Az Úrnak van szüksége reá

Lekció: 13. zsoltár

„Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára.

Uram, meddig felejtkezel el rólam végképen?

Meddig rejted el orcádat tőlem?

Meddig tanakodjam lelkemben, bánkódjam szívemben naponként?

Meddig hatalmaskodik az én ellenségem rajtam?

Nézz ide, felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet,

hogy el ne aludjam a halálra;

Hogy ne mondja ellenségem: legyőztem őt; háborgatóim ne örüljenek, hogy tántorgok.
Mert én a te kegyelmedben bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek!

Hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem!”

Imádkozzunk: Imádkozzunk: Hadd csatlakozzunk ma, Mennyei Atyánk, azokhoz, kik a világ kezdetétől fogva annak végezetéig a hívők közösségében dicsérnek és magasztalnak és Téged hívnak segítségül. Kérünk mi is, áldj meg bennünket ezen az istentiszteletünkön, és töltsd be szívünket Szentlelked hatalmával. Távoztass tőlünk minden kétséget, hitetlenséget és bűnt, ami Tőled elszakít és elidegenít. Ragyogtasd reánk kegyelmed napfényét, erősítsd meg hitünket örök életre szóló meghívásoddal, szilárdíts meg reményünket, hadd örüljön szívünk kegyelmednek és segítségednek, hogy hálából irgalmadért, igaz szívvel építsük országodat. Ámen

Textus: "És mikor Jeruzsálemhez közeledtek, Bethfagé és Bethánia felé, az Olajfák hegyénél, elküldött kettőt tanítványai közül, és azt monda nékik: Menjetek el az előttetek levő a faluba; és amikor beérkeztek, nyomban találtok egy megkötött szamárcsikót, amelyen ember nem ült még soha; oldjátok el és hozzátok ide. És ha valaki azt mondja nektek: miért teszitek ezt? mondjátok: az Úrnak van szüksége reá. És azonnal elbocsátja azt ide. Elmentek hát és megtalálták a megkötött szamárcsikót, az ajtónál kívül a kettős útnál, és eloldották azt. Az ott állók közül pedig némelyek ezt mondták nekik: Mit csináltok, miért oldozzátok el a szamárcsikót?  Ők pedig aszerint feleltek nekik, ahogyan Jézus megparancsolta. És elbocsátották őket. És oda vitték a szamárcsikót Jézushoz, és rávetették felső ruháikat; ő pedig felült rá. Sokan pedig felső ruháikat az útra terítették, mások pedig ágakat nyesegettek a fákról és az útra szórták. Akik pedig előtte mentek, és akik követték, ezt kiáltozták: Hozsánna! Áldott, aki jő az Úrnak nevében!
Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa, amely jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban! Jézus pedig bement Jeruzsálembe, majd a templomba; és miután mindent megtekintett, és későre járt, kiment Bethániába a tizenkettővel." Márk 11,1-11.

Kedves Testvérek! Nehéz időkben, nehéz hétre készülünk. És látszólag ez a különös, színtelen, késő-téli, fakó virágvasárnapunk sem hoz sok fényt nekünk. Alig látni virágzó fákat, minden késésben van,  mintha ez is a reményeink halasztott teljesedését fejezné ki.  Gyógyulást remélünk, legfőképpen, mert ez az üdvösség és az örök élet előképe. Most, itt a járvány idején, még inkább reméljük ezt. A felolvasott zsoltárban négyszer is olvassuk a kérdést: meddig? Mi pedig napjában negyvenszer is feltesszük a kérdést: meddig? Ideteszem mégis ezt a szép csokrot, azt ahogy az evangélisták különböző színekkel, eltérő módon beszélik el Krisztus a jeruzsálemi bevonulását. Mindegyik ugyanazt mondja el, de más és más a hangsúly. Aztán, a  végére hagyom Márk evangélista elbeszélését, szükségünk is lesz szikár, tömör, tiszta realizmusára. És milyen jó lesz abban is megtalálni a kegyelmet!

1.

János evangélista elbeszélése a legrövidebb (János 12,12-15) – ő az egész virágvasárnapi eseményt Lázár feltámasztásához köti (János 11). Az ünnepre igyekvő zarándokokat Jézusnak a halálon aratott győzelme, Lázár feltámasztásának csodája lelkesíti, és a sokaság ezzel az ujjongó lendülettel szinte besodorja Jézust a városba. De éppen ez a lelkesülés riasztja meg a nép vezéreit, és ekkor döntik el végképp, hogy megölik Jézust. Jézust azonban csak az érdekli, hogy megmutassa: az ő királysága, vagyis az Isten országa nem evilág szerint van berendezve... Hogyan van berendezve? Ehhez visz közelebb Lukács evangélista.

Lukács evangélista elmondja, hogy mielőtt Jézus Jerikóból elindult volna Jeruzsálembe, vendégségben volt egy vámszedőnél, Zákeusnál, aki roppant mód sanyargatta a népet, de Jézus hatására megtért. Maga Jézus mondta még ott Jerikóban: „az emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azt, aki elveszett.” (Lk 19,10)  Az evangélista hozzáteszi, hogy amikor ezt hallották az emberek, Jézus példázatot is mondott nekik, mert közel volt Jeruzsálemhez, és azt gondolták, hogy rögtön meg fog jelenni Isten országa (Lk 19,11). Jézus tlmondott tehát egy példázatot is arról, hogy milyen az, amikor a nép fellázad távollévő ura ellen, és milyen az, amikor majd a király hazatérve számon kéri mindazokat, akiknek mandátumot, feladatot adott. Vagyis milyenek azok, akik valami ürüggyel – lehetőleg világmegváltó ürüggyel, vagy éppen Isten vádoló kifogással – folyton kivonják magukat a szeretet kötelességei alól; sosem tudnak jót mondani, még kevésbé jót tenni. És elmondja azt is, hogy milyenek azok, akik betöltik a szeretet parancsát? Mert róluk is beszél Jézus. A hűségesek nagyszerű kegyelem-sokasítók!

Máté evangélista pedig azt mondja el, hogy az egész virágvasárnapi bevonulás a prófétai jövendölés beteljesítése volt. És idézi is a jövendölést, mégpedig leginkább azt a részét, amely az isteni szabadító szelídségére, alázatosságára vonatkozik (Zakariás 9,9). Szelídekből nem szokott király lenni..., de Istennél minden másképpen van. Szenvedésből nem szokott nagyszerű kerekedni..., de Istennél másképpen van minden. Halálól nem lesz élet..., de Istennél másképpen van: Isten nemcsak teremt, hanem újjá is teremt – feltámaszt a halálból.

2.

 Mint mondtam, a szűk szavú Márkot hagytam a végére. Evangéliuma sajátos szikárságról nevezetes. De most nem tömörít, hanem egyenesen és részletesen beszél el mindent. Elmondja azt is hogy Jézus mit parancsolt: hozzák el szamárcsikót. Elmondja azt is, hogy parancsolt a küldötteknek, mit mondjanak, ha feltartóztatnák őket (elvégre hová is viszik a ők azt a szamarat?): „mondjátok: az úrnak van rá szüksége” (Mk 11,3). És  elmondja azt is, hogy miképpen hajtották végre mindezt a tanítványai. Máté evangélista csak ennyit beszél el, hogy a tanítványok elmentek, és úgy cselekedtek, ahogy Jézus megparancsolta nekik. (Mt 21,6)  Márk viszont elmondja, hogy mi történt ott a faluban is: „elmentek hát és megtalálták a megkötött szamárcsikót, az ajtónál kívül a kettős útnál, és eloldották azt. Az ott állók közül pedig némelyek ezt mondták nekik: mit csináltok, miért oldozzátok el a szamárcsikót?  Ők pedig aszerint feleltek nekik, ahogyan Jézus megparancsolta. És elbocsátották őket. És oda vitték a szamárcsikót Jézushoz.” Ha ezt összevetjük az egész virágvasárnap elbeszélésével, akkor az a benyomásunk, hogy Márk szinte több szóval írja le a mellékkörülményeket, mint magát az egész bevonulást.

3.

 Mindebből hadd emeljek ki most egy szót: az Úrnak van szüksége rá.

Krisztusnak van arra a szamárcsikóra szüksége. Ez azt mutatja, hogy nem olyan király ő,  mint amilyennek a követői képzelték az Isten küldötték, aki megszabadítja őket. Egyáltalán, a királyok rekvirálnak! És nem egy szamárcsikót, hanem az egész falut, a várost, és az embereket és az életeket vesznek egycsapásra birtokba. Nem kérnek, mert nem ismerik ezt a szót: szükség.

De Jézus elkérte a hajót is Pétertől, hogy prédikálhasson (Lukács 5,3), és el kellett kérnie egy kisfiú egy napi elemózsiáját, hogy kenyeret adhasson sok ezer embernek (Mt 11,18), és befizette az adót is, mert szabad embernek tudta magát, nem akart senkinek adósa lenni (Mt 17,27), és most is kölcsönkért egy szamarat, azzal, hogy és rögtön vissza is küldi. Némelyek szerint így is lehet értelmezni itt a szavakat, de ez nem annyira lényeges, hiszen valóban: Jézus sosem tartott meg magának semmit a mulandóból.

Krisztus tehát nem betolakodó, aki hadüzenet nélkül, vagy valami ürüggyel, vagy éppen hadüzenettel lerohanja a meghódítandó világot!  Isten uralma a szíveken és életeken egészen más. Azért kellett elhozni azt a szamárcsikót, hogy beteljesíthesse ezt a próféciát az alázatos királyról.

És ebben van a mi keresztyénségünk minden szépsége. Nemrégiben egy politikus azt mondotta nekem, hogy neki az a baja a keresztyénséggel, hogy nincs benne erő. Értettem, mit akart ezzel mondani... A harci szekerek világában egy szamárcsikó tényleg nem nagy erő. A nagy feltolulások és roppant logisztikák világában, nem nagy eredmény, ha eljutsz a szomszédodig, pedig lehet, hogy hozzá küld az Úr, s nem máshova. A nagy szervezések és fölfelé törekvések világában kevés, ha letérdelsz imádkozni. De csak az imádkozó teheti fel a sürgető kérdést: meddig még, Uram? Ez a kérdés – meddig? – a szelídek és szentek kiváltsága. (Jelenések könyve 6,10)

4.

 Az Úrnak szüksége van rá  - mondja Jézus. És ezzel nemcsak a próféciát teljesíti, hanem elindul az alázat útján, egészen a keresztig.

És ezzel tükröt állít elénk is: tükröt az alázatról és kevélységről, a hódolatról és hódításról, az Istennek való engedelmességről és önmegvalósításról, a kegyelemről és az önzésről.

Az ember ugyanis nem úgy pártolt el Istentől, hogy nyomban teljesen semmivé lett volna, hanem úgy, hogy önmagának hódolva már egyre kevésbé létezik. Akkor élt igazán, amikor Istentől függött. Ha elhagyod Istent, hogy önmagadban létezz, vagyis önmagadnak tetszelegj, ez nem más, mint a semmihez közeledni.  (Vagy a semmiben vesztegelni.) A Szentírás magakelletőknek nevezi a gőgösöket. Bizony, nagy jó, az ha az ember felemeli a szívét; de nem önmagához, ami fennhéjázás, hanem Istenhez. Ez pedig engedelmesség, amely viszont csak az alázatosak számára lehetséges. Tehát az alázatban megvan az, ami csodálatos módon fölemeli a szívet; a gőgben pedig megvan az, ami lehúzza a szívet. Ez szinte ellentétesnek tűnik: mégis, a fennhéjázás aláhúz, az alázat fölemel.

De éppen ez a titok nyitja is:  a gőg, mivel bűnből való, megveti az alávetettséget. És éppen azért aláhull és nem állhat meg az előtt, akinél magasabb nincsen. A felfuvalkodás maga a megaláztatás.  Az istenfélő alázat a magasabbnak rendeli alá az embert, márpedig Istennél magasabb nincsen. Látod, ezért magasztal föl az alázat, mert Istennek rendel alá.

Imhol, jő a te királyod, alázatosan... Ámen!

Imádkozzunk: Mennyei Atyánk a Krisztus Jézus által! Hűségedre bízzuk magunkat. Vonj minket oltalmazó szárnyaid alá. Vezess áldó kegyelmeddel, újíts meg mennyei erőiddel, ragyogtasd rajtunk Krisztus világosságát. Gyógyítsd a betegeket, erősítsd a gyógyítókat, tedd bölccsé a felelős vezetőket. Könyörgünk családtagjainkaért, barátainkért, népünkért és a világ népeiért! Hárítsd el tőlünk a rosszat, hozz reményt, adj életet, Krisztusban örök életet. Ámen.