Az Úré a szabadítás

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

A Zsidókhoz írt levél 11 .része egy nagy történelmi panorámát rajzol elénk, mely azonban nem a történelmet mutatja be, hanem azokat, akiket így szoktunk nevezni: a hit hősei. Még pontosabban, nem is e hősökről szól, hanem arról, hogy mi a hit, és hogyan lehet hit által megmaradni. A Zsidókhoz írt levél megemlíti ebben a felsorolásban Gedeont is, egyszer név szerint, egyszer pedig egy eseményre utalva, mikor azt mondja: „megfutamították az idegeneknek táborát...” De nem csak visszafelé nézve mond igazságot a Zsidókhoz írt levél. Amikor felsorolja a hit hőseit, bemutatja a hit erejét, akkor ránk tekint, bennünket bíztat, nekünk akarja megmutatni, mit a hit, mit jelent hit által élni, hit által győzelmeket aratni. A Bírák könyve pedig azt a történetet állítja elénk, melyre az újszövetségi levél is utal. Sőt, ez a megrendítő történet győzelemmel fejeződik be, noha nem győzelemmel és nem sikerekkel kezdődik, hanem ítélettel. Így kezdődik Gedeon története: „és gonoszul cselekedtek Izrael fiai az Úr szeme előtt, ezért adta őket az Midiánnak kezébe hét esztendeig.”

 Nem valami történelmi balszerencséről van tehát szó, amikor egy szomszédos, ellenséges ország lerohanja, megsanyargatja, vasigában hajtja Izraelt, és ez a kis nép egészen tehetetlen, nem tud kibontakozni, még a bátrak is fölmenekülnek a hegyekbe, behúzódnak a barlangokba. A Bírák könyvének írója pontosan, világosan és élesen kimondja: „és vétkeztek Izrael fiai az Úr ellen...” Ezért Isten őket a midiániták kezébe adta. Amikor azonban a sanyargatások közben Izrael megtér – s ez is a hit aktusa, mert ez is csak hit által lehetséges –, majd Istenhez bűnbánattal felkiált szabadulásért, akkor Isten szabadítót rendel számukra. Ő Gedeon. Nem fontos most elmondani, hogy miképpen hívja el Isten Gedeont az apja szérűjéből, milyen módon kap Gedeon jeleket Istentől arra nézve, hogy valóban ő az elhívott szabadító, és azt sem szükséges részletezni, hogy Gedeon nem harci cselekményekkel kezdi a fölszabadító háborút, hanem azzal, hogy először megtisztítja a hamis istenektől, a bálványoktól a maga környezetét, s legelőbb az apja bálványáldozati oltárával kezdi. Így érkezünk el a felolvasott eseményhez: harminckétezer férfi Gedeon hívó szavára hadba áll és kivonul a midianiták ellen, akik – mint egy későbbi megjegyzésből megtudjuk – mintegy százharminc ezren vannak:  négyszeres a túlerő. S ahogy felvonulnak, s a domboldalról szemlélik a völgyben a felsorakozott ellenséget,  Gedeon parancsot kap Istentől. A parancs pedig így szól: győzelmet akarok neked adni, sok ez az ember itt, bocsásd el azokat, akik félnek, nehogy még azt mondják, nem az Isten keze által, hanem a magunk keze által győztünk. Ebben az isteni szóban van ennek a történetnek a veleje. Ha győztünk, nem a magunk erejéből... Nem a magunk ügyességéből, rátermettségéből győztünk, hanem Isten kegyelméből. Isten adott minket ítéletre, és csak Isten szabadíthat meg bennünket ítélete alól. Isten döntése folytán került a nép nagy bajba, és csak Isten döntése nyomán mentesülhet az ítélet alól.

Ekkor Gedeon egy ószövetségi törvényre hivatkozva kihirdetteti: félti az életét, vagy fél harcba bocsátkozni, az menjen haza. Mózes V. könyvében olvasunk erre nézne rendelkezést, – ám ez csak arra az esetre vonatkozott, amikor a törzsek hódítani mentek, amikor egy másik országot, másik területet akartak elfoglalni. Aki fél ilyen háborúba bocsátkozni, az menjen haza. Most azonban honvédő és felszabadító háborúról van szó. Ez egy más viszony, más szerkezet. Most mindenkinek hadba kell állnia, mindenkinek fegyvert kell ragadnia. S végre Isten adott szabadítót is, végre van vezető, végre van valaki, aki köré oda lehet gyülekezni. Azt mondja a Bírák 6. könyve Gedeonról: Isten lelke uralmat vett Gedeonon – az eredeti szövegben az áll, hogy mintegy ruhát, magára öltötte Isten lelke Gedeont,  azaz teljes uralmat vett rajta, s ezzel szabadító eszközt adott népének. Most tehát mindenkire szükség volna, mert nem elég Gedeon bátorsága, nem elegendő afféle csodálatos, nagyszerű akciókkal végezni, amilyeneket Sámsonnal kapcsolatban olvashatunk, ki egymaga ezer emberrel is elbánt – nem, most háborúba mennek, most mindenkire szükség van. S mégis: menjenek haza, akik félnek – szól az isteni parancs.

S lám, mintegy huszonkétezer ember, a seregnek több mint kétharmada, felveszi batyuját, s ki-ki, honnan jött, hazamegy. Ezzel viszont többszörösére nő a túlerő. Eddig csak négyszeres volt, most már tizenkétszeres. S ekkor Isten újra szól Gedeonhoz, s azt mondja neki: ennyi még mindig sok. Kiválasztom neked, kik azok, akiknek keze által megszabadítom Izraelt. S még abszurdabb dolog történik, mint előbb. Gedeon levezényli az embereit a patakpartra, hogy igyanak, s ekkor Isten azt mondja, hogy akik a kezükbe merve lefetyelik a vizet, ahogy a kutyák lefetyelik a vizet, azok lesznek, kik veled maradnak, ők vívják meg a csatát. Akik térdre vetik magukat, hasra esnek, belenyomják fejüket a vízbe, és isznak, mint a lovak, azok menjenek haza. Háromszázan maradnak.

Biblia-tudósok megjegyzik, hogy nem igazán érthető ez a megkülönböztetés. Talán épp azoknak kellene a csatába menni, akik arra a szóra, hogy lehet inni, térdre vetik magukat, belegázolnak a vízbe, isznak még egy jót, utoljára a csata előtt, s immár készek a harcra. Mit lehet kezdeni a kényes álldogálkókkal? Lehajolnak, fölvesznek egy kis vizet, lefetyelik, egy kicsit meghűsítik magukat, finnyásak, kényesek, nem tudnak a többiekkel együttmozdulni – milyen hadsereg lesz ebből a háromszáz emberből? Talán éppen fordítva kéne lenni ennek. De ez a háromszáz marad. Azért kell ennek így történnie, mert Isten nem akarja, hogy népe a szabadulást saját magának tulajdonítsa. Mitöbb, azt sem akarja, hogy Gedeon tulajdonítsa önmagának a hősiességet.  Egy abszurd – vagy látszólag abszurd - kiválasztási rendben kell maga körött tartania ezt a háromszáz embert. Gedeonnak engedelmeskednie kell. S hogy ez mennyire így volt, azt a későbbiekből értjük meg. Amikor már a csatára készülődnek, Isten azt mondja Gedeonnak: menj le, kémleld ki az ellenség táborát, ha félsz… – s akkor majd hallasz valamit. Ha félsz. Gedeon is félt. Nem kell eltitkolnunk ezt, kedves testvérek, és a nagyszerű történelmi alakok, a hit hősei esetén sem kell eltussoltunk ezeket az emberi tulajdonságokat. Hiszen mostmár négyszázszoros a túlerő. Milyen csatát lehet itt kezdeményezni? Milyen győzelmet lehet itt aratni? És ez itt nem ugyanaz, mint a termopüléi szoros, ahol beállt a görög hadsereg, kik összesen voltak talán háromszázan, s aztán föltartóztatták a perzsa rohamokat. Most nem föltartóztatni kell az ellenséget – most elűzni kell! Legyőzni kell, megsemmisíteni kell, ki kell őket űzni az országból. Ez más dolog, mint amit az egri vitézek bemutattak, kik bezárkóztak a várba és megvédték a várat az óriási túlerő ellen. Most támadni kell. Mire elég ez a háromszáz? S mire elég Gedeon, ha az isteni szóból kiderül, hogy az ő szíve is csak tele van félelemmel. De, hogy ne mondja Izrael, a mi kezeink által szabadultunk meg - így kell ennek lennie.

Azt a mély tanulságot hordozza ez az isteni ige, hogy a bajból, nehézségből, nyomorúságból kivezető út, a szabadulás és a megoldás Istenen keresztül vezet. Egyszer egy tudós teológus megjegyezte, hogy amikor Isten nagyságos dolgaira gondolunk, s megpróbáljuk átélni, hogy mi a hit ereje, akkor különbséget kell tennünk aközött, amit egyik részről úgy lehet nevezni: helyet hagyni Istennek, másik részről pedig úgy nevezünk: helyet készíteni Istennek. Kezdjük az utóbbival.

Helyet készítünk Istennek? Minden megvan. Megvan a hadsereg, megvan a hadvezér, megvan a taktika, megvan a kürtszó, indulunk a csatába, legyőzzük az ellenséget, s majd amikor győzelmi tort ülünk, ha kegyesek, jámborak, szentéletűek vagyunk, elmondhatjuk azt is, hogy igen-igen, megsegített bennünket az Isten. Már minden el van rendezve. S ebben az elrendezésben persze van valahol Istennek is helye. Lehet ezt a történetet így is nézni. Minden el van rendezve. Megvan a csapat, megvan a taktika, megvan a hős bátor vezér, megvan a megoldás - hol van itt Istennek helye?Például: bátorságot adott nekik. Vagy: megvilágosította Gedeont, hogy hogyan indítsa az ütközetet. Vagy: megfélemlítette az ellenséget. Mindezt mondhatjuk a történet alapján. Amikor Gedeon lelopódzik az első őrvonalig, kihallgat két midiánita őrt, akik beszélgetnek, s az egyik elmeséli az álmát: azt álmodtam, hogy egy óriási kenyérszerű legurult a dombról, ráment a sátorra, felborította! Mire a másik: ez Gedeon, elvesztünk! Ekkor Gedeon visszamegy az övéihez, s már tudja, náluk is jobban fél az ellenség. Megvan Istennek a helye! De emlékezzünk rá, hogyan kezdődik ez a hét esztendeig tartó nyomorúság, amelyik majd itt fog véget érni? Vétkeztek Izrael fiai az Úr ellen, és az Úr a midianiták kezébe adta őket. Vagyis az most a kérdés, és ez a mindenkori kérdés, ez a hit hőseinek is a nagy kérdése: hagyunk-e helyet Istennek az életünkben? Mi szeretnénk a hitet úgy megérni, hogy az valahogy mindig egyforma, hogy a hivő ember életében mindig csak egyfajta módon, egy meghatározott séma szerint történjenek a dolgok. Ám ha végigolvassuk a Zsidókhoz írt levél 11. részét, mely a hit hőseiről szól, azt vesszük észre, hogy egyik történet sem hasonlít a másikhoz. Hit által rejtegették Mózest szülei, hit által tiltakozott Mózes, hogy a fáraó lányának fiának nevezzék, hit által vezette ki népét, hit által keltek át a Vörös-tengeren, hit által omlottak le Jerikó falai, hit által menekült meg Rácháb, hit által győztek le országokat, tömték be oroszlánok száját, oltották meg a tűznek erejét, futamították meg az ellenséget. S aztán folytatódik: hit által gyógyultak meg, hit által nyerték vissza halottaikat. S majd így:ó, hit által bujdostak, hit által hordozták a fájdalmat, a szenvedést. Egyik történet sem ugyanaz. A hit ugyanaz.

Ez pedig azt jelenti, kedves testvérek, hogy bátran olvashatjuk és alkalmazhatjuk a magunk életére is Gedeon és háromszáz embere történetét. Nem úgy, hogy íme, itt a séma, úgy kell győzni, hogy ha van harmincezer, mindjárt a kétharmadát haza kell küldeni, mert azok mind gyávák, marad tízezer, majd abból mindjárt kilencezer hétszázat haza kell küldeni, mert azok hebrencsek, s marad háromszáz, kikkel nekimegyünk akár a félmilliónak is. Ki-ki alkalmazhatja ezt 2006 tavaszán is, mondjuk, a munkahelyére, a főnökére, a holnapi focimeccsre, a 2006-os választásokra – amire akarja. De mindez csak azt jelentené, hogy egy sémát látunk a történetben. A történetben azonban nem séma van, hanem azt mutatja meg, hogyan kell Istennek helyet hagynunk az életünkben. Úgy, ahogy Gedeon, - engedelmesség által. Gedeon engedelmeskedik, amikor Isten őt elhívja. Pedig volna dolga ezer, s talán nem is ő a legalkalmasabb a fegyverforgatásra. A Bírák könyve fölsorolja itt, hogy mely törzsekből gyűltek katonák és önkéntesek a háborúra, s a legerősebb törzs neve hiányzik. Ők kimaradnak a dologból. Pedig köztük voltak a fegyverforgató férfiak, ott voltak a kitanult harcmesterek – s talán nem Gedeon az. De engednie kell. Aztán engednie kell, minden józan számítás ellenére akkor is, amikor hallja a parancsot: szólítsd fel azokat, akik félnek, menjenek haza. Aztán engednie kell, amikor Isten megmutatja, kik maradhatnak vele. Újra meg újra engednie kell. Ez a hit útja. S miért olyan fontos ez? Azért, mert Izrael gyermekeinek az ítéletet – „vétkeztek az Úr ellen és ezért az Úr a midianiták kezébe adta őket” – úgy kell megérteni, ahogy a hit gyermekeinek kell a hányattatásokat átélniük: amíg nem a midianiták kezében voltak, addig Isten kezében voltak. Amíg Isten szerint éltek és Isten törvénye uralkodott az életükön, addig átélhették és megtapasztalhatták Isten jelenlétét az életükben. Helyet hagyni Istennek: annyi mint: engedni, hogy Isten cselekedjen, engedni, hogy Isten vezessen. Nos, ez a hit nagyszerű törvényszerűsége. Ma sincs ez másként. Annyi mindent megteszünk, annyi mindent eldöntünk, annyi mindenre elhatározzuk magunkat, annyi mindenbe belesodródunk, és aztán valahol a közepén vagy a végén nézzük azt a helyet, amit mi Isten számára tartogattunk. Például: majd Isten mindent jóvátesz. Milyen sokszor fut ez át az ember szívén, amikor belemakacsolja magát valamibe – menthetetlenül, halálosan, veszendőn, s valahol ott van a szíve alján a gondolat, mely nem hit, csak emberi gondolat: Isten majd mindent jóvátesz! Vagy egészen a végső cinizmusig elmenően: amikor megkérdezték a halálos ágyán Heinét, az Istennel, egyházon, mindenen csúfolódó hitetlen ateista költőt, hogy gondolja, megállhat-e Isten ítélőszéke előtt, ő azt vágta vissza: Isten megbocsát, ez a dolga! De ez is csak egy hely, amit mi készítettünk Isten számára. Vagy milyen sokszor gondoljuk, hogy Istennek ott van a helye, ahol a hivő ember igazi érvei elhangzanak: majd meggyőzzük Istent! Bajban vagyunk, bizonytalanságban vagyunk, nagy a nyomorúság? – Majd meggyőzzük Istent. Egyszer valaki megkeresett és azt mondta: Tiszteletes Úr, imádkozzon velem. – Miért imádkozzunk? – S akkor föltárta életét, sok mindent elmondott, és tulajdonképpen arra kért, hogy segítsek meggyőzni a Jóistent, változtasson már a sorsán! De mintha azt akarta volna mondani, hogy segítsen engem abban, hogy meggyőzzük a Jóistent, gondolkozzon már másképp ezekről a dolgokról. Gondolja már másképp az Isten is. Ez is mélyszerkezet az ember szellemében, szívében.

Ám felolvasott történet és a hit hőseinek bemutatása a Zsidókhoz írt levélben arról győz meg: a hit: helyet hagyni az Istennek, vagyis hagyni, és engedni, hogy újra Isten legyen a középen, hagyni és engedni, hogy Isten meghatározó erővel legyen jelen az életünkben! Vétkeztek Izrael fiai az Úr ellen és Ő ezért a midianiták kezébe adta őket. Mit jelent vétkezni, kedves testvérek? Most csak egyet említek, amit ellen Gedeonnak is fel kellett lépnie, amikor saját apja áldozati oltárát lerombolta. Az volt a vétek, hogy nem volt helye Istennek a népe életében. Nem volt helye? Miért mondunk ilyet? Ott volt Silóban a szent sátor és a szent láda! – Nem volt helye? – Dehogy nem, volt ott Istennek helye a sok egyéb istenség között! – Nem volt helye? – Hát megvívhatta, ha akarta a csatát a többi bálványisten ellen, s ha akarta, győzködhette népét! De éppen ezért nem volt helye! Mert az a hely, amit Istennek hagynunk kell nem egyéb, mint az Ő szuverenitásának és mindenhatóságának az elismerése. Ez pedig nem egyéb, mint az, hogy az életemet, egész valómat Isten kezébe teszem le. Ő dönt, Ő vezet, Ő irányít, Ő mutatja meg az utat. A háromszáz ember csodálatos győzelmet arat a százhúszezer felett. Egyet sem kell levágniuk, egymásnak ront az ellenfél az éjszakai riadalomban, amikor álmukból fölébredve azt hiszik, hogy sok-sok ezer ember tört rájuk hirtelen, és a rémülettől egymást kaszabolják le. Nagyszerű győzelem. S lám, a régi Izraelben senki nem mondja, hogy mindez Gedeon ügyessége, csodálatos stratégiája, a háromszáz oroszlán fantasztikus bátorsága, a hősök diadala volt. A régi Izraelben is csak azt mondják, amit a Zsidókhoz írt levél mond, és amit mondunk mi is kétezer évvel később: hit által futamították meg az idegenek táborát. Hit által. Minden lehetséges a hivőnek. De ami nem hitből van, az semmit nem ér, ami nem hitből van – így mondja egy helyen az ige, nagyon keményen – bűn az. Ami nem hitből van, az csak afféle homokvár, egymásra pörgetett a homokszemek, melyeket szétfúj a szél. Ami hitből van, az Istenből van, mert aki hisz, az Istenben van, az boldogan megtapasztalja, hogy Isten jelen van az életében. Isten az én szabadítóm, Uram és királyom.

Ámen