Baár–Madas évnyitó

Egy másodperc figyelmet kérek, utána ki-ki keresheti az osztálytársát itt a padok között. Csak egy mozdulat erejéig kérek mindenkit, figyeljen ide. Mutatom: én így szoktam megtörni a kenyeret. Tehát ha majd láttok valakit, aki ugyan hasonlít rám, de nem így töri meg a kenyeret, az nem én vagyok. Ez a gyönyörű szép húsvéti történet, melyet felolvastam, erről a mozdulatról szól. Arról, hogy miképpen ismerjük meg Jézust, és mikor döbbenünk rá az életünknek, az egész emberiség életének, vagyis az Isten és az ember kapcsolatának a legfontosabb kérdésére. Erről mondja Pál apostol a Korinthusi levélben: ha Krisztus nem támadott fel, hiábavaló a hitetek és hiába való mi prédikálásunk, akkor minden embernél nyomorultabbak vagyunk. De míg ehhez a mozdulathoz eljutunk, szeretnénk néhány évnyitós dolgot is mondani a felolvasott ige kapcsán.

Balgatagok! - mondja Jézus a tanítványoknak. Úgy is lehetne ezt fordítani: ostobák. Szó szerint: tudás nélkül valók. Amikor diákok cukkolják egymást az ismerettel, hírrel, és valaki eltátja a száját, a többiek legyintenek: te, nem tudsz semmit.  Most ezt mondja az Úr Jézus Krisztus ennek a két tanítványnak. Talán van is rá oka, hiszen ez a két tanítvány a tágasabb tanítványi körbe tartozott, tehát ők is ott voltak, amikor Jézus elmondta a Hegyi Beszédet, és ott voltak, amikor Jézus nagyszerű vitákban legyőzte az ellenvetéseket, amikor betegeket gyógyított, kenyeret sokasított, lecsillapította a háborgó tengert; ott voltak Jeruzsálemben is minden eseményen, És most előadják nagy szomorúan Jézusnak (akit nem ismernek meg, mintha hályog lenne a szemükön): csak te vagy jövevény, és nem tudod, mi történt Jeruzsálemben, hogy mi lett a mi Jézusunkkal, aki Isten és emberek előtt kedves volt, hatalmas beszédben, cselekedetben. Mi azt reméltük, hogy Ő állítja helyre az országot, az Isten jó rendjét. De elárulták, halálra adták, megfeszítették. Igaz, ma reggel asszonyok jöttek, és azt mondták, hogy nem találták a sírban, és hogy angyalok mondták nekik, hogy: feltámadott. Aztán Péter és János is kimentek a sírhoz, és ők sem találták ott! De hát...! És akkor azt mondja nekik Jézus: ostobák. S ha ostoba az ember, tudatlan, akkor be kell iratkozni az iskolába, ugye? Ha oktalan az ember, és nem érti a világ dolgait, és a tények tapasztalatok ellenére, nem áll össze neki a kép, akkor iratkozzék be az iskolába!

De azt is mondja az Úr Jézus: rest szívűek. El tudtok képzelni olyan tavat, amelybe bedobjuk a követ, és úgy tűnik el a vízben a kő, hogy nem ver hullámot? Ilyen tó nincsen. Az olimpián láttuk, hogy 10 pontot kapott az a műugró, aki úgy tudott beleugrani a vízbe 10 méterről, hogy még csak nem is csobbant. Ez egy szenzáció! Azt gyakorolni kell, az művészet. Normálisan, ha bedobunk egy követ a tóba, hullámok támadnak.  Vagy hogy ha megszólal hirtelen egy erős hang, az nyomban rezonálni kezd a fülünkben. Ez fizikai törvény. Tulajdonképpen azt mondja Jézus ennek a két tanítványnak: ha az égből lezuhanna a Nap, ha nappal sütne ki a Hold, ha alászállnának a csillagok, és előttetek hajlonganának – ti erre meg se rezdültök? Semmi érzelem?

Ezzel a két szóval - ostobák, rest szívűek – szomorú bizonyítványt állít ki Jézus. Mindenből elégtelen, ami számít. Nem akarom a tiszteletre méltó Tanári Kart kiprédikálni a diákoknak, de nyilván már elosztottátok magatoknak a tanárokat. Vannak agyas tanárok, akik okosak, precízek, mindent tudnak de nincsen szívük. És vannak tanárok, akik lelkesek, csodálatosak, rezdülnek, sírnak a diák helyett is, ha kell, se nekik nem olyan fontos a tudás. Igen, van, aki agyas, és van, aki érzelmesebb. A keresztyéneket is fel lehet így osztani. Vannak dogmatikus keresztyének, náluk mindenre van citátum és szentencia. De most Jézus azt mondja tanítványoknak: tudatlanok és rest szívűek. - mindkettő, vagy fordítva: egyik sem: sem tudós, sem érzelmes. Hát legalább az egyik lenne. Legalább egy kicsit akarnánk az ismereteket, vagy akarná, hogy egy kicsit a szíve rezdülni, mert akkor majd az egyik kipótolja a másikat. De egyik sem. Ilyen tanítványok esetén egy felvételi bizottság nagyon szomorú lenne, és értesítené a szülőket, hogy az önök gyermeke sem tudásban, sem hozzáállásban, sem képességben, sem ismeretben nem felel meg annak, hogy iskolánk növendéke legyen, hát még az Úr Jézusé.

Ezzel a két szóval - ostobák, rest szívűek – szomorú bizonyítványt állít ki Jézus. Mindenből elégtelen, ami számít. Nem akarom a tiszteletre méltó Tanári Kart kiprédikálni a diákoknak, de nyilván már elosztottátok magatoknak a tanárokat. Vannak agyas tanárok, akik okosak, precízek, mindent tudnak de nincsen szívük. És vannak tanárok, akik lelkesek, csodálatosak, rezdülnek, sírnak a diák helyett is, ha kell, se nekik nem olyan fontos a tudás. Igen, van, aki agyas, és van, aki érzelmesebb. A keresztyéneket is fel lehet így osztani. Vannak dogmatikus keresztyének, náluk mindenre van citátum és szentencia. De most Jézus azt mondja tanítványoknak: tudatlanok és rest szívűek. - mindkettő, vagy fordítva: egyik sem: sem tudós, sem érzelmes. Hát legalább az egyik lenne. Legalább egy kicsit akarnánk az ismereteket, vagy akarná, hogy egy kicsit a szíve rezdülni, mert akkor majd az egyik kipótolja a másikat. De egyik sem. Ilyen tanítványok esetén egy felvételi bizottság nagyon szomorú lenne, és értesítené a szülőket, hogy az önök gyermeke sem tudásban, sem hozzáállásban, sem képességben, sem ismeretben nem felel meg annak, hogy iskolánk növendéke legyen, hát még az Úr Jézusé.

És most térjünk át a történet végére, mert mindaz, amit elmond nekik, azt mégiscsak tudhatták már, hiszen ismerték ők is az Írásokat, olvasták a Mózes könyveit és a szép szavú prófétákat, a csodálatos ígéreteket, és hallhatták, ahogy az Úr Jézus elmondta sokszor: ahogyan Jónás három napig volt a cet gyomrában, úgy lesz az Embernek Fia a föld gyomrában három napig. És ahogy Jónást kiadta a cethal, úgy fogja Krisztust kiadni a halál. És már jön is a feledett ismeret, felidéződik minden, és ahogy később megvallják, már gerjedez a szívünk is, a szívükben is megrezdül a lélek. És mégis! Mégis kell ez a mozdulat, ahogyan Jézus leül az asztalukhoz, és áldást mondj, és megszegi a kenyeret! Ekkor hull le a szemükről a pikkely. Nem tudom, lehet-e filmet nézni órán? Lehet, igazgató úr bólintott. Javaslom, kölcsönözzétek Tarkovszkij filmjét, a Stalkert, és nézzétek meg, elemezzétek ki. Ez az emmausi tanítványok 20. századi parafrázisa. Ott is van két tanítvány, az egyik az atomtudós, a másik az újságíró. És van egy tilos és titkos zóna, ahova nem mehet be senki, és a zóna közepén van egy szoba egy romházban, és az a hír járja, hogy aki oda bejut, és ott kimondja a kívánságát, az teljesül. De nem lehet bemenni, mert a katonaság körbezárta ezt a zónát. De van egy  stalker, egy vezető, őt felfogadja az atomtudós és az újságíró, hogy vezesse be őket. Nagy nehezen bejutnak a zónába, közelednek az épülethez, a szobához. De mégsem olyan egyszerű ez az út, mert közben sok mindent meg kell beszélni, sok mindennek tisztázódnia kell. És eközben a film narrátora olvassa azt, amit itt Lukács evangéliumól hallottunk: hogy visszatartóztattak a szemeik, és nem ismerték fel őt. Aztán amikor belépnek a szobába, elmondja a stalker, hogy nem az történik itt, amit a szóbeszéd tart, nem az fog teljesülni, amit kimondanak, hanem az, amit valóban kívánnak. Nem folytatom tovább..., csak szeretném jelezni, amit ez a nagy filmrendező megmutat nekünk, az nagyon hasonlít ahhoz, ami az emmausi úton történt, amikor az Úr Jézus azt mondja nekik: ti miről beszélgettek itt? Szó szerint: mik ezek a szavak, amit egymás fejéhez vágtok, min vitatkoztok? De nem az számít, amit ők kimondanak. Hanem az, hogy Ő tanítson minket, mert akkor eljutunk a szívünkhöz, a legmélyebb, legigazabb kívánságainkhoz, a reményeinkhez, az Istenbe vetett hitünkhöz. És aztán jön ez a mozdulat, a kenyér megtörése. Pedig ez a mozdulat olyan mindennapos. És mégis csoda. A mindennapos dolgokban rejtezik a csoda.

És ez a csoda itt ebben a történetben, ezzel szeretném befejezni. Hát nem nagy dolgok történtek korábban? Jöttek az asszonyok, akik kint voltak a sírnál, és jelentették, hogy üres a sír. És angyalokra hivatkoztak. És jöttek a tekintélyek: Péter és János, a főapostolok. És ők is angyalokra hivatkoztak, hogy feltámadott Jézus, feltámadott dicsőségében. Mennyi itt a dicsőség, a győzelem, a nagyság, a siker, az egekig való felmagasztalás! De sem ez, sem az nem töri át a szív burkát, hanem csak ez a hétköznapi mozdulat. Maradj velünk, mert mindjárt este van - mondják előtte a tanítványok a Felátmadottnak, akiről azt hiszik, hogy csak egy jövevény. De maradj velünk, lépj be az életünkbe, légy részese az egész életünknek, és te mondd el a hálaadást, te szegd meg a kenyerünket. Légy beavatkozó. Kívánom, hogy ebben az esztendőben a Baár-Madas minden növendékének, tanárának, dolgozójának és a szülőknek ezt a csodálatos megtapasztalást. Csodát kívánok a mindennapokban. Mert ez a csoda csak akkor történhet meg, ha szívünk teljességéből kimondjuk: maradj velünk, gyere be hozzánk, ülj az asztalunkhoz, légy a mi hétköznapjaink részesévé. És akkor az áldó mozdulatról, majd a kenyér megtöréséről, tudni fogjuk, hogy Ő az, akinek most velünk van dolga, és meg fogjuk Őt ismerni. És ha megismerjük Őt, teljességre jut az ismeretünk és boldogságra jut a szívünk. Isten áldjon meg benneteket ebben!

Ámen