Bölcsesség beszéde

Egy szép allegóriát olvastam fel a Példabeszédek Könyvéből. Két asszonyról szól. Az egyik neve bölcsesség, a másik neve balgaság. Bölcsesség is szereti a vendégeket, és balgaság is hívogat. Bölcsesség is asztalt terít, mindenféle földi jóval rakva, és  balgaság is terít asztalt. Bölcsesség elküldi lányait a városba, és hívogat: aki együgyű, aki tanulásra szorul, akinek szüksége van okulásra és tanultságra, az jöjjön, és tanulhat bölcsességet. Balgaság is hívogat, hallottuk az allegória végén: aki együgyű, térjen ide, és az is marad. Mert balgaságnál a lopott ész édes, és a titkon való étel gyönyörűséges. 

Ha valaki ennek az allegóriának a mélyébe akar tekinteni, lapozzon vissza az igében egészen az első zsoltárig; az első zsoltár is erről szól, csak ott éppen nem a tanítók, hanem a tanítványok kapcsán. Ki a boldog ember? Boldog ember az, aki gyönyörködik az Úr törvényében éjjel és nappal, és Isten igazsága szerint jár; de nem úgy a gonoszok, akik a maguk útján járnak, és őket Isten szétszórja, ahogyan a szél szétszórja a pelyvát. Idejövet láttam, tárcsáznak kint a szentmiklósi határban, láttam, ahogy a szél elfújja a pelyvát és a port; ami nem kell, abból nem lesz semmi. 

Nos, tehát két asszonyság áll előttünk: bölcsesség és balgaság. És hívogatnak. Olyanná lett a mi világunk, hogy ez így van. Ma is hívogatnak bölcsesség és balgaság. Hozzánk szól a hívásuk, akik keressük a  tudást, az ismeretet, keressük a boldogságot, keressük az életünk szilárdságát, szeretnénk megállapodni, szeretnénk valami olyasmire jutni, ami biztosan megtartja az életünket. Ha szabad ezt mondani, bölcsesség és balgaság belépett a kínálati piacra. Szabad iskola-választás van. Bölcsességnek is van iskolája, balgaságnak is van iskolája. Szabad emberek vagyunk, úgy döntünk, ahogy jónak tartjuk. Választhatjuk bölcsesség házát, és választhatjuk balgaság házát.

De vajon, kérdezem – mert ennek az allegóriának mégis ez a csattanója –, vajon tudjuk-e, hogy balgaság házában nincsen élet. Az ő hivatalosai, akik elfogadták a meghívását és balgaság házában akarnak bölccsé, naggyá, erőssé, hosszú életűvé, áldottá lenni, nos, ezek a hivatalosak nem tudják, hogy ott nincs élet,  nem tudják, hogy ők az elveszés várományosai. Nem tudják, hogy balgaságtól nem az életre kapták a meghívást, hanem az elveszésre. Honnan lehet tudni mindezt, és honnét lehet tudni jól dönteni, amikor halljuk, bölcsesség szelíd szavait, és halljuk balgaság hivalkodó szavait? Mert valahogy mindig úgy volt a világ és ma is így van, hogy a bölcsességnek nem jó a híre-neve, ahogy mai nyelven mondják: nem jó a piárja. Bölcsesség nem tud jól kommunikálni, nem mester azok közt, akik nagy hamar eladják a portékájukat. Nem tud becsapni, nem tud szemkápráztató lenni, nem csiklandozza a fülünket, termékéhez nem kapcsol hozzá plusz ajándékot. A bölcsesség csak bölcsesség. A bölcsesség csupa szerénység. Bölcsességnek olykor alig lehet hallani a szavát. Sőt, ha Ézsaiás prófétához fordulunk, ő azt mondja az örök mennyei bölcsességről, az örök igéről, Krisztusról, hogy nem lehet hallani szavát a piac tereken,  nem áll a kapukban önmagát kelletve, nincs média-studiója, és nincs húszezer like-ja az interneten. Csak bölcsesség. Balgaság asszony más. Tőle reggelünk-estünk nincs, bevette magát a bőrünk alá, és már-már úgy gondolkodunk a világról, ahogyan ő ezt bemutatja nekünk. Balgaság asszonynak roppant seregei vannak. Beszél ez az allegória is a csúfolódóról. Nemrégiben olvastam valahol, hogy egy diákot öngyilkosságba kergettek a pajtásai, annyit zaklatták a közösségi médián. Nem tettek semmit, csak kicsúfolták, csak gúnyolták, csak csipkedték, csak megszólták, csak bolondot csináltak belőle, csak kifigurázták. Borzasztó erő ez, borzasztó hatalom. Egy francia filozófus, Jaques Ellul írja egy tanulmányában, hogy a mi korunk a úny, a derízió kora, és lám, a világ tele van derizorokkal. A középkorban a királyoknak kétféle bolondja volt. Az egyik bohóc-bolond volt, aki mindenkit nevetésre fogott; a másik a derizor-bolond volt, kinek az volt a tiszte, hogy mindent kigúnyoljon. Lehet, hogy egy királynak erre volr leginkább szüksége, hogy valaki megmondja neki, miközben ő azt hiszi, hogy az egeket ostromolja, hogy ő mégiscsak egy törpe. Vagy ámbár azt hiszi, hogy a kínai Nagyfalat építi, pedig csak egy akácpalánkot rakott fel az udvara végén. Ám a mi korunkban a derizorok mindent eluraltak. És gúnyos nyelvük szöges korbáccsá változik. És űznek-hajtanak, ostoroznak  minket, a tömeg kommunikáció rabszolgáit, és szinte kénytelen, de azt tesszük, amire rábírnak bennünket. 

Honnét tudjuk hát, hogy ki mondja itt az igazat? Netán balgaság asszony, aki akkor is hazudik, amikor megkérdezi, hogy tetszik lenni? Vagy bölcsesség, akinek alig lehet a szavát hallani?  Ezt mondja a Példabeszédekben a tanító: adj a bölcsnek és még bölcsebb lesz, tanítsd az igazat, és öregbíti a tanulságot, a bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme, és a szentek ismerete az eszesség. 

Tehát, a bölcsesség kezdete az Úr félelme. Annakidején, amikor  teológián az ószövetség professzorunk magyarázta a Példabeszédek Könyvét, szépen, komótosan kifejtette, hogy a kezdet szó jelentheti az idői kezdetet is, tehát az első pillanatot, a momentumot, mondjuk egy évnyitót, mondjuk egy új épület átadását, mondjuk egy döntő lépés megtételét, de döntő mód  a lényeget jelenti. Vagyis a bölcsesség kezdete inkább: a bölcsesség lényege. A bölcsesség eszenciája az, ami igazán számít, amitől a bölcsesség bölcsesség. A bölcsesség lényege pedig az Úr félelme..., és a szentek ismerete. 

Azt kívánom tiszta szívből, hogy most, amikor itt, Kunszentmiklóson átadjuk az új iskola-épületet, sokak álmát és sokak küzdelmének gyümölcsét, egy dologban legyen  örök kezdet ennek az épületnek a felszentelése: legyen ez a bölcsesség kezdete. Tudjuk, döntenünk kell. A fülünkbe harsog balgaság asszony csábító szava, a csalárdságnak, a hamisságnak, a megrontásnak a szava, és fennen hirdeti, hogy nála a lopott víz édes, és a titkon való étel gyönyörűséges. Bölcsesség asszony pedig csak szerényen, szinte alig hallhatón szól. Mégis, az élet szavát a bölcsesség mondja, az igazságot a bölcsesség mondja, s ami megtart, az nála tanulható. Dönteni kell. 

Segítsen meg Isten Szentlelke itt minden felnövekvő nemzedékeket, hogy tudják, mire kell hallgatni. S hogy megértsék: az a bölcsesség, aki most szól, az az a bölcsesség, amit itt tanultak: a bölcsesség kezdete az Úr félelme. Azért kezdjük  istentisztelettel az iskolai évet, azért van áhítat minden reggel, azért hajlunk Isten igéje fölé, azért emelünk Hozzá imádkozó kezeket, mert ez minden jónak a kezdete, de ez minden jónak is a teljessége. Jusson el hát a bölcsesség szava mindenki szívéhez. Bölcsesség megépítette házát, annak hét oszlopát kivágta, asztalát elkészítette, borát kitöltötte, lányait elküldte és hívogat a város helyein: aki tudatlan, térjen ide! Jöjjetek, éljetek! Hagyjátok el a bolondokat, hogy éljetek, s járjatok az eszesség útján.

Ámen