Beteljesedett

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

A mai történet a Szentíráshoz vezet bennünket, bár egészen pontosan nem a teljes Szentíráshoz, vagyis az Ó- és Újszövetség teljességéhez, hanem az Ószövetséghez, mely Jézus idejében már írott formában rendelkezésre állt, úgy, ahogyan azt Bibliánkban találhatjuk. Az Ószövetségnek nevezett nagy irat-gyűjtemény, a törvény, a próféták, a bölcsesség-irodalom, a zsoltárok, a tanítások, már Jézus korában is rendelkezésére álltak a kegyes zsidó emberek számára. Most éppen egy olyan jelenetet hallottunk Názáretből, ahol a zsinagóga gyakorlata szerint a legfontosabb dolog történik, vagyis Isten igéjének az olvasása és a magyarázása. Néhány szót hadd szóljak erről bevezetőképpen.

Jézus idejében az Ószövetség rendelkezései értelmében egyetlen egy központi kultuszhely volt, a Jeruzsálemi templom, csak ott lehetett áldozatot bemutatni, csak a templomban lehetett nagy fogadalmat tenni, s minden izraelitának el is kellett látogatnia a templomba. Ugyanakkor a babiloni fogság után, vagyis Jézus születése előtt ötszáz esztendővel, Isten népe szétszóródott, sokan nem tértek haza és kialakult az a gyakorlat, hogy bárhol, ahol legalább tíz nős zsidó férfiember lakott, zsinagógát építettek vagy alakítottak ki. A zsinagóga szó pontosan ezt jelenti: összejöveteli hely. Ezek a helységek az imádságnak, a tanításnak, a közös ügyek megbeszélésének, elrendezésének a helyei voltak. A zsinagógák mellé gyakran vendéglátó szállásokat építettek, mert a régi Izraelben erős szokás volt a vendéglátás. De ugyanúgy a zsinagógában tárgyalták meg bírósági ügyeket is. Egyszóval a zsinagóga  - mai szóval - multifunkcionális hely volt, olyannyira, hogy ha szegényebbek voltak, még az iskola is ott volt. Úgy lehet ezt elgondolni, mintha itt a Böszörményi úti templom épületében, a templomi rész, a gyülekezeti-terem, a hittan-termek, a hivatal mellett, volna még néhány vendégszoba is, meg esetleg menhely a hajléktalanoknak, orvosi rendelő, és sok minden egyéb. Ám a régi szabályok szerint  a zsinagóga szent hely volt, zsinagógát már nem lehetett mássá alakítani. Többnyire a szombatnapon, Isten nagy napján gyűltek egybe a kegyes atyafiak, és szokás szerint két irat-együttesből olvastak föl. Mindig olvastak a  mózesi törvényekből, hogyan kell az egyes embernek, a családnak, a közösségnek vagy akár az egész nemzetnek az életét Isten szabályrendjéhez igazítani. S mindig olvastak a prófétákból is – itt most azt halljuk, hogy Jézus Ézsaiás prófétából olvasott föl egy részletet. A prófétai iratokat pedig döntő módon vigasztalásért olvasták. Erősítést, bátorítást vettek belőlük,  Isten üdv-ígéreteit olvasták fel, és ezek kapcsán újra meg újra megfogalmazták a reményeiket. Jézus korában is sokféle remény élt, ezeket röviden össze lehet foglalni, abban az egy kifejezésben, amit Keresztelő János és Jézus is hirdetett: térjetek meg, mert elközelített az Isten országa! Isten országára irányultak a remények, a hívők erre tekintettek előre. Jézus tehát Ézsaiás könyvéből olvas, akinek a könyve közepén így is kezdődik a vigasztaló beszédek sorozata: vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet. Mondjuk meg őszintén, testvérek, ha mi ott lettük volna Názáretben és hallottuk volna, hogy a mi gyerekünk, a mi falunkból elszármazott, híres Jézus, az ácsmester olvassa éppen a prófétai tekercset a próféta könyvének 61. és 62. részéből, biztos, hogy a mi szívünket is nagy öröm járta volna át, hiszen vigasztalást mondott nekünk. S nem mondhatjuk, hogy nincs szükségünk vigasztalásra.

Jézus azonban, miután felolvasta a tekercset, ezzel kezdte magyarázatát: Ma teljesedett be az Írás fületek hallatára. Beteljesedett az Írás. Mint a bevezetőben mondottam, mi keresztyének Pál apostol Timóteushoz írt levele nyomán használjuk ezt a kifejezést, hogy a teljes (vagy egész) írás. A teljes írás pedig az Ó- és Újszövetséget jelenti, együtt a kettőt. Most azonban, ahogy Jézus e szavakat mondja, rögtön nekünk is fel kell tenni a kérdést, hogy mit kell ezen érteni, hogy beteljesedett az írás?

Négy szempontot szeretnék említek röviden. Az elsőről már szóltam is, ezt nem fogom hosszan részletezni. Az Ószövetség szent szabálya szerint az Írás már akkor beteljesedik, amikor olvassák. Önmagában az olvasás ténye beteljesíti az Írást, mert az isteni ige éppen azért íratott meg. Az elmúlt tavaszon egy alkalommal arról szólt az igehirdetés, hogy Jeremiás próféta jövendölő könyvét az Isten ellen föllázadt király levelekre tépeti, fölvagdostatja és elégeti. Megsemmisíti az isteni üzenetet. Ekkor Jeremiás az íródeákjának, Báruknak újra lediktálja az isteni igéket, mert azok nem veszhetnek el, és nemcsak azért, hogy esetleg újra eljusson a konkrét címzetthez – Krisztus előtt 607-ben, az ostromlott Jeruzsálemben a királyhoz, a nép vezetőjéhez –, hanem, hogy elérkezzen minden nemzedékhez, hozzánk is. Vagy amikor Mózes megkapta Istennek a törvényét, és kőtáblákra is föl kellett írnia, külön parancsot is kapott, hogy olvassa és olvastassa fel! Újra meg újra fel kell olvasni a nép előtt a törvény isteni igéit! A Szentírásnak éppen az az egyik ilyen beteljesedése, hogy olvassuk. Mindenneműen így van ez. Ha például kapunk egy levelet, megnézzük a borítékot, a feladót, aztán félredobjuk a levelet, ott marad olvasatlanul, nem éri el a célját. Nem akkor teljes az írás, ha le van írva, hanem akkor, amikor a címzett olvashatja és hallhatja. Isten azért íratja meg a szent emberekkel, az atyákkal, prófétákkal az ő üzeneteit, hogy hozzánk is elérkezzenek, hogy az Ige olvasásával teljesedjen az Ige.

Másodszor, hallani is kellett Jézus szavát: ma teljesedett be az Írás a ti hallásotokra. Régi szabály, hogy az olvasás nem teljes körű közlés – bár, igen jelentős – , mert hozzá tartozik a hallás is. Így mondja Pál apostol a Római levélben: a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által (Róma 10:17), és mi módon hallanának, prédikáló nélkül (Róma 10:14). Én csak felületesen ismerem az újabb kommunikációs elméleteket, de azt megerősíthetem, hogy egy dolog valamit olvasni, amin gyorsan átszalad a szemem, és más dolog hallani, pontosabban: meghallani. Hallani azt, ami le van írva. Amikor még nem volt televízió, csak rádió, sokan emlékeznek rá, milyen élmény volt egy-egy nagy irodalmi művet folytatásokban hallhatni a rádióban. Micsoda óriási különbség, amikor nemcsak olvasunk egy szép verset, hanem egy kitűnő előadóművész el is mondja a verset. Mennyire más Babits gyönyörű szép versét, a Jónás könyvét olvasni, és mennyire más, amikor az öreg színész, Gáti József elmondja. Az élő szó hozza szívünkig az igét, s teljesedik az Írás, amikor halljuk.

Eddig nyilvánvalóságokat mondottam. Most azonban fordulatról kell szólni. Jézus azt mondja a körülötte állóknak: ma teljesedett be az Írás hallásotokra. És ekkor, folytatja az elbeszélést az evangélista, akik ott voltak, bizonyságot tettek felőle, azonosították őt, és álmélkodtak kedves beszédén, és azt mondták: avagy nem a József fia-é ez? Eddig az írás betöltetése kedvezően zajlik, kedves az ott levőknek a felolvasott prófétai üzenet, s az is tetszik nekik, aki felolvassa – József, az ács fia, Jézus, aki közülük való. Hát hogyne tetszene, hiszen Jézus a csodálatos messiási ígéretet olvassa: az Úr lelke van rajtam, mert felkent engem, hogy hirdessem az evangéliumot a szegényeknek, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, a foglyoknak szabadulást hirdessek, a vakok szemeinek megnyílását, hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat, és hirdessem az Úrnak kedves esztendejét. Gyönyörű üzenet ez! Annyira az, hogy még ezt sem kellene különösebben kedvelnünk, aki átadja. Amikor az élő, lelkekig ható Ige eljön hozzánk, amikor megérint Isten vigasztalása, el is tudunk tekinteni attól a személytől, aki azt hirdeti. A Második Helvét Hitvallás egyenesen arra is tanít, hogy Isten igéjét, szent szavát a méltatlan szolgák szájából is el kell fogadnunk. Nagyon súlyos ez a szó, hogy a méltatlan, de nekünk alázattal el kell fogadni a méltatlanoktól is, mert Isten szavát mondják. Most azonban, megfordul a történet, mert Jézus szinte provokálja az ott lévőket, mert a kérdezgetésben – ahogy egymásnak adják a szót ott az emberek - benne van egy igény is, amit azonban Jézus nyíltan elutasít. Bizonnyal a példabeszédet mondjátok nekem: orvos, gyógyítsd meg magad. Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban történt, azt itt, a Te hazádban is cselekedd meg! Vagyis itt Názáretben, a nevelő városban, Jézus földi szolgálata kezdetén mindjárt megtörténik az, ami aztán Jézus egész földi szolgálatát végigkíséri. Ez egy kérés, olykor kérdés, máskor gúnyos felvetés, megint máskor vád: bizonyíts! Bizonyíts! Mivel bizonyítod, hogy Isten Fia vagy? – de sokszor kérdezték ezt Jézustól! Mutass nekünk is jelet! – követeleik sokan, akik kétségbe vonják Jézus isteni valóságát. Egészen a keresztig halljuk a kiáltást: ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről! Még a lator is ezt mondja: Ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről, szabadítsd meg magadat és szabadíts meg minket is. S halljuk még a gúnyolódást is: másokat megszabadított, magát nem tudta megszabadítani! S mindjárt most itt, Názáretben is nekiállnak a kedves fogadtatás után: valóban az Úr kedves esztendeje itt van? – Hogyne! – Örömmel halljuk, a próféta szava beteljesedett. Tedd hát meg miközöttünk is azt, amit megtettél Kapernaumban! Jézus idézi a régi mondást: a prófétának mindenütt lehet becsülete, csak a maga hazájában nem!- így kell pontosan fordítanunk ezt az igét, amit, sajnos, már eltorzítottunk és így mondjuk: senki sem lehet próféta a saját hazájában! Dehogynem lehet, kedves testvérek, éppen csak a saját hazájában lehet próféta bárki, de a próféták sorsán lesz próféta, vagyis nem lesz kedves. Kedves próféta saját hazájában senki nem lehet. Mire csattan az ellenvetés: ugyan miért nem? Miért nem köztünk kezdte Jézus az Isten országa hirdetését? - kérdezhetik a Názáretiek,  - hiszen mi kedveljük őt! Hát itt vagyunk, falujabeliek vagyunk, jó referenciával vagyunk róla, miért nem közöttünk kezdte, miért nem innen indul az Isten országa nagy mozgalma, miért nem itt történtek az első csodák, miért nem itt történtek a gyógyítások? Itt is vannak betegek, itt is vannak nyomorékok, elesettek, szegények, s itt vagyunk mi, akik epekedve várjuk, hogy megérintsen bennünket Isten áldó szeretete.

Jézus azért szegül ellene ennek a felvetésnek, mert most nem az a döntő – és ezt kellene a Názáretieknek megérteni –, hogy mik történtek, hanem az, hogy ki által történtek. Az Írás valóságos beteljesedése ugyanis, amit Jézus mintegy magára mutatva mond: ma teljesedett be az Írás a ti hallástokra! Mert hogy is kezdődik a próféta vigasztaló beszéde? – Az Úr lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem az Úr. Ki ez, akiről a próféta beszél? Magáról mondja ezt, vagy egy eljövendő prófétáról? – Igen, egy titokzatos szent emberről mondja, akit Isten lelke fölhatalmaz majd az elrendelt időben. Ezt így gondolták a kegyes zsidók is, hogy jönni fog egy nagyszerű prófétai alak, akiben eggyé lesz minden próféta, minden király és minden szent főpap, aki egyszerre tölt be minden szent funkciót, Isten lelke felhatalmazza Őt, és az Ő révén teljesedik ki Isten áldott ideje. S most ezt mondja Jézus, és magára mutat. Mondom még egyszer – érzékeljük a drámát –, az övéi kedvesen fogadják a prófétai idézetet, jön Isten kedves esztendeje, így van, csak bizonyítsa ezt be a mi Jézusunk. Kezdje köztünk. Vagy legalább azt tegye meg, amit Kapernaumban megtett. Kapernaum két vagy három falunyira volt Názárettől, nem volt nehéz irigykedni rájuk. annyira Mintha Jézus elmenne a sárbogárdi református templomba, ott ülnének az atyafiak, és azt mondaná nekik, ma teljesedett be az Írás a fületek hallatára, és a bogárdi atyafiak erre azt mondanák, jól van, de miért Töbörzsökön kezdted a csodákat? Ez egy Bogárd szomszédos falu. Régen a legények bicskázták is egymást. A sárbogárdi krónikában az is föl van jegyezve, hogy mikor Töbörzsökről jöttek esküvőre, akkor a töbörzsöki meg a bogárdi legények összeverekedte a templomkarzaton. Miért a szomszéd faluban kezdődik a jó? Miért másoknál? Miért a másiknál, s miért nem nálunk?

 Jézus válasza megdöbbentő, sőt, megrendítő: A próféta nem lehet kedves a maga hazájában, – majd folytatja: igazán mondom nektek, hogy Illés próféta korában sok özvegyasszony volt Izraelben, amikor nagy éhínség volt. Három esztendeig és hat hónapig nem volt eső, mégis azok közül senkihez nem küldetett Illés, hanem csak  a Szidonhoz tartozó Sareptába – egy pogány faluba -, egy özvegy asszonyhoz. Sőt, Elizeus próféta idejében sok bélpoklos volt Izraelben. De azok közül egy sem tisztult meg, csak a Szíriából, Damaszkuszból való Naámán, egy pogány. Mert ezek így voltak. És hogy beteljesedett az Írás, az azt is jelenti,  hogy Isten Jézust elsőül másokhoz küldte, Isten elsőül olyanokhoz küldte Őt, akik a mi gondolatunk szerint csak harmadikok lehetnének  a sorban, mert az elsőknek nekünk kell lenni.

Múltkor, a csarnokban vásároltam, hosszú sor kígyózott és magyar szokás szerint végignézhettem egy előrelopakodást. Egy idősebb asszony jelent meg kosárral, a sor végére áll, de magyar módon kezdett is előre sasszézni. Ez valóságos balettművészet, hogyan kell előrefurakodni a sorban. Egy kicsit benyomta a vállát, s a férfiak udvariasan elhúzódtak – máris két helyet szerzett. Aztán lehajolt a kosárért, s mikor kiegyenesedett újra egy helyet szerzett. De ekkor már elindult a zúgás: asszonyom, ne haragudjon, mi is sorban állunk! Ekkor azonban megszólalt a kofa, s azt mondta: Jöjjön csak előre, mit tetszik parancsolni? Mögöttem megszólalt valaki: Na, ide se jövök többet! Nos hát, előbb a hívők, előbb a szentek, előbb a rokonság, előbb a család, előbb mi, az Isten családja jövünk, aztán a pogányok, a hitetlenek, szépen sorban. Lesz hely, ne tessék izgulni, nem fogy el a végtelen isteni kegyelem, csak ki-ki állja ki a sorát. Emlékszünk Jézus szavaira, amikor vitatják isteni hatalmát, mert bűnösökhöz, prostituáltakhoz, szélhámosokhoz, csalókhoz, kiközösítettekhez, büntetett előéletűekhez megy, szóba áll velük?  Előbb nekimennek a tanítványainak: Igaz, hogy a ti Mesteretek a bűnösökkel egy asztalhoz ül? S akkor azt mondja Jézus: - Bizony, bizony mondom nektek, a bűnösök és a paráznák előbb mennek be Isten országába, mint ti. Vagy, amikor a tanítványok – pedig ők már igazán közel vannak Jézushoz, ők a bennfentesek, mindent tudnak, mindent látnak! – olyan igét hallanak Jézustól, hogy a többieknek csak példázatban szólok, nektek viszont megadatott, hogy Isten országát közvetlenül is megértsétek,  s ekkor megjelenik néhány gyerek, akik ott sertepertélnek, és a tanítványok elhessegetik őket? Ekkor Jézus azt mondja: engedjétek hozzám a kisdedeket, és ne tiltsátok el őket, mert ilyeneké a mennyek országa! Csak a mi 19-20. századi elveink ütköznek meg azon, hogy a tanítványok elhessegetik a gyerekeket. A régebbi világban a gyereknek felnőttek között nem volt helye. A gyerek is hátul állt a sorban. Hát miért engedi előre? Hát nem hozzánk jött? – Akkor miért van itt közöttünk? Nem rajtunk kezdődik az Úr kedves esztendeje? – Akkor miért olvasta fel nekünk az Igét, és miért mondja nekünk, hogy most teljesedett be, fületek hallatára, és  hogy hirdetem nektek az Úr kedves esztendejét? Szinte látjuk is a mozdulatot, ahogy Jézus önmagára mutat. ma teljesedett be!  Őbenne teljesedett be az Írás. Minden Írás Őbenne teljesedett be.ű

Hogy ez mennyire így van, azt két tény erősíti meg. Az egyik mindannyiunk számára közismert. Az evangéliumokat olvasva rendre találkozunk ezzel a kifejezéssel: „hogy beteljesedjen az Írás.” Már a karácsonyi történetben is halljuk ezt. Aztán mikor Jézus csodát tesz, megjegyzi az evangélista: hogy beteljesedjen az Írás, amikor Jézus mond valamit, megjegyzi: hogy beteljesedjen az Írás. Vagyis az evangélium-írók folyamatosan úgy olvasták az Ószövetséget, hogy Jézust látták a beteljesítőjeként. Annyira így volt ez, hogy mikor Fülöp a Gázai úton összetalálkozott az etióp királyné főpénztárnokával, aki éppen Ézsaiás próféta tekercseit olvasta, de nem értette, azonnal Jézusról kezdett beszélni neki.

A másik tény igen különös. Vasárnaponként Márk evangéliumát olvassuk – csak ma egy alkalommal szakítottam meg a folyamatot, ennek az igének a kedvéért. Márk evangéliumában csak egyetlen egy helyen olvassuk, hogy beteljesedett az Írás. Márk csak egyszer jegyzi ezt meg, amikor a föltámadott Krisztus megjelenik tanítványainak. Ez azt is jelenti, hogy mi keresztyének már a beteljesítő fényében olvassuk az  egész Igét. Úgy látjuk beteljesedni Istennek ígéreteit, teljes törvényét, minden tanácsát, hogy mindezeknek Jézus a beteljesítője. És ezért lehetünk boldogok, ha az Írást olvassuk, mert Isten lelke által nekünk személyesen van közünk Jézus Krisztushoz. Nem annyi a Szentírás beteljesítése, hogy az ószövetségi írók üresen hagytak néhány lapot a könyveik végén, és az apostolok beírtak oda valamit. Nem úgy teljesedett be az írás, hogy az üres helyekre beírtuk volna: Krisztus. Isten Szentlelkének erejében lett az Írás teljessé! hozzánk való közében. A prófétai szó - az Úrnak lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem -, nemcsak a beteljesítőre, Jézusra  nézve igaz, és reá abszolút módon igaz – hiszen fogantatott Szentlélektől, a pusztába Llektől vezérelve ment ki, lelki hatalommal végezte szolgálatát –, hanem a Biblia olvasójára is igaz. Kempis Tamás, a nagy misztikus mondta nagyszerű elmélkedésében, a Krisztus Követésében, hogy a Szentírást ugyanazzal a lélekkel kell olvasni, mint amivel megírták. Krisztus igéjének igazi értelme akkor fénylik föl, amikor én, a Biblia olvasója is tudom azt mondani, hogy az Úr Lelke van énrajtam. Nem a betűből jön a Lélek, nem a feketére nyomtatott sorokból jön a Lélek, nem a prédikátor emberi szavából jön, hanem ellenkezőleg a Lélek vezet el engem ezekhez a szavakhoz, és a Lélek tárja föl az értelmüket. Kálvin Hogy mi van az Írásban, és mi teljesedett be Jézus Krisztusban, hogy ő a Beteljesítő, azt akkor értjük meg teljesen, amikor mi is elmondhatjuk: az Úrnak lelke van énrajtam. Honnan tudjuk ezt? Onnan, hogy éppen Isten igéje tanácsol bennünket a Szentlélekhez. Hogy, kérjük el a Lélek áldását, megvilágosító kegyelmét, hogy lássuk, hogy az a Jézus, aki ott Názáretben magára mutatott és azt mondta, ma teljesedett be az Írás, fületek hallatára, ez a Jézus a Beteljesítő, ez a Jézus a mi Megváltónk, ez a Jézus a mi üdvösségre elvezérlő kegyelmes Urunk. Ezért boldog, aki az Írást olvassa, de csak azért, mert mielőtt kinyitja, és olvasni kezdi az Igét, s miután olvasta az Igét, a közben is mondja szívében az éneket: Jövel Szentlélek Úristen.

Ámen