Azonnal - 2013

Szeretett gyülekezet, kedves testvéreim!

Virágvasárnapra sok szép igét lehet választani, én ma Márk evangéliumából választottam a történetet és rögtön meg is mondom, hogy miért. Bár a többi evangélista olyan részleteket is elmond, amelyek képzetünkben is, de a hittudatunkban is mozgalmas, színes, változatos, hogy ne mondjam, kalandos nappá teszik virágvasárnapot, amikor drámai dolgok történnek, például a templom megtisztítása vagy a gyermekek magasztalása, mégis talán Márk evangélista segít a leginkább arra, hogy a virágvasárnapi történetnek azt az üzenetét is megértsük, amit éppen ezzel az egyszerű, száraz beszédmóddal akar a tudtunkra adni. Ez néhány egyszerű elemből áll, és ha ezeket egyen-egyenként megnézzük, rájövünk, hogy a virágvasárnap nemcsak egy szép és érdekes történet, amelyből szép novellákat lehet írni, vagy amely kapcsán a fantáziánk is elindulhat, különösen ma, ezen a virágvasárnapon, mert a hideg ilyenkor nem nagyon engedi meg, hogy az ember a bőrén is érezze Isten áldó melegét. (Hát befelé indulunk a képzeletünk szárnyain és így próbáljuk meg ezt a napot széppé tenni.) De mindezeket félre téve, szinte valóban csak a lényegre odafigyelve segít bennünket Márk evangélista megérteni, hogy miért is kellett a virágvasárnapi eseménynek megtörténnie. Mert amiről mindenekelőtt szólni kell, az az, hogy Jézus Krisztus golgotai keresztre való vonulása voltaképpen akár virágvasárnap nélkül is megtörténhetett volna.

Mi több, merem állítani, hogy a tanítványok, akiknek a szívében némi sejtelem, vagy inkább azt mondanám: hogy némi rémület már bontakozott Jézus szavai nyomán, mikor még Galileában, aztán úton Jeruzsálem felé jelentette, hogy az ember Fia felmegy Jeruzsálembe, elárultatik, főpapok és vének kezére adatik, elítéltetik, megfeszíttetik, meghal és eltemettetetik, és majd harmad napon föltámad... Tehát miközben ennek a tudata már bontakozott a tanítványok szívében, ahogy éppen Márk evangélista megjegyzi, mentek Jeruzsálembe, Jézus ment elöl az úton és a tanítványok rettegések közepette követték Őt. Hát akkor, mire való a virágvasárnapi kitérő? Mert úgy tűnik, hogy ez egy érdekes, különleges, s talán félrevezető kitérő. Királyként vonul Jézus Jeruzsálembe, különleges királyként, helyreállító királyként. Hozsannát énekelnek körülötte, szamárháton ül, úgy, ahogy ezt Zakariás megjövendölte. Aztán levágják a pálmaágakat az utakat szegélyező fákról és elé terítik. Ez pedig a régi szabadságharcot idézi, a makkabeusok korát, az ő jelvénye vagy jelvényük volt a pálmaág, s ha azt lengették, az olyan volt, mint amikor a magyar ember lyukas nemzeti színű zászlót lobogtat, amely bennünket 1956 dicsőséges forradalmára emlékeztet. És kiáltoznak – hadd olvassam, még Márk is idézi –: áldott, aki jő az Úrnak nevében, áldott a mi atyánknak, Dávidnak országa. Egy ország érkezik, egy új rend érkezik. Ujjong mindenki.

De már csak néhány nap és Jézus elfogják a Gecsemáné kertjében és onnantól kezdve már valóban minden úgy lett, ahogy ezt többször is megjövendölte tanítványainak. Mire való akkor ez a kitérő? Mondhatná valaki, talán azért, hogy még drámaibb fényben tűnjék fel előttünk Jézus Krisztus elárultatása és kereszthalála. Mondhatná valaki, talán azért, hogy Isten ezen a különleges módon, a ragyogó világosságot és a sötétséget egymás mellé állítva mutassa meg számunkra, hogy milyen hiábavaló és üres, amikor az ember saját szívéből, saját reménykombinációiból nőteti magát valahova. Ahogy Karl Barth mondja: hiába nagy a hangerő, ha hamis a hang! Márk evangélista néhány megjegyzése azonban egészen közel visz bennünket a lényeghez.

Az első egy nagyon egyszerű, és Márk evangéliumában sokszor előforduló szó, amit így olvasunk a revideált Károli fordításban: azonnal - a régi Károliban így olvassuk: tüstént.  Például, Jézus parancsol a betegnek, a bénának, hogy álljon föl, és ezt olvassuk: azonnal fölállt. Vagy Jézus elküldte valamit megtenni a tanítványokat, s azonnal elmentek. Ha vita van, azt halljuk, hogy azonnal válaszolt. Ez a szó valami feltétlenséget jelent. Hogyha valakitől kérünk valamit, elvárjuk, hogy azonnal, tüstént meglegyen. Olykor, ha parancsolgatunk, így is szoktuk befejezni: tedd meg azonnal! Diákkoromban hazafias kiképzésen vettünk részt valahol Debrecen határában, masíroztunk és kispuskával lövöldöztünk.  Egy őrmester vezényelgetett minket, aki megtanította a 15-16 éves gyerekeket masírozni. S katonás módon kiadta a parancsot: most pedig felveszik vállukra a puskát és oda mennek, és elvégzik a lőgyakorlatot. Most! És ebből értettük, hogy itt feltétlenség van. Nincsen huza-vona, nincsen tétovázás, megfontolás, vitatkozás, nincsen körülmények mérlegelése, hanem azonnal... Nos, ebben a történetben nemcsak azt mondja Jézus, hogy amikor majd bementek az előttünk lévő faluba, azonnal, a keresztútnál találtok egy megkötözött szamárcsikót, mert ez csak azt jelenthetné, hogy éppen, ahol beértek a faluba, ott lesz. Hanem azt is mondja Jézus a tanítványoknak, hogy ha valaki ezt mondja nektek: miért teszitek ezt – nevezetesen, miért oldjátok el a szamárcsikót, kvázi, loptok? –, és körbe fognak is bennetek állni, mondjátok azt, hogy az Úrnak van rá szüksége, -  és azonnal elbocsátják ide. Itt értjük meg, hogy ez a szó, azonnal, ez nem pusztán az elbeszélés egyik hely- és időhatározó szava, hanem az engedelmességhez kapcsolódik.

De ebből rögtön eljutunk a másik nagy kérdésig is, amit Márk evangéliumának szikár elbeszélésmódja mutat meg a számunkra. S ezt így nevezte egyszer egy Biblia-tudós: messiási titok. Márk evangéliuma eleve titokzatos evangélium. Tele van olyan fordulatokkal, amikor Jézus mondott vagy tett valamit, és azt sem a tanítványok, sem a körülöttük állók – így mondja az evangélista: nem értették. Nem értették. Vagy nem hitték, nem hittek benne. Még a feltámadása után is folytatódik ez. Igen megrendítő, ahogy Márk elmondja. Az asszonyok találkoznak a feltámadott Úrral, hazaszaladnak, elmondják a tanítványoknak, de nem hittek nekik. Aztán megjön János és Péter a sírtól, és ők is elmondják, mit láttak - de nem hitték. Aztán megjönnek az emmausiak és beszámolnak arról, hogy találkoztak a feltámadott Úrral, de nem hitték. És akkor maga a feltámadott jelenik meg közöttük, és szemükre hányja hitetlenségüket. És ez nemcsak a feltámadás csodálatos tényére vonatkozik, hanem visszamenőleg, egészen a kezdetekig, a tanítványságuk kezdetéig. Egész végig az úton, bár reszkettek, bár sejtették, hogy emberileg szólva végzetes útra indulnak, nem hitték, mert nem akarták hinni.

 És itt talál el, a mi szívünkhöz is az evangélista szava, még virágvasárnap is: nem hisszük, mert nem akarjuk hinni. Mit nem hiszünk, és mit nem akarunk hinni? Például, nem hisszük, hogy, ami itt történt, bizony, politikai esemény volt. Magamat is revízió alá kell vennem ebben -, elolvastam a múlt héten néhány régi virágvasárnapi igehirdetésemet, és én is  azt mondogattam volt váltig, hogy jaj, hát sokan ott azt hitték, hogy ez egy politikai esemény, jaj, hát azt hitték, hogy jön a nagy makkabeus király, jaj, hát azt hitték, hogy helyreállíttatik az ország... De hát rosszul hitték! Ahogy énekeltük: „Jézus király, és magát annak vallja, /de hogy királlyá tegyék, nem javallja.” Igen, ez mély belátás, testvérek. De ami itt történt, az politikai esemény. Igen, mondjuk ki, politikai esemény. Jaj, de rettenetes dolgot mondok most a hívőknek: politizál a mi Jézusunk? – Igen, most, virágvasárnap politizál! Nem azért, mert ezzel követőit arra akar buzdítani, hogy alapítsunk gyorsan egy Jézus-pártot, nevezzünk be a politikai versengésbe, - nem ezért politizál, de politizál. Mert szamárcsikóra ül, mert Zakariás próféciáját betöltendő érkezik, mert nem tiltja meg, hogy Jeruzsálembe vonulván hozsannát énekeljenek. És most már ide olvashatjuk Lukács evangélista megjegyzését is, hogy Jeruzsálemben, mikor a gyerekek fel-alá szaladgálnak s játsszák, hogy megérkezett a nagy ország, a dicső ország, és a szigorú felnőttek rájuk pisszegtek, hogy pszt, pszt, nem lehet kiabálni, itt vannak a rómaiak, baj lesz ebből... akkor azt mondja Jézus: ne hallgassátok el őket, mert majd akkor a kövek fognak kiáltani. Mert ha mi nem, akkor majd a kövek fognak politizálni, mert Istennek is van politikája. Csak éppen azt értjük meg most Márk evangélista feljegyzéséből, hogy ez a politika egészen más, szinte hallatlan, felfoghatatlan. Így kezdődik: azonnal. Most, vita, okoskodás nélkül.

Milyen megdöbbentő, hogy amire Jézus elküldi a tanítványokat, az emberileg szólva: tolvajlás (agy rekvirálás, de ez időnként ugyanaz). Nem tudom, ki látta, az 1940 évek végén készült olasz neo-realista filmet, Vittorio de Sica alkotását - , ez volt a címe: Biciklitolvajok? Ez szerencsétlen édesapáról meg a kisfiáról szól, akik vissza akarják szerezni ellopott biciklijüket, szinte tragikus meg komikus, ahogy a film bemutatja a küszködést, melynek az lett a vége, hogy az édesapa próbál elcsórni egy biciklit, de rajta kapják. Hát most is fülön fogják a két tanítványt, és amikor azt mondják, hogy az Úrnak van szüksége rá..., széttárjuk a kezünket, mert tényleg messiási titok van itt. Mi sem értjük, de azonnal elengedték őket a szamárral együtt. Nem tudom, testvérek, bele tudtok-e ebbe borzongani? Ha most mi leküldenénk  valakit a Déli-pályaudvarhoz, hogy az ott álló taxit kösse el az egyiket, és ha rárohannának a taxisok, hogy mit csinál maga itt, mondhatnák, hogy j a püspök úrnak van rá szüksége? El fogják engedni – a taxival együtt? Nem. Mondja azt, hogy az Úrnak van rá szüksége, a Szentháromság élő egy, igaz Istennek! Elengednék? Nagy és mély titok lappang itt, az engedelmesség titka. És ha azt mondtam, hogy virágvasárnap politikai esemény, akkor ez az, és azért az, mert amikor Isten abszolút méltóságában áll meg előttünk, ahogy a zsoltárban is hallottuk, Isten, aki bekötözi a szíveket, meggyógyítja a sebeket, helyreállítja népe méltóságát, Isten, aki fölemeli az alázatost és porba dönti a kevélyt, Isten, aki örök végzését kinyilatkoztatja, Isten, aki úgy forgatja sorsunkat, ahogy forgatja a természetnek és a világegyetemnek a rendjét, akkor Isten úgy áll meg előttünk, hogy nincs is más kérdés és nincs is más tét, csak amit ez az egy szó fejez ki: azonnal. Azonnal megteszem, most engedelmeskedem, nem tekintgetek körbe, nem fontolgatom, nem keresgélem hozzá az érveket, most-azonnal, az Úr szavára bízom rá.

S végül kedves testvérek a történet második felében Márk evangélista újra különös megjegyzést tesz. Bement Jézus Jeruzsálembe és a templomba, s mindent körülnézvén, mivelhogy az idő már késő volt, kiment Betániába a tizenkettővel. Ennyi történt volna virágvasárnap? Bement, körülnézett, aztán este lett és visszament Betániába? Nem, nem, mondjuk, hát leírja Máté, leírja Lukács szépen, részletesen, hogyan tisztíttatott meg a templom, hogyan kiabáltak a gyerekek, hogyan morogtak a Jeruzsálem „békességének” őrei. De Márk csak ennyit mond. S ha megértettük azt a szót, hogy tüstént, vagyis megértettük Jézus Krisztus isteni felségét és isteni felségének a feltétlenségét, ha tehát a jézusi szóra bízzuk rá az életünket és a cselekvésünket, és elengedik a szamárcsikót, és megnyílnak a kapuk, és valóban úgy lesz, ahogy Jézus mondja,nos,  ha ezt megértettük, akkor ez az egyszerű leírás: bement Jézus és megnézett mindent, majd visszament Betániába, akkor már tudjuk, hogy mit talált ott. Az evangélista szűkszavúsága, egyszerűsége, keménysége, ahogy jelzi Jézus nem Jeruzsálemben, hanem Betániában hajtotta nyugovóra a fejét, mind ezt jelenti, hogy éppen azt találta ott, Jeruzsálemben, a templomban, a piacon, a főtéren, a helyőrségi palota szomszédságában, a fővárosban, ahol egy nép és ország sorsát intézik (fölfelé és Isten felé is, és horizontálisan az emberi viszonylatokban is), azt találta ott Jézus, amiért eljött... Hogy áldozatot kell hoznia az emberért. Azt találta, hogy meg kell halnia. Mindent megnézett, és nem Jeruzsálemben hajtotta nyugvóra fejét. Jeruzsálem nem volt kész Őt fogadni.

 Nem úgy találta tehát, ahogy a történet elején hallottuk. Ott valóban politikai esemény történt, s minden úgy ment végbe, ahogy, ha történetírói munkákat olvasunk, és részletes beszámolóban leírják, hogy miképpen szabadult fel egy nép, hogyan kezdődött a szabadságharc, hogyan jelent meg a karizmatikus vezér és indította népe fölszabadítását, ott minden úgy történt: érkezett Galileából a csoda-ember, tömeg hömpölygött előtte és utána, kitűzte a szimbólumot – bocsánat, nem kitűzte, reáült a szamárcsikóra. Minden úgy történt. Ilyen értelemben minden együtt volt, sőt bizonyos értelemben folytatódott is, amit aztán az evangélisták is elmondanak, hogy az Utolsó vacsora után az Olajfák hegyére készülődve Péter megvillantja köpenyét és mutatja a Mesternek: van kard is! Hát minden úgy történik, ahogy kell: harc lesz, háború, és a háború következtében, ha beteljesedik Isten jövendölése, mit énekelnek? – Áldott a mi atyánknak, Dávid országa, mely jön... Jön az ország! Aztán belép Jézus Jeruzsálembe, mindent megnéz, s nyugvóra mégis Betániában tér. Mert mégsincs kész semmi, mert arra, hogy Őt királyként fogadják mégsem készek. Mert arra – hadd mondjam így –, hogy elkerülhetővé váljék a kereszt, mert arra, hogy Isten egyszülött Fiának ne kelljen meghalnia, amiért Ő maga is könyörög nagycsütörtök éjszakáján: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem a keserű pohár, - arra nincs kész semmi. Mit lát Jézus? Azt, hogy nem lehetséges, hogy a pohár elmúljék, Isten Fiának Jeruzsálembe kell mennie, el kell árultatnia, halálra kell ítéltetnie, meg kell feszíttetnie és fel kell támadnia. De a mi urunk, királyunk és üdvözítőnk, Jézus Krisztusunk az Atya örök tanácsvégzését ebben a megingathatatlan engedelmességben végbe is vitte, és feltámadásával meg is szabadított bennünket bűnnek és halálnak átkától. Mondhatjuk-e kedves testvérek, ha az Ő szavát halljuk, és ma is halljuk az Ő szavát, hogy most még nem? Ne mondjátok! Hanem úgy, ahogyan a tanítványok az Ő szavára azonnal elindultak, és azonnal úgy találták, és azonnal meg is cselekedték, és az azonnal meg is lett, - így bízzuk rá magunkat mi is a mi feltámadott Jézus Krisztusunk szavára. Velünk van kegyelme és Szentlelke által.

Lehet, hogy a tanítványok nem értettek mindent, meglehet, mi sem értünk mindent. Lehet, hogy akik elengedték a szamárcsikót, ők sem értettek mindent, de elengedték. S lehet, hogy mi is, akiknek megtenni vagy éppen engedni kell valamiben, nem értünk mindent, ahogy Jézus mondja: most még nem értitek, de majd elküldöm Szentlelkemet és megértitek... Lehet, hogy most még nem látunk át mindent, de majd a mi Krisztusunk megnyitja a mi lelkünk szemeit, hogy lássuk, ahogy mondja az emmausiaknak, így kellett ezeknek lenniük... És az a boldog ember, aki Mesterétől soha nem szakad el, az a boldog ember, aki az Ő szavának engedelmeskedik, mert azon teljesedik be az ország. Áldott, aki jő az Úrnak nevében, és áldott az az ország, amelynek megérkeztét várjuk, amelyről a Niceai Konstantinápolyi hitvallásban együtt valljuk, hogy az Ő országának soha nem lesz vége. Áldott, aki jő, és boldog, aki vele együtt jön, vele együtt megy, áldott, aki parancsol, és boldog, aki néki engedelmeskedik.
Ámen

Imádkozzunk!

Köszönjük Mennyei Atyánk, hogy újra és újra megvilágosítod számunkra, hogy amikor szavadnak engedelmeskedünk, akkor valójában nem engedni kényszerülünk, hanem betöltekezünk erőiddel, kegyelmeddel, irgalmasságoddal, hogy amikor Neked engedelmeskedünk, akkor nem lemondunk valamiről, a magunk akaratáról, meggyőződéséről, hanem éppenséggel azt választjuk, azt tesszük, ami egyedül boldoggá tehet bennünket. Köszönjük, hogy ezen a virágvasárnapon igazán mélyen beleláthatunk abba a nagy titokba, hogy miért kellett emberré lennie, közénk jönnie, megfeszíttetnie, meghalnia és feltámadnia a mi Krisztusunknak,  -azért mert nélküled bár látszólag minden a helyén van, még sincs semmi rendben a mi életünkben. Azért, mert bár egymás mellett vannak életünk dolgai, azokat szent erőd, kegyelmed és irgalmasságod nem köti egybe, azért, mert bár vannak áldott és drága mozzanatai az életünknek, nincs folytonossága és története, azért, mert bár lépéseket teszünk, mégsem azon az úton járunk, amely Tehozzád vezet.

Kérünk, Mennyei Atyánk, tégy bennünket igazán és teljesen a mi Krisztusunk tanítványaivá, olyanokká, akik megcselekszik akaratát. Olyanokká, akik követik Őt, olyanokká, akik alávetik akaratukat szent akaratának. Olyanokká, akiknek szívét és lelkét Szentlelked erejében megnyitottad már, s bár sok mindent nem látnak, és nem értenek, tudják, hogyha Tőled kapták a parancsot és megteszik, akkor Neked engedelmeskednek, veled vannak és veled maradnak.

Köszönjük Mennyei Atyánk, hogy ezerféle módon érzékelteted mindezt velünk, úgy is, hogy gyógyítasz, úgy is, hogy vigasztalsz, úgy is, hogy megújítod fogyatkozó erőinket, úgy is, hogy megerősíted ingadozó hitünket, úgy is, hogy fölragyogtatod számunkra mennyei országod titokzatos és csodálatos távlatait. Kérünk, gyógyítsd betegeinket, vigasztald a szomorkodó testvéreket, erősítsd a gyászolókat a feltámadás boldog valóságával. Igazítsd útba az eltévelyedetteket, erősítsd a gyenge hitűeket, és csepegtess boldog reményt mindannyiunk szívébe. Add, hogy a ránk következő héten, amikor a mi Urunk Jézus Krisztusunk szenvedését, halálát és feltámadását idézzük fel, egészen közel jussunk Őhozzá, bele lássunk megváltó szabadításodba, örök irgalmasságodba, s így erősítsd a mi boldog reménységünket feltámadásunkra és dicsőséges országodra. Krisztusért, Urunkért kérünk, hallgass meg bennünket.
Ámen