Boldog iga

„Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.” Máté 11,28-30

Régen történt, egy szerzetesi közösségben. Az egyik barátot kiküldték a városba, a piacra, hogy vásároljon néhány szükséges dolgot. El is ment, de hamar visszatért, üres kézzel. Kérdezték, hogy nem hozta, amiért elküldték. Mire azt válaszolta, hogy kiment a piacra, de a kofa, akitől vásárolt volna, az előtte állóval veszekedni kezdett. Mire én, mondta,  ami éppen a kezemben volt, ledobtam és elfutottam. Majd így folytatta: én már letettem a perlekedés terhét. S ezért még tanúja sem kívántam lenni egy civakodásnak.

Ha figyelmesen olvassuk Máté evangéliumát, láthatjuk, hogy az evangéliumban a fejezetek mindig erős, súlyos, mondhatni, magvas mondásokkal, intésekkel, bátorításokkal érnek véget. A kilencedik rész végén Jézus szavát olvastuk: „az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek az aratás urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.” (Máté 9,38)  Bármi történt előtte, szabadítások, gyógyítások, beszélgetések, Jézusnak ez a mondata egészen idáig elvilágít, sőt a mi nemzedékünkön túl, a jövőbe világít. A tízedik rész végén ezt olvassuk: „Aki inni ad egynek e kicsinyek közül csak egy pohár vizet a tanítvány nevében, bizony mondom nektek, el nem veszítheti a tanítvány jutalmát.” (Máté 10,42) Megrendít ez a mindent meghatározó szempont, mert a küldetésünkhöz, a keresztény életvitelünkhöz, forgolódásunkhoz tartozik, s egyrészt buzdít, másrészt ígéretet közöl: aki így él, így cselekszik, attól a Krisztus követés boldogsága nem vehető el. Aztán, lépjük egyet a következő fejezethez, kihagyva a mostanit, ott azt olvassuk, hogy édesanyja és a testvérei elmentek Jézusért, hogy hazavigyék, aggódtak érte. Jézus pedig így szólt: „ki az én anyám, kik az én testvéreim?  Aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nekem testvérem és az az én anyám.” (Máté 12,50) A felolvasott fejezetben pedig egy hívogató szót hallunk: „jöjjetek énhozzám mindnyájan!”

S most hadd szóljak néhány szót ennek az előzményeiről is. A felolvasott rész elején arról hallunk, hogy visszatértek a tanítványok az első kiküldetésből, Isten országa hirdetéséből, és megosztották Jézussal a nagyszerű és csodálatos tapasztalataikat. Aztán a tanítványok sorsáról hallunk egy-két mondatban. Utána hosszasan beszél Jézus Keresztelő János sorsáról. János, nem csak rokona volt Jézusnak, hanem az útkészítője. Most börtönben van. Onnan küldött  súlyos kérdést Jézusnak Jézusról: Te vagy-e az eljövendő, vagy mást várjunk? (Máté 11,3) Keresztelő János halálórán van. Heródes börtönbe zárta, s nyilvánvaló, hogy a próféták sorsát fogja elszenvedni. A szórólapátos férfiút várta, és Jézusban látta meg azt, aki rendet tesz ebben a világban. Jézus az „eljövendő” - hirdette. S most azt kérdezi: mégis inkább mást várjunk? Lám, a tanítványok sorsa, a próféták sorsa, az Isten országa sorsa! Jézus itt beszél azokról a városokról, és ítéletet mond fölöttük, ahol elkezdte nyilvános szolgálatát, ahol annyi csodát tett, annyi áldást adott. Kéretlenül is, inaszakadtáig, halálos kimerülésig gyógyított, áldott; ám, jaj neked, Bethsaida, és a jaj neked, Korazin, jaj neked, Kapernaum, mondja Jézus, mert Tírusznak és Szidornak, a pogány városoknak könnyebb dolga lesz az ítéletkor, mint nektek. Mert ha csak egy csoda történt volna Tiruszban vagy Szidonban azok közül, amit ti ezrével megkaptatok, megtértek volna. Ti pedig nem tértetek meg (Máté 11,24). Áldások özöne ellenére nem tértetek meg. A tanítványok sorsa, Keresztelő János sorsa, Isten országának a sorsa és az áldást élvezők sorsa ez az elutasítás. Nehéz, súlyos szavak ezek. Aztán Jézus egy rövid szóval, mintegy kivonul ebből a megmagyarázhatatlan, érthetetlen helyzetből. (Egyszerű emberi viszonyainkban is érthetetlen az, hogy ha valami jó történik, azt hálátlanság fogadja. Áldást kapok, vajon, miért teszek úgy, mintha az áldás járandóság lenne? Igazságot hallok, hát miért sötétedik meg hirtelen a szívem a boldogító igazságtól?) Jézus kivonul ebből a megmagyarázhatatlan helyzetből, amire ő is csak a régi próféták jaj-szavát tudta mondani. Megfordítja az ítéletet. Lapozzuk föl Ezékiel könyvét, aki jajszavakat mondott Tiruszról, Szidonról, a pogány városokról.  Jézus ezt megfordítja és azokról a városokról mond jajszót, akikre nézve annak idején Ezékiel áldást és reményt hirdetett. Rettenetes helyzet ez. S ezzel a szóval lép ki belőle Jézus: „hálákat adok, mennyei Atyám, hogy ezeket elrejtetted a bölcsek és értelmesek elől és a kisdedeknek jelentetted meg. Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted!” (11,26) S ekkor szól mindannyiunkhoz, akik próbálkozunk a tanítványi sorssal, aztán elhűlünk, megrendülünk a próféta-sorsot látva, és összeszorul a szívünk a Jézus jaj-szavait hallva, mintha rajtunk és fölöttünk mondta volna. Vajon, tudod számolni az áldásokat, amit kaptál? Összeszorul a szívünk, megrendülünk ettől az egésztől, és még attól is, hogy itt ülünk, nagy felnőtt fejjel, Jézus meg rámutat a kisdedekre, és azt mondja, hogy Isten nekik kijelentette, számukra nyilvánvalóvá tette titkait, nekik olyan evidens minden, ami Isten szeretetéből, áldásából, igazságából érkezik, előlünk pedig el van rejtve, s ha akarnánk, se látnánk meg! A sok akaratunk, vágyunk, becsvágyunk, igyekezetünk, boldogságkényszerünk, mint valami nagy fal eltakarja előlünk az áldás értelmét. S igazodva Jézus képéhez, amit itt mond: a sok akaratunk, vágyunk, becsvágyunk, igyekezetünk, boldogságkényszerünk pórázon tart bennünket; ez a póráz vagy zabla pedig olyan, hogy amerre rántják, arra fordulunk. Amerre rángat a becsvágyad, arra fordulsz, amerre rángat a boldogságkényszered, arra fordulsz, amerre rángat a tisztességérzeted, meg a hiúságod, meg a kivagyiságod, a becsvágyó igyekezeted, arra fordulsz. De már belefáradtunk és szinte összerogyunk, és nem is látunk semmi jót, hiszen folyton elfordultunk az isteni világ áldásaitól.

Ekkor mondja Jézus a hívó szót: Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugosztlak titeket, vegyétek föl magatokra az én igámat, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.

Meg vagytok terhelve. Sajátos szót használ itt Jézus. Vajon ez a teher, olyan volna mint valami  hajórakomány? Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk, hogy amikor Pál apostolt Rómába vitték, viharba keveredett a hajójuk, tíz napja nem látták a napot a felhők miatt. Ekkor úgy döntöttek, hogy a megmenekülésük érdekében kidobják a terhet a hajóból (ApCsel 27,18). Ugyanez a szó szerepel itt. A hajókon van egy merülési vonal, s addig lehet terhelni a hajót, amíg azt a vonalat lehet látni, különben elmerül a hajó. De a viharban eltűnik ez a biztonság és nagy veszedelem támad. Hiszen, olvassuk tovább a hajó történetét, bár kidobálták a rakományt, sor kerülhet arra is, hogy a rabszolgákat is kidobálják, aztán a foglyokat is, csak el ne süllyedjenek. Ismeritek ezt az élet-terhet, amikor csak merülünk, süllyedünk, és  mindent kidobtunk már, aztán mindenkit kidobunk, hogy el ne merüljünk? S csak éppen azt nem tudjuk kidobni, ami az egész problémát okozza - ez maga az életünk. Ezt mondja Jézus: Jöjjetek én hozzám! akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, kimerültetek, halálosan elfáradtatok a küszködésben, hogy fönntartsátok magatokat a víz színe fölött, és mégis süllyed minden. És én megnyugosztalak titeket. Megnyugosztlak - ez a szó azt jelenti, hogy lélegzetvételnyi szünethez jutunk. Amikor nagyon heves a nyár, a sportmérkőzéseket negyedóránként megszakítják, hogy a játékosok ihassanak egy korty vizet és levegőhöz jussanak, különben összerogynak. Megnyugosztlak titeket - mondja Jézus. Ugyanez a szó szerepel, másféle fordításban, a Jób könyvében is, amikor Jób Isten hatalmas dolgairól beszél, és azt mondja, hogy Isten egy csapásra elveszi az értelmes szót a bölcsektől, letöri a királyok roppant erejét, és a hatalmasok övét megoldja. (Jób 12,21) Megoldja az övet, lazít a pórázon, ami ide-oda rángat, és nem engedi, hogy Isten kegyelme felé fordulj. Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik már összerogytok a terhek alatt! Mi ez a teher? Saját magad? Saját magad alatt rogysz össze. Mi ez a teher? Az istenhiány terhe. Az alatt rogysz össze. Jézus lélegzethez juttat. Megoldja ezeknek a hatalmaknak a rabszíját, amire föl vagytok fűzve, amire fölfűztétek magatokat.

Ám, ha csak ennyit mondana Jézus, tele lenne a világ követőinek iskoláival, irányzataival. S mondhatnánk, lám, amit Jézus ajánl, az egy jófajta terápia. De minek hozzá maga Jézus? Csak annyit kell tenni: kicsit megállni, letenni a terheket! Ám Jézus folytatja a hívogatást, és ezért kell erre az igére igazán odafigyelnünk Vegyétek fel magatokra az én igámat! - mondja. Egyáltalán nem azt mondja, hogy dobjál le magadról mindent és szabad leszel, mint a madár! (Vedd le a ló lábáról a béklyót, és máris nagy sebességgel tud futni; akaszd le a kutya nyakából a koloncot, máris vidáman futkározik össze-vissza az udvaron.) Jézus nem ezt mondja. Hanem: egy másik terhet teszek rátok. Nem is terhet, hanem igát!  Jézus igába hív bennünket A régi keleti világban az iga kettős iga volt. Vagyis az én magam igája is páros iga. S ez húz és von engem. Húz a becsvágyam, húznak a céljaim, irányítanak a meghatározottságaim, visz a sorsom, mert mindegyik erősebb. Azt mondja Jézus: van egy másik iga. Abban is ketten állnak. A magad alkotta igában, amit magadnak gyártottál, a magad kis bálványistene van. És ne hidd, hogy a bálványt csak egyszerűen kipöckölöd onnan! Azt hiszed, hogy a célokat csak úgy félrerakhatod? Azt hiszed, hogy gondolsz egyet, aztán változtatsz az irányon? A párod az igában (a becsvágyad, a célod) naponként bebizonyítja, hogy erősebb nálad. Te alkottad, de lám, erősebb nálad. Te találtad ki és legyőz. A te kreatúrád és hatalma van fölötted, arra visz, amerre akar.

Szent Ágoston kifejezése szerint már a régiek is sejtették, hogy mi a gravitáció. Azt mondja Szent Ágoston, hogy amit szeretek, az az én súlyom és az von engem arra, amerre akar. Amit szeretek, amire vágyok, arra gravitálok. Nem tehetek mást, ha arra zuhanok, hiszen az az életem iránya, amit szeretek.

Jézus pedig azt mondja, állj be az én igámba, az Isten szeretetének az igájába. Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok! - mondja, és megismétli még egyszer:  és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek (Máté 11,29). Leoldódnak a súlyok, a terhek, eloszlik ez a végzetes meghatározottság, amiből nincsen kibúvó. Cserélj igát! S abban az igában Jézus lesz a párod. Figyeljétek a szót, testvérek! Jézus nem azt mondja, hogy beállok melléd a te igádba! Ő nem lesz partnered a becsvágyadban, a hiúságodban, az Isten nélküli életcéljaidban. Nem áll oda melléd egy kicsit tologatni, taszítgatni, aztán egy kicsit megkenegetni a kisebzett válladat, ha már nagyon gyötört az az iga. S nem tartja helyetted az iramot, hogy egy fél percre lecuccolhass. Jézusnak nincsen panziója, ahova elmehetnénk egy hétre jól érezni magunkat. Jézus azt mondja, hogy tedd le az az igát, és állj be az én igámba. Nem ő lesz a társad, hanem neked kell Jézus társává lenned -  és akkor nyugalmat találsz a te lelkednek.

S milyen érdekes, azt mondja Jézus, hogy ez az iga könnyű, ez nem töri a válladat és a nyakadat. Sőt, azt mondja Jézus, hogy ez az iga a jó - így fordítják a régiek. Gyönyörűséges és jó iga ez. Könnyű iga, mert Jézus bekalkulálja, hogy milyen vagy te. Hogyan? Ha tovább lapozunk, a kalásztépés történetét olvassuk (Máté 12,1-9). Jézus tanítványai útközben megéheztek, és bementek egy vetésbe, kalászokat téptek, kimorzsolták a kezük között, és ettek. A szigorú törvénytudók nyomban rászóltak Jézusra: a a te tanítványaid munkát végeznek a szent napon! Jézus csodálatosan válaszol: Nem az ember van a szombatért, a szombat van az emberért! Vajon, mit tett Dávid, mikor megéhezett, és bemenekült Isten szentélyébe. Vette a  szent kenyeret és megette, holott a törvény szerint azt csak pap érinthette. Az én igám könnyű! Nem azt mondja Jézus, hogy érvénytelen a törvény, nem azt mondja, hogy még a szent napon is dolgozni kell az ő igájában, hanem jelzi: tudja, hogy ki vagy, milyen vagy és megkönyörül rajtad. Irgalmasságot akarok, nem áldozatot - idézi a régi prófétai szót (Máté 12,7).

És végül, hallgassuk még egyszer az első szót: jöjjetek! Egészen különös szó ez, lehetne így is mondani, hogy gyere! De szép méltósága így: jöjj! Csak három helyet idézek, és tökéletesen érteni fogjuk Jézus hívásának a lényegét. A csodálatos halfogás után ugyanezzel a szóval mondja a megrendült Péternek és testvérének, Andrásnak, akik egész nap fáradoztak, és nem fogtak semmit, halálra kimerítetté magukat, nulla eredménnyel, ám Jézus szavára gazdag bőséggel telt  meg a hálójuk - azt mondja ezek után Jézus Péternek és Andrásnak, jöjjetek, és kövessetek engem (Máté 4,19). Vagyis Jézusnak ez a szava - jöjjetek énhozzám mindannyian! - eleve tanítványságra hív. Ahogy Pétert és Andrást elhívta követésre, úgy hajts bele a fejedet a Jézus igájába és arra menj, amerre ő megy és vezet. Aztán halljuk ezt a szót a királyi menyegző példázatában is, amikor a király elküldi szolgáit a már értesített vendégekhez ezzel a szóval: jöjjetek el a mennyegzőre (Máté 22,4). Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én megnyugosztlak titeket. Jézusnál minden kész van. Nem kell megszerezni. Nem kell nulláról kitalálni, fölépíteni, világbölcsességet hozzá csatolni. Magasztallak, mennyei Atyám - mondja Jézus -, hogy elrejtetted a bölcsek és értelmesek elől, a kisdedeknek pedig kijelentetted! Jöjjetek, mert Isten országában minden kész van! Tanítványságra is hív Jézus, és ezzel Isten országába hív. Vagyis megjelöli követésének végső célját. És végül, a legdrámaibb az, amikor Jézus az utolsó ítéletről beszél, hogy majd szétválasztja a kecskéket és a juhokat, és ezt mondja az elhívottaknak: jöjjetek Atyámnak áldottai és örököljétek az országot, mely öröktől elkészített volt a számotokra! (Máté 25,34)

És itt döbbenünk meg Jézusnak ezen a szaván - jöjjetek énhozzám mindnyájan....! Hogy ez a történet  - a meghívás nagy kegyelme - nem is akkor kezdődött, amikor, ahogy Ady Endre mondja versében: mikor a terhem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten..., és nem akkor kezdődött, amikor oda tudtam lépni Jézus igájába, és belehajtottam a fejemet, és nem is akkor kezdődött, amikor az Ige testet öltött, és közöttünk lakozott és mi láttuk az ő dicsőségét, mint aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal (Jn 1,14). Jézus öröktől mondja: jöjjetek, tiétek az ország, jöjjetek az Atya országába, mely öröktől el volt készítve számotokra. Ezért: jöjj és kövess, jöjj a királyi menyegzőbe, jöjjetek be az országba. Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek és én megnyugoszlak titeket! Vegyétek föl magatokra az én igámat és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok és nyugalmat találtok lelkeiteknek, mert az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű. Egyszer valaki így fordította, mert az én igám boldogító. Boldog iga. Ámen.