Bőséggel

nyilatkozott: püspök úr, a mi lelkészünk nagyon rendes ember, csak… Ránéztem.  Hát, ha rendes, akkor mi az, hogy csak...?Aztán folytatta: szóval, püspök úr, fantasztikus lelki ember a lelkipásztorunk, csak… No hát, mi az a csak? Szóval, püspök úr, áldott lélek a mi lelkipásztorunk, evangéliumi ember, csak hát kicsit bőbeszédű! Visszafelé mondva válaszoltam neki: Ha csak kicsit bőbeszédű, akkor valóban nagy baj! Nagy baj az, ha szűkszavú a lelkipásztor! Mert ha rendes, ha lelki ember, ha áldott, ha evangéliumi, akkor kár minden ki nem mondott szaváért!  Ha szent ember, akkor esdekelni kellene neki, hogy ne hagyja abba szót, és csüngenünk kellene rajta, hogy csak mondja, mondja, mondja. Lám, most Pál azt kívánja, hogy legyetek bőbeszédűek! Ne féljetek ettől a szent bőségtől. Tudom, a mai világban furcsa egy buzdítás ez, és már látom is hátul a sorokban a  megszeppent gyülekezeti tagokat, és szemükben a kérdést: hát mi lesz ebből, ha innét elmenvén, a felszentelt lelkipásztor testvérek bőbeszédű emberekké lesznek? Én is tudom, olyan világban élünk, ahol a lelkészt folyton szorítják, nyomják, hogy hagyja abba a prédikálást minél elébb. Persze régen is volt ilyen Egy németországi templom torony-szobájában találtak egy 17. századi homokórát, amely a prédikálás hosszának szabályozására volt rendszeresítve. Miközben tehát a lelkész felment a szószékre, a gondok kiballagott az úrasztalához, elindította a homokórát, és amikor lepergett a homok, a lelkipásztornak abba kellett hagynia a beszédét. A homokóra 35 percre volt hitelesítve. Egy kíváncsi muzeológus mindazáltal elindította a homokórát, és stopper órával megmérte, hogy abban bizony 31 perc alatt lepergett a homok. Valaki 4 percnyi időt kivett belőle. Gyakran vesznek el tőlünk is egy-egypercet, vagy többet is, mert mindenkinek sürgős, mindenki siet, a templomból leginkább  el valahová. Sőt, ha jól tudom, mostanában arra oktatnak (talán titeket is, ezt nem tudom, de ha így tették, tévesen), hogy 20 percnél, de inkább 15 percnél tovább senki nem tud odafigyelni olyan frontális beszédre, mint a prédikáció.

Pál azonban azt mondja: ti legyetek bőbeszédűek. Mindjárt azért is, mert egy kiszáradt világban élünk. Az emberek nem beszélnek egymással. Szóba elegyednek ugyan, és fecserésznek is, de nem beszélnek egymással. Milyen ismerős és megrendítő jelenet ez: ül együtt a nagy család otthon az ebédnél, mindenki maga elé görnyed, és nyomkodja a mobil telefonját. Vagy hazaérkezik a feleség, benyit, a férje pedig kelletlenül fogadja, mert ott ül az internet előtt, és a felesége érkezése kizökkentette. Miből zökkentette ki? A látszatvilágból. És abba kellene hagynia. De mit is? A digitális csetelést. A gyermeket pedig olykor hetekig nem látják a szülők, mert bezárkózik a szobájába, ahol – úgymond – közösségi kommunikál. Pedig dehogy! Egyedül van, magányos és néma. Hát beszéljetek! Szóljatok, oldjátok csak a magába zárkózás görcseit, hasítsátok csak fel a némaság burkait, mert Isten egészen különös és páratlan módon beszélni teremtette az embert. S nemcsak úgy, hogy az első embernek adta a megnevezés képességét, ahogy a teremtés-történetben olvassuk, hanem úgy is, hogy dicsőítő szavakat, zsoltárokat, énekeket, magasztalásokat adott a szívébe, ahogy itt Pál apostol mondja. Lám, mi is a Paradicsom-kerti történet?  Beszélgetés. Beszélgetés Isten és ember között. Hát beszéljetek, szóljatok, legyetek bőbeszédűek, hasítsátok fel a némaság burkát, mert ha nem beszélsz, ha nem kommunikálsz a szó igazi értelmében, ha nem osztod meg az életedet, és nem osztozol más életében, akkor silány lelkész leszel! Mert ekképpen te is magányos vagy, szótlan és néma. Néma, mint a bálványok. A bálványok némák. De Isten nem néma, és az ártatlanságban teremtett, de megromlott ember sem néma.

Vagyis leginkább azért legyetek bőbeszédűek, mert Isten is bőbeszédű, bőséggel közli áldását! Isten beszél. Beszél velünk, sőt beszélget is;  még éjjel is tanácsol bennünket álmunkban, szól hozzánk. Az Ő igéjéből lett minden, Igéje pedig Jézus Krisztusban testté lett, az Igében van a teremtés, és az Igében van az új teremtés. Krisztus igéje lakjék bennetek bőséggel – mondom nektek az apostollal együtt.  Figyeljétek, nem arra biztat az apostol, hogy fecsegjetek. Nem is arra, hogy legyetek „jó fej” papok, akik szóval tudják tartani a gyülekezetet, meg a közösséget. Isten igéjének a hirdetése nem szóval tartás, hanem igével való megtartás. Az igehirdetés nem locsogás, hanem kegyelem-hirdetés. Az igét hallani sem időtöltés, hanem teljesség-igény. Az ige hirdetése pedig nem kényszeres vagy hiú önkimondás, hanem üzenet-átadás. Ha igazán prédikálsz, nem magadat mondod, hanem Krisztust hirdeted. Ez a lényeg. Miről szól a Kolossé levél? Sokféle összefoglalót lehet itt  mondani. Életről és halálról szól? Igen! Új életről szól? Igen! Isten véghetetlen gazdagságáról szól? Igen! A Szentháromság kikutathatatlan világteremtő és világot fenntartó célba vezérlő munkájáról szól? Igen! A bűn nyomorúságáról és az abból való megszabadulásról szól? Igen! Az óember levetkezéséről és az új felöltözéséről szól? Igen! Igen! Igen! A mennyei életre való felkészülésről szól? Igen! Minderről szól a levél, de mindig Krisztusról. Csak olvassátok végig! És figyeljétek, ahogy szól Krisztus szenvedéséről (1,24), aztán szól Krisztus titkáról (1,27), a Krisztus bölcsességéről (1,28; 2,2), Krisztus lelki körülmetélkedéséről (2,11), a Krisztus mindent beteljesítő valóságáról (2,17), Krisztus haláláról és feltámadásáról (3,4), Krisztus dicsőséges megjelenéséről (3,4), Krisztus életéről, ami a mi életünk (3,3), és szól a Krisztus beszédéről, Krisztus igéjéről (3,16), és a végén még szól a Krisztus szolgáiról is (4,12). Így kell a levelet olvasnunk, az első rész elejétől a levél végéig.  Ebből zendül ki az áldás igéje: »a Krisztus beszéde lakozzék bennetek bőséggel!« Mert a Krisztus igéjében, az Igében van elrejtve élet és halál, ebben van az új élet, ebben ismered meg Isten gazdagságát, ebben tudod mit jelent a bűn nyomorúságából megszabadulni, elhagyni a régit, és felöltözni az újat, mit jelent a mennyei élet várományosának lenni. Minden ebben van és csak ebben.  Lakozzon hát bennetek bőséggel!

Ez a »lakozás« szó nagyon tetszik nekem. Bensőséges, mély tartalmú, és igaz szó. Pál apostol azt mondja a Római levélben, Krisztus Lélek által lakozik bennünk (Rm 8,11) Másutt, amikor inti a gyülekezetet, hogy de ti az élő Isten temploma vagytok, hozzáteszi, és ha azok vagytok, akkor ekként lakozik bennetek Isten (1Kor 3,16). Lakozni ugyanis teljeség-igényt jelent. Krisztus nem albérlő. Krisztus nem ágyra járó az életedben, Krisztus nem átszálló vendég, hanem azt akarja, hogy állandó lakcíme legyen nálad. És be akarja lakni az életedet. A tudósok azt mondják, hogy  az ember egészen különös élőlény. Mindegy, mekkora a lakása, a háza, előbb-utóbb teljesen belakja. Lehet, hogy nagy palotába kerül, és először azon töri fejét, hogy itt akár görkorcsolyázhatok vagy kézilabda edzést is tathatok. Aztán eltelik két év, és már nincs hely a mindennapos dolognak sem. Az ember belakja a maga világát. Mondhatom azt, hogy ez is az isten-képűségünk egyik jele. Mert ha Krisztus bennünk lakozik, akkor be akarja lakni az életünket. Jobban értjük ezt, ha ennek a szónak a másik oldalát is megnézzük, amikor Pál apostol a Római levélben a megújult ember nagy drámájáról beszél, azt elmondja, hogy a belső ember szerint gyönyörködik az Isten törvényében, éjjel és nappal azon gondolkodik, és magasztalja az Urat, hogy micsoda csodálatos életrendet adott nekünk. De, jaj, mondja, ráismerek az én tagjaimban egy másik akaratra, amelyik nem akarja, hogy akarjam az Isten igazságát – és ez a bennem lakozó bűn (Rm 7,17.20).  A bűn is totalizatőr. A bűn sem hajlandó kuckóra húzódni a cselédszobában. A bűn is el akar foglalni mindent, és mindent be akar lakni. Hát értitek, miért mondja az apostol azt, hogy lakozzék bennetek a Krisztus igéje?! Nem valahol fönn a polcon van a helye az igének, amit vasárnap lekapok, hogy gyorsan mondjak már valamit a szószéken. Nem hátul az emlékeimben van a helye, nem valami esetlegességben, hanem bennem. Bennem lakik, belakott engem teljesen és egészen. Olyannyira, hogy ide is hallható, amit Pál apostol mond a Galata levélben: Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus (Gal 2,20). Ő él bennem.

És azt is mondja az apostol, hogy gazdagon, bőséggel lakjék bennetek a Krisztus beszéde. Úgy lakozzék bennetek, mint egy gazdag ember, akinek megvan mindene, mint akinek van bősége, és ezt a bőséget rátok tudja árasztani. A keresztyén élet titka az, hogy Isten kegyelme nem pusztán nullára egyenlíti a mérleget. Az üdvösséget elfogadni nem azt jelenti, hogy eddig volt egy bűn, most lesz egy kegyelem, nullszaldós az eredmény, vagy: eddig volt 8 kg rossz, és most jön 8 kg jó, és kihozzuk null szaldóra. Azt mondja Pál apostol a Római levélben, hogy ahol megnövekedik a bűn, ott ezt meghaladó mértékben bővölködik kegyelem (Rm 5,20), mert Isten gazdag Isten. Az Ige gazdag Ige, mert a feltámadott Krisztus gazdag Úr. És gazdagon akar bennetek lakozni. Gazdagon, vagyis minden bölcsességgel; gazdagon, vagyis tanítással és eszméltetéssel és zsoltárokkal és dicséretekkel és lelki énekekkel, és mindenek fölött hálával. Így folytatja az apostol itt a 17. versben: »mindent, amit csak cselekesztek, szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében cselekedjetek, hálát adván Istennek és Atyának őáltala.« Legyetek hát bőbeszédűek, mert kiszáradt világban élünk, és szüksége van az embereknek valakire, aki beszél velük. Legyetek bőbeszédűek, mert Isten beszélő Isten, és igéjével akar a szívünkben lakozni; márpedig a szív teljességéből szól a száj (Lk 6,45). És legyetek bőbeszédűek hálából is. A hálás ember bőbeszédűsége soha nem unalmas, mert beszéde boldog beszéd, dicsőítő beszéd, vigasztaló beszéd, megsegítő beszéd, erős beszéd, amely  fölemel, megoltalmaz és megtart. Legyetek hát hálából bőbeszédűek, és hívjatok meg erre másokat is, és nyissátok meg másokban is az ajtót Krisztus számára, hogy bennük is bőséggel lakozzon. Hiszen ő az élet és a feltámadás. Nála a boldogság és a szabadság. Övé az igazság, és övé a jövendő. Ő maga a jövendő. Övé az igazság, övé a szabadság, övé a boldogság, övé a feltámadás! És ti is az övéi vagytok. Ámen