jobban bírja tiszteletünket, szeretetünket, megbecsülésünket, mint az, akinek az életéből véletlenül telik ki valami jó, tudatosan soha. Ez így van – és mégis, amikor a végső ítéletről van szó, halljuk csak testvérek, csengjen csak a fülünkbe: Isten nem személyválogató. És ez nem az Ő bürokratizmusát jelenti! Nem ezért nem személyválogató Isten, hanem, mert jól látja, hogy mi van az arculat mögött, jól tudja, mit takar a szép álarc, tudja, hogy mindannyian image-maker-ek vagyunk, arculatkészítő házi kisiparosok vagyunk. Sőt azzal is telik az életünk java, hogy fazonírozzuk magunkat. Tudja Isten azt is, hogy ezen nem segít, ha egy kis ecsetvonással még szebbé teszi, vagy letépi rólunk, a földhöz vágja és ad egy másikat, csak az segít, hogy kegyelmet ad. Jakab kemény beszédet mond, hiszen a keresztyén hitnek valóban az az ősforrása, hogy kegyelmezett vagyok, akkor egymásra is így kell tekintenünk a keresztyén gyülekezetben.  Jakab apostol fájdalommal észleli, hogy ha valaki bejön a státusz-szimbólumaival, vastag aranygyűrűvel, szép, fényes ruhával – félre ne értse kedves testvérek senki az Igét, nem szeretném, ha jövő vasárnap mindenki szakadtan, mosatlan ruhában jönne istentiszteletre! –, tragikusan és végzetesen elfelejti a gyülekezet, hogy ők azért vannak ott, mert Isten megkegyelmezett nekik. Nem azért vannak ott, mert ülésrend-készítők. Megfeledkezik a gyülekezet arról, hogy nem azért vannak, mert az aranygyűrűs, gazdag, tehetős férfiú szereti és kedveli őket, és jót tesz nekik és megtiszteli őket azzal, hogy elmegy közéjük, s ilyenkor kellemetlen a szakadtakkal foglakozni. Bizony, azért vannak ott, mert Isten Lelke hívta őket egybe. Miért? Hogy szeressék egymást. Még a magyar nyelvbe is átjött: agapén vannak, szeretetközösségen vannak. Osztoznak egymás örömében, osztoznak egymás javaiban, hordozzák egymás terheit, vigasztalják és buzdítják egymást, és dicsőítik a Megváltó Urat. Jobban énekel az az aranygyűrűs férfi, azért ül előre? Ő viszi a szólamot a kórusban? Netalán soványabb lenne, mert ő már tud fogyízni, s elöl olyan szépen mutat? Vagy hozott valamit az agapéra, sült csirkét vagy egy fél disznót, a szegény meg csak potyázni jött? Hát üljön előre az, aki így megtisztelt bennünket? Testvérek, Isten kegyelmes szeretetlakomájának az asztalánál mindannyian potyázunk! Hogy mondja Jézusnak a szíro-főniciai asszony, amikor könyörög, hogy Jézus gyógyítsa meg a lányát, és Jézus nem akarja? Jézus ezzel utasítja el: nem küldettem csak Izrael házának gyermekeihez – és ekkor azt mondja az asszony: igen Uram, nem jó a kenyeret a fiaktól elvenni és az ebeknek adni, de a kutyáknak is hullik az asztalról a morzsa. Isten csodálatos világában morzsaszedegetők vagyunk, potyázók vagyunk, ingyért kapunk mindent. Sőt, nyugodtan mondhatom, úgy is lépünk be Isten világába, hogy ezt tudjuk. Kegyelemről kegyelemre jutunk – ahogyan Pál apostol mondja.

 Miért hát – kérdezi Jakab –, hogy ellentmondotok a szabadság csodálatos törvényének, és egy másik törvénynek engedelmeskedtek, a szokás törvényének, a rang törvényének, a hatalom törvényének, a protokoll törvényének, a személyválogatás törvényének? Megcsaljátok azt a csodálatos törvényt, amely szabadságot adott arra, hogy a másik ember abszolút és feltétlen módon a testvéred legyen. Sőt, az utolsó versekben Jakab dorgálást is mond, mely igen rettenetes és kemény: úgy szóljatok, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni, mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot, de dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen.

Hadd szóljak befejezésül erről. Mi az, hogy a szabadság törvénye ítélni fog? A 21. század elején a szabadság törvényéről talán József Attila jut eszünkbe: Jöjj el szabadság, te szülj nekem rendet! – de hát a szabadság törvénye nyílván az, amin nagyon mostanában a Magyar Parlament is buzgolkódik: mindent szabad – ez a szabadság törvénye. Mindent lehet. Sőt, még azon túl is lehet. Sőt, azt is lehet, amit nem lehet. Ez a szabadság törvénye, nem? Szép, liberális program. Ám amikor az apostol a szabadság törvényéről beszél, azt mondja: Isten az Ő Lelke által megszabadított, hogy tedd a jót. Ezért mondja, hogy kíméletlen ez a törvény az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot. Tudjátok, a mai világ is úgy van, mint a régi, hogy csodálkozva fedezzük fel, hogy az irgalmasságot senki nem parancsolja. Parancsolhatná? Számadásra lehet téged vonni, hogy ma nem mész be a kórházba meglátogatni egy ismerősödet? Ugyan. Legfeljebb megjegyzi, hogy eljöhettél volna, legfeljebb azt mondják, hogy mégsem szép dolog, hogy nem mentél el. Parancsolni lehet az irgalmasságot? Parancsolni lehet a feltétlen odaadást, parancsolni lehet a szeretetet? Ilyen törvény nincsen – és mégis van! Ez a szabadság törvénye, a Krisztus szabadságának a törvénye, nekünk ez Jézus Krisztus által van parancsolva. Emlékezzünk csak az adós szolga példázatára, akinek megirgalmaz a király és elengedi a tízezer talentum adósságát – a tízezer talentum köbméterben körülbelül annyi, amivel ezt a templomot színültig meg lehetne tölteni arannyal. Egészen föl, a tetőig. Ennyit elenged neki. Ő pedig kimegy, jön a szolgatársa, aki tartozik neki egy mai diák egy heti zsebpénzével, és nem engedi el. Csodálkozunk ezek után, hogy a király visszahívatja és visszavonja az elengedő határozatot és kötelezi, hogy mindaddig börtönben üljön, amíg meg nem fizeti az adósságát? Nem, mert irgalmatlan volt. Barátom, megkönyörültem rajtad, neked is meg kellett volna könyörülni szolgatársadon. Ez a szabadság törvénye: Isten megkönyörült rajtad, neked is meg kell könyörülnöd. Isten szeretett téged, neked is szeretni kell. Isten szép helyre méltatott téged, szép helyre kell méltatnod a másikat. Isten nem szagolgatott téged, hogy büdös a hónaljad és mocskos a ruhád és tisztátalan az életed, befogadott szabad és szent szeretettel, neked is meg kell ezt tenni. S ha nem teszed, mint az adós szolga, te is ítélet alá esel.

S milyen csodálatosan fejezi be az apostol, mikor így mondja: az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot, de dicsekszik az irgalmasság az ítélet ellen. Dicsekszik az irgalmasság az ítélet ellen. Megsemmisíti az irgalmasság az ítéletet. Felülmúlja az irgalmasság az ítéletet. Szebb az irgalmasság, mint az ítélet. Dicsőségesebb, tündöklőbb. Nos hát, ha valamilyen fényes ruháról kellene nekünk beszélnünk, hogy abban jöjjönk az Úr házába, a gyülekezetbe, a közösségbe, az nem valami guccsi-gaccsi öltöny, vagy Versace-szabású szép egyenruha a gazdagoknak, hanem az irgalmasság fényes öltözéke! Emlékszünk, nem is olyan régen a királyi menyegzőről szólt az igehirdetés, mely olyan különösen fejeződik be, hogy miután útról-útfélről sánta, csonka-bonka, hivatalos, nem hivatalos bele lett szuszakolva a király lakodalmas házába, végigjár a király és meglát valakit és megkérdezi: Barátom, mi módon kerültél ide, hogy nincs esküvői ruhád? Nincsen fényes ruhád, nincs szép ruhád. Az irgalmasság az, kedves testvérek! Öltözzétek föl az irgalmasságot, öltözzétek föl a szeretetet. Öltözzétek föl a csodálatos kegyelmet, mert ez az, amiről a keresztyén ember megismerszik. Ha kell image, ha kell arculat, ez a keresztyénség igazi arculata, tervezni se kell, fazonírozni sem kell, alakítani se kell, csak megélni kell. Dicsekszik az irgalmasság az ítélet ellen. Legyetek irgalmas szívűek, legyetek nyitott szívűek s adjátok tovább azt a nagy és drága kegyelmet, amit ti is kaptatok a mi Urunk Jézus Krisztusunktól.

Ámen