Hálás vagyok nektek, hogy ezt a szép éneket választottátok, hogy ebből hangozzék ma számotokra Isten áldása! Rosszul is mondtam: nem szép ének ez, hanem az énekek éneke: az ének! S így szól a választott sor: zászlója fölöttem szerelem.
Beszéljünk hát a szerelemről. Ámbár arról leginkább a szerelmesek tudnak beszélni – s ekként át is kellene adnom nektek a szót. [De majd az eskü során szólhattok – és akkor a legegyszerűbb módon el is mondhatjátok: kik vagytok ti egymás számára].
Ha mi mégis szólhatunk, három dolgot hadd hozzak ide. Azért hármat, mert egyrészt három a magyar igazság, másrészt, és inkább, mert a szerelemről azt mondja a Prédikátor, hogy a hármas kötelék nem szakad el [Préd. 4,12] Vagyis az: aki szeret (Damien szereti Zsuzskát), és az, aki szeret (Zsuzska szereti Damient), és ami összeköti őket: a szeretet – ez három –; Szent Ágoston így számolja, s higgyünk neki, jól számol. S harmadszor, azt is el kell itt mondani, hogy mindez mégis többre mutat, mint ami ti magatok vagytok, és többre, mint ami mi vagyunk, emberek –, ez egészen az istenihez vezet el. Pál apostol nem tudott nagyszerűbb képet az Isten és az egyház életének titkára, az üdvösség misztériumára, mint férfi és nő szövetségét, a házasságot.
- Zászlója fölöttem szerelem – egy szerelmes lány mondja ezt, azonosítva magát. Mert a zászló az azonosítás jele. Ritka szó ez a Bibliában. Ahol először rátalálunk, ott a pusztában vándorló törzsek megkülönböztetésére szolgál: ki-ki odaáll, és ott él, ahol a családja, a törzse, a népe zászlója van [4Mózes 2]. Ha tehát azt mondom valakire: hogy ő az én zászlóm, akkor ez azt jelenti, hogy én: ő vagyok. Ha mondani kezdem az életemet, akkor őt mondom (el) -, sőt, és ez a szerelem - már csak őt mondom. A házasság szép titka, hogy benne egy olyan történet kezdődik el, amelynek lényege szerint nem tudom magamat a társam nélkül elmondani. Ebben a történetben egyre inkább ő lesz én: soi-meme, azt hiszem, így mondja a francia. De nem azért lesz ez így, mert elfoglal, meghódoltat, fölém tornyosul, abszorbeál, hanem mert én őbenne, őáltala jutok teljességre az egész életemmel. Az ének során, amikor Szulamit arra kéri lánypajtásait: keressék meg az ő szerelmét – ők visszakérdeznek: kicsoda, micsoda a te szerelmed? – ő pedig azt feleli: az én szerelmesem fejér és piros, tízezer közül is kitetszik [5,10], és itt ugyanaz a szógyök áll, mint a zászlónál – kitetszik ő mindenki közül –, hiszen tudjátok: ki ő, ő az, akit mindig meséltem nektek, kikülönbözik, megismerhető, ő nem egy valaki: hanem ő – s ha ismertek engem, akkor őt is ismeritek. Ő az én zászlóm! Két színe van ennek a zászlónak: fehér és piros – Szent Bernát úgy magyarázza: tisztaság és hűség. Hadd tudjuk meg, kívánom, a ti házasságotokból, hogy kicsoda Zsuzska és kicsoda Damien – emeljétek egymást újra meg újra magatok fölé: zászlója fölöttem: szerelem.
- De itt meg kell állni egy pillanatra. Sokan azt mondják, az Énekek Éneke csak valami régi, kedves – kissé szemérmes – parasztos lakodalmi-ének. Nem kell hát túlzásba vinni a magyarázását. Bizonyság erre a régi zsidó kánon is, amelyben a Ruth könyve után áll – márpedig a Ruth könyve egy férfi és egy nő házzaságra lépésének bájos elbeszélése – aztán jöhet a lagzi! – ez az Énekek Éneke. Dehát, válaszolom erre, Istennek semmi baja nincs azzal, hogy mi szeretjük egymást –, Istennek semmi baja a szerelemmel, még kevésbé a házasággal, sőt! [Inkább az istenkedő, a világot felforgató embernek szokott baja lenni vele mostanában...]. S milyen robusztus a szó: zászlója fölöttem: szerelem! – Vagy szeretet? Vagy valami más? De lám, nincs itt filozófia, görög szavak halmozása, viszonyítása, jogok és viszonyok, méltóságok és járadóságok, várományok és egyenlőségek kiszabása a rafinált világ hamismérlegén! Ábrahám, Izsák és Jákób Istene – nem a filozófusok Istene! – a Jézus Krisztus atyja kedveli ezt az egyszerű beszédet. S ha jól tudom, Krisztusunk éppen egy lakodalomban tette első csodáját!
- Mások, a misztikusok, azt mondják: ez itt az égi szerelem allegóriája. Ettől meg megijednek megint mások. De Istennek nincsen semmi baja azzal, ha valami az életünkből őreá utal -, mi több! Ha alaposan odafigyelünk, azt olvassuk a teremtés történetében, hogy az első szó, amit az első ember szájából méltónak tartott feljegyezni a szentíró, így hangzik: ő az! ez az! csontomból való csont, testemből való test: asszonynak neveztessék, mert férfiből vétetett. [1Móz 2,23] Hogy előtte Ádám milyen nevet adott bármi élőnek, hogyan katalogizálta a világot -, azt mind megtaláljátok szótárakban, lexikonokban, tudományban, bárhol! – , de azt, hogy ő az, hogy ő vagyok én! – vagyis, hogy te vagyok én, és én vagy te –, ezt csak egymásnak lehet mondanunk: te vagy az, a csontomból való csont, a testemből való test -, mert az Isten nekem teremtett. Isten az ember kedvéért teremtett -, kedvemért teremtett. S ebben az a csoda, hogy az ember – itt a férfi, amott a nő – nincs magára utalva, ha tudni akarja ki ő! Mert azt, hogy ki vagyok én, azt csak szeretve tudhatom igazán: akkor, ha szeretek és ő szeret, és összeköt a szeretet köteléke. Hogy ez allegória-e, nem tudom, én ezt meghagyom a vitatkozóknak! Csak arra hívom fel szerényen a figyelmet, hogy a keresztyén kánonban viszot az Énekek Énekét a Prédikátor könyve után találjuk – ott, a szkepszis és rezignáltság könyve után, ott, ahol mintha Ádámot hallanánk, aki nevet tudott adni mindennek, de semmi sem lehetett a társa, csak az, akit az Úr sajátosan neki teremtett, belőle magából: a feleségét!
Mondhat-e mást a szerelmes szerelméről, férfi a nőről, nő a férfiről? – zászlója fölöttem: szerelem!
- Negyedjére – mert három a magyar igazság, s egy a ráadás –, még azt is ki kell itt fejteni, hogy Pál apostol szavai szerint ez az egymásnak teremtettség – ami minden szerelem szilárd alapja -, gyönyörű történetet teljesít: lesznek ketten egy testté, idézi az apostol a teremtés történetét. Az egy meg egy – ebben a matematikában – nem kettő, hanem egy -, de nem egyszerű műveletben, amit elvégez a szervetlen világ bármikor, hanem a ti közös élettörténetetekben. József Attila mondja: olyanok vagyunk mi, mint egy hangvilla két ága – csak egy hangot tudnak adni mindegyre. S ha ez a hang sejtést ébreszt arról az igazi, örök isteni zászlóról – az Isten szerelmének zászlójáról, Jézus Krisztusról, akiben Isten kimondta magát és kimondott minket, egészen magáinak -, megtapasztalhatjátok az üdvözítő szeretet legmélyebb titkát is.
Zászlója fölöttünk szerelem -, mert semmi nem szakíthat el minket az Isten szerelmétől, mely vagyon, a mi Urunk Jézus Krisztusunkban.
Ámen
